Nagyon köszönöm, hogy ennyire pozitívan fogadtátok a cikksorozat első részét! Örülök, hogy átjött, mi is a célom ezzel a rovattal. :) A tervek szerint heti több alkalommal jönnek az új interjúk, hiszen jöttek jelentkezők bőven — vannak bizonyos szakmák, amiket külön vártok, igyekszem őket előre venni. :)
Az interjúsorozat következő főszereplője a 26 éves Barbi, aki egy utazási irodában ügyintéző. Tőle is ugyanazokra voltam kíváncsi: mi motiválja, mit imád a munkájában, és milyen tippeket tud adni?
Továbbra is lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! A részletek a felhívásban.
– Miből áll a munkád? Milyen egy átlagos napod? Milyen típusú feladataid vannak?
Embereknek segítek megtervezni az utazásukat, elképzelésükhöz és pénztárcájukhoz megfelelően megtalálni a tökéletes utat. Problémákat oldok meg, panaszt kezelek (ami szerencsére ritka), iroda pénzügyi feladatait is ellátom (könyvelés stb.).
– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek a munkádhoz?
Idegenforgalmi szakmenedzser szakot végeztem a BGF akkreditált képzésén. Bár ehhez a szakmához szerintem nem a papír a lényeg, hiszen abszolút gyakorlati tudást kíván. Tulajdonságok közül a problémamegoldást, az empátiát és a jó kommunikációs képességet emelném ki, ez a három legfontosabb. De ide tartozhat még az újdonságokra való nyitottság is, hiszen az idegenforgalomban folyton minden változik és minden nap tartogat valami új kihívást. Ettől szép ez a szakma. :)
– Mi a legnagyobb tévedés/félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Az emberek általánosságban azt gondolják, hogy mi egész nap kávézunk és csacsogunk, nem csinálunk semmit pedig ez nem így van. Egy utazást összeszervezni nem olyan egyszerű dolog, plusz a háttérmunkát ők nem látják. Van, hogy egy jó repülőjegy árat órákig kell keresni, majd összerakni a megfelelő szállodával, hogy minden klappoljon. Miután az utas befizette az útját utána még van vele munka: kiállítani az utazási dokumentumokat (szállás voucher, repülőjegy), elutazása után pedig a könyvelés miatt felvezetjük a számokat, statisztikát készítünk.
– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
5-6 éve dolgozom ezt és a mostani munkahelyemen éreztem azt először, hogy igen, végre megtaláltam a helyem. Itt érnek olyan hatások, amik miatt érdemes ezt a szakmát csinálni :) Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni és rengeteg pozitív visszacsatolást kapok tőlük. Ha örömet okozhatok másoknak az még nagyobb boldogság nekem. :)
Kiejtési problémák
Már az olyanokon meg sem szoktam lepődni, ha valaki BÁJBÁJVAN-ba akar utazni — azt már tudom, hogy Bibione-ra gondol, vagy balkonos szoba helyett BALKÁNOS szobát kér.
– Minek készültél gyerekkorodban?
Emlékszem, amikor az ovónéni megkérdezte tőlem mi szeretnék lenni azt válaszoltam, hogy dinoszaurusz kutató :D Hát ehhez képest itt tartok most… Nem dínó csontokat ások ki a porból, hanem a legjobb utazási ajánlatokat kutatom. Végülis van összefüggés a két szakma között. :)
– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? Milyen céljaid vannak, amiket még szeretnél elérni a munkádban?
Nagy eredmény minden egyes elégedett utas :) Meg persze büszke vagyok arra, hogy ország szerte a mi irodánk az egyik legsikeresebb a hálózatban. Ez annak tudható be, hogy az egész csapat egy emberként küzd 100%-os erőbedobással, hogy jól menjen a szekér és senki nem húzza vissza a csapatot. A fő célom ezzel a munkával az, hogy minél több helyre el tudjak utazni, minél több országot és csodát megismerjek. :) Plusz olyan profi szakember szeretnék lenni, aki mindenre a legjobb megoldásokat találja meg, mindig tudja mihez kell nyúlni és a legjobb tanácsokat szeretném adni az utazóknak!
– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
Igaziból magamnak törtem ki ezt az utat. Hálás vagyok a barátnőmnek, aki ezt a szakmát tanácsolta nekem. Ha ő nincs, még az is lehet, hogy unalmas dinócsontokat ások ki a földből! :P Szóval köszi, Zsófi!
– Milyen emlékezetes történeted van?
