Bevallom, nem szeretem azt a cukormázas szöveget, hogy az „esküvő életed legboldogabb napja”. Mintha azután már semminek nem lehetne annyira örülni, és elkezdene ketyegni az óra: várnak az „ennél már csak rosszabb lehet” pillanatok. Pedig az esküvő jó esetben csak egy nagyon kiemelt, megünnepelt, boldog mérföldkő az úton, ami után várnak az újabb mérföldkövek. Talán pont az ünnep-jelleg miatt kap akkora hangsúlyt, és érezzük úgy a szertartás másnapján azt a furcsa, fáradtsággal keveredett csalódott érzést, hogy „ennek is vége” — pedig ezt az ünnep-érzést nyugodtan továbbvihetjük. Több, mint három évvel az esküvőm után is szívesen nézegetek esküvős képeket, videókat, mert nagyon tetszik a stílus, a kidolgozottság, a „királylányság”, és mindig keresem benne azt, amit átemelhetek a mostani életembe. (És persze az is benne van, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy életemben csak egy napon lehetek királylány, kibújik belőlem a hároméves, és ráölti a nyelvét.)
Mert mitől különleges egy esküvő? Az odafigyeléstől. Figyeltek egymásra a szerelmeddel. Figyelnek rátok a szeretteitek. Figyeltek a megjelenésre — ünnepi a ruha, ünnepi a menü, ünnepi a helyszín, mindennek megadjátok a módját. Ennyi. Igazán igazságtalan lenne, ha az életünkben a rendelkezésre álló több, mint húszezer napból egyetlen egynek örülhetnénk csak így. :) Összeszedtem néhány ötletet, hogy akár holnap is nászutasok lehessetek. És holnapután, meg jövő kedden, és hat év múlva március negyedikén – mert a lényeg az esküvő után jön!
1. Romantika
Az esküvő a szerelem megünneplése, az elköteleződés minden és mindenki előtt. Minden csokiszökőkút és bérelt limó alatt ez a lényeg, ez a gyökere az egésznek, és én nem a szerelem beteljesedéseként, hanem a közös út fontos részeként fogom fel, ebből kifolyólag pedig teljes létjogosultsága van a mindennapokban. A lassúzás, a tortavágás, a fotózkodás fontos és emlékezetes részei az esküvőnek, és igazán semmi nem tarthat vissza attól, hogy a nappalitok közepén lassúzzatok, beüljetek tortázni egy cukrászdába (egymást etetni kötelező!), vagy mobilos-kézkitartós fotósorozatot készítsetek arról, hogy szerda van, és egy padon ültök a napsütésben. (18-as karikás zárójel: ha vásároltál valami dögnőcis dolgot a nászéjszakára, senki nem íratott ám alá a boltban olyasmit, hogy csak egyszer használhatod! ;))
2. Rákészülés
Ez a „megadjuk a módját” rész. Miért ne öltözhetnétek ki (öltöny-nyakkendő neki, kisruha & magassarkú Neked) egy színházas esthez vagy egy éttermes randihoz? Miért ne lehetne az egyszerű hétköznapi, alkalom nélküli otthon elfogyasztott vacsora gyertyafényes, félhomályos, szépen megterített, halk zenés? Beszélgessetek, élvezzétek egymás társaságát akkor is, ha a főfogás paradicsomleves és túrós csusza. Írj szépen megfogalmazott meghívót a hétvégi mozizásotokra, szökjetek el mini-nászútra, ami simán jelentheti azt, hogy hétvégére kikapcsoljátok a telefonokat, és otthon wellnesseztek, és azt is, hogy kihéveztek Gödöllőre.
3. Oszd meg az örömöt!
Amellett, hogy az esküvőn ketten ünnepeltek, fontos az is, hogy ezt az élményt másokkal is megosztjátok. A közös program hagyománya – még ha ezentúl nem is rátok van kihegyezve – folytatódhat az esküvő után is! A násznép az életetek része marad örökre. Küldjetek indok nélkül közösen levelet vagy képeslapot a rokonságnak (közös pecséttel vagy monogrammal – ezek olyan szépek!), vagy rendezzetek rögtönzött családi összejövetelt akár tortával, programmal, meghívóval – csak úgy. A lánybúcsú/legénybúcsú hangulatát is felidézhetitek a barátokkal – a játékokhoz, bulizáshoz nem kell apropó.
