Sokan kértétek, hogy legyen osztálytalálkozós bejegyzés. Vannak osztályok, akik nem csak a találkozókon látják egymást, hanem folyamatosan tartják a kapcsolatot, összejárnak, és vannak olyanok is, akik érettségi után soha többé nem kíváncsiak egymásra — ez a spektrum két vége, és ezer fázis van közben. Éppen ezért programot, ajándékötletet nem ajánlanék részletekbe menően (nem is igazán tudnék), mert nagyon attól függ, hogy milyen az osztály stílusa. Kíváncsiak-e egymásra olyan szinten, hogy ajándékot adjanak egymásnak?
Csak címszavas ötleteim vannak, ezeket meg is osztom a következő pár sorban:
- osztályfotók & osztályvideók nézegetése
- osztályfotók újrafotózása (ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanolyan pózokban)
- írj le magadról 5 dolgot, ami történt Veled az elmúlt 5 évben, és a többiek találják ki, hogy ki vagy (ez volt nálunk! :)).
Az osztálytalálkozó sok régi, rossz mintát felszínre hozhat, aminek elég nagy az esélye, ha nem Te voltál a menők menője annak idején. A karácsonytúlélős cikkem második fele ezekben az esetekben is érvényes.
De inkább fókuszáljunk most a ruhákra. Osztálytalálkozóra felöltözni trükkös dolog, mert nincs igazán dress code (feltételezem, nem vörös szőnyeges buli lesz, és nem is koktélozás), úgyhogy amit be kéne célozni, az a „hétköznapinál-kicsit-elegánsabb-de-nem-eltúlzott” stílus.
Hogy mit takar ez?
- Farmer-sportcipő kizárva, annál jobban meg illik adni a módját, ezt hagyd meg a játszótérre (és különben sem szeretnénk, ha belepakolnának a „lelakott anya” címkéjű dobozba, legalábbis nem első blikkre – ha akarják, úgyis megteszik később).
- Ne úgy öltözz fel, mintha munkába mennél – nem a munkád vagy; magadat képviseld, ne az irodát.
- Nem diszkóba/díjátadóra/esküvőre készülsz, úgyhogy a kisestélyit, nagyestélyit, miniruhát, tűsarkút felejtsd el. Akkor is, ha szingli vagy, és a gimis szerelmed is köztudottan az, és fel akarod melegíteni a töltöttkáposztát.
- Gyakorlatilag legyél önmagad legcsinosabb, legdecensebb, legszimpatikusabb verziója: érezd magad kényelmesen úgy, hogy közben jól is nézel ki.
Ha nem hordasz szoknyát, a világért se most kezdd el! Senkinek nem hiányzik, hogy feszengj. Válassz egy csinos, egyszínű nadrágot (a színes nadrág trend is tud nőies lenni!), egy érdekes szabású vagy mintás blúzt, valamilyen hangsúlyos ékszert, és olyan cipőt, amiben kibírod az egész estét.
Az első szett, amit összeállítottam, az irodai nadrág-körömcipő újabb szintre lépése – a felső esése elegáns, a karkötő viszont ad egyfajta lazaságot. „Ó, fel se tűnt, hogy ennyire csodálatos vagyok.”
A másodikat annak a lánynak álmodtam meg, aki tíz évvel ezelőtt egyűtt rúgta a bőrt a srácokkal, és a magassarkú a kriptonitja – az ékszer és a blúz azért utal arra, hogy nem egyessel kezdődik a személyi száma.
A harmadik pedig valahol az első kettő között van – lányos, de egyáltalán nem kihívó; csinos, de visszafogott. Meg se mondod róla, hogy tíz éve érettségizett, közben pedig jövőre lesz iskolás a kisfia.
(bal oldali kép innen)
Szoknyát hordani jó – ruhát hordani még jobb! Egy ruhával akkor is „egyben vagy”, ha nem csinálsz vele semmit, csak felveszed. Erőlködés nélküli elegancia, amit blézerrel, kardigánnal, ékszerekkel és cipőkkel számtalan módon továbbgondolhatsz.
A nagy masnis fazon nagyon jól áll a körte-alakúaknak, akik mellben nem annyira erősek – az A-vonalú szoknya viszont az erős csípőt harmonikusan formálja. Néhány arany kiegészítő kell már csak: egy karkötő (messze a hangsúlyos masnitól, hogy ne legyen túl zsúfolt a felső részleg), és egy csillogós balerina.
A kék ruha szigorú üzletasszonyos is lehetne, ha nem egy vagány, köteles karkötővel és egy rafinált övvel vennéd fel.
Jókislány? Hol? Ne tévesszenek meg a pöttyök, a piros minisarkú cipő és a fekete köves gyűrű kellőképpen összezavar mindenkit, mielőtt megpróbálna beskatulyázni. :)
—
Röviden: válassz olyan ruhát, ami kellőképpen kifejezi, hogy ki vagy (egyébként is ez a célja a divatnak), miközben jól is érzed magad benne. Legyél olyan, hogy ha az érettségiző éned meglátna, azt mondaná: úristen, ilyen akarok lenni! És tudod mit? Ilyen is lett. :)
Ez a „mit vegyek fel?” téma nagyon aktuális most nálam, csak nem osztálytalálkozóra, hanem ballagásra vagyok hivatalos. Különösen azért okoz fejtörést a dolog, mert lesz utána egy családi fotózás is, amin szintén nem mindegy, hogy fest az ember lánya :) Szerintem az itt összeállított szettek bármelyike helytálló lehet a ballagás és a fotózás alkalmával is. Köszi az inspirációt Via!