Volt egy idősebb házaspár, akiknek kétszer is módosította az utazás szervező az indulási dátumukat, és a második alkalommal még árat is akart emelni, mivel egy magasabb árú szezonba esett volna az útjuk. Természetesen lemondhatták volna költségmentesen, és én visszaadom a pénzt, aztán viszontlátásra. Ezt is akarták és közölték, hogy soha többet nem utaznak velünk, mi milyen megbízhatatlanok vagyunk stb. Nagy nehezen sikerült meggyőznöm őket, hogy nem én tehetek a szervező döntéséről, és nekem az a célom, hogy ők elutazzanak. 3 órát ültek nálam, küzdöttem velük rendesen. A végén egy sokkal kedvezőbb árú, színvonalban azonos utazást találtam nekik és nagyon boldogok és elégedettek voltak. Azóta is csak engem keresnek, és rendszeres törzsutasaim lettek. :) Azt mondta a néni, hogy gratulál anyukámnak, hogy ennyire türelmes lányt nevelt. :D Nagy sikerélmény volt minden szereplő számára!
– Milyen kihívások vannak a munkádban?
A legnagyobb kihívást a munkámban az jelenti, hogy megtaláljam a hangot a legnehezebb embertípusokkal is, és a lehető legköltséghatékonyabban tudjak adott úti célokra összerakni csomagokat. Például volt olyan utasom, akinek személyre szabott Indonéz körutat raktam össze (belső repülőjegyekkel programokkal, szállásokkal) Na ez okoz nekem igazi kihívást :)
– Mi a legkimerítőbb, amitől a legjobban elfáradsz?
A legkimerítőbbek mindig az emberek. Van néhány nagyon-nagyon nehéz eset, flegmáznak, semmibe vesznek vagy bunkók. Vannak olyan típusok, akik mintha kiszívnák a lelkem… Például volt, aki nem hagyott békén addig, amíg megfelelő választ nem adok arra a kérdésére, hogy mi van akkor, ha a nagy hó miatt nem száll fel a repülő? Ha a szállodában nem azt a szobát kapja, amit megrendelt? Ha az iroda csődbe megy, amivel utazik? Ha az animátorok nem lesznek kint a szállodában még, amikor ők mennek? A sok negatívitás, bizalmatlanság, ami az emberekből árad nagyon-nagyon le tud szívni. Emberek! Utazni mentek take it easy, kapcsoljatok ki nem lesz semmi gond!
– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”? Mitől maradsz ott mégis? Hogyan lendülsz túl a mélypontokon, amikor már tele van a hócipőd?
Szerencsére a negatív hatások hamar átmennek rajtam. Gyorsan ki szoktam magam dühöngeni, aztán minden megy tovább. Néha herótom van az emberekből, és azon gondolkodom, hogy kéne valami backoffice szakmát tanulnom, ahol nem találkozom senkivel, csak én meg a papírok/számok vagyunk. De aztán mindig ér valami pozitív hatás és rájövök, hogy ez az életem és nem tudnék nélküle létezni. Bár fontolgatom, hogy legyen még egy szakma a tarsolyomban, mert sose lehet tudni mi lesz 10 év múlva.
– Melyik a kedvenc országod, kultúrád, amibe beleszerettél?
Nekem nagy szerelmem Törökország ott már háromszor is jártam. Szakmai út keretében először 2007-ben, aztán 2011-ben az antalyai régióban fedeztük fel a látnivalókat és számtalan szállodát néztünk végig majd 2012-ben sikerült az Égei-tenger partjainál található bodrumi részt is megnézni, na az egy csoda! Úgy képzeld el, mintha a francia riviéra hangulata keveredne Santorini látványával. Kis fehér házak mozaikja a dombokon a tenger felett, gyönyörű! Sokan félnek Törökországba látogatni, mert azt hiszik milyen piszkosak stb. Elárulom, Magyarországon nincsenek annyira tiszta és modern szállodák, mint ott! Az ételek és a vendéglátás pedig fantasztikus! Tervben van egyébként még Isztambul is valamikor, de azt egyéni szervezésben szeretném megnézni. :)
– Mi volt a legnagyobb pozitív csalódásod, amit teljesen máshogy képzeltél el, de végül sokkal jobb lett?
Bulgáriát emelném ki, oda barátokkal mentünk nyaralni. Emlékszem, aznap, mikor indultunk úgy voltam vele inkább nem is mennék, tuti balkáni viszonyok lesznek, szocreál szállodák, rendszerváltás előtti feeling stb., de nem! Eszméletlen, mennyit fejlődött a naposparti rész a 90-es évek óta! Nesszebár pedig egy csoda, mindenkinek látnia kell :) Napospart olyan, mint itthon Siófok egyébként, mindenhol buli helyek, bárok, éttermek. A tenger pedig szuper jó ez az igazi homokos lassan mélyülő szóval még családoknak is tökéletes választás. Ár/érték arányban a legjobb!
Földrajzból elégtelen
Sajnos gyakran tapasztalom azt, hogyha valakinek sok pénze van, az nem egyenlő ésszel is. Volt olyan ügyfelem, aki Karib-tengeri hajóutat keresett, és kérte, hogy feltétlenül érintse a hajó azokat a “szejsel szigeteket”. (Seychelle az Indiai óceánban található…)
– Melyik nemzeti konyha a kedvenced?
