Mára is jutott két kérdés, továbbra is várom a leveleiteket! :) A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, a címem még mindig: via.farkas@gmail.com.
Szívecske kérdése: Kérlek segíts nekem…huszonéves vagyok, rengetegszer előfordult már, h elhatároztam: LEFOGYOK! Tipikus eset, nálam mindig nyer a kaja a végén, nagyon szeretek enni és bánt, h nem vagyok alapból olyan típus, h ehetek bármit és bármennyit, csinos maradok… van, h egy hónapig bírom, h kevesebbet eszek, többet mozgok, ugyanis ez a jó elv szerintem, bárki bármit is mond! Tehát sosem próbáltam Norbi-s, 90 napos diétákat, praktikákat ezekben nem hiszek… Viszont ahogy írtam 1-2 hónap után újra “ehetnékem” van! :( Az akarat ami hiányzik biztosan, már annyi mindent kipróbáltam, hátha segít: csinos női képeket tettem magam elé, írtam miket eszek egy nap, készítettem lapra egy társasjátékot ami a napokat jelölte, és áthúztam az adott napot, ha aznap ügyes voltam, tehát normálisan étkeztem és mozogtam is valamit… Rendszeres mozgás nélkül tudom, hogy nem sikerülhet, az a nagy baj még, hogy nem szeretek eléggé mozogni, ugyanis aki lefogy nagy nehezen az biztosan úgy is szeretne maradni… egészséges, fitt, csinos, stb. És olvastam hogy a mozgás szeretete nélkül bizony abbahagyódik a dolog és újra kezdődik elölről az egész, amit már elért az ember, újra lerombolja… Van valami új, vagy jobb ötleted ezeknél, vagy egyszerűen aki magán nem segít, mástól se várja elvvel válaszolnál legszívesebben?
Nem hajtalak el, ne aggódj, ennél vajszívűbb vagyok! ♥ Újdonságot nem tudok mondani: mínusz kalóriabevitel plusz mozgás = zsírégetés, ez mindennek az alapja. Fontos lenne azonban tisztázni, hogy mit és miért akarsz. Szerintem önmagában az, hogy lefogyj, nem elég cél, inkább arra törekedj, hogy egészséges, erős emberke legyél, akinek jó az állóképessége, a vérképe, és hatvan évesen sem fog szuszogásba torkollni, ha megmászik két emeletet. Legyél magaddal türelmes, és ne büntesd, bántsd magad, ha nem sikerül minden elsőre “tökéletesen”. Lesznek olyan napok, amikor nem leszel fitt-királynő, de nem az fog sikeresen lefogyni, aki soha nem szegi meg a diétáját, hanem aki a megszegés után sem hagyja a francba az egészet, hanem másnap újra kezdi, és addig csinálja, amíg el nem éri a célját, bárhányszor is zökkenjen ki. Rengeteget segít, ha belülről jöjjön az igényed, és nem egy külső elvárásnak akarsz megfelelni, mert ha tényleg szeretnéd a célt, akkor nem fogsz magadnak keresztbe tenni, ellenben ha valaki másnak akarsz teljesíteni, akkor esélyesebb, hogy lázadásként abbahagyod az egészet. Motivációról és betartható célok kitűzéséről itt írtam korábban bővebbem, nem szeretném ismételni magam, olvasd el. :) Ami a sportot illeti: én is felnőttként szerettem meg a mozgást, előtte hajcsáros kényszer volt, és nem leltem örömömet benne. Szerencsére a mozgásnak nem kell unalmas, monoton dolognak lennie! Eljárhatsz úszni, ha az agresszió-levezetés se jönne rosszul, akkor kick boxra, ha a keleti szellemiség is érdekel, akkor kung fura, ha nyugira van szükséged, akkor jöhet a pilates, és van még ezer lehetőség a spinningtől a hot ironon át a zumbáig. Hidd el, rá lehet kattanni, nagyon jó érzés, ha már nem úgy éled meg, hogy “jaj, megint menni kell”, hanem “mikor megyünk mááár!” :) És képzeld, akármilyen hihetetlen, még a futást is meg lehet szeretni. A végén már nem a fogyásról fog szólni, hanem a sport kedvéért sportolsz, és az a legjobb. Nincs esetleg barátnőd, akivel össze tudsz szövetkezni, és motiválnátok egymást? Lehet utána együtt röhögcsélni az endorfinfelhőben. :) Ha megvan a teljesíthető, betartható célod, amihez hosszú távon elég motivációd van (mert szívesen csinálod, mert elszánt vagy), akkor meglesz a munkád gyümölcse.
Liza: Már nagyon régóta olvasom a blogodat ‘rejtett üzemmódban’, azonban most egy olyan helyzetbe kerültem az életemben,amiben szeretném a Te és az olvasók segítségét kérni. Most ért véget (jobban mondva még nem, mert egyik fél se mondta ki, de mindketten tudjuk, mi a helyzet) egy öt éves kapcsolatom (17 évesen kezdtünk el járni). Elsők vagyunk egymásnak minden téren (szóval a szakítás dologban és az utána következő dolgokban is ‘tapasztalatlan’ vagyok). Én az első pillanattól kezdve ugyanúgy szeretem és vonzódom hozzá, valami mégis megromlott. Életem szerelme, de menni akar, engednem kell. Csakhogy nem tudom hogyan és mit és merre. Érzem, hogy belebetegszem abba is ha együtt maradunk, de abba is ha szétmegyünk. Viszont szeretném, ha a lehetőség megmaradna egy későbbi újrakezdésre. Nem szeretném elveszíteni, de a barátja se tudnék így maradni (mert Ő erre kér), hogy szerelmes vagyok és úgy érzem Ő az igazi. Ne haragudj az összevisszaságért és hogy zanzásítok nagyon, de kavarognak a fejemben a gondolatok, az érzések. Szeretném ha ellátnál jó tanácsokkal és ha kitennéd a problémámat a szombati rovatodba, hogy mások akik esetleg átéltek hasonló dolgokat is tudjanak segíteni. Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget, biztos vagyok benne hogy tudsz-tudtok-segíteni nekem.
Őszintén szólva ha még szerelmes lennék, én sem tudnék a “csak” barátja maradni, legalábbis rögtön biztos nem, idővel esetleg, de talán még akkor sem… Hogy mit csinálnék a helyedben? Engedném, és bőgnék, és nyalogatnám a sebeimet, és nem döntenék semmiben, csak figyelném, hogy merre zuhannak a jól felépített kis életem darabjai, aztán majd ha semmi nem mozog már, akkor nézném meg, hogy mit lehet a roncsokból kihozni. Teljesen lebénulnék egy időre, az biztos, úgyhogy ha Te most így érzel, az nem abnormális, vagy akkor ketten vagyunk abnormálisak.