Nos nekunk annyira jo osztalyunk volt a kozepsuliban, h nem is lett 5eves osztalytalalkozo szervezve. Ez szerintem tobb szot nem is erdemel. 1 lannyal tartom a kapcsolatot, es bar en hazakoltoztem kulfoldre, talalkozunk, latogatjuk egymast. Fb-nak hala sokrol tudok mindent, talan tobbet is, mint erdekelne, pont emiatt nem vagyom a szemelyes talalkozasra, kiteregetnek mindent a fb-on, persze mki a sajat stilusaban… :) A 10 eves ált.isk.oszt.talira hivtak, arra még ugy elmentem volna, veluk mar regebbiek az elmenyek, emlekek, de a kisbabam miatt nem jutottam el, gondolom a kov.re mar nem is szolnak, pedig lenne nekem is lenne mivel dicsekednem a sok „egyetemista vagyok-otthon elek-en vagyok a meno”-emberkenek v azoknak, akik nyugatra mentek kulfoldre es azert vagnak fel, megsem vagyom ra, h az orruk ala dorgoljem. (En Vajdasagba koltoztem haza es ugy erzem meg van mindenem.) Ha lehet kerulom a „bezzeg-en-embereket”, de barmilyen osszejovetelre a kek szoknyas szett tetszik a legjobban! :)))
UI: kulonben a progik jok ilyenkor, csomot lehetne nevetni, meg az emlekek, biztos mki masra emlekszik, de majd egy masik eletben… :)
UI2: kicsit lemaradtam a blogrol a babuci miatt, de potlom a lemaradast, egy kis kikapcsolodas neha belefer mostmar, 4 honaposak vagyunk es Anya is lazithat egyet ;)
A mi gimis osztályunknak most volt az osztálytalálkozója a napokban.
Volt egy 5 éves, aztán pár kimaradt, és sok-sok év után most megint.
Annak ellenére, hogy messze külföldön élek, a szervezés részben nekem köszönhető, amire büszke vagyok: én hoztam össze őket a FB-on egy zárt csoportba és kezdeményeztem a találkozót. Egész sokan elmentek és remekül érezték magukat.
Nekem nagyon jó érzés látni őket a fényképeken és sajnálom, hogy nem lehettem velük.
Egyszer elkísértem anyámat a 30+ osztálytalálkozójára. Apám is jött.
Aput követve mi léptünk be először az osztályterembe, anyu bőven lemaradt.
Ugyebár minden szem felénk irányult, kíváncsiak voltak, ki jött, vajon felismerike-e?
Apu hatalmas ovációval köszöntött mindenkit és mondta azok neveit, akiket felismert, azok meg persze vigyorogtak és próbálták kitalálni, vajon melyik régi osztálytársukat látják. Apu engem is bemutatott: „a feleségem” – mondta :)
Én csak vigyorogtam ott a jeleneten, mert elég vicces volt, ahogy találgatták, ki is lehet ez a személy, aki felismeri őket és milyen ciki, hogy ők viszont nem. Főleg, hogy beállított egy fiatal nőcivel :D
Aztán belépett anyám és ekkor jöttek rá, hogy apám nem is volt az osztálytársuk :D
Köszi Via, ez most jókor jött, mert az idén lesz a 10 éves érettségi találkozónk! (atyaég, öregszem…….)
Én nagyon szerettem középiskolába járni, baromi jó buli volt az egész. És nagyon várom, hogy újra találkozzunk. Ez egy szakközépiskola volt, és kíváncsi vagyok, ki maradt meg a szakmánál, és ki milyen messzire, milyen irányba sodródott el. Én az akkori önmagamhoz képest 180 fokot fordultam, de ez csöppet sem frusztrál, mert akkor is én voltam én, és most is én vagyok. Valaki egyszer azt mondta: ha becsülöd azt az embert, aki most vagy, azt az utat is becsülnöd kell, amin idáig jutottál. Márpedig ehhez a kevésbé sikeres és vállalható pillanatok is hozzátartoznak.
Nekem egyébként osztályból és osztálytalálkozóból az édesanyám (osztálya) az etalon. Ott az a szokás, hogy hosszúthétvégés-családos találkát szerveznek – így én is jártam vele kb. 16-18 éves koromig. Mindig nagyon jó élményeim voltak, egy csomó baráttal gazdagodtam az osztálytársak gyerekeinek személyében.