Egyértelműen a török konyha! Sehol máshol a világon nem ettem még annyi finomságot, mint ott! A törökök nagyon sok zöldséget/gyümölcsöt használnak (padlizsán, paradicsom, olívabogyó…) rengeteg különféle salátájuk van, amiket a roston sült húsokhoz szoktak fogyasztani. Aki szereti a tengeri herkentyűket, annak ez maga a mennyország. Egyedül a cukorszirupos sütijeiket nem szeretem, azt inkább meghagyom a különösen édesszájú törököknek. :)
– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Sporttal tudok a legjobban. Mostanában találtam egy jó kis stressz levezető edzést, az a neve, hogy Tae-Bo. Ez egy Takewondo és tánc ötvözet, sok benne az ütés és a rugás. Ha haragszom valakire, vagy valaki bántóan viselkedett velem, csak oda képzelem az arcát és, hát tudod hogy van ez… :D No meg persze rendszeresen járok szórakozni barátokkal, ez is ki szokott azért kapcsolni.
– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Hmm ez jó kérdés… Talán azt tanácsolnám, hogy figyeljenek oda arra amit csinálnak! Ebben a szakmában egy tévedés egy elütés akár milliós károkat is okozhat. Sajnos nekem is volt olyan benézésem, ami 50.000 Ft-omba került, szóval csak figyelmesen!
– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló ügyfelekhez?
Higyjék el, hogy nem csak kávézgatunk és fecsegünk, meg körmöt reszelünk! :)
Örök út
Egyik kedvencem volt, amikor bejöttek utasok és mondták, hogy Forevertúrára akarnak menni, mert már háromszor jártak ott és az nagyon jó. Kolléganőmmel egymásra néztünk, hogy vajon mire gondol a kedves ügyfél, biztos a mi földrajz tudásunk gyenge. Hát, kiderült, hogy Fuertaventurára utazna, ami egy a Kanári-szigetek közül. :))
– Milyen belsős tipped van az utazóknak?
Kérem szépen az embereket, ne az utolsó percben foglaljanak. Nincs már Last Minute, megszűnt! 2 éve azt tapasztalom, hogy utolsó pillanatban sosem találunk olyan utat, ami 100%-osan megfelel az ügyfélnek. Ilyenkor már vagy nincs hely, vagy olyan út maradt, ami senkinek sem kellett, hozzáteszem, nem véletlenül. Ez olyan, mint a leárazás az üzletekben. Olyan darabok maradnak, amik ugyan olcsók, de viselhetetlenek. Tessék first minuteban foglalni! Olcsóbb is és van bő választási lehetőség!
Köszönöm szépen, hogy elmondhattam a gondolataimat. Azt üzenném, hogy mindenki próbálja meg úgy csinálni amit csinál, hogy élvezi és motiválja a jó eredmény. Próbáljunk egy tükröt képzelni mindig magunk elé és arra törekedni a cselekedeteinkkel, hogy az a kép amit látunk tetsszen! Ennyi a kulcs :)
Mellékelek még egy képet, ami mindent elmond a szakmámról! :D
Köszönöm szépen az interjút!
Szia Zsanza! Írj a szerkesztőnek Viának, neki meg van a privát emilem és meg tudja adni :) Szép napot! Barbi
Én is megkaphatnám Barbi email címét? Vagy valahogyan fel tudnám venni Vele a kapcsolatot?
Köszönöm előre is!
Gratulálok, Via, ehhez a kezdeményezéshez, nagyon tetszik az ötlet. Azt hiszem, a magyar lélektől – sajnos – távol áll az az elképzelés, hogy akár szerethetjük is a munkánkat. Mikor pár évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy felmondok az akkori munkahelyemen, a szüleim döbbenten kérdezték: miért hagyom ott az egyébként jól fizető és társadalmilag nagy presztizsű munkahelyemet? Mikor azt feleltem, hogy mert nem szeretem, nem érzem jól magam, még inkább meglepődtek és azt mondták: persze, ez egy munka, ki szereti a munkáját?! :)
Off: többek között azért is imádom és olvasom minden nap a blogot, mert – ellentétben nagyon sok más bloggal – Via írásaiban nincsenek helyesírási hibák, mindig nagyon szépen, helyesen ír. Ezzel szemben az interjúalanyok válaszaiban zavaróan sok a hiba, sokszor a megértést nehezítve. Via, nem gondoltál rá, hogy helyesírási szempintból lektorálod a válaszokat, mielőtt postolod? Bocsánat a kotnyeleskedésért, de muszáj volt megkérdeznem. :)
Amennyire tudtam, átnéztem a válaszokat, többször átfésültem, szerkesztgettem is őket, de ha bármit találsz még, ami szúrja a szemed, írj e-mailt, és javítom! Ha túl sokszor látok egy szöveget, van, ami már nem tűnik fel.
