Azt hiszem, betegnek lenni nagyon személyes dolog. Főleg olyan időszakokban látszik ez, amikor valamilyen mértékig mindenkit beránt a nátha-szezon: mindenki teljesen máshogy reagál arra, ha benáthásodik, és megvannak a bevált gyógymódjai — teák, kotyvalékok, illóolajok, levesek és a többi. Egyéni érzékenységtől függően pedig mindenkinek máshova és más tempóban érkezhetnek a szövődmények: vannak a hurutosan köhögősök, a szárazan köhögősök, a „fülesek” (akiknek fülgyulladásuk lesz), az „arcüregesek”, a „hangszálgyulladásosok”, és ezeknek mindenféle variációi.
Betegnek lenni nem jó, nem hasznos, de lehet belőle tanulni — nyugi, ez nem egy „minden, ami veled történik, lecke az élettől„-típusú bejegyzés lesz. A takonykór legtöbbször csak egy takonykór. De ha már úgyis ki vagy dőlve, íme öt szempont, ami új alapokra helyezheti, hogyan állhatsz akár a náthádhoz, akár más betegségedhez. (Ha kicsit kókadt vagy a gyógyszerektől, az lehet, hogy csak előny. :D)
1. Minden betegség viszonyítás kérdése — és magadnak te vagy a mércéje
Bár mindenkinek más az egyéni kórtörténete, bizonyos „tipikus” felszíni tünetekre egy csomó ember önjelölt orvossá válik, és ilyenkor elkezdenek érkezni a jó tanácsok és az anekdotikus gyógymódok — mintha lenne valamilyen általános mércéje a betegségnek, amit az ismerős vagy ismeretlen határoz meg, és ami alapján a te jelenlegi állapotod is egyszerűen besorolható. Pedig aki például nem laktózérzékeny, az nem érti, hogy valaki, aki Az, miért rohangál épp a vécére, és hogy neki miért árthat „ugyan, csak egy falat” valamiből. Szerintem a gyógyulásban nagyon fontos, hogy ne mások gyógyulásához méregesd magad, és ne hagyd, hogy bűntudatot keltsen benned olyan ember, aki nem tudja a teljes sztorit. Nézd meg, hogy magadhoz mérve hogyan állsz! Igen, azzal az emberrel összehasonlítva, aki nem allergiás az állatszőrre, bizonyára sokkal többet tüsszögsz, de simán lehet, hogy nálad most így néz ki a „jól vagyok”.
Nekem például évente kétszer-háromszor van kisebb (és általában évente egy nagyobb) asztmás flashbackem, ami magamhoz képest kicsi, de kívülről tud ijesztőnek látszani. Egy nap takony után képes vagyok nagyon durván, fulladva köhögni (irritálja a légcsövemet, vagy megfertőzi a garatomat), a szervezetem pedig ezen a szinten már kiröhögi a fokhagymás pirítóst. Azok az emberek, akik nem ismernek régóta, ilyenkor aggódva kérdezik, hogy „jaj, már megint beteg vagy”? Én ilyenkor (két köhögés közben) megpróbálok nevetni. Soha ilyen jól még nem voltam, és lesz ez még jobb is! :)
Én még emlékszem arra, amikor éveket hagytam ki az óvodából, mert otthon köhögtem, és nem kaptam levegőt, anyukám meg azon aggódott, hogy ott fog megfulladni a gyerek a kezében. Több hetet voltam tüdőszanatóriumban is — ami egyébként bizarrul varázslatos hely volt, mert egy kastélyban volt a kórház, gyönyörű, friss levegőjű erdőben, nagy kerttel, pávákkal, aranyhalas kis tavakkal, ékszerteknősös szökőkutakkal, és a világ legnagyobb erdei szamócáival. (Utóbbi az első dolog volt, amiről letiltották az egész gyereksereget, ugyanis a TBC-s betegek is arra sétáltak és gyakran kellett, khm, köpködniük, szóval nem lett volna egy életbiztosítás megenni azokat a szamócákat.)
És abban a közegben hirtelen én éreztem magam a világ legegészségesebb, legszerencsésebb gyerekének, mert nem voltam ágyhoz kötve, nem kellett magam után hurcibálnom az életmentő infúziót, nem vettek tőlem napi kétszer vért, hogy kiderítsék, mi bajom van, és nem volt a gégém helyén egy cső. „Csak” köhögtem. És én tudtam, hogy egy nap (ami nagyon hamar eljön) hazamehetek majd az anyukámmal, és nem a kórterem marad az otthonom.
Már túl vagyok a hónapokig tartó, levegő után kapkodós korszakokon, az orvostól orvosig járáson. Mi mindehhez képest egy 3-5 napig vagy akár 3 hétig tartó valamicske? Semmi. Jó, beismerem, nagyon ronda, amikor köhögök. Ajtók szoktak kinyílni tőle. Ez az én szupererőm. :) Tavaly, amikor elmentünk a gégész-rendelőbe, ahol a doktornő huszoniksz éve kezel, leültünk a tök üres váróban, majd szóltam Ádámnak, hogy „várj, bejelentkezem”. Köhh-hörr. Két másodperc múlva nyílik az ajtó: „Á, tudtam, hogy te vagy az.” A doktornő ismer, mint a rossz pénzt. ❤️ Ebben is egyedi vagyok és megismételhetetlen. :P
És ilyenkor mindig eszembe jut, hogy szerencsés vagyok, hogy saját lábon megyek hozzá, és otthon gyógyulhatok, hogy már nincsenek injekciókúrák és tüdőtükrözés, és hogy a szanatórium az egész életemet tekintve csak egy nagyon picike epizód volt. Most pedig az, hogy hányszor és milyen súlyosan vagyok beteg (magamhoz képest pedig ritkán és nem súlyosan vagyok beteg), csodálatos előrelépés ahhoz képest, hogy hogyan voltam régebben, és nem szabad lebecsülnöm ezt a fejlődést. Akkor sem, ha vannak, akik nálam kevesebbet és szebben köhögnek. :)
Próbáld ki ezt! Ha soknak érzed, hogy milyen gyakran és hány napot vagy beteg, nyugodtan vezesd papíron. A rossz dolgokat az agyunk — önvédelemből — hajlamosabb jobban megjegyezni, akár felnagyítani. Simán lehet, hogy az „állandóan beteg vagy” az valójában évente kétszer öt napot jelent, de te többnek érzed. A régi emlékek is torzulnak, a „régen soha nem voltam ennyit beteg” lehet, hogy nem igaz, csak szépíti az agyad a múltat, mint ahogy mindenki arra emlékszik, hogy „gyerekkorunkban sokkal többet volt havazás karácsonykor”, pedig ugyanúgy 7-8 évente volt egy nagy hó, és mindenki arra az egy nagyra emlékszik nagyon, amelyik épp az ő gyerekkorára esett. :)
Ha pedig azt látod a naplózásod eredményeképpen, hogy tényleg súlyosbodott a helyzet, legalább látod feketén-fehéren, hogy mennyire, és elkezdhetsz kivizsgálást szervezni, vagy segítséget kérni.
