Az elmúlt bő egy hétben nagyon izgalmas kérdéseket kaptam, íme az én válaszaim, a kommentek között pedig nyugodtan válaszoljatok Ti is a kérdező lányoknak, ha van még ötletetek, és a véleményetekre is kíváncsi vagyok – tehát elő a bögre teával/kávéval, olvassatok, aztán írjatok. Ideális szombat délutáni program. :)

A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, és várom továbbra is a kérdéseket mindennel és akármivel kapcsolatban! Az e-mail címem a szokásos: via.farkas@gmail.com

Daisly kérdezte: Mivel lepjem meg a barátnőmet 30. szülinapjárat? Egy kis wellness kényeztetésre gondoltam fő ajándéknak, de kellene valami jópofa mellé, főleg így belépve a 3.x-be!

Bármi, ami rátok emlékezteti, szerintem betalál – gyűjts össze magatokról közös képeket, és ragaszd egy albumba, és írj mellé olyan történeteket, kedves emlékeket, amik kettőtökkel történtek. Nem kell kidekorálnod, ha nem akarsz elmerülni a teljes scrapbook őrületben; az is elég, ha szépen mellé írogatod a történeteket. A kerek évfordulós szülinapokra jó ötlet az “annyi darab izé, ahány éves” ajándék, “izé” ez esetben lehet harminc dolog, amit kedvelsz benne, vagy amiért hálás vagy érte. Ezeket is felírhatod szép kis kártyákra, beteheted egy albumba, aminek a borítóján egy közös kép van. Szerintem az ilyen személyes ajándékok érnek a legtöbbet. :) A wellnessezés lesz a hab a tortán! Érezzétek jól magatokat!

V. pót-ünnepet szeretne: A helyzet az, hogy 2012-ben több nagyobb évforduló is esett az évre -kerek házassági évforduló és születésnap(om) is. Mindez remek, de nem alakult jól az év, így az ünneplés is pocsék lett, bár próbálkoztunk… rosszkor jöttek az ünnepek, ha jövőre lennének vagy idén ősszel-télen, az talán jobb lett volna. Az a gondom tehát, hogy nem szeretnék a kerek évfordulókra úgy emlékezni, amilyen volt. Van ötleted? Tartsunk pót-ünneplést? Igazán nem is tudom, mit kéne vagy szoktak csinálni, de rossz érzés, hogy már most is ha visszagondolok, a gondok maradnak meg emlékként a jeles napokról… de persze lehet, csak hagynom kéne az egészet, az idő majd megszépíti… (az még hozzájön, hogy olcsó megoldás jöhetne szóba és gyerekbarát mert nem nagyon szoktuk tudni kire bízni a kicsiket).

Nem hiszem, hogy ilyen esetben érdemes foglalkozni azzal, hogy mások mit szoktak csinálni (bevallom, ez engem egyébként sem szokott foglalkoztatni :D). Igenis tartsatok pót ünneplést. Ki tiltja meg, hogy legyen szülinapi tortád gyertyával, ha akarod, lufival nem pont a születésed napján? Nem olyan nehéz megoldani, és nem spórolsz vele annyit időben/energiában, mint amennyit azon spórolsz, hogy nincs utána rossz érzésed… Mi lenne, ha minden mást félretéve kivennétek egy szabadnapot valamelyik hétvégén, és családilag elmennétek egy szép parkba piknikezni? A házassági évfordulónak azért a gyerkőcök is részesei, nem is baj, ha ott vannak. :) Ünnepeljétek meg, hogy egy család vagytok! Csomagoljatok szendvicset, sütit (valami tepsis-gyümölcsöset, vagy piskótásat, ami nem folyik szét és könnyű szállítani), innivalót, pokrócot, a gyerekeknek vigyetek játékot, labdát, amivel leköthetik magukat, és lazuljatok egy kicsit. (A szülinapi gyertya és az öngyújtó is befér – nem csak tortán ér elfújni!) A piknik igazából csak a puccos neve annak, hogy “szabadtéren, a földön ülve eszünk”, szóval nem kell megijedni tőle, viszont marha jó hangulata van. :) A telefont kapcsoljátok ki, és legyetek együtt.

