Még csak két interjút tettem ki, de máris külön rajongótábora lett a rovatnak. Továbbra is köszönöm a lelkesedéseteket, hihetetlenül motivál, köszönöm, hogy írtok és olvassátok azokat, akik írnak! ♥ Külön örülök annak, hogy a felhívás kapcsán rengeteg (régi és új) férfi olvasóm is előbújt.

A házasság hetéhez és a Valentin-naphoz halványan kapcsolódva mostani interjúm alanya a 31 éves Villányi Gergő, aki szexológus és párkapcsolati tanácsadóként dolgozik magánrendelésben, valamint egy online magazinnál ír ismeretterjesztő jellegű cikkeket életmód, pszichológia témában. Rendkívül gyorsan válaszolt a kérdéseimre, így még a múlt heti „hogyan vegyem rá a páromat, hogy tartson rendet?”-témához is ki tudtam kérni a szakértelmét.

Gergő szakmájának jellegzetességei és témái miatt kiteszek egy tizenhatos karikát a cikkre. :)

Még mindig lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! A részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád? Milyen egy átlagos napod? Milyen típusú feladataid vannak?

Villányi Gergő (Fotó: KépMás)

A munkám során szexuális zavarokkal, valamint ehhez lazábban vagy (általában) szorosan kötődő párkapcsolati problémákkal foglalkozom. A megkeresés után az első beszélgetés annak a felméréséről szól, hogy mi a probléma, egymásra tudunk-e hangolódni a közös munkában, valamint, hogy a kompetencia határok rendben vannak-e. Minden találkozást egy felkészülés előz meg, ebben benne van a szakirodalom, vagy újdonságok olvasása magyar és külföldi viszonylatban is. Hozzá tartozik a hozott probléma áttekintése, összefüggések és a lehetséges segítő lépések összegyűjtése. Ez érdekes folyamat, mert a könyvek alá temetkezés ugyanúgy benne van, mint az üres plafon bámulása, miközben fejben egymást kergetve cikáznak a gondolatok, és ez a relaxált gondolkodás nagyon sok intuitív ötletet eredményezett már. Cikkírásnál témától és terjedelemtől is függ a munkamódszerem. Van, amikor összegyűjtök különböző forrásokat, kiegészítem őket vagy épp szintetizálva egy átfogó képet igyekszem adni.
Más esetben a tapasztalataim és a meglátásaim adom át, ez gyakorlatiasabb témáknál jellemző leginkább. Szeretek sok nézőpontból szemlélni, mégha esetleg végletesnek is tűnik némelyik, jó tudni, hogy létezik olyan is. A szexualitás témájához pedig igenis lehet igényesen és érdekesen is nyúlni, egyáltalán nem jelent obszcén, vagy figyelemfelkeltő kukkolást egy ilyen témájú cikk mondanivalója. Jellemző, hogy a legolvasottabb cikkem a szexuális segédeszközökről íródott. :)

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek a munkádhoz?

A segítő szakmákban az empátiát és a türelmet szokták az egyik oldalon kiemelni, másfelől pedig azt, hogy a szakmai tudása legyen megfelelő a szakembernek. Szerintem ez a tanulás egy életre szóló folyamat, hiszen újdonságok jelennek meg akár technológiailag nézzük (internet, webkamera, digitális eszközök), de mindez tetten érhető társadalmi (szinglik, szexuális szokások, alternatív párkapcsolati modellek) és szakmai tekintetben is. Emellett fontosnak tartom, hogy a szakember önismeret és magánélet szempontjából is igyekezzen rendezetten élni. Ez nem egy tökéletes embert jelent, hanem azt, hogy a problémáit, a nehézségeit nem viszi magával a munkájába.

– Mi a legnagyobb tévedés/félreértés a munkáddal kapcsolatban?

Egyfelől az, hogy nem elemzek/analizálok és raktározok a fejemben levő titkos naplóba minden szót és másodpercet egy beszélgetés során. Másfelől a munkám témája nem azt jelenti, hogy szexen jár egész nap a fejem, még akkor sem, ha férfi vagyok. :)

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Egyetem előtt volt nagyon sok olyan találkozásom, amikor megtaláltak problémákkal, gyakran idegenek is. „Erről még senkinek nem beszéltem soha” élmények értek és egyfelől jött egy érzés, hogy van érzékem az ilyen jellegű problémák megoldásához, valamint bizalmat tudok sugározni az emberek felé. Sokszor a meghallgatás is elegendő volt, terhet vett le a másik válláról. Ő megkönnyebbült, de én sem cipeltem az ő terhét, ami fontos. Úgy gondoltam, komolyabban fogok foglalkozni ezzel, mert érdekel és tehetségem is van hozzá, és megfelelő felkészültség és tudás szükséges ahhoz, hogy felelősséggel végezhessem ezt a munkát. Ez a hozzáállás azóta is töretlen, nagyon érdekesnek tartom az embereket, az összefüggések keresését és azt a tapasztalatot, amikor apróságnak tűnő dolgoktól változni kezd egy helyzet, 1-1 mondat vagy szó fordulópontot jelent adott esetben.

