Ez az első Nigella recept, amit kipróbáltam (és az első brownie is), és mit ne mondjak, istenien sikerült. :) Jó tartalmas süti, és szerencsére már van a fejemben egy másik desszert, amit a maradék brownie-kból ki lehet hozni, a hét végefelé szerintem elkövetem, lefotózom, és megosztom. :) De most következzen maga a Mű. Kemény kézimunka összekeverni a hozzávalókat, mikor már minden benne van a tálban, de megéri a munka.
Csokis-diós brownie
Hozzávalók
- 375 gramm szobahőmérsékletű vaj
- 375 gramm étcsoki (kb. 4 tábla)
- 6 egész tojás
- 1 evőkanál vaníliakivonat
- 37,5 dkg porcukor
- 22,5 dkg liszt
- 1 teáskanál só
- 30 dkg darabolt dió
- A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. Egy kb. 33×22 cm-es, 5-6 cm magas tepsit kibélelünk sütőpapírral – az oldalán is!
- A csokit és a vajat gőzfürdőben felolvasztjuk, összekeverjük. (Ha a vaj nem szobahőmérsékletű, tovább kell szöszölni az olvasztással, ezért vegyük ki hamar a vajat a hűtőből, időt spórolunk vele!) Egy nagy tálban a tojásokat felverjük a vaníliával és a cukorral. Egy másik tálba kimérjük a lisztet és a sót. A diót összedaraboljuk, én mozsárban püföltem rajta párat.
- Egy kicsit hagyjuk hűlni a csokis-vajas keveréket, majd ezután lassan öntsük a cukros vajhoz, keverjük össze, utána mehet bele a dió és a sós liszt. Alaposan keverjük össze, majd öntsük a masszát a tepsibe.
- 25 percig süssük. Akkor jó, ha a teteje matt, de a közepe még sötét és kicsit ragacsos (úgy néz ki, mintha nyers lenne; nem az). A kiszáradt brownie nem jó, és fontos tudni, hogy még hűlés közben is sül, ezért kell időben kivenni. Ha kihűlt (tényleg várjuk meg, hogy teljesen kihűljön, akkor lesz belül is finom omlós a tésztája!), kockára vágva tálaljuk. Ne legyenek túl nagyok a kockák, mert nagyon laktató a süti! Több napig eláll, és össze is érnek még az ízek.
Variációk
Ugyanúgy lehet vele kísérletezni, mint a muffinokkal. Lehet dió nélkül csinálni, vagy fele dió helyett aszalt gyümölcsöt tenni bele (szerintem aszalt sárgabarackdarabokkal is isteni lehet). A dió helyett lehet más magokat, például mogyorót, brazil diót, vagy kókuszreszeléket, fehér csoki darabokat, de akár még ropogós kukoricapelyhet is adni. A vaníliaaromát is lehet helyettesíteni, állítólag Bailey’s-zel nagyon finom.
forrás: Nigella Lawson – How To Be a Domestic Goddess
Sradkny mondta
Nálunk a 25 perc nem volt elég, az alja még teljesen folyós volt egy óra után is. Alapvetően a tészta jónak tűnt viszont pár helyen a receptet rosszul fordították.
Via mondta
De furi, pedig én ezt a receptet csináltam meg, amit itt megosztottam. Érdemes tűpróbával tesztelni, lehet, hogy más sütők máshogy sütnek, én is az évek alatt dolgoztam légkeveréses gázzal, villanysütővel, sima gázzal, és mindig újra kellett őket tanulni egy kicsit.
Via mondta
Hát, akkora adag, ami egy 33×22-es tepsibe belefér. :) Attól függ, mennyire vagytok édesszájúak és csokiimádók, de ha vannak vállalkozó kedvű szomszédok, barátok, akik besegítenek a “pusztításban”, próbáld meg a teljeset!
fjudit mondta
Szia Via!
A receptben leírt adag 3 embernek sok? Vagy egyáltalán ez a recept mekkora mennyiséget jelent?
