Évek óta részt veszek a Blog Action Day mozgalomban: minden év október 15-én egy adott, fontos témában publikálnak azok a bloggerek, akik regisztráltak, és közös erővel több embert érnek el egyszerre. Az idei téma a Power Of We, vagyis a közösség ereje.
Nagyon örültem ennek a témának, mert úgy érzem, ebben az évben a blogomon is kiemelt szerepet kap a közösségi aspektus, az együtt örülés, egymás segítése, elég csak a Levelesládára vagy a csütörtöki közös listaírásra gondolni. Az olimpia kapcsán már egyszer megköszöntem ezt Nektek, de ideje, hogy még mélyebbre ássak a témában.
Az elmúlt száz évben a társadalom rendkívül fontos eredményeket ért el az egyenjogúság terén, és remélhetőleg a nők számára a jövőben is folytatódni fog ez a tendencia (van még feladat bőven: azonos munkáért azonos juttatás, nemi alapú előítéletek és diszkrimináció megszűntetése, stb.). Az egyenjogúság azonban nem azt jelenti, hogy nem beszélünk nőkről és férfiakról, és mindenki egy összemosott massza: továbbra is beszélhetünk női és férfi minőségről, ami a társadalmi elvárásoknál és előíró szerepeknél sokkal mélyebben gyökerezik.
A nők meghatározó részei minden közösségnek. Nincs ezért például semmi meglepő abban, hogy a nők oktatása az egyénen kívül a családra, a környezetre, és közvetetten az egész társadalomra nézve pozitív hatással rendelkezik. Az ENSZ adatai alapján azokban az országokban, ahol energiát és pénzt fordítanak a lányok, nők tanítására, és egyáltalán: a nők mindennemű empoweringjére, látványosan csökken a szegénység, javul a gazdaság, egészségesebb lesz a populáció. A tanult nők olyan döntéseket hoznak, amik jó irányba viszik a családjukat és a közösségüket. Több kampány is épül erre az elméletre, például a Girl Effect, ami lányokat segít abban, hogy a saját és a közösségük érdekében tanuljanak.
Az oktatás nem csak a hagyományos, iskola-szinten történhet meg (írás-olvasás, matematika, történelem), hanem vonatkozhat egészséggel kapcsolatos tanításra is (fogamzásgátlás, higiénia, megelőzés, egészséges életmód: sport & étkezés), készségek elsajátítására (főzés, öngondoskodás, olyan technikák tanulása, amiből később jövedelemforrás lehet), önvédelemre, önbecsülésre, és arra is, hogy megtanítják a lányokat állampolgári valamint alapvető emberi jogaikra.
Ez így elsőre lehet, hogy rendkívül ijesztő dolognak hangzik – olyan, amit jobb valami átgondolt szervezetre bízni, akik tudják, hogy mit csinálnak. Én azonban arra bíztatok mindenkit, hogy vegyen részt a közösségformálásban a saját területén, hiszen végtelenül egyszerű dolgok is fantasztikus eredményt érhetnek el. Elég csak arra gondolni, hogy az interneten keresztül hányféle dolgot tudunk megtanulni – főzni (kenyértől az alap ételeken át mindenre van már specializálódott blog, magyar nyelven is!), kötni-horgolni, takarítani (ami nem véletlenül ennyire népszerű téma a blogomon – megvan rá az igény!), vállalkozást indítani, kertészkedni, szoptatni, bútorokat átalakítani, pénzügyeket intézni, nyelvet tanulni… Mindenki részese lehet ennek a közös élménynek!
Bármit is csinálsz, szükség van Rád. Mutass példát, és tanítsd meg másoknak, amit tudsz!
- Ha akarsz, indíts blogot abban a témában, amit szenvedélyesen szeretsz – és ez bármi lehet! Nem elvárás azonban, hogy tömegeket taníts, a legapróbb változás is számít, mert összeadódik.
- A barátaiddal megtaníthatjátok egymást azokra a dolgokra, amiket tudtok – gyöngyfűző-szakkör, bútorcsiszolás, sakkozás, fotózás, weblapkészítés, bébiételek otthoni készítése, közös zenélés, éneklés, sportolás.
- Mentorálhatsz egy fiatalabb lányt, és bátoríthatod, segítheted az útján. A sikerélmény nagyon hatásos és addiktív, hamar rá lehet kapni, és százszorosan visszatérül a mentornak és a mentoráltnak is.
Arra is szükség van, hogy kérdezz, tanulj! Nem csak átadni, átvenni is tudni kell. Akár idősebb, akár fiatalabb emberrel hozz össze a sors, légy nyitott arra, amit nyújtani tud, legyen szó akár a testvéredről, akár a szomszéd néniről. Soha nem tudhatod, hogy később mikor lesz szükséged arra, amit egy másik embertől tanulhatsz. Lehet, hogy nem konkrétan te fogod hasznosítani, csak közvetítőként van rád szükség a történetben, de az is elképesztően fontos szerep.
