A 35. hét kihívása: Látogasd meg egy jellegzetes gyerekkori helyszínedet!
Mutasd meg a kedvesednek vagy egy barátodnak a gyerekkorod egy olyan helyszínét, ahol már régen jártál! Nosztalgiázz, mesélj, járd be a régi helyeket. Nézd meg az ő szemével, nézd meg a Te mostani szemeddel, és próbáld meg felidézni, hogy milyennek láttad akkoriban. A gyermeki perspektíva nagyon csalóka tud lenni – nagyobbnak, szebbnek, izgalmasabbnak látunk dolgokat, amiket tíz-húsz év távlatából egész máshogy ítélünk meg. Régen varázslatos volt, de ha eleget figyeled az érzéseidet, rájöhetsz, hogy a varázslat nem a hely szelleméből fakadt, hanem abból, ahogy akkor láttad. A fejedben volt az egész – és ez nem kiábrándítás és nem rossz hír, ugyanis ez azt jelenti, hogy akár most is megélheted ilyen varázslatosan a környezetedet. Ha szeretnéd. :)
+ FELADAT: Újabb kétszázas mehet a perselybe, megint összegyűlt egy ezres.
“Régen varázslatos volt, de ha eleget figyeled az érzéseidet, rájöhetsz, hogy a varázslat nem a hely szelleméből fakadt, hanem abból, ahogy akkor láttad. A fejedben volt az egész – és ez nem kiábrándítás és nem rossz hír, ugyanis ez azt jelenti, hogy akár most is megélheted ilyen varázslatosan a környezetedet. Ha szeretnéd.”
Via, ez nagyon tetszik! Mottónak is kiváló! Azt hiszem, sokat segít a múlt elengedésében vagy a folyamatos nosztalgia már-már zsibbasztó érzését feloldani.
Csak úgy magadtól jött vagy estleg valamilyen film/könyv/vallás/egyéb módszer inspirált? Bár ha jól sejtem, ez az általános életszemléletedből fakad.
Magamtól. Önreflexív vagyok, vagyis folyamatosan figyelem magamat, a reakcióimat, érzelmeimet, tapasztalataimat, és próbálom megfejteni a mögöttük levő struktúrákat, amiket az elmém gyárt. :) Ez esetben pl. azt, hogy nagyobbnak és szebbnek lát dolgokat, amik realistán kis poros izék. Ha már így működik a drága, akkor megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet.
Ez persze nem egy görcsös figyelés, csak figyelemben levés, hol külső, hol belső nézőpont. Szeretem ismerni magam. :)
A kihívás tetszik – de sajnos most teljesíthetetlen. Majdnem 1000km-ről kicsit nehezen kivitelezhet ő – no de majd a legközelebbi hazaút során bepótoljuk! :-) Gyerek úgyis örülni fog neki!
Nagyon jó ötlet!
Bár kb. ugyanúgy csalódtam,mint Timi!A Fővárosi Nagycirkuszra óriásként emlékeztem,hát 30 évesen nem az…:O)
Egyébként pont tegnap voltam a Lakóinkkal(enyhe értelmi sérültek Lakóotthonában dolgozom a gimi befejezése óta)a közeli város Bányászbúcsúján.
Gyermekkoromat idézte,mert “az én Apukám”:O) mindig lőtt nekem búcsúfiát a céllövöldében,és -mivel van olyan Lakó,aki még sosem ült dodgemben-így beültünk abba is.Kolléganőim azt mondták,hogy rég láttak ennyire felszabadultan örülni valaminek!
Szóval hajrá mindenkinek,és teljesítsétek a kihívást!
Jaj de jó! :)
Emlékszem, amikor óvodai gyakorlaton először vittünk kirándulásra gyerekeket és csak úgy elrepült az a pár óra – mondtam is a gyakorlatvezetőmnek, hogy milyen érdekes, gyerekkoromban ezek a kalandok olyan hatalmasnak tűntek, mintha minimum reggel hattól este hétig ott lettünk volna egy kiránduláson. :)
Na és amikor felfedeztem, hogy a közeli parkban az, amire labirintusként emlékeztem, csak egy romfal és egy bokor! :D
Hmm, majd járatom az agyam, hová mehetnénk.