– Minek készültél gyerekkorodban?

Az első „mi leszek, ha nagy leszek” emlékem egy óvodai farsang, ahol kommandósnak öltöztem és természetesen ez azt is jelentette, hogy felnőttként is az leszek! :) Utána sokáig nem volt hasonló találkozásom foglalkozásokkal, gimnázium alatt felmerült, hogy nyelvekkel foglalkozzak, majd érettségi után, hogy fotográfiával. Elég sokáig kerestem azt, amiben azt érzem, hogy önmagam vagyok, szívesen csinálom és érdekel is, és a húszas éveim elejére találtam meg.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? Milyen szakmai céljaid vannak?

A büszkeséget minden jól végzett munka, sikeresen lezárt tanácsadás után érzem, de fontos hozzátenni, hogy ez nem kizárólag az én érdemem, ez közösen elért siker. Minden találkozás egy bizalmi alapot feltételez, majd ebből alakul ki az a közeg, amelyben együtt dolgozva a lépések a megoldás felé vezetnek. Ez önmagában jól eső érzés, és arra sarkall, hogy igyekezzek mindent megtenni a másikért. Célom az, hogy fejlődjek az életem több terén, mint emberileg, mind szakmailag. Jobbá váljak abban, amit csinálok, legyen szó egy beszélgetésről, cikkről vagy interjúról. :)

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon? 

Hálás vagyok az életnek, és a segítőimnek hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, nagyon fontos számomra ez a szabadság, mert sajna sokszor látom, milyen kevesen teszik vagy tehetik ezt meg. Mestereim közül Dr. Pándy Máriát, Dr. Barát Katalint és Dr. Donauer Nándort emelném ki, ők azok, akik nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon erős hatással voltak rám és sokat segítettek, tanítottak az életszemléletükkel, példás emberségükkel is. Köszönöm nekik!

Életfogytig tartó tanulás

Egyik legérdekesebb találkozásom az volt, amikor egy nálam több mint kétszer idősebb férfi kérte a segítségem. Kiderült, hogy fiatalkorából nagyon sok olyan meggyőződést és elvet őriz a szexualitással kapcsolatban, ami mára elavultnak és károsnak is mondható. Itt egyszerre volt feladat frissíteni ezt az információcsomagot, valamint elmesélni mindazt, hogy miként változott ezen témák megítélése, és milyen tévedések derültek ki az évtizedek alatt. Alapvetően az én fejemben is az van, hogy az idősebbek bölcsebbek és tapasztaltabbak, ők szoktak segíteni a fiatalabbaknak, tapasztalatlanabbaknak. Itt fordult a helyzet és érdekes volt egy majdnem 70 éves embert, mint szakember és szaktudással rendelkező fiatal kísérni.

– Milyen kihívások vannak a munkádban? 

Minden történet, minden probléma egyedi, ami azt jelenti, hogy mégha hasonlít is egy másikra, rengeteg olyan apróság létezik, ami miatt mégis mások az összefüggések vagy a kimenetelek. Ez kihívás és nehézség, de olyasmi is, ami érdekessé teszi a folyamat dinamikáját. A legkimerítőbb rész mindig az, amikor megakad vagy nagyon lassan halad a folyamat, úgy tűnhet nincsen tovább, megállt a tudomány. Nagyon erős és katartikus fordulópontok előtt majdhogynem törvényszerűen jelennek meg ilyen nehézségek, de a kitartás és a motivált hozzáállás meghozza a gyümölcsét.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?

Kibírhatatlan helyzettel még nem találkoztam. Időnként pedig úgy gondolom mindenki találkozik rosszindulattal, vagy olyan hozzáállással, amit nehéz elfogadni, vagy megérteni. Igyekszem megérteni a miérteket még a nehéz természetű embereknél is: valamiért olyanok lettek amilyenek. Azt gondolom, hogy a kíváncsiságom nagyon sok esetben segít, és egy érdeklődő hozzáállás sokszor az egész helyzetet képes megfordítani.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Szeretek sétálni és sport is van az életemben, ha pedig társaságba vágyom, akkor a párommal és a barátaimmal töltök sok időt. Fontos a zenehallgatás, olvasás, filmnézés, mert ez mondhatni bármikor elérhető manapság. Időnként koncertekre, színházba, előadásokra járok, feltölt az élmény és az is, amikor ezt megosztom a körülöttem élőkkel.