Szitakötő új munkahelyen kezd: Szeptember 3-án fogok kezdeni az új munkahelyemen, így szeretném a segítségedet kérni abban, hogy hogyan tudnám legpraktikusabban berendezni az asztalomat és környékét, hogy minden tipp-topp rendszerezett és rendben legyen. Valamint hasznos tippeket szívesen fogadok arra is, hogy mit érdemes beszereznem ahhoz, hogy ne alakuljon ki az a fajta káosz az asztalomon, mint eddig. Nagyon szeretem a dizájnos és egyben praktikus kiegészítőket. :)

Szerintem a káosz legjobb ellenszere a sok kicsi doboz/kübli, amiben tematikusan el tudod helyezni a holmidat. Képzelj el egy fiókot, amibe bele van öntve minden irodacucc, meg képzelj el egy olyat, amiben kis rekeszek vannak, minden rekeszben átláthatóan és logikusan csak az van, ami benne van — az már nem káosz.
A függőleges és állított rendszerezés a legátláthatóbb, tehát amikor egymás mellett vannak a dolgok, és nem egymás tetején, fektetve. Az iratokat, papírokat, dokumentumokat is érdemes ezért állva tartani, mert úgy könnyebb megtalálni, amit keresel, és nem fordul elő az sem, hogy amikor kihúzod a legalsót a kupacról, borul az egész és megint kupleráj lesz. Az azonos témához tartozó doksikat/tárgyakat érdemes egy helyen tartani, iratoknál én a genothermet szoktam használni, van belőle lefűzős meg nem lefűzős is. Szeretem összecsíptetni a dolgokat — nem tűzőgéppel, mert az maradandó –, hanem bulldogklipsszel vagy óriás gemkapoccsal – így pakolgatni is könnyebb, mert kis paksamétáim vannak. A paksamétákat egyébként színes öntapadós cetlivel szoktam feliratozni: vagy ráírom, hogy mik vannak ott (pl. X-szel kapcsolatos dokumentumok), vagy hogy mi vele a feladat (pl. postán feladni), így egy pillanat alatt látom, hogy az micsoda.
Attól függ, hogy milyen módszerrel dolgozol, de nekem rengeteget segít, ha van valami kis felület, amire fel tudom aggatni a cetlijeimet – ez lehet mágneses, parafás, de még az is jó, ha post-ittel teleragasztod a monitorod keretét. :) Ide kerülhetnek teendőlisták, emlékeztetők, fontos telefonszámok, ilyesmik.
Ami szerintem nem megúszható az az, hogy minden este munka után rendet teszel az asztalon – kikészíted másnapra a fontos dolgokat (legfelülre a legfontosabbat), és úgy általánosságban elpakolgatsz mindent a helyére. A cetlijeidet is érdemes naponta átnézni, mert tempósan szaporodnak, és abból is hamar káosz születhet – szóval minden kitűzött fecnit, telefonszámot este egy pillantással ellenőrizz, hogy kell-e még ott, aktuális vagy ki lehet dobni/archiválhatod.
Szóval a bevásárlólista: dobozkák, kisebb tálkák a mütyüröknek (tető nem kell, hogy átlátható legyen!), valamilyen tábla és mágnesek/rajzszegek, mappák, gemkapcsok, színes cetlik (öntapadós is legyen köztük!) egy öblösebb tartó a ceruzáknak, tollaknak, ollónak. Képes ötletekért szívből ajánlom a Munka-Tanuláskategóriámat, remélhetőleg találsz köztük olyat, ami szimpatikus lesz!

Timinek rögtön három kérdése is volt: Egy életmód blogger élete bizonyos szempontból nyitott könyv az olvasói előtt, hiszen a munkája része a bizonyos szintű kitárulkozás. Hogyan húzod meg a vonalat a privát és a nyilvános szférád között? Hogyan véded azt, ami nem tartozik a közönségre? Volt már ebből konfliktusod, vagy könnyű ezt kezelni?

