8 éves koromban akkor éreztem magam a legmenőbbnek, amikor az anyu által varrt színátmenetes, szivárványszínű nadrágtartóm volt rajtam (éljenek a 90-es évek!) — ez az emlék jutott eszembe, amikor megláttam Megan tutorialját a ruhára csíptethető cumiról. Nem szoktam babás dolgokat megosztani, de ezt muszáj volt, a pöttyös szalagból simán elfogadnék most is egy nadrágtartót. :) És persze praktikus is az ötlet, mert nem egyszer láttam már az utcán, hogy a bébi kidobta a babakocsiból a cumit, anyu meg csak megtörölte zsebkendővel és visszanyomta a szájába. Brrr. Ha már cumizik a gyerkőc (tudom, nem híve mindenki), akkor legalább kapjon valami hasonlót – a tutorial szépen, lépésről lépésre bemutatja, hogyan kell elkészíteni. A cumira tépőzárral van rögzítve, így könnyen cserélhető, mosható, ha szükséges. Megan kislányának még a ruháihoz is illenek a cumitartói – cukiság. :)
Hozzászólások
Vélemény, hozzászólás?
Házszabály
Ha új hozzászóló vagy, az első hozzászólásod moderálás alá kerül, és az elfogadásig nem publikus. A visszatérő hozzászólók bejegyzései automatikusan megjelennek.
A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)
Ezek elég viccesek így összegyűjtve. Jó néha röhögni máskor bosszantó dolgokon.:))
Az is édes, amikor „letámadják” az ember lányát, aki épp babát vár, hogy:
-Nem is tudtam hogy férjhez mentél!
vagy:
-Mikor lesz az esküvő??
Amikor meg elmondtam, hogy nem mentem férjhez és nem is fogok, akkor meg:
-Miééért?
No comment… :D
Legszívesebben drámaian összeomlottam volna és zokogtam volna (ahogy a szappanoperákban láttam), hogy: mert ennek a gyereknek nincs apja!!! :D
(Természetesen van, de ha már lúd, legyen kövér! ;) )
És tedd hozzá, hogy zarándokutak szervezését vállalod, ötezer forint a belépő. :))
Az se jobb, amikor az esküvőre reagálnak úgy, hogy „miért, terhes vagy?”. :D
Annyira jó olvasni, hogy vannak még, akik így gondolkodnak és nem mindenki tapintatlan „bunkó”. Mi még össze sem házasodtunk, de már most folyton azt kérdezgetik, hogy „mikor jön a baba?” És nem értik meg – amellett hogy semmi közük hozzá – hogy a körülmények még nem adottak. Legalább 2-3 havonta meg vagyok „gyanúsítva” azzal, hogy terhes vagyok. És ha úgy lenne? Akkor sincs semmi közük hozzá. A legjobban pedig azt utálom, mikor azzal jönnek, hogy miért nem szülök gyereket, amíg fiatal vagyok, mert majd amikor akarok, akkor nem fog menni.
Pff…
Én azon röhögtem, hogy amikor megtudták, hogy férjhez megyek, sápítoztak, hogy „jaj, ilyen fiatalon?” (23 voltam). Aztán egy héttel később már jöttek a „mikor jön a baba?” kérdések. Ja, házasodni fiatal vagyok, de szülni már kéne? Mivan?! :D
A legrosszabb, hogy anyukámat is piszkálják, hogy „mikor lesz unoka?”. Mert a lánya már 3,5 éve férjnél van, úristen, skandalum! Anyu is el szokta őket küldeni a fenébe. :))
Ez annyira jellemző, az emberekre. És sajnos nem csak a 2-vel ezelőtti generációra, ahol még általános volt 18 évesen férjhez menni és gyereket szülni.
Mellesleg egyidősek vagyunk, szóval úgy gondolom még ráérünk gyereket szülni. Sőt, akár még házasodni is.