Akkor tud a legjobban működni ez a fajta küldetés, ha nem görcsölsz rá – ne fogd fel tehernek vagy kötelességnek, egyszerűen csak éld az életedet, és legyél befogadó és nyitott a lehetőségekre. Leld örömödet benne — abszolút lehet szeretni ezt a fajta laza, ösztönös, természetes, nem szájbarágós, hanem szeretettel végzett tanítást, tanulást; csodálatos dolog és fontos emberi kapcsolatok születhetnek általa, és a te életed is gazdagodik.
A hozzászólások között írjátok meg a terveiteket, hogy mit szeretnétek tanulni/tanítani, továbbadni. Egyrészt kíváncsi vagyok mindenkire, másrészt idővel majd szeretnék rákérdezni, hogy hol tart a folyamatotok, milyen eredményeitek, sikerélményeitek vannak. :)
Via, ez a témafelvetés nagyon jó!
Azt gondolom, hogy alappvetően ilyen alapokra kellene helyezkedni, és akkor nem lenne olyan nagy baj a világban, a településeken… de az igazság az, hogy mindenütt csak néhány százaléknyi olyan ember él, aki hajlamos önkéntes alapon tenni valamit a környezetében élőkért. Nekik meg kell tanulniuk, hogy ne törődjenek azokkal, akik hülyének nézik őket emiatt, és csinálják tovább!
A faluban, ahol élünk, (Gyöngyös mellett), sokan vagyunk a fővárosból, vagy más városokból beköltözött „gyüttmentek”. Talán ez is az oka, hogy nem volt családi támasza sokunknak itt helyben, hogy egy nagyon jó, és elég nagy közösség alakult ki ezekből a többgyerekes, értelmiségi, és azonos kulturális igényekkel rendelkező, színes családokból. Nagyon sokmindent csinálunk együtt, a férfiak rendszeresen járnak egymáshoz kalákázni, egy-egy betonozásnál, vagy más munkáknál, de most épül egy pajtaszínház is, szintén ilyen vidám társadalmi munkából. Mert ez a szó szerint építő tevékenység boldogít!! A kulturális rendezvények, táncházak, falunapok szervezésében és lebonyolításában is közösen részt veszünk, sokan nem pénzért dolgoznak, hanem azért, hogy jó legyen itt élniük, és fejlődjön a falu.
Az asszonyok is összegyűlnek, ha csak lehet, főleg ünnepek előtt, és kézműveskedésre tanítják egymást, tea és nagy beszélgetések mellett.
Én például ingyen tartok rajzszakkört a gyerekeknek, mert annyit, hogy nekem megérje, itt nem tudnának fizetni, de jó lenne, ha lenne ilyen tehetséggondozás a faluban. És ez engem boldogít. Amúgy is fontosnak tartom, hogy ha valaki ért valamihez, azt ossza meg másokkal, és heti másfél órányi önkéntes munkát bárki be tud vállalni a közösségért, ahol él!
Nem kell állandóan kizsigerelve magunkat „baleknak” lenni, akit mindenki kihasznál… nem, ez más… Ha önként adunk ajándékot, munkát, abból a hitből fakadóan, hogy ezzel építünk valamit, és akkor is adjuk, ha alig kapunk köszönetet, akkor az elsősorban minket épít, másodsorban a közösséget, és ezt a belső gazdagodást nem veheti el tőlünk senki.
Ez az önkéntes munka még azoknak is fontos lenne, de nekik nagyon, akik munkanélküliek, emiatt depressziósak, mert úgy érzik, hogy nem értékesek a társadalom számára, nem hoznak létre értéket. Tegyenek másokért valamit ingyen, és a lelkük helyreáll! Talán még munkát is könnyebben találnak úgy…
Én is állandó tanulásban vagyok, bár mostanság nem intézményes keretek között. És sokszor nem is igazán nevezhető tanulásnak, inkább afféle tapasztalatszerzésnek. A hobbimon belül (keresztszemes hímzés) is sokat fejlődtem már, de még mindig van hová, van mit kipróbálni, izgatnak a kihívások. Ezen keresztül megismertem sok embert, akikkel közössége(ke)t alkotunk, általa barátságok szövődtek, segítjük egymást nem csak a közös hobbiban. Átadjuk egymásnak a tudásunkat, tapasztalatainkat. Kapunk cserébe érte sok-sok másféle tudást és emberi kapcsolatokat.
Tanítom a fiamat arra, hogyan legyen EMBER, a közösség hasznos tagja, hogyan építsen kapcsolatokat.
Sok dolgot szeretnék kipróbálni, megtanulni még az életben. Sajnos ebben sokszor akadályoz a rendszertelenségem, ennek a leküzdése most a legnagyobb tanulnivalóm.
Huh, köszönöm, köszönöm és köszönöm!
