Nem egy webes oldalt vezető hüllőről van szó, hanem egy “gyakran ismételt kérdések” listáról. :) Interaktívnak pedig attól interaktív, hogy a hozzászólásokban írhattok kérdéseket, és ott fogok rájuk válaszolni. A téma onnan merült fel, hogy nagyon sokan kérdeztetek az utóbbi időben a blog készítésének, működésének, hátterének hogyanjairól, miértjeiről, és nem szeretnék mindig ugyanazokra a kérdésekre válaszolni, itt szépen egy helyen lesz minden, akit érdekel, elolvashatja.
Sok dolgot már említettem a 2012-es összefoglalómban, például arról, hogy hogyan néz ki egy napom. A technikai adatokat (mióta, miért, hány bejegyzés, satöbbi) a bemutatkozó oldalamon megtaláljátok.
Minden, amit tudok, az hosszú évek tapasztalatának az eredménye. 1999-ben kezdtem honlapokat készíteni, mindig az aktuális kedvenc témámban, azóta gyakorlatilag nem volt olyan nap, amikor ne lett volna honlapom és azon ne dolgoztam volna valamilyen szinten (kivéve, amikor nem voltam netközelben). A korai honlapjaimról többet is meséltem a TheBox-os interjúmban, ha érdekel titeket, elolvashatjátok. Ilyen szempontból az a kérdés, hogy miért indítottam el ezt a blogot, értelmét is veszti, hiszen egy természetes következménye volt annak, amit előtte közel tíz évig csináltam. :) Ami érdekelt, arról publikáltam, méghozzá úgy, ahogy én is szívesen olvasnám.
Autodidakta módon tanultam meg HTML-ben, CSS-ben programozni (a kedvenc honlapjaim forráskódját nézegettem, próbáltam megérteni, hogy mi micsoda, melyik változó vajon mit csinál), a mai napig a “kedvenc honlapkészítő programom” a Notepad++. :) A php-hez minimális szinten konyítok, ami azt jelenti, hogy a megírt kódot nagyjából tudom értelmezni, de önállóan írni nem tudok. A grafikákhoz (blogdesign, nyomtatható cuccok, montázsok, gyakorlatilag minden, amit láttok, és nem szöveg) Photoshopot használok, szintén az évek alatt “ragadt rám” az a minimális, amit tudok. Másoknak nem dolgozom, csak magamnak, a blog limitációja ilyen szempontból a saját tudásom illetve annak hiányossága. :) Még néhány technikai adat: saját tárhelyen telepített WordPressen van a blog, és PC-n dolgozom. Igen, hú, egy blogger, aki nem laptopozik! :D A fenti kép ebből kifolyólag illusztráció, bár a teásbögre meg a mécsesek és a könyvek-fecnik stimmelnek. A bejegyzéseket kb. 50%-ban találom ki előre, de az esetek 90%-ban aznap írom, amikor kimennek. Ha tudom, hogy sűrű időszak jön, akkor időzítek, mert sokat segít, ha nem kell kapkodnom vagy azon izgulnom, hogy jaj, ma még írnom kell. Az ötleteimet sok helyen vezetem, a fő-fő a mini heti beosztású Moleskine-em, idén rózsaszín, ezenkívül van egy masszív miért ne?-ötletbörze doksim, egy kézzel rajzolt kihívás-táblázatom (80%-ban még üres), egy vegyes brainstorming noteszom, és sok kicsi fecnike, főként az ágy mellett. A napi rovatok sokat segítenek a tematizálásban, adnak egy ívet a blognak, meg az olvasóknak is könnyebb várni, hogy mi lesz, amúgy szezonális témákról írok, és arról, ami épp engem foglalkoztat — ha fáradt vagyok, akkor a tavaszi fáradtságról, ha a gmailemet rendszerezem épp, akkor arról, hogy azt hogyan is kell, ha van egy új kedvenc samponom, akkor arról. Magamból indulok ki mind a témák választásánál, mind a hangnem megütésénél, erről majd mindjárt mesélek hosszabban is. :) Azt hiszem, a sokak által emlegetett “gondolatolvasó”-ságom abból adódik, hogy hasonló életszakaszban vagyok az olvasókkal, ezért azonos érdeklődési köreink, gondjaink, feladataink vannak. Vagy van tizensokezer klónom az országban. :D