2. Rossz ízű a pirula, de legalább van
Gyerekként, amikor olvastam az Anne-könyvekben, hogy az emberek kruppban meg tudtak halni, nagyon megijedtem, de ez igazából segített elfogadni azt is, hogy igenis privilégium, hogy néha bizony beteg vagyok. Mert ha 150 éve születek, akkor nem biztos, hogy megélem a harmadik ikszet — vagy akár az elsőt. És nem is kellett volna betegebbnek lennem ahhoz, hogy bajban legyek. Ha ugyanígy, ugyanez történik velem, csak nem a XX. század végén, hanem mondjuk az elején, akkor nem valószínű, hogy életben maradok. Mert akkor nincs inhalátorom, nincs spray-m, nincs köptetőm… és nincs nehézfegyverzet, ha éppen az kell. (Egyszer volt mellhártyagyulladásom is. Olyan rossz, mint amilyennek hangzik.)
Hálás vagyok, hogy olyan korban és országban élek, ahol nem élet-halál kérdése, ha összeszedek egy laryngitist, bronchitist, arcüreggyulladást, vagy mindezt egyszerre (a rekordom: laryngo-pharingo-bronchitis valamikor húsz évvel ezelőttről). Kellemetlen, igen. Fáj, igen. De van mit ennem, van tiszta víz a csapban, tudok kezet mosni, vannak gyógyszerek, fűtött helyen, puha ágyban pihenhetek, és jó eséllyel ez az egész csak egy kis bukkanó az úton, és nem az út vége.
Próbáld ki ezt! Nézz körül az éjjeliszekrényeden, hogy hány különféle szert és eszközt használsz a gyógyuláshoz, ami modern találmány, vagy nem férhettél volna hozzá száz, vagy akár csak ötven éve — a fűtéstől az orrcseppeken át a zöld teáig, az inhalálón át a gyógyszerekig. Ha éppen be is vagy dugulva, és zúg a fejed, ezért akkor is hálásnak lehet lenni.
És ha mindez nem vigasztal egy kicsit sem, az sem baj — morogj, nyűgösködj nyugodtan. Szabad! :)
3. Te tudod, hogy neked mi működik
A nátha arra is jó alkalom, hogy gyakoroljam azt csinálni, ami nekem jó, és bízni abban, hogy az évek tapasztalata alapján én tudom a legjobban, hogy mi a jó nekem. A „megfázásra” mindenkinek vannak jó tippjei, amikre esküszik, de mindenki máshogy működik, és lehet, hogy ami egy fülfájós megfázósnak bejön, egy hangszálgyulladósnak kevésbé, és olyan is van, akinek semmiféle ilyen szövődménye nem lesz, csak szipog egy hétig és kész. Ő pedig nem érti, hogy miért nem akarsz valami olyat csinálni, ami nála nem okoz allergiás reakciót és őt nem bántja (szerencsés! :)).
Egy idő után mindenkinél kialakul az a rend, ami bevált, ki az az orvos, akiben bízik, és melyik módszer az, ami neki működik — házi gyógymódokkal és gyógyszerekkel vegyesen. Az elmúlt 3 évtizedben (ebből az első kettőben anyu vezetésével) jártunk a legjobb szakorvosoknál, kipróbáltunk különböző terápiákat, teszteltünk mindenféle nyugati és alternatív cuccot méhpempőtől vöröshagymás oldaton át feketeretkes izékig — bleeeh! Most már megvan a fix lista, hogy mire van szükségem és nekem mi segít. De azért még mindig ha érzem, hogy lappang bennem valami, felhívom, és ezredjére is átvesszük a menetrendet: jó, kezdd el ezt szedni, utána napi háromszor ez, és mellé az, és ha jön a köhögés, akkor inhalálj, és ha nem múlik el, akkor doki, stb. stb. Már szerintem lassan kezd úgy hangzani, mint egy posztmodern színdarab monológja — mindenki tudja a szöveget. :D De megnyugtat, hogy elmondjuk. (És még tudom, hogy most is úgy aggódik értem, mint amikor 3 éves koromban éjszakákon át virrasztott velem. ❤️) Direkt nem írok hatóanyagokat. You do you. És beszélj a dokiddal.
Próbáld ki ezt! Ha valaki elkezd mesélni a tuti bevált megfázós tippjeiről, mikor te éppen nem kértél ilyet, kedvesen mosolyogj, köszönd meg, és aztán továbbra is csináld, ami neked bevált. Csak segíteni akar, de te meg nem vagy köteles mindenki gyógymódjait önkéntes labornyusziként erőltetni. Viszont ezt nem kell lemeccseznetek — egy idő után elég fárasztó. Neki működik, neked nem, a lényeg úgyis az, hogy meggyógyulj. Hagyd rá, inkább örüljön, hogy „segített”, mint hogy megsértődjön.
És hiába tudod, hogy mi segít a visszatérő betegségedkor, írd össze nyugodtan egy lapra, hogy legyen mihez nyúlni, amikor rosszul vagy, vagy oda tudd adni annak, aki épp beszerzőkörúton jár, hogy meg tudja venni a motyódat. Nekem van PMS-es csomagom is. :))
4. Nyugodjál meg
Nem hiszek abban az értelmezésben, hogy csak és kizárólag akkor leszel beteg, amikor „az Élet” üzenni akar, hogy lassíts — van persze olyan, amikor egy túlhajtós időszak után huss és pöcc és kipurcansz, de nem minden tüsszentés hordoz magában mélyebb üzeneteket. (Abba nagyon gyorsan bele lehet őrülni, ha minden „jel”.)
Ettől teljesen függetlenül viszont egy takonykóros-köhögős időszak jó terep arra, hogy lehessen gyakorolni a lassítást, a magunk felé tanúsított türelmet, gondoskodást, és elfogadni másoktól a segítséget, ha gyengék vagyunk — ezt pedig utána érdemes átvinni a mindennapokba is. Nekem például el kell fogadnom, hogy ha meglátogat a takonytündér, akkor nem szabad félvállról vennem, mert hamar súlyosbodhat. Még ha nagyon mennék is a dolgomra, feküdnöm kell, és ez bosszantó, de az is elfáraszt, ha megyek tíz métert, és megterhelő testmozgásnak tűnik, ha ágyneműt cserélek, és nem szabad túl vicces dolgot néznem, mert a röhögés is köhögésben végződhet (jé, ezek között a szavak között magyarul csak egy betű különbség van. VÉLETLEN?! :D). És túl hamar a gyógyulást sem szabad elbízni, jártam már úgy, hogy „á, már majdnem jól vagyok”-felszólalással teljes erőbedobással mentem megint a világba, aztán visszaestem. A majdnem az nem teljesen. Chill.
Próbáld ki ezt! Betegszabadságon vagy? Csinálj, amit akarsz! Mikor, ha nem most? Nézz annyi sorozatot, amennyit felfog az agyad. Játssz, olvass, ne csinálj semmit, aludj, ha van étvágyad, egyél, ha nincs, azért akkor is figyelj magadra. Ki se bújj a pizsamából, ha épp kedved van. Ha attól jobban érzed magad, fürödj le napközben is. Mondj le minden programot, ne fogadj vendégeket, kérj segítséget, szívességet, és szólj, ha valami nem megy egyedül. Az a legfontosabb, hogy feltankolj és meggyógyulj, és nyugodtan tegyél meg ezért mindent.
5. Néha egyszerűen nem tehetsz ellene semmit
Néha bármit csinálok, bármennyire is jó beteg vagyok, évente vagy ritkábban erősebben előjön egy szövődmény, és akkor aztán nincs az a friss narancs és gyömbértea, ami elég lenne: kell a doki, kell a gyógyszer, mert tüdőgyulladás lesz a vége. Nem kell hősködni.