Lejegyezve pár elérhetőség. Gyorsgépelést nagyon régóta tervezem! Barka, engem is érdekel, hogy Te hol tanulod! Amanda ezer köszönet a címért, már tapicskoltam is a billentyűzeten.:) Köszönöm Mindenkinek az aranyos, szívmelegítő történeteket, bejegyzéseket, egészen lelkes lettem.:) Mondjuk a kezdeti lelkesedés még okés, de utána valahogy elmaradnak a dolgaim, de erről majd írok Via, csak félek nekikezdeni, mert olyan bonyolult. Mindig ezt érzem, már 7 éve…
De amúgy alakulok, használom a kinyomtatható extrákat, olyan aranyosak!!!! Csak nekem nehéz a rendszeresség, elcsúszok állandó jelleggel..
Én azon törtem az agyam, hogy nem ártana valamilyen számítástechnikai tanfolyamot elvégeznem a jövőre való tekintettel. Gondolkodtam ékszerkészítésen mostanában. Egyszer talán tényleg neki állni a pszichológiának.
Én is szívesen segítenék. Talán már tudnék franciát tanítani (alapokat), és köszönöm, hogy felhívtad a mentori szerepkörre a figyelmemet, mert mostanában elhanyagoltam Dórikámat, el kell olvasnom sürgősen a novelláit és azonnal írni neki!
A férjem baleknak szokott hívni, mert én vagyok a közösség „valakije”. Akinél rendszeresen csörög a telefon, hogy csináld meg, hozd el, segíts!
Sokféle közösségnek vagyok tagja, mozgatója, néhánynak alapítója is. A baba-mama klub sokszor épp az egymásról tanulásról szólt. A városszépítő egyesület, ahol az idősebbektől tanulhatom azt a szeretetet, amivel a szűken vett lakóhelyükért tesznek. És persze az óvoda, ahol a szülői munkaközösség elnökeként tevékenykedem. Szeretem csinálni!
Tanulni pedig mindig van mit, most számomra a következő feladat, hogy elengedjem a családom kicsit és visszaálljak az aktívan dolgozó nők soraiba!
A legközelebbi tanulnivalóm a rétestészta :)) A most hétvége több szempontból is alkalmas (emberem sajna dolgozik, nagymama – a tanítómester – egyedül otthon), szóval lehet, hogy megejtjük. A kelttészta-készítésemre úgy általában már lehetek büszke, meglátjuk, a réteshúzás hogy megy.
A tanítás meg, hááát… még meg kell találnom a magamét. Hiába vagyok angol szakos, sose voltak kimondott tanári ambícióim. Volt egy-két tanítvány meg ilyen jellegű munka, de nem éreztem különösebb lelkesedést meg elhivatottságot. Na jó, az ovis angolt megszerettem a végére, beste kölkei. :D
Szóval majd az idő meghozza, hogy mit és kinek fogok tudni továbbadni…
Múlt pénteken láttam a Freedom for birth! című filmet, és amikor a bejegyzésben az „empowering” szóhoz jutottam, egyből eszembe jutott.
Szerintem baromi fontos, hogy a nők higgyenek magukban, bízzanak az ösztöneikben, intuícióikban, megérzéseikben és visszavegyék önmaguk felett a hatalmat egy olyan, ősidők óta női területen, mint a szülés. Nem azt mondom, hogy mindenki szüljön otthon, de nagyszerű lenne, ha minden várandós nő valóban objektív tájékoztatást kaphatna és kapna is a várandósságról, a szülésről, annak hogyan-mikéntjéről, beavatkozásokról; majd ennek tudatában, ennek mérlegelésével dönthetne a saját és gyermeke sorsáról.
Egy szülés nemcsak az anya életében sorsdöntő esemény, hanem a babáéban is: nagyon nem mindegy szerintem, milyenek az első benyomások erről a világról… Szerintem itt nem az a legfontosabb, hogy a saját nappalinkban, egy születésházban, a helyi közkórházban vagy egy igluban történik-e a szülés az eszkimók földjén, hanem az, hogy az anya biztonságban érezze magát, és háborítatlanul oda tudjon koncentrálni, ahová kell. És ezt egészen biztosan nem segíti elő a „még ezt itt írja alá gyorsan, anyuka, aztán pattanjon fel az ágyra!” típusú kórházi hozzáállás.
Én saját kis missziómnak tekintem, hogy a környezetemben élők lányok, nők (27 éves vagyok) körében terjesszem ennek a fajta tudatosságnak az eszméjét: hogy nem kell a doktor urak minden gondolatára rábólintani, hogy lehet(ne) másképpen is, hogy az egészségügy egy szolgáltatás, ami értünk van és nem fordítva… És azt is, hogy a szülés a világ egyik legtermészetesebb dolga, nem pedig orvosi vészhelyzet, a tőle való félelmet pedig józan, logikus érvekkel alátámasztva pillanatok alatt lebonthatjuk, ha elvonatkoztatunk attól, amit az elmúlt alig 100 évben belénk sulykoltak az orvosok. Talán nem véletlen, hogy még nem haltunk ki…
Szerencsére ma már vannak szuper weboldalak ebben a témában, igaz, ezek többnyire az otthonszülést pártoló oldalak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy senkinek nem válik kárára, ha érintettként bele-beleolvas valamelyikbe, még akkor is, ha véletlenül sem szeretne otthon szülni.