A hosszútávú netes jelenlét — mind olvasóként, mind tartalomszolgáltatóként — nem csak a technikai dolgokat tanította meg, hanem kialakult bennem egyfajta elvárás azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú honlapokat szeretek készíteni és olvasni, milyen típusú megjelenést preferálok, milyen stílusú kommunikáció szimpatikus, mi működik, illetve nálam, mint olvasónál mi az, ami bejön, mi az, ami nem. (Az okos más kárán tanul, ugye… ;)). Ahogy már említettem, minden honlapomnál elsődleges szempont volt, hogy ha én mint olvasó tévednék oda, kiakadnék-e bármin is, és ha igen, akkor azt egyszerűen nem léptem meg. Jó magasan van a lécem, de legalább saját magamnak is felállítottam, nem csak azoknak a blogoknak, akiket olvasok. :) Eddig, örömmel mondhatom, bejött a módszer, hiszen láthatóan Nektek is tetszik a végeredmény. :) A gyökere azonban mindig az, hogy megkérdezem magamtól, ez hiteles-e, tudok-e vele azonosulni, és ha a válasz igen, akkor nyugodtan alszom. Ez a blog is sokat változott már a közel öt év során, de mindig önazonos maradt. Próbálom nem követni a trendeket csak azért, mert trendek. Vannak dolgok, amik bármennyire is divatosak, nekem “nem állnának jól”, hiába is erőltetném, ez ugyanúgy igaz a blogolásnál, mint a divatban egyébként is. Ettől függetlenül nagyon szívesen olvasok olyan blogokat — sőt, felüdülés olyan blogokat olvasni! — amik teljesen mások, mint az enyémek, de az önazonosság ott is megvan az adott szerzővel. Az “egyben-levőséget” nem pótolhatja semmilyen csillivilli design. Erről órákat tudnék mesélni, majd egyszer tartok egy blogos workshopot, és akkor mindent átadok. (De tényleg, benne van az öt éves tervben.) Itt most próbálok rövid lenni, és nem arról blogolni hosszasan, hogy blogolok a blogolós blogban, mert még jön a DiCaprio meg a Piaf néni, és lelöknek a székemről, hogy ébredjek fel. :)
A legmókásabb kérdés, amit meg szoktam kapni, és képtelen vagyok válaszolni rá, az az, hogy honnan merítem az ihletet, a kreativitást, az inspirációt, az energiát a bejegyzésekhez. Halvány lila gőzöm sincs, egyszerűen ilyen vagyok, szipkázom be a világot, mindenről eszembe jut valami, a hivatkozott cikkeket is továbbgondolom, csűröm-csavarom, nem puszta másodközlésről van szó. Ha nem írhatnám itt le Nektek, valószínűleg egy füzetbe írnám. Ha nem írhatnám le a füzetbe, valószínűleg már a gumiszobámban verném a fejemet a falba. Ahogy Mr. Monk mondaná, áldás és átok. De főleg áldás. ♥ Ebből is következik ugye a “hány órát töltesz blogolással naponta?”-kérdés megválaszolásának lehetetlensége, mert nem tudom megmondani, hogy most csak az-e a blogolás, amikor itt ülök és gépelek (nyilvánvalóan nem), vagy amikor tusolás közben kitalálok 5 miért ne?-ötletet, és imádkozom, hogy ne felejtsem el, amíg le tudom őket írni. Ez egy életforma, de nem hívnám blogger-életformának. Ez egy olyan tudatállapot, aminek a megélésére a blog-platformot választottam, és azért van blogom, mert ebben az állapotban vagyok, és nem azért vagyok ebben az állapotban, mert blogom van. Ez így érthető? :)
Függetlenül attól, hogy imádom csinálni, az a munka is jár stresszel, nehézségekkel, mélypontokkal, amit szeretsz csinálni. Sőt. Nincs, aki megmondja, hogy mit csináljak, én találhatom ki, hogy mi legyen. Lehetséges válaszok: Hurrá! És: Jaj, nekem kell kitalálni, mi lesz! És mindkét válasz együtt létezik, egyik napon ez, másik napon az. Ide kapcsolódik, hogy múltkor kérdezte valaki, hogy hogy van az, hogy én sosem stresszelek. Haha. Úgy, hogy nincs így. :) Minden nyíg-nyűgöm van nekem is, csak ezt inkább megélni és elengedni szeretem, nem pedig idevésni az örökkévalóságnak. Semmi szükség arra, hogy lehúzzalak titeket, meg magamat, amikor visszaolvasom. Things I Hate Thursday nem lesz soha. Hú, de hamar tele lenne! És biztos ugyanolyan erős lenne az összeírás hatása, mint a Love listáé, csak a másik irányba. Brr. Nem hiányzik az senkinek.
Szóval blogolni jó. És blogolni hosszadalmas, fárasztó, tele mélypontokkal, csúcsokkal, egy idő után áldozatokat (anyagi és időbeli) is megkövetel, ami miatt mérlegelni kell a pro-kontra listát, egy hullámvasút az egész. DE… és van egy nagy DE, ami fontos, és bárki, aki megkérdezné, hogy miről blogoljon, csak erre az egyre fókuszáljon: ha szereted, amit csinálsz, ha arról írsz, amit szeretsz, akkor az látszani fog, és az rezonálni fog az olvasókkal. Lehet, hogy nem rögtön, lehet, hogy nem két hónap múlva, lehet, hogy még két év múlva se, de fog, ezt megígérem. Ha komolyan gondolod, akkor csináld, csináld, csináld.