A stressz, a hajlam, a fáradtság, a szmog, a passzív dohányzás (sajnos még mindig nem mindenhol kikerülhető a füst), és az éppen aktuális, levegőben keringő vírusok/bacik tudnak úgy összejátszani, hogy ha fejre állsz és mantrázol a végtelenségig, hogy nemleszekbetegnemleszekbeteg, akkor se tudsz mit csinálni. És ez nem azért van, mert rossz ember vagy, vagy elrontottál valamit, vagy büntetés. Egyszerűen csak van, és kész.
Próbáld ki ezt! Amennyire csak tudod, ne emészd magad, hogy mit kellett volna máshogy, mi lett volna, ha… és akkor talán most nem lennél beteg. Ez van. Foglalkozz azzal, hogy hogyan tudsz magadnak segíteni, hogy minél hamarabb túl legyél az egészen. És ugyan hatóanyagokat nem fogok linkelni, de valami mást, ami hatásos, igen: Adriene-nek van egy szuper, betegség esetére készült jógavideója. Tényleg nagyon kíméletes, megnyugtató. Nem megerőltető, csak épp eléggé átmozgat, ha egész nap fetrengtél, és sok mély légzés van benne, ami ellazít, és igen, az orrodat is tisztíccsa. De tényleg. Ha van húsz perced, csináld meg. Ja, ágyban is lehet, én is ott csináltam legutóbb. :)
Vigyázz magadra & jobbulást! ❤️
(U.i.: Helyesírásbarátok figyelmébe — az előző bekezdésben az nem elírás, hanem utalás. Éljenek a 90-es évekbeli reklámok! :)
Remélem, a tengeri levegő jó hatással van rád.
Igen, sokat segít. Ritkábbak, enyhébbek & gyorsabb lefolyásúak a dolgok. :) Nagy fulladásom nem is igazán volt.
Plusz nem csak az számít, hogy van tenger, hanem az is, hogy nincs szmog…
Gyerekkoromban szerettem, hogy folyton mandulagyulladásom volt, és összedőlt a világ, amikor kiderült, hogy műtét lesz belőle, és nem járhatok hetente az orvoshoz (pedig nem is volt valami kedves.) Elkerültek ezen kívül a gyerekkori betegségek, nem volt szokásom összeszedni a többiektől az aktuális betegségeket. 20 éves koromban, a mandulahiányból kifolyólag is, megismerkedtem a mellhártyagyulladással, de akkor még nem tudtam, hogy az, mert nyár volt, és meleg, és nem mentem el vele orvoshoz, hogy nehogy már nyáron menjek megfázással hozzá, így az lett a vége, hogy rá 2 hónapra megint előjött, és akkor sokkal rosszabb volt, az orvos jól össze is szidott, hogy ezentúl számíthatok a mellhártyagyulladásra, mint rendszeres vendégre. Így is lett, azóta volt kb 8 alkalommal, de szerencsére, utóbbi 4-5 évben nem jelentkezett, igyekszem első megfázásos tünetekre reagálni, és akkor gyorsan roborálni az immunrendszeremet. Egyik testvéremnek volt asztmája, elment vele magánrendelésre, jó szakorvosokhoz, kapott inhalálót, szteroidot, majd 1 év után egy sima háziorvos mondta neki, hogy ez nem asztma, hanem allergia. Akkor végeztek rajta étel-,légúti allergiateszteket, és kiderült, hogy valóban ez a gondja. Addig sokszor majdnem megfulladt, azóta szerencsére nem jött elő ez, kisebb köhögés volt belőle, ha véletlenül evett olyat amit nem kellett volna, és egyúttal a levegőben is volt allergén.
10 éves lehettem, amikor meséltek egy 40 év körüli nőről, aki gyerekként Tbc-s volt, és emiatt nem lett férje, gyereke, és a saját anyja mesélte úgy, hogy hát igen, ennek a lányomnak a diplomagyűjtés az élete, a másik lányomnak meg a családja. Nekem nagyon elszomorító volt, hogy a saját anyja nem gondol bele, hogy ennek a nőnek kényszerhelyzet volt, hogy nem lehet babája, és akkoriban emiatt párkapcsolata sem.
Én úgy tudtam, hogy a japán nőknek a mosdóban illik csak orrot fújnia, de jobban ismered azt a kultúrát, nem vitázom :) , Erasmus ösztöndíjasok szoktak pazarok lenni (ha jól emlékszem finnekkel esett meg), hogy kiscsoportos szemináriumokon szívták le az orrváladékot, és az oktatónak kellett jeleznie, hogy rajtuk kívül mindenki émelyeg. Azt tippelem, hogy Ázsiában azért is alakulhatott ki ez a szokás, mert annyian vannak, hogy ha orrot fújnának, önkéntelenül is beszennyeznék a kezüket, és kevésbé fertőző, ha leszívják, illetve az északi népeknél meg azért nem tanácsos orrot fújni, mert odafagy az orruk a zsepihez, tehát lehet nem igénytelenek, de lehet naiv vagyok, illetve más kultúra, más szokás, csak elég furcsa még a 21. században is. Azt nem kedvelem még, amikor idősebbek, és tőlük átvevő fiatalok ekézik a fiatalokat akik allergiásak valamire, azzal, hogy nyamvadt nemzedék ők. A másik amit nem kedvelek szülőktől, hogy arra vannak nagyra, hogy soha nem hiányoztak munkahelyről, az én szüleim ilyenek, és ha reggel nagyon fájt hasam, akkor is lógásnak vették, ha otthon maradnék, pedig jeles tanuló voltam. Szóval, hogy a szülőknek inkább azt kellene példamutatással tanítani, hogy nem minden a munkahelyi, társadalmi kötelezettség, kötelezettség elsősorban az, hogy vigyázol az életedre, az egészségedre. Darwin-ról még annyit, hogy azt hiszem, hogy azt mondta, hogy nem a legjobb genetikájúak maradnak fent, hanem akik leginkább képesek adoptálódni a változásokhoz. Szerintem, ezt elmondhatod amúgy is magadról, hogy ebben ügyes vagy. :)
De az nem az én érdemem, nem az én zseniális alkalmazkodásom a változásokhoz, hogy ad gyógyszert a doki, és nem halok meg… :) Ez egész egyszerűen privilégium, nem önnön nagyságomon múlik.
„…nem hagyjuk érvényesülni a darwini szelekciót az orvostudománnyal. :D ” Erre írtam, hogy tudtommal Darwin azt mondta, hogy nem a legjobb genetikájú egyedek, hanem a leginkább alkalmazkodni képesek maradnak fel. Úgy gondolom, az is alkalmazkodás, ha elmész az orvoshoz, ha beteg vagy. Az is, ha elfogadod, hogy vannak betegségre hajlamaid, vagy genetikai hátrányaid, és igyekszel megelőzni a bajt, és ha olyan helyzet vagy, szakorvoshoz fordulsz. Míg aki genetikai lottónyertes, és kimegy egy szál pólóban a -40 fokban és utána sem vonul kórházba, mert neki minek, hiszen genetikailag szuper, nem biztos, hogy tovább marad meg. Persze, nyilván vannak olyan emberek akik jó genetikai adottságokkal születnek, és adaptálódni képesek is, ez a legkellemesebb verzió. A genetikai lehetőségek és az eü-i lehetőségek csak lehetőségek, élni is kell velük. Én is örülök neki, hogy nem vitt el a torokgyík, mert pont abba az országba születtem ahol a világon talán legjobb volt a kötelező oltások rendszere, ez valóban nem rajtam múlott, de az, hogy egy krónikus beteg mit kezd a betegségével, az már rajta is múlik. Amúgy is nekem minden krónikus betegséggel küzdő kisgyerek egy hős, mert korához nem illő önfegyelemmel kell élnie. A blogodra értettem, hogy elmondhatod amúgy is magadról, hogy ügyes vagy, mert a külső tényezőkre (saját magad változása, világ változása) jól tudsz reagálni, a blog sikeréhez ez is alapfeltétel.
