A mai kihívást Sheryl Sandberg TED beszéde ihlette. Alapvetően a nők kezdeményezőkészségéről beszél, méghozzá arra kihegyezve, hogy ez milyen hatással van az üzleti jelenlétükre, de engem inkább a mögöttes gondolat érdekel most, vagyis az, hogy a nők hajlamosabbak a saját eredményeiket, képességeiket lebecsülni, kevesebbre tartani. Ez egyrészt megjelenik a bókok fogadásánál is (“ugyan, csak úgy mondod”, “pedig hulla fáradt vagyok”), másrészt a saját sikerünk megítélésében is — a nők a sikerüket hajlamosabbak a külső tényezőknek betudni (“szerencsém volt”, “kaptam segítséget”), ahelyett, hogy tisztán és érthetően kimondanák, hogy azért sikerült, mert jók abban, amit csinálnak. Egy nőtől az ilyen magabiztosság teljesen máshogy jön le, mint egy férfitól (beképzelt kontra belevaló), erre is végeztek kutatást, amiről Sheryl be is számol. Nézzétek meg a 15 perces előadást, van hozzá magyar felirat is (Subtitles [Off] -> Hungarian), nagyon tanulságos.
2013 4. hetének kihívása: Legyél büszke magadra!
Az előadás fényében annyi a feladat, hogy egyszerűen figyeld magad, hogy amikor elérsz valamilyen sikert, eredményt (akármekkorát!!), kapsz egy dicséretet, bókot, akkor mi az első gondolatod, reakciód, és vedd észre, ha bármiféle mentegetőzésbe csapnál át. (Például próbálod elkenni, hogy nem is akkora nagy dolog, lehetett volna jobb is, satöbbi.) Ami jó, az jó, és tisztában lenni a saját értékeiddel nem nagyképűség. Kezeld helyükön a sikereidet, igenis mérföldkő, igenis haladás, igenis szuper, amit elértél, nincs olyan, hogy “kicsi” meg “kevés”, ha haladásról van szó. Ha elbagatellizálod az eredményeket, akkor csak szorongásokat okozol magadnak, és soha nem leszel elégedett azzal, amit elértél.
Ha ez a terület nem okoz problémát neked, akkor kiegészítésnek vagy szorgalmi feladatnak figyeld azt, hogy hogyan állsz a sikeres emberekhez. Másként ítélsz meg egy sikeres nőt és egy sikeres férfit? Társítasz bármiféle negatív tulajdonságot pusztán a sikerhez, esetleg attól függően, hogy férfiról vagy nőről beszélünk? Automatikusan nagyképűvé válik valaki a szemedben pusztán attól, hogy sikeres, vagy ha büszke magára? Semmi baj nincs azzal, ha így érzel, ezek tanult minták, ismerd fel, hogy nem a saját gondolataidról, érzelmeidről van szó, és máris jobb lesz. Hasonlítgatod-e magad általad sikeresnek tartott emberekhez úgy, hogy nem inspirációnak, motivációnak használod őket, hanem arra, hogy magadat szidd? (“Bezzeg neki sikerült, én meg még ennyire se vagyok képes.”) Hosszú távon nem csak a magunkkal való kedvesség és tisztelet hozhat javulást, hanem ha másokkal sem bánunk ennyire szigorúan.
+ FELADAT: Tegyél egy kétszázast a perselybe, már egy ezresünk van! :)
Nekem nincsenek önértékelési problémáim, a legtöbb helyzetben magabiztosan viselkedem. A társadalmi környezet viszont nem kedvez ennek. Az évek során sok olyan visszajelzést kaptam, hogy túl sokat képzelek magamról, katonás a stílusom, legyek barátságosabb, kedvesebb stb. A magánéletben azt tapasztaltam, hogy bizonyos típusú férfiakban egyenesen félelmet keltek, mert attól félnek, hogy teljesen elnyomnám őket, uralkodnék rajtuk. Erre mondják azt, hogy ha a fű túl magasra nő, akkor levágják. Megnéztem a TED előadást és nekem is az a tapasztalatom, hogy az én generációmban nincs változás ezen a téren. Olyan területen dolgozom, ahol a dolgozók 90%-a nő, de a vezetői pozíciókban szinte mindig férfi van. Nők középvezetői szintig érhetnek el, de nem a kvalitásaik alapján, kizárólag az számít, hogy hűek legyenek a rendszerhez és szó nélkül végrehajtsák az utasításokat.