Heteken belül lesz öt éves (ÖT ÉVES! anyám…) az Urban:Eve, és mostanában kezdem úgy érezni, hogy na, ez már valami, alakul-alakul. Nem azért, mert maximalista vagyok, és nem becsülöm a munkámat, hanem mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy tényleg beérjen. Az is benne van, hogy makacs öszvér vagyok, én nem szeretek könyörögni, hogy olvassatok; majd olvastok magatoktól, ha akartok, ha az jó nektek, ha meg nem jó nektek, akkor nem olvastok, és kész. Én csak annyit ígérek, hogy írok, mint a güzü. A többi jön magától, én pedig tárt karokkal fogadom! Egy másik visszatérő kérdés az “írnád-e akkor is a blogot, ha nem olvasná senki”. Nos, boys and girls: amikor elindítottam a blogot, nem olvasta senki. Tök komoly. ;) Aztán mégis írtam. Most meg olvassák. Mert én meg nem hagytam abba az írást. :)
Olvasóként nekem ez a statisztikai görcsösség egyáltalán nem szimpatikus, és ezért én magam is igyekszem kerülni a figyelemszerző, szeretet-kivívó játszmákat (hogyan tudnék még több olvasót szerezni? miért nem osztotta meg minden ember a játékomat? légyszi lájkoljatok, hogy meglegyen a kétszáz, stb. stb.) Az egész olyan nekem, mintha jól kiöltöznél, kisminkelnéd magad (és nem is úgy, ahogy szeretnéd, hanem úgy, ahogy szerinted elvárják), aztán kimennél az utcára és ugrálnál, meg mindenkihez odamennél, hogy na, na, ugye, ugye szép vagyok, mondd, hogy ügyes vagyok, ugye, ugye, ugye? Kajla kistacsi. :) Pedig ehelyett lehetnél csendben, szorgalmasan, csak magadért szép meg ügyes, megmutathatnád, bebizonyíthatnád, hogy valóban az vagy, és akkor majd mondják maguktól (!), hogy hasznos volt, köszönöm, segített. És az sokkal jobb lesz minden “kiharcolt” dicséretnél, “lájk”-nál, mert őszinte lesz. Olyasmi ez, mint a szerelmi bájital, én sose értettem gyerekként, hogy a mesékben az miért jó, ha valakit rá kell venni arra, hogy szeressen. Sokkal nagyobb érték, ha magától képes rá az illető, sőt, ő maga akarja, és nem én kényszerítem bele.
Nekem nem az a célom, hogy minél hamarabb minél magasabb számokat produkáljak, hanem hogy a számok mögött levő emberek (mert ugye nem statisztikai adatokról, hanem személyekről beszélünk) örömmel jöjjenek ide, és valamit – ötletekben, érzelmekben – profitáljanak abból, hogy itt vannak. És ha csak egy ember mondja azt, hogy hasznos volt neki egy bejegyzés, akkor annak az egy embernek örülök. És ha nem mondja senki, akkor meg annak örülök, hogy én jól éreztem magam, miközben dolgoztam rajta — ezért is fontos, hogy ez legyen a mélyén, ne a megfelelni vágyás. Még egyszer, mert fontos: ha arról írsz, amit szeretsz, akkor nem járhatsz rosszul. Akkor sem, ha a világon nem olvassa senki. De ha kitartó vagy, szorgalmas, hiteles, akkor előbb-utóbb jönni fognak az emberek, és együtt örülhettek annak, aminek addig csak te örültél egyedül. Annál pedig nincs is jobb érzés. :)
Szóval én így csináltam, így csinálom, de ez abszolút szubjektív, és nem szentírás, nyugodtan próbáljátok ki máshogy, én is csak a fejem után mentem, járt utat járatlanért bármikor elhagyhatsz, mert az izgi. :)) A hozzászólásokban kérdezhettek — amennyire lehet, röviden, hogy mindenkinek tudjak válaszolni, amit szintén röviden fogok, mert aztán blogolnom is kell néha. ;)
Köszönöm a szépen összegyűjtött infókat.
Viszont szeretnék kérdezni valamit: ha van egy kép, és arra én rászerkesztek valamit, pl szöveget, akkor az már az én képem? Vagy arra is kérni kell engedélyt? Illetve ha a wikipédiáról hozok képet, akkor elég linkkel megjelölni a forrást? Ha igen, akkor ez még minél van így? Illetve az ingyenes képszolgáltatók (pl. pixabay) esetében mit kell feltüntetnem?
Köszönöm:)
Ha van egy kép, akkor azt bármire csak akkor használhatod (szöveggel, anélkül), ha arra engedélyed van, vagy nem kell a használatához engedély (mert royalty free). Egy fotós képe nem lesz a tiéd attól, hogy ráírsz valamit. :) A Pixabay esetében nézd meg a felhasználási feltételeket. Ha Royalty Free, általában nem kell linkelned sem, de van, ahol igen.
A Wikimedia Commonsnak saját irányelvei vannak: https://commons.wikimedia.org/wiki/Commons:Copyright_rules
https://commons.wikimedia.org/wiki/Commons:Reusing_content_outside_Wikimedia
Mindig nézd meg a Terms & Conditionst, ha lementenél képet valahonnan!
Hm, talán a sors akarta, hogy ismét idetaláljak :) igazából a Gmail hatékony használatát kerestem a blogodon, de ezt a bejegyzést is kidobta :)) Egyszer már írtam ide, akkor épp a látogatottság és az aktivitás miatt rinyáltam :D azt hiszem akkor volt 3 hónapos a blogom. Azóta eltelt egy kis idő, szépen lassan megjöttek az olvasók is és a kommentek is :) Igazad volt, csak írni kellett, írni, írni és írni. Én néha az ihlettel vagyok gondban, sokszor annyi minden kavarog a fejemben, annyi mindent le szeretnék írni, hogy mire odajutok, hogy leírom, csak össze-vissza kavarognak a fejemben, s egy mondatot sem tudok értelmesen megfogalmazni. Máskor meg csak úgy bevillan az egész és már szalad is a kezem a billentyűkön.
Még egyszer nagyon köszönöm neked ezt a bejegyzést, mindig sokat tanulhatok tőled ;)
Egy kérdésem lenne még, hogy milyen betűtípust használ a blogod? Egyszerűen nem találok egy normálisat sem, ami illene a blog profiljához (a téma, és a cikkek mellett nekem ez is számít).
