Heti betevő zsemle következik! Múlt vasárnap szerepeltem a TV2 Naplójában, Való Gáborral forgattunk az otthonnyaralás kapcsán, a riportot itt nézhetitek meg, a hozzá kapcsolódó bejegyzés és a riportban is szereplő munkafüzet pedig itt található. A téma nagyon bejött, ezért kedd reggel a Mokkában élőben is folytattuk Tatár Csillával és Kárász Róberttel, ezúttal nem annyira a gyerekes családokra, inkább a párokra, felnőttekre kihegyezve. Élő műsort felvenni mindig izgalmasabb, bakinak és újravevésnek nincs helye, meg persze jó korán kell kelni, ha reggel van az adás, de nagyon szeretem ezt a műfajt is, jó kihívás. (Meg hajnali hatkor turbótempóban itthon sminkelni is — de szerintem egészen korrektül megoldottam.) A Mokka riportot itt nézhetitek meg. A ruhám megint Orsay, annyira jó az idei kollekció, le kell fognom magam, hogy nehogy felvásároljak mindent. :)
Az Ennél zöldebb nem lesz! sem maradt megjelenés nélkül, a Nők Lapja Café nyári könyvajánlójában szerepelt — a világ különböző helyeiről kaptam már képet róla, szóval valóban jó nyári olvasmánynak bizonyul, bár tény, hogy nem egy szirupos lányregény. :)
Kedves Via én örülök, hogy arra kértél engem és mindenkit, hogy zárjuk le, így lesz. De annyit még leírok Neked és mindenkinek, hogy mindenki Te is nagyon félreértettétek a hozzászólásom, és félremagyaráztátok mert én soha az életben nem voltam irigy senkire, nem vagyok gonosz, rosszindulatú, velejéig romlott, besavanyodott, mert ilyen jelzőkkel illettek az olvasóid és én ezekre nem is reagáltam. Az olvasóid ragozták az egészet. Egyszerűen arról van szó, hogy egész életemben mindig megmondtam amit gondolok, mert utálom a kétszínűséget, a képmutatást, de van még egy pár tulajdonság. Persze abban részben igazatok van, hogy ha a blogodban olvasottak nem az én világom, nekem nem tud újat mondani, akkor ne olvassam. De én egy szóval nem mondtam, hogy semmi nem tetszik Van több olvasód is, aki most leírta, hogy nekik is van ami nem érdekli őket, nem az ő világuk stb., de ezt nem tudatja Veled, – én viszont igen. Nem kell, hogy megváltozzál, nyilvánvaló, hogy nem egy ember véleménye hanem a többségé számít, ez így van mindenhol. Hozzászólást biztos nem fogok írni.
Kedves Olvasótársak és Via!
Végigolvastam minden egyes hozzászólást. Azt kell mondonom, határozottan nagyon érdekes volt.
A véleményem röviden:
1. Vuska kedves, ha nem tetszik, nem kell olvasni, ilyen szintű (és helyesírású) kommentektől pedig talán jobb kímélni a többieket.
2. Bár az én esetemben is akad itt a blogon olyan téma, ami nem az én világom, vagy nem az én stílusom, mégsem jut eszembe mások érdeklődési körét, illetve számukra érdekes és hasznos írásokat, hozzászólásokat becsmérelni.
3. Via, rengetegen szeretünk, feltétlen maradj olyan, amilyen vagy, és ne foglalkozz a gonoszkodásokkal és irigykedőkkel!
4. Köszönöm, hogy mindnyájatoktól (nem csak a cikkekből, hanem a kommentekből is) tanulhatok (kitől a jót, kitől pedig azt, hogy jaj csak ilyen ne legyek)!
Bár már 33 évesen egy szakmával és egy diplomával a kezemben, másfél évtizednyi munkatapasztalattal és egy (majdnem) 4 éves csemete anyukájaként úgy vélem, pár dologban egészen otthonosan mozgok, mégis jó, hogy van egy oldal, ahol folyamatosan találok okosságokat, elgondolkodtató dolgokat, újdonságokat és régimódi jól bevált praktikákat, jókedvet, vidámságot, szeretetet (bizony még azt is), kreativitást, érdekes és hasznos hozzászólásokat, letölthető és nyomtatható holmikat stb. (folytatnám én még, de már lelóg a monitorról…).