Igen, ugyanaz a viselkedés egy férfi részéről ambiciózus meg bátor, egy nőnél meg “törtető” meg “erőszakos”. Sajnos ez a kettős mérce a mai napig tartja magát nagyon sok helyen.
Én is heveny herezsugorodást okozok bizonyos embereknél, akik képtelenek elviselni, hogy urambocsá egyenlő partner vagyok intellektuálisan vagy ambíciókban. (Volt egy kutatás erre egyébként, hogy ha egy meetingen a beszéddel töltött idő 30%-át nők töltötték ki, akkor a férfiak úgy érezték, hogy a nők pont annyit jutottak szóhoz, mint ők, és ha a nők és férfiak 50-50% szólaltak meg, a teremben levő férfiak úgy jelezték vissza, hogy a nők elnyomták őket. Ha vannak, akik ennyire nem akarnak adni a tortából, az egyenlőség is elnyomásnak tűnhet…)
Megnéztem a TED-et is, és nagyon sokat gondolkodtam… Arra jutottam, hogy mivel eleve önértékelési problémáim vannak (igazából ebben a félévben derült ki a tanítási gyakorlatom alatt, hogy mennyire durván _ez_ a megoldandó problémám), ezért ez egy igen nehéz kihívás. Azt vettem észre magamon amúgy, hogy olyan dolgokra mindig merek büszke lenni, amit úgy gondolom, hogy egy nőben amúgy is támogat a társadalom, ilyen pl. az empátia. Nem tudom ez másnál nincs így?
Helyes, helyes, helyes! Nemrég elértem valamit, amiért másfél éven keresztül hihetetlenül keményen dolgoztam, güriztem, de meg is lett az eredménye. Büszke voltam magamra, és tudtam, hogy az előttem álló másik ilyen kihívást is sikeresen fogom teljesíteni, mert megdolgoztam érte. Megkaptam, hogy beképzelt vagyok… Az ilyen véleményekre nem is hallgatok – gondoljanak, amit szeretnének. Nem fogom magam azért lebecsülni, hogy más ettől jobban érezze magát.
Én sokszor voltam elégedett magammal akkor,amikor kívülről nézve egyáltalán nem voltam sikeres ember.Még fősulis éveim alatt történt,hogy letettem egy vizsgát hármasra,mindenki sajnált,mert egyébként abban a félévben csak ötös vizsgáim voltak,holott egy durva tantárgyból vizsgáztam és saját hibámból összesen két napot tudtam rá készülni…akkor ez így mi volt,ha nem siker?De persze mikor azt mondtam,hogy meg vagyok elégedve az eredménnyel és tök büszke vagyok magamra,mindenki hülyének nézett…Számomra az a siker,ha elégedett vagyok magammal,az eredményeimmel és mindennel,ami körülvesz,még ha az kívülről nézve a legkevésbé se tűnik sikernek…Szóval ne csak akkor merjük bátran elismerni a sikerünket,ha az külső mérce szerint is siker,hanem akkor is,ha saját mércénk szerint az!Aztán mindenki gondoljon rólunk,amit akar… :D
Így van! :) Egyik kedvenc idézetem Larry Page-től származik, aki a Google alapítója, miszerint “It’s very hard to fail completely if you aim high.” Vagyis a nagy célok kitűzése során elég nehéz 0%-ot teljesíteni, valami mindig sikerül, ha csak 5%, akkor 5%, de az is értékes. :)
“It’s very hard to fail completely if you aim high.” Via,ezt köszönöm,nagyon tetszik.Nem tudom,hogy mennyire ismert idézet,de én még nem találkoztam vele.Viszont mindig szem előtt kéne tartanunk. :)
Óóó, Via, már a bejegyzésedtől is meghatódtam picit, de az előadás főleg megpityeregtetett. :)
Ez egy nagyon nehéz dolog.
Két megfigyelést tettem hirtelen, már a saját életemre vonatkozóan.
Egyrészt. Én úgy nőttem fel, hogy sok területen okosabb és tehetségesebb voltam a kortársaimnál. (Most majdnem elkezdtem hárítani az érdemeket, de nem teszem. Okosabb voltam és kész.) És hogy mennyivel élénkebben emlékszem azokra a gúnyolódásokra, amiket ezért kaptam, mint a dicséretekre!…
Másrészt. Mostanában több tényező miatt – gyász, útkeresés, egy lélektani elemzés, amit kaptam – sokat gondolkodom anyukámon. Én mindenek felett tiszteltem és csodáltam őt, és mindig olyan akartam lenni, mint ő. De ő egy mondhatni férfias jellem volt, férfias mentalitással, férfias gondolkodással, akit ötvennégy éves korában elvitt egy meglehetősen férfias betegség, a szívroham. Én pedig most egy afféle légüres térbe kerültem, és fokozottan érzem, hogy milyen nehéz rátalálni arra, hogy nemcsak hogy nőként, de női energiákkal, női stílusban legyen sikeres, boldog, teljes az ember.