Segoe UI a betűtípus neve. :)
Nyugodtan írd le a félmondatokat, kavargásokat is, majd később kigyomlálod, nem lesz minden cikked magától értetődő, de attól, hogy nem teszed közzé aznap, még leírhatod, amit akkor le tudsz belőle! :)
Ezt az írást is köszönöm!
Ez a nyomulni vagy nem nyomulni megy olykor az agyamra, hogy melyiket válasszam.
Ugyanakkor azt érzem, hogy belül versenyeztem inkább és ez nagyon jót tett. így sokkal többet fejlődtem, mint azt bármikor is gondoltam volna… ;)
Via, feltehetek egy személyesebb kérdést? Mesélnél a jelenlegi céljaidról? Rövid-, közép-, hosszútávú célokról…. persze csak amit meg szeretnél osztani. Köszönöm!
Szeretném még több emberhez eljuttatni a blog üzenetét és filozófiáját. :) A háttérben mindig keresem és dolgozom a lehetőségeken, de csak akkor szeretek róluk beszélni, amikor már véglegesek. Amint be tudok számolni valamiről, úgyis mondom! :) Magamban nem bírnám tartani egy perccel se tovább…! :D
Köszönöm! :)
Köszönöm!
Honnét tudhatom, melyik képet másolhatom be a bejegyzésembe és melyiket nem? Amit a google képkeresője kidob az hsználható, vagy azért ennél bonyolultabb a helyzet?
A Google mindent kidob, nincs benne szelektálás a jogokat tekintve. Mindig kattints a képre, nézd meg, honnan származik, és járj utána a felhasználási feltételeknek.
Forrásnak soha ne azt add meg, hogy “Google képkereső”, mert az olyan, mintha azt mondanád: “internet”. :) A Google inverz képkeresőjével (https://images.google.com/ és kattints a kamera ikonra) megtalálhatod a kép eredeti forrását is, ha az, akinél találtad, nem linkelte be rendesen. Még így is van, amit nehéz beazonosítani, de próbáld meg mindenképp.
Szia Via!
“Véletlenül” keveredtem ide ehhez a cikkhez, és egy csomó kérdésemre választ találtam, amire most épp nem is kerestem.
Igazából azt szerettem volna megnézni, hogy régebben, néhány évvel ezelőtt, amikor fent a fejléc alatt volt egy slidered, milyen szélességű volt, és hogy oldottad meg a környezetét, hogy ne legyen sok mozgó mütyür meg reklám körülötte.
Rákerestem arra, hogy “blog eddig”, mert tudtam, hogy tettél fel képeket talán tavaly augusztusban a blog eddigi kinézeteiről, és kijött ez is.
Kipróbáltam ezt az inverz képkeresőt, hogy egy kép forrását megtaláljam, de elakadtam: a sok száz találat közül, amit kidob, melyik az első, az eredeti forrás?
Köszi a választ! A blogod nagyon inspiráló, és látszik, hogy sok munka van mögötte. Kb. egy éve én is elkezdtem blogolni a munka és a család mellett, ráadásul nem is az anyanyelvemen, hanem románul, és most látom csak igazán, hogy mennyi. Rengeteg.
Sok sikert!
Én úgy szoktam szelektálni a képeket, hogy keresés után a Képek fülcin az Eszközök-et lenyitom és ott felhasználási jogok alapján lehet szűrni. Azért mindig megnézem, átnézem a képeket, de ez ad(hat) egy alapot. Csak nagyon leszűkítheti a találatokat, erre oda kell figyelni.
A te blogodban az a jó, hogy ‘van’. Így tökéletes! Átsegítettél jó pár mélyponton, erőt adtál, amikor nem volt, megtanítottál háztartást vezetni, izgalmas feladatokat adsz, sminkelni tanítottál stb. Te egy szuper nő vagy! Remélem, még sokáig fogsz blogolni. Majd amikor nagyik leszünk, nagyítóval olvassuk majd az “Így kössük le az unokák figyelmét, ha már nem az igazi a derekunk” című rovatban a kreatív ötleteidet :)
És közben egy kérdés is eszembe jutott: a letölthető dokumentumokat hogyan lehet megoldani, hogy letölthetőek legyenek? Mit ajánlasz hozzá? (Legyen egy ingyenes és egy fizetős is, ha tudsz :P ) Előre is köszi!
És azt is köszönöm, hogy vagy! <3
Nekem saját tárhelyem van, oda töltök fel mindent, a feltöltött fájlt linkelem, és akkor le tudjátok tölteni. :) Ingyenes, civilizált megoldást nem tudok, csak ilyen toldacuccot meg hasonló féléket ismerek, de nem használom őket (a saját szerver előnyei :D).
Köszönöm szépen a válaszod! Ha legalább egy évet megél a blogom, tehát nem hagyom abba, akkor nekem is lesz saját tárhelyem :D Addig meg nem lesz letölthető, mert nem mindegy, hogy hova teszem fel a dolgaimat. :P
Köszönöm! Felnyitottad a szemem! :) Én ebben a csapdában voltam, hogy miért nem kommentelnek, miért nem lájkolják a FB-oldalt, de nem ez a fontos. Főleg most, hogy lassan egy éves a blogom, és így már érkeznek azért a kommentek, és jól esik megírni egy bejegyzést. Nem kell megfelelnem senkinek, csakis magamnak. Remek az oldalad, nagyon szeretem, köszönöm, hogy van! :)
Szívesen! :)
Imádom a blogodat és mindig erőt tudok belőle meríteni. Köszönöm szépen ♥
Kicsit lemaradtam erről a bejegyzésről, de most így átolvasva az eddigi hozzászólásokat, kicsit elmosolyodok. És Via, Te újra felülkerekedtél mindenen, mert a Te hozzáállásod a blogoláshoz az igazi szerethető munka/hobbi/tevékenység, hívjuk, aminek akarjuk.
