Marianna 29 éves, és egy amerikai alumíniumipari multinál dolgozik alapanyag beszerzési managerként. Ez az alapvetően kereskedelmi munka nagyon szerteágazó feladatokat igényel, és a mérnöki szakmához hasonlóan ez is egy elég férfias terület, ami külön kihívásokat támaszt Marianna elé.

– Miből áll a munkád?

A munkám a magyarországi és olaszországi öntöde részére fémhulladék beszerzése. Olyan, hogy átlagos nap, az nem létezik. :)
A feladataim közé tartozik új beszállítók felkutatása, a meglevőkkel való kapcsolattartás, a tárgyalás lebonyolítása, a szerződés elkészítése, árazás, a beszállítás és felhasználás figyelemmel követése. Hozzám tartozik a különböző problémák menedzselése is: akár minőségügyi reklamációról van szó, akár számla problémáról. Most már van egy kis segítségem is egy fiatal és lelkes kollegina személyében, így az ő segítségével tudok az üzletre fókuszálni, míg ő rendezi az adminisztrációt.
Emellett sok riportot kell készíteni a managementnek, konferenciákon részt venni és képviselni a vállalatot és érdekeit. Tulajdonképpen én vagyok a cég „arca” a piacon.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
Kereskedelmi főiskolát végeztem és soem gondoltam volna, hogy egy ilyen férfias üzletágban fogok dolgozni. Az utolsó félévben a főiskolai gyakorlatot a cégnél töltöttem, ekkor kezdtem el ismerkedni a szakmával. Annyira jól sikerült a gyakorlat, hogy utána még hosszabbítottak két hónapot diákként, majd az államvizsgám másnapján aláírtam a munkaszerződésem. Később munka mellett elvégeztem egy ráépülő egyetemi képzést is, nyelveket tanultam….szóval nem unatkoztam.
Nagyon sokrétű a munkám és ez nem feltétlen a beszerzési mivoltából fakad. Sokkal inkább abból, hogy fiatal nőként próbálok érvényesülni egy nagyon férfias szakmában (bár hálistennek most már egyre több a női partner is, de még mindig nagyon kevesen vagyunk). Nem elég, hogy kereskedelmileg toppon legyek, értenem kell az anyaghoz is. Persze nem vagyok kohász, annyira azért nem mély az anyagismeretem, de azért elég jól elboldogulok.
Emellett határozottnak és felelősségteljesnek is kell lenni, hiszen több millió eurót költök el havonta. Gyakran rizikót is kell vállalni és gyorsan dönteni. Nem lehet minden eshetőségre felkészülni, mninden várható eredményt előre kikalkulálni, gyakran kell improvizálni.
Kell némi pszichológiai készség is, hiszen a partnerkapcsolatok gyakran személyes kapcsolatok is. Nem szeretek erőből tárgyalni, sokkal jobban szeretem, ha mindkét fél elégedetten áll fel a tárgyalóasztaltól. Emellett sok emberrel kell együtt dolgoznom sok országból: magyarokkal olaszokkal, németekkel…
Számomra a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hogyan maradjak nő, miközben azért néha keménynek, határozottnak is kell lennem. Azt hiszem, mára megtaláltam az arany középutat…de persze azért folyamatosan tanulok.

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
A legnagyobb tévedés az, hogy ez egy könnyű munka és a kézfogáskor végetér a feladatom (holott nagyon sok ún. follow up munka van még). Gyakran azt hiszik, hogy az én munkám csak abból áll, hogy konferenciákon feszítek szép ruhában és beszállítókkal vbacsorázgatok/ebédelgetek. Ennél sokkal összetetteb a munkám.  

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
Akkor éreztem ezt, mikor átvettem az olasz üzemet is és először meglátogattam őket.
Minden évben össze kell állítanunk az adott évre vonatkozó célkitűzéseket, feladatokat. Emellett van egy személyes fejlődési tervünk is, amit folyamatosan frissíteni kell. Tavaly kaptam egy új főnököt, aki elképedt, mikor azt mondtam neki, hogy én jól érzem magam abban a pozícióban, ahol vagyok, nem vágyom per pillanat másra. Saját magam fejlesztésére igen, de szeretnék még egy darabig ebben a feladatkörben ténykedni. Ez nem jellemző a cégnél…de hát mit tegyek, ha így érzem jól magam? :)