Mindent, amit a szakításról tudok, leírtam itt, hála a magasságosnak azóta se tudok többet, úgyhogy átadlak az udvarhölgyeknek. ♥
Köszönöm előre is!
Szia, Via!
Na, se egészséges nem vagyok, se erős – előbbin nem változtathatok, de utóbbin szeretnék. Illetve idén belefogtam, majd meglátjuk az eredményt. Persze ennél is sok mindent figyelembe kell venni – pl. az alacsony vérnyomásom (újabban azt is rendszeresen mérem, legalább értelmet nyert, miért vagyok fáradékony). Az én átlagosan 80/60-as értékem mást valszín kikészítene.
Ami az étkezést illeti, valószínűleg akkor se tudnék változtatni rajta, ha kapnék tanácsokat, lévén nagyon válogatós vagyok, de lehet, ezt csak a kishitűségem mondatja velem :D Azt eszem és akkor, amit megkívánok – igen, rengeteg rágcsát és csokit és egyebet is -, csak elég sűrűn legyen. Nem hiszem, hogy erről a kényelemről le tudnék mondani. Az étkezésem zöme sovány hús és péktermék. Pl. nem tudnék úgy hízózni, hogy zsírosat eszem, meg se maradna bennem, brr. Viszont mindenki mondja, hogy teljes kiőrlésű kenyér, meg ne édes péksütemények… hát, ez se jönne be nekem, ragaszkodom a fehér kenyérhez és a kakaós csigához, meg a többihez :D Zöldség is nagy sláger, de ha egyszer nem szeretem?! Mint már más is rámutatott: a legtutibb diéta se számít semmit, ha sírva eszem… Meg eleve a savas kajákat nem ehetem, pedig az is gyakran hiányzik (bűnözök is almával, naranccsal néha, de nem sokszor szabad :( ). És hiába nyugtatom magam, hogy igazából nem élek egészségtelenül (nem iszom, nem dohányzom, nem kávézom, stb.), ha igazából egészségesen sem…
Szegénykém, azt hiszem, elég pocsék kajákat ehettél eddig, ha ennyire rossz véleménnyel vagy a zöldségekről. :) Ne az ovis menza meg a finomfőzelék legyen a standard! És az “anyu főztje” sem intézményesen azt jelenti, hogy kulináris élményt kapsz otthon. (Sajnos vannak emberek, akik nem tanulnak meg főzni pusztán attól, hogy gyerekük lett. :D De simán lehet az is, hogy más az ízlésed.)
Nagyon sok féle zöldség van, ízben, állagban rendkívül eltérnek, igazán nem lehet őket egy kalap alá venni. Jó kaland lehet kipróbálni őket, esetleg egy tuti megbízható étteremben megkóstolni, ahol értenek hozzájuk, és nem csak mellékszereplőként kezelik őket. Én eddig 3 embert szoktattam rá a spenótra a spenótos-túrós tésztámmal. :] (Pedig kézzel-lábbal tiltakoztak, hogy ők aztán utálják. :D)
Hú, hát a spenót nekem is… nagy mumus… finoman fogalmazva :) És igen, elég sokat menzáztam kiskoromban. Viszont a paradicsomlevesből máig csak a menzásat szeretem :D A “túl jó minőségűt”, amit mondjuk anya vagy egy étterem csinál, nem bírom. Jó, igaz, a krémlevesekkel amúgy is hadilábon állok. Valami vagy legyen szilárd, vagy folyékony, a kettő között… hát… nekem túlságosan “előemésztett” benyomást kelt XD Bizonyára nagyon sok zöldség van, ami finom és jól el lehet készíteni, csak nekem nincs hozzá gyakran szerencsém. Amire a leginkább háklis vagyok, az az állag… pl. gombát is azért nem eszem. Ebben is végletes vagyok: ropogjon, mint a nyers sárgarépa (azt pl szeretem, kis mennyiségben :D), vagy legyen teljesen pürés (egyszer majd kipróbálom a padlizsánpürét, becsszó, csak össze kell szednem a bátorságom…). A kettő között… nos, egyelőre nem az én műfajom. Szóvan igen, a nagyobb mennyiségű “zöldségevésem” kimerül a krumpliban és a rizsben :D Na, jó, nyáron a főtt kukoricában, azt ipari mennyiségben lennék képes eltüntetni, jó sósan (tudom, azt se lenne szabad… de hát az izzadtságot is pótolni kell valamivel, ugye… :D na igen, megideologizálni bármit tudnék, végtére bölcsész vagyok.)
Azt mondják, a válogatósságot nagyban meghatározza, hogy kiskorában milyen élményei vannak az embernek az ételekkel meg az étkezéssel… lehet, hogy ez igaz, mint már felnőttként megtudtam, én már babának is túl sovány voltam, úgyhogy jóanyám (orvosok által jól megijesztve) úgy etetett, hogy apa lefogott (akkoriban erősebb kis klapec lehettem, mert két kéz kellett hozzá), míg anya tömte belém az ilyen-olyan pürét… na, egy pszichológus ezen az infón, plusz a válogatósságomon alighanem hosszan és élvezettel elcsámcsogna :)
Apropó, máig sem tudom, hogy a “finomfőzelék” titulus mit takart :D Pedig gyakran volt a “menün” a suliban is, arra emlékszem :D És a szüleim védelmében annyit hozzátennék, hogy istenien finom kajákat tudnak főzni, csak éppen a húsos kategóriából :) Hogy a desszertbéli remeklésekről ne is beszéljünk, nyami :) (Nem véletlenül engem is leginkább a “sütispult” vonz az egész konyházásból a legjobban… :D)
Mindenki fogyni akar az edzéssel + fogyókúrával. Lehet majd valamikor hízókúráról is olvasni/hallani? Nekem például arra lenne szükségem…
Az a lényeg, hogy legyél egészséges és erős – egy 70 kilós ember is lehet szuper állapotban, és egy 55 kilós is borzasztóban. Elég csak az olimpikonokra ránézni, hogy a teljesítményük csúcsán különböző sportágakban mennyire különböző testalkatú emberek érvényesülnek.