Szerintem az, hogy azzal keresed a kenyeredet, amit igazán szívesen csinálsz, és így, ahogyan csinálod az ilyen hozzáállásnak köszönhető. Csak lazán és örömmel tenni a dolgodat, adni önmagadat, nem görcsölve a statisztikán, és amit nagyon fontosnak tartok: hitelesnek lenni, folyamatosan az évek alatt. Mert Én is végig olvastam tavaly nyáron a blogodat, és egyetlen egy helyen sem figyeltem fel ellentmondásra, ami megerősíti azt, hogy őszinte vagy, és a valós tapasztalataidból táplálod a blogot. Ez lehet az egyik fő titkod, és ez inkább tetszik az olvasóknak, mint a mondvacsinált, kitupírozott irományok.
Szeretek ilyen blogokat olvasni! Köszi :)
Köszönöm, örülök, hogy így látod! ♥
Jelentem, zöldfülű olvasóként épp az államat keresem a padlón. Nagyon-nagyon remélem, hogy 10 év múlva, én is ilyen optimista, kiegyensúlyozott és elégedett valaki leszek, mint te. Jelenleg az érettségi közeledtével erre egyre kisebb esélyt látok, de nagyon igyekszem, nagyrészt a te segítségeddel.
Köszönöm! :)
Nem ijesztgetésből, de tíz év múlva egy érettségi-szintű akadály lenne a legkisebb bajod. :D Meg se fog kottyani, már másnap nem fogod érteni, hogy mitől féltél annyira. ;) Ne félj, élvezd, szuper lesz!
Kapcsolódva Viához, kérdezz meg pár már érettségizett, de akár még egyetemista embert a környezetedben, hogy mire emlékszik az érettségijéből :) Biztosan el fogja mondani, hogy izgult előtte, de mindenkinek van vicces sztorija is – még ha nem is feltétlenül az, hogy a haverja részegen ment be szóbelizni :)))
Szia!
Valamivel egy évvel ezelőtt találtam rá a blogodra és egy hajtásra végig is olvastam az egészet. :) Akkor ez adta az utolsó löketet ahhoz, hogy végre a sajátomat is beindítsam. Olyan pont jókor találtam Rád érzés volt.
Így hát elindult, soha nem gondoltam volna, hogy bárki is nézegetni fogja :) De mostanában valahogy leálltam, pedig érdeklődő van, de ihlet nincs.
A kérdés lehet butácskának tűnik és igazság szerint Rólad, valahogy el sem tudom képzelni, de nálad is van időszak, mikor nehezen megy? Mi lendít túl rajta?
Ez a bejegyzésed megint pont jókor jött! <3
Szia!
Szerintem erre van szükséged: https://www.urban-eve.hu/2012/08/07/miert-ne-32-kreativ-energiak-bekurblizasa/
Ugyanolyan ember vagyok ám, mint Ti, nekem sincs végtelen forrásom energiából, ihletből, türelemből… ;) Csak ha kiapad, mélyebbre ások.
Naháááááááááááááááááát :))))
Köszönöm! Tényleg erre volt szükségem, kipróbálom! ;)
Valószínűleg egy nagyon buta kérdést teszek fel..de muszáj lesz. Szóval amikor elindítottad az oldalt, hogyan ismerték meg az oldalt? Reklámoztad valahol, vagy csak úgy jöttek maguktól az emberek?
Szájról szájra terjedt, mint a kergemarhakór. :)) Most is valahogy így van, a legtöbb visszajelzést úgy kapom, hogy “anyukám mutatta”, “a tesóm ajánlotta”, “barátnőm küldte”, stb. Én nem szeretem a nyomulós önreklámozást.
Egy csomó találat jön amúgy a Google-ről, például az egyik legnépszerűbb keresőkifejezésem a paradicsomos káposzta. :D Szóval ha olyan témákban írsz, amire esélyes, hogy az emberek rá szoktak keresni, akkor meg fognak találni, eljutnak hozzád különösebb reklámozás nélkül is.
Köszönöm szépen, szinte biztos voltam benne hogy ígyvan, de azért gondoltam rákérdezek :)
Én így csináltam, de vannak, akik rámenősebbek, nincs azzal sem semmi baj (amíg nem erőszakosak), csak én nem vagyok olyan, ezért nem úgy csináltam. :) Nem tudom, mit változtatott volna, felgyorsított volna-e bármilyen folyamatot, vagy más típusú közönségem lenne-e most, de őszintén szólva mivel most jó minden, nem szoktam ezen gondolkodni. :)
Kedves Via!