Nem a házasságért kell házasodni, hanem a pasiért. És ha nincs meg a pasi, akkor hiába stimmel a korod, ha semmi más nem stimmel… :)
Mi 7 éve vagyunk együtt párommal, most volt nemrég az eljegyzés. Egy ezer éve nem látott ismerőstől megkaptam, hogy bátrak vagyunk, hogy összeházasodunk. Nem akartam a vonaton rákérdezni, hogy mégis miért vagyunk azok? :D
7 éve ismerjük egymást, 4 éve együtt élünk, mégis mi ebben a bátor?
Én ezt arra mondanám aki 1 hónap után házasodik, mire mi eljutunk az esküvőig 8,5 éve lesz, hogy együtt vagyunk. :D
Mi a párommal 8 éve vagyunk együtt, áprilisban lesz 7 éve, hogy gyűrűt is húztunk egymás ujjára, mert igen, komolyan gondoljuk, és össze szeretnénk házasodni. EGYSZER, majd. Majd amikor a körülmények adottak lesznek.
Nem tudnám összeszámolni, hányszor kérdezték meg, hogy mikor házasodunk már össze? Kifutunk az időből gyerekvállalás terén (én 27, párom 34 éves). A saját gyerekünk nagyszüleinek fognak nézni (tessék????). És egyéb okos mondatok….
Persze azok teszik fel ezeket a kérdéseket, akik nem ismernek. Mert aki ismer, az tudja, hogy a párom lakása családi életre nagyjából alkalmatlan, mert melegvíz is épp hogy van benne, a legtöbb fal penészes és átfúj rajta a szél, momentán pedig nincs sokmillió Ft-unk felújításra. Én pedig 27 évet vártam arra, hogy egyáltalán saját szobám legyen – hova, mire házasodjunk?! (albérletben éltünk 10 évet a szüleimmel, köszi, elég volt…)
Azért van némi remény arra, hogy az idén meglesz a nagy nap, de komolyan mondom, szívem szerint meg se hívnám azokat, akik évek óta a mi nászajándékunkra gyűjtögetnek (jelképesen szólva, persze).
Az ilye n kérdésekkel,hogy mikor jön a baba,szerintem van még egy nagy probléma.Az,hogy úgy néz ki,mintha egy nő csak akkor lenne teljesértékű ember,ha szül.Nekem van három,de én erre születtem,anyának,feleségnek,háziasszonynak.A két lánytestvéremnek nincs gyereke,tanítanak és nagyon boldog,teljes életet élnek.Én szintén boldog vagyok az életemmel.És nem hiszem hogy bármelyikünk választása is jobb vagy rosszabb lenne.Hagyjuk meg mindenkinek a szabad választás jogát.Ez magánügy.
Teljesen igazad van. És a család gyerek nélkül is család. Nekem már most is van családom. Van benne egy férj meg egy nyúl, de család és kész. Nem jobb vagy rosszabb, mint másoké. Az enyém.