Anyukám is hasonló beállítódású, de én mindig úgy láttam, hogy ő szereti a munkáját. Aztán, ahogy kérdezgettem erről-arról, rájött, hát tényleg kénytelen volt beismerni. Szóval ő nem is ismeri, milyen az, ha már rühellsz bemenni a munkahelyedre. Talán örült is, hogy valamelyest példaértékű nekünk, hogy ő jól érzi magát a munkájában. Viszont az igaz, hogy van egy generáció, akik már csak a túlélésre hajtottak és a gyerekeiknek sem tudnak most ennél bölcsebb tanácsot adni, konfliktust teremtve ezzel egymás közt. Talán idővel ez kikopik, elsimul és jönnek az újabb megoldandók az aktuális új környezeti kihívásokra.
Helyesírásilag, stílusilag nekem is kicsit furcsa néhol, de végülis az is tükröz valamit az interjúalanyok személyiségéből.
Én úgy értelmezem a cikksorozatot, hogy olyan emberek szerepelnek benne, akik a napi munkájuk során/munkájuknak köszönhetően flow-élményt élnek át. (szerintem érdemes elolvasni Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete – Flow a mindennapokban c. művét).
Teljesen rendben van, viszont engem is hajt a kíváncsiság és nem bírok magammal a további kérdésekkel :)
Nagyon jó, hogy sokak szemét felnyítja, hogy a sajátjától teljesen eltérő foglalkozások is mennyire érdekesek, sokszínűek. Az előítéletek lebontásában nagyon fontos az ismeretlenek felszámolása. Nyitottság, együttműködés és a másik nen ellenségnek tekintése. Szerintem ez a fejlődés útja, amit a cikksorozat is támogat..
Mire gondolsz, hogy nem bírsz magaddal a további kérdésekkel? :)
Csak arra, hogy gyakran felmerül újabb és újabb bármilyen téma kapcsán, bárkivel kapcsolatban: miért, hogyan, és akkor, mikor, stb, néha van, akit ez idegesít (lustaságom és valami fura gát akadályozott meg benne, hogy ne ezt csináljam munkaként, meg persze a médiapiaci helyzet, de még bármi lehet, vagy elmegyek kihallgatótisztnek :D ).
Ezekre sokszor nincs ám racionális válasz. A flow jön, aztán sokszor frász tudja, hogy miért, csak örülni kell neki. Úgy éreztem jónak, hogy belevágok, azt éreztem, hogy ezt “kell” csinálnom, stb. A jó döntések 50%-ban nem racionális érvekből születnek. :) A “hogya”n lehet egy megtervezett, átgondolt rész, de a “miért” gyakran inkább érzelmi. Mert csak. :)
Az említett könyben olvastam, hogy valakinek körömreszelgetés közben van flow-élménye, egyetértően bólogattam és hatalmas felismerésre jutottam :D
Nekem múlt héten ablakmosáskor volt. :D De amikor hajnali háromkor száll meg az ihlet és összefirkálok mindent az ágy mellett (szerencsére oda van készítve egy halom papír erre a célra), az is isteni. ♥
Ez is nagyon jó cikk volt. Várom a többit, ahogy az elsőhöz is írtam. Bárcsak én is hasonlóan szépeket és inspirálóakat tudnék írni…! Olyan cikksorozatra nem gondoltál még, Via, amelyben olyan embereket kérdezel, akik arról mesélnek, hogyan találták meg hosszas keresés után önmagukat/hivatásukat a szakmájukban vagy az eredeti szakmájuktól eltérőben? Gondolom, ilyen sikersztori is van pár. A magam részéről én holtponton vagyok. :(
Azt nézd, mit szeretnél IGAZÁN csinálni (nem baj, ha lehetetlennek tűnik :)), csak merd magadnak először megfogalmazni. Másoknak nem kell, talán bolondnak néznek. :D
Én bűnrossz tanuló voltam (nem hülye, csak “egyéniség” :D).
Aztán magamba szálltam, elvégeztem egy főiskolát, és tanító néni lettem. Nagyon szerettem.
Aztán magamba szálltam újra, és most jogász vagyok, s ha minden jól megy, egy vizsga múlva ügyvéd leszek. :)
Nem volt sétagalopp (= bődületesen nehéz volt, mind a pénzt előteremteni, mellette pedig tanulni). De ha nagyon akarunk valamit, lépésről-lépésre haladva sok dolgot meg lehet csinálni.
Csak az a titka, hogy folyamatosan és mindig és állandóan tenni kell az ügy érdekében, ha kicsit tehetünk, akkor azt a kicsit, és keresni a lehetőségeket. Aztán ha ez kifelé is látszik, valami mindig történik, ami előbbre visz…
Az pedig soha nem szabad, hogy visszatartson, hogy “áh, már túl öreg vagyok ehhez”. Öt év akkor is eltelik, ha nem csinálunk semmit, meg akkor is, ha új dologba kezdünk.