80 évvel ezelőtt a nagymamám kisöccse még pont belehalt a torokgyíkba. :(
Igen, alkalmazkodás, ha elmegyek dokihoz, de ehhez az is kell, hogy legyen hova elmennem. Értem én, hogy mit mondasz, meg hogy tök jó, ha valaki kihasználja a lehetőségeit (oltások, szűrővizsgálatok) és meglátja a legjobbat a körülményei között, de azért ahhoz az is kell, hogy legyen miből választani.
Szerintem a kettő nem kizárja egymást, csak nem szabad elfelejteni, hogy nem működik az egyik a másik nélkül.
Hiába akarok választani, ha nincs miből, és hiába van miből választani, ha nem választok. Szóval terjesszük a lehetőségeket, és tanítsuk a választást! :)
Nem kapcsolódik szorosan, de pont belefutottam megint egy „nem szedek be semmilyen gyógyszert” emberbe.
Erre tudnám ajánlani, hogy költözzön Ugandába, ahol még a kísértés sincs meg…
Sajnálom, nem tudtam, ha tudtam volna, akkor nem azt hozom fel példának. :(
Ez szomorú világjelenség, hogy vannak olyan emberek, akiktől 100 km-re jó, ha van orvosuk, annak meg talán van gyógyszere, és gyalog lehet elérni, de pont ettől nem függetlenül bosszant az, hogy akiknek meg ennél sokkal jobb lehetőségük van, például felismert gluténérzékenység, a környezetük meg nyápicságnak veszi, nem betegségnek. Vagy jönnek olyan szövegekkel hogy nagyapám-nagyanyám is elérte a 100 évet, és ugyanezt ette, de annyit nem vesz figyelembe, hogy a nagyszülei lehet nem egész nap ültek a megélhetésükért vagy nem volt akkora szmog, hogy ugyanaz a diéta nem ugyanaz más levegőn már. Vagy, nem akartam előbb személyes példát írni, de egyik testvérem úgy született betegen, hogy anyám úgy gondolta, hogy terhesen is kutyabaj a láz, és csak a jó genetikájának köszönheti, hogy él. Szóval, amiről a bejegyzés is szólt, hogy legyenek hálásak azokért a lehetőségekért, amik másoknak nincsenek, nekem az azt hordozza magában, hogy aki hálás érte valóban, az meg is becsüli a lehetőségeket, mint például Te is, és evidensnek tűnik, de nem az, sajnos. Igen, szerintem azonosan gondolkodunk, csak én nem jól fogalmazok. A gyógyszer ellenzés mellett engem az is zavar, amikor valakik úgy futnak, hogy nem néznek körül, mert őket úgysem érheti baleset. Engem amellett, hogy elszomorít, hogy a világon mennyien vannak, akiknek még alapellátás is egy álom, engem bosszant ez a jelenség is, hogy felismert betegségeket kigúnyolnak ( pl. nekem készítettek legutóbb 5 allergénes szülinapi tortát) vagy valakik azt hiszik magukról, hogy szuperlények, és nem történhet velük baj.
Szerintem is ugyanarról beszélünk! ♥ A szmog meg a stressz pedig tényleg hozzátesz egy csomót az életünk mínuszolásához sajnos.
Sajnálom a tortás dolgot, biztos szar érzés lehetett. :(
Egyetértek :)
A gúnyolás simán genyaság, főleg, mert a körülményeket, amikkel együtt kell élnünk, ők teremtették meg, vagy az ő idejükben még nem volt és élvezhettek egy kevésbé stresszes-szmogos életet.
Nem élni a kiváltságainkkal (orvosi ellátás, gyógyszerek) vagy hangoztatni, hogy „én nem szedek gyógyszert”, meg „nem oltatom be a gyerekem” (ami szerintem parazitizmus) pedig álszent dolog, mert vsz. a gyógyszerek és az ellátás miatt élsz most, egy aránylag teljes családban, aránylag egészséges emberek között, akiktől nem kapsz el súlyos betegségeket :)
A futókhoz: rám bízzák az életüket, mert majd én figyelek és nem ütöm el. Ha meg mégis, akkor azzal élek még 70 évet, hogy megnyomorítottam vagy megöltem valakit…
Ó, hála és köszönet, megvilágodostam :)
Így van, egyetértünk :)
Látom a „kinövés” elméletét veled is megosztották, nekem is mindig ezzel jöttek, és soha nem értettem, hogyan függ ez a 2 dolog össze, de tény, hogy a gyakorlatban van alapja!
A gyógyszeres részt nem veled kapcsolatban írtam, sajnálom, ha félreérhető volt. Sajnos én tényleg nagyon sokat szedtem akkoriban, de gyerekként, főleg beteg gyerekként nem volt más opció, és nem ismertünk más lehetőséget, eszébe sem jutott senkinek elküldeni pl. részletes ételintolerancia vizsgálatra, ami ma már bevett gyakorlatnak számít…
Ezt azért írom, mert (sajnos) van ok-okozati összefüggés az étkezéssel, nem csak szimpla egybeesésnek tudom be a javulást – és ezt nem miattad írom, vagy hogy meggyőzzek bárkit is. :) Szerintem klassz dolog, hogy ma már számos betegség hátterét sokkal jobban megismerhetjük, vannak új felismerések, és ezek segítségével könnyebb megtalálni azt, hogy kinek mi segít igazán, vagy egyáltalán merre induljon el valaki a gyógyulásért.
Úgy függ össze, hogy ha kicsi a légcsöved, mert még kisember vagy, akkor amikor gyerekként van mindenféle probléma, nagyobb százaléka szűkül be, és ezért jobban fulladsz, jobban megvisel a szűkülés. Ahogy nősz, kamaszodsz, tágul és növekszik az egész, és kisebb gondot okoz. Pont ezért lehet idős korban megint probléma, mert akkor meg elkezdünk összemenni, és megint kisebb lesz a légcsövünk átmérője, mint fiatal felnőttként. De ha addigra lesznek hatékonyabb hörgőtágítók, akkor az is elviselhetőbb lesz.
Szia Via,
Nem szeretek kéretlenül tanácsokat adni, de mivel az előttem hozzászólók közül egy páran már írtak neked személy szerint a problémádra, talán nem veszed rossz néven, ha megosztom a tapasztalatomat, és meglátod, elfogadod-e vagy sem. :)
A légúti-asztmás-bronchitises-fulladós mizériáról tudnék én is bőven mesélni, egész gyermekkoromat meghatározta, és voltak kritikus pillanatok is. Más megfontolásból jutottam el életmódváltáshoz évekkel ezelőtt, melynek során teljesen elhagytam a tejet és a glutént. Nekem azóta teljesen megszűntek ezek a típusú gondjaim (és még sok más is), ha meg is fázom, vagy összeszedek valamit, soha nem durvul be úgy, mint korábban. Sajnos ezt az összefüggést korábban még nem sokan ismerték fel, ha most születnék talán nem kellene gyógyszerekkel tömöm magam tizenX éven át. Nem állítom, hogy mindenkinek ez a megoldás erre, de egy próbát esetleg megér.