– Milyen jó tanácsod van a pároknak?

Két olyan eset van, amivel gyakran találkozom. Az egyik a passzív hozzáállás, hogy a másik majd megoldja. Ez akkor sem működik, ha a szakember a másik, és akkor sem, ha az ember párjáról/házastársáról van szó. A másik a csodavárás. Ha 1-5-10 éve ugyanazokat a köröket futja valaki, a probléma mondhatni az élete részévé vált akkor a változás, a fejlődés nem 1-2 hét alatt fog bekövetkezni, és nem csettintésre. Komoly erőfeszítés, eltökéltség szükséges időnként, és az esetek zömében ez működik is, a kitartás elnyeri a jutalmát.

– Múlt héten egy olvasói levélben az volt a kérdés, hogy hogyan lehet megértetni a párunkkal, hogy például ne dobálja el a szennyest. Milyen tanácsot tudsz adni hasonló esetben, hogy ne legyen ordítozás belőle?

Ne úgy rója fel a másiknak! :) Persze kétélű a probléma. Egyfelől senkinek nem használ, ha a lány megvárja azt az állapotot, amikor már annyira zavarja és frusztrálja a dolog, hogy csak dühből reagálva, támadó, sértő hangnemben képes a másikhoz szólni. Másfelől a srác is hibás, hiszen minden bizonnyal nem először hallotta, hogy az ágy mellé dobált ruha gondot okoz. Félremehet a kommunikáció ott is, hogy az egyik fél ugyan mondja, de jóváhagyja azt a reakciót, hogy a másik nem foglalkozik a kérésével. Ez is oda vezet, hogy „már ezerszer mondtam” csak épp mindkét fél úgy kezelte, mintha akár el se hangzott volna a probléma. Itt az asszertív kommunikációs gyakorlatok segítenek például. Ez olyan önérvényesítő kommunikáció, amely tiszteletben tartja a másikat, de határozott és következetes is. Nem  támadja, sértegeti a másikat, de azt sem engedi meg neki, hogy legyintsen a problémára (és ezzel a lányra is). Fontos része az énközlésnek nevezett technika, ahol nem „bezzeg Te”, „Te még arra sem” jellegű mondatokkal, hanem a saját nézőpontot, érzéseket képviselő határozott és tiszta, nyílt kommunikációt használja a két fél. A tiszta, érthető kommunikáció is fontos, hiszen a másiknak nem kell találgatnia, tippelnie, „úgy értenie”, „ebből igazán tudhattad volna, hogy” játszmákba keverednie.

– Mik a legnagyobb buktatók a szexben?

– Ha már említetted a különböző mértékű étvágyat, ilyen esetben mit lehet tenni?

A különböző étvágynál elfelejtik az emberek, hogy egy párkapcsolat nem csak szexből áll. Nagyon fontos és alapvető része, de aki nem bírja kicsit ki a másikért, az máshova tette a hangsúlyt. Persze az állandóan fejfájós/nincs kedvem is hasonlóképp elérhetetlen, ez szintén rosszul hat a kapcsolatra. Van, amikor az egyiknek a munkája, a stresszorok felgyülemlése, érzelmi mélypontja, nehéz periódusa akár hetekre is kikapcsolja a szexuális vágyát. Ezt egy értő és figyelmes pár elfogadja, segíti és támogatja. És egy relaxált, nyugodt, pihenős együttlétből bármikor lehet hancúrozás is amúgy. :) Az is ide tartozik, hogy létezik kompromisszum is. Lehet, hogy az egyikük nem vágyik nagyon rá, de tudja, hogy már rég nem voltak kegyütt és segít a másiknak az együttlét vagy ha szájjal/kézzel izgatja. Előfordul az is, hogy evés közben megjön az étvágy. :) Ez is helyzetfüggő, de a végletek sosem hoznak jót, megbeszélésel, odafigyeléssel, a vágyak, igények tiszta kommunikációjával sokkal türelmesebb tud lenni mindkét fél, vagy felismeri, hogy a másik igényét tudja teljesíteni úgy is, hogy ő mondjuk nem kap viszonzást épp, mert nem kér.

Nagyon szépen köszönöm az interjút!