Ráadásul a tanulási képesség nem romlik idővel, szóval ez sem lehet kifogás. :) Valamikor 22-28 éves kor között van a csúcson (tehát nem is kamaszkorban), aztán 28-tól már nem megy felfelé, de nem is megy szignifikánsan lefelé. És lehet trenírozni, edzeni, nem véletlenül írtam a múltkor a rejtvényfejtést kihívásnak! :)
Soha nem késő. Ha az életedben csak az utolsó egy évet tudod boldogan tölteni, az is több, mintha egyáltalán semennyit nem sikerült…
De jó ezt olvasni, én is teljesen holtponton vagyok, bár nekem még nincs semmilyen szakmám, nem váltani szeretnék viszont fogalmam sincs mit tanuljak. Ezért is örülök nagyon ennek a cikksorozatnak. Kicsit úgy is érzem, hogy “le vagyok maradva”, mert mire én végre elkezdem az egyetemet, addigra a gimis volt osztálytársaim már az utolsó évet kezdik. Persze próbálom magam ésszel meggyőzni, hogy ez nem így van, de sokszor fog el emiatt rossz érzés. Ráadásul nincs sok időm a jelentkezésig és még mindig elég tanácstalan vagyok. :(
Jobb kivárni, és jót dönteni, mint pánikból belehajszolni magad valami másba. Semmi baj nincs azzal, ha később kezded az egyetemet, és addig dolgozol, tapasztalatot szerzel, kifundálod, hogy merre is tovább!
Kedves Csipike, küldöm a válaszokat :)
* Milyen lehetőségeid vannak továbbképzésekre? Biztosítja-e ezeket a cég vagy ez nem fontos nekik?
Továbbképzések mindig vannak és ingyenesek. Minden évben elküldenek minket egy-egy nyaraló úti célra felfedezni az ott található “termékeket” azaz a szállodákat és a látnivalókat. Törökországban is így jártam 3x. Ez feltétlenül szükséges, mert így sokkal több információ birtokába juthatunk, amit átadhatunk a leendő utasainknak. Sokkal nagyobb bizalmat szavaznak az emberek olyannak, aki tapasztalatból beszél adott úti célokról.
* Mennyire szólhatsz bele a cég kisebb stratégiai döntéseibe (nem az egyéni utasaid elképzelésének megvalósítására gondolok), mennyire vonnak be pl egy katalógus szerkesztésbe ? Ha alig vagy egyáltalán, akkor ez mennyire zavar?
Bele-beleszólhatok az irodán belüli stratégiákba, ezért szeretem ezt a céget, mert mint egy olasz család olyanok vagyunk :) A katalógus hálistennek nem a mi hatáskörünk azt csinálják csak a profi marketing szakemberek :) De egyébként jobban szeretek úgy összerakni utakat, hogy nem a sablonos katalógusban található programokat választok, hanem konkrétan egyénre szabni az ajánlatokat. Az sokkal izgalmasabb :)
* Szürke fizetés és egyéb juttatások, jutalékokkal trükközések működnek nálatok is (jellemzően ezt tapasztaltam utazási irodáknál)?
Nálunk élhető jutalékos rendszer van. Ez is fő motiváló erő :)
Köszi, akkor jól sejtem, hogy egy nemzetközi lánc irodájában dolgozol? Azt tapasztaltam, hogy az egyéni irodákkal összehasonlítva ég és föld a különbség.
További sok sikert és a turizmus virágzását! :)
Én is dolgoztam egy szállásfoglalási irodában, általában telefonon érdeklődtek az ügyfelek, az volt a kedvencem, amikor egy ” kétszobás ágy” áráról érdeklődtek. :) Köszönöm a törökországi és a bulgáriai tapasztalatokat, mert fontolgatom mindkét helyre az utazást!
Ciki, nem ciki, én nem tudtam h ez egy szakma, amihez ilyen szinten érteni kell, és képességek kellenek hozzá. Az ember néha bele se gondol… Köszi az interjút, érdekes volt. :)
Nagyon-nagyon boldog névnapot kívánok, Via! :)
Köszönöm! ♥
Via! Valahogy össze tudsz hozni Barbival?
Meg tudom adni neki a mailcímedet, ha az úgy jó.
Köszi szépen! Keresnék valami jó nászút-helyet
Mennyél Forevertúrára, az jó hely! :D Továbbítottam a címedet. :)
Én még feltennék pár kérdést (hátha Barbi is jelentkezik):
* Milyen lehetőségeid vannak továbbképzésekre? Biztosítja-e ezeket a cég vagy ez nem fontos nekik?
* Mennyire szólhatsz bele a cég kisebb stratégiai döntéseibe (nem az egyéni utasaid elképzelésének megvalósítására gondolok), mennyire vonnak be pl egy katalógus szerkesztésbe ? Ha alig vagy egyáltalán, akkor ez mennyire zavar?