Örülök, hogy te is találtál olyat, ami neked segít! :)
Én nem érzem úgy, hogy gyógyszerekkel „tömöm” magam. Mivel nekem is nagyon sokat javult az állapotom az elmúlt tíz évben, el tudom képzelni, hogy ha nem hagyod el a glutént és a tejet, neked szintén jobb lett volna pusztán attól, hogy kinőttél dolgokat. De ezt már sosem tudjuk meg, mindenesetre ez önmagában nem feltétlenül ok-okozati összefüggés, és az anekdotikus evidencia kategóriába tartozik, én ilyen alapon nem szeretek egészségügyi döntéseket hozni. Ahogy írtam, sok mindent megtapasztaltam, megvan, hogy miben bízom, mi vált be nekem. Ne vedd magadra, de köszönöm és értékelem a szándékot. Az a lényeg, hogy te jól vagy, én is jól vagyok. :)
„mint ahogy mindenki arra emlékszik, hogy “gyerekkorunkban sokkal többet volt havazás karácsonykor”, pedig ugyanúgy 7-8 évente volt egy nagy hó, és mindenki arra az egy nagyra emlékszik nagyon, amelyik épp az ő gyerekkorára esett. :)” – ez nagyon tetszik, megnyugodtam!!! :))
Via esetében szerintem ez kicsit más, mert nála akkor sem tudott volna áramlani az epe, ha kellett volna a zsíros ételek emésztéséhez. Ezért volt jó, hogy nem evett, mert az amúgy is csak csökkent mértékben „áteresztő” epevezetékén nem kellett soknak áthaladni.
Akinek más okból van epeköve, annál a zsíros ételek kerülése valóban vezethet az epe pangáshoz, az pedig esetleg kőhöz.
Ha hülyeség, javítson ki valaki :)
Tudott áramlani és áramlott is kezdetektől fogva, csak a kanyarokban benne maradt a tócsa, azokból meg kövek lettek, az meg kicsit szűkítette a forgalmat. :)
Nálam most a terhesség hozott egy epekövet. „Kiváncsi vagyok”, hogy meddig bírja.
A legdurvább rohamom – pedig sajna annó volt egy pár, én hasnyálmiriggyulladásig jutottam – narancs okozta. Azóta nem rajongok érte.
Au. :(
Én abban bíztam végig, hogy a kedvenc dolgaimat (aprómagvas gyümölcsök és paradicsom) ehessem utána is, szóval hála az égnek ez megvan. A narancs sem bánt, de néha a fokhagyma igen, attól függ, milyen napom van. A legrosszabbul azt viseltem, hogy közvetlenül a műtét előtt/után már nem tudtam rostosat enni, úgyhogy át kellett állnom a teljes kiőrlésű cuccokról fehérre. Szerintem ember még olyan szomorúan kiflicsücskön nem nyammogott, mint én. :)
De Via, neked a leguti cuccok mellett jol emlekszem h mas is szokott lenni? Pajzsmirigy meg epe talan?
Koppkopp pajzsmirigy nem, de csavarosan nőtt az epevezetékem (túl hosszú volt és elkezdett tekeregni), úgyhogy pangott az epeváladék a kanyarokban, aztán lettek köveim, aztán kivették az egészet a ‘csába. :) Kérdeztem is a sebészt, hogy mit tudtam volna tenni, azt mondta, hogy semmit, így nőtt, ez van. Sőt, igazából a vegaság miatt még jól is jártam, mert nem idegesítettem az epémet zsíros-csípős kajákkal, és ezért nem gyulladt be, pedig simán begyulladhatott volna a 9 kaviccsal, szóval a lehető legjobban jöttem ki a dologból. (Sámánságnak és plusz végtagnak számít a normálisnál centikkel hosszabb epevezeték? :D)
Meg van inzulinrezisztencia. Ez az egész difis anyagcsere-csomag ugyanaz a genetikai ág, a mami mindig mondja is, hogy nem mondhatom, hogy nem örököltem tőle semmit. :D
Diétával meg odafigyeléssel meg gyógyszerrel kordában lehet tartani. Megelőzni úgy lehetett volna, ha nem születek meg. :D Szóval akkor már inkább ez.
Igazából nagy baj nincs, mert olyan dolgokról kell lemondanom, amiket amúgy sem fogyasztok, mert nem ízlik (alkohol, zsíros húsok, csípős dolgok). Bár az egyik dokim szerint ez ilyen biológiai önvédelem volt, hogy nem is kívánom ezeket a dolgokat, mert a testem tudja, hogy nem lenne jó nekem. :) Most már sosem tudjuk meg, hogy melyik volt előbb, mindenesetre több pia és hús marad nektek! :D
Akkor megtanultad ezeket elfogadni es egyutt elni veluk a keserges helyett, szuper!! Peldaerteku :) nem vagyok orvos es okoskodni se akarok, csak ha Adammal majd ott tartotok, h baba, az inzulinrezisztenciara figyeljetek dokival, nehezebb a teherbeeses+terhesseg megtartasa.
Igen, tudok róla, nagyon jó dokim van! :) Vigyáz rám, meg én is magamra. Még nem tudom, mi lesz, nem tartok ott, de pl. ezért is szigorúan magánügy lesz majd, ha és amennyiben terhes leszek, mert sosem lehet tudni, hogy mi lesz, hiába vigyázok. Szóval én nem az a blogger leszek, aki kiposztolja instagramra a kétcsíkos terhességi tesztjét… Ránk tartozik, és annyit osztok majd meg, amennyit akkor és ott helyesnek érzek. Lehet, hogy majd 25 év múlva egyszer csak kaptok egy fotót a semmiből, hogy „Ez itt Gipsz Jakabka, most érettségizett”. :)))
Amúgy egyik ismerősöm (szintén IR-es) zseniális cikke a témában: https://justff.blog.hu/2011/07/13/miert_ne_kerdezd_meg_egy_notol_hogy_mikor_szul_gyereket
Na, a pozitiv teszt+UH kep megosztastol engem is a hideg raz. Egyreszt maganugy (az a mehemrol egy foto, basszus), masreszt meg utana meg annyi minden tortenhet a magzattal. En egy pocakos kepet raktam FBra azt is a 7. honapban, utana meg mar csak a megszuletett gyerekrol…a mehemben valo vajkalastol(ertsd:mikor szulok elsot, aztan h mikor 2.at, kell a testver stb) en is rosszul vagyok. En leszek terhes, en fogom szoptatni, en leszek vele a 24bol 18 orat, hadd dontsem mar el en. Egyebkent sztem ha oda kerultok majd, annyira ez fogja kitolteni a napjaidat+gondolataidat h nem tudom mi masroltudsz majd irni ???? vagy addig szulesi szabira mesz ????????
