"A boldogság egy közlekedési eszköz, nem az úticél."
Kérj segítséget, ha nem megy valami egyedül. És ajánld fel a segítségedet, de ne vedd magadra, ha nem fogadják el.
Add meg a tiszteletet magadnak, és öltözz tiszta, rendes ruhába minden nap. Ez lehet nyugodtan melegítő és póló, nem kell ünneplőt húznod, de a szakadt, elrongyolódott cuccokat még csendes magányodban se vedd fel, kivéve, ha szobát festesz, rettenetes nagy koszt takarítasz éppen, vagy teljes lakásátalakításban vagy.
Teríts meg szépen, és egyél asztalnál akkor is, ha egyedül vagy.
Törődj magaddal (és nem, ez most nem annak a márkának a szlogenje :)) – ez lehet olyan apróság is, mint hogy bekened a kezedet lefekvés előtt krémmel, vagy megmosod az arcodat felkelés után. Legyen egy kis rituáléd, ami csak Rólad szól!
Vedd észre, ha rosszat mondasz magadra, és azt is, ha másokat kritizálsz – ha nem hallja, akkor is magadnak ártasz vele. A káromkodást korlátozd a tényleg dühös mondataidra, ne kötőszóként használd.
Alkoss. Hozz létre valamit a semmiből – nem kell kézművességre gondolnod, a sütés is igazi alkímia.
Ne legyen szokásod, hogy mindenért bocsánatot kérsz. Nem vagy felesleges, és nem zavarsz másokat – ne feltételezd alapból.
Tanulj meg nemet mondani. Nem kell mindent elvállalnod. Nem kell mindent eltűrnöd. Húzd meg a határt.
Ne elégedj meg az “elég jó”-val, csak mert úgy illik. Ne add fel az álmaidat! Ha tényleg, igazán azt akarod csinálni, tarts ki és még a nehezebb időszakokban se felejtsd el, hogy csak átmeneti állapot, ahol vagy. Ne téveszd szem elől a célt!
nagyon jó, hasznos, ügyes :)
Nem szabadna ennyire ellenkező irányba mennünk. Inkább örülni kéne annak, hogy ha valaki önzetlenül leír pár olyan dolgot, amitől igenis szebbnek látjuk a világunkat. Régen rossz, ha valaki csak a keserűt látja maga körül. Legalább egy picit, egy egészen picit meg kell próbálni a jót keresni. Különben az ember szépen lassan azt veszi észre, hogy nincs senki körülötte, mert a borús hangulata ragadós, és csak a rossz sugárzik.
“Ne legyen szokásod, hogy mindenért bocsánatot kérsz. Nem vagy felesleges, és nem zavarsz másokat – ne feltételezd alapból.”
Igy hát nem kérek bocsánatot a véleményemért, meglátásomért.
Tudjátok szerintem az is az élet apróságaihoz tartozik, hogy ha valakinek furcsa, más, ideges, idegen vagy szomorú a hozzászólása, hozzáállása, akkor elfogadjuk, hogy na hát, ilyen is van. Mert ilyen is van.
Szeretem, amikor reggel hideg vízzel mosom meg az arcomat, mert felfrissít.
Szeretem a finom illatú testápolómat.
Szeretem a finom illatú tusfürdőmet.
Szeretem, amikor a ruhámnak finom öblítő illata van (na meg az ágyhuzatnak :)) )
l2njpy, amiket fentebb felsoroltam nevetségen egyszerű dolgok (Via is ugyanezeket írta, másképpen), és ha te ezeknek nem tudsz örülni (mármint az ilyen nevetségesen apró dolgoknak), akkor minek tudsz örülni?
Mivel a kolléganődnek sok kiadása van, és mivel őt hoztad fel példának, akkor vállalj be te is egy rakat hitelt, mert hátha attól a kolléganődnek is jobb lesz (ha van sok hiteled, akkor máris előnyben vagy, mert nem kell felvenni ;) )
Tudod nagyon sok olyan hely van a világon, ahol nem tudnak enni az embernek, kis gyerekek, mert nincs mit. De attól, mert én eszek, és van, mit ennem, nem vagyok rossz ember.
Látod, szarkasztikusnak lenni nagyon egyszerű, nekem is megy, mint általában mindenkinek. Egyszerűbb így reagálni, mint kicsit gondolkodni, leülni öt percre, elgondolkodni és meglátni az apró örömöket az életben.