* (nem bírom kihagyni) Szürke fizetés és egyéb juttatások, jutalékokkal trükközések működnek nálatok is (jellemzően ezt tapasztaltam utazási irodáknál)?
A pénz szerintem számít, mert baromira nem mindegy, hogy 3x évesen reálisan belevághatsz-e a családalapításba vagy sem. Huszonévesen tényleg lehet ábrándozni világmegváltásról és “pénznemszámít, imádom a munkámat”-ról, de amikor komoly döntésekre kerül sor, a számok mást mutatnak. Nem mindegy, hogy havi 80-120ezer vagy 200 landol a bankszámlán (nagyobbat nem is merek írni), ha ebből kellene megtakarítani lakásra és/vagy gyerekvállalás miatt kieső jövedelemre (esetleg esküvőre, ha valakinek az is játszik).
Barbi Cosmopolita néven kommentel itt! :) Már írt is az előbb.
A pénz olyan értelemben nem számít, hogy ha közben lélekölő a munkád, akkor sehány százezer forint nem fogja pótolni, hogy teljesen szarul vagy. Nem ingyen kell dolgozni, de hosszú távon ha tudsz választani egy jól fizető pocsék meló és egy kevesebbet fizető szeretem-meló között, akkor sokkal jobb, ha kevesebb a pénzed, de nincs gyomorfekélyed és nem leszel pánikbeteg… szerintem.
Nagyon igazad van, mert baromira fontosak az álmok meg az önemgvalósítás, és isteni, ha összejön meg mindenkinek járna is ez, stb., csak hát meg is kell élni valamiből. És tök igazad van, huszonévesen is más, meg 30 fölött is. Én 25 évesen gondolkodás nélkül hagytam ott azt a munkahelyet, ahol megnyomorítva éreztem magam, mert se kutyám, se macskám, álmok, stb., de most 32 évesen családalapítás előtt már nem nem tenném.
A prioritások fontosak. Ha az önmegvalósítás része a családalapítás/lakásvásárlás/esküvő, akkor azért is be kell vállalni áldozatokat, ugyanúgy, ahogy más célokhoz vezető út sem csak sétagalopp, sőt. Ha az a cél, hogy pénzt kell szerezni, akkor el kell vállalni olyan munkát is, amivel pénzt lehet szerezni, hogy utána elérd azt, amihez a pénz kell. De ez egy konkrét időszak, véges, és megszokásból a szarban maradni nem szabad.
De mondjuk pont a családalapítás megvalósulási esélyeit tudja frankón aláásni, ha iszonyú stresszes a munkahelyed… pénz ide vagy oda. :/ Lavírozni kell az opciók között, hogy a lehető legjobb legyen.
Azt hiszem, az az alapvető félreértés, hogy az önmegvalósítás valami hippi, karrierista, családellenes fogalom, amit csak naív fiatal emberek képzelegnek, de “majd az élet jól pofán vágja őket, és megmutatja nekik, hogy nem így van az!”. Pedig nyugodtan lehet része a család, a pénz, sőt…! Pont erről szól ez a sorozat. Hogy emberek dolgoznak (sokféle munkában), pénzért, belefér, hogy családjuk van, és közben mégse szenvednek és élik meg lemondásokkal telinek az életüket, hanem képesek boldogok lenni.
“Ha az a cél, hogy pénzt kell szerezni, akkor el kell vállalni olyan munkát is, amivel pénzt lehet szerezni, hogy utána elérd azt, amihez a pénz kell. De ez egy konkrét időszak, véges, és megszokásból a szarban maradni nem szabad.”
Csak az a “baj”, hogy egy gyerek-család-ház az évtizekig pénz igényel, folyamatosan, minden hónapban, nem csak egy konkrét véges időszakra.
Egyébiránt allapvetően egyetértek. Írtam is, hogy 25 évesen én is úgy felálltam az utált munkahelyemen, mint a sicc. Tűrtem 2 évig, kikészültem, aztán egy nap nem bírtam tovább, felmondtam azonnali hatállyal. És gondoltam, jöhet valami jó, szerzek valami kiteljesedős munkát. Aztán? Egy teljes év reménytelen, visszautasításokban gazdag munkanélküliség, amikor végül már a szüleim fizettek helyettem mindent szegények. És most? Van munkám, nem csodaálomgyönyör, de jó és tisztességes, a szakmámban dolgozom, elfogadható fizetéssel.
Akkor mi a gond? :) Pocsék munkának vége, most jó helyen vagy, szakmában dolgozol, nem készülsz ki, sőt, a családalapításra készülsz. Ezek csupa jó dolgok.