Majd meglátjuk, nem döntök el előre semmit, majd arról írok akkor is, amiről éppen jól esik, vagy helyesnek érzem. :) De igen, a szülési szabi is benne van a pakliban, még jó, hogy nem úgy élek a blogból, hogy nyomom a szponzorált posztokat, mert ahhoz aztán biztos nem lenne kedvem, hogy épp ismerkedem a kölyökkel meg próbálom kitalálni az új életemet, és akkor jön egy „hú, de jó, X pelenka/kenőcs/gumikacsa!” kötelezőség, mert különben nincs bevétel és jaj. Szóval éljen a saját bevételi forrás! :)
Nekem az lenne az ideális, ha akkor is úgy dönthetnék, ahogy akkor nekem a legjobb, akár azt, hogy írok továbbra is, vagy kevesebbet, vagy egyáltalán nem, vagy máshogy, másról, ritkábban, gyakrabban… szóval bármit.
De ez még tényleg nagyon messze van! :D Addig még továbbra is dolgozom azon, hogy ez a szabadság még stabilabban meglegyen.
Érdekes, amit a dokid mondott az epe-zsíros kaja kapcsolatról. Nekem 4 éve volt elzáródásom, ERCP-vel megoldották, és a műtét után mondta a doki, hogy el ne kezdjek diétázni, egyek mindent, igen, zsírt is (jó, nyilván nem csülkös pacalt a műtét utáni napon), mert az is kell az epének, hisz az a dolga, hogy dolgozzon. Azt mondta, a praxisában elé kerülő epebeteg nők nagy százaléka kifejezetten zsírszegényen élt, és végül ez tette be a kaput ez epéjüknek.
Nem zsírmentesen élek, tudom, hogy vannak DEKA vitaminok, fogyasztok állati eredetű fehérjét (tejtermék, tojás), olívaolajat is, szóval nem egy túlbuzgó „mindenmentes” fitnesslady vagyok. Vicces is lenne, pont én. :D
Annyi történt, hogy mivel nem ettem nagyon zsírosat, amihez nagyon szükség lett volna epére, nem volt probléma, hogy nem mehetett széles sztrádán a cucc, ezért a kövek nem okoztak nagyobb problémát, gyulladást, stb., nem tolultak be a hólyagba. Sokkal nagyobb fájdalmaim is lehettek volna, ha mondjuk nem úgy eszem, ahogy. Egyetlen erősebb, egy napig tartó, hányásos epegörcsöm volt, egy lilahagymás vajas pirítós után. Minden túlzás idegbaj, ahogy az anyai nagyim mondta, erre is igaz.
Nekem is pont ezt mondta amúgy a sebészem a műtét után, hogy kis mértékben kezdjek el úgy enni, mint korábban, mert ki fog tágulni egy picit a vezetékem, és átveszi a hólyag szerepét. Szépen, pár hónap alatt vissza is tudtam iktatni majdnem mindent, amit korábban ettem, kivéve az újhagymát, és egy két olyan dolgot, amit előtte se fogyasztottam, mert nem kívántam, azóta meg nem is tudok, mert nem esik jól (pl. paprika és alkohol).
Mint írtam, átbeszéltem a dokival, nem tudtam volna máshogy csinálni a dolgot. :) Osztott lapokkal dolgozom, mint mindenki.
Persze, az „azt csinálok és úgy és akkor ahogy én akarom” az ideális helyzet :D Csak majd gondolom gondolnod kell arra, hogy eddig van/volt egy törzsolvasói közönséged, akik ezeket a témákat szeretik, és ha babázós felhőben te a cuki illatáról, első szavairól, pelenkatípusokról akarsz írni és átmegy egyfajta babablogba, más közönséghez szólsz. Bár az urban:eve és az anyaság nem zárja ki egymást, ha jól tudom, van itt rajtam kívül pár anyuci :D
Évekre előre rohantunk, de nem tervezek soha tisztán bababloggá átalakulni, mint ahogy az esküvőm után sem lettem feleségblog, és a cégem után sem lettem vállalkozósblog. :) Sokrétű az életem, azért magamat ismerve (3 évtizedes tapasztalat elsőkézből :)) nem gondolom, hogy pakk, teherbe esek, és 25 évig másról sem akarok beszélni, csak a gyerekről. :) De majd úgyis kialakul az egyensúly. Ha ezzel vagy bármilyen más későbbi élethelyzettel vesztek olvasókat, hát, ez mindig benne van a pakliban. Sajnos azt nem tudom garantálni, hogy nem fogok változni, és más szituációba kerülni, vagy olyan életet kialakítani magamnak, ami mindig, mindenkinek tetszeni fog, és egyöntetű elismerést vív ki… :) De ez az elmúlt 8 évben sem volt máshogy. A sorrend nálam mindig az, hogy az életemről blogolok, és nem a blog diktálja az életemet, szóval ez az a része, amihez nem szeretnék igazodni, mert az már megint egy olyan megfelelés, ami nálam nem része a szabadság definíciómnak. (Éppen ezért, hiába kérték már több tucatnyian, hogy szüljek, mert nagyon olvasnának a babás témákról, még nem álltam neki népszavazás alapján szaporodni. :D)
De amúgy a közönség is folyamatosan változik és alakul, most már 13-tól 90 évesig mindenféle ember olvas, olyan is, akinek van gyereke, meg olyan is, akinek nincs. Majd nemsokára akarok egy kérdőívet, hogy ezt pontos adatokkal tudjam lobogtatni. :D
nem, nem 25 évig, de azért az első hónapok/1 év, már csak a szopi miatt is teljesen a gyereké, sem fizikailag, sem érzelmileg nem tudsz/akarsz elszakadni tőle, az „ismerkedős” fázisban :) aztán persze újra kinyílik a világ, csak már más színekben :) na, szép időszak, az a lényeg, és kívánom nektek, hogy amikor odaértek, problémamentes legyen minden és úgy írhass/ne írj róla ahogy nektek jó :D
Ámen! :D
Annó a kedvenc magyartanárnőm (nem irónia, tényleg imádtam és sokat köszönhetek neki) mondta mindig, hogy ó, betegen lehet a legjobban tanulni, dolgozni.:-)) Mármint otthon. Mert akkor nem kell mást csinálnod, mászkálni, házimunka, stb. Nálunk az volt otthon az elv, hogy ha már nem vagy lázas, mész suliba, meg persze mindennap hozta a tananyagot a tanulópár, és tanultunk otthon. Mondjuk nem voltunk betegesek hál’Istennek, max. évi 1-2 nátha, semmi komoly. És félre ne értsetek, ezeket nem a komoly, nagy betegségekre értem, hasnyálmiriggyulladással a kórházban én is csak a túlélésre játszottam, meg olvastam.
Igen, ha enyhe, az tényleg jó, nekem az a bajom, hogy a fejem totál használhatatlan ilyenkor, a náthától teljesen ködös lesz az agyam, és sokszor jártam úgy, hogy hurrá, olvasok, és aztán hatszor olvastam el ugyanazt az oldalt, mire felfogtam, úgyhogy inkább hagytam a fenébe. Pedig tök jó lenne! :) De ehelyett inkább csinálok működő aggyal szabad időszakokat, amikhez ne is kelljen betegnek lenni, hanem akkor is vannak, ha nincs rá más indok azon kívül, hogy szeretném. :)
Jaj drága Via, nem tudtam, hogy ennyire beteg voltál piciként, egy maxihug neked!!!!