Ez egy nehez tema. Mert nyilvan minden kismama igyekszik tajekozodni a szulesrol, szuletesrol, de -foleg az elso szules soran- nehez olyan dolgokat objektiven latni, amit teljesen szubjektiven elunk meg. Nem beszelve arrol, hogy meg csak elkepzelni sem tudjuk mi var rank. Termeszetes a kello felvilagositas szukseges, de a legfontosabb egy olyan team, aki ilyen szemlelettel dolgozik.
A legtobb ilyen iras, amit olvastam a korhazak ellen inditott hadjaratot. Felhivnam a figyelmedet, hogy te ne ess bele ebbe a hibaba. Ilyen tipusu felvilagositasra tenyleg szukseg van. De az adott korhazak protokolljat is ugyanugy meg kellene ismerni, hogy mit miert tesznek.
Nekem tenyleg konnyu, gyors szuleseim voltak, minimalis, altalaban szuksegszeru beavatkozasokkal. Nem mindenki eli meg igy, es sokszor azert, mert velemenyem szerint ellentmondanak fejben a korhaz intezmenyenek.
Ez az en szemelyes velemenyem, mert tenyleg mindenhol azt olvastam, hogy ahol szulni keszulok, ott nem lesz meg semmi egy normalis szuleshez, szuleteshez. De jo volt, a vilag legjobb dolga.:-)
Az meg tenyleg egy olyan erdekes dolog, hogy a baba hogyan eli meg a szuleteset. Mar akkor megmutatkozott a habitusa mindket lanyomnak. :-) A kisebbik lanyom erzekeny, mimoza. Azota is gondolkozom, hogy a szuletes korulmenyei miatt lett ilyen, vagy o ezt is ilyen erzekenyen elte meg. De talan a tulajdonsagai mar a pocakban megvoltak. :-)
Jut eszembe: egy nagyon kedves dúla-ismerősöm mondta a hivatásáról beszélve: „Abban kísérem a kismamát, amit ő választ.” Én ezt kismamától és szülés-témakörtől elvonatkoztatva felírnám minden segítő szakmában dolgozó homlokára, mert nyilván itt is lehet mindenféle végletekről vitatkozni, de úgy érzem, több esetben jönne jól ez a szemlélet, mint ahányszor nem. :)
Ez nagyon jo! De ez az elet barmely teruleten megallja a helyet. A gyereknevelesben, baratsagban stb…
Bizony! :) Nekem is gyakran visszhangzik a fejemben, igyekszem tartani magam hozzá :)
Sziasztok!
Nagyon régóta tépelődöm, hogy el kellene végre készítenem egy blogot (honlapot még nem tudok) a családon belüli erőszakról, hogy mit kell róla tudni, hogy lehet segíteni, kihez és hogy lehet segítségért fordulni. Remélem, hogy ha ezt most leírom ide, az megadja az utolsó löketet és tényleg találok időt rá és elkezdem.
Erre nagy szükség lenne… vágj bele!
Szia Loa!
Azért nézz szét előtte, mert valószínűleg már van ilyesmi. De azt hiszem, legtöbben ismerik pl a nane honlapját (tele van hasznos anyagokkal). Persze ez a téma minden propagálást megér!
Lehet, hogy van már hasonló, de ez akkor is olyan téma, amihez az emberek zöme félve nyúl. Úgyhogy ha benned megvan az indíttatás és a koncepció, akkor vágj bele! Nem számít, ha van már. Ez egy egymást erősítő folyamat. Hajrá!
Nekem is volt blogkezdeményem, amit elkezdtem, de most félretettem egy fontosabb feladat miatt. Erről a feladatról szintén indítottam egy blogot, mert bár lehet, hogy van, de én még eddig nem találtam, kismamáknak való letölthetőkkel színesítettem. És ha majd néhány hét múlva megszületik a Porontyom, szeretném folytatni vele a főszerepben. És remélem, hogy amikor teljes családdá válunk, fel fogom tudni éleszteni a régi, hanyagolt blogomat is. Mert ötleteket Tőled, Via mindig kapok, de itt a hozzászólások között is meg szoktam nézni, ki milyen témában írogat, és ami tetszik, megy a kedvencekbe. :)
A blogolás azzal a céllal indult nálam, hogy a saját gondolataimat kiírhassam, de ezen már rég túlléptem, egy kicsit másoknak is szólnak a bejegyzéseim.
Sziasztok!
Én nem is tudom, hogy mikor volt az életemben olyan időszak, amikor nem tanultam. Tehát most is közel 40-hez. Közel egy éve élek Norvégiában, így most ezt a nyelvet tanulom….elkezdtem gépelni tanulni egy internetes oldal segítségével, szertneék villámkezűbb lenni:-))…..és újrakezdő vagyok vezetésben. Vettünk egy autót és újra vezetni tanulok. Tanulni jó, a rosszul induló napoknak is lendületet adnak.