Mint sok mindennél, ennél is az a megoldásom, hogy magamból indulok ki. Érdekel-e, ha a kedvenc (lakber/életmód/gasztro/kult/akármi) bloggerem benáthásodott? Nem. Érdekel-e, ha megírja, hogy milyen módszerrel csökkentette a takonykórát? Az már inkább. Ha hasznos lehet másoknak is, akkor megírom – az epeműtétes sztorira még másfél évvel később is jönnek hozzászólások. :)
A másik, amit szem előtt tartok, hogy akarom-e, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak az adott helyzet. Amikor leírok egy mondatot, akkor az utána itt van, jönnek rá a kommentek, és ahányszor újra megnyitom, elolvasom, átkerülök abba a hangulatba, amiben akkor voltam, amikor megírtam. A negatív dolgokat pont ezért nem szoktam megírni, teljesen lényegtelen. Tegyük fel, hogy felhúztam magam X dolgon. Első dühömben írok egy posztot, és két bekezdésben anyázok, hogy “De köcsög az X!”. Kipuffogom magam, és persze idővel megnyugszom. Aztán elkezdenek jönni a kommentek. És én már hiába nyugodtam meg, minden egyes alkalommal újra meg újra belelovallom magam abba, amin a valóságban már túl léptem, amint meglátom a bejegyzést. Generáljuk tovább a semmit… és azt meg utálom. :) Áfonya halála más, az egy hosszabb és komolyabb folyamat, azért is írtam meg (és persze a “hasznossági” faktora is elég magas, hiszen gyanítom, sokan tudnak vele azonosulni), de a világért se írnám le, hogy reggel belerúgtam az ágylábba, és sajog a kisujjam, sajnáljunk engem közösen. :D Azt írom meg, amivel tudok mit kezdeni. Ami nem releváns és amúgy is, magától elmúlik, azon kár lovagolni – megélem (kiadom máshogy a dühömet anélkül, hogy áttestálnám Rátok), és túllépek rajta.
Konfliktusom nem volt, csak abból tudom elképzelni, hogy gond lenne, ha mások életét is teregetném, de pont ezért ilyet nem csinálok, csak a sajátomban túrkálok, és nem beszélek másokról. Ha valakit meg az zavar, hogy én milyen vagyok, azt nyugodtan rendezze le magában. :D Ádám képeit mindig az ő engedélyével rakom ki, az Áfonyás bejegyzésben kifejezetten kérte, hogy legyen olyan is, amin ő van a nyuszival. Anyu meg apu meg a tesóm is tudják, ha a TILT-ben szerepelnek. ♥ De az ő életükről nem írok, ha akarják, majd megírják ők a saját blogukon. :) (Csak a tesómnak van amúgy.) Ez amúgy megint egy jó mérce, hogy miről írok: amiben csak én vagyok benne, az én érzéseim, az én meglátásom, az én tapasztalatom, az oké — amiben már más is benne van, ahhoz nincs jogom. A párkapcsolatomban például ketten vagyunk (minő meglepő), így az hogy a hálószobában mi történik, privát. És amellett, hogy ez a terület privát, tudom, hogy nem mindenki szeret erről a témáról olvasni (itt nálam meg nem is megszokott), és nem akarok senkit se kellemetlen helyzetbe hozni, de nem fogok senkit se orrba vágni, ha “intimebb” témában kér tanácsot, maximum csak neki válaszolok privátban.
Védelemre soha nem volt igazán szükség, nem táboroznak paparazzók a lakásom előtt, meg a trollok se támadnak (kopp-kopp-kopp). Ha valami zavar, akkor egyszerűen nem válaszolok rá, bár most hirtelen nem tudok felidézni ilyen esetet. Van, amiről még nem írtam, de majd fogok, mert hasznos lehet másoknak (a fogyásom teljes krónikája ide tartozik), viszont szeretek lezárt történetekről mesélni, aminek happy end a vége, és ezért a folyamatban levő eseményeknél megvárom azt a happy endet az írással. :)
Egyébként nyitott ember vagyok, szívesen válaszolok őszintén — én voltam az a csaj, aki a suliban is azt felelte a srácoknak arra a kérdésre, hogy “Nem vagy jól?”, hogy “Semmi baj, csak menstruálok.” Értékelték, hogy nem köntörfalaztam meg virágnyelveztem. :) De ha már ennél a témánál vagyunk, megint a praktikumra kell visszakanyarodnom. Ha megírom, hogy “fú, csajok, megdöglök, első napon vagyok, úgy ömlök, mint a Niagara, muszáj bevennem egy fájdalomcsillapítót”, az szerintem visszás, és nem akarok ilyet írni, mert ez nem az én stílusom. De ha azt írom, hogy “10 tipp menstruációs görcsök ellen”, és akkor tea meg melegvizes palack meg csípőkörzés meg ilyesmi, és a végén a feldobott “nektek mi vált be?”, az már teljesen más, nem? Inkább azon van szerintem a hangsúly, hogy HOGYAN beszélek a magánéletemről, és nem azon, hogy MIRŐL beszélek. Szerintem ezt lehet méltósággal kezelni, és nagyon remélem, hogy nekem sikerül.