Egyszóval köszönök mindent, azt is, hogy ennek a remek közösségnek a része lehetek! :-)
Hármas ponthoz: eddig is voltak gonoszok meg irigyek, nem lennék itt, ha hagytam volna, hogy eltántorítsanak. Ezután sem fogom hagyni, túlságosan kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik, jobban érdekel, hogy mire vagyok képes valójában, mint hogy ki szerint mire vagyok képes. :D
Kedves Zsanna80 mi a bajod a helyesírásommal? Írjál példákat. Nekem meg két diplomám van és több a munkaviszonyom mint amennyi éves Te vagy.
Most legyen vége, kérlek. Leírhattad, hogy mit gondolsz, kifejthetted a véleményedet. Vettük az adást, ismerjük az álláspontodat, köszönöm, hogy megosztottad. Változást nem ígérek, ha nem szeretnél innentől részt venni a blog életében, megértem, és köszönöm, hogy eddig itt voltál. :)
Kérek mindenkit, hogy zárjuk le ezt a történetet. Túl van már ragozva a téma, érdemben úgysem lehet többet mondani, csak nyújthatjuk a rétestésztát feleslegesen.
Hahh, micsoda felfordulásba cseppentem! Na de én csak ilyen kis sablonos és semmilyen leszek, mert csak be akartam köszönni és szólni, hogy láttam a Napló interjút, jópofa volt, csak nagyon keveset mutatott belőled, majd megnézem a Mokkát is, de most usgyi el dolgozni. Vitázni lehet, hogy visszajövök majd, de nem biztos, hogy érdemes táplálni, úgyis minden okosság elhangzott már. Nekem sem szent grál minden cikked, van viszont olyan, ami az, mert rengeteget segít. És igen, valóban, nem te találtad fel a spanyol viaszt – ahogy például a lexikonok és tudástárak szerkesztői sem, viszont ugyanolyan kincs tud lenni a világnak egy jó rendszerező, mint egy jó feltaláló – különösen ebben a mai csidi-csudi, fantasztikus világban, ahol annnnnnyi a lehetőség, hogy… az ember belefullad, ha nem vigyáz. Na, megyek most már tényleg. Legyetek vidámak, ne bosszankodjatok!
:) én megmondtam !! :))) ….. de ez így van rendjén, valami ami jó, valakinek nem jó …,,nem vagyunk egyformák, hálaajóisten!! ,, :) ….nekem azóta zöldebb a fű és megérett az alma mióta ,,Via -követő,, vagyok … !! :))))
most láttam ezt a kommentet. én felismerem ezt a stílust, és a helyesírást is, más blogíróknak (akiknek nagyon nagy az olvasottsága) is ugyanezeket írta. no comment:)
Rám céloztál Rea? Hát óriási tévedésben vagy. Nevezzed meg azokat a blogokat amelyek nagy olvasottságúak és szerinted én ott is ugyanezt írtam, és azt is írd meg, hogy milyen néven.
Vagy ha megnevezed pontosan, akkor majd én megnézem, hogy hol vagyok ott úgy, hogy én nem tudok róla…
Via, ugy latszik, ezt mostmar meg kell szokjad: a siker ezzel jar, hogy egyre tobb irigyed lesz …
Ilyen ez a popszakma. :) Szerintem a java még csak most jön. De nem gond. A végtelenbe és tovább! :)
Én nagyon sok tanácsoddal vagyok úgy, hogy jójó, de ezt eddig is tudtam, de más az, ha alaposan kivesézünk egy témát és más az, ha csak megmarad egy röpke gondolatnak :) Pl. ez a két riport Veled megint beindította bennem azt, hogy na jó, most kipróbálom, pedig már hallottam máskor is a sétálásról meg piknikezésről meg főtt kukorica evésről. ;) Múltkor olvasgattam a randitippeket, és abból inspirálódva azt találtam ki, hogy menjünk el egy klasszikus tini randira. Ez régebben Szekszárdon úgy nézett ki, hogy pizza a don pepéből, aztán fel a Kilátóba és nézzük a kivilágított várost meg smárolunk a kocsiban :) És láttam a páromon, hogy először nem igazán érti, hogy minek akarok én a kilátóba menni, meg h mi értelme ennek az egésznek, meg mit akarok ebből én kihozni, de aztán tök jól éreztük magunkat mindketten. És bár evidens volt, hogy a kilátóból este szép kivilágítva a város, eszembe nem jutott volna magamtól, hogy oda menjünk egy randin felnőtt fejjel. Ezzel csak azt akarom mondani, és itt utalnék egy kicsit a fentebbi hozzászólásokra is, hogy lehet, hogy sokminden evindensnek tűnik, de az, ahogy te beszélsz róla, vagy az amit leírsz, és ahogy leírod a blogban engem is arra késztet, hogy olyasmiről gondolkodjak alaposabban, vagy olyasmit is kipróbáljak, amit addig esetleg elintéztem annyival, hogy „hát jó”.