Ja meg meg csak annyit akartam mondani, hogy a “ne add fel az almod” “kozhely” igen is baromira igaz! En megtettem, hogy szembementem a kornyezetem akarataval, mert nem akartam feladni az almom, nehez volt, de megerte. Az az igazsag, hogy sokkal konnyebb fikazni, es kirohogni ezt a mondatot, hogy “ne add fel az almod”, mert emogott a megvetes mogott valojaban sokszor gyavasag, irigyseg es tehetlenseg bujkal. Felelem a rizikotol, az ismeretlentol. Akkor mar inkabb a szar, de biztos jelenlegi helyet.
En mivel mar tulvagyok ezen es latom, hogy mennyire megerte, szomoruan nezem vegig a barataim szenvedeset kulonbozo problemaikkal, foleg azoket akiknek meg letezo potencialjuk is van a valtoztatasra, de az egyetlen dolog ami akadalyozza oket, az a sajat gyavasaguk. Probalom batoritani oket, foleg a sajat peldammal, mert azt a sajat szemukkel lathattak, megis mindig talalnak kifogast (“igen, de te bator vagy”, de de de …). Hiaba az embernek legtobbszor onmaga a legnagyobb akadalya.
A kifogásokhoz még sorolnám a “de neked olyan könnyű…”-t. :) Egy nagy francokat könnyű! De nem látja mögötte a küzdelmet, csak azt hiszi, hogy minden magától lett ilyen rózsás. Igen, az ismeretlen ijesztő, de én is inkább a bizonytalan jó lehetőségét választom a biztos rosszal szemben. És ha pofára esek, azt is vállalom, mert legalább léptem, és saját döntésemből zuhantam pofára, nem pedig löktek! :)
És inkább legyek hülye és őrült és merész és nem normális és idióta és naiv. Vállalom. És alig várom, hogy a bolond döntéseim miatt hetven évesen is közöljék rám, hogy naiv vagyok. :) 26 évesen még túl könnyű rám aggatni ezeket a címkéket, de nagy szeretettel várom a címkeakasztókat ötven év múlva… :) Jöhetnek! Én itt leszek. :) Hülyébben, mint valaha.
“mert legalább léptem, és saját döntésemből zuhantam pofára, nem pedig löktek! :)”
Ezt a mondatot elteszem. :-)
Hali Via,
nagyon jokat irtal!
En igyekszem magamba pozitiv eletszemleletet nevelni, es nagyjabol boldogulok is vele, de van egy nagy dilemmam es ez talan kapcsolodik kicsit a kritizalasrol szolo pontrol. Erdekel a velemenyed! Mit tegyek, ha bizonyos emberek gerinctelenul viselkednek velem, vagy az idomet pocsekoljak ertelmetlenul es ez felduhit (sot a napomat is elrontja) – A) ne kritizaljam oket, sot ne is panaszkodjak (mert ugye a panaszkodas negativ energiat sugaroz es nem is megoldas semmire) de akkor meg ugye en maradok a balek, ezek az emberek meg csak megerosodnek abban, hogy mindent megtehetnek, vagy B) olvassak be nekik (de ugye ez meg vegulis kritizalas) … Persze ez igy vegletes, meg biztos lehet aranykozeputat talalni, de eleg nehez eltalalni a megfelelo aranyokat sajnos.
Most arra jutottam, hogy semmi ertelme a “nyelesnek”, mert ez az en egyetlen eletem, es “senkinek sincs joga” meltetlanul pazarolnia az idomet es az idegeimet, es igen is ki kellene allnom magamert de mindezt udvarias keretek kozott tenni, de ez anyira nehez. Foleg, ha meg hierarchia is all fenn koztunk azzal az emberrel, akivel bajom van, es meg ha udvariasan is kozlom a problemam, lehet, hogy nagyon rosszul sulne el …. egyebkent (ha lehet kivanni) neha szivesen olvasnek toled par irast kapcsolati problemak kezeleserol (nem feltetlenul parkapcsolat, hanem csak ugy az emberekkel siman).
Koszi! <3
Én mindenképpen azt javaslom neked, hogy ne nyeld tovább a sérelmeiket, mert egyszer kipukkadsz és akkor rájuk förmedsz és annak nem lesz jó vége!
Ilyen esetekben mindenképpen meg kell beszélni a másik féllel a problémát!