4. Királylány vagyok!
Annyira megértem Heidi Klumot, hogy minden évben hozzámegy feleségül a férjéhez! El bírnám viselni én is a csillogást, a ruhákat úgy, hogy közben a férj marad ugyanaz. :)) Szerencsére a fehér nem csak a menyasszonyok kiváltsága (télen különösen gyönyörű!), sem pedig a pörgős szoknya, a hagyományos, visszafogott menyasszonyi smink pedig gyönyörűen alkalmazható hétköznapokon is. Barackos-rózsaszínes arcpír, barnás szemhéj, rózsás ajkak, francia manikűr – kész is. És igazán feltűzhetjük gyakrabban is a hajunkat, még ha nem is bonyolult képzőművészeti alkotásba, csak egy balerinakonytba.
Éljen az örökifjú pár!
Én annak idején azt mondtam, hogy EDDIGI életem legboldogabb napja lesz, és ez teljesen jól működött is. :)
Nagyon jó hangulatú esküvőnk volt, minden percét imádtam, baki épp csak annyi, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak… :) Szóval, tényleg addigi életem legboldogabb napja volt, nem azért, mert ez volt a kapcsolat célja, hanem mert egy fontos mérföldköve, és mert élveztük és kész. :)
Azóta is volt legboldogabb napom, meg remélem, még lesz is. ;)
Dittygirl, az az utolsó mondat ütött, én is így vagyok ezzel (annyi életem legboldogabb napja volt már, és olyan jó, hogy lesznek még :-)
És igen, én is így értettem, hogy az ÜNNEP a lényeg, és azért nem ciki azt gondolni, hogy életünk legboldogabb napja az esküvő, mert legalább ennek a napnak még mindig szokás megadni a módját.
Ma már nincs hetekig komatál, ha valahol baba születik, karácsonykor meg születésnapokon az ajándékok meg a nagy evészet a központ, nem tudjuk, hogyan kell gyászolni. Persze esküvőre is sokan járnak farmerben, pólóban, és az még kínosabb, amikor azt érzem, hogy én, mint vendég, sokkal inkább átérzem az ÜNNEP jelentőségét, mint a pár, akik már inkább túllennének az egészen.
Mellesleg az esküvő messze nem csak a szerelem ünnepe, hanem manapság szerintem a legnagyobb vállalás, a legkeményebb fogadalom – mekkora bátorság kell ahhoz, hogy kimondd nagyközönség előtt, hogy ehhez az emberhez hű maradok életem végéig? Nekem legalábbis ez szinte képtelenségnek tűnik, és sajnos a legtöbb általam ismert párról is azt gondolom, hogy nekik egyáltalán nem ezt jelentette az esküvő.
Na, most már egyre zavarosabb kezdek lenni, abba is hagyom. Házasodni jó, házasságban élni nehéz, ennyi a summázat :-)
A modokat ertem, csak azt nem, miert pont az eskuvohoz kapcsolodnak? Ha az ember parkapcsolatban el, tennie kell a kapcsolatert, fuggetlenul attol, ferjezett-e vagy sem. Nekem nem volt eskuvom, nem is lebeg celkent a szemem elott (es igenis vannak meg olyan lanyok, akik ezt tartjak eletuk fenypontjanak, nem csak nagyikoruak), de azert minden nap dolgozom azert, hogy erdemes legyen egyutt maradni. Reszint a felsorolt modokon persze :)
Ha mar nehany erre jaro raeszmel, hogy a szinhazi eloadast nem farmer-pulcsiban tekintjuk meg (mint ahogy mostanaban latom), jo lenne:) Nekem ez tunik normalisnak, ha szinhazba/etterembe mesz, normalisan feloltozol, akar volt mar eskuvod akar nem.