Láttam twitteren a helyes kis jegyzetfüzetedet, naptáradat. Milyen mértékben dolgozol papíron, és milyen mértékben számítógépen, hogy összeállíts egy cikket?

Konkrét szövegeket sosem írok le – papíron általában a struktúrákat dolgozom ki, és címszavakban írom fel, hogy mit szeretnék. A kihívások pl. megvannak előre októberig, de csak ilyen szinten, hogy “34. hét: Élvezd a nyarat”. Minden más akkor kel életre, amikor leülök a gép elé és elkezdek írni. :) Van egy kis Moleskine naptáram, abban vezetem, hogy melyik nap milyen bejegyzést tervezek – így tudok előre dolgozni, ha kell, és átlátom, hogy milyen témákkal foglalkozom. Nem szeretem, ha egyik-másik túlsúlyba kerül, megpróbálom őket kiegyensúlyozni, és ezt könnyebben átlátom a füzetkében. De ott sincs semmi szöveg, csak ilyenek, hogy “TILT #118” meg “Megint Hétfő”, és ezeket pipálgatom, ha kész vagyok velük. A SminKeddhez írtam eddig a legtöbbet papíron, mert muszáj volt felismernem és kialakítanom a szerkezeteket, hogy hogyan tudom a legkönnyebben egymásra építeni a lépéseket, úgyhogy van rajta egy csomó rajz szemekről meg vonalakról (na pl. ezért is kell a papír, mert kézzel gyorsabban rajzolok), nyilacskák, és akkor beszámozgatom, hogy ez jön először, aztán ez… A papír ahhoz is kell például, hogy lássam, hogy melyik lépésekhez kell fotóznom – előbb mindig fotózok, és csak utána írok. Van brainstormos noteszkám is, de oda is csak címszavakban jegyzetelgetek, nem konkrét mondatokat.

Mi a véleményed a fanfiction irodalomról (mint jelenségről) általában?

Mindenki ismer fanfictiont. Az is, aki azt hiszi, hogy nem. Mondjak egyet? Artúr mondakör. :) A történetmesélés az emberi kultúra szerves része – Indiában két faluban nincs teljesen ugyanolyan mítosz, az istenségeknek hol ilyen, hol olyan szerep jut, attól függően, hogy ki hogyan szövi tovább a történetet. Fanfiction-ben ezt úgy hívják, hogy AU. :D Jó írók és rossz írók mindenhol vannak, minden műfajban, minden területen. Én úgy vagyok vele, hogy szeretem a jó történeteket, és innentől kezdve nem érdekel a hordozó vagy a származási hely. Nem vagyok sznob. Szerintem tud ugyanúgy katarzist okozni egy tévésorozat, mint egy színdarab – ha jól van megírva. Egy jó regény Kindle-en is ugyanúgy be tud szippantani, csak az első pár pillanatban lehet fura, hogy hú, nincs papírillat. Ha még az ötvenedik oldalnál is azzal vagy elfoglalva, hogy jaj nem lehet lapozni benne, jaj e-tinta, akkor bocs, de az egy rossz könyv, ami nem köt le eléggé. :D A nyomtatás nem szent, attól, hogy valamit kinyomtatnak, még nem lesz minőségi – és fordítva is, attól, hogy valaki online publikál, még lehet tehetséges író. Joanne Harris mondta, hogy szerinte nincs olyan, hogy aspiring writer (valaki, aki író szeretne lenni); az ember vagy ír, vagy nem ír. Én is így vagyok vele, nem esek hasra attól, ha valakinek jelent meg nyomtatásban könyve — az még nem garancia arra, hogy tud történetet vezetni, olyan karaktereket írni, akikkel érdemes azonosulni, sőt, még arra sem garancia, hogy tud értelmes mondatokat megfogalmazni. Egyébként maga Joanne Harris is publikált álnéven fanfiction-öket. Megkérdeztem twitteren, hogy lehet-e tudni, hogy melyik fandomban. Azt írta vissza, hogy nem árulja el, csak annyit, hogy nem Twilight. :D Ezt mondjuk sejtettem. ;) Ha neki nem derogál, akkor igazán nem értem, miért kéne bárkinek is fennakadnia rajta. Vannak könyvek, amik nem attól pocsékak, hogy fanfiction-ök (khm 50 shades khm), hanem mert pocsékul vannak írva. És vannak pocsék fanfictionök is, meg zseniálisak, és vannak zseniális regények, meg zseniális (animációs!) filmek, zseniális sorozatok, zseniális dalszövegek, zseniális drámák, zseniális képregények. Egy jó írót nem minősíti a hordozó, amire dolgozik. Egy pocsék író meg bármiben próbálkozhat, ha nem tud írni és nincs mondanivalója, megette a fene. :D

