A cikksorozat harmadik részében a dobozokat és a kosarakat veszem sorra. Nagy előnyük, hogy változatosan használhatók, ha egyik funkciójuk megszűnik, szinte biztos, hogy találunk nekik más feladatot. A lakberendezési boltokon kívül máshol is beszerzhetőek, érdemes nyitott szemmel járni, sok minden használható dobozként, tárolóként. Én pl. nagyon szeretem a Ferrero Rocher plexi tetős dobozait, irodai kiegészítőket tartok benne, de egyéb mütyüröknek is szuper, mert tartós, átlátszó, és egyébként úgyis a kukában végezné. :) De mást is használok nem hagyományos módon, egy nagy mécsestartóban tartom az ollókat, két kisebben pedig a fürdőszobában a vattapamacsokat és a szemceruzákat. Ezen kívül nagyon jók a formás befőttes üvegek (nagyobb gyerekeknél, hogy nehogy összetörjön!), amiket üvegfestékkel lehet feliratozni vagy dekorálni. A lényeg, hogy mindennek meglegyen a helye. Hogy hogyan is pontosan, ezzel folytatom.
- A dobozos/kosaras rendszerezésnél a legfontosabb szempont figyelembe venni a tárolandó tárgy méretét. Ha sok kicsi apróságról van szó (kisautók, Happy Meal és Kinder játékok, egyéb mütyürkék), kisebb (néhány dl űrtartalmú) dobozt érdemes választani, mert abban jobban átlátható lesz a tartalom, nem csak egybe van hányva minden. Ráadásul a kis dobozok a játékok tematikus szortírozására is alkalmasabbak – külön kis dobozba mehetnek Barbie ruhái, egy még kisebbe a cipői, egy harmadikba az egyéb holmijai. Ilyen célra nagyon jó például az IKEA GLIS nevű terméke, 3 darab kerül 695 Ft-ba. Zárható a fedele, és egymásra is pakolhatók. A nagyobb dolgok (jelmeznek használt ruhák, babakonyha elemei, stb.) mehetnek nagyobb (több liter űrtartalmű) dobozba, a ritkán használt dolgok pedig az ágy alá, ha van hely.
- Hogy az adott tárgy tárolására doboz vagy kosár az alkalmasabb, azt a használat gyakorisága dönti el. Nem érdemes fedeles tárolóban tartani például az íróasztalon gyakran használt dolgokat (olló, filcek, tollak, ecsetek, stb.), ezekhez egy nyitott tetejű kisvödör vagy egyéb kübli a legalkalmasabb. Nem kell drága holmikra gondolni, a kakaós-macikávés dobozt kimosva, szép papírral bevonva remekül használhatjuk ilyen célra, de a megtisztított, textilruhás konzervdoboz is remek (a “ruha” azért fontos, hogy nehogy az éles karima sérülést okozzon – ihletadónak nézzétek meg Évi csodaszép konzervruháit.) Minden, ami viszont porosodhat (pl. ritkábban használt plüssök), jobb, ha kap egy tetőt.
- A kosarakat fiókon belüli rendszerezésre is nagyon jól lehet használni térelválasztóként. Az íróasztal fiókjában így könnyen elkülöníthetjük a radírokat, ragasztókat, festéket, a ruhásszekrény fiókjában pedig a bugyikat és a zoknikat.
- Nyáron lehet egy hatalmas kosarat rendszeresíteni a bejárati ajtóhoz vagy a gyerekszoba ajtajához, amiben a kinti játékokat (labda, frizbi, tollas, ugrókötél, homokozó cuccok, stb.) lehet tartani. Így minden összekészítve várja, hogy újra használják, és addig sem a szobát koszolják.
- Mindenképp fontos, hogy valamilyen módon jelölve legyen a doboz tartalma, hogy ne kelljen átkutatni az összeset, ha valamit keresünk. Egy lehetőség, ha átlátszó a doboz, a másik, ha színkódolást alkalmazunk (pirosban autók, kékben építőkocka, stb.), vagy felirattal, illetve kis piktogramokkal látjuk el a dobozokat a szerint, hogy mit tartalmaznak. Az IKEA új termékei között kaphatók számozott dobozok is, ezt is kreatívan fel lehet használni, akár szortírozásra (elrakni, eladni, kidobni), akár szennyestartónak (színesek, fehérek, feketék).
Jöjjön néhány inspiráló kép a tumblr-ömről. :)
A hátsó könyvespolcon jól látszanak a kosarak, amikből a kikandikáló játékok utalnak is arra, hogy mi bújik bennük, néhány dobozka pedig a szekrény tetején is helyet kapott. A dobozok az íróasztalon is szerepelnek, az ollókat és egyéb írószereket pedig mohazöld kaspókban tárolják.
Megint csak a polcon teremt rendet a sok kosár és doboz, sőt, még egy kalaptartó is helyet kapott.
A lépcső kis beugróiban kosarak segítik a rendszerezést, a kislány mögött a falon pedig a már emlegetett akasztókat láthatjátok akcióban. :)
A kosarak az íróasztalon és a könyvespolcon is szerepelnek, utóbbiakban – ha jól látom – könyveket tartanak.
Itt aztán van minden! A kisebb-nagyobb dobozok és kosarak a polcok tartalmát segítik átláthatóbbá tenni, és további tárolóhelyet biztosítanak a szekrény tetején, anélkül, hogy rendetlennek nézne ki a szoba.
A folytatásban jönnek a mappák és dossziék! :)
A cikksorozat további részei:
Szólj hozzá!