“Egérutat” egyébként nem csak úgy lehet tervezni, hogy mikor kitalálod, hogy menni akarsz, azonnal felmondasz — a semmire. Persze, idő, meg energia párhuzamos szálakon teljesíteni, amíg felépíted a másik utadat (tanulással, továbbképzéssel, akármivel), de ez így megvalósítható, nem felelőtlen, és közben éhen sem döglesz. Nem arra bíztatok mindenkit, hogy borogasson asztalt, miközben azt se tudja, hogy hova megy utána. :)
Én nem írtam, hogy gond volna, csak Csipike írására reagálva egyetértettem vele, majd ezt részletesen kifejtettem:-)
De akkor végeredményben most te is önmegvalósítasz, mert elégedett vagy, és úgy megy minden, hogy annak tudsz örülni. :) Nyilván mindig lehetne jobb meg rosszabb is, de ha most jó, akkor az jó. Szerintem. :)
Ejha! Gondoltam, hogy ezt a sorozatot (kommentestől) is érdemes lesz olvasni, mert amellett, hogy érdekes, mindig találok valamit, ami kiböki a szemem, hogy hahó, ez rám is nagyon vonatkozik, így is fel lehet fogni! Most pl. ez a “párhuzamos szálakon teljesíteni, míg felépíted a másik utadat (tanulással, továbbképzéssel..)” Én nem élvezem a mostani munkám és nagyon szeretnék váltani, de a rátanulást csak plusz nyűgnek láttam, nem pedig a másik utam, illetve a cél lebegett a szemem előtt. Köszi a rávilágítást!!!
Szívesen! :)
Nagyon eltalált ez a cikksorozatod, Via. Bízom benne, hogy segít rájönnöm, mit is kezdjek magammal. :)
Szia Orsi! Az Astoria Fitnesszbe Vivienhez tudsz menni a Dohány utcába van napi 2x is :) Állati jó edző csak ajánlani tudom mindenkinek!
Már mások is ajánlották nekem ezt a helyet, de így már biztosan elmegyek oda. :) Mennyibe kerül egy óra?
Barbi, ha teljesen véletlenül budapesti vagy, elárulnád, hova jársz tae-bózni? :)) Mióta felköltöztem, még nem találtam meg az igazi helyet, így maradnak a videók, de az úgy nagyon nem az igazi, és én élek-halok érte. :)
Már most, a második cikknél beleszerettem ebbe a sorozatba :) Mióta fősulis vagyok, napi szinten szembesülök azzal, hogy mennyire sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek az életükkel, és csak azért tanulnak tovább egy adott terülten, mert valaki megmondta nekik, hogy ez a tuti, ezt kell csinálni. Annyira üdítő ezek után olyan emberekről olvasni, akik örömmel és lelkesedéssel csinálnak valamit :) Úgy gondolom, hogy nem létezik a tökéletes szakma, amiben minden ember érvényesülni tudna, hanem mindenkinek megvan a saját “tutija” az életben. Örülök, hogy olyan emberekről olvashatok, akik tényleg azzal foglalkoznak, amire születtek, nagyon inspiráló :) Alig várom a következő interjút!
Sajnos a tobbsegnel a penz nagy mozgatorugo, es persze az, hogy elmondhassa, hogy egyetemre jart es van diplomaja…. hisz enelkul nem is ember az ember… :/
Elég rossz neki, hogy így hiszi. De remélhetőleg másokat nem bizonytalanít el!
Igen, az hogy mennyit fog keresni várhatóan, az sokat számít. Szeretek rákérdezni embereknél, hogy miért azt tanulják, amit. Elég sokszor hallom, hogy mert a szülők megmondták, vagy baráti körben rábeszélték és hasonlók. Volt olyan köztük, aki mondta, hogy ha rajta múlt volna, nem ezt tanulná, de a szülei nem hagyják. Az ilyenektől nagyon el tudok szomorodni, mert lehet hogy kitanulja az illető az adott szakmát, lesz diplomája, de szerintem lelkesedés és szeretet nélkül nehezebb igazán jónak lenni valamiben. Engem legalábbis sokszor a lelkesedés visz előre. Ha tanulnom kell a vizsgáimra, mindig észben tartom, hogy milyen régóta tudom már, hogy mit szeretnék csinálni, és a tudat, hogy minden vizsgával közelebb kerülök a célomhoz, hatalmas erőt ad :)
A ket kezem nem lenne eleg ahhoz, hogy megszamoljam hany ilyen embert ismerek. :( Sajnos volt egy kozeli ismerosom is, akinek volt/van egy hobbija, amiben valoban jo, kiallitasai vannak, es meg meg is lehet belole el. A szulei viszont ugy gondoltak, hogy ez nem “rendes” szakma, vegzettseg. Ezert vegigszenvedte az egyetemet, es bar jo munkaja van, es tovabbra is folytatja a hobbijat, megis az az 4/5 ev teljesen megvaltoztatta. :((
Őszintén én anno nem hallgattam azokra akik azt mondták ne legyek tanár, mert keveset keresnek, meg nem fogok tudni lehelyezkedni protekció nélkül. És igazuk lett, itt vagyok 28 évesen munka nélkül és esélyem sincs, hogy tanítsak, pedig mindkét szakom érettségitárgy, és imádom csinálni. A pénz meg most sem érdekel. Ha hallgattam volna az okosabbakra, akkor közgázt v. infót választottam volna, és lenne munkám.