Nekem is volt mar olyan iskolatalalkozom, ahol mindenki sorolta: en mar ferjhez mentem, engem mar eljegyeztek. Mintha ez egy olyan dolog lenne, amit elerni erdem.
Az esküvőről jutott eszembe mindez, de pont arról szól a cikk, hogy nem kell hozzá esküvő, hogy a hangulat meg legyen – ha eleve nem is volt, esküvő, vagy nem is lesz, az se gond. Az esküvő csak egy nagyon-nagyon szép és jó nap, de nem a non plus ultra. :)
nyilván: evidencia, nem evidenci, bár ez se rossz:-))))
Talán ezt az „életed legboldogabb napja” kitételt lehet másképp is érteni, mint úgy, hogy azért, mert ezután már csak rosszabb lesz! Megpróbálom megmagyarázni, hogy értem, bár nem könnyű…
Nekünk gyönyörű esküvőnk volt! Nem a külsőségek miatt (bár az sem volt semmi), hanem azért, mert ez volt az a nap, amikor az előtt a rengeteg ember előtt büszkén kimondtuk, hogy örökre együtt szeretnénk maradni – és ezt mind a ketten komolyan gondoltuk. Ez többet nyilván nem fog megtörténni (legfeljebb 25 év után megerősítjük majd), helyette minden nap éljük a fogadalmunkat, de én tényleg úgy érzem, az volt életem egyik legboldogabb napja. Enélkül a fiunk születése, a házunk szépítgetése, a lányunkat várni is más volna.
Egyébként én olyan eufóriában voltam, hogy alig emlékszem valamire az egész napból, de az örökre beleégett az agyamba, ahogy a férjem kimondta az igent. Szerencsés vagyok, erre szoktam gondolni, amikor kiakadok rá valamiért :-)
Jólesett visszagondolni, köszi, Via!
Én se voltam szomorú az esküvőm napján, sőt! :) Az eufória tényleg jó szó. De őszintén szólva szerintem nem éreztem akkora csúcspontnak, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt érezhette egy lány, amikor eleve utána költözöl össze a pároddal, stb. 8 éves kapcsolat (ebből 4 év együttélés) után nem volt nagy meglepetés, hogy mi vár rám az esküvő után. :) Mindig úgy fogtuk fel, hogy ez egy jó buli, ahol a családdal és a barátokkal együtt örülünk, és megköszönjük nekik az addigi támogatást. Talán ezért is könnyebb volt nem idegeskedni azon, hogy „tökéletes” legyen.
Én azokat is abszolút megértem, akik nem esküvő-pártiak, mert én se tartom semmisnek az előtte levő 8 évet, csak mert nem volt róla „papír”. Mi az igazi évfordulónknak nem is az esküvő napját tartjuk, és sokkal inkább megünnepeljük azt az évfordulót, ami nem a házassági.
Nekünk nagyon sok baki és hiba volt az esküvőn, amin kiborulhattunk volna, de nem tettük, az anyakönyvvezető meg is döbbent, hogy ilyen vigyorgós, vidám párt még nem látott, máshol már állt volna a bál. :) Nekem ez is azt bizonyítja, hogy az a nap attól volt jó, hogy mi olyanok vagyunk, amilyenek, és nem attól, hogy akkora körítés volt hozzá. :) Utólag megbeszéltük, hogy mindkettőnknek a kedvenc pillanata, amikor az „első” csók után azonnal megöleltük egymást, reflexből. Tovább tartott, mint a csók. :)
Viszont az egyik vendég nagyon aranyos volt, megnézte, hogy mikor mondtuk ki az „igen”-t, mert a szüleinél ez volt a szokás, hogy mindenhol figyelték. Úgyhogy neki hála tudjuk, hogy 16:09-kor, így legalább hajszálpontosan tudunk ünnepelni. :)
Neked szerencséd volt, van, az esküvő evidenciként következett a kapcsolatodból, valakivel, akitől szinte gyerekkorodtól együtt vagy.
