Emma kért fel, hogy csatlakozzam a játékhoz, amiben gyerekkori kedvenceikről írnak az emberkék. Nagyon bizarr gyerek voltam, a kedvenc kajáim között szerepeltek olyan (gyerekekhez képest) extrémségek, mint a paradicsomos káposzta (feltét és kenyér nélkül, akár 3 egymást követő napon), az összes többi főzelék (igen, a tök és a spenót is), a fejtett zöldborsó (egyszer hascsikarásig teleettem magam vele), zöldségek és gyümölcsök minden mennyiségben jöhettek – főleg eper, barack, de lopkodtam nyers káposztát, karalábét, répát is. A leveseket is imádtam, volt, hogy nem is ettem második fogást, csak 3 tányért a levesből – grízgaluska leves, gombaleves… Nem igazán változott semmi azóta. Ünnepekkor imádtam anyu töltött csirkéjét — csak a tölteléket és a tepsis krumplit ettem meg. Azóta eleve külön süti nekem a tölteléket, most már nem lenne kedvem kibányászni a csirkéből. :)) A sóska máig az egyik kedvenc kajám (szigorúan tükortojással és nem főttel!). Persze imádtam a palacsintát, a tarkedlit, császármorzsát. És utáltam a darás-tésztát. (Most is.) Nagyon szerettem, amikor anyu reggelire lágytojást készített, vagy telente megpucolt 2-3 kiwit, és már az várt, mire felkeltem; kiskanállal ettem bögréből, és mindig éhgyomorra megettem, isteni volt a fanyar íz, azonnal felébresztett.
Amire konkrétan emlékszem, hogy gyerekkorban ettem, és szerettem, az a túrógombóc volt, de nem is az volt benne a legjobb, hogy túrógombóc, hanem az oviban kancsóból öntötték rá a tejfölt, ami cukros volt. Sejtem eleve belekeverték a porcukrot, és nekem nagyon tetszett, hogy ilyen finom folyékony és édes. Hogy mitől folyt, azt nem tudom, én manapság olyan tejfölt használok, amiben megáll a kanál. Lehet, hogy higították tejjel…?
És amiről mindig az ovi fog eszembe jutni (fogalmam sincs, hogy miért pont erről): főtt tojásos reszelt sajtos kenyér. Menzásteával. :) Ezt a fehérjebombát még néha most is bevetem reggelire, persze már zöldségekkel kiegészítve. Például házi termesztésű koktélparadicsommal (köszi, Gy! ♥).
Amit nem ettem meg már gyerekként sem: a banánt (évente egyszer eszek most is, és az a kritérium, hogy SEHOL ne legyen barna) és a paprikát főzve. Utálom a filmszerű héját, elindul a gag reflex, ha véletlenül megeszem, pl. a krumplifőzelékben. De nyersen se vagyok rajongója, szendvicsben se szeretek vele találkozni. Én még életemben nem vettem, a hűtőmbe csak úgy kerül, ha anyu jön, és vesz, és főz nekem lecsót, és lehámozza a paprika héját. :))) A húsát már megeszem.
Nem adom tovább a játékot konkrét embernek, ha szeretnétek, válaszoljatok akár kommentben itt, akár a blogotokon. :)
A kakaót sosem szerettem, mert mindig bepillézett a teteje, azt meg utáltam. Meg a krokodilos tejet (a kicsapódott zsírt hívtuk krokodilnak, mert úgy úszkáltak az összeragadt darabkák a tej tetején mint a krokók a Níluson), mit össze nem hisztiztünk hogy azt nem isszuk meeeeeg! De ma már nincs krokodilos tej, mert mind homogenizált… (szerencsémre)
Ó, az a tejszín, nyamnyam. :) A bocimobil teje nem mehemed-tej (mármint hogy sosem látott tehenet), az meg is alszik meg minden.
Via, a szombathelyi piac felett volt egy önkiszolgáló étterem, vagy 15 éve nincs már.
Soha nem voltam ott. :) Nekünk kiesett a Derkovitsról. A piacra is nagyon ritkán jártunk csak ki, mindig vártam, hogy legyen kiscsibe meg kiskacsa, mert a debrecenin mindig voltak. :)
Önkiszolgálóra emlékszem a Domus tetején, de ott is csak egyszer voltam.