Sajnálom. :( Magántanítás, korrepetálás nem jöhet szóba?
A korrepetálást addig csinálom :) Az éltet :) Közben újra el kezdtem tanulni, és eldöntöttem programozó leszek ahhoz van egy érzékem :)
Na, akkor van itt terv. :) Hajrá!
Szerintem most minden szakmában nehéz, nem biztos, hogy ha eleve infóra vagy közgázra mész, most annyival könnyebb lenne, úgyhogy emiatt ne ostorozd magad egy percig se! Nem fontos, hogy “mi lett volna, ha”, azzal foglalkozz, ami van. ♥
Köszönöm. Még a neten is átjön a pozitív életfelfogásod :) Már mosolygósabb napom van :)
Pontosan így gondolom én is. De a nagy “közönségkedvenc” Megint Hétfő idézet szerint is: “Ne azt kérdezd, hogy a világnak mire van szüksége, hanem hogy mi az, amiről te életre kelsz. Mert a világnak leginkább eleven emberekre van szüksége“. – Howard Thurman
Mindenkinek van egy szakma, amiben jó lehet. Csak meg kell találni. ♥
Via a 13-ast kiegészíteném annyival, hogy lehetséges, hogy több szakma van, amiben jó lehet valaki. És mivel változhatunk, (meg a körülmények is) igyekzzünk inkább szinkronizálni az elevenségünket a világ szükségleteivel, mert az árral szemben úszni nem feltétlenül érdemes.
Figyeljük, hogy mitől kelünk életre a különböző életszakaszainkban, mert az sem konstans valszeg egész életünk során. Nekem a “soha ne mondd, hogy soha” közhely is bejön.
Igen, ez mindig változhat, az aktuális készségeknek, érdeklődési köröknek megfelelően.
Én azért szeretek az árral szemben úszni, járt utat járatlanért bármikor, ha olyanom van! :D
15
Na de a járatlan út nem feltétlenül az árral szemben megy, esetedben éppen a sodrásiránnyal megegyezőnek tűnik (ha a főállású blogolást nézzük).
Ha mondjuk azt találnád ki, hogy te mindenáron főállásban a harisnyaszemfelszedő hobbidat akarod folytatni, akkor az már árral szemben lenne nagy valószínűséggel.
Amikor elkezdtem erre menni, még nem volt ez a sodrásirány. :) Persze, hogy öt évvel később már minden egybe vág, de nem az a kérdés, hogy amikor jól megy, akkor jól megy-e, hanem hogy amikor nem megy jól, akkor is érdemes-e kitartani! Amikor minden ellened szól, mert hülyeség, meg minek, meg “ebből itthon úgyse lehet…”.
Ha most kitalálnám, hogy főállású harisnyaszemfelszedő akarnék lenni a blogolás helyett, akkor megteremteném a jelenlegi főút fenntartása mellett a kis mellékutat a harisnyaszemfelszedésnek, elkezdeném kiépíteni azt az utat is, dolgoznék rajta, fejlődnék, kiépíteném a célközönségemet (úgy, hogy közben csinálom azt is, ami per pillanat életben tart), majd amikor már elég stabil az az út is, átmennék erről arra. Ha értenék hozzá, szeretném csinálni, elkötelezett és lelkes vagyok, kreatívan meg tudom újítani a harisnyaszemfelszedést, úgy tudom csinálni, mint még senki előttem, nem látom okát, hogy miért ne lehetne akár erre is felépíteni valamit. Ár ide vagy oda. :)
Ezt az elmúlt években megcsináltam, csak a “főutat” fordításnak hívták, a harisnyaszemfelszedést meg főállású bloggernek. :)
A kep magaert beszel. :) Aranyos kis iras volt, nekem ami feltunt az az, hogy a nagy felelosseg ellenere mennyire felszabadult Barbi. ;)
Egyebkent tokeletesen aterzem a helyzetet, nalunk mindig en szervezem a kirandulasokat, es csak a parommal kell vitatkozom, ha vmi nem klappol, nehezen viselnem el az ugyfelek nyuglodeseit, nekik meg csak be sem lehet olvasni, ha vmi nem tetszik. :)))
Sztem aki igenyes, jol megszervezett, latvanyosagokkal teli utat szeretne az tudja, h mennyi munkat vesz igenybe a szervezes, es mennyire faraszto mindennek megfelelni. Le a kalappal. ;)
Köszönöm Via!! :)