Az elért sikerekről pedig hadd álljon itt egy (szerintem) baromi kifejező sztori:
Az egyik osztálytársa anyának valami hiper-csúcs-szuper kutató lett Áááámerikában, emiatt pár találkozón nem is tudott részt venni. Aztán egyszer csak hazajött, de a túlképzettsége miatt nem kapott munkát. Erre megszólalt egy osztálytárs, akinek viszont menő bádogos vállalkozása volt, hogy „gyere, b*meg, felveszlek segédmunkásnak!” – és az azóta eltelt 15 évben ez a szlogen, ha valaki munkanélkülivé válik. :)))
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy aki az 5-10 éves találkozón még Karibi-tengeri utazásokról mutat fotót, az lehet, hogy a 15 évesen már pont az élet mélypontját járja – ezért hülyeség az el(nem)ért sikerek alapján kategorizálni és frusztrálódni.
Hát, igen, persze igazad van, de azért aki mögött gazdag és hatalmas család áll, az valljuk be, ritkán bukik el. (És félreértés ne essék, én nem akarom, hogy bukjanak, hisz mindenki megérdemili a jó.) Meg azért aki mondjuk Norvégiában lett nőgyógyász, az nemisgen fog hazajönni.
Ebből a 90%-ból nálam fele-fele a gimi és az egyetem:-)
Van egy mondás, miszerint „az önbizalmam 90 %-át az oktatási intézményekben töltött idő alatt vesztettem el.” – Ez rám nagyon igaz!
Szerintem a kamaszkor miatt is lehetett, de nekem sincsenek jó élményeim a gimis évekről. Szürke egér voltam, nem voltak menő cuccaim, nem voltunk nyaralni sem, hanem nyári munkákat végeztem, és oké, hogy már nem az vagyok, de minek találkozni olyanokkal, akik erre emlékeztetnek? Ilyenkor néha előtörnek a kamaszos frusztrációk, holott már azt hittem túl vagyok rajta. :)
Az első 5 éves osztálytalálkozót mi szerveztük a barátnőmmel, a 36-ból eljött 23 ember. Nem volt annyira gáz a találkozó, csak 1 lánynak volt gyereke, de most, ahogyan az fb-n látom egyre többnek (szinte már csak nekem nem), és nem szeretem a mikor lesz már gyereked? kérdéseket. :(
Tehát a 10. érettségi találkozó elmaradt, vagy nem hívtak meg, de nem bánom. Akivel kell, úgyis tartom a kapcsolatot. Akivel meg nem, azzal az fb-re feltett „ezt ette a gyerekem” képekről tájékozódom, ha akarok :)))
Az egyetemi évek jobbak voltak, még akkor is, ha nem voltam benne az ottani elit krémben, azért sokkal megértőbbek voltak velem, de lehet, hogy csak azért, mert akkor szőke voltam :-)))
En azt tudom elkepzelni a mi 5 eves talalkozonkrol, ami ugye nem volt, hogy „neeeezd, mar ennek is van gyereke, tiszta gaaaaaz” Na en meg erre nem vagyok kivancsi :)
milyen érdekes olvasni, hogy másoknak sem annyira nagy élmény ez az osztálytalálkozósdi, illetve hogy rossz élményeik vannak.
a mi gimis osztályunk is klikkesedett, nekem két barátnőm volt, velük most is jóban vagyok, az egyikőjük már babázik, a másik lányzó menyasszony :))
ősszel volt az 5 éves osztálytalink, nem tudtam menni, mert az ország másik végébe költöztem, és nem felelt meg az időpont.
úgy volt, hogy a barátnőim mennek, de az utóbbi pillanatban mindegyikőjük lemondta :) nagyon mosolyogtam rajta, mert osztálykirándulásokon is mindig ez volt, mi hárman nem mentünk.
nálunk is az osztály 90%-a gazdag és tehetős volt, és ezzel mindig fel is vágtak. mi meg lázadoztunk, és büszkék voltunk arra, hogy nekünk „nem kell beállni a sorba”, és büszkék voltunk arra, hogy mi nem a drága holmijainkkal tűnünk ki a sorból, hanem az egyediségünkkel.
ezt most is így gondolom, bár szerencsére már nem vagyok annyira önfejű :D
Ó, az ofőkről jut eszembe: az enyém 6 éve alatt sem tudta megjegyezni a keresztnevem, pedig nem különleges vagy ilyesmi, csak nem voltunk gazdagok, a szüleim nem orvosok és/vagy nagy emberek, így nem tartott rá érdemesenk. Már az érettségi utén fél évvel is hiába köszöntem rá az utcán, nem ismert meg.
:)))))) Ez jó. :))))) Szerintem tudja a nevedet, csak undok!
A miénk is ilyen vóóóóóóóót!
Én is „menő” gimibe jártam, tele voltunk újgazdag gyerekkel.
Persze én sem voltam újgazdag (régi se), persze trendkívüli is voltam miatta.
(Szerencsére padtársam is, így valamiféle szövetségben túléltük a négy évet, ami mostmár vicces, akkor viszont vérnek izzadása volt naponta – de legalább egy máig tartó barátságban ki nem apadó poénforrás. :))
Egyszer volt egy 5 éves osztálytalálkozónk (10 évvel ezelőtt, és azóta se. :D).
Közvetlenül előtte a fent említett barátnőmmel fél órát keringtünk a városközpontban, sikerembernek öltözve, és bátorítottuk egymást, hogy na, MI MOST AZTÁN JÓL odamegyünk… nincs szégyellnivalónk, egy diploma már a zsebben… a másikhoz hozzáfogtunk… dolgozunk… mi kell még öt év után… most aztán kivágjuk a rezet… most aztán szép szolidan végre lekommunikáljuk, hogy nem mi voltunk ám a leghülyébbek – pedig anno elhittük, sírtunk-ríttunk, fájt minden nap, köszi érte!