Semmiképpen ne úgy hízz, hogy az káros legyen az egészségedre! Ha komolyan úgy gondolod, hogy nem egészséges a súlyod és híznod kell, mindenképp beszélj egy dietetikussal, hogy valóban izomépítés legyen, ne csak az, hogy beszabadulsz egy gyorsétterembe, és jól megterheled az érrendszeredet.
Illetve a masodik az blogspot.com, bocs.
Szivecske, nekem ezek a fogyokura- blogok nagyon inspiraloak voltak, semmit nem akarnak eladni, lenyegeben kaloriaszamlalasrol, de sokminden mas jotanacsrol, szemelyes tapasztalatrol szolnak: shapeshifter.blog.hu, ill.konnyenfogyok.blogspot.hu
Liza
Rengeteg jó tanács elhangzott már, csak annyit tennék hozzá, hogy miután a MI-ből ismét TE és ÉN lett, alaposan nézd meg azt az ÉN-t. Barátkozz meg újra magaddal, milyen vagy nélküle, mit változtál mióta nem voltál egyedül, mik azok a szokások, berögzült viselkedések, melyek csak miatta voltak, ki vagy te és mire van szükséged. Légy most nyugodtan önző, lehet hogy találkozni akar veled, de már nem kell neki megfelelned… Szóval keresd meg ki vagy, te mint önálló személy.
Szivecske:
nekem a hirtelen falási rohamokon két dolog szokott segíteni, az egyik, hogy megkérdem miért is akarok zabálni, a másik az irdatlan mennyiségű folyadék fogyasztása… de még így se mindig jön össze, a több mozgás kevesebb kaja ez egyetlen recept sajnos.
bocsánat a terjedelemért :)
Semmi gond, nálam szabad hosszút írni! :)
Szivecske: én nem jártam ebben a cipöben (még), de én is nagyon szeretek enni. Szerintem ha figyelsz arra, hogy esténként ne egyél sokat, vagy nehezet (hiszen akkor úgysem lehet jól aludni), illetve reggelire táplálót, egészségeset, és általában egészségeset, akkor lehet, hogy már sokat teszel a fogyásért, persze mozgással együtt. Én amikor intenzíven mozgok, nem is igénylek egészségtelen kaját, valahogy nincs kedvem hozzá, mást kívánok meg. Azt a jó érzést, hogy fitt vagyok, nem akarom lecsapni egy hatalmas elnehezítö étel “labdával”, ami a kanapénak szegez. Szerintem nagyon sok féle finom étel létezik, söt, majdnem mindennek van light változata, így szerintem semmiröl nem kell lemondanod, csak átalakítanod. ha pl. szereted a fasírtot, akkor eheted, de sült krumplival, hanem mondjuk salátával. Ha nem szereted a zöldsalátát, válassz 1-2 tetszöleges zöldséget, és azt alakítsd salátává. Vagy kombinálhatod gyümölccsel is (Pl. répa- szölö, gránátalma) stb. Ha valamilyen ételre vagy italra nincs szükséged, akkor könnyen elhagyhatod, és helyettesítheted mással. (én pl. a cukros feketekávét váltottam le mézes zöldteára nemrég, és rá kellett jönnön, hogy nem is volt áldozat!). egyet értek a többiekkel abban, hogy a sport egy idö után a kedvenced lesz, nem a legkevésbé kedvelt napi program. Fura, de tényleg így müködik! :) Hajrá!!
Liza: velem is megtörtént a történeted, majdnem pont ugyanígy. Én sem tudtam, hogy mit kell ilyenkor tenni, mert nem volt benne tapasztalatom. Mindenki mond valamit, mindenki mást tanácsol, te pedig szürd le, amit megfelelönek érzel, hiszen mindenki saját magából indul ki. Vannak akik újra összejönnek, vannak akik nem. Vannak akik barátok lesznek, vannak akik nem. De szinte biztos, hogy mindegyikük élete jól alakult a szakítás után, hiszen az ember már csak ilyen, a legjobbat hozza ki mindenböl, ha lehet. Szerintem lehet barátkozni, ha a másik fél is nyitott erre, de tényleg ne rögtön, mert az csak összezavarja az embert. Bosszantó, tudom, de idövel sokkal könnyebben nyittok majd egymás felé, és meséltek egymásnak. Egy új és jó barátság nem hordozhat magában azzal össze nem egyeztethetö elemeket…szerintem. Szóval ha rögtön nem is lesztek barátok, az nem jelenti azt, hogy késöbb ez nem alakul ki, könnyen akár. Csak egy kis türelem kell.
Szerintem két dolog jó egy ilyen nagy szakításban. (Elöbb utóbb kiderül, hogy van jó oldala is :) addig meg sírni kell sokat, általában…)
1. Nagyon sokat tanulsz belöle, sokkal erösebb és bölcsebb leszel. Ezzel a folyamattal, amin keresztülmész, felvértezed magad egész felnöttkorodra egy csomó tapasztalattal. Késöbbi megpróbáltatások során lesz majd honnan merítened, eröt is meg tapasztalatot, ötletet is arra, hogy hogyan kezeld a szituációt. Akármilyet.
2. A szakítás és az utána való “egyedüllét” lehetöséget ad arra, hogy rájöjj, valójában mit is akarsz az élettöl. Mik a céljaid. Szeretnél mást tanulni, egyetemet váltani? Szakmát váltani? Utazni? Országot/várost váltani? Szinte biztos, hogy ezeket a kérdéseket nem tudtad érdemben feltenni magadnak eddig, mert mindig befolyásoltak a másik tervei. Talán tudtad, hogy mit szeretnél, de össze kellett azt valahogy hangolni a másik féllel. Hogy együtt maradhassatok mondjuk. Most viszont mélyen magadba nézhetsz, és megtalálhatod, mik a legmerészebb álmaid. És elkezdheted megvalósítani öket! Ez hatalmas szabadság! Senki nem szól majd bele, hogy miért ezt szeretnéd csinálni, és nem mást. Csak te döntesz, csak a te véleményed számít! persze mást is megkérdezhetsz, de senki nem dönthet helyetted.