Amíg nem házasodtunk össze a párommal addig nálunk is minden egyes alkalommal meg kellett küzdeni a munkahelyünkön azzal, hogy ne mindig nekünk kelljen egy munkát hétvégén vagy éjszaka elvégezni, mert mindig azzal jöttek, hogy „nektek úgy sincsen se kutyátok, se macskátok”. Hát köszönöm szépen, ekkor már egy éve együtt laktunk a férjemmel. Miután összeházasodtunk azóta minden második embernek az az első kérdése, hogy mikor jön a baba. A válaszunk pedig csak annyi: Majd ha jönni szeretne, akkor jönni fog. És Via ez a cumitartó nagyon édes, és amikor majd jönni szeretne, akkor biztosan elindulok a hobby boltba vásárolni…:)
No, nekem is szólnom kell!(alig találtam a jelszót)csak szavakban,aki nem érti szóljon kifejtem bővebben
tapintatlanság…közel 300! fős 98%-ban nő a munkahelyen…én fiatal és állandó súlyproblémákkal küzdő lány….végre megvan az „álom” pasi…mikor lesz esküvő,gyerek,stb.mert!!!! jön az indoklás-benne vagy a korba!!!tisztára kikészültem.Gyerek? miért nincs máááá? Tapintat az miért nincs??? Se mensi,se peteérés…na ezért nincs bamba,de ezt nem mondhatod és nem is tartozik rá..csak kiváncsi ,mert valmiről beszélni kell!!!Súlyprobléma …nem tán????nem ..hasba injekciózom magam szedek egy marék gyógyszert,és elegem van abból hogy nem jön össze a gyerek…na meg bánatomba eszek.Rendszeres orvosi vizsgát,2 naponta megyek uh-ra,végre van peteérés 1 de annak úgyörülünk! kérdezik hová mégy???nem kötöm az orrára ,találgat,kombinál…nagyon utáltam! ez volt 2007-2008-ban ,2009-ben pedig megszületett a lányunk:)
ui:jó ez a cumitartó otthonra is ,mert úgy eltudja rakni,rejteni ,bedugja alácsúszattja,egyébként meg csak ezzel alszik el,hogy ajaj:)))
De jó lenne, ha mindenki magával foglalkozna ennyit! :))
Nekem ráadásul van egy olyan szokásom, hogy amikor menstruálok (már amikor, ugye :((), akkor a méhem felett nyugtatom a kezemet, mert jól esik a kezem melege, és enyhíti a görcsöt. Add hozzá az ilyenkor szokásos puffadást, és voilá, kezdődhetnek is a kombinálások…
Ó igen a legszebb az benne,hogy megyek vissza dolgozni…ide…és kezdődik elölről minden,nem lesz második bla bla bla ….
Mert mindenki jobban tudja nekem,nekünk mi lenne a legjobb,mert mindketten egykék vagyunk a férjemmel,mert nincsen nagyszülő egyik részről,hát mi lesz ???Tényleg mintha nem lennénk teljesértéküek így is.
Jaj a legszebb az ,hogy a lányunk 2 sikertelen inszemináció után,spontán fogant meg…erre mit kérdez az okos és tapintatos???hát nem a doki csinálta???nem minndvégig a férjemtől akartam….no comment
kitartást Via!!
Kitartok én, ne aggódj! Hozzám képest egy öszvér kifejezetten együttműködő személyiség. :))
Gratula a kislányodhoz! :))) A kíváncsiskodókkal meg… tényleg vissza kéne kérdezni valami hasonlót, talán észbekapnának. Bár tartok tőle, hogy többen megütköznének és nem értenék…
Nekem csak olyan „élményem” volt, hogy egy kétévente 1x véletlen összefutós ismerős a busz közepén megkérdezte, hogy „és mi újság a szerelemmel?”. Hát nekem is az volt az első gondolatom, hogy „közöd?!”. Ááááááá.
Pff… Kéne laminált táblákat gyártani, amiket elővehetnénk ilyenkor, és az orruk alá dörgölhetnénk. :)
„Nem, még nincs gyerekem.” „Igen, boldog vagyok.” „Nem, halat se eszek.” :)))
Hú, jó, hogy leírtad ezt, Via (mármint hogy miért ne kérdezzük meg). Nekem is eszembe jut néha a kérdés (általában azért nem teszem fel), és ezt így eddig nem gondoltam végig, de tök jogos. A kihívásötlet pedig tetszik. :D Érdekes lenne utána kommentben beszámolni a teljesítésekről.:D
Köszönöm szépen minden nőtársam nevében. ♥
:)
Teljesen aktuális, a barátaimnak most született kisbabájuk, úgyhogy azt hiszem meg is van a babaköszöntő ajándék amit kapnak tőlem. Köszi, nagyon jó ötlet :)
a nyolc hónapos gyerekeim is meglepő kreativitással tudták pillanatok alatt a bármilyen fajtájú és trükközős cumiláncokat letépni 1.magukról 2. a babakocsiról 3. ahová csak úgy odaerősítettem. Egyetlen tuti üdvözítő módszer létezik: egy jó erős madzaggal oda kell csomózni a kantáros nadrág zárjához. Persze utána lehet állandóan azon aggódni, nehogy rátekeredjen a gyerekre a zsinór. szóval a legjobb reménykedni, hogy majdcsak megtaláljuk, ha ő szét is szórja. Hidd el, Via, a trükkös gyerek sokkal trükkösebb, mint te :)
Elhiszem, nem állítottam, hogy mindent tudok róluk. :)
Direkt eldobásra szerintem nem jó, mert olyankor már letépik és madzaggal együtt hajítják el a gengszterek. Inkább kisebbeknek praktikus, mikor még csak kiesik/kiejtik a szájukból, aztán óbégatnak, hogy hol van :-))
De tényleg sokkal gusztább ez a verzió, mint a műanyag társai. És olcsóbb, mint a hasonszőrű boltiak.
