Gengszterfilmet nézni furcsa élmény, mert a rosszfiúkra van kihegyezve, ennek ellenére mégis megtörténhet, hogy a törvényszegő, hitvány, alávaló főszereplő nemhogy szimpatikus lesz, hanem lazán előfordulhat, hogy észre se vesszük, és máris szurkolunk neki. Pedig egy szívtelen gyilkos, gusztustalan dolgokat művel, az életben szóba se állnánk vele… Vasárnap a Momentán Társulat gengszterfilmet improvizál, én pedig ennek kapcsán elgondolkodtam azon, mi a gengszterfilmek titka. (Korábbi műfajos inspirációimat itt olvashatjátok.)
A szimpátia abból fakadhat, hogy amikor az egyébként sem fekete-fehér világban még jobban kiéleződnek a társadalmi egyenetlenségek (például egy válság kapcsán), az ambivalens karakterek kezdik foglalkoztatni a nézőket, és a „nem-annyira-jó” fiúk lesznek az érdekesek. A gengszterfilm megmutatja, hogy ha te mindaz alapján, hogy veled is kiszúrnak, téged is lenyomnak a nagykutyák, te is kisebbség vagy, úgy döntesz, hogy az „egyszerű”, rövid utat választod a boldogulásra, akkor annak kiszámíthatatlan következményei lesznek – általában tragikusak. Hasonló a droghoz (ezért is kap akkora szerepet a Nagymenőkben a kokain-szál, mert a drog kezdeti mámora hasonló a bűnözés kezdeti mámorához): az elején lehet, hogy jó érzés, de utána jönnek az egyre durvább mellékhatások, és a kezdeti kontrollszerzés későbbi kontrollvesztéssel jár. Olyan döntéseket kell meghozni, amik bármikor vissza tudnak ütni, és a helyzet folyamatosan romlik.
Hol rontották el? Nem a konkrét tetteikkel, hanem már jóval előtte: azzal a döntéssel, hogy a pénz meglététől tették függővé a boldogságukat. A kizárólagos pillanatok ugyanis, amikor valójában, szívből és őszintén boldogok – Don Corleone férjhez adja a lányát, Don Corleone az unokájával játszik, a Nagymenők stábja népes családi ebédeken vesz részt – olyan pillanatok, amikhez nem lett volna szükség se pink Cadillacre, se saját étteremre, se nercbundára. Megtörténtek volna anélkül is. A gengszterek legnagyobb hibája, hogy pénzzel vagy erővel akarnak eljutni oda, ahol már eleve voltak, csak nem vették észre… És miután az egyre nagyobb bűnöket elkövetik, még több pénzzel vagy még több erővel próbálják meg a lelkükben támadt űrt betömködni. Sajnos azonban pont a rossz döntéseik által létrehozott körülmények meg is akadályozták a boldog pillantok megélését: Don Corleone az örömapa szerepében tündökölhetne, helyette végeláthatatlan szívességeket teljesít, és az unokája társaságát sem élvezheti sokáig, Henry Hill pedig párhuzamosan főz és szervezi a rendőrség elől való szökésüket. Nem túl nyugalmas egy élet. Megérte?
Hogy milyen alapszabályokra emlékeztetnek mindig a gengszterfilmek?
- Ha csak egy percre ugrasz be a mamához, akkor is leültet kajálni.
- A paradicsomszószt folyamatosan kell keverni.
- Le lehet vágni az utat, de nem érdemes.
- Mielőtt igent mondasz, nézd meg, hogy mit adsz fel (és mit vállalsz be!) a „visszautasíthatatlan” ajánlatért… Lehet, hogy már megvan, amit keresel.
Remélem nem tűntem kis okoskodónak, csak hát Corleone az egyik kedvenc filmbéli karakterem… :) Amúgy nagyon szuper a blogod, sokat fejlődtem amióta olvasom (és nem csak a takarításban :)
úgyhogy köszi!
Egyáltalán nem, őszintén köszöntem meg, hogy írtál. :) Corleone tényleg nagy arc, hidegrázós, mikor visszamegy bosszút állni Szicíliába… meg az unokával kergetőzés…
Bár összességében abszolút egyetértek a leírottakkal, mégis egy dologgal nem vagyok kibékülve, mégpedig: ha láttad a Keresztapa 2. részét, abban kiderül, hogy miért is lett Don Corleone A Keresztapa, ugyanis fiatalon ő a megélhetéséért is keményen megdolgozott, és egyáltalán nem akart rossz útra térni, csakhogy hiába próbálta tisztességgel megkeresni a napi betevőt, valaki (pontosabban a helyi maffia vezér) a keresete javát a magáénak tekintette… a lényeg, hogy azzal, hogy megszabadította az ott élő szegényeket egy gazdag elnyomótól, mindenki tőle várta a megoldást mindenre, és sajnos ez sok esetben nem a törvényes utat jelentette. Így lett aztán, hogy felelősséget érezve az emberek iránt, próbálta megvédeni őket, és a családját. Félreértés ne essék, nem akarom felmenteni, vagy bárki mást aki a törvények és a másik ember ellen cselekszik, de nem minden egyszerűen jó vagy rossz. De hogy visszakanyarodjak a mondanivalómhoz, a lényeg, hogy nem feltétlenül a pénz motiválta Don Corleone-t…
Igen, ő még inkább a családért csinálta, a második generáció már pénzesebb volt, de nem akartam ebbe nagyon belemenni, mert erről nagyon sokat lehet fejtegetni, ezért egy picit egyszerűsítettem „pénz és hatalom”-ra. :) Amúgy ez is a néző szimpátiájához tesz hozzá (visszatérve a saját első bekezdésemhez, avagy „miért jófiúk a gengszterek”), hogy ölt, de legalább olyat ölt, aki „megérdemelte”, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. Köszi, hogy írtál!
Engem ez fogott meg: „Hol rontották el? Nem a konkrét tetteikkel, hanem már jóval előtte: azzal a döntéssel, hogy a pénz meglététől tették függővé a boldogságukat. A kizárólagos pillanatok ugyanis, amikor valójában, szívből és őszintén boldogok ” Általában falra hányt borsó, hogy állandóan ezt mondom, de igyekszem jó példát mutatni, hátha…
A legjobb, hogy amikor boldog vagy, akkor alapból feltételezik, hogy biztos így meg úgy sok pénzed van és nincsenek anyagi gondjaid. Mintha a kettő kizárná egymást! :D
Mindenki a saját boldogságáért felelős, ha korlátozza magát ezekkel a feltételekkel, az ő dolga. Ne érezd kötelességednek, hogy „meggyőzz” másokat, ha nem tanul más kárából, majd tanul a sajátjából.
„Lehet, hogy már megvan, amit keresel.” De jó! Köszi!
Nincs mit. Nekem is ez volt az elmúlt hetek tanulsága. ♥