Via mondta
Szia, üdv a blogon! :)
Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól sikerült! :D Jó étvágyat! :)
Krisztina mondta
Most készült el életem első brownie-ja. A leírt mennyiséggel készítettem és úgy néz ki, hogy nálunk ebből holnapra nem marad. 2 felnőtt és egy 8 éves kislány birkózik meg vele.
Nagyon jól sikerült, pedig én nagyon ritkán sütök. Mindenki bátran álljon neki.
Via mondta
Nagyon jól tetted, hogy csökkentetted a mennyiséget, mi ezt az adagot osztogattuk boldog-boldogtalannak hetekig! :D
dortimcsi mondta
Most készítettem el a brownie-t, igaz nem azt amit te készítettél, hanem a variációs ötleteidből merítettem ihletet. Na meg figyelnem kellett arra is, mi van a kamrában.
Így készült el a csokis-kókuszos brownie. A dió helyett raktam bele kókuszreszeléket, és mivel vanília kivonat és Bailey’s sem volt itthon, így capuccino krémlikőrt raktam bele.Nem rontotta el, nagyon fincsi lett.
Ja, és csak a receptben szereplő mennyiség negyed készítettem el, így is elég lesz kettőnknek:D
https://kepfeltoltes.hu/090116/DSC00114_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
https://kepfeltoltes.hu/090116/DSC00116_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Lidi mondta
Öhm, bocsi az amúgyokért.
Lidi mondta
Ez amúgy abszolút évszakfüggő (legalábbis nálam), nyáron gondolni se tudok brownie-félékre. :D Amúgy más a helyzet ha az embernek van nagy számú osztálytársa, akiknek nagy mennyiségben szállítja az árut. Magyarán felezem a tepsiket. :D
Via mondta
Igen, azt írtam én is, hogy ez kisebb tepsiben fele mennyiségből lesz a legjobb 2 emberre, mert ma van a második nap és még a 3/4 tepsi ott figyel… Tömény ÉS nagy adag is. De ettől függetlenül finom. :)
dortimcsi mondta
Jól hangzik a recept,de a hozzávalók mennyiségétől sokkot kaptam….Azt hiszem egy két személyes háztartásra a fele is bőven elég:D…Én a muffin recepteket is általában felezem.Kettőnknek egy alkalomra 6 is bőven elég.És amilyen gyorsan elkészülnek nem baj, ha néhány nappal később ismét előveszem a sütőformát.
És tényleg az extra szűz olivaolaj a legjobb.Én is szinte mindig azt használom…A hagyma párolásról eszembe jutott a hagymás rántotta:D..azt hiszem holnap reggel ez lesz a reggelim..
Via mondta
Jesszus, ennél tömöttebb? *meghal* Ma annyira elég volt az a két kicsi darab (2×4 centisek voltak), hogy a képtől is rosszul vagyok, ha ránézek. :D Jobban szeretem a túrós/joghurtos és/vagy gyümölcsös sütiket.
Lidi mondta
Kb ez az enyém is, csak kevesebb tojással és darált dióval. :D Kép alapján kicsit tömörebb is.
Via mondta
Nagyon finom tényleg, de így második nap után az a verdikt, hogy ez egy őrült nagy adag és borzasztó telítő a süti, és ha hétvégén nem lenne húsvét és nem tudnám lepasszolni a rokonoknak a maradékot, a fülünkön folyna ki. :D Legközelebb fél adagból csinálom, kisebb tepsiben.
Olívaolajból próbáljátok meg beszerezni az Extra Vergine feliratút, az a legegészségesebb. Sütésre (rántott cuccok sütésére) ne használjátok, nem jó felhevíteni. Arra én a legjobb étolajat (Floriol) használom, jobb híján, de minden másba (habarásba, hagyma párolására, stb.) olívát vagy vajat használok. Salátákba egyenesen az olívaolaj a legjobb. :)
Jucee mondta
Hú, ez nagyon jól néz ki. Én is elkezdtem nézni Nigella műsorát, de szerintem elég sok ételhez nem lehet itthon hozzávalót kapni… (vagy csak én nem tudok róla). Viszont a desszertjei istenien néznek ki és anyut megpuhítottam, hogy ezentúl mi is olívaolajat használjunk :)