Mostantól kezdve hat héten át karácsonyhoz, az ünnepekhez fog kapcsolódni a heti kihívás, ezzel is felkészítve magunkat a következő időszakra – a télre, az év végére (már majdnem egy éve “kihívódunk”, hihetetlen!), és mindarra, ami vár ránk.
A 46. hét kihívása: Emlékezz az eddigi karácsonyokra!
Még mielőtt jönne a nagy karácsonyi hajtás, és teljesen beleőrülnél, keress magadnak valamikor egy szabad fél-egy órát, amikor félrevonulhatsz, és idézd fel az eddigi karácsonyaidat. Ha kell, keress elő régi családi képeket, segíthetnek az emlékezésben. Próbáld meg konkrétan megfogalmazni, hogy melyek azok a dolgok, amikre szívesen emlékszel még most is – mitől lettek fontosak azok az emlékek? Hogyan tudnád újra előidézni azt a hangulatot (magadnak vagy a családodnak), amit akkor éreztél? Milyen szokások azok, amiket követve évről évre felidézheted ezeket a szép érzéseket, és átadhatod őket a szeretteidnek? Milyen típusú ételeknek, ajándékoknak, programoknak volt a legnagyobb sikere? Mi az, amire még évek után is úgy tekintesz vissza, hogy fontos és meghatározó volt akár gyerekkorodban, akár már felnőtt életedben?
Elkerülhetetlen, hogy rossz emlékek is feljöjjenek – a karácsony csak a filmekben száz százalék cukormáz és csillámvarázs – de inkább most jöjjenek fel és oldódjanak, mint hogy huszonnegyedikén robbanjon az egész. Ne lovalld bele magad a fájó emlékekbe, valamennyire próbáld egy kívülálló szemével nézni a felidézett eseményt, de ne nyomd el a negatív érzéseket (dühöt, fájdalmat). Ezért javasoltam az egyedüllétet: ha kell, nyugodtan sírj. Ha megnyugodtál, a negatív emlékeknél is próbáld meg definiálni, hogy konkrétan mi az, ami történt és rossz volt, és nem szeretnéd, hogy megismétlődjön. Most még időben vagy ahhoz, hogy el tudd kerülni például azokat a maximalizmus-csapdákat, amiket a karácsony nyomása állít, így nem fogsz kiégni Szentestére. Az emlékezésnél a saját reakcióidra is fókuszálj: volt esetleg olyan dolog, amit akkor és ott nagyon fontosnak tartottál (valamilyen feladatot haladéktalanul befejezni, egy rokon kellemetlen beszólásán morgolódni), de később semmi jelentősége nem volt a jövődre nézve? Ha nem felejted el ezeknek az eseményeknek a későbbi súlytalanságát, amikor idén újra ilyen helyzetbe kerülsz (mert előfordulhat, nem mindig rajtad múlik), könnyebb lesz nem hagyni, hogy megint felemésszenek a rossz érzések, és eleve nem mész bele a folyamatba. Amennyiben előre tudod, hogy stresszes leszel, szívből ajánlom ezt a cikkemet, vértezd fel magad a módszerekkel, és használd, ha szükség van rájuk!
Az emlékeket, megállapításokat, felismeréseket nyugodtan írd le magadnak, hogy meglegyenek, és később is elolvashasd őket. Így most már tudod, hogy milyen karácsonyt (nem) szeretnél, és tudsz azzal foglalkozni, ami valóban fontos. Nagy levegő be, ki, és gratulálok, ha bevállaltad és teljesítetted ezt a kihívást. ♥
+ FELADAT: A perselybe tegyél egy kétszázast, így most 400 Ft lesz benne.
Arra a Karácsonyra szeretek a legjobban visszaemlékezni, amikor másfél-2 év “nembeszélés” után kibékültem Apukámmal :) :) :)
Az idei Ünnepek rendhagyóak lesznek, ugyanis 20-án már nem dolgozunk, ráadásul a Szentesét repülőn töltjük majd, koccintani pedig a reptéren fogunk!