Köszi. <3 Ugatós kiskutya voltam. Most már csak ritkán ugatós nagykutya vagyok. :)) Családi vonás, nem hagyjuk érvényesülni a darwini szelekciót az orvostudománnyal. :D
A dokijaim szerint öregkoromra még visszajöhet, de nagyon bízom benne, hogy addigra feltalálnak valami új, szuper gyógyszert, hogy ne legyek ugatós nénikutya. :) Még van úgy 25-30 évük! :D
Hideg só terápiát esetleg próbáltad? Állítólag megelőzésre is szuperjó!
Sós inhalátorom van, a legjobb hideg só egyébként meg a tengerből jön, mindig mondta a dokim, hogy igazából azt kéne receptre felírnia, hogy húzzak el a búsba tengeri levegő mellé. :D Azok voltak mindig a leggyorsabb lefolyású betegségek, amikor még/már tengerparton kapott el a dolog. (Turista buszokon és tüsszögős repülőkön nagyon jó kis baci-vírus inkubátorok vannak. :/)
De jókor jött a cikk. Nagyon tipródom holnap menjek-e dolgozni vagy sem, még mindig nem vagyok százas. El akartam hétfőn orvoshoz menni, de az orvos is beteg, nem rendelt. Fontos hallgatni a szervezetünkre, igazából jelez csak nem mindig engedi meg magának a luxust az ember hogy megálljon és figyeljen rá, azaz magára. Persze a gyömbéres-citromos tea, a C vitamin bomba, a pihenés sokat segít, de van hogy nem elég. És ahogy írtad, vannak kis egyedi különlegességeink (neked asztma, nekem pl. szívbillentyű egyediség), ami miatt esetleg figyelni kell és nem hallgatni az általános „jó” tanácsokra: egyél fokhagymát, igyál pálinkát ésatöbbi. Megerősített amit írtál. Köszönöm. * hapci *
De olyan szomorú, hogy ez luxus-számba megy, nem? :( Pedig ez az alap öngondoskodás, hogy amikor nem vagy jól, akkor gyógyulsz, hogy minél hamarabb jól legyél és tudd hozni a szokásos formádat. Ha lehet harcolni azért, hogy menjen a pihenés, meg kell tenni! (Ezen a ponton éljen a szabadúszás meg a vállalkozás, kevés főnök lenne olyan megértő a köhögéseimmel, mint én magammal szemben. :P Néha megkérdezi a doki, hogy kiírjon-e táppénzre, de mondom, hogy minek, azt is én fizetem. :D)
Köszönöm Kedves Via, ez pont jókor jött. Betegen fekszem, az influenza ledöntött a lábamról :( de már alakulok :)
A „Minden betegség viszonyítás kérdése” című résszel kapcsolatban szeretném megosztani veletek az exfőnököm No. 1 beszólását:
„Olyan gyakran vagy mostanában beteg, nem? Elég sokat voltál idén betegszabin is, igaz?” November volt és az évben 3 nap betegszabin voltam, nem dolgoztam betegen, és azt a 3 napot leszámítva nem is voltam még beteg abban az évben. Tényleg minden szubjektív. :)
A mai kedvencem pedig az volt, hogy rá akartak venni, lázasan menjek el vizsgázni. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, de aztán kiderült, hogy tényleg azt mondta valaki, hogy vegyek be lázcsillapítót és akkor biztosan el tudok menni a vizsgára. Persze, biztosan, de van ennek valami értelme? Lehet, hogy egy 30 km-es Mátra téli túrát is tudnék teljesíteni erőltetett menetben lázasan, de nem teszem, mert ha beteg vagyok, az a „feladatom”, hogy jobban legyek, nem az hogy hősködjek. Köszi a megerősítést, ma igazán rámfért, hogy tudjam, jól gondolom, amit gondolok. :)
Hajjaj, attól, hogy ÉPP nem mutat lázat a hőmérő a gyógyszer miatt, még nem vagy gyógyult és nem fog úgy az agyad, mint rendesen… ne hallgass az ilyen „okosokra” pihenj!!
Az a baj, hogy ha anyuka lesz az ember lánya, pont a betegség „jó” része esik ki, a sorozatmaraton, filmek, pihenés-fetrengés egész nap…ilyenkor sok mindent lábon kell kihordani, mert a gyerek ugyanúgy éhes, peluscsere, igényli, h foglalkozz vele ugyanúgy, mint bármikor máskor. Bár hála Istennek én nem vagyok hajlamos ilyen szövődményekre, köhögésre, tüdőproblémákra, de évi 1-2 durvább nátha becsúszik. Hősök vagyunk, csajok!!Az is, aki bátran tűri a betegség ide-oda húzódását, és az is aki gyerek mellett talpal a takonykórban :D
Pacsi! :D
Na, majd ha ott tartunk, vicces lesz, főleg, hogy mi általában ketten egyszerre durranunk be Ádámmal (aki meg kruppos, szóval pacsi, ketten ugatunk otthon), de azt hiszem, erre találták fel a nagymama c. intézményt. :D Majd megírom mindenképp ennek a gyerkőcös változatát, tíz év múlva kérdezzetek rá. :))
De volt már olyan, hogy otthon szenvedtünk ketten, és barátot küldtünk el gyógyszertárba, mert ahhoz is pocsékul voltunk (néha aki kevésbé van pocsékul / nem beteg, az megy, de az nem mindig működik).
Nagymamák nem mindig tudják, hogy őket erre találták ki :) Vagy nincsenek, vagy messze vannak…szóval nem ellentmondani akarok, csak hogy nálunk reális (de szerencsére ritka) a „mindenki egyszerre beteg” téma. A hányásos még jó, segít kimozdulni a komfortzónádból (egy pont után letojod, hogy már gyakorlatilag mindenki lerókázta a lepedőd/takaród), a magas lázas nem vicces :)
Tudom, csakis a sajátról beszéltem, nem általánosságban, hogy „akinek nincs segítő anyja, az egy pocsék ember”. <3
Bocs, rajtad csattant :/ Érzékeny vagyok a „nagyi” témára, a „csak kicsit folyik az orra, nem tudna rá vigyázni valamelyik nagyszülő két napra?” NEM :)
Nekem tök tetszik amúgy a pótnagyi-ötlet, ha van cuki, egyedülálló, beszámítható és megbízható idős hölgy, akinek jó lenne az elfoglaltság vagy nyugdíjkiegészítés. Nem kell vérszerinti nagyi, hiszen ugye a vérrokonság sem jelent semmit… De még nagyikorúnak sem kell lennie, ha van olyan barát, akivel jóban vagytok, bizalmi a kapcsolat.
Az ilyenekért megérte régen kommunában, törzsekben lakni! :D
Van nagyon aranyos barát/szitterünk, de ő sem ér rá mindig és pont a betegséget még be sem tudom tervezni. Baráti pár szuper aranyos szintén, de ők is dolgoznak, utaznak. Próbáltunk bővíteni a gyerekfelügyelők körét, de ahhoz, hogy a fiúknak is ismerős legyen (ne csak 6 hetente lássák) rendszeres időközönként hívni kell, ami két ember esetében már kicsit megterhelő. A másik, hogy aki ilyesmit vállal és nem nyugdíjas, az vagy két munka között, vagy munkahely mellett vállalja. Tehát ha kap teljes állást valahol, hiába van egy remek rendszerünk, többet már nem fog tudni jönni, vagy nem tudjuk összeegyeztetni.