Én otthonra nem is feltétlenül tartanám fontosnak, mert otthon van csap meg minden, ha leesik, hát leesik, bumm, van pót cumi, el lehet mosogatni, kész. De az utcán… ÁÁÁ.
Na de arra mi a megoldás mikor a kölök 5(!) cumival, három plüssel és két kisautóval óhajt sétálni menni ? :-D
Kérdezz meg öt év múlva! Kitalálok valamit. :))
Jó az otthonra is, mikor abban a korban van, hogy magának már vissza tudja tömködni, ha a keze ügyében van, de messzebb még nem találja meg! Idegkímélő tud lennni :-)
Via, ez a bejegyzés a legjobbkor jött!! A picilányomnak kerestem a boltokban ilyet, de elég sokba került így már majdnem előkerestem a nagyobb tesók cumitartóját! Most akkor irány a hobbibolt!! Köszönöm!! Szép napot!!:)))
Én anno játékot próbáltam rögzíteni csíptetős cumiakasztóval, de azt tapasztaltam, hogy a gyerek le bírja tépni, és akkor nagyot tud ütni az elszabadult csíptető.
Viszont egy vastagabb, és nem túl hosszú zsinórral is lehet a babakocsihoz kötni játékokat.
Aranyos… de a tépőzáras megoldás fél percig sem fog tartani… Arról nem is beszélve, hogy én fiam onnantól, hogy kapott ilyet, fél éjszakán át elszórakozott vele alvás helyett.
Tényleg jó ötlet saját kezűleg csinálni ilyet! Mondjuk amit a kislányom elfogad cumit, azon nincs ilyen fogó, a mi cumitartónkon így valami gumi karika van, amit ráhúzok, de biztos erre is van valami megoldás. Ha találsz még ilyet, oszd meg! Sokan vagyunk gyerekesek!!
Itt a megoldás:
https://ecx.images-amazon.com/images/I/41h%2B4Xi4nbL._AA300_.jpg
Nem olyan nehéz lekoppintani.
Azért ez a csiptetős cumitartó csak neked új :)
Akinek van gyereke, annak nem valószínű :)
Lehet, hogy már ötleteket keresel? ;)
Nem, nem keresek ötleteket, írtam, hogy csak belefutottam. És bocs, de ezt a kacsintgatós sugallósdit le kell reagálnom, mert az elmúlt időszakban rengeteg blogon láttam ilyet, és egyszerűen felnyomja az agyvizemet. Most Rád fogom zúdítani. :) Előre is bocsánat érte.
Nekem nincs gyerekem. Jelenleg nem is tervezem, hogy legyen, mert még nem vagyunk ott. Ami rosszabb, hogy jelenleg ha akarnám se lehetne, mert nincs peteérésem, és ezért küzdünk a doktornőmmel már több, mint 2 éve, hogy egészséges lehessek, és végre működjön minden úgy, ahogy működnie kell, hogy amikor eljutunk arra a pontra a férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk, már rendben legyen minden.
