Az 50. hét kihívása: Élj úgy, mintha…
Egy hét múlva világvége. Vagy nem. :) Akárhogy is, játsszunk. Játsszuk azt, hogy tényleg egy hét van hátra. Mi kerül hirtelen a listád elejére? Mi az, ami lényegtelen méretűvé töpörödött? Milyen sérelmek azok, amik nem érdemlik meg tovább, hogy rágódj rajtuk? Ki az, akivel az utolsó hetedet töltenéd? Mit mondanál neki? Remekül működünk, ha határidő van: a lejártáig tökéletesen tudunk halogatni, aztán az utolsó percben megtáltosodunk és mindent megcsinálunk, amit már jóval hamarabb kellett volna. Úgyhogy csináljunk úgy, mintha most lenne egy határidőnk, egy ketyegő óránk (egyébként is van, csak remélhetőleg sokkal több van még rajta, mint egy hét), és táltosodjunk meg, lépjünk, és mondjuk el és fejezzük ki. Akár jön a világvége, akár nem, mindenképpen jobb lesz így.
+ FELADAT: Tegyél a perselybe egy kétszázast, az egyenleg most 1200 Ft, és jövő héten elköltjük! :) (Mert nem lesz világvége, de psszt.)
Érdekes gondolat kísérlet, de nem hiszem, hogy hasznos lenne számomra így élni. Ha csak egy hét lenne hátra az életembőll sutba dobnám a diétámat, de ha ennél többet is akarok, akkor el kell érnem a normál súlyomat. A munkahelyemen is szívesen felmondanék, de hiába kapálózom, nem találok ennél jobb megélhetést. A kisebb sértődéseket, apróságokat el tudom engedni, sokszor gondolok arra, hogy ha ez öt vagy húsz év múlva nem idegesítene, akkor most sincs értelme felhúzni magam rajta.
Nekem ez a Carpe diem hozzáállás ment mindig. Sokkal nehezebb téma, hogy erőfeszítéseket tegyünk a sokszor bizonytalan jövő érdekében ahelyett, hogy élvezzük a biztos jelent. :)
A jelen is bizonytalan, bármikor megváltozhat! :) Nincs arra garancia, hogy ez marad így, ahogy most van. Sőt.
A jövő pedig lehet, hogy még jobb is, mint ami most biztosnak tűnik. Hosszútávú befektetés, ami megtérül – mint a mályvacukor kísérlet. Kapsz most egyet, és megeszed, vagy vársz negyed órát, és kapsz még egyet, és akkor már kettőd van.
Egyébként a jövődért dolgozni nem büntetés, szóval ez nem olyan, hogy “jaj, nem élvezem a jelent, küzdök a jövőért, de szar, azt se élvezem, ami van, amit meg elakarok élni, az még messze van, és akkor most felkészülhetek arra, hogy borzalmas életem lesz, amíg a céljaimat el nem érem.” Ha tényleg így van, akkor az egy rossz cél. Lesznek közben sikerélmények, fejlődés, átlendülések a holtponton, felismerések, és ez mind akkora erőt ad, és annyira visz tovább, hogy egyáltalán nem borzalmas dolognak éled meg, hogy hű, most erőfeszítéseket teszek. Mint egy jó edzés. :) Lehet, hogy az első hetekben szédülsz és nem bírod annyira, és utána izomlázad van öt napig, de egyre jobb lesz. És adott idő alatt többet bírsz, messzebb futsz, és ugyanakkora elfáradással már tovább jutsz. És el tudod kezdeni élvezni is. :) Saját tapasztalat, nem kanapéból dirigálok: én majdnem el is ájultam, amikor hosszabb kihagyás után volt egy nagyobb erőkifejtés. :D Most meg meg se kottyan az, ami akkor kicsinált. :)
De hát tudod, a kutya meg a szög meg a “nem fáj eléggé”. Ha nem zavar az eléggé, ami most van (illetve nem hiányzik eléggé, ami nincs), ha nem vágysz minden porcikáddal arra, hogy más legyen, akkor hiába rugdosod magad. Abba fogod hagyni, mert erősebbek a kifogások meg a kényelmesség. Mindig mondtam, hogy a közöny a legrosszabb. Ha már fel van b*szva az agyad, és eleged van a jelen helyzetből, az már JÓ, abból már lehet dolgozni! :D
Nincs konkrét cél. Mármint olyan értelemben, hogy fogalmam sincs, mire lesz szükségem a jövőben. Most vígan elvagyok, olyat csinálok, amit szeretek, ráadásul szabadidőm is van bőven. Igyekszem kihasználni, amennyire lehet, tanulni, amit csak lehet, de mivel olyan szinten felgyorsult a világ, hogy még azt sem lehet tudni, öt év múlva milyen tudásra lesz szükség, nemhogy arra, évtizedekkel később mit tudnék hasznosítani, ha a mostani tudásom szükségtelen lesz, tanulom azt, amit szeretek. Nyelveket, zongorázni és varrni (nagybátyám szerint lassan elmehetnék angolkisasszonynak:)). Arra jó, hogy rugalmasan tartja az agyam, ha később bármi más tudásra szükségem lesz, el fogom tudni sajátítani. Nem vagyok amúgy az erőfeszítések ellen sem, csak fogalmam sincs, merre kellene feszegetnek magam. :)
Szerintem azért “jók” ezek a világvége jóslatok, hogy az embernek legyen oka jobban belegondolni a dolgokban.
De nemhiába van az úgy kitalálva, hogy senki se tudja, hogy mikor lesz. Mert ha tényleg tudnánk, és mindenki biztos lenne benne, hogy egy hét múlva itt lesz, eluralkodna a káosz a világban, hiszen mindenki felrúgná valamilyen szempontból a megszokott életét. Otthagyná a munkahelyét, nem takaritana, eluralkodna rajta a pánik, stb.