már jó ideje olvasom az írásaidat, kb fél éve, és egyre szenvedélyesebben, egyre több inspirációt kapok Tőled, hálás vagyok nagyon, mert szebb, jobb életminőségre buzdítasz, mindezt nagyon praktikus, nőies, másolható módon, nekem mostanában pont erre van szükségem, (debreceni kisgyerekes anyuci pociban a tesókával :) ) hogy egyszerűen és nagyon pozitívan kitágul a beszűkült világ olvasás közben. Minden írásodat nagyon köszönöm, és most főleg a Ezüst erdő úrnője ajánlását, imádom <3, a Gmail rendbeszedését, végre nincs olvasaltan levelem( 500 nál jártam), és ezt most, ami sok szempontból szintén felszabadító érzésekkel tölt el, és nagyon sok kreatív inspiráló erő árad belőle számomra, amire rég várok, ugyanis én is grafomán, megosztomán, mindenérdekel és lelkesedő vagyok, és régóta várom, hogy formába öntsem mindezt, amihez kaptam egy-két fő képkockát most. Köszi, köszi, köszi! :) <3
Én köszönöm. :) ♥
Via… Szeretünk :) és kész :)
Amúgy ami nekem nagyon tetszik, az az, hogy egyértelműen látszik mennyire elkötelezett vagy a blogoddal kapcsolatban, és hogy ez milyen sokat jelent neked. Én vagy 3szor írtam neked, és “azonnal” válaszoltál. Pedig látom, hogy milyen sokan vannak, és milyen sokan írnak, és biztos nagyon elfoglalt vagy, de mégis, én is fontos lehetek, ha válaszoltál. :) Szóval egy szó mint száz, ha olykor nem is írunk, tudd, hogy itt vagyunk, és olvasunk :D Te vagy az írós fajta, mi meg az olvasós fajták :)) De hát ez így van rendjén. A blog látogatottsági statisztikájában meg továbbra is fogod látni, hogy rendszeresen, nap mint nap visszatérünk Hozzád. :*
Kedves Via!
Milyen jó, hogy Te ezt csinálod, írj még sokat nekünk. Nálam a napi rutin legstabilabb része a blogod olvasása. Ebből nem engedek. A többiben még nem vagyok ilyen lelkes, de új év, új célok! Szóval, csak így tovább! ha nem is kommentelek mindig, attól még itt vagyok, és naponta sok-sok hálás köszönetet mondok, mert többet tanultam az elmúlt hónapokban a háztartás vezetésből, mint előtte összesen. Köszi a mankókat :)
Szia! Köszönöm!
(Na, az ilyenekből merítek a hullafáradt napokon. ♥)
Drága Via,
úgy gondolom, hogy abból mindig meríthetsz erőt, hogy JELENLEG több mint 12 ezer(!!!!) ember like-olta a facebook oldaladat. És akkor most álljunk csak meg egy picit, és próbáljuk meg valóban átgondolni, hogy hány embert ismerünk mi, és az mennyire messze van a 10 ezertől is. Mennyien voltunk a gimiben az osztályban? Mi majd’ 40-en….hű, de sok az…..mihez képest?!
Szóval, ha nem is mindig aktívan, de 10-en ezer ember facebookon mindig lát Téged. :)
Tudod mit? Büszke lehetsz magadra! <3
Büszke is vagyok, de a puszta számoknál fontosabb az összes olyan személyes megnyilvánulás, mint amit itt, hozzászólásokban, vagy e-mailen kapok. Én legalábbis többre tartom, nekem többet jelent, mert emberi. Ezzel nem becsülöm le a 12 ezret sem, csak a töltekezéshez szükségem van a lelki mélységekre is, amit nekem egy statisztikai adat nem ad meg úgy, mint egy “köszönöm”. Lehet, hogy defektes vagyok, de így van. :)
Szerintem mindenkinek jól jönne egy ilyen defekt. ;) Úgyhogy köszönöm a választ, meg hogy ennyit dolgozol értünk! ^^
ez nem defektesség. :D csupán annyi, hogy nem vagy felszínes. amúgy poén, mert csekkoltam a stahl.hu-t is; és 6 ezer vmennyi like-ja van,ok; ne számoljuk, de ha úgy nézzük, hogy mögötted nem áll stáb, nincs személyi asszisztensed, meg stb. akkor már a számra önmagában is büszke lehetsz.
az pedig, hogy neked fontos az érzelmi része is a dologban; azzal pedig csak magadat minősíted, természetesen jó irányba. :)
amúgy pedig matek beállítottságú vagyok és a munkám is; valószínűleg ezért keresem mindenhol a számokat és összefüggéseket :D
A Facebook like-szám nem jelent ám sokat! Meg se jelenik mindenkinek, amit kiposztolok, sokan már lehet, hogy le is tiltották, csak nem nyomtak unlike-ot. Az, hogy egyszer elérted valakinek a figyelmét, az egy dolog. Ha elkötelezett olvasó, akkor az a blog látogatottsági statisztikájában fog látszani, azzal, hogy minden nap eljön. Ezért nekem az sokkal értékesebb, ha már számok… :)
Stahl Juditot pedig bizonyára többen olvassák (a könyveit, a magazinját), mint 6000 fő! A Facebook nem valid összehasonlítási alap, és nem ad valós képet egy adott dolog ismertségéről, népszerűségéről, minőségéről. Se az, ha alacsony, se az, ha magas ez a szám.
Nekem az volna a kérdésem (az első, mert biztos eszembe jut még egy csomó :)), hogy mikor és hogyan szereztél először anyagi hasznot a bloggal, és mikor-hogyan indult be a folyamat, mire főállású íróvá válhattál?
Tudom, hogy piszkos anyagias kérdés, de mentségemre szóljon, hogy már épp eljutottam volna abba a komoly felnőtté válási szakaszba, amikor egy sóhajjal lemondok a gyerekkori álmomról és belátom, hogy biztosan nem fogok az írásból megélni, amikor rádtaláltam és visszakaptam a hitem. Tudom, hogy egy tapasztalat az nem általánosság, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy nálad hogy indult be ez az egész.