Egyébként ha már említettem a lélektani elemzést, eszembe ötlött, hogy a grafológusom is pontosan ugyanerre a problémára világított rá nálam, amire most te is, önmagam alábecsülésére. Arra, hogy bizonyos képességek csak úgy sütnek az írásképemből, de mintha én csak legyintve elintézném azzal, hogy “persze, hát én ilyen vagyok, de nem olyan nagy dolog ez”. Azóta én is jobban figyelem magam, és igyekszem nem kifogásokat keresni.
Ó, és az igyekszem szó! Nagy barátom. Egy ideje megfigyeltem, hogy ha olyan dicséretet kapok, ami hárítást váltana ki belőlem, csak annyit mondok, hogy “köszönöm, igyekszem”, vagy “köszönöm, igyekeztem”. Így nem kell pökhendinek éreznem magam, szerénykedhetek picit anélkül, hogy alábecsülném magam vagy hárítanék és kifogásokat keresnék.
Nagyon köszönöm ezt a kihívást, nagyon hasznos!
Tegnap egy szakmabeli ismerős felhívott, hogy tanúja volt a munkámnak, és nagyon tetszett neki, amit csináltam. Az elmúlt időszakban sokakat kísért figyelemmel, és senkivel nem volt megelégedve, és már kezdte azt érezni, hogy öregszik és házsártos, kötözködő vénember lesz belőle, akinek semmi/senki sem jó. De aztán engem figyelve rájött, hogy a hiba nem az ő készülékében van, mert van még, aki megüti azt a színvonalat, amit ő vár.
Totál zavarban voltam, csak azt ismételgettem, hogy köszönöm/nagyon köszönöm, de annyira béna (értsd: szokatlan) szituáció volt.
De most látva a kihívást, már tudom helyén kezelni. Köszi Via!
Végighallgattam a TED beszédet. Nos, hát igen… sok igazság van benne. Még nem elég nyitott a világ, túl erősek a konvenciók, de az idő múlásával biztosan lesz előrelépés, ha lassan is… Az az igazság, hogy ősidőktől fogva a férfiak vezérkednek, ehhez képest a nőknek pedig csak nem régóta osztanak lapot (és igazgatói állást). Időarányosan ennyi szék jut a tárgyalóban, úgy látszik. Róma sem egy nap alatt épült fel…
Én szerencsére elég jól fel tudom mérni, mikor mennyit adtam bele, és tudok simán örülni a sikereimnek :) a bókokra is tudok köszönömöt mondani. De van, amikor tényleg köze van a dolognak a szerencséhez! Általában, ha sokat tanulok, utána jön a szerencse is. :) Így jön a jó jegy. Elismerem a magam részét, de a szerencsét is, mert pontosan tudom, hogyha másik tételt kapok vagy kérdez egy-két kacifántosabbat, már nem biztos az 5ös. Rám marad a kihívás többi része. Bár szerencsére nem sok nagyképű ember vesz körül – vagy csak én nem látom annak a sikerei miatt. És fiúkat is sokszor látok fölöslegesen szerénykedőnek, nekik is van mit dolgozni ezen.
Ó, nagyon jó a téma!!!
Biztos vagyunk nagyon sokan, akik szerényebbek vagyunk, mint indokolt lenne.
Még régebben olvastam valahol, hogy ha megdicsérnek, elég annyit mondani, hogy köszönöm, és nem kell magyarázkodni. :) Szóval én mindig csak azt mondom, hogy köszönöm, és nem teszem hozzá, hogy szerintem pocsékul nézek ki ma reggel, vagy ez csak az alapozó miatt van, vagy csak szerencsém volt, azért sikerült valami. Ha rosszat mond magáról az ember, végül el is hiszik!
Honnan szeded Via ezeket a kihívás ötleteket? Aktuálisak az életedben és úgy jönnek vagy napokig gondolkodsz rajtuk?