Hétvégén volt szerencsém részt venni egy workshopon, ahol sok minden mellett szó volt az asszertív kommunikációról. Ez egy nagyon tág téma és én is a hétvégén hallottam először róla, de itt egy link, ahol nálam okosabbak írnak a témával kapcsolatban: https://www.hrportal.hu/hr/konfliktuskezeles-asszertiv-kommunikacioval-20080818.html
Igaz a megfelelő asszertív kommunikációhoz nagyon sok gyakorlat kell, de ha tudatosítasz magadban 1-2 dolgot a beszélgetés előtt, akkor biztos jobban jössz ki a dologból, mint ha spontán oda lépsz és neki vágsz.
KOszi szepen!
Akkor szerinted, ha ma egy megbeszelesre nem jott el a megbeszeles meghirdetoje, aki ezerszer figyelmeztetett minket, hogy mindenkepp legyunk ott (es aki betegsegre hivatkott, pedig tegnap este veletlenul pont egy rendezvenyen iszogatott velunk makkegeszsegesen, ezek utan nehez volt elhinni a betegseget) – na es en ugy dontottem, hogy nem fortyogok magamban, hanem tudomasara hozom a velemenyem, es csak annyit irtam, hogy “nagyon csalodott voltam, hogy gyakorlatilag feleslegesen vergodtem be a megbeszelesre”, tehat ot nem is minositettem, sot meg a betegsegevel kapcsolatos ketelyeimnek sem adtam hangot, akkor most ASSZERTIV voltam?
Tök jót írtál. Az, hogy nem őt bántod, nem jelenti azt, hogy nem kell hangot adnod annak, ha mosogatórongyként kezelnek! Ha magadról beszélsz, sokkal kulturáltabban tudtok beszélni egymással, mert nem vagdalkozás lesz a vége, hogy “de te vagy a barom – nem, mert te vagy a bunkó! – a te anyádat! – a tiédet!”.
Kiállni magadért úgy is lehet, hogy közben nem rúgsz bele a másikba. És igenis állj ki magadért! Nem tehetnek meg mindent! Civilizáltan és udvariasan kérd ki magadnak. Utasítsd őket rendre. És ne menj bele a játszmáikba.
Ez ugyan karácsonyi téma, de az ünnep-független része szerintem minden “lehúzós” emberi kapcsolatra érvényesíthető, én legalábbis érvényesítem: https://www.urban-eve.hu/2010/12/22/ez-nem-katasztrofa-csak-karacsony/
Sikerrel zarult a tortenet: eloszor is ma reggel felhivott az illeto, hogy bocsanatot kerjen, a nap folyaman tolem es a tobbiektol is bocsanatot kert, sot a vegen meg en erztem ugy, hugy szegeny, ennyire mar nem is kellett volna magara vennie. De nagyon jol sult el mindenesetre.
Jó, és egyszerű gondolatok ezek… de megvalósítani őket, sokszor egyáltalán nem az. Némelyikre külön tréningeket tartanak. :)
l2njpy – megértem amit írsz, de azt gondolom, itt kilenc gondolat van, például alkotni vagy éppen magaddal törődni (akárcsak egy reggeli, frissítő arcmosás hideg-meleg vízzel) bárkinek belefér, anyagiaktól függetlenül – mégha például a habfürdő nem is. Vannak elkeserítő helyzetek, de segít észrevenni a szép dolgokat, vagy örülni pillanatoknak, könnyebb a nehezekben is boldogulni így. (Voltam hasonló helyzetben, két kamasszal egyedül, igaz ilyen komoly tartozásom nem volt. Tudom mennyire nehéz, ha olykor “csak” annak örülhetsz, hogy rád süt a nap…)
Mintha nekem írtad volna…. Köszönöm :)
Szuper:)
Van egy kolléganőm. 32 éves, egyedül neveli a kamasz fiát, minimálbért keres, töbmilliós személyi hiteltartozása van, plusz havi 40-ezres lakástörlesztőrészlete, olyan régióban élünk, ahol nincs más munkalehetőség, hóvégén már alig van mit enniük. Én erről a valóságról beszéltem. Rajta nem segít, hogy mondj nemet, végy egy habfürdőt és alkoss.
Ezek a gondolatok szerintem pont és kifejezetten azoknak valók leginkább, akik ilyen szinten belekeserednek az anyagi, kézzel fogható világba.