Természetesen sorban el kellett mondanunk, kivel mi történt, mit csinál, hol dolgozik stb. – Direkt a végére tartogattuk magunkat, hogy nagyobbat szóljon, hogy íme a két hülye is elért annyit, mint más… :)))))))))))))))))))
Az ofő szépen meghallgatta az önfényezés nélkül előadott, csinosan összeállított tényfelsorolást, és annyit mondott:
„Hát én rátok, kettőtökre nem emlékszem.”
Nos, valahogy ezen nem csodálkoztunk. :)
Biztos emlékezett, hisz úgy utált, azt nem felejthette el! :)
Szóval vannak dolgok, amik évek múlva sem változnak… És örüljünk, hogy előrefelé haladunk az időben, és nem hátra! :)
:-))))))))))))))) Hát, rendes ofőd volt, az tuti:-)
brrrrr! te jóóóóééég!
Csatlakozom a klubbhoz. :P Utáltam a gimit. Benne voltam egy brancsba, de ez se a menő gyerekeké volt. Velük el voltam mert nem volt más. Az 5 éves érettségi találkozóra elmentem, mert úgy voltam vele, ismervén a többieket akkor csak pletykák jönnének rólam így viszont ennek úját tudtam állni. Ami a meglepő volt, hogy volt olyan osztálytársam akivel most az 5 éves találkozón többet beszéltem, mint az elmúlt 4 év alatt a gimiben. Viszont az tény, hogy én se voltam külföldön, még nincs meg a diplomám így a volt ofőm kb. mint szerencsétlen pondróra nézett. Mondjuk ezen téren mit se változott a nő. Nem bántam meg, hogy elmentem, 5 évenet egyszer egy estét még ki is lehet velük bírni.
Nekem az általános iskolai osztályom volt az etalon. Ő velük szoktam találkozni nem csak hivatalos körülmények között. Igaz, itt előjön, hogy nem tudunk egymásra úgy nézni, mint felnőtt emberekre, értsd, Pistike még mindig Pistike. :D
Szakközép az jó volt mert végre nem sznobékkal jártam, hanem a mi pénztárcánkhoz közelebb eső átlag gyerekek közé. Most a fősuli meg nagyon jó, szeretem.
Íme Marry iskolái regénye. :P :D Bocsi.
Imádom az osztálytalálkozókat, rögtön visszaváltozom az ifjúkori önmagammá! :)))
Én már a 20 éves érettségi találkozón is túl vagyok, sőt mi az általános iskolai osztályommal is összejárunk ötévente. Mint itt az egyik legtapasztaltabb e témában, mondhatom, hogy SENKINEK az élete nem fenékig tejfel. Akkor sem, ha olyannak írja le az osztálytalálkozón. Aki a leghangosabban adja elő, hogy milyen sikeres, menő, gazdag, stb., lehet, hogy más aspektusból sokkal nagyobb gondokkal küzd nálunk. Az én régi osztályaimban az a jó, hogy tudunk őszinték és empatikusak lenni egymással. Ahogy telik az idő, egyre több jó dolog történik velünk, és egyre több pofont is kapunk az élettől. Mindannyian.
Ja, és még egy tipp a mostanában osztálytalálkozóknak: mi régen rengeteget leveleztünk az órák alatt (azt sem tudom, hogy manapság divat-e még) :D. Néhányan eltettük ezeket a leveleket, mindig egy hatalmas doboznyi összejön, és visítva röhögünk a régi önmagunkon, az akkori szerelemeinken, problémáinkon, élményeinken. Mindig tiniként jövök haza.
Az összeállítások egyébként tényleg jók, nekem már volt több szoknyás és nadrágos is, évszaktól függően. Ruhából viszont méltatlanul kevés van, köszi Via, a post után rájöttem, hogy a nyári vásárlásaim ilyen irányba fognak elmozdulni. :)
Nagyon jól jött ez a bejegyzés, most lesz majd az osztálytalálkozóm, és elég nagy bajban vagyok/voltam, mit is vegyek fel, de így már sokkal könnyebb lesz a választás. :)
Hmm, hát én sem szerettem az osztályomat, és az osztálytalálkozó szervezés körül kirobbant viták sem épp arra csábítanak, hogy menjek, de azért én mégis elmegyek. Végül is csak egy délután + este az életemből.
És fura, mert nem hiszem, hogy zavarni fog az, hogy mások férjhez mentek, gyereket szültek, vagy fél millákat keresnek Ausztráliában, én meg nem, mert… mert 10 éve egy félénk, kövérkés, antiszociális könyvmoly voltam, és ebből mostanra csak a könyvmoly maradt meg. Ezt a változást meg nemigen cserélném el se férjre, se fél millára! :-)
De bárhogy is, az tök jó, hogy ezek szerint a ruha, amit fel akarok venni, az pont jó lesz (az 1. és a 3. ruha keveréke)!