3. Még egy harmadik is van: kicsit eltávolodva a kapcsolattól idöben és térben, látni fogod, hogy pontosan mennyire való neked az az ember, akiröl eddig azt hitted, hogy nagyon. Objektívebben fogod látni a kapcsolatod, és hogy mennyire érdemes ragaszkodni hozzá. Én pl. elengedtem az enyémet, bár nem volt egyszerü, de már nem is vágyom rá, örülök, hogy így alakult. Ö volt az igazi, de azóta rájöttem, hogy van még igazibb is. Söt, lehet, hogy késöbb lesz egy még igazibb, aki még inkább nekem való. :)
A közeljövöre azt ajánlom, hogy tervezz magadnak programokat, legjobb, ha valamiféle heti rutint is kialakítasz, amint bírsz. Elég csak mondjuk egy pénteki kávézó a barátnökkel, és egy “kedd este adják az új epizódot a sorozatomból”-t beiktatni. De már ezek is várakozással, örömmel fognak eltölteni, és segítenek talpra állni, ha van egy hozzávetöleges “órarended”. A maradék idöben persze szét lehet esni, annak is van haszna, lelkileg. Én is kitartást küldök neked, a dolog másik oldalán állva (túl egy ilyen tapasztalaton) azt mondom, nem is annyira annyira nehéz! :) és egyszer csak jó lesz, nagyon!! :)
Szívecske! Mielőtt teljesen kétségbeesnél és mindenféle divat fogyókúrába belekezdenél, vizsgáltasd ki – ha lehetséges egy természetgyógyásszal – hogy nincs e valamilyen hormonális problémád. Ne aggódj, nem kell súlyos dolgokra gondolni, pajzsmirigy és némi mellékvese működési probléma épp elég, hogy az anyagcsere kicsit megboruljon.
Én már túl vagyok ezen, és köszönöm minden rendben, a súlyom is kezd helyrejönni :)
Szívecske, van egy pofonegyszerű tippem kajáláshoz: tervezd meg a vásárlásaid! Ha tudod, hogy valamilyen hizlaló étel a gyengéd, légy szigorú és ne tárazz be belőle. Ha nincs a mélyhűtőben egy kiló fagyi, egész kis eséllyel fogsz befalni 10 gombóccal belőle. Aztán amit megspórolsz ezen, el lehet költeni jobb minőségű kenyérre, gyümölcsre, ilyesmire. Egy nagy kóla árából már van egy kiló almád. Utóbbival jól is lehet lakni. Sokszor csinálom hogy tízóraira, uzsonnára egy kupac tetszőleges(=amit szeretek) zöldséget, gyümölcsöt beiktatok, így kibírhatóbb a kisebb ebéd, vacsi.
Liza: Én is hasonló helyzetben voltam decemberben. Akkor ért véget egy több, mint két éves kapcsolatom. Via szakítós bejegyzésekor már azt írtam, hogy túl vagyok az egészen, de utána rá kellett döbbennem, hogy még korántsem. Nálam is az volt a probléma, hogy szerettem volna hinni az újrakezdésben, hogy talán lehetséges. Ma már hülyeségnek tartom ezt. Sokat sírtam, nem fogtam vissza magam, volt, hogy órákig ültem a fürdőszoba kövén bőgve, halomnyi (használt) zsepivel körülvéve. Ez így időnként nagyon sokat segített.
De közben eljártam társaságba, ismerkedtem, nagyon sokat beszélgettem a legjobb barátommal, aki minden egyes nap elmondta, hogy ‘fel a fejjel, jön jobb’ és ez tartotta bennem a lelket.
Hónapok óta nem beszéltem Vele. Nem is bánom. Könnyebb volt így az egész. Néha még elgondolkodom, hogy ha valamit másképp csinálunk, mi lett volna belőle, de látom, hogy azóta Ő mennyit és milyen irányban változott, illetve, hogy én mennyit változtam, és rá kellett jönnöm, hogy ennek így kellett történnie. :) Én csak köszönni tudom a sorsnak, hogy ennyit változtam azóta.
Tudom, nagyon nehéz a helyzet, és egy ideig én is csak szomorúan mosolyogtam, amikor meghallottam a ‘fel a fejjel’ mondatod, de én is csak ezt tudom tanácsolni. Sírd ki magad, ahányszor csak szükségét érzed, megkönnyebbülsz, nagy levegőt veszel és utána másképp fogod látni a dolgokat. Sok erőt és kitartást küldök Neked! <3
Sziasztok!
Én is új vagyok még a blogon, de már most imádom.
A fogyókúrás témához sajnos nem tudok hozzászólni, mert én sem vagyok egy nagy sport ember és imádok enni is. :) Szerencsére nekem nincs bajom a súlyommal, viszont arra figyelek, hogy esténként már nem eszek és mióta biciklivel járok munkába, az alakom is formálódott és a lelkiismeretem is megnyugodott, hogy sportolok valamit. :)
A szakítás téma sajnos nálam is friss. Mi 3 hónapja szakítottunk a párommal, egyik napról a másikra és ugyanilyen hirtelenséggel tök idegenekké is váltunk.
“My ex? We’re not friends, we’re not enemies.
We’re just strangers with some memories.”
Ami akkor nekem nagyon sokkoló volt, egyik nap még megosztasz a másikkal minden, másnap meg már nem tudsz róla semmit….kiba**ott nehéz, de azt kell hogy mondjam, hogy csak így lehet felejteni, elfogadni, megbocsátani és tovább lépni. Nekem sikerült, mára már nagyon jól érzem magam a bőrömben újra és képes vagyok nyitni mások felé és az a hír sem vágott földhöz, hogy pár hete megtudtam, hogy neki már új barátnője is van. Azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog, mert magamnak is ezt kívánom és most már látom, hogy miért nem illettünk mi össze, hiába voltam én nagyon szerelmes belé.
Tanácsaim a következők: engedd el, ha menni akar, nem szabad könyörögni, emelt fővel kell viselni a fájdalmat, az idő segít és később örülni fogsz és büszke leszel magadra, hogy nem alázkodtál meg és csak akkor sírtál, amikor nem látták. A sírás nagyon fontos, meg kell gyászolni a veszteséget, de ne túl sokáig.
Programok minden mennyiségben, szakítós számok, amiket lehet üvölteni otthon (ha gondolod elküldöm a track listámat :) ) , a Titok című könyv elolvasása, nekem iszonyú sokat segített valamint amit feljebb írtak mások is, új hobby, nyelvtanulás, sport, bármi, amihez kedved van, de korábban nem próbáltad ki!!!
Szóval fel a fejjel, ami nem megy nem kell erőltetni, semmi értelme. Az élet szép és mindenből a legjobbat érdemeljük. Ha valaki elmegy az pedig csak azért van, hogy jöjjön helyette valaki más, egy sokkal jobb.