Én 30 vagyok, és messze még az esküvő, mert rengeteg akadály, nehézség áll még addig előttünk. És én nagyon sokat voltam egyedül, magányosan, és sokat küzdöttünk azért a helyzetért, amiben most vagyunk. Így ha eljön egyszer az a nap, bár nem tudom, eljön-e valaha, akkor az bizony egy nagy nagy nap lesz, talán életünk egyik legboldogabb napja:-)
Nehézség, akadály nekünk is volt, kezdetnek mondjuk a köztünk levő 220 km távolság. Érzelmileg volt evidens az esküvő, tudtuk, hogy oda tartunk, de nem volt fáklyás menet az oda vezető út. Ezért írtam, hogy nekünk az esküvő inkább megünneplése volt a kapcsolatunknak, semmint elköteleződés egymás mellett, hiszen amit addig végigcsináltunk, az már bőven bizonyítéka volt annak egymás számára, hogy összetartozunk.
Örülök, hogy most már nem vagy egyedül, és remélem, hogy minden sikerül, amit elterveztetek magatoknak! ♥
Pont ez az a hozzáállás, amit hiányoltam a bejegyzésből! Én is így gondolom, mindent amit leírtál :) Az esküvő, és minden ilyesmi nagybetűs ÜNNEP, az a lényege, hogy ünneplünk, és ez egy egészen más szint, mint a hétköznapi csodák. Mindkettő fontos, de… egyszerűen más miatt! Arról nem is beszélve, hogy nekem ugyan még nem volt esküvőm, de már annyi életem legboldogabb napja volt, és úgy várom az elkövetkezendőket is :)
Ez Veronikáéra vonatkozott egyébként
A világért se hidd, hogy lefitymálom az esküvőt mint olyat, vagy hogy utáltam a sajátomat. :)) És igen, az úgy ér, hogy életem EGYIK legboldogabb napja, és hogy sok ilyen volt és lesz még. :)
a fb képekből ítélve tényleg imádtad és élvezted a sajátodat :) Nagyon mosolygós minden kép :))
Nagyon szépen köszönöm! :)
úú bocsi ezt a kontyoshoz ;)
Most, hogy néztem ezt a bejegyzést és megláttam alul a képet, annyira megtetszett ez a stílus és hogy megemlítetted a konytyokat meg szeretnélek kérdezni, hogyy tudsz olyan oldalakat, ahol kontyok vagy csak egyszer frizurák elkészítése érthetően, pontról pontra le vannak írva? Nagyon nagy segítség lenne! ELőre is köszi! :)
u.i.: Bárki írhat, akinek van linkje vagy ötlete! :)
Itt vannak az eddigiek a blogon, és persze ha találok még jót, megosztom! :)
https://www.urban-eve.hu/tag/frizura/
Nagyon jó kis írás. Én mindig nagyon szívesen emlékszem vissza az esküvőnkre, semmi felhajtás nem volt, így idegeskedés sem, nagyon jól éreztem magam. :) A ruhát megvettem, egy kicsit át fogom alakíttatni, így remélem máskor is lesz rajtam. :D
Megint egy nagyon jó poszt:) Bár én még nem estem át a nagy napon (és egyelőre nem is fogok), mint minden álmodozós-romantikus-képzeletbeli-királylány én is eljátszom a gondolattal, hogy majd egyszer… Ezek a tippek pedig simán alkalmazhatók, hogy jobbá és szorosabbá tegyük a kapcsolatot. És az a fehér, kisgalléros ruha, meg a pörgős szoknya*.*
Az „életed legboldogabb napja” dumától én is falnak megyek. Tényleg azt sugallja, hogy „ezután már csak rosszabb jön”, meg hogy „élvezd ki annak örömét, hogy férjet tudtál fogni, mert hamar rájössz, hogy megtartani már nem lesz olyan élvezetes, mint becserkészni”. Olyan képet fest ez a házasságról, amivel szerintem egyetlen boldog, egészséges kapcsolatban élő pár sem tudna egyetérteni. Hiszen elvileg az esküvőn is attól vagyunk boldogok, hogy ezután együtt leszünk, miért ne okozna ez örömet később is? :-)