Egyébként is tök jó lesz a ruha, nem csak azt lehet felvenni, amire én áldásomat adtam! :))
De, de, majd teszek rá egy címkét, hogy Via-approved! :-)
A viccet félretéve, azért jól jön a megerősítés, hogy osztálytalálkozóra tényleg szokás fodros ruhácskában járni, és nem csak én leszek kiskirálylánynak öltözve.
(vagy lehet, hogy mégis, de most már azt fogom gondolni, hogy *én* vagyok normálisan felöltözve :-))
Via, az első nadrágos szett blúzát hol lehet megvenni? Vagy csak a neten találtad? Nagyon tetszik! :)
Mindkettő – neten találtam és meg is lehet venni! https://www.coast-stores.com/JILL-JERSEY-TOP/Sale-Tops/coast/fcp-product/2374852248?cm_mmc=linkshare-_-linkbuilder-_-linkbuilder-_-linkbuilder
Nem gondoltam volna, hogy ennyire kilógok a sorból… Imádtam a gimit és az osztályomat, az 5 éves találkozón, ahogy visszaültem a padba, mintha mindent ugyan onnan folytattunk volna… Nekem tényleg ez volt eddig a legszebb 6 év. Pedig klikkesedés nálunk, lányoknál nagyon is volt, de a tőlem legtávolabb álló lány is messze őszintébb és elviselhetőbb volt, mint az egyetemi volt évfolyamtársaim 90%-a… Nekem éppen, hogy az egyetem volt a nagy csalódás és ott sulykolta mindenki, hogy ez életem legszebb 5 éve, én pedig rimánkodtam, hogy bármi, csak ez ne…
Visszatérve a gimire: nem voltam a menő lányok klikkjének tagja, hanem az elvont, csakazért is szarok a divatra, mert ennél sokkal fontosabb dolgok érdekelnek – klikk oszlopos tagja voltam, de ebben is volt egyfajta menőség, legalábbis mi így hittük :) A fiúkkal is nagyon jól elvoltunk, azóta is a gimis osztálytársaim a legjobb barátaim, közülük volt az első nagy szerelem és csalódás is stb… Minden, ami kell a tinédzser évekhez.
Az osztálytalin én is féltem a Hong Kongból, Amerikából, Ausztráliából hazatérős sztoriktól, de meglepően szerényen nyilatkozott mindenki, jó buli volt. Várom a következőt, és biztosan lesz, aki megszervezze…
Az 5 éves arra is jó volt, hogy a menőmanó leányzóknak azért leessen az álló, hogy a szarokadivatra klikk oszlopos tagja micsoda szettben van :D
Igen, az a jó társaság, ahol nem azért mondja el mindenki, hogy mi történt vele, hogy dicsekedjen, hanem hogy együtt örüljenek – és tényleg együtt örülnek, nem irigykedés lesz a vége. Szomorú olvasni, hogy sokaknál ez nem teljesült így, mint Nálatok. :( Nálunk egyfajta tényközlés volt a dologból, senki se a másik orra alá dörgölve mondta el, hogy na ez meg ez lett belőlem, itt meg itt jártam. Én legalábbis érdeklődve hallgattam mindenkit. :)
De jó, végre pozitív példa vagyok! Egyetértek veled, nekem is inkább az egyetem volt csalódás a gimihez képest.
A gimiben az egész évfolyamból szerveződött egy jó kis banda, és menők voltuk (illetve annak gondoltuk magunkat), de nem pénz vagy a nyelvtudás miatt, hanem azért mert bírtuk egymást, együtt buliztunk és nyaraltunk, azok is ismertek minket városszerte, akiket mi nem ismertünk… De azért vagyok pozitív példa, mert ez a 7-8 ember ugyanúgy barátkozott az osztályon belül a „szürkékkel” is, akik szintén hatalmas egyéniségek voltak, csak kevésbé populáris módon. Szerveztünk nem hivatalos osztálykirándulást, pókerrel és közös főzőcskézéssel tanárok nélkül, és még most is igyekszünk gyakran összejárni a keménymaggal. Annak ellenére, hogy nagy részük nem a barátom, de a „voltosztálytársaim”, ami nekem örök kapocs.
Ja és ehhez képest az egyetemen a többezer ember, különböző órarenddel… Van néhány közeli barátnőm, de olyan igazi bulis társaság nincs sajnos. A dolgozó bátyám is mindig mondja, hogy ez életem legjobb időszaka, de én néha már inkább dolgoznék, ez az össze-visszaság kiborít…
Osztálytalálkozó 2 év múlva, kíváncsian várom. Ha nem éppen Hong Kongban, Amerikában vagy Ausztráliában leszek, tutira elmegyek! :)
Nekem most lesz az ált.osztályos találkozóm, és tuti nem megyek el… Habár már régóta dolgozom az önbizalmam növelésén, nem érzem magam olyan erősnek, hogy újra visszamenjek „szürke kisegérbe”… Anno a ballagáskor megfogadtam, hogy ha legközelebb látnak, én már menő felnőtt leszek, és majd mindenki ámul, hogy hú, há, de megváltoztál… Sajna maradtam a régi, és ezt a régi magamat nem szivesen mutogatnám…
Ja, az összeállitások pedig nagyon izlésesek, mint mindig…:-)
Na de ha már „vissza” kell menned szürke kisegérbe, az azt jelenti, hogy már nem vagy ott! Nem kell felvenned a régi pozíciódat, pont ezért linkeltem be a karácsonyis cikket, abban is erről volt szó. Szerintem jó kis önbizalomlöket lenne, ha elmennél és nem engednéd, hogy belepakoljanak a dobozba újra! :) Utána gyere ide és meséld el, hogy mi volt.