Én is tanulok (néha:D) gépelni, nem tudom, ezt hazsnálod-e, de legyen itt, hogy más is tanulhasson: https://manonet.org/hu/gepiro_program/ingyenes_gepiras_oktato_program.html
Hajrá a gépírással! Én középiskolában tanultam, és mindenkit nagyon bíztatok! Megtanulni szívás, mert nagyon sok gyakorlást igényel (mi egy évig tanultuk heti nem is tudom hány órában, míg minden betűnek tudtuk a helyét, és még egy évig gyakoroltuk, mire megszilárdult a tudás és automatizmussá vált), de utána áldás! Én most iPad-en gépelek, „láthatatlan” (képernyőn megjelenő virtuális) billentyűkkel, cselesen elhelyezett ékezetes betűkkel és írásjelekkel, de így is ugyanolyan folyamatosan megy. Ha egyszer jól megtanulod, utána gyakorlatilag bármilyen billentyűzethez nagyon hamar adaptálódsz, kisebb átrendezések és méretkülönbségek sem számítanak. Szurkolok mindenkinek, aki gépírást tanul, tartsatok ki, megéri! :)
És Aktuális Via megint egy frappáns posztot írt! :)
Délután szülői értekezlet volt az oviban (ez már a 2. szülői, amire szülőként megyek:)) és igazából nem is tudom, hogy miért, de elvállaltam, hogy a szülői munkaközösség tagja leszek. Fogalmam sincs mivel jár, mert csak annyit mondtak, hogy : „Nyugalom, semmivel!” Azért bízom benne, hogy lesz egy-két számomra testhezálló feladat. Bár ha nem lesz, akkor kilépek a komfortzónámból és meg van oldva az egész. :)
Óóó, hadd legyen ez a szuperhősnevem!! Légyszi! :))
Rendben! Engedély megadva! :)
Könnyű azt mondani, hogy ne görcsöljek rá. :):)
Szeretek tanítani, de mindig többet akarok átadni, mint amennyit tudok.
Most is van egy szakdolgozó lánykám akinek én vagyok a külső szakmai konzulense, de bűntudatom van, hogy nincs időm eleget foglalkozni vele és főként 27 (najó lassan 28 :) ) évesen egyáltalán nem érzem, hogy lenne akkora szaktudásom ami egy ilyen feladathoz kell.
Persze kollégák segítenek szívesen (és már szerencsére kinőttem abból a korból, hogy ne merjek tőlük kérdezni), de azért aggaszt, hogy mégiscsak van egy lány aki csak rám számíthat. (Még ha közben tudom is, hogy egy átlag szakdolgozóval egyáltalán nem foglalkozik a konzulense, azért zavar.)
Nomeg egy blogon is évek óta töröm a fejem, már néhány bejegyzést is megírtam „előre”, de azzal is úgy vagyok, hogy nem szeretném fél gőzzel csinálni, teljessel meg nem tudnám, és ezért el se kezdem… menthetetlen vagyok, tudom. :)
Meglepődnél, hogy nem rágörcsölni is milyen könnyű! Hagyd a maximalzmust, vedd be a leszarompirulát, és ne gondolkozz, hanem csináld! A blogot meg nem előre kell megírni, hanem akkor, amikor jön. :) Iszonyú káros ez a „nem tudom tökéletesre, ezért inkább nem csinálom sehogy” hozzáállás – és mindenhol ott van a munkától a kreativitáson át a szexig (ld. szombati levelesláda). Le vele!
Szerinted lesz tökéletes pillanat, amikor majd úgy állnak a csillagok? És akkor majd érzel valami bizsergést a gyomrodban, hogy hmm, hmm, igen… most, most kell blogot nyitni? :)) Megsúgom, nekem nem volt ilyenem.
Jobbat mondok, a gyerekes ismerőseim a gyerekvállalásukról is hasonlókat mondanak. Soha nem lesz tökéletes pillanat, ha akarsz valamit, akkor csináld itt és most! :)
Szerencsére másban nem is vagyok ilyen… a magán jellegű blogban sem voltam (amikor még volt olyanom), és ott természetesen nem is írtam meg előre semmit :), de vannak dolgok amiket nem szívesen írok le anélkül, hogy kicsit körüljárnám a témát., mert az már nem „társadalmi tudásátadás” lenne, hanem néphülyítés… :)
Csak az aranyközéputat kéne megtalálni valahol az utóbbi és a jelenlegi „módszerem” között, de igyekszem.
Szerintem nem vagy annyira hülye már most sem. :) És ha az alapoktól kezdenéd? Nem a kortársaidnak vagy a Nálad nagyobb tudásúaknak írnád, hanem kicsit lejjebb lőnéd be a célcsoportot? Biztos van egy közeg, akihez már most magabiztosan tudnál szólni, mert ahhoz a szinthez már elég, amit most tudsz.