Gondolatban már nagyon készülök, már több dolgot is kitaláltam, a megvalósítást nehezíti viszont, hogy decemberben két szombati nap is munkanapnak minősül :(
Ja, és a Karácsony nálam csak nagy K :)
Idén a legnagyobb kihívás, hogy ne rohanással teljen az ünnep. 25-26 már tavaly is jól sikerült, amikor már a nagy családdal voltunk, bontogattak, örültek, akkor minden jó volt, társasoztuk, megismertem a párom nagycsaládját, kedvesek voltak :), öcsémék velünk töltötték az estét, bowlingoztunk-biliárdoztunk.. :)
de 24-én még dolgoztam, estig beadandót írtam, teljes parában, hogy 23-a volt a határidő… 6-kor hoztuk be a fát, 9-re lett kész a vacsora és 10-2ig sütöttük az ajándéksütiket a családnak :S:S:S brr. előző évben meg végkimerülten aludtam, párom beteg volt, az egyetlen szépség volt benne, hogy az utolsó tartalék pénzéből még szerzett egy fát délután, hogy meglepjen, így még se fa nélkül telt az ünnep :)
viszont mióta Bpn tanulok, mindig nálunk gyűlik össze a baráti társaság karácsonyi közös sütizésre, teázásra, forralt borozásra, ami remek :)
idén meg törekszem egy időben és anyagilag is kiegyensúlyozottabb karácsonyra … :)
Hát ebből a kihívásból azt hiszem kimaradok:) amióta egyetemre járok, a karácsony csak egy bosszantó tényező, ami megnehezíti, hogy összerakjam a vizsgáimat és a hazajárkálás is megakasztja a dolgokat. De az azelőtti karácsonyok se voltak túl meghatározóak, kb 5-6éve annyi, hogy 10 percig örülünk a karácsonyfának, aztán mindenki megy vissza a saját zugába, csinálni a dolgait. Azt hittem, ha épp karácsonykor lesz valakim, akkor kicsit jobb lesz, tavaly ez adott volt, abból is csak csalódás lett, sajnos:) Na, mindegy, majd ha valóban lesz valaki komoly, meg saját család, akkor indul a hagyomány teremtősdi:)
Kedves Saxana! (Majdnem sanax-ot írtam.:)) Próbáld meg jól érezni magad pont akkor, amikor jó! Szeretettel Zsuzsa
Hát kisbetű, mert köznév, ilyen egyszerű. ;-)
Biztos A Mindent Nagy Betűvel Író Képeslapok rontottak el. :)
Via, most értetlenkedni jövök: miért is nagybetűs a karácsony a cikkben? A kihíváson azért dolgozni fogok ;-)
Ezzel sosem jutok dűlőre, amennyire tudom, hivatalosan kisbetű, de olyan furán néz ki kis kával. :DD Győzz meg és kijavítom.
A magyar helyesírás (szigorú) szabályai szerint kisbetűvel írjuk. Viszont van a szabályzatnak egy olyan pontja, hogy lehet nagybetűvel írni szavakat, ha erősíteni akarod a szó hangulatát, fel akarod hívni a tartalmára a figyelmet vagy pl. meg akarod személyesíteni.
Amúgy szerintem ez érzésből jön… Én pl. azt, hogy a Húgom vagy az Öcsém mindig nagy betűvel írom vagy ha valakiről írok, akkor a névmást is (Ő, Te, Neki, Tőlük stb.stb.) – hiába kisbetű a szabály szerint. Nekem ez ugyanolyan, mintha a keresztnevükön szólítanám, csak azt helyettesítem egy másik szóval, de akkor az miért lenne kisbetű?
Most nézem, hogy már kijavítottad kicsire :(
A fele alkalommal eleve kicsivel volt. :) Nem bírtam dönteni, gondolom ezért is. Most legalább egységes.
A pátoszt utálom, szóval ha a Karácsonynak van patetikus többletjelentése, akkor inkább legyen karácsony, és magában mindenki olyan fátyolos hangon olvashatja fel, ahogy jól esik neki. :)
A gyerekkori karácsonyaim gyönyörűek voltak. A szüleim mesét varázsoltak körénk, most már tudom erőn fölül. A karácsonyi vacsoránál az anyukám hulla fáradt volt, és mindig csak a mi ragyogásunknak örült, magára azt hiszem semmi ideje nem maradt. én most ugyanezt élem. Próbálom teljesíteni a teljesíthetetlent, anyósom sokszor meg is kérdezi mért kell ezt így. Azt hiszem a halálos fáradság ellenére is boldogtalanná tenne, ha nem süthetném meg a gyerekek által rendelt hatodik süteményt, ha valami kimaradna a hagyományos vacsorából, vagy ha az ajándékok nem úgy lennének elrendezve, mint egy kirakatban.( A fenyő nálunk férfi hagyomány, otthon az apukám csinálta, nálunk a férjem alkotja a plafonig érő csodát.) A legnagyobb kihívás nekem, hogy mindezt ne az utolsó pillanatban csináljam, mert akkor már tényleg a fáradság dominál, és nem olyan könnyű örülni, és örömmel bevonni a gyerekeket.