Hű milyen jó kis történetek kerekedtek ki! Mirimanoot folytatva, nálunk is volt hasonló, mint a Te tejes kenyered, de nálunk kakaóba aprított volt a neve, értelemszerűen kakaó volt az alap és abba szigorúan kiflit kellett belekarikázni. A két csücsök volt a legfinomabb!! Meg a pecsenyezsíros kenyér, pörköltszaftos kenyér, puha kenyér-szalonnával-hagymával, vajaskenyér szőlővel kimondott őszi vacsi/uzsonna volt…hmmmm rengeteg finomság volt, amit mára már vagy nem kívánok, vagy valamiért ritkán van :o) A Hitler szalonna viszont a II. világháború alkotása. A magyar katonák élelmiszer fejadagjában midig egy kis darabka kenyér-szalonna-kolbász-hagymaféleség volt, a németeknek pedig szerepelt a menüjükben ez a kemény, vágható lekvár. Így maradt rajta a név: Hitler szalonna. Csak érdekességként. :o)
Én a papitól kaptam mindig friss foszlós kalácsot kakaóban, és azt tunkoltam. :) Most már csak azért nem kapok, mert ritkán ébredek náluk. :)
Hitlerszalonna= kilós lekvár. Régen tényleg lemérve lehetett kapni, emlékszem hogy fehér zsírpapírba volt csomagolva, most dobozban, mint a margarint lehet kapni és én is csak azt teszem buktába, más lekvárral meg se eszem… Nem is tudtam, hogy az én apámon kívül más is úgy hívja…
Mivel életemben nem voltam napközis kimaradtak a legendás kaják. Bundáskenyér most lesz reggelire, mert kint maradt a kenyér, mamánál mindig citrompótlós teával kaptuk reggelire. Azt a mennyiségü fánkot meg palacsintát amit anyu sütött rendszeresen hát egy év alatt nem sütök meg annyit mint anno hetente volt. Nekem a tejbemártott kenyér volt az imádott ebédem, anyu általában estére fözött, a tesóim napközisek voltak, én nem, ezért ha délben hazamentem csak hideget ettem. Egy mélytányér tej és egy karéj friss fehér kenyér beledarabolva. A félig már elázott, de még kicsit kemény héja volt a kedvencem…
Ezek nálunk is kedvencek, a mai napig készítem őket. Plusz párom gyerekkori kedvence a cukros-zsíros (!) kenyér:) Elég bizarr..Szerencsére már nem eszi meg:D
Hűű, én egész gyerekkoromban utáltam a teát, viszont a cukrozott tejet, amit alsóban kaptunk szerettem. A kedvenc menzakajám meg az aranygaluska vaníliasodóval, az olyan finom!
Apával főztünk néha sztrapacskát és puliszkát, az is hiányzik. És persze a klasszikusok, bundás kenyér, tejbegríz… Egyébként semmi olyan, amit most ne szeretnék és ennék gyakran. :)
Tejberizs… a Mátrában nyaraltunk, lehettem vagy 5 éves, de olyan jó tejberizst kakaóval azóta sem ettem. Anyu sokszor csinált túrógombócot is, azt is imádtam, máglyarakásból egyszer 4x repetáztam. A túrós tésztát minden feltéttel szerettem: lecsóval, szalonnával, cukorral, és hogy a nagypapám ette: pirospaprikával megszórva. Ha szünet volt a suliban és anyunak sem volt kedve főzni, akkor mindig elmentünk a vásárcsarnok feletti önkiszolgáló étterembe (Via, megvan?), és vagy gyümölcslevest, vagy paradicsomlevest ettünk máglyarakással vagy palacsintával. Reggelire kedvenc volt a bundáskenyér teával, meg a tojáskrémes vagy körözöttes kenyér. A hitlerszalonnát ki nem állhattam, ezért nem szerettem a buktát sem.
Melyik vásárcsarnokra gondolsz? :)
Akkor és most is mindenevő! Amit nem ettem meg az csak a spenót, azt most se.
a napközis tea úgy tökéletes, ahogy zeugma leírta, már érzem is az illatát – ízét :) , a bundáskenyér lekvárral tökéletes, ahogy Nagymamám csinálta, bundázás előtt két szelet közé lekvár, majd tojás, sütés (nyeltem egy nagyot), mennyei benne a meleg lekvár, régen vasárnapi ebédeken mamám pont akkor tálalta az isteni húslevest, amikor a rádióban megszólalt a “Jó ebédhez szól a nóta”, azóta is működik a Pavlovi, ha hasonló zenét hallok, beindul a nyálelválasztásom :) a sóska kérdésben Viával értek egyet, kizárólag tükörtojás, de néha mellé eshet egy kis főtt krumpli is. Ja, és ki ne maradjon a sorból a zöldhagyma, ma is minden mennyiségben, amihez csak lehet, kizárólag este vagy hétvégén, ha nem megyek már sehova :)
“a jó ebédhez szól a nóta” c. műsort én egyszerűen Levesnótának hívtam és a reflex nálam is működik!
