Egész gyerekkoromban babáztam, sőt, babaházaztam. Alaposan berendezett háza volt a Barbie-knak, a Lego figuráknak, még a játszótéri földbe is házalaprajzot rajzoltunk bottal – elég volt odaképzelni a falakat. Kitaláltuk, hol legyen a kanapé (négyzet), a tűzhely (négyzet, rajta négy kör), a bejárati ajtó, és már mehetett is a játék. A legemlékezetesebb az a nyár volt, amikor egy aranyesőbokor volt a főhadiszállás (abban is volt konyha, nappali; ami kell), és mi voltunk a Tini Nindzsa Teknőcök, akiknek a kánontól eltérően feleségei is voltak, ők pedig otthon főztek, amíg a teknőcök nindzsáztak. Bármilyen játékból képesek voltunk házasdit (nemszeretem kifejezéssel: papás-mamást) csinálni: a zöld matchbox kabrióm volt a renegát detektív, aki a mentőautóba volt szerelmes (aki egyébként nővérként dolgozott a kórházban), és a várostérképes szőnyegen élték viharos életüket. A Barbie-knak külön napirendi pont volt, amikor berendeztük a lakást, felakasztottuk a ruhákat a „szekrénybe” (kifeszített drót egy állványon), és elrendezgettük az ágyat, fotelt, egyebeket a házban. (Nem mindegyik volt echte Mattel cucc, egy csomó házibarkács volt köztük.) Imádtuk a Polly Pocketet is, bár ott fixen voltak fröccsöntve a bútorok, szóval nem nyílt olyan „tág tere a képzeletnek”.
Pár hete egy meseszép Duplo családi házba botlottam valamelyik honlapon, és teljesen belelkesedtem, hogy ezt milyen jó lehet berendezgetni, meg csinosítgatni. Aztán kattant bennem valami: hiszen van babaházam! Jó nagy, annyira, hogy én is beleférek. Van benne kanapé, és tűzhely, amin igaziból lehet főzőcskézni. És lehet rendezgetni a bútorokat, lehet csinosítgatni a dekorációt. Lehet pakolni a ruhákat a szekrénybe. Erre készültem egész gyerekkoromban. Azóta, ha nyűgöm van a háztartással, felidézem a húsz évvel ezelőtti lelkesedést, amivel terveztem az aranyesőbokor szobabeosztását. Hülyeségnek hangzik, de működik.
Mintha a sajat szavaimat olvasnam vissza! Minden megvolt: a barbie-haz, a polly pocket, a terepasztal legokkal es Kinder tojas figurakkal (magat a terepasztalt a nagypapam csinalta, nagyon profi volt, egy egesz varos parkkal, hazakkal, templommal, iskolaval, es kisvasuttal! :)) De a legjobb: az aranyesobokor!! Mi nagyon kreativan ugy hivtuk ezt a jatekot: ‘mindenkinek van egy foglalkozasa’. :D Jo visszaemlekezni ezekre!
De jó volt ezt olvasni!!! Azt hittem, csak én (és a szűk környezetem) voltunk rákattanva erre. Mi Hawaii-ozásnak hívtuk. Azért lett ez a neve, mert mikor legelőször ilyet játszottunk, akkor az volt a téma, hogy elköltöztünk Hawaii-ra, és ott alakítottuk ki a házunkat. A szép zöld gyepen játszottuk ezt, és mindig alaptartozék volt a medence (általában üdítős kupak), és apró Kinder-figurák voltak a szereplők. Imádtuk. Akkor élte fénykorát ez a játék, mikor a gázt vezették felénk, és egész nyáron fel volt ásva az utca és a hatalmas árkokban az homok oldalfalakba tudtunk barlang-lakásokat fúrni. Hmmmm….de jó is volt gondtalan gyereknek lenni.:)
Mindenkinek vannak szép emlékei a gyerekkorából. Via és a hozzászólók gyerekkora pedig nem is olyan régen volt, ezért még nem múlt el a nosztalgiázás időszaka – de sajnos elmúlik majd és átváltozik valamilyen apropóból elmondott történetté. Az én korosztályom babázós, bokrok alatti lakás kialakításos játékai – ezt minden korban játszák a gyerekek – olyan időszakban volt amibe a történelem csúnyán belerondított. Gyerekként még nem értettem, ezért tudok én is egy-egy játékomra jó szívvel emlékezni, gondolni azokra az időkre.