No, arra szeretnék kilyukadni, hogy a nagyszülői háttér felbecsülhetelen, (majdnem) megfizethetelen, és szuper dolog :)
Plusz változó tényező, hogy amikor én születtem, a nagymamám (mindkettő!) már rég nyugdíjas volt 54 évesen, most meg még 62 évesen is dolgoznak a nők, szóval ők se feltétlenül érnek rá csak úgy, bármikor, pusztán mert családtagok és született unokájuk. :( Még csak az sem mindig elég, hogy jóban vagytok. Nyilván ez nem saját tapasztalat, mert nálunk max. a nyúlra kell vigyázni, de nagyon sokaknál látom, hogy ez van. Nagyszülők is aktívak, dolgoznak, mert kell (muszáj is, meg a pénz is kell), szóval ugyanúgy elfoglaltak. Bonyoluuult.
Hú, igen, ha egyszerre szoktatok lerobbanni, az gyerekkel gázos lehet…nekünk vhogy a férjemmel nagyon különböző lehet a génállományunk (ez külsőre is látszik), soha nem kapjuk el a másik nyavalyáját. Viszont ő ugye egész nap dolgozik, úgyhogy ha én dőlök ki, nálunk bevált a „nagymama-intézmény”. Közel is laknak, lelkes nagyszülők, a múltkori nagy takonykórban is jött anyukám babázni, én meg fogtam magam és kidőltem :) nagyon hálás vagyok nekik, h mindenben lehet rájuk számítani.
Még nagyon odébb van, majd kifundáljuk! :)
Ez most nagyon tetszett, főleg a legyünk hálásak a gyógyszerért rész. Mert tényleg. Tök jól hangzik, hogy „nem szedek gyógyszert”, meg „természetes gyógymódok”, de van az a pont, ahol nem elég.
és mindenért, amit fentebb írtál.
Kedves Via. Bár nem náthás, hanem veszélyeztetett terhes vagyok, nagyobb jól jött a bejegyzésed. 5 hetesen fenyegető vetélés miatt egy hétig kórházban voltam. Engem nem viselt meg annyira, mint az itthon maradt 3 évesemet. Azóta fekszem, keveset mozgok, szedem a gyógyszereimet, és itthon vagyok. Hálás vagyok, hogy időben értem a kórházba
Én tüsszentésben és orrfújásban vagyok verhetetlen :)
Ráadásul általában nem is leszek beteg, egyszerűen csak előfordul néha, hogy tüsszentek, mint egy macska, de iszonyat hangosat, máshogy egyszerűen nem megy; és olyan is van, hogy folyik az orrom mindenféle betegség, allergia vagy bármi más probléma nélkül – na ez tárgyalásokon külön jó dolog… Pedig muszáj kifújni, mert ha nem, na akkor kezdődik nálam a baj: bedurran az arcüregem. Hát nem mondom, hogy nem néztek még rám furcsán emiatt, viszont nem érdekel. :) Az arcüregem az első az életemben, mert nagyon csúnyán bosszút tud állni, ha nem figyelek rá. :)
Én is szeretek „jóízűen” orrot fújni, nekem is megkönnyebbül tőle a fejem… azt hiszem, Japánban nem bírnék sokáig lenni, mert ott nem illik orrot fújni, mindenki szívja a taknyot meg szörcsög, borzalmas, inkább fújnák ki!!
Kicsit úgy érzem, hogy ez a bejegyzésed mégiscsak jel volt nekem, ugyanis két napja nem alszom annyira köhögök, napközben is rossz, de az éjszaka szörnyű.
Négy éves voltam az első tüdőgyulladásomnál, azóta volt még kettő, az utolsó néni aki vizsgált ezek miatt egy éve azt mondta, hogy ezek után ne nagyon lepődjek meg azon, ha minden szutyok a tüdőmre húzodik, mert szegény szinte védtelen.
Szóval meglepődve ugyan nem vagyok ettől a köhögős rondaságtól, de az van, hogy 24 év alatt nekem még mindig nem lett meg a bevált listám mi segít (pedig minimum évente kétszer 5-10 napig ez van). Van 1-2 trükköm, de semmi jó, szóval bár ez a te listád, de lehetne, hogy megoszd velünk? :) Persze csak ha nem túl személyes :)
Nagy része olyan gyógyszer, amit a tüdőszakorvosom ír fel, szóval nem mész vele sokra. Hörgőtágító, szteroid, és súlyos esetekre estére köhögéscsillapító. De ezek vény nélkül nem kaphatóak. Én a helyedben elmennék egy szakrendelésre ilyenkor, ahol komolyan veszik, és nem csak azt mondják, hogy „á, szedjen paracetamolt meg feküdjön”.
Ha állni se tudsz, nem ciki ilyenkor autós barátot / taxit hívni sem, főleg, ha Budapesten vagy a szmogriadó kellős közepén… ne lihegd be inkább gyaloglás közben azt a port. :(
Jobbulást!
Angliában élek, bár nagyon lelkiismeretes és kedves az orvosom de sajnos itt az ilyen köhögéses dolgokat nagyon szeretik a köptető+paracetamol kombóval elintézni. Azért köszönöm :)
Pedig pont láttam ott is nagy inhalátor-gyűjtőpontokat, és pont azt a fajtát promózták, amit én szívok, szóval nem ismeretlen nekik… :) A Lemsipben is van extra köptető, köhögéscsillapítós is, meg sinusitises orrcseppet is láttam a Bootsban.
De az semmiképpen nem veszi ki jól magát, hogy beállítasz a GP-hez, hogy X meg Y hatóanyagot kérek, most. Inkább kérj egy kivizsgálást, nem tudom, a biztosításoddal milyen határidőket kapsz, de egy próbát megér.
Ha ennyire nem foglalkoznak veled, menj mas surgerybe! Az en GP-m egy angyal, a multkor, amikor teljesen elment a hangom, annyira beteg voltam, es elactivityztem neki hogy mi van, amint rahallgatott a tudomre, irta is fel az antibiotikumot, sot puffantot is kaptam (a Via altal emlegetettet, nekem is mindig kellett gyerekkent, szinten szanatorium, nyilvan, egy genetikai merites). Ha szukseges, akkor egy jo orvos akkor is ir fel a paracetamolon tul gyogyszert, ha kell. Szerencsere nem csak egy GP van, kerdezz korbe az ismerosok kozott, es valts!
köszönöm lányok :)
sajnos nincsenek ismerőseim akiktől körbe tudnék érdeklődni, a munkatársaimmal nagyon munkatársi a kapcsolatom, barátaim egyáltalán nincsenek itt, de ez most jutott el arra a pontra, hogy mindenképpen orvos, mert a barátom közölte, hogy ez már szörnyű, pedig nem is az, csak néha szörcsögök…
szóval holnap orvos, bármit is tegyen velem :D
Majd számolj be, hogy mi volt, remélem, segít és gyorsan lesz megoldás! Nem kell protekció ahhoz, hogy jó dokid legyen, menj be, és addig válts GP-t, amíg neked nem jót találsz. Ehhez se barátok, se ismerős nem kell egy jól működő egészségügyben… :)
Hát ez volt életem eddigi egyik legrosszabb orvos élménye. Végül tegnapra kaptam időpontot, nem a szokott orvosomhoz, hanem egy másikhoz. Ilyen lekezelően régen bántak velem, de legalább meghallgatta a tüdőm és azt mondta tiszta. Ez is valami. :)
Sajnálom. :( De akkor nem is tüdőgyulladásod van?