Na várj, ez két kérdés, ugyanis az, hogy pénzt kapsz valamiért, meg hogy anyagi hasznod (profitod) van, az két külön dolog! :)
Már tavaly tudtam kisvállalkozói bannerhelyeket kiadni (jobb oldalt) a nézettség miatt, de nagyon sokáig még a bloggal kapcsolatos költségeket SEM fedezte, csak lecsippantott belőlük valamennyit. Évente több, mint 150 ezer forintomba kerül csak a szerverfenntartás és a járulékos költségek, üzemeltetési díjak (hírlevél, stb.), mert egy ilyen látogatottságú oldalnak egyszerűen kell a teherbírás, nem futhat a “garázsból”. Erre utaltam például a bejegyzésben is, mikor írtam, hogy áldozatokat igényel a blogolás egy idő után, ha szeretnéd azon a szinten folytatni.
Lassan indul be, nem egyik napról a másikra, és még most sem kapcsoltam fénysebességre. :) Ráadásul én a kivárós fajta vagyok, nem szeretek nyomulni meg házalni, ahogy az olvasószerzésnél sem. Lassú víz partot mos. :)
Ez egy szabadúszó — illetve nemrég hallottam szépen, hogy szabadfuldokló — munka. Soha senki nem fog neked fix, folyamatos és magas fizut adni azért, hogy blogolgass. Olyan szabadúszó munka ráadásul, amikor dolgozni mindig és folyamatosan kell, de a bevétel ettől független. Vannak rosszabb és jobb hónapok, nincs konkrét válasz arra, hogy “mennyit lehet keresni a blogolással?”, és igazából arra sem, hogy “meg lehet-e élni belőle?”, mert mindenkinek más igénye van arra, hogy milyen színvonalon szeret élni, és lehet, hogy az ő standardje szerint ez nem is “megélés”, csak “elélés”, mert mondjuk nem járok el hetekre nyaralni, vagy nem vettem új csizmát a szezonra (meg a három megelőzőre se, szóval nem lepődtem meg :D). Nekem élet, és jól vagyok benne, de ez iszonyú szubjektív szerintem. Nekem elég volt ahhoz, hogy merjek lépni, de sosem mondtam, hogy normális vagyok. :)
Kedves Via!
Az évi 150 ezer Ft soknak tűnik, a domain-regisztráció és a WordPress-blog szerintem kihozható évi 95 ezer Ft-ból is (ÁFÁ-val). Persze nem saját szerveren, hanem ún. VPS-en, tehát a szolgáltató az adatközpontban elhelyez egy bikaerős gépet, és azt kis részletekben, virtuális gépek formájában bérbe adja. Ha szeretnél ily módon spróloni, írj e-mailt, és segítek.
Én egy ilyen VPS-re gondoltam: 5900 Ft/hó + ÁFA, 512 MB RAM, 10 GB tárhely (SSD), 100 MB/sec internetes sávszélesség. Nem tudom pontosan, mennyi tárhelyre van szükséged, és mennyi a forgalmad, de ha elárulod, akkor szívesen segítek a megfelelő szerver kiválasztásában.
A hírlevélküldés magyar piacát nem ismerem, nem tudom, hogy abban mennyit lehetne spórolni.
Üdv:
pts
Nagyon kedves vagy, köszönöm, de elégedett vagyok azzal, ahogy most vagyok, mind teljesítményben, mind árban. A 150 ezer a teljes kiadásomra vonatkozott, minden kiadást figyelembe véve, nem pusztán a szerverköltségekre és domainre fókuszálva. Ha nem haragszol meg, most nem fogom tételesen lebontani a dolgokat, nem üvegzseb-program vagyok. :) Csak hidd el nekem, hogy értek hozzá, és utánanéztem, több szempontot figyelembe véve döntöttem. Nagyon sok személyes ismerősöm dolgozik ilyen területen, ha bármikor szükségem van profi és megbízható tanácsra, van kihez fordulnom, köszönöm.
Dettó köszönöm a blogot, sokszor hasznos és sok rossz napon jöttem egyből ide hogy feldobjon és sikerült is :)
Egy kérdés, amiről nem írtál fent: ha negatívumot kapsz, kritikát ami nem feltétlenül reális, azaz olyasmit ami rosszul esik, bántó, vagy csak buta megjegyzést (bár ilyesmit még nem olvastam, de gondolom, nem kerülhető el kommentben vagy mailben) akkor azt hogyan engeded el? Mármint nem a konkrét válasz érdekel egy-egy ilyenre, de hogy tudsz rajta túllépni? Lehet, csak túlérzékeny vagyok, de egy-egy beszóláson (más blogjában, írása kapcsán) annyit tudok dühöngeni és nem bírok túllépni rajta, pedig erre is biztosan van vmi trükk :)
Meglepően kevés kifejezetten bunkó ember jár erre, tumblr-ön volt pár anon, akinek rossz napja volt, de ennyi. A korábbi honlapjaimon sokkal több volt a beszólogatás, talán itt sikerült kialakítani egy olyan légkört — a Ti segítségetetekkel! –, hogy itt az lóg ki, aki tapló. Ami nem egy rossz dolog. :)
Én úgy vagyok vele, hogy bárki bármit is mond (akár azt, hogy én vagyok a legjobb a világon, akár azt, hogy egy hülye liba vagyok), az csak egy vélemény, és se a pozitív, se a negatív véleményhez nem szeretnék túlságosan ragaszkodni (tehát nem fogok rajta hetekig sírni, és nem hagyom azt sem, hogy a fejembe szálljon).