A másik az, hogy rengeteg olyan nőt és férfit ismerek, aki toporog, és ráaadásul minden korosztályból. Sokszor irritál is iszonyatosan, amikor látom, hogy nem is akarnak kilépni ebből az állapotból. És ha a könyved akár egy embernek is segít ráébredni, hogy valamit nem jól csinál és változtat az életén, akkor szerintem már megérte.
Én is így gondolom — mármint ha már egy embernek segített, megérte. A könyv és a blog is.
Van olyan cikk, ami elgondolkoztat, masik meg nem. De olyankor nem irom le, hogy ez engem nem erdekel, miert szerepel a blogon, amit nem is en irok. Azt meg vegkepp nem teszem hozza, hogy akinek aktualis a tema, az defektes. Pont az ilyen „neked meg ez sem trivialis?” mondatok zuzzak szet azok maradek onbizalmat is, akiknek amugy sincs sok.
Ha valaki sok ev kemeny munkajaval letrehoz valamit, amibol kesobb meg tud elni, nem hiszem, hogy felelossegre vonnam. A fodrasznak sem szoktam odavetni, hogy te hajvagasbol elsz, he?!? Tudjuk mindketten, de o ad valamit, amitol nekem jobb lesz, a tobbihez semmi kozom. Azert, mert egy blogger szamos szemelyes temat megoszt az olvasoival, eszembe nem jutna a penztarcajaban turkalni. Nekem nincsenek iroi ambicioim, de nem sajnalom attol, akinek van.
Vuska: nagyon furcsa ez a -kissé indulatos- fejtegetés az anyagiakról meg a vállalkozói szemléletről… és ez a kárörvendő hozzáállás, hogy „na majd meglátjuk mi lesz 10 év múlva”. Érett, bölcs, a saját útjával elégedett ember biztosan ilyen szemlélettel közelít a fiatalokhoz?
Via többször említette, hogy gyerekkorában kezdett írni és még nyugdíjas korában is írni szeretne, és mindig lesz téma, ami az adott életszakasszal kapcsolatos. Régen kezdte már ezt a blogot, és magáról a blogról mindig is világosan látszott, hogy az írás szeretete, illetve az általa érdekesnek és ötletesnek tartott dolgok megosztása motiválta, nem pedig az, hogy mindenkinek megfeleljen és ezáltal minél több olvasója legyen. A könyv pedig összegzése, ha úgy tetszik rendszerezése a blogon eddig megjelent témáknak, mert erre olvasói igény mutatkozott, és nem úgy indult, hogy „na kiadunk egy könyvet hogy keressünk egy kis pénzt”. Hogy jön akkor most ide a szépirodalmi témájú könyv?
A könyv megjelenése előtt Via sok cikkét elmentettem magamnak, mert volt bennük egy-egy sor, bekezdés, ami vagy újat mondott, vagy megerősített valamiben, amit eddig is tudtam, de nem tudtam így megfogalmazni. Én pl. hiába vagyok 38 éves és csodásan tudom elméletben, hogy a saját utamat kell járni, hogy ne mások véleménye szerint éljek, hogy nem kell, hogy mindenki szeresse, amit gondolok, de akinek ez a személyiségben benne van és vélhetően egy életen át ezzel küzd majd, annak igenis nagyon jól esik a megerősítés, sőt, elő is veszem többször a könyvet, és többször is elolvasom ezeket a gondolatokat :-))) A tapasztalat pedig nem az életkortól függ.
Olyan jó találkozni valakivel, aki végre főállásban azt tudja csinálni, amit igazán szeret. Vannak olyan emberek, akikre azt mondják, ahol megjelennek, ott mintha „kisütne a Nap”, Via írásaiból és interjúiból ez árad. Ha valakinek ez jól esik, és az efeletti örömét megosztja vele, az nem az ő dicsőítése, hanem a lelkesedésének, örömének továbbterjedése :-))) Nem kell túlmisztifikálni azt, hogy valaki megosztja másokkal, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy a hétköznapokban boldogok és elégedettek legyünk, hiszen ez igenis fontos, mert akkor az élethez hozzá tartozó nehézségek is könnyebben mennek majd.