Nem gondolom, hogy bármelyik is megoldaná a gondokat varázsütésre. De megtanítanak arra, hogy a lelkiekre figyeljünk, apróságoknak is örüljünk, és ne az alapján határozzuk meg magunkat és egymást, hogy miből mennyije van, hanem hogy lélekben gazdag-e.
Mondom ezt úgy, hogy a mi házunk felett is ott lebeg a bank pallosa, állás pedig ma van, holnap ki tudja. “De aggódásával ki tudná meghosszabítani az életét akár egy arasznyival is?” Akkor inkább jó értelemben véve élek a mának, a mai örömöknek, a mai szép pillanatoknak.
Nem tudom, arra gondoltál-e már, hogy nem a te felelősséged és nem a te delegációd eldönteni, hogy az amúgy valóban, objektíve nehéz helyzetben lévő kolléganődön mi segít, és mi nem.
Ha elfogadom az érvelésedet, és némileg kisarkítom, egyetlen megoldás van a fentiekre mindannyiunk számára, mégpedig az, hogy elricceljük az ereinket nyomban, mert annyi mocsok van a világban, és ennek tevőleges résztvevői azok is, akiknek már csak úgy anyagilag lehetősége van élevezni egy habfürdőt vagy egy kézkrémet.
Szép és nemes dolog a szociális érzékenység, de nem hiszem, hogy használsz azzal, ha másokban bűntudatot ébresztesz, és relativizálod a gondjaikat. Ha erőszakosan állandóan az orruk, az orrunk alá dörgölöd, mennyire rossz minden, éppen ez az érzékenységed utalja vissza az elkeseredetteket a kétségbeesésükbe. Tudjuk szerintem itt mindannyian, milyen nehéz. Olyan mainapság a helyzet, hogy megelehetős erőfeszítésbe kerül megfeledkezni róla, vagy tenni ellene.
Ordas közhely az is, hogy mindenkinek a maga problémája a legnagyobb, következésképp csak saját maga tud tenni legalább a perspektíva megváltoztatásáért. És igen, ebben számíthatnak a triviális apróságok is, ha már csak egy pillanatra megkönnyebbült tőle, vagy legalább meg tudott feledkezni a nyomasztó mindennapokról.
Három és fél éve nincs munkám, viszont van devizahitelünk, meg minden családtagnak pár krónikus betegsége, méregdrága gyógyszerekkel. Nem, ezeken nem segít az, ha este bekrémezzük a kezünket. De nem is olvastam olyant a lista tetején, hogy ez majd megoldja a gondjaidat. Csak az áll ott: “Miért ne?”
És tényleg, miért ne ehetnénk a szépen megterített asztalnál, ahelyett, hogy a tévé előtt, a kanapén vacsoráznánk? Nem kell hozzá ezüst étkészlet, az is elég, ha nem csak úgy félretoljuk az aznapi reklámújságokat, a mobilunkat meg az egyéb kacatokat, hanem letakarítjuk az asztalt, és rendesen megterítünk azzal, amink van.
A segítségkérés is hasonló: valószínűleg a szomszéd nem tudja helyettünk kifizetni a lakáshitelt, sem az elvált férjünket vagy a meghalt szüleinket nem tudja visszahozni, de az elromlott csengőt megjavíthatja, vagy kölcsönadhatja a fúróját, ha fel akarunk tenni egy polcot.
Semmibe sem kerül, hogy ne trágárkodjunk kötőszó helyett, ne ócsároljuk egyfolytában magunkat és másokat, és ne sértődjünk meg azon, ha valaki nem kér a segítségünkből. Egyik sem fogja megoldani az életünk nagy problémáit, de mindegyik segíthet, hogy egy icipicit jobb legyen körülöttünk a világ, kevesebb legyen a feszültség és a keserűség.
Minél nehezebb, kilátástalanabb helyzetben van valaki, annál többet kell tennie azért, hogy ennek ellenére se roppanjon össze. Ha már a példában egy kétgyerekes anyuka szerepel, megkérdezem: vajon a két fiát az zavarja jobban, hogy nem esznek hetente étteremben, vagy az, ha az anyjuk minden nap magából kikelve üvölt velük, és a fejükhöz vágja, hogy miattuk van minden? Ha a csapások ellen nem is tehetünk, az csak rajtunk múlik, hogy közben milyen emberek maradunk.
