Ha már kellően túlettük magunkat (bejglimérgezés megvolt?), segítsünk a testünknek egy kicsit a regenerálódásban. Az alábbi gyakorlatsort bármikor elvégezhetjük, amikor úgy érezzük, hogy túlettük magunkat, vagy az emésztésünknek egy kis segítségre van szüksége. Persze mint minden testmozgást, ezt sem szabad közvetlenül evés után végezni, legalább egy órát várjunk evés után vele. A reggeli rutinba is beleilleszthetjük, az éjszakai pihenés után nagyon jól beindítja a belső szervek működését. Az egész gyakorlatsor alatt érdemes a hasra figyelni, főleg a has aljára, mert a test is akkor működik jól, ha odafigyelünk arra, amit csinálunk vele. Lélegezz mélyeket.
Ezt a chi-kung gyakorlatsort a Vörös Ákos PrAkash Samadhi Yoga gyakorlatsorából tanultam, az illusztrációkat én készítettem. :)
01. vesevasaló: laza térddel dörzsöljük össze a tenyerünket, ne párhuzamosan, hanem merőlegesen egymáshoz képest (ld. kis ábra). Addig dörzsöljük, amíg jó forró nem lesz. Ezután egyenesedjünk ki, és tenyérrel a testünk felé érintsük a veséinket, hogy ezzel a melegséggel felébresszük. Simogathatjuk, gyengéden masszírozhatjuk. Megismételhetjük még egyszer.
02. csípőkörzés: kezünket tegyük a csípőnkre (a csípőcsont alá a combizülethez), és jó nagy köröket írjunk le lassan, először az egyik irányba, aztán a másikba is, húsz-hússzor, vagy ahányszor jól esik. :)
03. labdapörgetés: ez egy picit bonyolultabb leírva és lerajzolni se lehet animáció nélkül, de megpróbálom elmagyarázni. Olyan, mintha a csípőnkben egy labdát pörgetnénk. A csípő nyolcasokat ír le (hol egyik oldala megy előre, hol másik), és közben a kezünkkel felváltva körözünk rajta mindkét oldalon – amikor a jobb csípő van elöl, ott megy a kör, amikor a bal, akkor a bal kézzel ott körözünk. A “labdát” óramutató járásával megegyező és ellentétes irányban is pörgessük, először egyik irányba, aztán 15-20 másodperc után a másikba.
04. pocaksimogatás: ennél a gyakorlatnál fontos egyedül az irány, és ez az egyetlen gyakorlat, amit nem kell – és nem is helyes – a másik irányban is elvégezni. Tedd a két kezedet a hasad tetejére középen (jobb kéz alul, bal rajta), és neked balra kezdd el körözve simogatni a hasadat. Lassú, nagy körökkel simogasd miközben fordul a tested is a gyomorszájtól egészen has aljáig. (A másik irányba pörgetés lelassítja a bélműködést, amit nem szeretnénk.) Szép lassan felülről elkezdhet csökkenni a kör, tíz körönként egyre csökkenhet mindig felülről, míg a legvégén már a köldök alatt van a teteje, és ott körözik. A végén a köldök alatt pihenjen meg a két kéz, hunyd le a szemed és figyelj befelé. A kínaiak szerint itt van a tantien, magyarul testközép, ide jól be lehet tározni azt az energiát, amit összegyűjtöttünk. (Létezik fogyasztó kence, aminek a használati utasítására ez a pocaksimogatás van írva — ha kence nélkül elvégezzük, ugyanaz lesz a hatás. ;))
05. pörgetés: most pedig bepörgetjük az energiát — jobbra-balra forgasd a csípődet, a kezeid oldalt lazán-finoman csapódhatnak a törzshöz, ahányszor jól esik.
Egészségetekre!
regimodilany mondta
Nagyon hasznos dolgok ezek, bár én túl lusta vagyok mindenhez, amihez meg kell mozdulni :)
Szerencsére idén nincs rá szükségem, utoljára 24-én este ettem “végig” a menüt, azóta figyelek magamra. Szerencsére nem nehéz, egyik nálunk hagyományos karácsonyi étel/süti sem a kedvencem (halászlé, rántott hal, töltött káposzta, székelykáposzta, hurka-kolbász, csirke/kacsa; bejglik és mákos guba), így nem nehéz megállni. Csak a mézeskalácsot szeretem, de idén nem maradt rá időm, más meg nálunk nem süti meg. :)
De a kedves férjemuramnál majd reklámozom ezt a posztot, ő szereti a hasát. :)
Via mondta
Nem kell túlenni magad ahhoz, hogy ez a gyakorlat jól tudjon esni. :) Öt perc pedig nem sok, még a lustik is kibírják. ;) Ha csak az 1-est vagy csak a 4-est csinálod meg, az is hasznos.
lilikontos mondta
Szia!:)
Oh, ezek nagyon jól fognak jönni, hihetetlen megártott ez a sok evés :))
Via mondta
Öt perc az egész, csináld meg, amint egy órája nem ettél már. :)