Petra
Szívecske! Eléggé ellustultam az utóbbi 1-2 évben, és nagyon nehéz volt rászánni magam arra, hogy újra elkezdjek mozogni, ezért beléptem a facebookon egy csoportba, ahol egymást motiváljuk. Ez a csoport konkrétan az Insanity edzéshez kapcsolódik, de biztos van több ilyen csoport, ami csak úgy a sportolásra motivál. Nekem nagyon sokat segített, hogy mindenki megosztotta a élményeit, elõtte/utána képeket rakott fel, recepteket osztunk meg egymással, másrészt meg így nem mertem elmismásolni az edzéseket, mert rosszul éreztem magam, h kifogásokat keresek, stb. Remélem, h Te is megtalálod a Neked legjobb módszert! Sok sikert!
Szívecske, én magamból tudok csak kiindulni, de nálam is ugyanez volt a helyzet, 17-19 éves korom között 15 kilót fogytam. Mint már előttem is mondták: esti torna és este futás. Ha tudsz úszni, nagyon jó alakformáló és az úszás-szauna páros nem engedi, hogy lógjon a bőröd. Étrendet váltani volt talán a legnehezebb, megrögzött csoki-imádó vagyok a mai napig :) Úgy kezdtem, hogy amiben lehetett kizártam a fehér lisztet: most “fitt kenyér” névre hallgató kenyeret eszem reggelente, szigorúan 2 szelet megpirítva, mert akkor tovább laktat. Arra rászórok bármit, abban nem válogatok. Idővel meg lehet szeretni nasinak a sós (a natúr rossz) puffasztott rizst, a pizzás abonett is nagyon finom. Mindent cukor nélkül iszom (kávét, teát), ha nagyon luxus van, maximum teába teszek mézet :) 1-1,5 hónapig nehéz nagyon, utána hihetetlenül képes átállni a szervezet arra, hogy így eszik és folyamatosan sportolsz. Tényleg elkezd hiányozni az edzés egy idő után :) Ma már csak arra figyelek, hogy tartsam, amit elértem, emiatt bőven van, hogy betolok egy jégkrémet, csokit, sütök valamit. A lényeg szerintem, nekem legalábbis az vált be, hogy semmit nem vonok meg magamtól, csak ritkábban és kevesebbet eszek belőle. Nálam a megvonás kisebb düh-és zabálásrohamokat váltott ki, hogy “az élet igazságtalan” és hasonló :D
Liza…
Talán épp itt olvastam, hogy akkor vagy túl a dolgon, ha már tudsz jót kívánni az exnek, vagy bárkinek aki “megbántott”. Én erre fókuszáltam. Próbálgattam havonta, hogy épp hol tartok:) Vicces volt megállapítani hogy még mindig a “szívesen kitekerném a nyakát a harmadiknak” fázisban vagyok… de szép lassan halványulni kezdett és az felszabadító érzés.
Szerintem felejtős a barátság!
Egy igazi érzést nem lehet hűtőbe tenni.
Szívecske: lehet, hogy nagyon vudusan hangzik és hülyének fogsz nézni, de szerintem nem az étel a mumus a történetedben. Nagyon kreatív vagy és nagy benned az akarás, de talán pont ez a baj. Nemrég láttam egy agykontrollos videót egy hölgyről, aki jó sokat fogyott, nézd meg, ha gondolod:
https://www.youtube.com/watch?v=WZBtoFFqcqA
Szóval szerintem a lényeg, mint mindenben, hogy ne görcsölj rá. Minél jobban akarunk valamit, annál jobban eltávolodik tőlünk… Másik dolog pedig, hogy gondolkozz el azon, hogy miért eszel. Pl. hiányérzeted van, mi hiányzik? Mit akarsz evéssel pótolni? Mikor vannak falási rohamaid? Ha mérges vagy? Akkor inkább dühöngj helyette, vagy menj el futni. Vagy ha szomorú vagy? Vagy úgy gondolod, hogy duci a család, ezért te csak verejtékes küzdelmek árán lehetsz karcsú? Persze ha csak maga az étel szeretete, az ízek miatt eszel, akkor jól van. Nem kell mindent agyonanalizálni, de azért érdemes egy kicsit elgondolkodni a miérteken is…
Közben Szívecskéhez is eszembe jutott néhány tipp: először tisztázd a motivációdat, mert lehet, hogy rossz indokból akarsz lefogyni, ezért nem megy. Pl. “a Józsinak a vékony lányok tetszenek, én is az leszek” nem jó, de a “bebizonyítom magamnak, hogy képes vagyok rá, és csinosabb és egészségesebb leszek” már igen, Lényeg, hogy belülről hajtson, ne (csak) külső tényező legyen, ha megvan, írd fel magadnak valahová, ahol látod, ha meginognál:) A másik: szerintem nagyon jól gondolod, hogy nem ilyen-olyan diéta kell, hanem több mozgás, kevesebb evés. Viszont igyekezz tényleg úgy összeállítani az étrended, hogy neked jó legyen! A feta sajt hiába egészségesebb és jobb, mint a trappista, de ha sírva eszed, annyira nem bírod, akkor semmi értelme. A diéta ne kínzás legyen. Ha tudod, hogy nem bírsz lemondani a péksütikről, akkor ne tedd, de tegyél magadnak ésszerű kompromisszumot, hogy heti egyszer, reggelire. Így nem lesz az, hogy 1hónap után a falhoz vágod a mérleget és kifosztod a közeli pékséget. A mozgáshoz: az elején biztos utálni fogod:D sőt, még egy darabig a közepén is:) ezért szerezz egy társat, aki akkoris elrángat mozogni (lehet bármi, kori, tollas, úszás, táncolva takarítás), ha megmozdulni sincs kedved. Sok idő és szenvedés, mire valóban rutin és örömforrás lesz, de megéri az áldozatot. És még valami, én úgy hiszem, sokan ott rontják el, hogy véresen komolyan veszik a fogyókúrát. Lecsúszik egy szelet süti egy szülinapon, és oda-vissza rosszul vannak, hogy “bűnöztek” és feladják az egészet. Ez butaság. Meghívtak egy szülinapra? Oké, kóstold meg simán a tortát, lelkiismeret furdalás nélkül, cserébe mozogj többet, vagy egyél kevesebbet a köv. étkezésnél. Nem kell pánikolni, csak ügyesen:)
