Babzsitól kaptam az alábbi levelet:
Inspirációra lenne szükségem. Áprilisban egy esküvőre vagyunk hivatalosak. Nem lesz nagy dinom-dánom, az esküvő után egy rövid álló fogadás lesz. Na már most erre az alkalomra keresek valami csini szettet. A dolgot “nehezíti”, hogy féléves kisfiunkkal megyünk az eseményre. Mivel számára sok idegen lesz ott, biztos, hogy sokat lesz az ölemben, karomon (amúgy is inkább hordozott baba). Szóval a magassarkú cipők kilőve (amúgy se volt a lábamon már több mint egy éve). Van valami ötleted alkalmi ruhára lapostalpú cipővel? Ami még nekem és szerintem más kismamának is gond lehet, hogy csajos kiegészítőket nem nagyon tudok viselni, mert a babák előszeretettel kapnak bele mindenbe (az én kisfiamnak most a hajam a kedvence :)).
Szeretem az ilyen konkrét feladatokat, mert minél több a támpont, annál konkrétabb választ tudok adni. :) Ebben az esetben olyan csinos, nőies, esküvőre való (tehát nem fekete, nem fehér, nem piros) ruhákat kellett keresnem, amik jól néznek ki lapos (vagy törpesarkú) cipővel. Babzsi még azt írta, hogy a hossz lehet térd alatti vagy térd feletti is, ezért mindegyikből választottam kettőt-kettőt. A karkötő nagyon praktikus választás gyerkőc mellé, amennyiben nem gyöngyből vagy vékony fémből van, hiszen ezt nehéz letépni, elszakítani, ezért mindegyik szetthez passzintottam egy karkötőt.
1. szett: egy fiatalos, virágmintás ruhát választottam, amihez nagyon jól illik a natúr szín, a törpesarkú cipő is ebben pompázik. A minta önmagában is feltűnő, de azért a rend kedvéért ide is választottam egy karkötő-szettet.
2. szett: a görögös szabáshoz nagyon jól illik a még mindig divatos gladiátor szandál, ami (jackpot!) teljesen lapos is. Arany színben elegáns, főleg arany, vastag, geometriai mintás karperecekkel.
3. szett: a teveszín is része az idei trendnek, ehhez pedig jól illik a piros, ami a kiegészítőkön megjelenhet még egy esküvőn is. A masni kicsit lazítja a balerinacipő stílusát, a vastag karperec garantáltan bababiztos, de akkor se lesz baja, ha a földön gurul. :)
4. szett: ez a nőies fazonú sötétlila ruha mesés befektetés lehet későbbre is, a kis fekete helyett jolly joker bármilyen rendezvényen. A gallér szabása egy kis vidámságot visz a ruhába, amit a karkötő masnija is erősít. A fekete, hegyes orrú cipő lapos sarokkal is csinos.
Babzsi, remélem, valamelyik kombináció elnyeri a tetszésedet! :)
jodie mondta
Szia! Nagyon tetszik a 3. szett. Rendelhető valahol a ruha?
Via mondta
Szia! 4 éve találtam a Polyvore-on keresztül, ha meglenne a link, valószínűleg akkor se lehetne konkrétan ezt a ruhát megvenni már, amilyen tempóban pörög a divatvilág… :(
jodie mondta
Köszönöm a választ! :)
Rencsy mondta
Szia, ha lehet én is kérnék egy kis segítséget. Májusban hivatalosak vagyunk egy esküvőre és a gond, hogy én nagyon nagyon vékony alkatú vagyok, melleim is elég kicsik, nem tudom milyen ruhát keressek ami jól is állna, mert pl. a pánt nélküliek nem igen állnak jól. Már arra gondoltam hogy valami nadrágos összeállítást keresek. Válaszod előre is köszönöm. Üdvözlettel Reni
Anita mondta
Szia Via!
Teljesen véletlenűl keresgélés közben akadtam rá az oldaladra, és nagyon meggyőzött. Tudnál esetleg segíteni nekem is?
Szintén esküvőre kellene menni. Párom a vőlegény tanuja lesz. Szeretnénk magunkal vinni a 15 hónapos ikreinket. Nagyon tanácstalan vagyok abban a tekintetben, hogy mit kellene felvennem. Inkább nadrágos típus vagyok, és szintén csak a lapos jöhet szóba. A babókák épp most fedezik fel két lábon a világot. Persze mindkettőnek más az érdeklődési köre. Ráadásként elég molett alkat vagyok főként hasban és csípőben, de a lábaimat sem szívesen mutogatom. Segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Anita
Via mondta
Szia!
Köszönöm, hogy írtál, jó, hogy ide találtál. :)
Nagyon szép maxiruhák vannak, amiket saruval simán felvehetsz, nem hat idegenül. Jobban takar, mint a nadrág, nem is lesz annyira meleged, és mégis sokkal nőiesebb lesz a megjelenésed. Próbáld ki! Arra figyelj, hogy mell alatt legyen húzott (tippem szerint az a tested legkarcsúbb pontja), vegyél fel egy ütős melltartót, amitől nem a köldöködig érsz :)), és az anyag legyen szép, ne egy nagy mintás, gyűrődős anyagú strandruha legyen! Vegyél hozzá bolerót vagy stólát, és meg is vagy.
agnessz mondta
azt az aranyszandált hol lehet megrendelni/megvenni?*.*
Via mondta
Itt, de már nincs aranyban azóta, ha jól látom. :(
https://canada.forever21.com/product.asp?catalog_name=FOREVER21&category_name=swimwear&product_id=2000014792&Page=1&cookie_test=1
Emese mondta
Hát ez igazán akár eszünkbe is juthatott volna, ha már a fehéret tudjuk (^.^)’ Köszi!
Emese mondta
Szia Via!
Kollégám esküvőjére vagyunk hivatalosak májusban, és mikor említettem, hogy vennem kell ruhát, ami nem fehér, fekete, piros, rájöttünk, hogy nem tudjuk, miért nem lehet piros. :-) Mi ennek a háttere?
Azon is eltöpregtünk, hogy a “valami régi, valami új, valami köcsön és valami kék” vajon amerikai szokás-e, és onnan vettük-e át.
Via mondta
A menyecskeruha piros, és csak egy menyecske lehet ott azon az estén. :)
A kölcsönözés-kékezés Angolszász szokás, szóval európainak is mondható. :) https://ask.yahoo.com/20031027.html
Viktória királynő előtt kék volt a menyasszonyi ruha, mert a tisztaságot jelképezte.
kecs mondta
Szepek, de ezekben a ruhakban nehez szoptatni. Egy feleeves kisgyerek pedig valoszinuleg szopik meg.
Via mondta
Babzsinak tetszettek, az a lényeg. :)
Egyébként ha csak rövid állófogadás, akkor nem biztos, hogy beleesik a szoptatás, lehet, hogy meg tudja oldani előtte-utána.
cscscs mondta
nekem az első négy szett a kedvencem :))
nahjó… leszűkítem az első háromra. bár nálam sarokmagasság terén csak a két véglet a favorit, vagy teljesen lapos, vagy legalább 8-9 centis legyen. bár tudom, hogy mindkettő pont egészségtelen hosszútávon.
Jaded mondta
Ez a szürke ruha hol kapható (már ha kapható itthon)? Nagyon tetszik!
Via mondta
Neten megrendelhető! :)
https://www.johnlewis.com/207460/Style.aspx
De már csak 14-16-os méretben kapható (ezek már a nagyobb, 44-46-osnak számítanak itthon).