Zs. párkapcsolati kérdést tett fel: A kedvesemmel két különböző országban élünk, az egyetem miatt legalább még négy évig marad is a távkapcsolat. Általában másfél-két havonta tudunk találkozni (néha gyakrabban). Úgy tudom, Ádámmal ti is évekig távkapcsolatban éltetek. Biztosan van egy-két tipped, hogyan lehet könnyebbé tenni a ‘sokáig-nem-látom’ periódusokat, vagy a Skype, sms, levélíráson kívül hogyan lehet érdekesebbé, bensőségesebbé tenni ezeket az időszakokat. 

Hát, bármit is választasz, több opciód lesz, mint nekünk volt. :) Csak elviselhetővé lehet tenni a várakozást, kellemessé nem nagyon. Mi 4,5 évig ingáztunk (2-6 hetes periódusokban, alkalmanként 8-48 órás együttlevéssel), de amikor mi “kezdtük”, egyikünknek se volt mobiltelefonja, se digitális kamerája, a vezetékes telefon iszonyú drága volt, az internet betárcsázós és percdíjas. Hosszú, offline írt és egy perc alatt elküldött e-mailekkel vészeltük túl az első időszakot, aztán jött a “korlátlan” net, és akkor már nem csak heti egyszer pár órára tudtunk csetelni, hanem akár minden nap. (MSN-ről nem is álmodoztunk, videotelefonálásról pedig pláne nem.) Rengeteg kézzel írt levelet is adtunk fel egymásnak, sokszor csomagoltam mellé kisebb leveleket, mindegyikre írtam dátumot, és így minden napra jutott neki valami tőlem. Csomagokat adtam fel, Valentin-napra sütöttem szívecskés linzert, így volt neki házi sütije tőlem. Pólót is cseréltünk, és azzal aludtunk (kb. két nap múlva már nem volt másik-illata, de a tudat is elég volt) – sőt, eljártam a drogériába, és magamra fújtam azt az aftershave-et, amit használt, hogy “érezzem”. :D A másolt kazi meg a plüssmedve is terítéken volt. :) Alakítsatok ki kis szertartásokat (fix időben érkező reggeli üzenetek), szokásokat, amiket mindig várhattok. Ha most lennénk ilyen helyzetben, akkor a Skype/SMS vonalon túl rengeteget fotóznék, és így osztanám meg vele az élményeimet. Persze magadról is küldhetsz fotót, pl. a reggeli kócos fejedről, amit látna, ha melletted ébredne, vagy megmutathatod, éppen hol jársz, mi történik veled. Skype-ra is lehet külön programokat kitalálni, nem csak beszélgetésre jó – olvashattok fel egymásnak történetet vagy esti mesét, nézhettek közösen filmet (egyszerre indítjátok a gépen, közben Skype-on kommentáljátok), adhattok elő kis színdarabokat egymásnak – nem tudom, milyen a stílusotok, de legyetek kreatívak! :) Az érintést nem pótolja semmi, de tartsatok ki, mert az igaziért megéri gürizni!

Köszönöm szépen, lányok, hogy a kérdéseitekkel segítettetek elindítani ezt a rovatot! :) ♥