Jolán 30 éves, egy egyetemi tanszéken dolgozik kutatóként, illetve kis részben oktat is. Mesél arról, hogy hogyan zajlanak a továbbképzések (nem meglepő módon koffeinen futnak a résztvevők), mennyire nehezíti a helyzetet a bizonytalanság, és hogy minden nehézség ellenére mégis milyen jó érzés, amikor igazolódik a kutatásuk eredménye.
Továbbra is lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! Részletek a felhívásban.
– Miből áll a munkád? Milyen egy átlagos napod? Milyen típusú feladataid vannak?
Ahogy halad az ember a „ranglétrán” egyre jobban távolodik sajnos a labortól. Én még a legalján járok, így kijut mindenből. Nem nagyon van két egyforma nap, van amikor reggeltől késő estig le sem ülök az asztalomhoz csak a kísérleteket rakom össze és csinálom folyamatosan. Máskor egész nap nem megyek be a laborba csak „papírmunkát” végzek. Feladatom a kísérletek részletes megtervezése, kivitelezése, értékelése. E mellett tanítom a laborunkhoz csatlakozó fiatalokat is, segítek nekik, irányítgatom a munkájukat. Feladat még egy kis oktatás is és a szakirodalom olvasása (na, erre a világ minden ideje nem lenne elég), publikációk írása. Ez a munka egyébként teljesen betölti az ember életét, nem lehet a munkanap végén kikapcsolni az agyadat, a legtöbb ötlet otthon, sport közben és a leglehetetlenebb helyeken jut az ember eszébe, hazafelé is általában a kísérleteken gondolkodom.
– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
Biológus/orvos esetleg egyéb „bio-„ diploma, majd PhD ha az ember komolyan gondolja a kutatást. Tulajdonságokat illetően sokszor monoton tud lenni a munka, van aki ezt nem bírja, de ha szereted, akkor szerintem ezt nem érzed. Másik fontos tulajdonság a kíváncsiság.
– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?
Hogy a konferenciák igazából fizetett nyaralások. Általában ezek fárasztóbbak mint a sima munkanapok, egy konferenciás nap 8-tól este 6-ig folyamatosan tömény tudományos előadás. Az ember persze hamár találkozik a szűk szakmájával igyekszik minden infot beszippantani irgalmatlan mennyiségű kávé és kóla társaságában. :) Utána szociális program, ami eltart minimum éjfélig, majd másnap előlről.
– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
Az egyetemen eléggé megkínoztak minket, nemegyszer kaptuk meg egy-egy vizsga után hogy mennyire alkalmatlanok és buták vagyunk… Majdnem fel is adtam emiatt az egészet, kezdtem elhinni hogy nem vagyok elég jó. Aztán harmadévben elkezdtem keresni, hogy hol készítsem majd a szakdolgozatom (nálunk gyakorlati szakdolgozatot kell csinálni, ami azt jelenti, hogy rendesen önálló kísérleteket kell végezni, így erre kell általában másfél-2 év minimum) és megkerestem a taszéket ahol most is dolgozom. Itt nagyon tetszett a légkör, a sokféle jófej ember, hogy a főnökök is fiatalosak és közvetlenek és a munka is pont olyan amilyennek elképzeltem.
– Minek készültél gyerekkorodban?
Sokáig közgazdász akartam lenni és pénzt akartam keresni, aztán úgy döntöttem inkább olyasmit csinálok ami igazán érdekel.
– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Mindig örülök a pozitív visszajelzéseknek az idősebb kollégáktól meg a kollaborációknak. Jó érzés, hogy minket kérnek meg, hogy segítsünk egy adott területen. Ezen kívül akkor örülök nagyon, amikor az eredményeinket tőlünk független kutatócsoportok megerősítik. Az elsődleges célom most az, hogy a jelenleg futó kísérleteket jó szakmai lapokban tudjuk publikálni, mert ez azt jelentené, hogy jó kérdésekre keressük a választ és szépen, színvonalasan bizonyítjuk. Hosszú távon szeretnék egy olyan csoportot „vezetni” ami szakmailag jó színvonalú és szívesen dolgoznak benne az emberek.
– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
A család sokat segített nagyon, főleg az egyetem alatt. Minden körülmény adott volt, hogy csak a tanulással kelljen foglalkoznom, ez nagyon sokat számít. Ezen kívül a főnököm is mindig pozitívan állt hozzám és segített amiben tudott, igazi anyatigris típus.
– Milyen kihívások vannak a munkádban?
