Az eddigi cikkekkel véleményem szerint minden területet lefedtem, ha valaki „csak” ennyit megcsinál, tuti, hogy ápolt lesz, de bőven lehet szelektálni is. :) Még egy bejegyzésem lesz majd a lépések kombinálásáról, erről majd később, ennek a bejegyzésnek az a célja, hogy minden olyan lépés, ami eddig kimaradt, legalább említés-szintjén fel legyen sorolva, hogy akit érint, felvezethesse az órarendjébe.
A szemöldökszedést a végére hagytam, mert nem tudtam hova berakni — igazából a szőrtelenítéshez kellett volna, de attól szerintem kicsit eltér. Az alap a megformázott szemöldök, ezt érdemes szakemberre bízni (kinek-kinek igénye szerint vastagabb vagy vékonyabb; én a természetes, de formázottra szavazok, ami illeszkedik az arc karakteréhez), és utána hetente 2-3-4 alkalommal fürdés után lehet szinten tartani az egy-egy kósza szálak kicsipeszelésével.
Ömlesztve mindenféle, ami még eszembe jut: hajfestés, testtekercselés, mitesszer-eltávolító maszk/tapasz, otthoni fogfehérítés… És kifogytam.
Mit hagytam ki, ami még esetleg szerepelhet a napi/heti/havi szépségápolási (nem sminkelési!) rutinban? Gyűjtsük össze a hozzászólásokban!
Bajusz szőkítés. Néha azt is kell. A gyantát nem próbáltam, nem is szeretném. Szőkítve viszont egyszerűen gyönyörű bajszom van! :DDD
A kozmetikusom szerint nem is jó gyantáztatni a bajuszt, mert hamarabb ráncosodik az ajkak fölötti terület, ha ilyen komoly fizikai behatásoknak van kitéve. Ezért én is szőkítek havonta 1x. Ha kimarad, a Pasi már mondja, hogy „még 2 nap és összeakaszthatjuk” :D
Én epilátorral szoktam azt is, ha úgy látom, hogy szükséges. Az talán nem tépi annyira, mint a gyanta, mert nem húzom a bőrömön.
Na ez jó ötlet. Kipróbálom!
Már csak azért is, mert OK a szőkítés, de a nyári napfényben ez is látszik (csillog), ráadásul ha még le is barnulok, éppolyan feltűnő a szőke bajusz, mint a fekete….
Elsőre nagyon furi, meg fájhat is, de mindig azt képzelem, hogy Grabowski vagyok, és a CB-rádióval borotválkozom. :]
Haj-, szemöldök és/vagy szempillafestés? Már akinek.
Női kézikönyvként ajánlanám a How to walk in high heels – the girls guide to everything, Camilla Mortontól. Abban vannak hasonló tippek, pl milyen gyakran menjünk kozmetikushoz, satöbbi.
Mondjuk az ő ajánlása szerinti havi egy manikűrözés nekem nagyon kevés, a kezemet (körmeimet) hetente kell rendbetenni. Mindenesetre a könyv igen hasznos kis olvasmány, bár szerintem egy-két dologra részletesebben ki lehetett volna térni benne, mint például itt az Urban Eve-n :) Komolyan mondom, hiánypótló vagy, kedves Via!
Köszi. :))
Test méregtelenítő kúra, ránctalanító arctorna.
Majd még írok , ha valami eszembe jut. :)
Szempilla ( szemöldök ) festés 3-4 hetente. :)
Köszi, tényleg.
fogmosas, fogselyem…vagy ez nagyon alap?