Egy bölcs néni a rokonságban egyszer azt mondta: „Életed legboldogabb napja? Én inkább úgy fogalmaznék: életed kiemelkedően boldog napjai közül valószínűleg a legköltségesebb.” :-)
Néni for president! :))
Szerintem ez a felfogás még abból az időből való, amikor egy lánynak az volt az életcélja, hogy férjhez menjen, és semmi más aspirációja nem lehetett az életben. Ha megvan a férj, megvan minden, pipa, boldogan kéne meghalnod ezek után. Most meg már kezdünk rájönni, hogy az életnek ez csak egy szelete, és marha jó, ha jó a párkapcsolat, de hát én is csinálok valamit, nem csak sikálom egész nap a házat – pl. írok arról, hogy sikálom a házat. :)))
Megdöbbentett, hogy az 5 éves osztálytalálkozón fő téma volt, hogy férjhez mentem. Igen, fontos eseménye volt annak az 5 évnek, amióta nem találkoztunk, de mivel már általános 8. óta „megvolt” a fiú, igazán nem volt nagy meglepetés, hogy merre tart a kapcsolatunk. Én sokkal szívesebben meséltem volna a munkámról, a sikereimről, vagy akár arról, hogy van egy lakásunk, egy törpenyuszink, és boldogok vagyunk — többre tartom őket, mint azt a képességemet, hogy a meglévő párkapcsolatomra a szülőkkel együtt ráköltöttünk egy valag pénzt egy nap kedvéért. :))
8. óta együtt??? Hű, az nem semmi, gratula.
Én nyolcadikos koromban max. arról ábrándoztam, hogy majd egyszer, a távoli jövőben, talán esetleg, ki tudja lehet, hogy lesz egy fiú, akinek majd tetszem:-)
Köszi. :) Nagy mázlink volt, tudom.
gyönyörű! :)
dejó, dejó! épp pár nappal ezelőtt fejeztem be az esküvői beszámolómat (pedig a nagy nap augusztusban volt). hosszan íródott, de megérte, mert ezáltal is újraéltem az egészet. visszanéztem az összes képet, a kisfilmünket… és rájöttem, hogy jó, hogy mindezt leírom, mert már most kezdtek elhalványulni egyes részletek… esküvő előtt nagyon sok netes beszámolót elolvastam, de most, hogy már megvolt, még jobban szeretem olvasgatni őket. a barátnőmet is rávettem, hogy írja meg a sajátját.
CissySknot: én is szívesen megnéztem volna az álomruhádat, de vagy béna vagyok, vagy nem működik a link…
https://dama-holnapja.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/1/114857/kepfeltoltes/eskruha1.jpg
itt talán meg tudod=)
Jaj Via, annyira jókat írsz! Tényleg így van ez. Bennem is bennem volt, hogy akkor most az esküvő a kapcsolatunk fénypontja? Hogy már semmi nem jöhet, ami felülmúlja „életünk legszebb napját”? Hát dehogynem, pl. megszületett a kisfiúnk. Hol van ehhez képest az esküvőnk? Csodás esküvőnk volt lassan 3 éve, de… De volt már néhány nap, ami simán felülmúlta. Egy két kettesben eltöltött szépen felöltözős nap: pl. mások esküvője, amin nem én aggódok a zene, a kaja, a vendégek hangulata miatt. Viszont az anyakönyvvezető szavait teljesen magunkra vettem. :) Gyerek korai lefektetése, szép ruhában várva a férjem és piknikezni a nappali közepén, gyertyákkal. És az éjszakát is ott tölteni… Pont attól szép ez is, hogy nem minden nap van, de csodás érzés. Az esküvő csak a kezdet (jobb esetben) nem a vég.