A legnagyobb kihívás egy magyar kutató számára szerintem az hogy igazi nemzetközi elismerést szerezzen és a munkáját a legjobb lapokba tudja publikálni. A legkimerítőbb a sikertelenség. Ha egy mindenki által használt mérés egyszerűen sehogy sem megy. Ez nagyon elkeserítő tud lenni, az ember ilyenkor teljesen tehetetlennek érzi magát. Ezen kívül sokszor nehéz elfogadni azt hogy elég alacsony a fizetés, amin általában nem tudsz változtatni (a legtöbb kutató közalkalmazott).
– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
A bizonytalanság nagyon kiborító, emiatt majdnem én is otthagytam egyszer a munkát. Sajnos egyetemi állások a legtöbb intézményben nincsenek, a fiatalokat pályázatokról fizetik. Ezek a pályázatok általában 2-3 évesek, magyarul még ha tudod is hogy a főnököd ragaszkodik hozzád, és számít a munkádra, akkor sem lehetsz benne biztos se te, se ő, hogy 3 év múlva lesz-e forrás rád. Ugyanemiatt a kutatásra is hol több pénz van-hol kevesebb, nehéz tervezni.
– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
A sport a legfontosabb, ha nem jutok el elégszer mozogni, az a munkakedvemen is meglátszik. Emellett sütni-főzni szeretek és ha van időm akkor kreatívkodni, de legtöbbször sajnos nincs.
– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Az egyetemen sok olyan tárgyat is tanulni kell, aminek nem sok köze van ahhoz amit később csinálni fog az aki a laborban dolgozik. (Igaz ez fordítva is arra, aki meg terepen dolgozik). Ezeket a tárgyakat sokszor igazi kínszenvedés tanulni, de sajnos ezen túl kell esni. Szerintem sokat segít ha az ember mihamarabb próbál egy számára érdekes kutatócsoporthoz csatlakozni, nagyon sokat segít a tanulásban is (jegyzetek az idősebbektől, tanácsok, stb.)
Én az akadémiai kutatás szemszögéből látom a dolgokat. Akit csak a pénztelenség tart vissza, az megtalálhatja a helyét egy gyógyszergyárban, ahol szintén vannak kísérletezős munkák. Külföldön is jól el lehet helyezkedni, csak onnan nagyon nehéz hazajönni. Én is mindenkit arra buzdítok, hogy olyan munkát végezzen amit nagyon szeret. Néhány ismerősömön látom, hogy hiába keresnek jól, ha nem köti le őket amivel napi 8 órát foglalkoznak, egyszerűen teljesen kiégnek és nem tudják élvezni az életet.
– Milyen belsős tipped van? :)
Ez eléggé új téma, de engem teljesen lenyűgöz: most kezdik kísérletesen bizonyítani, hogy milyen változásokat okoz a nem megfelelő táplálkozás a szervezetben. Nagyon ledöbbentő adatok vannak, szóval csak egészségesen táplálkozni! :)
eszthan95 mondta
Nekem is lenne pár fontos kérdésem, elég meghatározó lenne számomra a pályaválasztásban. Nagy szívesség lenne az e-mail cím. :)
Előre is köszi!
Via mondta
Megadtam a címeteket, nem ígérem, hogy keresni fog, de szóltam róla. :)
degesz mondta
ez nagyon izgalmas!!!! én is szeretnék kérdezni egy dolgot Jolántól, meg lehetne oldani valahogy? :)
misimasi mondta
Ez a kedvenc rovatom! :)
alice mondta
Én a tanári részét csinálom, végzős vagyok, és kissé kiképzőtábor jellege van. Én is sokszor elbizonytalanodtam, mert nem tartom magam nagyon természettudományos beállítottságúnak, de szerintem mindenkinél eljön az a pont… Jó volt olvasni ezt az interjút. :)
Jerry-me mondta
Szia Via,
Lehetne esetleg elérhetőséget kérni Jolánhoz? Szeretnék kérdezni tőle néhány biológiával kapcsolatos dolgot.
Előre is köszi.
Jerry
Via mondta
Megadhatom neki az e-mail címed?
Jerry-me mondta
Persze, köszönöm szépen.
Nem a témához kapcsolódik, de én is gratulálok a könyvedhez! láttalak a könyvhéten, csak 1. sokan álltak sorba 2. nem volt nálam a könyv 3. szakadt rólam a víz így nem álltam be a gratulálók sorába.
De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ez egy nagyszerű dolog. Kívánom, hogy még sok ilyenben legyen részed :)
Mamacica mondta
Érdekes volt olvasni az interjút. Nekem egy volt évfolyamtársam lett biológus, és pár éve beszélgettem vele erről a szakmáról, és neki is hasonló érzései voltak.