Borzasztó, hogy itt a neten erre a témára mennyire ugrik mindenki – a múltkor egy hölgy csak annyit írt le egy bejegyzésben szinte mellesleg megemlítve, hogy számolja a szénhidrátgrammokat, és neki is az volt az első hozzászólás, hogy „csak nem?”. Nem. Csak nem. Kiderült, hogy beteg. És ilyen esetben ez csak vicces meg vidám, hogy „haha, ja, azt hittem, bocs”. De mi van, ha próbálkoznak? Mi van, ha szeretnének, csak nem jön össze? Akkor mindegyik „óó, gratulálhatunk esetleg valamihez?” egy k*rva nagy gyomorbarúgás… Már bocs. Van közeli ismerősöm, aki ilyen cipőben van, és tudom, hogy mennyire szenved ezektől az ártatlannak tűnő megjegyzésektől. Mivel én még nem vagyok ebben a stádiumban, nálam még csak a „nem lehet, de egyelőre nem is akarok” van, ezért rólam leperegnek ezek a befejezetlen félmondatok. De simán lehet, hogy egyszer átkerülök a „nem lehet, de baromira akarok”-táborba, és akkor biztos, hogy nekem is kegyetlenül fájni fog. Szóval légyszi, ne…
És nézzük meg a másik verziót is. Mi van, ha „csak de”? Mi van, ha bármelyik blogger, aki írja, hogy odafigyel a cukorbevitelre, vagy hányt reggel, TÉNYLEG kisbabát vár, és rákérdezel? A.) Ha akarná, úgyis elmondaná, nem? B.) Most akkor információt kényszerítesz ki belőle akarata ellenére, vagy hazugságra kényszeríted, mert még nem akarja nyilvánosságra hozni a tényt? …
Legalább mi nők toleránsak lennénk egymással, és nem kérdeznénk ilyen felszínesnek tűnő, de valójában iszonyú személyes dolgokat…! Ez magánügy.
Részemről: ha majd ha lesz miről beszámolni, be fogok számolni róla, de nem kommentben, és nem idő előtt, nem sunnyogva, hanem akkor és úgy, ahogy én helyesnek érzem.
Elhiszem, hogy ez a kérdezősdi az együtt örülés kifejezése, de őszintén szólva átlép bizonyos határokat és nem tartja tiszteletben a másik felet, sőt, feleket, ugyanis ebben a témában aktív résztvevő általában egy férj is. :)
Utószónak pedig küldöm mindenkinek Haypál Viki zseniális, témába vágó írását:
https://justff.blog.hu/2011/07/13/miert_ne_kerdezd_meg_egy_notol_hogy_mikor_szul_gyereket
Via! Úgy nézem lassan megérik a helyzet, hogy te is írjál egy komplett posztot a témában, a te stílusodban. A két hosszú kommentből már simán kijönne :-) Én legalábbis még egyre emlékszem, de lehet volt több is. Egy éve sincs hogy előjött a téma (megnéztem: 8 hónapja volt), de a kommentek elsikkadnak sajnos.
Köszi Viki posztját, ezt fogom linkelni, ha belefutok ilyesmibe, hacsak nem írsz sajátot :-)
Annyit tennék még hozzá, hogy nem csak azt az egy embert bántják meg ilyenkor, akinek a kérdés szólt, hanem azokat is, akik „csak” olvasók, de érintettek.
Majd ha esetleg átkerülök a „nem sikerül, de akarok” kategóriába, és betalál valaki (hidd el, lesz olyan), akkor úgyse állom meg, hogy ne írjak bejegyzést róla. :DD Viki bejegyzése addig is alapmű.
Amúgy köszi. ♥
És Neked hogy szolgál a kedves szexuális életed? :P
♥ Kívánom, hogy ne kelljen megírnod!