Nem tudom mondjuk a témádat, de azért bármiből létezik az akadémikus és óvodás szint között átmenet. :)
Lejjebb van belőve a célcsoport, teljesen átlag szintre és tudományos jellegű lenne/lesz, mert én ilyen fizikusszerűség vagyok :)
Hétköznapi dolgok mindenféle levezetés meg száraz agyzsibbasztó dolgok nélkül… kicsit a saját szemszögemből.
(Csak él bennem egy nem túl pozitív kép az ilyen önjelölt észosztó fizikatanárokról (gyakran valódi diplomával), akik oltári baromságokat tudnak leírni a legalapvetőbb dolgokról és nem szeretnék beállni a sorba… több kifogásom nincs, kifogytam :) )
Fú, én imádnám! És ráadásul lány vagy! Ez mennyire szuper, le a sztereotípiákkal! A Szertár blogot is tök szeretem, pedig az sem kifejezetten az én területem.
Vágj bele, egy olvasód tuti van már, de szerintem ha itt a csajok elolvassák, hogy mit tervezel, lesz ez még több is… :)
Ahh… egyre nagyobb a teher… najó csak vicceltem. :)
Ok, meggyőztél…
Én támogatom! Szeretem, amikor a hétköznapi dolgok mögött valaki megmutatja a tudomány működését. Volt egy matek-fizika tanárom középiskolában, egy nagyon egyszerű stílusú, karakán asszony volt. A párolgás képletét például úgy vezette be, hogy miért teregetjük ki a ruhát? Miért nem hagyjuk csomóban a lavórban? Mert a felület fontos része a képletnek. Remek dolognak tartom az ilyesmit. Hajrá! Vágj bele!
Ráadásul ha egyszer eldöntöd, hogy „na, én mostantól blogger vagyok, van egy blogom, ami erről meg erről szól”, elkezdenek szembejönni az ötletek. Azért, mert benne van a fejedben, hogy ilyen meg ilyen témákat keresel, és könnyebben akad meg a szemed dolgokon, könnyebben ugrik be, hogy jé, ezt el tudnám vinni a blogba!
Csak vágj bele! :)
Köszi a lelkesítést. :) Tök jó a példa is, irigyellek így utólag is a tanárnőért. :)
Én is szívesen olvasnék ilyesmit!
Én is kíváncsi lennék a blogodra, ha írni kezded!
Ismerem ezt a szakmai perfekcionizmust, és bizonyos esetekben indokolt is, de sok jó dolognak akadályozta már meg a létrejöttét, és ez nagy kár.
Szerintem vágj bele, látod, milyen sokan lennénk lelkes olvasóid! :-)
Bizony. Vágj bele. Egy linket akarok látni ott a neveden. :)
Engem is érdekelne, megszavaztuk! :))
Amúgy nekem a párolgást hajszárítással magyarázták, melegítés + „szél” is gyorsatja, de akkor ez most a 3., a felület.:)
Most hogy így mondod, valami ilyesmi is volt a képletben – miért száradnak gyorsabban a ruhák nyáron a szabadban, mint télen a hideg szobában…
Timi: most már láthatsz linket a nevem mellett… :) Bár még csak a kezdő bejegyzés van fent. :)
Elolvastam, és próbáltam is kommentelni, de nem ment :( A wordpress-szel próbáltam belépni, de közölte, hogy nem jó, pedig itt is azzal vagyok. De azért itt is megkérdezem, hogy mi az a 25 emeletes épület? Olyan kíváncsi vagyok!
Nekem mindig az volt a bajom a fizikával, hogy (abszolút humán-agyú lévén) nem áll rá az eszem se a számokra, se a logikára, és túlzottan a gyakorlati dolgokra se. Belőlem az, hogy két kiskocsi összeütközik, és akkor hat az erő-ellenerő, meg az elektromosan feltöltött vonalzóval felszedjük a papírt az asztalról, meg az autó robbanómotorja hogyan van, max egy ásításban elnyomott „dejó, ezt is tudjuk” életérzést tudott kiváltani. Életem egyetlen érdekes fizikaórája az volt, mikor azt tanultuk, hogy Einstein (?) szerint miért nem lehetséges az időutazás (a fizikatanárom szerint meg azért nem, mert akkor már rég elárasztottak volna bennünket az „időturisták” :p ). Fura módon, ha ilyen elvontabb témákról esik szó egy-egy scifiben, filmben, könyvben, arra viszont egyből rácuppanok, és még a „száraz”, alapvető műveltség (ami nekem ilyen téren kevés van) kategóriájába tartozó infókat is addig rágom, míg meg nem értem nagyjából az érdekes részt. Ha esetleg ilyesmi témát terveznél, máris felírhatsz egy újabb törzsolvasót! :D
Nagyszerű téma, lelket épít.
Minden fogadalmamban ott áll: segítőkésznek lenni. ÉS: segítséget kérni, elfogadni a segítséget. Mert furcsa, de ez sem magától értetődő. Pedig az emberek jók, csak merni kell nyitni kell feléjük. És mert együtt erősebbek vagyunk, mint hinnénk.