Úgy látom, nem lógok ki a sorból! :-) Nagyon szerettem a tejbegrízt, oviban és alsóban nagyon gyakran, kb. kéthetente volt (már nem tudnának annyit fizetni, hogy megegyem). Bundás kenyér, lekváros kenyér, ezeket most is szeretem. Mákos tészta (a mákot sem szeretem már). Gyerekkoromban is imádtam az összes gyümölcsöt, ez nem változott.
Viszont nem szerettem a leveseket és főzelékeket, most meg igen. Nem a főtt tojásfehérjétől volt gag reflexem, máig nem szeretem, csak mondogatom magamnak, hogy fontos fehérje forrás, meg kell szépen enni.
Via, mi az a tarkedli?
https://www.nosalty.hu/talkedli-_tarkedli_4_recept_30123
https://chilii.blogter.hu/245787/cseh_fank_-_talkedli
de jó hogy eszembe jutattad, már ezer éve nem csináltam
Igen, ez az. Még úgy is hívják, hogy cseh fánk.
Most én is elkezdtem gondolkodni… Az oviban-iskolában a vaníliasodós piskóta volt a kedvencem, meg a babgulyás, mert ezek biztosan jók voltak mindig, tehát sosem kellett nógatni, hogy megegyem. A brassóit is nagyon szerettem, de főleg gimiben.
Nagyszüleimnél a lebbencs leves, krumplis tészta, tejfölös csirke volt a legjobb, meg a fasírt, amit lehetett “lopkodni”, friss puha kenyérrel. És persze a tea, meg a hatalmas kertből a fáról szedhető földből kihúzható zöldségek. De mindenekfölött az a melegszendvics, amit nagypapám csinált, sok tejföllel, rengeteg sajttal, a régi kenyérpirítóban, amibe még be kellett tolni a kenyeret, és felülről “grillezett”. Ilyet sajnos már soha többé nem ehetek :(
Emlékszem, kiskoromban apa mindig hozott nekem a boltból gépsonkát, ez nagyon megmaradt, meg amikor ő főzött nekem, akkor mindig sajtos tejfölös tésztát ettünk.
Amikor pedig anya levest főz, a mai napig nekem adja a karalábé tetejét. Amit ő készít, abból nem tudok választani, mindent szeretek. A legjobb a gyümölcslevese, amit még kiskoromban tökéletesített és azóta vagyok hajlandó egyáltalán megenni (pudinggal és tejszínnel főzi, nem holmi lisztes-tejes csomós vacakot). Meg még emlékszem, hogy nagyon szerettem az olvasztott sajtot, illetve a vajon párolt parizert kukoricával. (Ez nagyon-nagyon finom volt, még most is érzem az illatát, ha rá gondolok). óóó… és a gumitorta. De az egy külön történet :)
Hitlerszalonna, megboldogult gyerekkoromba az önkiszolgáló közértben lehetett vágatni! És a pékségben kapható buktában is az volt!
Bundás kenyér örök, teával, vagy frissen főzött, nem nesquick kakaóval!!!
Különben én ma is azt a zsírt kentem a kenyeremre, ami a sült hús alatt marad, a többi kitunkoltam kenyérrel;)
Fúúú, én olyan rosszevő voltam gyerekkoromban, hogy tényleg nagyon kellett gondolkoznom gyerekkorom kedvenc ételén.
Ami tuti:
– bundáskenyér
– mákos tészta
– halászlé (minden mennyiségben)
– ecetes-hagymás rántott hal
– szalonna
– körömpörkölt
– csirkepaprikás
– tejbegríz
– édes rakott tészta (ahogy Apum készítette)
– habfánk hecsedli lekvárral (nyamiiii)
– csörögefánk
– tojással töltött marhafelsál (a’la keresztanyám)
Mára mindenevő lettem, csak a sóskafőzelék nem csúszik (nyersen bármikor).
Egyet még muszáj: tejben főzött almás zabpehely. :) ♥ Nagymamám receptje, máig a kedvenc tápláló reggelim.