Várom a karácsonyi bejegyzéseket, és gyakran lapozgatok a régiekben.
Csak egy tipp: nálam az vált be, miután a “számomra kötelező” karácsonyi süteményeket képtelen vagyok-felesleges 2 emberre, egy napra lesütni, ezért elosztom az adventi időszakra és a két ünnep közöttre: karácsonyra csak egy-két aprósütemény és az esti desszert-torta jut. Másrészről pedig munkamegosztás van: anyu süt nekem is a dédi “mákosából”, tőlem pedig kap egy doboz habcsókot :) így mindenkinek van mindenből, ami “kihagyhatatlan” a karácsonyhoz :)
Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Én mindig végzek egy kis számítást, hogy megéri-e a dolog a ráfordított időt és energiát, és mindig igyekszem a könnyebbik végén megfogni a dolgokat. Van egy sütemény, amit nagyon szeretek, de nagyon macerás elkészíteni. Édesanyám csokis őzgerince, amit Horváth Ilona receptje alapján készít legendás a családban, de nagyon fárasztó és nehéz az elkészítése. Ezt csak ő tudja elkészíteni, volt egy sógornője, aki tíz adagot rontott el egymás után. Erős karizmok és sok türelem is kell hozzá, meg drágák a hozzávalók is, nem hiszem, hogy magamnak is megcsinálnám.
Ez lesz az első karácsonyom nemrégiben elvált, és addigra már (valószínűleg) különköltözött szülők gyermekeként. Tudom, hogy már felnőtt vagyok, külön élek, de ez a gondolat olyannyira megmérgezi most még a gondolatát is a jövendő Karácsonyunknak, hogy összeszorul a gombóctól a torkom… Ilyen helyzetben tényleg nem tehetek azt hiszem mást, mint mantrázni a szép emlékeket sok évvel ezelőttről fölidézve.
Meg persze, még inkább különleges Karácsonyi ünneplést varázsolni a Kedvessel közös otthonocskánkba:)
Jaj. Úgy átírhatom magamnak, hogy ” Felejtsd el az eddigi karácsonyokat és kezdj tiszta lapot”? nem szeretnék emlékezni a karácsonyokra:(
Persze, akkor fókuszálj arra, hogy mit szeretnél, milyen legyen mostantól, és dolgozz ezen! ♥
Előre is köszönöm a karácsonyi készülődést!
Rögtön elsőre eszembe jutottak azok a karácsonyok, amikor könyvet kaptam karácsonyra, és fel sem keltem az ágyból 25-én, amíg ki nem olvastam. Meg egy olyan karácsony, amikor gyönyörűen esett a hó, fantasztikus téli idő volt, és én pár órára egyedül maradtam otthon, a karácsonyfa mellett ülve néztem a tájat, mmmmm. Meg a közös díszítések.
Na meg amikor magamra rántottam a karácsonyfát, hogy lelopjam a legfelső szaloncukrot, lol. :D Onnan tudni, hogy jó családom van, hogy nem hiszti lett belőle, hanem röhögés.
Ó és hát ki is hagytam, hogy tavaly karácsonykor kérte meg a kezemet a kedves – de hát ezt nehéz hagyománnyá tenni. :)
De valami romantikus lehet mindig, elvégre eljegyzési évfordulótok van! Valami kis szerelmes egymásra kacsintás, “köszi, hogy vagy”-féle dolog. Hm? :)
Alapesetben mindig van, de lehet, hogy eszembe jut még valami hagyomány ehhez kapcsolódóan. Mondjuk koccinthatnánk minden évben a fa alatt, ahogy tavaly koccintottunk arra, hogy igent mondtam. :)
Istenem! Nekem is eszembe jutott valahány. Köszi Via és Timi! :)