A segítségnyújtást leggyakrabban az egyetemen gyakorlom: tavaly hivatalosan is részese voltam egy mentorprogramnak (és remélem, idén is így lesz); az elsőévesek hálásak voltak, én pedig örültem, hogy segíthetek, mert jól emlékszem még azokra az időkre. :)
Segíteni jó, s jó tett helyébe csak jót várhatunk.
Ölellek, Via.
Mindenek előtt egy történetet szeretnék megosztani. Közeleg anyukám születésnapja, a halála évfordulója és a halottak napja. Ez sokrétűen felkavarja az emlékeket, és igyekszem előre venni a sorban azokat, amik az emberek jóságáról tanúskodtak akkoriban.
Szóval nem sokkal anyukám halála után egy néni a környékről meglátott sétálni az utcán. Lepattant a biciklijéről, odajött részvétet nyilvánítani, és felsorolta saját magán kívül még néhány nyugdíjas barátnőjét itt a környéken, akikhez bizalommal fordulhatok „női ügyekben”, ha szükségem volna rá. Ez úton is ölelem Panni nénit, Ili nénit, Mari nénit, Teri nénit és mindenkit, aki a szívén viselte akkor és azóta is a sorsomat.
Arról, amit tanítani szeretnék. Amiben úgy érzem, a leginkább van átadni valóm, azok a tanulási technikák és a szépírás. Amit egyszerre szeretnék tanulni és tanítani (persze az előbbieket is), az a pozitív gondolkodás és az időbeosztás, életszervezés. Ezek elsősorban az „online” témáim, „offline” (különösen anyukám halála óta, akitől mindezt tanultam) szeretnék megtanítani néhány embert kötni, horgolni, hímezni.
Ó, és hogy mennyi mindent szeretnék tanulni! Rájöttem, hogy míg más emberek bakancslistája megélni való dolgokról vagy meglátogatni való helyekről szól, addig az enyém valószínűleg zömmel megtanulandó dolgokról. :) A kevésbé kézzelfogható dolgok közül szeretnék fejlődni a stresszkezelés és a spiritualitás területén. A kézzel fogható dolgok közül szeretném megszerezni a diplomámat. Aztán szeretnék tanulni grafológiát, masszázst, rajzolást, különböző kézműves tevékenységeket (mindenek előtt kosárfonást és fonalfonást), autóvezetést, angol és német nyelvet. Szeretnék jobb háziasszonnyá válni, úgy rákapni a lomtalanításra, ahogy a kis adagokban történő takarításra sikerült, megtanulni rendesen vasalni és felmosni, egészségesebben étkezni, többet mozogni, jobb viszonyban lenni az orvosokkal.
Hú, Timi, de nagyon-nagyon emlékeztetsz magamra! :) Én is legszívesebben a fél (na jó, háromnegyed :p ) világot megtanulnám :D De most épp azt gyakorlom, hogy kicsit lejjebb adjak a rengeteg tervből, mert egy ideje már túl sok a tervezgetés, és aztán a sok, nagy és összetett feladattól megrémülve kevés a cselekvés.
Anyukámnak ajánlottam nemrég a blogot, belenézett, aztán néhány nap múlva megkérdezte: miért lesz jobb attól az élete, ha megtanul takarítani? Nehéz átadni annak, akit, még nem „szippantott magába” az Urban:Eve, hogy mi mindent lehet megtanulni itt a takarításon kívül – vagy a takarításon (sminkelésen, főzésen, öltözködésen, stb, stb) keresztül: életszemléletet. Nekem nagy aha-élmény volt, mikor a sok olvasgatás után nemrég elkezdtem alkalmazni a babysteps-eket a portörlésen kívül is, és a naaagy terveimet lebontani apró lépésekre, és abból az elsőt rögtön megtenni, aztán következőnek a másodikat… így már nem is ijesztő :)
Szóval köszi Via, én tanulok itt rengeteget! Ez szerintem az egyik legjobb dolog a világon, a „tanítónak” és a befogadónak is, ha valaki a személyével, az „olyan, amilyen”-ségével tud tanítani, és értéket adni másoknak. ♥
Ez az írásod most olyan melengető, mint egy nagy bögre forró tea.:) én pszichológus vagyok, tehát mindenképpen segítő irány felé gondolkodom… Talán a legnehezebb, hogy felkeltsd az emberek figyelmét arra, hogy törődjenek magukkal, és hogy észrevegyék, lehet másképp is… A terveim között szerepel a zeneterápia, ami felénk (Vajdaság) még új és ismeretlen. A fővárosokban talán a legnyitottabbak az emberek, de a kisebb városokban – nem beszélve a falvakról – az emberek csak sodródnak, hátradőlve panaszkodnak és várják, hogy más oldja meg a problémáikat. Ezen szeretnék valahogy változtatni. Rengeteg inspirációt adsz Te és a blogod, szóval ötlet az van bőven…:)
Ha már segítés, érdemes megnézni ezt is: szivesseg.net
Lehet azon vitatkozni, hogy jól csinálják-e, vagy inkább másképp kellene, de a szándék kétségkívül pozitív. Aki akar és tud, hozzájuk is csatlakozhat bármilyen felajánlható „szívességgel”; aki pedig máshogy képzeli a segítést, legalább tanulhat a hibáikból és sikereikből. :-)
Én annak idején még esküt tettem:
5. Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget.