A menőség meg relatív. Nincs kocsim, nincs jogsim, egy napot nem tanultam külföldön, a legmagasabb megszerzett „végzettségem” az abszolutórium, és egy hozzám hasonlóan „gazdag” emberhez sikerült feleségül mennem – vagyis nem tudok vinni se mauritius-i, se monte carloi nyaralási képeket. Közben mégis én inspirállak Titeket hétfőn, szóval akinek nem tetszik, nyaljon sünt! :DD
:DDD. Én 20 éve érettségiztem, egy átlagos szakközépiskolában. Az osztályban én is szürke kisegér voltam, soha nem vettek komolyan, mert kisebb, csendesebb voltam a többieknél, rám csak legyintettek. DE ,azt mondják a papír sok mindent elbír. (minden történetet ki lehet színezni, lehet hogy nem is igaz amiről a nagyon irigyelt osztálytárs mesél) Miért mondom, mert Én tudom, hogy mit értem el, milyen ember vagyok, miben változtam? Meg kell mondanom, hogyha osztálytalálkozónkra gondolok- kitör a frász, kisebbségi komplexusom rég elfelejtett határokat súrolja, mert természetesen mindenki szebb,cisnosabb,okosabb, stb… férjezett, gyereke van, karrierje van. De csókolom munka mellett- nem támogatott a munkahelyem- elvégeztem egy műszaki főiskolát, nyelvet tanultam . Szóval vannak sikereim és el fogom adni nekik magam, színesen, vidáman, de nem hencegve. Büszke leszek magamra… remélem. Közben ahogy gépeltem ezeket a mondatokat, azért az is eszembe jutott, hogy a többiek közül vajon hányan éreznek ugyanígy? Hányan rettegnek ugyanígy, hogy bezzeg én csak….
Régóta olvasom a blogot, meg e-mailben már értekeztünk Veled, Via (amiért azóta is nagyon hálás vagyok), na de ez a téma annyira bökdös, hogy ide is írok :) Kritikán aluli osztályközösség, 8 éven át, egy borzalmas osztályfőnökkel megfejelve – nagyjából ez volt a gimis éveimre jellemző. Ami igazán problémám volt, hogy érettségire elhittem, hogy tényleg velem van a baj, és nem azzal a limitált 26 másik emberrel az osztályomban, így azon túl, hogy alig vártam, hogy vége legyen a giminek és vigyorgó vadalma fejjel ballagtam el, bennem volt egy nagy adag félsz, hogy majd az egyetemen sem tudok beilleszkedni. Aztán most meg itt vagyok, a második egyetemi évem végén, egy halom baráttal – és akad köztük egy maroknyi igazi jó barát is – és nagyjából minden közösségi programban benne vagyok, ami érint és amire időm van. Szóval rájöttem, hogy nem velem volt a baj, hanem a szerencse szomorú szeszélye olyan emberek közé sodort, akikkel nem bírtam egy hullámhosszra kerülni sehogyse és az egyetem azért jóval nagyobb merítés az évfolyamonkénti 150 emberével, mint a kis 27 fős osztályközösség. Ennek ellenére kíváncsian várom az osztálytalálkozónkat – már ha képesek leszünk megszervezni – már csak azért is, hogy ki mire vitte, ki hogyan változott meg (esetleg előnyére…).
Nagyon örülök, hogy kifejtettétek ezeket a gondolatokat!
Én is mindig fekete báránynak éreztem magamat, a nagy partik nem érdekeltek, az önszorgalomból együtt tanuló csapatok pláne. A külföldről hazapottyantak okoskodása a nyelvtanárokkal pedig bosszantott.
Elitgimi, ment a rivalizálás, ki melyik szuperszakra jut be, én meg csak pislogtam, jelesként végeztem így is, hogy nem hasaltam rá.
Ugyanettől féltem mint ti, hogy én vagyok a hibás és nem leszek képes beilleszkedni az életben.