Ezt a kihívást most nagyon magaménak érzem. Észrevettem, hogy egy ideje minden bókot szabadkozással fogadok, mindig megmagyarázom, hogy mi milyen szerencsés csillagállásoknak köszönhető. Jövőhéten nagyon nagy dolog vár rám és nagyon büszke leszek magamra, hogy meg tudtam csinálni és minden elismerést igyekszem majd magyarázkodás nélkül fogadni. És jól el is teszem majd őket a tarsolyomba. :)
A blog összes témája az életemből merítődik, mindig arról írok, ami foglalkoztat. :) Van, hogy napokig gondolkodok rajta, van, hogy előre megvan kettő-három is, de minden hozzám kötődik. :)
A saját magunk lekicsinylése egy gondolkodási hiba, amit ha felismerünk magunkban, tudatosan át tudjuk alakítani. De sokan még fel sem ismerik, ezért jó, hogy felhívjuk a figyelmet rá. Nálad, Via kihívásként, nálam egy egyszerű blogbejegyzésként, de jó, hogy felszínen van a téma, mert szükség van rá. És a lényeg, hogy átalakítható!
https://eveways.blogspot.hu/2012/12/vannak-gondolkodasi-hibaid.html
Szuper. :) Mióta az eszemet tudom így viselkedek, ideje lenne leszokni róla. Nem tudom mi az a TED talk, holnap bepótolom. :)
Én igenis kimondom, ha valami sikerült, a dícséretet pedig büszkén fogadom.
Most pl büszke vagyok magamra, amiért bekerültem egy komoly vezetőképző programba, amelyre 4ezer emberből csak 17en kaptunk lehetőséget.
Lányok, legyünk büszkék magunkra!!!
Gratulálok, ez nagyon nagy dolog! Sok sikert a programhoz, biztos nagyon hasznos lesz!
Nagyon jó ez a TED talk, köszi, hogy linkelted, komolyan elgondolkodtatott!
Igen, nagyon nehéz eleinte, de csak el kell kezdeni. Engem is így neveltek, de nagyon fontos, hogy el tudjuk ismerni saját magunkat, és szeretni tudjuk magunkat. Én is csak nemrég kezdtem el felismerni a saját jó tulajdonságaimat, eredményeimet, és nagyon sokat segít a hétköznapokban, a kapcsolataimban. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, és már nem úgy kezdek minden mondatot, hogy “Bocs, …” Egyébként ajánlom szeretettel mindenkinek a Nőnek lenni, és nem bedilizni c. könyvet, különösen azoknak, akik alacsony önbecsüléssel rendelkeznek. Nekem sokat segített.
Milyen jo, és fontos ez a kihivás! Igaz is, én még nem dolgozom, csak utolso éves egyetemista vagyok, de ez már az egyetemen is egyértelműen megfigyelhető. A legtöbb fiu évfolyamtársam inkább túlbecsüli magát, és ha elér valamit, hát az persze hogy azért van mert ő okos, míg mi lányok (jobb eredményeink vannak), a legtöbb szép osztályzatot a szerencsének tudjuk be, és nem annak, hogy igazán megdolgoztunk érte, vagy mert jol gondolkoztunk.
Ennél nehezebb kihívást el se tudnék képzelni. Ha dicsérnek, egyértelműen jön nálam is a mellébeszélés. Így neveltek és így is maradtam. :)
Bár már egyre többször éreztem cikinek a sok “magyarázkodást”, így odafigyelek, hogy többször mondjam simán azt, hogy “Köszi”. Úgysem azért dicsérgetnek, mert a körülményeket akarják hallani.
Szóval továbbra is igyekezni fogok, mert van még hova fejlődnöm.
Én csak azokat az embereket nem bírom, akik túlontúl büszkék magukra, ha valami sikerült nekik, főleg akkor, ha nem maguknak köszönhetik (pl. más elkezdett egy munkát, jó sokat gürizett vele, aztán ő befejezte és úgy tett, mintha csak az övé lett volna az érdem), sokaknál a büszkeség egyet jelent a beképzeltséggel, s nekem ez nem tetszik. De annak mindig őszintén örülök, ha valaki egészségesen büszke magára :) Egyébként én tipikus esete vagyok annak, hogy nem ismerem el magam, még akkor sem, ha megdícsérnek. Inkább zavarba jövök a bókoktól. :) De igyekszek ezen javítani, nagyon köszönöm ezt a cikket! ♥
A pökhendiség nem is jó, meg a hálátlanság sem, de vannak szituk, amikor az egyébként tök megérdemelten, és teljesen civilizáltan magára büszke embert is lenagyképűzik, ami szerintem szomorú. :(
pont jókor jön ez a kihívás: most kezdek az új munkahelyemen:) nem árt egy kis lendület az önbizalmamnak… :)