(OFF: bocsi az esetleges hibákért, csak beteg vagyok, várom, hogy megyegessen lefelé a lázam, és addigis muszáj volt valami talán hasznossal lekötnöm magad, hogy el ne aludjak:)))
Én Lizának szeretnék válaszolni! Csak ismételni tudom kicsit a többieket, fél éve lett vége az első ‘igazi’ kapcsolatomnak, ugyan csak fél évig tartott, de benne volt minden, elég hevesen ráadásul, ami ilyenkor szokott:) kicsit hasonló volt, én még nagyon szerettem, ő már csak úgy ‘elvolt’. Ha tudod, hogy ez menthetetlen, akkor szívd fel magad, és mond ki, hogy innentől vége! Ez a legnehezebb, de hatalmas terheket fog levenni a válladról! Amint elhatározásra jutsz, a fájdalom egy részét máris kompenzálni fogja, hogy elmúlik az örök agyalás, hogy miért lett így, mit kellene tenni, hogy jobb legyen – egy kapcsolatért nem lehet egyedül harcolni. Fontos, hogyha szakítasz, nincs olyan hogy “kicsit szakítasz”. Nem lehet úgy szakítani, hogy közben beszélgettek, programot szerveztek, meg találkozgattok. Vágj el minden fonalat, hogy nyugodtan ápolgathasd a sebeid. Az én barátom is rögtön barátkozni akart, de megmondtam neki tisztán, hogy egyelőre NE, ne beszéljünk, ne írjon, stb. Pakolj el mindent, ami tőle kaptál, rá emlékeztet, nem kell kidobni, de tedd egy dobozba, és dugd el egy jó helyre, közben sírj amennyit akarsz:) a közös képeket szintén dugd el a számítógép egy rejtett sarkába, egyszer még szép emlékek lesznek – most még nem:) Nekem nagyon nehéz volt, hogy egyik pillanatról a másikra kiradíroztam valakit az életemből, nem hívhatom fel, nem beszélhetek vele, hát hívogattam 3szor annyit a barátnőket:) Aztán minden nappal könnyebb lerr. Aztán szép lassan vissza tudtok szivárogni egymás életében, HA készenálltok rá és szükségét érzitek. Jön egy szülinap, névnap, ami miatt ír a másik, vagy te fogsz írni neki, érezni fogod, ha már tudod kezelni a helyzetet. Nálunk ő írt (többszöris), hogy beszélgessünk, stb. (látszott, hogy gyorsabban túl lett a dolgon, mert a végén szerelmes már nem volt, de még fontos voltam neki), első körben kiborultam, nem akartam vele beszélni, nem bírtam fájt. Nem is erőltettem, kedves voltam, de távolságtartó, De pár hónap múlva, mikor megismétlődött, már nem szorult össze a szívem, mikor megláttam a nevét a kijelzőn, és tudtam mosolyogni a viccein is:) csak légy erős! Még valami: újra összejönni, nem mindig jó, tudd, hogy mik azok a dolgok, amik az elején elrontották a kapcsolatot (nem hibáztatni őt, v magadat, csak tárgyilagosan), és ha dolgok ugyanúgy állnak, egy “megváltozom” ígérettől ugyan ideig-óráig jobb lehet a dolog, de hosszútávon biztos, hogy nem.
kihagytam azt, hogy “találd meg” hogy mi az, ami megakadályoz…
és egy idézet, ami nekem nagyon betalált: “Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit “hoz ki” belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. A másikra haragszunk.
Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset – azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember……..” Popper P.
Sziasztok! Mind a két témában érintettnek érzem magam, szóval sorban mennék.
Szívecske: én 20 kg-t fogytam szenvedés nélkül, méghozzá elmesélem hogyan. Előszöris hogy kicsit a blog szellemében kérdezzem, mi az, ami megakadályoz abban, hogy sikerüljön. Nekem az volt az alapvető gondom, hogy boldogtalan voltam, nagyon nem volt jó a gimim, mai napig emlékszem a legapróbb részletekre, amikor a tanáraim (!!!) szivattak. Aztán jött egy szerelem (bár semeddig sem tartott, de utána segített a düh és a felindultság abban, hogy kitartóan biciklizzek). Egyébként bármilyen viccesen hangzik, nekem abba kellett hagynom a sportot, hogy lefogyjak, mert izomra hízok, szóval heti 1-2 alkalomnál többet nem is mozoghatok…lényeg, hogy amikor egyetemre kerültem végre azt csináltam, amit szerettem, elfoglaltam magam és nem is ettem annyit, az is segít, ha nincs otthon az ember és nem mászkál a hűtő felé…ez azt eredményezte, hogy 20 kilót fogytam 2-3 év alatt, szóval kitartás, nem megy egyik pillanatról a másikra!
Liza: én is egy netto 5 éves kapcsolat után lettem dobva (először 1,5 év majd 3,5 volt). Két dolgot tanultam, 1. ha menni akar nem tehetsz semmit és csak magadat kínzod, ha tartod vele a kapcsolatot. 2. nagyon embertpróbáló dolog felállni és mosolyogni, de ha sikerül, mindennél jobb érzés. Persze mai napig néha visszaránt a múlt és néha rossz egyedül is, de találni kell valamit, amire gondolhatsz ilyenkor. Nekem a tündér unokaöcséim mosolya az, ami felvidít és egy lista arról, hogy miért jobb így és miért nem működött a kapcsolatom, hiába volt sok szép és jó benne. El kell fogadni. Sok Márai és Popper Péter is segített nekem, meg a világ legjobb barátai, akik megnevettettek vagy csak tartottak, amikor sírtam. Kitartás, sajnos ez sok ideig is eltarthat <3
Sziasztok!
Még új vagyok a blogon, de Via le a kalappal! Nagyon jók a cikkek és ez a rovat is!