– Minek készültél gyerekkorodban?
Az általános iskolát befejezve kereskedelmi szakközépbe akartam menni. A fogadóórán az osztályfőnök, a matektanár és az angoltanár győzködte anyukámat, hogy nekem gimiben a helyem. Végül gimnáziumba mentem és érettségi után kereskedelmi főiskolára mentem…
Mindig is kereskedelemmel akartam foglalkozni, egészen pici gyerekként a nagyszüleim kis papír írószer boltjában játszottam eladóst. Büszke vagyok rá, hogy a nagyszüleim voltak az első kiskereskedők a városban és miután anyukám is értékesítési területen dolgozik, így harmadik generációs kereskedő vagyok. :)

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Minden hónapban büszke vagyok, mikor a cost saving riport kimutatja, hogy az előző 4 hétben hány százezer dollár megtakarítást eredményeztek a cégnek az én beszerzéseim. Büszkévé tesznek a karácsonyi képeslapok a partnerektől, amiben kiemelik a rendkívül jó személyes kapcsolatunkat. Büszke vagyok, hogy van egy hírnevem a piacon, ami olyan, amilyet én szeretnék: fair és pozitív.Büszke vagyok, hogy az egyik volt főnököm a mai napig híreszteli a piacon, hogy ő volt a főnököm és mennyi mindent tanultam tőle.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
Szerencsés vagyok, mert bár viszonyalg sok főnököm volt az első 6 évben (szám szerint négy), mindegyikükkel nagyon jó kapcsolatom volt és nagyon sokat tanulhattam tőlük. Mindenkitől mást tanultam: egyiküktől az alapvető korrektséget, másikuktól némi anyagismeretet, harmadiktól tárgyalástechnikát, míg a negyediktől hogy hogyan találjam meg az egyensúlyt a munka és magánélet között.)

Azonnali kezdés

Az államvizsgám másnapján bejöttem két üveg alkoholmentes pezsgővel, hogy elújságoljam a kollégáknak, hogy megvan a diplomám. Miután mindannyian meghallgatták a sztorit és gratuláltak, a főnököm odajött és azt mondta: „Nagyon klassz, hogy sikerült, a vizsgád, ügyes vagy. De most már menj fel a személyügyre és írd alá a munkaszerződésed, mert tízkor már megbeszélésünk van.” Gyakorlatilag így ajánlották fel az első állásom. Ami nagyon jól esett benne, hogy nem volt kérdés, hogy kellek nekik, hanem teljesen természetes volt, hogy maradok. És mivel a vizsga előtt már két hetet kihagytam, ezért hiányoztam nekik, ezért volt a sietség. Ez a mai napig nagyon szép emlék.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?
A legkimerítőbb a kommunikáció különböző nemzetiségű és habitusú emberekkel. Meg hogy megtaláljuk a közös hangot. Néha nehézkes a problémák kezelése. Valójában a konferenciák is megfeszített tempóban mennek és az üzleti utak is eléggé fárasztóak.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
Nagyon nem szeretek reklamálni, nekem ez egy nemszeretem része a munkámnak. Amúgy mindig igyekszem a pozítiv oldalát nézni a dolgoknak. Amikor nagyon mélyponton vagyok, akkor próbálok kicsit lazítani, több időt a családommal tölteni, kikapcsolni.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Sokat sportolok és sok időt töltök a családommal, engem ők töltenek fel igazán. Nyári szezonban hétvégente a balatoni nyaralónkban pihenünk. Egy jó könyvvel az árnyékban, vagy a kutyánkkal játszani a kertben – számomra ez az igazi kikapcsolódás.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Két dolgot üzennék: az egyik az az, hogy bármennyire is magas pozícióban van valaki, sose felejtse el, hogy honnan jött, igyekezzen ember maradni. Empátia, empátia….Nőknek pluszban annyit, hogy, bár határozottnak kell lennünk, azért maradjunk nők. Nem kell úgy viselkednünk, mint a férfiak. És ne stresszeljük magunkat halálra azzal, hogy minden téren maximumot akarunk nyújtani, fogadjuk el, ha néha nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy mi elterveztük.
Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy megéljünk abból a pénzből, amit a munkánkért kapunk. Az külön szerencse, ha szeretjük a munkánkat. :)