Legyen varázslatos, felemelő és mámorító új évetek, történjen minden úgy, ahogy a legjobb, és valósítsátok meg az álmaitokat!
Küldöm mindenkinek (aki szereti ;)) ezt a Jamie Cullum számot (Next Year, Baby), ami a fogadalmakról szól – a minden évben rendre megfogadottakról és elfelejtettekről. És arról, amit nagyon fontos, hogy betartsunk végre – akár még idén is megtehetjük. :)
But if there’s one thing I must do,
Despite my greatest fears,
I’m gonna say to you
How I’ve felt all of these years.
Találkozunk jövőre! (Holnap. ;))
Köszönöm a cikket. A mozgást beépítettem a múlt hét óta az esti rutinfeladatok közé: 10 perc lépcsőzés, aztán 5 percnyi gyakorlatsor a felsőtestre. Alapvetően sokat gyalogolunk a lányommal, szerdánként pedig a kollégáimmal eddig is rendszeresen röplabdáztam, csak azt önmagában kevésnek találtam.
Ha van ötleted, posztolhatnál arról is, hogyan lehet olyan kényelmes zugokat kialakítani a lakásban, amelyek kényelmükkel mégsem lustálkodásra, hanem munkára csábítanak. Én alapvetően szellemi munkát végzek, de olykor taszít az íróasztalom, pedig nincs rajta nagy rendetlenség, ugyanakkor a vetetlen ágyban pedig szépen haladok, de az ágyban dolgozásról le akarok szokni.
Rendben, gondolkodni fogok, köszönöm szépen a jó ötletet! :)
Én ágyban se tanulni, se dolgozni nem tudok, rendre elalszom. :D
Hogy nem elég feszes a testem? :) Az csak annyit jelent, hogy nagyon-nagyon elhanyagoltam a testmozgást, ami amúgy sem több, ha van, 15-20 percnél. De ha nagyon lóg a belem, mert annyi dolgom van, akkor a mozgás az, amit először feladok. Ez egy idő után frusztrál, mert tudom, hogy jobb a mozgástól a közérzetem, mégis nehéz újra rávennem magam.
Az eredményeket nem mutogatni akarom másoknak, de amit teszek, azt nem csak magamért, de másokért is teszem.
“ne mindig a következőn törd a fejedet, mert úgy soha nem tudsz elégedett lenni, ha mindig előre keresed azt, hogy mi nem jó abban, ami tegnap még egészen megfelelőnek tűnt”
Igen, ezt most tanulom.
Próbáld meg belecsempészni a mozgást a többi feladatodba. Sétálj kicsit gyorsabb tempóban a boltig, vagy a lányoddal töltött időben mozogjatok együtt – táncoljatok, kergetőzzetek, kiránduljatok, korcsolyázzatok, hógolyózzatok… A Time magazin különben is kimutatta, hogy a szeparált, célzott testmozgásnál sokkal többet ér az egész napi folyamatos aktív életmód. Ha tehát óránként felállsz az íróasztaltól, sétálsz a menzára, vagy lift helyett a lépcsőt választod, többet teszel magadért, mint ha 10 órát ülsz a gép előtt egyhuzamban, aztán egy órát kínzod magad az edzőteremben. :)
https://www.time.com/time/health/article/0,8599,1914857,00.html
Hosszú cikk, de megéri elolvasni, nagyon “szemfelnyitó”.
Ezen kívül lehet lábujjra emelkedni fogmosás közben, csípőkörzést végezni, amíg forr a víz a teához, és nagyokat nyújtózni, amíg megy a mikró. A tested úgyis jelezni fogja, hogy mi esik jól neki. :)
Kedves Via!
A tervezést illetően egyetértünk. Nekem is több szálon fut az életem, tehát muszáj terveznem, rosszul érezném magam, ha nem tartanám kézben az életemet, csak hát nem azt látom magam körül, hogy viszik magukkal az emberek a kis határidős füzetkéjüket, mint ahogyan én teszem.