A fogyókúrával kapcsolatosan nekem is van pár negatív tapasztalatom, bár én általában csak 2-3 kilóktól akartam megszabadulni, de szerintem ha nagyon görcsösen akarod nem megy. Az életmódváltás nehezebb, viszont így nem kell a kilók miatt aggódni és jobban is érzed magad a bőrödben, ha egészségesebben táplálkozol, mozogsz. Nem tudom, hogy szabad-e linket megosztanom, de találtam egy jó cikket, ahol az életmódváltásról sok jó tippet lehet olvasni: https://rohanovilag.info/?p=15
Sok sikert kívánok a fogyáshoz, ne csüggedj, a kitartás a legfontosabb és akkor menni fog! :)
Liza:
én 15 évsen jöttem ösze az első barátommal, 3 évig voltunk együtt és akkor nyár elején szakítottunk, amikor ő érettségizett. utána nyáron sokat összejártunk, nem tudtuk teljesen elengedni egymást.. iszonyúan szenvedtem, mert tudtam, hogy úgy vagyunk együtt, hogy nincs közös jövő, nem lehet tervezgetni, stb.. szóval tudom, hogy nagyon nehéz, de próbáld meg ezt a “csak barátok” dolgot elkerülni, atózt tanácsolom.
aztán elkezdődött neki az egyetem és belevetette magát a dolgokba és nekem mesélt mindenféle csajozós sztorit..ez elég szarul esett, nem is tudom, h miért hagytam a dolgot. aztán ősszel valamin megsértődött és nem beszéltünk egyáltalán 3-4 hónapig. ezalatt én összeszedtem magam, összejöttem egy másik sráccal, akivel egy ideig tök jó volt, de aztán rájöttem, hogy nem az igazi. és valami miatt az előző barátommal újra elkezdtünk beszélgetni. sokat beszéltünk és rájöttünk, h igazából mégis együtt szeretnénk lenni. szakítottam a sráccal és újra összejöttem Vele és azóta is együtt vagyunk, immár másfél éve.
viszont ez a szakítás nagyon kellett, meg kellett tapasztalnom az egyedüllétet és a mással való kapcsolatot is, neki is ki kellett élnie magát az egyetemen. nagyon sokat értem ezalatt a kb 7-8 hónap alatt amíg nem voltunk együtt.
szóval simán össze lehet jönni újra, viszont ami szerintem nagyon fontos, hogy ez csak akkor működik, ha szakítás után el tudod engedni, kicsit megismered magad, és meglátod, hogy igenis nélküle is tudsz élni- csak éppen nem akarsz :D
Szívecske, én 16-18 éves korom körül voltam ebben az állapotban, nem szerettem a sportot, de hormonális okok miatt híztam, és utáltam magamat, tipikus kamasz. Aztán kitaláltam a futást (na jó kocogást), este, hogy senki ne lásson az utcán, meg az otthoni tornákat, és el kezdtem írni egy naptárba, ma mit sportoltam. Kb. 2-3 hónap múlva már élveztem a futást, a hasizom gyakorlatokat (amit addig utáltam), és kezdtem felfedezni más mozgást is (kickbox, hot iron – szuper) és ha 3 napig nem edzettem megőrültem. Akkor még nem néztem annyira a kajákat, hogy mit ne egyek (így utólag jobb is, mert a fejlődő szervezetnek kell az energia), de a sok mozgás miatt nem is kívántam az egészségtelen kajákat. 28-30 év körül már nem olyan az anyagcsere, és akkor már kicsit jobban oda kell figyelni. Szerintem.
Liza: Mondhatom, hogy rutinos szakító vagyok, de engem is a Nagy Szerelemmel való szakítás viselt meg a legjobban. Persze van, amikor már tudtok barátként találkozni, de egy évig (nálunk ennyi volt) biztosan nem. Azóta rájöttem, hogy a szerelem érzésében voltam szerelmes, és hálás voltam neki, hogy ezt a tulajdonságomat megmutatta (erre is képes vagyok?). Amit már írtak többen is, hogy tapasztalatot szereztél, és tovább kell lépni, és ha dolgotok lesz még egymással, akkor úgyis találkoztok. Egy ismerősömék 4 évi járás után szétmentek, majd 4 év szünet után összejöttek, majd 4 év után ismét szét, de a második etap épp azért volt más, mert mindkettőjüknek kellett a tapasztalat. Via az üdítő kivétel, de amúgy nem hiszek a tartós tinédzserkori szerelemben, mert az emberek változnak. Nagyon ritka, hogy egymáskor csiszolódjanak, és együtt változzanak (pl. Via-Ádám), mert én pl. nem ugyanazt tartom fontosnak, mint 17, vagy 20 évesen, a pasiknál se, régebben a külsőségek fontosabbak voltak, most a belső értékek. (Nem is élnék azzal, aki 20 évesen udvarolt nekem…) Szóval kalandra fel, fedezd fel magadat a saját szemüvegeden (ne az övén) keresztül!
Liza: talán máskor is mondtam már a Szombati rovatban, csak ismételni tudom: az a lényeg, hogy ne zárkózz be. Találj valamilyen programot, elfoglaltságot, hobbit ami lefoglal, hogy ne legyen időd a múlton rágódni. 2 hónapja lett vége egy 2 éves kapcsolatomnak, úgy szakítottunk, h már nem volt az igazi, és ezt én is tudtam – mégsem voltam képes kimondani, mert borzasztóan szeretem. Kegyetlen dolog, de az elején (én még most is itt tartok) zárd ki az életedből, akkor is, ha a barátod akar lenni, vagy vannak közös barátaitok, mint nekünk, mert csak magadnak ártasz vele. Érezni fogod, mikor jön el az ideje, hogy újra a szemébe tudj nézni.
Szép lassan rá fogsz jönni, hogy nem azért vagy értékes, mert ő tett azzá. Nekem ezt volt a legnehezebb elfogadni.
Liza, nem vagyok párkapcsolati szakértő, de nekem volt egy valami, ami -bár banális – feloldotta a félelmemet az első szakításomkor (én akkor 19 éves voltam). Mégpedig az az abszolút antiromantikus tény, hogy Igaziból nem egy van, hanem több. Lehet, hogy nem találkozol mindegyikkel életedben, de párral biztosan. Ha a csillagok úgy állnak, még lehet, hogy össze is jöttök és ha tényleg midnen klappolt, akkor egy majd bejön. Tehát lehet, hogy Ő Igazi lehetne, de ne ess kétségbe, ha esetleg szembetalálod magad valakivel, aki szintén úgy tűnik, hogy az lehet. Nem akarom Viát ismételgetni, de most tényleg koncentrálj magadra, építsd, mélyítsd magadat, készülj az Igazival való találkozásra, hidd el, az oldalán – akárki lesz – és a gyerekével a kezedben még majd visszasírod ezt az időszakot:)).