Elmúltam 30, van valós anyagi gondom (mint mindenkinek), igaz, munkahelyem is, de ezek fontos dolgok. A közhelyekről meg annyit, hogy (egy újabb közhellyel élve) a legnagyobb közhelyekben vannak a legnagyobb igazságok. Igenis fontos, hogy tudj mondjuk nemet mondani, mert saját magadnak árthatsz é saját magadat hozhatod nehéznél is nehezebb helyzetbe, ha ezt nem tanulod meg. Igenis fontos, hogy legyen időd magadra, mert ha mindig mások vannak előtérben, akkor te hova leszel? Fontos, hogy ne ócsárold magad, mert ha te ezt teszed, mástól mit vársz? Nem arról van szó, hogy “megérdemelsz egy hosszú hétvégét egy spaban” vagy “hetente egyszer menjetek el egy elegáns étterembe vacsorázni”, hanem olyanokról, amiket MINDENKI meg tud valósítani és egy kicsit segít, hoyg ne legyen minden nap annyira sz*r.
Ezek nagy és közhelyes jótanácsok, amik persze igazak vagy hasznosak lehetnek. Csak az átlagember valóságához valójában nincs közük. A munkahelyemen valódi sorsok vesznek körül: akiket már nem dob fel, hogy tarts ki az álmaid mellett meg krémezd a kezed. Ezek max. addig valós “feel-good” életvezetési tanácsok, amig egyedül vagy csak ketten vagy, nincs valós anyagi gondod (maximum, hogy juj, arra a cuki kabátra nem futja), még van esélyed munkahelyet váltani (mert még nincs gyereket és nem múltál el 30) és keresgeted a helyed a világban.
Nem tudom, hogy mit gondolsz rólam, és a blog alapján mennyire képzeled azt, hogy ismersz. Én valósnak tartom a sorsomat, és egyáltalán nem olyan gondjaim vannak, hogy nem futja egy újabb cuki kabátra. Ezek a közhelyesnek tűnő tanácsok a szívemből jöttek. Gyorsan megfogadom a saját magam első tanácsának végét: nem veszem magamra, amit írtál. :)
Szép napot!
Én 40 vagyok, a negyedik gyerekemet szülöm hamarosan, a legkevésbé se vagyok érzelgős, de velem pont az tette ez a bejegyzés, ami számodra elképzelhetetlen: visszarángatott a valóságba egy eléggé pocsék nap végén.
ez megy a könyvjelző eszköztárba, mert pont erre van szükségem. :)
A legjobbkor jött ez most nekem. Köszönöm.
és nem kell mindig erősnek lenni, merj néha gyengének is mutatkozni (mielőtt összeroppansz).
Így van. :) Köszönöm!
A 2. ponthoz kapcsolódóan szeretném megosztani Coco Chanel egy mondását, ami nekem mottóm is:
“I don’t understand how a woman can leave the house without fixing herself up a little – if only out of politeness. And then, you never know, maybe that’s the day she has a date with destiny. And it’s best to be as pretty as possible for destiny”
A “nem” mondást meg most tanulom én is :)
Köszi az idézetet! :)
Párat ezek közül magamévá kell tennem. Viszont most olvastam valahol – és mélyen egyetértek-hogy nincs olyan hogy átmeneti állapot. Az életünk van, aminek minden pillanatát jól meg kell élni, nehogy visszanézve túl sok legyen az átmeneti állapot.
Ez igaz, de azt mégse írhatom, hogy ha pocsék az állásod, lépj ki akkor is, ha őrült nagy lakáshiteled van, és bízz abban, hogy majd megtalál valami lehetőség, és nem árverezik el a lakásodat. :) Az átmeneti állapot nekem sosem évekig tart, hanem ideiglenes “pause”, pár hét, max. hónap, tovább nem nyelem a békát pusztán a pénz kedvéért.
Nagyon örülök, hogy tetszik Nektek. ♥
Ez most nagyon ütősre sikerült! :)
Ez nagyon jó!Én most megyek át egy változáson ill változtatásokon a (krisztusi kor ugye,van ebben valami):)
Sok mindent nagyon másképpen látok…hmm majd meglátjuk
Hűűű… Ez az utolsó…nagyon betalált nálam. Folyamatosan azon kattogok, hogy érdemes-e szürkének maradnom,vagy inkább legyek színes? csak ahhoz sok mindent kellene borítani magam körül…
pont jókor jött, köszi!
Tökéletes ötletek!Köszönöm!