Vannak dolgok, amik változnak és vannak, amik nem!
Pénteken Önkéntes Állatvédők Családi Napján vettem részt és azzal segítettem, hogy fotóztam :) nagyon örültek neki!
De éppen egy ‘segítő blog’ elindításán dolgozom hónapok óta. Majd beszámolok róla, ha elindult:)
A kép csodálatos! Én is imádom a 88 éves Nagyimat fényképezni. Számomra a legszebb képeim ♥
Köszi Via. Azt hiszem, nagyon sokunkat megerősít ez a poszt abban, hogy merjünk továbbra is nagyot álmodni és addig is bátran segíteni az apró dolgokban, mégha nem is vagyunk az adott terület szakértői. Eddig azt gondoltam, hogy a súlyosan problémás családi állapotok miatt alakult ki bennem ez a segíteni vágyás, de látom, hogy ezzel a segítő/támogató attitűddel egészséges családból származók, például te, is megáldottak :)
Nagyon meghatározott területet nem választanék magamnak, de azt évek óta tudom, hogy gyerekekkel, kamaszokkal szívesen dolgoznék. Ehhez jött mostanában az empatikus kommunikáció. És úgy általában az ember és környezete, ismeretterjesztés. :)
Idősekkel egyelőre/már nem szeretnék ilyen módon foglalkozni, túl fájdalmas lenne, de ötleteim lennének, még sodorhat arra a szél.
Mostanában sokat agyalok a fentiek megvalósításán, el kell indulnom, mert úgy érzem, csak pazarolom az energiámat, tudásomat, tennivágyásomat.
Ja, és nagyon tetszik a poszt elején a kép!
Én is imádom, huncut öregnéniség felkerült a bakancslistámra! :)
„Bármit is csinálsz, szükség van Rád. Mutass példát, és tanítsd meg másoknak, amit tudsz!
Nem elvárás azonban, hogy tömegeket taníts, a legapróbb változás is számít, mert összeadódik.”
Az is ér, ha nem kifejezetten nőknek szól?
Az én témám elég speciális: kortárs egyházzene (ha valakinek így ismerősebb: gitáros mise, ilyesmi). Ehhez értek, ezt próbálom átadni annak, akit érdekel. A témának magyar nyelvű szakirodalma, fóruma, képzési rendszere gyakorlatilag nincsen, ezért bármit is csinálok, az úttörő a maga terepén :-)
Működtetünk egy honlapot (ez itt a reklém helye: http://www.villanyharfa.hu), letölthető zenékkel, kottákkal, lemezkritikákkal, összegyűjtött cikkekkel és mindenféle segédanyagokkal. Évek óta dolgozom egy könyvön is, amit majd szintén a honlapról lehet letölteni (ingyen, mert nem a bevételszerzés a célja). Igaz, a téma viszonylag kevés embert érint, de nekik fontos.
Szerintem ez is „power of we”. :-)
Minden ér. ♥
Nagyon kösziiiii, hogy ezt leírtad!
Én egy vagyok a kevés emberből (csak nem katolikus, hanem református részről), akit érdekel a téma.
Megnézem a honlapotokat mindenképp!
Alapvetően a katolikus liturgiához csináltuk, de a zsoltárok, a könyv- és lemezajánlók, az interjúk vagy épp a zenekarok linkjei szerintem felekezet-függetlenek :-)
Köszönöm, lányok, nagyon örülök neki, hogy tetszik, fontos nekem ez a téma. ♥
almond: „amikor a csepp hazatér a tengerbe, a tenger is hazatér a cseppbe”.
Pont tegnap melankóliáztam valami hasonlón… azt hiszem, ez az írás most nagyon jól jött nekem, Via :)
Via, már megint fantasztikus :) imádom a hozzáállásodat. én próbálom (fiatal korom ellenére) régóta így élni az életem, nagy családban nőttem fel, nyilván erre nevelődtem otthon is és az iskolában is óriási hangsúly volt a közösségi tevékenységeken. különösen szívügyem a természet-és környezetvédelem, az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat és tudásomat próbálom átadni mindenkinek anélkül, hogy bármilyen erőltetett „divatzöld” dolog lenne benne. a gyökereket kell megérteni. és ha valaki megkérdezi, hogy miért gyűjtöm pl. szelektíven a szemetet, hiszen az emberiség nagy része nem teszi ezt, tehát csak az energiámat pazarlom, a válaszom az egyik kedvenc idézetem: „lehet, hogy csak egy csepp vagy a tengerben, de anélkül a csepp nélkül is sekélyebb volna a tenger”
úgyhogy gyertek kedves Cseppek, csináljunk tengert! ;)