Nekem az a tisztálkodás részébe tartozik, és nem a szépségápoláshoz. :)) Gondoltam, ilyeneket, meg WC-papír használatot nem írok. :DD
Nekem a heti/havi rutin része még a köldökpiercing megmozgatása + tisztítás, de nem tudom ez kit mennyire értint. :D
Én pl. alkalmanként használok stria elleni krémet, a narancsbőrös krémet ugyan említetted már, de én azt még egy megelőző masszírozással is egybekötöm (egy direkt erre a célra készült masszírozókoronggal). Hatékonyabb együtt. Az izzadásgátló+parfüm a reggeli készülődés része, szóval nem számít külön, láb- és kézpakolás megvolt a helyén említésszinten, mellkrémezés egybeköthető a testápolózással (nálam nincs mondjuk egybekötve, mert más krémet használok és máskor :) ). Bocs, csak hangosan gondolkozom. Esetleg még van ilyen pattanásokra felkenhető lötyim, ami leszárítja + fertőtleníti. Így hirtelen körülnézve magam körül ezek jutottak eszembe.
ha már említetted az otthoni fogfehérítést… ti mivel szoktátok? van valami ami tényleg működök és nem csak az ínyt csípi ki pirosra hogy fehérebbnek tűnjön a fog?
Én semmivel. :D Csak azért írtam oda, hogy hátha valaki csinálja.
Én hetente-kéthetente át szoktam mosni dentomin fogporral a fogam, az elszineződést eltávolítja. Lehetne használni napi szinten is, de én ragaszkodom a fogkrémhez. Viszont ha csak fogkrémet használok, akkor nekem nagyon hamar sárgul, foltosodik. Párszáz forint, érdemes kipróbálni. Ami még bejött az a jomtom super fogfehérítő pora, szerintem nagyjából ugyanaz, mint a dentomin, de valahogy mégis hatásosabb volt. Én évente egyszer szoktam menni fogkőleszedés+polírozásra magánrendelőbe, mert utána gyönyörűek a fogaim (sajnos elől sérülve van a zománc és nekem befoltosodik idővel), de akkor is megcsináltatnám, ha nem lenne ilyen, mert egészségileg is jobb a fogaknak.
A fogkőleszedés+polírozás nagyon-nagyon fontos, egyrészt az esztétikum miatt (ha nem is hófehér a fog, azért ne legyen „mohás”), másrészt a nem látható, íny alatti fogkő hosszútávon a fog elvesztését is okozhatja.
Egy profi szájhigiénikus kincset ér!
Az a fogorvosom feladata a féléves ellenőrzés során. :))
Fültisztítás. Ha szükséges, de elmarad, az több mint kínos. Nálunk a heti rutin része.
Nálunk sajnos napi… A fülpiszka alapfelszereltség:))
Hallássérült gyerekekkel foglalkozó professzor mondta az egyetemen, hogy fülbe nyúlni bármivel TILOS, az egyetlen egészséges fültisztítási mód, ha a kisujjadat bevizezed, jól lerázod (!!), és nedvesen megforgatod a füledben. Pont annyit szed ki, amennyi esztétikailag szükséges. Kisgyereknél ugyanígy kell, csak ott a saját ujjacskáját fogod meg és teszed a saját fülébe.
Úgyhogy nekem ez a fürdés része, zuhanyzáskor „megmosom” a fülem, mint minden mást is. :) Fülpiszka csak smink miatt van itthon.
Nekem egy fül-orr-gégész mondta ugyanezt; a fültisztító pálcikával sajnos a legtöbben csak befelé tolják ami kifele jönne, nagyobb kára van, mint haszna. Férjem a gyerekek fülét pálcikával tisztítja, DE csak úgy, mintha az ő kisujjuk lenne, ahogy Via írta. Épp csak kitörli a fülkagyló bejáratát.
Igen, az úgy jó. Nagyon óvatosnak kell lenni.
A japanok a betolast elkerulendo, ilyen kis kanalban vegzodo cuccot hasznalnak. Kicsit kisebb, mint amilyennek a kep alapjan tunik… Ja, es ilyet ajandekboltban is lehet kapni, olyankor a tulfelen a kicsinyitett oszakai var, vagy az aranypagoda lengedez… Esetleg hello kitty.
https://blog-imgs-37.fc2.com/a/f/r/afrikojak/20110104215828654.jpg