Bezzeg ha elkezdeném kifejteni, biztos lennének elkerekedett szemek :-DDD
Én nagyon szívesen írnék erről is, csak tudom, hogy sokaknál kiverné a biztosítékot, meg a net visszakereshető és felhasználható lenne hülyeségekre az info. De nem vagyok szégyellős, élőben bárki kérdezhet. :D
(Pedig úgy adnám kihívásnak az önkielégítést egyik pénteken… :D)
Jó, hogy ezt megírtad, tökéletesen egyetértek! Én ezt soha senkitől sem szoktam megkérdezni, mert mindig arra gondolok, hátha már régóta próbálkoznak csak nem jön össze, egészségügyi okokból nem lehet vagy egyszerűen nem akar gyereket. Nekem is fölmegy az agyvizem, ha rokonok, de akár barátok is ezzel nyüstölnek. Szerencsére csak egy távoli rokon szokott ezzel erőszakoskodni, múltkor meg is mondtam neki, hogy ezt nem vele fogom megbeszélni, és hogy mennyire tapintatlan. Ha lesz megosztanivalónk, akkor nyilván megosztjuk, ha majd eljön az ideje! Köszi!
Nincs mit. :) ♥
És továbbra is fenntartom magamnak a jogot, hogy egyszer-egyszer kisbabás témákról írjak, csak úgy, ok nélkül. :D
Sajnos jártam a „nem jön össze a baba” cipőben én is. Először 2, majd utána 6 évig. Minden általad leírt és Viki által leírt mondat nagyon érintett, még most is, pedig már van 2 gyönyörű és egészséges gyermekem. Miután megszületett az első, kicsit könnyebb volt „védekezni” azzal, hogy nem akarunk másodikat, pedig nagyon-nagyon….. szerettük volna, aztán megadatott.
Különben egyre gyakrabban tapasztalom a másik életébe való „ártatlan vagy ártalmatlannak tűnő” kérdésekkel történő „információ gyűjtést”. Ha meg nem olyan választ adsz, amit várnak, még te vagy a bunkó.
Van, aki nem gondol bele, mert neki elsőre összejött, és meg se fordul a fejében, hogy milyen érzéseket okozhat a kérdése másoknak. Annyira sablon kérdés lett a „mikor házasodtok?” után a „mikor jön a baba?”, pedig mindkettő elég durván magánügy, és senkinek semmi köze hozzá. Ha nem tud róla, annak oka van. :)
Valahol olvastam, de nem tudom, hol, pedig találó:
Ha egyedül vagy – mikor lesz pasid?
Ha van pasid – mikor lesz az esküvő?
Ha megvolt az esküvő – mikor jön a baba?
Ha van baba – mikorra tervezitek a testvérkét?
Én 30 vagyok és még nem mentem férjhez és egyedül élek…ez már halmozottan hátrányos állapotnak minősül, így én az első 3 kérdést szoktam egybecsomagolva kapni…imádom.
Meg az is jó, amikor hátbatámadják a szülőt, és eleve a gyerektől kérdezik meg: „nem akarsz testvérkét?”. Áááá…
Mindig Bridget Jones jut eszembe, amikor az „És mikor fosz már végre férjhez menni?” kérdésre azt válaszolta „És ti szexeltek még?”.
Meg egészen pontosan milyen választ várnak ezekre a nagyon bizalmas kérdésekre az emberek, de most komolyan!
„Jó, hogy mondod, épp petesejtdonort keresek. Van kedved?”
Vagy, ahogy Bridget mondta, biztos azért nincs barátom, mert e testemet gennyes fekélyek takarják:-)
Teljesen igazad van Via, nagyon meggondolatlanok tudunk lenni (még ha igazából jó szándék is van a kérdések/mondatok mögött). Én is megkaptam a „mikor lesz már az esküvő”, utána a „mikor jön már a baba” (hasonló eü problémám van, mint neked) kérdéseket. De van ám ennél még jobb is. :) Most, hogy elváltam, egyedül élek, jönnek az olyanok, hogy „miért akarsz karácsonykor szabira menni, úgysem kell a családra főzni” meg a „neked milyen jó, hogy semmi gondod, semmit nem kell otthon csinálnod”. Valóban, én fénnyel táplálkozom, a lakást éjjel a manók takarítják, és tényleg nagyon jó érzés úgy hazajönni, hogy senki nem vár, és max. egy nyúllal tudom megosztani az örömöm és a bánatom. :)
Nna, ezekre én is ugrom. Ezt kaptam anyósomtól egészen másfél évvel ezelőttig, amíg meg nem született a második gyerek. Most viszont már én tolom a kérdéseket, hogyaszondja: mikor lesz már unokatestvére a lányoknak (sógor szingli, eladó lány a közelben sincs, nemhogy unoka :-). És ami a poén, hogy a falujukban egyre többen kérdezik tőle ugyanezt :-D
Ha jön a harmadik – Nem sok három?