Elfogadom, hogy így gondolja, legyen az rám nézve jó, rossz, igaz, hamis. Ő nem fogja máshogy gondolni, én nem leszek másmilyen attól, hogy ő mit gondol, és megváltozni sem fogok azért, hogy ne így gondolja. Én magamban ezt is a hitelességhez, őszinteséghez, true-to-yourselfséghez vezetem vissza: ez van, ilyen vagyok, és akkor is ilyen vagyok, ha valaki erről gondol valamit, ami nem feltétlenül jó. Nem akarok mindenkinek tetszeni, nem is kell, hogy mindenkinek tetsszek. Ha én magam elégedett vagyok azzal, amit létrehoztam, ha jól érzem magam úgy, hogy az vagyok, aki vagyok, akkor onnantól senkinek nem kell megfelelnem.
Ha nem helyezkedsz folyton, és nem azt nézed, hogy vajon milyennek kéne lenned, hogy többen olvassanak, többen “szeressenek”, hanem tényleg belülről jön az egész, akkor elég oda visszanyúlni a kaotikus időszakokban, és megnyuvgást találsz. (Kaotikus időszak az is, amikor sok izgalmas és jó dolog történik, és felpörget.) Ez most nagyon pszichedelikusnak hangzik, de tényleg így van. :) Valahogy próbálom úgy kezelni az érzelmi szintemet, mint a vércukorszintemet: ne csapja fel elviselhetetlenül semmi, ne essen le úgy, hogy rosszul legyek, hanem maradjon meg középen, ami hosszú távon tartható is.
Ez nagyon hasznos volt, ismét ;) Sokat tanulhat tőled az ember, s most nemcsak a blogolással kapcsolatban. Köszönjük Neked! ♥
Megfogadom a tanácsodat és nem fogok már azon görcsölni, hogy vajon olvassa-e majd valaki, hanem akkor is kiírom magamból, ha nem kíváncsi rá senki :) És akkor mi van, ha látom, hogy olvassák, de inaktívak, tehát felteszek egy kérdést a blogon vagy a Facebook oldalon és senki sem válaszol rá? Olyankor mi van? :D Nekem ez hiányzik. Ha valaki hozzászól a bejegyzésekhez, olyan öröm fog el, hogy csak na, örömmel válaszolok. Pedig mindig próbálom bevonni az olvasót a dologba, de hiába. Vagy valamit rosszul csinálok? Vagy várjak? :))
Csak így tovább Via, előre a megkezdett úton, mi veled leszünk! ♥
“felteszek egy kérdést a blogon vagy a Facebook oldalon és senki sem válaszol rá? Olyankor mi van? :D Nekem ez hiányzik” – számból vetted ki a szót.
Amúgy szerintem csak türelmesnek kell lenni (meg optimistának). Én régen blogoltam, akkor is volt egy átfutási ideje, mire jöttek az olvasók, majd pedig a kommentek. Csak ezt a várakozási időpontot könnyen elfelejti az ember és csak arra emlékszik, amikor már kommentáradat volt és nagy látogatottság. Én évekig blogtalan voltam egy kicsit, csak zárt blogom volt barátoknak, és most nehéz visszarázódni abba, hogy nem jönnek a kommentek.
De egyszercsak hátha majd mégis :) Nekem a blogom az nem az igazi (tehát nem csoda, ha nem reagál senki :D), most kezdem majd újra, de igyekszem optimistának lenni :)
Nincs semmi! Várni kell! Lányok, nézzétek meg az én Facebook oldalamat. Nézzétek meg a lájkolók számát. Nézzétek meg a bejegyzéseket lájkolók számát. Számoljatok százalékot! :) Nem ezen múlik.
Nincs mindenkinek kedve válaszolni, és nem fogjátok tudni harapófogóval kihúzni belőlük a véleményüket, ahogy a “szeretetet” és érdeklődést sem. Ha akar, ad, és elfogadjuk. Ha nem akar, akkor nem hisztizünk be. A “miééééért nem lájkolta senkiiii” egy nagyon szomorú figyelemszerző játszma. A “beezzzzeg ééééén lááájkoltam a tiéteheheheheket” meg egy csúnya mártírszerep.
Tedd fel a kérdést, kapja meg a lehetőséget, hogy éljen vele, és legyen az ő döntése, hogy él-e vele, ne azért klikkeljen, mert érzelmileg befenyegetted, hogy “na mi van, utáltok, hogy már senki se íííír?”. Nem erről szól az oldalatok, ne erről szóljon az oldalatok, hogy megy a fenyítés meg a törzsőrmesterkedés meg a nyafogás. Ha kiteszel egy bejegyzést, azért teszed ki, mert dolgoztál rajta és jónak tartod. Legyen elég ennyi, hogy TE jónak tartod. A belső kishitűséget és bizonytalanságot nem kell az olvasó vállára borítani! Semmi köze hozzá, nem az a feladata, és nem azért olvas, hogy még pátyolgania is kelljen!
Köszönjük Via.
És még mindig csak ugyanazt mondhatom, amit már sokan megtettek előttem, hogy: “Csak így tovább, ne hagyd abba!” :)
Mert ez jó nekünk – is.