Imádom, imádom, imádom! =) Köszönet ezért a cikkért, a menyasszonyi ruhák a gyengéim. A leendő férj már megvan, de sajnos még messze az esküvő. Pont jókor jött a cikk, már el is kezdtem gondolkodni, mi legyen a következő hónapfordulón a gyertyafényes vacsora menüje. =)
Via, ha lesz időd/kedved, nézd meg: https://data.hu/get/4617036/eskruha1.jpg (ez a kedvenc ruhám. Egyenlőre.. :P)
Jó szó ez a „dögnőci”, aranyos, köszi érte! :-)
Bár soha életemben nem volt rajtam ilyesmi: a testem sincs meg hozzá, de ez ugyebár egy dolog, főként viszont bátorságom nincs hozzá, de ha lenne is, én biztos könnyesre röhögném magam, amint épp próbálok buja, szexi és dögös lenni.
Se az ilyesmi nem ment nekem soha, se a romantika (lásd egymás etetése, gyertyákkal lakás beborítása, egymás szemébe hosszasan bámulás, stb.). Not my cup of tea.
Tavaly Mikulásra vettem egy szexi „Miku-lány” baby-dollt. Este felvettem, és már a fürdőtől az ágyig könnyesre röhögtem magam, majd folytattam ezt a stand-upot, még 15 percig az ágyban is. A nagy áttörést az hozta meg, amikor megszabadultam tőle – azóta se volt rajtam…. :)
Erőltetni nem is kell. Amúgy nem a gagyi sexshopos polieszterjelmezekre gondoltam, hanem csinos, nőies fehérneműre, amiben nem bohócnak érzed magad. :-) Persze a röhögés már jó irány, de nekem itt is szempont, hogy magadat add, nem kell megjátszani magunkat az ágyban sem, és olyat tenni, amit nem akarunk, csak „trendi”. Lehet, hogy már egy sima fekete szett elüt a hétköznapitól és izgalmas lesz. Nem kell harisnya meg combfix meg semmi, csak sima bugyi + melltartó kicsit máshogy. :-) Olyat meg talán mindenki hord… :-)
A gagyi jelmezektől kiráz a hideg. :S Ez ‘nyújorkeres’ volt, piros csipke, fehér szőrmével – harisnyatartó és sapka és egyéb kellékek nélkül.
De arra pont jó volt, hogy rájöjjek: ez nem én vagyok :)
Valamint arra is rá kellett jönnöm, hogy azért az egy estéért, amikor azt felvettem, kiadni azt a sokezer forintot…. akkor inkább egy szép, különleges, mégis többször felvehető fehérneműbe fektetni sokkal jobb!
Bizony! :) Nagyon szépek vannak már, és simán hordható hétköznap is, ruha alá, akkor is, ha nem „bevetésre” készülsz. :)
Ó, sajnos vagy nem, de én cseppet se vagyok szexi, ezért nem megy ez az egész. Valahogy ez a szexi-nőcis-csábítós-bevetéses program/gén kimaradt belőlem. Egyszerűen nem megy. Még elképzelni sem tudom így magam. De nem baj, már megszoktam:-)
abszolút egyetértek, jó írás :-) egy pontot kivéve: szerintem az egymás etetése nem cukrászdába való, hanem otthonra. jáj.
Nem nyaldosni kell egymást, azt én se szeretem, de egy falatcsere igazán belefér. :-) Akinek nem tetszik, majd elfordul.
nekem az a halálom, amikor pasas a komplett ebédet megeteti a felnőtt nőjével. szerintem ez gáz, és nem akarok elfordulni, mint ahogy a villamoson se én akarok elfordulni, amikor nyalják-falják egymást az emberek. mi is meg tudjuk oldani egymás szeretgetését anélkül, hogy másokat kellemetlen helyzetbe hoznánk, szerintem másoknak is menne.
Fúj, nem is erről beszéltem. :-) Azért etetést írtam, és nem MEGetetést. :-)
jó, bocs, én az etetés alatt etetést értettem, nem „falatátadást”. de igazából tényleg mindegy :-)
Nem, brr, az már az oviban is bizarr volt, mikor valakinek ebédidőben bejárt az anyukája kanalazni… :)
Sziasztok:) Akkor most megejteném ide a legelső kommentemet :)
Ezt a blogomat nem igazán vezetem, de egyszer nagyon jól összefoglaltam miért kell időnként megnézni az esküvős videót :)
https://sheldon.freeblog.hu/archives/2010/01/24/Az_eskuvos_video/