:(
Sajnos vannak ilyen emberek.
És mindnek ugyanaz az apja? :)
Bocsánat, hogy nem a cumis témára reagálok, de kikívánkozik belőlem ez a gondolat, szorosan kapcsolódva a tiedhez:
Egy olyan nőtől, aki a többedik gyerekét várja, ne kérdezze meg senki, hogy akarták-e vagy „csak véletlen” lett! Mert ha akarták, akkor mi van? Hülye és felelőtlen, hogy a mai világban kettőnél több gyereket tervezett? És ha nem akarták? Meglepetés a baba, de elfogadták, viszont nem lehet tudni, hogy könnyen vagy nehezen, örültek neki első perctől fogva vagy rágódtak egy sort, megijedtek, hogy „jaj, most mi lesz” vagy stb. Meg lehetne írni erre a kérdésre is Viki-módra a válaszokat. Mert ez a téma is legalább annyira magánügy, és nagyon kevesen gondolnak ebbe bele.
Igen, én is kiakadok, amikor valaki ilyen kérdéseket tesz fel ilyen témában akár a (még) gyerektelennek, akár a nagycsaládosnak.
(Még egyszer bocs’, de kikívánkozott belőlem!)
Ne kérj bocsánatot! Abszolút itt van a helye.
És az milyen, amikor megkérdezik, hogy nem baj-e, hogy a második is lány/fiú lett, és ne szomorkodj, mert a következő majd fiú/lány lesz?! :D
Sok ostoba kérdés van, aki felteszi, fél perc múlva már el is felejti, a kérdezettben meg ott motoszkál még egész nap. :(
Jaj, igen, én is megkapom karácsony/húsvét/öszi szünet/nyár tájékán a munkahelyemen, hogy ugye én dolgozok, hogy ők a gyerekesek szabira mehessenek, mert nekem úgysincs családom. Mi van??? Gyerekem nincs, de családom van.
Az a legszomorúbb ebben az egészben, hogy olyan nők mondják, akik adott esetben jártak vagy simán járhatnának a mi cipőnkben. Miért nem vagyunk egy kicsit empatikusabbak? Tőlem férfi még SOHA nem kérdezte meg, hogy „mikor jön a baba?”.
Tőlem is megkérdezték, hogy akartam-e a 2. babát, vagy csak úgy lett. Szuper kérdés! Miután megszületett a baba, jön a „kire hasonlít?” kérdés. Volt olyan is, hogy megkérdezték, ki az apja. Mondtam semmi izgalmasat nem tudok mondani, mert a férjem. :-))))
Épp ezt akartam írni én is… Ilyen „szuper” kérdéseket nem csak a gyerek születése előtt, hanem utána is tudnak feltenni, nem beszélve a barátkozó idegenekről. Én már attól rosszul vagyok, ha csak bámulják a gyerekemet (ezt biztos érzi is, mert ő direkt nem figyel oda :D ), mit szólna az illető, ha megállnék előtte és bambulnék az arcába..? Ilyenkor komolyan az az érzésem, hogy a gyerekeket nem veszik emberszámba, hiszen „még csak gyerek”. Hajaj, erről a témáról sokat lehetne beszélni. :)
Hát,, köszönöm Via, megfelelően szarul esett a válaszod.