De igy, a napi megszokott munkáját végezve elgondolkodhat azon, hogy: ő milyen ember, mit csinálhatna jobban, mit változtatna meg az életében, hogyan kerülhetne közelebb Istenhez, a másik emberhez stb.
Szerintem ennek a kihivásnak is ez a lényege, és nagyon tetszik nekem ez. És amolyan karácsonyi szelleme van a kihivásnak, hiszen az adventkor is lelki téren igy lenne jó felkészülni a karácsonyra…
Szuper kihívás, nagyon tetszik! :)
ha úgy tekintünk erre, hogy nem feltétlenül egy hét, de limitált idő van hátra például *valakivel* vagy *valamihez*, akkor a kihívás elég sok értelmet nyer. konkrétan láttam már olyat, amit leginkább a sorsfordító jelzővel illetnék.
sőt lehet, hogy érdemes mindennap így élni, nem feltétlenül a carpe diem szellemében, hanem hogy jobb emberként létezünk.
hát ez most eléggé közhelyesen-vallásosan-ezoterikusan hangzott, és csak részben szántam annak :)
oktoj, egyébként agnosztikus
Mindenképpen van egy lejárati ideje az életünknek és minden kapcsolatunknak, élményünknek is. Szerintem semmit nem szabad magától értetődőnek venni, én így carpe diemezek. :)
Örülök, hogy tetszik. Valójában nem is vártam mást. :) Régi olvasód vagyok, és ez volt az első hozzászólásom. Gondoltam, belépőnek pont megfelel.
Gratulálok a munkádhoz!
Köszönöm! :)
Kedves Via! Érteni vélem a szándékot, és köszönetképpen fogadd ezt szeretettel: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1GLrQx8pH-g
Köszi, nagyon cuki. :) Háromezredjére is aranyosak, amikor mosakodnak. :)
Igen, igen… most próbálok beletanulni a FlyLady-be, zónázásba, és az első, ami eszembe jutott, hogy ha egy hét múlva világvége lenne, azonnal abbahagynám a takarítást. :-) Aztán arra gondoltam, hogy holnap vendégek jönnek, az nem lehet, hogy rendetlen legyen a lakás, amikor utoljára látják… Viccet félretéve: Via, mennyire gondoltad komolyan ezt a kihívást? Nekem nagyon tetszik, de ha tényleg komolyan vesszük, durva következményei lehetnek. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal, és a lista elejére rögtön a kapcsolataim ugrottak (mindenféle: párkapcsolat, közeli rokonok, barátok), csak épp egészen más perspektívából láttam őket. Nektek van bátorságotok kimondani nagy dolgokat? És a munka hova kerül a listán? A nyáron ment a mozikban a Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World), látta valaki? Az ilyesmikről szólt, engem elgondolkoztatott.
Ez egy gondolatjáték, és nem szántam többnek. Nem kell felmondani a munkahelyen, nem kell vérig sérteni a szomszédot, nem kell beletaposni a másikba, csak segíthet felismerni, hogy mi a fontos, és akkor azzal esetleg most vagy majd az újévi fogadalmaid kapcsán többet tudsz foglalkozni. Erről szól ez a kihívás, hogy ezeket a felismeréseket meg tudd tenni.
Én egyébként bátor vagyok, makacs, és önfejű, de eddig bejött… :) Áldozatokat követel úgy élni, ahogy szeretnék élni, de boldog vagyok, az tuti.
Jelentem, én ezt a kihívást kihagyom. Nemcsak azért, mert a jövő héten (vizsgák, év végi zárás, karácsony előtti nagytakarítás) a legkevésbé sem alkalmas az idő, hogy úgy éljek, mintha ez lenne az utolsó hetem (még részleteiben sem), hanem mert részemről teljes mértékben bojkottálom a világvégét. Még játszásiból sem. Na jó, meg a halál-téma is inkább demoralizálóan hat rám, mint konstruktívan, de most leginkább a céltudatos világvége-bojkottom miatt nem szállok be. :)
én is bajban lennék, már tegnap is mosás-teregetés-ruhaelpakolás közben eszembe jutott, hogy ha tényleg jön a világvége, akkor minek mossak? ;)
Azt hiszem, én komoly bajba kerülnék, ha tényleg úgy élnék a következő 1 hétben, mintha tényleg világvége lenne :)
:D Na igen, akkor én is eladnék mindent és elindulnék azt hiszem…mondjuk Új-Zéland felé és befizetnék egy delfinekkel úszásra – persze vinném magammal a férjemet meg a macskát :)
Na de ha világvége lenne, ki venne meg bármit is? Jó kérdéseim vannak. :))
Ez nagyon jóóóó! Épp tegnap nekem is átfutott ugyanez az ötlet az agyamon, csak nem foglalkoztam vele ennyit, nem gondoltam tovább, mint te. De most, hogy te is ezt írod, mindenképpen meg fogom valósítani. :D
Érdemes néha belegondolni, főleg, mikor szorítanak a problémák… Köszi!
Nagyon köszönöm!!! :)
Na ez az a kihívás, amit elfogadok!!!! Ettől jobb most nem is jöhetett volna! Köszönöm! Ha nem is jön a világvége, de hamarosan felfordul a kis családunk élete. Három tagú családból négy tagúvá lépünk elő. Szeretném a kisfiamat még így előtte az osztatlan figyelmemmel elhalmozni. Sajnos ő a rengeteg tennivaló és fáradtság áldozata, engem meg mar a lelkiismeret. De most összeszedem magam. A másik pedig a férjem lesz, sok mindent kell mondanom neki, amit eddig halogattam. Nagy beszélgetések várnak ránk.
Sok sikert hozzájuk! ♥