Nem annyira a mások véleménye miatt torpanok meg időnként, hanem azért, mert életem mindegyik szálát egyformán fontosnak, törődésre, gondozásra érdemesnek tartom, és nem tudom eldönteni, hogy csak néhány lapra tegyek fel mindent, vagy inkább ragaszkodjam az összes szálhoz (projekthez). A józan ész azt diktálja, hogy látványos eredményt az első esetben érhetek el, viszont úgy nem érzem jól magam, ha körülöttem közben szalad a ház, nem haladok az olvasásra kiválasztott könyvemmel, nincs időm nyelvet tanulni, vagy a lányommal foglalkozni, vagy nem olyan feszes a testem, mert elhanyagoltam a testmozgást valami más javára. De sorolhatnék mást is attól függően, hogy mi mellett döntök (rosszul), miben szeretnék látványos eredményt felmutatni.
Mostanában azt igyekszem tökéletesíteni a heti és a napi teendők kialakításában, hogy egyik szál se tűnjön szem elől, és legyen türelmem apró lépésekben haladni.
Furcsamód az szerez boldogságot, ha állandóan változtatni (nyilván jobbítani) tudok az életemen, ha jól megy valami, akkor is azon töröm a fejem, hogyan tudnék még előrébb jutni. Az emberek véleményére valóban nem érdemes adni, de azért mégis közösségben, társadalomban helyezzük el magunkat még gondolatban is, tehát valamelyest szükséges a külvilághoz való viszonyítás.
Én nem tartom szükségesnek, hogy másokkal validáltassam a terveimet. Szerintem amíg az ember nem tömeggyilkolni akar, hanem a saját életével akar kezdeni valamit (nem mások kárára), senkinek semmi köze nincs hozzá, hogy hogyan dönt. Az meg, hogy megbotránkoznak rajta vagy felháborodnak, legyen az ő bajuk. :) Ha a közmegegyezés alapján alakítottam volna az életemet, nem tartanék ott, ahol most. Őszintén mondhatom, egy fikarcnyit se érdekel, hogy mi a “normális”.
A határidős füzetkét sokaknál egyébként felváltotta már az okostelefon, szóval lehet, hogy jegyzetelnek ők is, csak nem tollal papírra, hanem az ujjukkal az iPhone-ba. :)
Az élet nagy művészete egyensúlyban tartani mindent, olyan ez, mint egy soklábú szék, ami billeg, ha valamelyik lába el van hanyagolva. Tudsz úgy boldog lenni, hogy tökéletes tested van, de szalad a ház és nem törődsz magaddal lelkileg, és nem vagy jó anyuka? Vagy tudsz úgy jó anyuka lenni, hogy közben nem törődsz magaddal egy kicsit sem? Valamiből mindenképpen engedni kell a többi terület javára, a legegyszerűbb sokszor a maximalizmust elengedni. Mi az, hogy “nem olyan feszes a testem”? Mármint hogy nem lehetnél bikinimodell? Ha egészséges a testsúlyod, nem mérgezed magad dohányzással és rendszeres alkoholizálással, figyelsz arra, hogy változatosan étkezz, onnantól kezdve senki boldogságát nem fogja befolyásolni, hogy van-e 2 centi babaháj a hasadon, vagy sem (a tiédet sem, hidd el). A látványos eredményeket pedig nem felmutatni kell, hanem magadnak elérni, mutogatásra nincs szükség, mindenki magának mutogasson, ha már másért csinálod, rég rossz. :) Szerintem legyél nagyon büszke arra, ahol vagy, és élvezd egy kicsit, amit elértél. Tegnap még arra vártál, ahol ma tartasz, ne sóvárogj már a jövőre, élvezd a jelent! :) Ez nem azt jelenti, hogy ne legyél motivált és inspirált, de sütkérezz egy kicsit abban, amit elértél, ne mindig a következőn törd a fejedet, mert úgy soha nem tudsz elégedett lenni, ha mindig előre keresed azt, hogy mi nem jó abban, ami tegnap még egészen megfelelőnek tűnt.
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Nektek!!!
BUÉK!!!
Kedves Via!