Via írásának utolsó bekezdése tetszik a legjobban. Igen, van babaházunk, beleférünk már mi is, de a játék és a valóság között ott feszül az a nagy különbség ami egy gyerek és felnőtt, a gondtalanság és a gondok stb. között van. Ezért sűrűn kell felidézni azt az időszakot amikor azt szerettük volna csinálni amit a felnőttek. Amikor pedig csinálhattuk, mert mi is felnőttünk, már nem volt varázsa. Van akinél működik az, ha a „nyűgök” tapasztalásakor felidézi a gyerekkorának rendezgetését „házasdit” játszását és lekesedik a valóságért mondván, hogy itt van most csinálhatod. De van akinél ez nem működik, mert az élet a valóság egészen más, kevés hozzá a gyerekkori lelkesedés.
Erről eszembe jut egy jó mondás:
Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok.
:)
A kérdést kilövöm az űrbe, ha kell, hátha válaszolnak rá a marslakók. :)
Köszönöm, hogy viszont olvashatom a gondolataimat. <3 Hogy a játék igenis egyfajta felkészülés az életre, és tulajdonképpen a felfogás a lényeg. Eddig hülyének éreztem magam, hogy annyit játszottam, és hogy olyanra színeztem a játékot, amilyenre akartam. Tényleg köszönöm. :)
Nekem kartondobozból volt „saját” házam, talán hűtőszekrény doboza lehetett, egy orgonabokor mellett állítottam fel, egyik sarkán felvágtam, kicsit kinyitottam, ott lett a bejárat, tetejét fóliával borítottam, így esőálló lett, 1 sor téglán állt (az a nagyobb fajta), rajta befelé hajtva az alja, így lett egy heverőm, vágtam rá ablakot, rajzoltam képet a falra, ott faltam a könyveket. Ja, és csináltam elé kis kertet is :)
fú Via annyira imádom a hozzáállásodat a dolgokhoz, teljesen a saját kis „hülyeségimet” fedezem fel mindig az írásaidban..komolyan mondom, majdnem elbőgtem magam mikor a bejegyzés végére értem.én nemrég költöztem össze a barátommal és az egyetemet is most kezdtem, úgyhogy elég hirtelen 2 óriási változás is lett az életemben, ami néha még nehézségekkel jár
..de amikor ilyen szuper gondolatokat juttatsz eszembe, mindig újra feltöltődöm energiával és elhiszem, hogy igenis meg tudom csinálni jól a vizsgaidőszakomat, miközben háztartást vezetek és dolgozom is. hiszen nekem is ez volt az álmom, ezt képzeltem legóház építés és barbizás közben is, hogy egyszer nekem is lesz ilyenem. és íme..
köszönöm még egyszer, hogy vagy nekünk :) ♥
Úgy örülök, hogy átjött!! ♥
Nekem soha nem volt ilyen Polly pocketem. Babie-jaim voltak, de ha jobban visszagondolok, én inkább pónis voltam :D A mai napig megvannak a pónijaim (két nagy és három kicsi :) ) és van póni iskolám is :D ahhoz képest hogy milyen sokat játszottam vele, soha nem akartam tanár lenni….
A másik gyerekkori személyes kedvencem a süti baba :)
hú, nekem nagyon szuper babaházam volt. édesapám készítette nekünk egy régi babaágyból. két szintes volt, lépcsővel, galériával, mindennel, és még világítás is volt benne :-) most anyósomék pincéjében várja a következő „lakót”.