Érdekes, hogy a bundáskenyér a legtöbb bloggernél nincs a listán. Én nagyon szerettem. :) Ugyanúgy, ahogy a rántottát is, sok hagymával, kenyérrel – reggelire. Főzelék is jöhet, bármiből. Fasírt ♥ :). A napközis tea ízét évek óta próbálom leutánozni, de valahogy sose sikerül. Pedig az hiányzik, de nagyon. :D Imádom kivakarni a sült húsos tepsit, miután mindenki jóllakott belőle – a kifolyt, odasült tölteléket imádom kenyérrel feltunkolni, miközben a “zsírmentes” nagymamám megbotránkozva néz. :D
Utolsó (hátha tudja valaki): a napközis uzsin miért volt mindig lekvárSZELET? Milyen lekvár az ami olyan kemény, h szeletelni lehet?? :)
Az nem sima lekvár hanem marmeládé. :) Szerintem most is lehet még kapni, “tömbben” árulják. Én kenyéren sosem azt ettem gyerekkoromban, de anya pl abból csinálta a barátfülét mert sokkal könnyebben kezelhető mint a folyós lekvár. Felvágta kis kockákra és egy-egy derelyébe ment egy-egy kocka. Miközben főtt megolvadt a marmeládé és lekvárszerű lett, nagyon finom volt. :)
Aha, szóval ez olyan mint a sütőlekvár. :) Az dobozban van, és rá van írva, hogy sütéshez való (pl. buktába, derelyéhez – ahogy te is mondod). A napköziben a vajas kenyérre rakták, onnan ismerem ezt a változatot.
Igen, valszeg a sütőlekvár a másik beceneve. :)
hitlerszalonna?
A napközis tea úgy készül, hogy sok vízbe kevés teafű (mondjuk egy húszliteres fazékba két filter), majd az egészet langyosan tálaljuk, cukorral és citromlével. Igazán eredeti akkor lesz, ha enyhén mosogatószer-illatú műanyag pohárba töltjük ;-)
Lekvároskenyér! 3-4 szelet uzsonnára – ma már évente merek ennyit megenni :D
Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást a játékra! ♥
Emma
Nálunk nagyim főzött 10 emberre, ebből 4 gyerek, minden nap hozzá mentünk ebédre és aki korábban jött haza az segített befejezni az ételt. Így utáltam meg a palacsintát, mert azt mindig nekem kellett sütni, és nem 10 darabot, hanem 50-et. Én tésztás voltam világ életembe, na nem túrós tésztát, mert azt utáltam, hanem tejfölös cukrosat és mákos tésztát, aztán szilvás derelye – szigorúan házi, aztán lángos, aztán szilvás gombóc, aztán nudli, imádtam a mákos nudlit, egyszer annyit zabáltam belőle, hogy hányás lett a vége, bocsi. Aztán imádtam még a túróval töltött zsemlét, aztán nagyim buktáját, sok év után annyira a számba volt, hogy én is nekiláttam sütni! Drága mama! Aztán még a zsemlét, amit palacsinta tésztába forgatott és kisütött olajban és fahéjas porcukrot szórt rá! Hús nem nagyon volt, csak hétvégén! És a kertből szedett bablevest, babfőzeléket, volt, hogy annyi babunk volt, hogy egyfolytában azt ettük. Na és a nagyapám melegszendvicsét, ami vasárnapi eledel volt, most is, 86 évesen szokott csinálni, tesómmal rájárunk! Végül, de nem utolsó sorban azt hiányolom, hogy amikor felkelek nem vár a valódi gőzölgő kakaó és bundás kenyér, hogy nincs már aki kényeztessen! Tudom önzőség, de ilyenkor belefacsarodik a szívem! Szerencsére van már két lurkó is, akiket én tudok kényeztetni és elnézem azt is, ha mesenézés közben a kanapén reggeliznek, mert emlékszem milyen jól esett, amikor az édesanyám az agyamba hozta a reggelit 10 órakor, pedig már nagy ló voltam!
Nahát? Akár ikrek is lehetnénk. Gyakorlatilag felsoroltad a kedvenceimet. A fözelékek, a túrógombóc, a levesek. Kifejezetten szerettem a menzakajákat. Talán azért, mert a húsokért sosem voltam túlságosan oda (bár ha teljesen zsírmentes, akkor oké), és a menzákon húsfélébe ritkán lehetett belebotlani.
Amit még imádtam, az a csokiöntetes piskóta volt, meg a menza-tejbegríz (különösen híg és édes), meg a tonhal(?) szelet, amivel azóta sem találkoztam, mert olyat nem lehet kapni, mint az volt.
Kivétel: a banánt imádom, a főtt paprika nem zavar, ellenben a tojást lágyan utálom (nekem az taknyos), és a külön tepsi tölteléket magam csinálom.
Szerencsére menzán nem voltam sokat, anyu vagy munkanélküli volt és otthon főzött (alsóban), vagy éjszaka főzött, hogy másnap legyen mit mikróznom (felsőben és gimiben). :) Nagyon kezdetleges mikrónk volt (és még megvan!), teljesen oda voltunk tőle meg vissza, hogy melegít.
A tejbegrízt sűrűn szeretem, és a széléről befelé eszem, és nem kutyulom össze a kakaóval, és az a legjobb része, ahol “bőrös”. :))