Én is mostanában találtam rá a honlapodra, miután a FlyLady-módszer után kutattam. Sok érdekességet találtam, és két dolog lepett meg. Az egyik, hogy milyen iszonyatos tempóban gyártod a bejegyzéseket, a másik az, hogy mennyire hasonló a gondolkodásunk. Például eddig magamat kifejezetten elvetemültnek tartottam, amiért mindent megtervezek, és mert saját határidőnaplót készítek, ugyanis a boltban kaphatók számomra nem felelnek meg. De látom, nem vagyok egyedül. :)
Mindamellett sokszor gondolkodom azon, hogy a sok tervezéssel nem veszek-e el magamtól értékes időt, amit konkrét tettekre is fordíthatnék. Aztán azzal nyugtatom magam, hogy ha nem terveznék, még ennyi minden sem sikerülne az életben.
Szerintetek a nagy átlag mennyire tervezi az életét?
Gratulálok a honlaphoz, jelentkezem még! És én is boldog új évet kívánok!
Szia!
A tempó azért nem olyan iszonyatos, heti egy-két hosszabb bejegyzés van, amin többet dolgozok (sokszor előre is), a többi rövid idő alatt megvan. Egyrészt nagyon szeretem csinálni, tehát ez a napi kb. egy óra, amit általában rászánok, hobbinak számít, másrészt pedig tudom, hogy milyen sokan örülnek, figyelik az új bejegyzéseket. :)
A tervezés számomra nem csak listázásból áll, rengeteg olyan dolog van, amit nem listázok, de a fejemben ott van, tudatosítom magamban, hogy ez a cél. Most komolyan az az öt perc, amíg megírsz egy bevásárlólistát nem fogja elvenni az idődet, sőt – legalább nem céltalanul kóvályogsz a hodályban, és nem is veszel felesleges cuccokat. Pláne ha úgy írod meg, hogy a hűtőre van tűzve, és amikor elfogy valami, ráírod, tehát nem is leülsz és arra szánsz öt percet, hogy na akkor ezt most megcsinálom. Túl sok időt valóban nem érdemes rászánni, ebben is megvan az arany középút, ne egy hétig tervezd a következő napot, ami közben hat napja elmúlt. :P
Szerintem annak, akinek nem egy szálon fut az élete (= fix helyen van a munkahelye, minden nap ugyanazt végzi, és ezen kívül nincs más tevékenysége, tehát nem nevel gyereket, nem vezet háztartást), muszáj valamilyen szinten beosztania az idejét. Én itthon dolgozom, közben ugye fenntartom a lakást, írom ezt a blogot, stb. Több különböző projektem van egyszerre (egy évvel ezelőtt mindemellé még az egyetem is társult), mindegyiknek más a határideje, ez nem az a munka, hogy hétfőtől péntekig reggel nyolctól délután ötig nyalom a borítékot, holnap is ez lesz a program, és 40 év múlva innen megyek nyugdíjba. Hát ha még ebbe az egyenletbe kerülne egy (két) kisbaba, még jobban oda kéne figyelni. Jobb most megszokni, megtanulni az időbeosztást, mint gyerekhányásos hajjal és lejárt határidőkkel a fejem felett rádöbbenni, hogy lövésem sincs, mi a francot is csinálok. :)
Nekem csak és kizárólag az a mércém, hogy boldog vagyok-e. Ha igen, akkor valamit jól csinálok. :) És majd ha nem, akkor megnézem, hogy mi változott, és hogy lehetne megint jó. Innentől kezdve mindegy, hogy valaki tervez vagy sem, el tudom képzelni, hogy egy nem tervezős ember is fél méterrel a föld felett jár és elégedett az életével, meg azt is, hogy egy tervezős tiszta neurotikus és szorong a jövőtől. Jó az magad számára, amit csinálsz? Ha a válasz igen, akkor kár mindenféle külső nyomásra változtatni. Don’t fix it if it ain’t broke, mondja a művelt angol. De ha úgy érzed, hogy valami nem stimmel (esetleg annak ellenére, hogy mások szerint boldognak kéne lenned, hiszen ilyen munkahelyed van, meg olyan lakásod…), akkor igenis állj fel és változtass, mert ez a te életed és helyetted nem fogja megtenni senki (a véleményekre pedig nem vagyunk kíváncsiak ;)).
Boldog Új Évet Via!
Sok sikert kívánok a blog további életében:)
Köszönöm szépen, viszont kívánok minden szépet és jót! :)