nekem is volt polly pocketem (vagyis a tesómnak), de nem nagyon szerettük. aztán az egyik nyaralásra (amikor én nem tudtam a családdal menni) csináltam a tesómnak egy sk polly pocketet, na az sokkal érdekesebb volt, imádta :-)
a „nagy babaház” elmélettel abszolút egyetértek :-)
Nekem is volt Polly Pocketem és én is imádtam Barbie-zni, meg minden ilyen „lányos” játékot. Két és fél éves a kislányom, és most újra élem Vele ezeket a dolgokat, van duplo-ja (tűzhellyel, kanapéval meg ilyenekkel), van saját kiskonyhája ahol főz a babáknak meg persze nekünk. Én meg persze szívesen játszom Vele. :) Múltkor is fésülgettem egy póni haját, hogy szép legyen, a férjem meg röhögött, hogy jobban el vagyok vele, mint Csenge. :)
Polly Pocket!!Nekem is volt ilyen!Egy szőke hajú lány lakott benne és volt medencéje is! :)De jó ilyet újra látni!
Nekem is volt ilyen kinyithatósom, csak vulkán alakú, és Béniék laktak benne Irmával, meg volt hozzá kis lábbal hajtós mini autójuk :) Ja meg egy csillagfejű dinó :D
Óóó Polly Pocket! Oo Hogy imádtam ezt elsős koromban! :) Babaházam nekem nem volt soha, de nem is voltam az a „házias típus”, nekem inkább kastély kellett volna ahol királylány lehetek.
Unokahugom (5 éves) előző karácsonyra kapott egy csodaszép saját készítésű babaházat, de sajnos hamar elmúlt a varázslat, és szétszóródott a rengeteg kis tartozéka. Egyszer jó volna összeszedni. :)
(Hű, na ez hosszú lett és teljesen öncélú, cseppet elragadott a nosztalgia :’D Elnézést érte. Csak mindig bepörgök, mikor felmerül, hogy ki miket játszott még hajdanán – rendkívül érdekes tud ám lenni! ;D)
Ugyan, ez simán belefér. Ugye, Via?
Nekem is volt Barbie(szerű) babám, egy szép textillel bélelt, derékszögben felnyitható étkészlet-dobozban lakott. Szép ruhái is voltak, meg autója egy kinőtt rózsaszín szandálból, de alighanem elhanyagoltnak érezte magát szegény. Sokkal többet játszottam a több doboznyi katonával és műanyag állattal. Szerencsére anyuék nem aggódtak. :-)
„egy aranyesőbokor volt a főhadiszállás”
A suli udvarán is volt (van?) egy bokorcsoport aranyesőből és jázminból, az is sok minden volt már életében :-)
Ennél hosszabb is belefér. :))
Ennek most mennie kellett a kedvencek közé :) Szinte, mintha a saját gondolataim rokonait olvasnám (ijesztő :D), valahogy hasonlóan állok az albimhoz, meg a kirepültem-otthonról témához, mondjuk alapból játékos alkat vagyok, szerencsére :) A lakberendezősdi meg jó móka, engem a Sims is csak addig kötött le, míg építeni és berendezni kellett (az pedig bosszantott, hogy nem elég szépek és összehangoltak a bútorok:D) Pár évig azt hittem, hogy a végén még a tanulására is adom a fejem, de inkább megmaradok a textilrészletek megálmodásánál (ha minden úgy alakul) :) Nálunk sem papás-mamás volt a böcsületes megnevezés, hanem nagylányosnak hívtuk :D Játsszunk nagylányost! És akkor az nagyon jó volt. (Fiúk nem igazán akadtak a bandában, az iskolában meg fölényben voltak, így ott maradtak a gender-mentesebb játékok. Viszont a lányrajjal rendszerint birtokba vettük a szomszéd csöndes kis utcácskát és akkor tujától tujáig volt kinek hol „laknia”.) Azt hiszem, szerencsém, hogy nem mai gyerek vagyok, mert még inkább kilógnék a sorból, sose tudtak lekötni a hightech-csilivili-vackok…
Nekem ilyenem sose volt mint a képen, csak szerettem volna:) Viszont vas tűzhelyem volt:) Én is imádtam lakberendezni, rajzolni, kivágni papírból a bútorokat és pakolászni:)
Nekem se pont ilyenem volt. :) Egy sárga csillag alakú hotelem volt, meg egy zöld faház mókussal.