Aztán felsőoktatás, másoddiploma, sportpálya, tánc, kézimunka, mindenhol sikerült beépülni a közösségbe, a gimi – úgy látszik – szerényebb embereknek nem szórakoztató a sok hormontúltengő tini miatt. :)
Így 18 évvel később már szeretem ezeket a kölyköket, de semmit nem változott a korosztályuk! :)
De a régi osztálytársak? Nem érdekelnek…
Nekem vegyes érzéseim vannak a középsulival kapcsolatban. Az osztály is nagyon vegyes volt. Én sosem tartoztam a menők közé… szándékosan, mégis a legjobb barátnőmet (akivel azóta teljesen különvált az életünk) ott szereztem és miatta különösebben nem is érdekelt a további 33 ember. :) Most lenne a 10 éves érettségi tali, de úgy tűnik senki nem fogja megszervezni. Viszont az összeállítások szuperek. Még egy lagzis összeállítást szívesen fogadnék! ;)
Na, és ha osztályfőnökként mész találkozóra? :D Nekem ez lesz életem eső effajta megpróbáltatása, pénteken… Olyan fiatal voltam, mikor megkaptam az osztályt (23), azt sem tudtam, eszik-e, vagy isszák… Szerintem jobban izgulok, mint ők :))
Buli? Ha nem volt kedved minden hétvégén memóriavesztésig inni magad, madj hányni, és ezen röhögni egész következő héten, akkor láthatalanná váltál az osztály számára.Ha nem voltak drága, divatos ruháid, szintúgy. Ők el tudtak menni az összes külföldi kirándulásra, tanulmányútra, a szegényebb, illetve átlagos gyerekek nem, ezért ők szintén le voltak nézve. Állandóan felvágtak azzal, hogy szinte mindegyikük tanult egy-két évet külföldön, így nyilván tökéletes kiejtéssel beszéltek, így az átlag meg sem mert mukkani nyelvórán, mert kiröhögték. Engem pl. érettségi előtt nagyon lenéztek, mert csak egy nyelvvizsgám van. És mivel ők voltak többen, és nagy volt a hangjuk és a pénztárcájuk, ők döntötték el, hová kiránduljunk, milyen legyen a tabló, az egyenruha, a bankett, stb., stb. A tanárok is nekik nyaltak, mert ezen gyerekek szüleitől jöhetett kis támogatás, plusz különmunka, effélék, volt aki ballagó ajándékként is közölte, hogy ezt és ezt az arannyakláncot kéri, stb.
Nah, itt én vagyok a különc, kövezzetek meg, de én szerettem a gimit, és szerintem az emberek nagy része így van vele.
Nem kövezünk. :) Csakazértse. :) Örülök, hogy szeretted.
Örülök, hogy ilyen lojálisak vagytok;)
Aki rosszul érzi magát, az nem saját döntésből csinál úgy, hanem megnehezítik neki az ottlétet. A különcséget senki nem választja. Szerintem megférünk egymás mellett – és akkor senki nem különc. :) ♥
Ja, és ez egyáltalán nem antiszoc-ság ám! Hogy még egy mém-szöveget idézzek: mielőtt krónikus depressziót diagnosztizálsz magadon, előbb ellenőrizd, hogy nem s*ggfejekkel vagy-e körülvéve! :DD
Hát arról a mémről pontosan a volt osztályom ugrott be, de aztán úgy döntöttem, hogy nem lehet mindenki hülye, csak én nem. Na mindegy, de tényleg nem passzoltunk.
De, igen, lehet. Nézd mennyi „különc” gyűlt itt is össze… Itt valószínűleg az osztálytársaid lógnának ki! :)
Ha valaki egy-két igaz barátot talál, az már nagyon-nagyon szerencsés.
Csak a sztorikra reagálva: nemrég láttam egy honlapon, hogy valaki arról írt, hogy mindig azt sulykolták belé a gimis évek alatt, hogy „ezek életed legszebb évei!”, és folyton csak arra bírt gondolni, hogy „nagyon remélem, hogy nem!”. Szerintem kevés ember érzi magát kimagaslóan jól a suliban.
Azért szerintem sokan imádják: haverok, buli, gondtalanság stb… akit mondjuk nem érdekel a tanulás, de nem is szenved vele, neki megfelelő társaságban van…
Aki kb. belefér a normákba, az elevickél. A többiek perifériára kerülnek, nincsenek benne a Nagy Bulikban, stb. Aztán tíz-húsz év múlva ők okozzák a legnagyobb meglepetéseket! :D A többiek „papírforma” életet élnek.
Most tényleg mindenki ilyen különc antiszoc volt/van, vagy csak ők írnak? Én se tudtam soha beilleszkedni, 5 évesen voltam, most lesz a 10 éves, nem tudom, megszervezi-e egyáltalán vki. (Nem, én nem fogom.) De ha lesz, elmegyek.
Nagyon jók, midet tudnám viselni. Sőt inspirálódom is belőlük, mert ha minden igaz nemsokára dolgozó anyuka leszek:)
Sajna nekem se volt jó osztályom… Az elsőre mentem, de minek. A másodikra már nem. A férjemnek nagyon szuper gimis osztálya volt (a legjobb barátait is onnan ismeri) és olyan jó, hogy akik tudnak összejárnak. Az osztálytalálkozóról meg úgy jött haza, hogy csak jöttek a jobbnál jobb sztorik. Én meg egy két kedves emlék kivételével alig tudok jó gimis történetet (nagyon klikkes osztály voltunk és nagyon durva dolgok is történtek).
Kösziii! Szeptemberben lesz az első 5 éves érettségi találkozónk :) Addigra kaptunk időpontot az étterembe. Nem azért megyek, hogy villantsak, mire vittem. Hanem, hogy lássam, a többi nagyszájúnak bejött-e az élet. :P És szerintem én nem is megyek el a többire, csak erre. Nem tudtam beilleszkedni (és nem is akartam), nekem teljesen más értékrendem volt/van, mint nekik.