Szívecske: amikor én akartam lefogyni, akkor elhagytam az esti étkezést (többek között). Igen, egy darabig (egy hétig kb.) nehezebben állt át erre a szervezetem, de ettől annyira lapos hasam lett (plusz az edzésektől)… Szóval nekem megérte. :)
Liza: ha szakítotok, utána eléggé megnehezíti és lelassítja a helyrerázódás folyamatát, ha még kapcsolatban maradtok (beszélgetések, találkozások), mert az mindig felkavarja az érzelmeket, a fájdalom csak újra előjön, és annak a félnek, aki esetleg nem akar belenyugodni a szakításba, minden egyes kontaktus új reményt ad. – Ha már túl vagytok egymáson, és még mindig úgy gondoljátok mindketten, hogy szeretnétek barátok maradni, azt majd akkor döntsétek el. :) Ne akarj előre szaladni az időben, elég mindig a magad előtt álló időszakra koncentrálnod. :))
@Liza: Eddig csak egyszer szakítottam életemben, én akartam, ettől függetlenül nagyon nehéz volt (első szerelem). Az akkori barátom azt mondta, h ő még valahogy hisz abban, hogy semmi sincs ok nélkül, és ha két ember valóban összetartozik, akkor ők még össze fognak kerülni egyszer az életben.
Nagyon sajnálom, ahogy Via mondta, kicsit hagyd szétesni magad, Gilmore-módszer jöhet (filmek és sorozatok darálása+kaja). És ha “kitomboltad” magad, jöhet az újjáépítés. Kitartás :)
Liza: az első szakításom, még gyerekfejjel, hasonló helyzet volt. szerettem, el se tudtam képzelni mással, de nem volt rendben semmi, ő nem akart már tenni, mikor én még azt hittem, h mindent meg tudunk oldani.
nem ismerem a részleteket, de ha már érzitek, hogy baj van és nem akartok egyformán tenni érte: akkor hagyni kell. engedd el és zárd le, éld meg az ürességgel, fájdalommal együtt… :( az újrakezdésben nincs tapasztalatom, de az ilyen helyzetekben a barát nagyon sokszor válik vigaszpárnává, akivel még lehet aludni, ha az új helyzet mégsem válik be egyelőre… vigyázz, figyelj magadra és elsősorban csak magadra, ha már nem akartok egyformán tenni a kapcsolatotokért. kitartást!
Kedves Liza! Nem tudom, “használható-e” számodra, amit most megosztok, mert a barátnőim szerint egészen furcsa vagyok ebből a szakítás-szempontból. De hátha segít, sosem lehet tudni.
Mikor az első kapcsolatomnak vége szakadt, hasonló cipőben jártam, mint Te. Húztuk jó sokáig, mindketten éreztük, hogy ez már nem az igazi, csak elfogadni volt nehéz. Aztán egy nap kimondtuk, mert már nem bírtuk tovább. Én kétségbeestem, hogy mi lesz velem, el sem tudtam képzelni, hogy alakul az életem ezután, hiszen annyi közös emlék és terv fűzött egymáshoz, és úgy is éreztem, hogy még mindig szeretem. Aztán teltek a napok, vele nem találkoztunk, nem is beszéltünk, viszont sokat beszélgettem a barátnőimmel és a szüleimmel, és ez nagyon sokat segített. A segítségükkel ugyanis képessé váltam arra, hogy megláttam a kapcsoltunk azon részleteit, ahol elrontottuk, ahol nem volt jó, és amik miatt nem bírtuk már tovább, és a jövőnk sem lett volna ragyogó. Nekem ez volt a fordulópont. Megértettem, hogy azonnal új lapot kell kezdenem, nem a múlton rágódni, nem keresni a másikat, hanem egy teljesen új élet kell nekem, amiben ő már nem szerepel. Nehéz, sőt erőszakosan drasztikus váltásnak tűnhet, de aki megélt már szakítást így, mint én, az tudja, hogy az a fellélegzés, amit akkor érez az ember, leírhatatlanul jó érzés. Rájössz, hogy mennyi lehetőség áll még előtted, és ezekkel élni is kell. Persze nem azt mondom, hogy mindjárt más karjaiba szaladni, hanem kirándulni, sétálni, kiállításra menni, barátokkal lenni, új hobbit találni, és még ezer dolog. Azt hiszem, fejben dől el minden. Néha csak azért találkozunk valakivel, hogy tanuljunk egymástól, fejlődjünk, és ezek a találkozások “csak” ennyire szólnak, és ezt bár nehéz, de el kell fogadni. Nem akarok filozofikus mélységekbe merülni, de ahogy mondják, maga az út a fontos. És szerintem rengeteg találkozás áll még előtted ezen az úton. :)
Nagyon jól írtad:) Szerintem is a legjobb a figyelemelterelés. És persze, hogy az elején piszokrossz, és úgy érzed, hogy nincs meg az egyik feled, de ha belemerülsz munkába például, vagy szociális életbe (amit nem ágyról ágyra ugrálásként értelmezek), akkor egyrészt megnő az önbizalmad, hogy hé, én mennyi más dologban is jó vagyok, másrészt a végén tisztán látsz. Nekem hihetelen megkönnyebbülés volt, amikor már nem kínoztam magam a ‘miért? miért? miért!?’ kérdésekkel, hanem tudtam, mit csináltunk rosszul, miben kell változtatni
@Szívecske:
A sportolással kapcsolatosan lehet azzal próbálkozni, hogy kinézel mindenféle mozgásformát magadnak és minden hétre beosztasz egyet, hogy kipróbálod. Szórakoztató a keresgélés is és egy csomó hét lesz, mire elfogynak a kipróbálandó edzésformák és így észrevétlenül mozogsz egy csomót. Plusz közben rátalálhatsz arra, ami tényleg a te mozgásformád. Nekem például az egyik Nagy Szerelem egy olyan mozgásforma lett, amit eleve ki sem akartam próbálni, mert azt hittem, hogy tök béna ;)
Van egy-két vendégem (ja, edző vagyok), akinél szintén nehezen megy a kaja kontrollálása meg úgy általában az egész kézben tartása. Nekik az szokott lenni a feladatuk, hogy minden nap elküldik nekem e-mailben, hogy mit mozogtak, mit ettek. És vagy megdicsérem őket, vagy tippet adok, hogy mit lehetne változtatni. Ha van olyan barátnőd, aki segít a “számonkérésben”, akkor szerintem megér egy próbát. Egyik barátnőmmel is ezt csináltuk és egy idő után már annyira hozzászokott a “jól viselkedéshez”, hogy nélkülem is ment neki.
Szerintem érdemes vegyíteni a külső és belső motivációkat.
hajrá, hajrá, menni fog! :)
szeretem ezt a rovatot, és emiatt sajnálom, hogy az én kérdésem nem került be :(
Írtam e-mailt, kérlek, nézd meg a levelesládádat! Amennyire tudom, mindenkinek válaszoltam vagy a rovaton keresztül, vagy privátban, és a Te címedről nem kaptam levelet tavaly december 4. óta.