Már csak azért is, mert az ég világon semmi ilyen nem járt a fejemben, nem akartam így kitudakolni, hogy kisbabát vársz-e, arra sem voltam kíváncsi, van-e peteérésed vagy sem. Bár furcsának tartom, hogy ilyen személyes problémát ország-világ elé társz, mintha EHHEZ viszont tényleg bárkinek köze lenne egy cumitartó kapcsán.
Ha már ennyire érzékennyé tesz a téma, elmondom, hogy mi járt a fejemben amikor azt a szerencsétlen ártatlan megjegyzést tettem, csak azért, hogy tudd, nem csak ártatlannak TŰNŐ megjegyzések lehetnek, hanem olyanok is, amik valóban azok.
25 éves voltam, amikor oly mértékben felébredt bennem az anyai ösztön, hogy minden kisbabát megcsodáltam, a babakocsiban síró vadidegen babákhoz gügyögtem. Ez jutott eszembe és semmi más, hogy talán benned is motoszkál már a gyerek utáni vágy és a cumitartó az ilyen anyai ösztönök felébredésének egyik első jele.
Úgy gondolom, hogy akinek az életébe annyira bele lehet látni, mint a tiédbe, annak nem szabad csodálkoznia azon, ha személyes(kedő) kérdést vagy megjegyzést kap. Mondom ezt úgy, hogy nekem az ég világon semmi ilyen nem járt a fejemben.
Sajnálom a problémádat.
Bocs, de mi az, hogy „akinek az életébe annyira bele lehet látni”? Komolyan ezt az érvet vesszük elő? Mintha minimum én fizetnék a Hajdu Péternek, hogy benne lehessek a tévében? Egyébként fel vagyok készülve a kérdésekre. És kezelem is őket. A fentebbi volt az, ahogy kezelem őket, és tudtam, hogy mi lesz a reakció, ezért kértem érte előre is bocsánatot, de egyszerűen ki kellett állnom azokért a nőkért, akiknek ez kegyetlenül fájó pont, mert túl sok van a környezetemben. Elhiszem, hogy ártatlannak szántad a megjegyzést, de ahhoz túl homályosan fogalmaztál, hogy az legyen. Sajnos minden mondat után nem kapunk betekintést a közlő gondolataiba, így elég durván jelen van a subtext is, főleg egy ennyire nem-verbális kommunikációban. Interneten nagyon oda kellene erre figyelni…
Azért tárom ország-világ elé a személyes problémát, mert a problémát nem én választottam. Kaptam. Ez lett osztva. És semmi szégyellnivalót nem találok abban, hogy van, és hogy hogyan kezelem, és ha bárki másnak segítek ezzel, akkor már megérte leírnom. A _döntéseim_ magánügyek, az, hogy a petesejtem mit csinál, tőlem független. A petesejtem nem én vagyok, ezért írok róla. Majd ha zavarja, beperel. ;)
Attól, hogy nincs gyerekem, nem vagyok vak! Miért ne lehetne egy jó ötletet megírni anélkül, hogy „motoszkálna” bennem valami? Hogy a fenébe ne lenne téma a gyerek bárkinél, aki stabil kapcsolatban van? Sehol nem merülhet fel azelőtt, hogy „te akarsz majd gyereket”, csak amikor éppen már mindketten olyan fázisban vannak, hogy akarnak? Úgy elég zsákbamacska lenne egy kapcsolat. Szoktam gyerekes ötletekről írni, például kesztyűs sálról, vagy szülinapi partis ötletekről. Lehet, hogy ha tíz év múlva kellene, akkor nem találnám, így ami nagyon tetszik, azt elmentem magamnak (nem újkeletű a dolog, amióta gyűjtögetek magazinos-kivágott cikkeket, olyanokat is elrakok, amikre lehet, hogy még sokáig nem lesz szükségem), ami meg nagyon tetszik, azt megosztom Veletek. Nem hiszem, hogy ehhez bármiféle bonyolult fiziológiai történéssorozat szükséges, alias biológiai óra ketyegése.
Újfent bocsánatot kérek, ha megbántottalak.