Ruhám szerintem a nadrágos kombinációk közül az első lesz, de balerinacipővel. :)
Osztálytalálkozóm még nem volt, majd csak 3év múlva, de a szettek nagyon tetszenek, a masnis ruha csodaszép:)
Nekünk egyébként étteremben volt, ott, ahol annó a bankettünk is.
Nálunk az osztállyal az lehetett a fő baj, hogy egyrész hatosztályos volt, tehát hosszú, és már alig vártuk, hogy vége legyen, nem volt bőgés a ballagáson, másrészt, mert 36 olyan ember került össze, akinek az égvilágon semmi,de semmi köze nem volt és nem is lett egymáshoz. Így alakult. Volt olyan, aki két paddal ült előttem, de 6 év alatt jó, ha 2 mondatot szóltunk egymáshoz.
Én meg 8 osztályosba jártam, de volt, akikkel korábban is osztálytársak voltunk. :)
Ó igen, nincs is szebb a 12 évfolyamos sulinál, ahol még az érettségin is úgy tekintenek rád és olyannak látnak, amilyennek 6-8 évesen beskatulyáztak :-)
Egyébként a miénk kifejezetten jó osztály volt, többségében jó szándékú, összetartó, jó értelemben hibbant, bevállalós emberekkel, ahol a közösség életét csak néhány tapló nehezítette, főleg fiúk. A sznobéria is csak egész visszafogottan volt jelen, ami az iskola jellegét tekintve nagy dolog. Alapvetően szerettem suliba járni, és többször éreztem magam köztük jól, mint rosszul.
Ám az emberek változnak, és a mostani énem az ő mostani énjükkel nem igazán akar találkozni. Jönnének a klasszikus kérdések, miért nincs munkád/férjed/gyereked, bezzeg a másikból ügyvéd lett vagy kutatóorvos, meg családot alapított. Aki ilyesmit nem tud felmutatni, annak nincs is miről beszélgetnie, mert amúgy nagyon különböző emberek vagyunk/lettünk. A hangosak és/vagy sikeresek lelkesen mesélnek, a többiek meghunyászkodva hallgatják őket. Kinek hiányzik ez? Érdekel, hogy mi van velük, és facebook nélkül is szoktam róluk tájékozódni, de könnyebb őket távolról szeretni…
Hihi, ebbe a 6-8 éves kori skatulyába nem gondoltam még bele, de mennyire igaz!! :)) (Le se tagadhatnánk, hogy ugyanoda jártunk. ;))
Sziasztok! Nekem egy hónap múlva lesz a sok-sok éves érettségi találkozó. Érettségi után volt már egyszer, azóta nem, hasonló ruhát szeretnék, mint a szoknyás szettnél lévő képen ülő hölgy. Már hetek óta nézem a kirakatokat, hátha rám kacsint egy ilyen ruha. Őszintén kíváncsi vagyok a többiekre, bár az fb. miatt mintha naponta találkoznánk.
Mi még csak 3 éve érettségiztünk, de már volt 2 találkozó szervezve. Az 1.-n ott voltam, arra volt jó, h rájöjjek h a többin nem akarok jelen lenni. :D
Egyébként szuper 5letek, máshová is simán hasznosítható. :) Külön cuki h belevetted azt a karácsonyosat, tényleg ide (is) illik.
Az en elso osztalytalalkozomon kimentunk a szolohegyre, a tanar borospincejehez, es kerti sutogetest tartottunk. Szerintem, ha ahhoz valaki tuloltozik, az a legdurvabb…
Na igen, ezért mondtam, hogy helyszínfüggő. A fentieket egy éttermes helyszínre képzeltem el, az a leggyakoribb. :)
És volt egyébként, aki túlöltözött? :)
Igazabol volt topmodell kinezetu lany is. Nagyon valtozatos volt a tuloltozottek palettaja.
Nekem még csak egy volt, egyelőre nem unom! :)) Időutazásnak jó. ;)
Nem járok osztálytalálkozóra, elsősorban feszültség-megelőzési céllal: a jófej osztálytársakkal anélkül is tarthatom a kapcsolatot, a kellemetlenek meg olyan kellemetlenek voltak, hogy soha többet az életben nem szeretnék találkozni velük.
De mindazzal, amit a ruhák kiválasztásához szempontként leírtál, maradéktalanul egyet tudok érteni. Nagyon jól összeszedted!
Hát igen, nekem sem volt kedvem órákon át azt hallgatni, mint az elsőn, hogy ki milyen iszonyú gazdag, iszonyú sikeres, épp most érkezett Kubából/Svédországból/Chiléből/New Yorkból és kinek milyen csodálatos esküvője volt, háza, nyaralója. Sajna tele volt az osztályom menő, gazdag, sikeres, öntelt gyerekekkel, akikből menő, gazdag, sikeres, öntelt felnőttek lettek.
Mindenki jó valamire, ha más nem, elrettentő példának… :) Belőled még lehet gazdag és sikeres, nekik kisebb az esélyük kimászni az egójuk alól. ♥
Én az első, 5 évesre még elmentem, de a másodikra tavaly, a 10 évesre már nem. Nem volt olyan nagy élmény a gimi, sem az osztály, így nem láttam értelmét.