Számomra az is nagyon érdekes, hogy mások minek örültek az elmúlt héten, hátha az én szemem is kinyílik olyan dolgokra, amik az orrom előtt vannak de nem foglalkoztam velük.
És egyetértek azzal, hogy a saját út megtalálásában fontos elem egy fiatal számára, hogy ne csak a család véleményét hallja. A nyitottság, ami alulértékelt, de elengedhetetlen feltétele a boldogságnak, szintén valahol ezzel kezdődik.
Zeugma: ” nagyon sok ember nagyon egészségtelen felfogásokat, hozzáállásokat, beidegződéseket hoz – éppen a családjából. Nem azért, mintha a szüleik rossz emberek lennének vagy rosszat akarnának, hanem így alakult. Ha valaki segít ezekből kitörni, akár csak azzal, hogy kimondja a triviálist, már sokat tett az élhetőbb világért. ” Nagyon egyetértek veled ebben!
Tisztelt Vuska!
Via önzetlenségéről csak annyit szeretnék mondani, hogy a minap bizony előállt egy olyan élethelyzet, melyben úgy gondoltam, hogy ideje tanácsot, megerősítést kérni valakitől. Privát levelet írtam Viának, aki időt-fáradtságot nem ismerve segített. Abban is biztos vagyok, a blog olvasótáborának méretét tekintve, hogy aznap biztos, hogy nem én voltam az egyetlen. Igazad van, nem mondott semmi olyant amire magam ne gondoltam volna már. Nem találta fel a spanyol viaszt. ‘Csupán’ vigaszt és erőt adott. Minden közösségben vannak ilyen emberek, akiknek véleménye, tapasztalata, útmutatása segíti a közösséget. S hogy ezt mi az interneten találtuk meg… Erre csak annyit mondok most, hogy ez egy ilyen világ, ilyen kor, a netes generáció.
A ‘házirendben a blog szerzője annyit kér, hogy ne személyeskedj. Írhattál volna Te is privát levelet, Via arra is válaszolt volna, ha mint sugallod a célod nem egy olyan közösség provokálása lett volna, melyet generációs különbséget okán, nem is értesz annyira tán. Kívánom, hogy találj a világhálón intellektusodnak-élettapasztalatodnak megfelelő közösséget, ahol jól érzed magad!
Szép napot!
Örülök Via, hogy a hozzászólásommal ilyen sok olvasódat inspiráltam és vitába szálltak velem és Veled együtt. Szeretem az ilyet amikor nem csak azt olvashattam volna, hogy milyen jó voltál a Tv-ben. De ismét csak azt tudom írni, hogy védjétek egymást blogger és olvasóid. Neked Via érdeked is, hiszen az olvasóidból élsz, tehát nem önzetlenül csinálod amit csinálsz. Sok blogot olvasok és sok él abból amit csinál pl. informatikusok, sok-sok vállalkozó a szakmák különböző területeiről, de ezek számomra hasznosabbak mint egy saját magát életvezetési tanácsadónak kinevező blogger – vagy rád ragasztották Te pedig hagytad? De gratulálok, hogy meg tudsz élni belőle, mert sok kreatív ember és kreatív tevékenység van, de szerintem az az igazi kreatív, aki meg tud élni abból amit csinál. Majd 10 év múlva kíváncsi leszek, hogy hol tartasz, amikor mondjuk két gyerekkel egy egészen más élethelyzetben leszel. Vannak jó írásaid de kis bugyutaságok is, amik unalmasak. Pl. nem tudom, hogy mi a jó abban a hetente visszatérő témádban, hogy Te mit csináltál az elmúlt héten vagy, hogy ki mit evett vagy eszik és mit vett fel ruhát iskolába, munkába indulva stb.
Persze nem tudhatjuk, hogy mire lesz képes a kreativitás, történetesen a Tiéd 10-20 év múlva, hiszen 10 éve még az okos telefonok is elképzelhetetlenek voltak. A Google is egészen jól megél a kreativitásából, és az Aple sem panaszkodik úgy tudom. A magyar fejlesztésű Prezi.com és a Ustream sem rejti véka alá, hogy legalább kétszer álltak sorba kreativitásért. De maradjunk a blogodnál és amiket írsz benne, meg a könyvednél. Csodálattal vegyes lenézéssel illetik azt, aki azt mondja magáról, hogy „író vagyok”. Író? Mit írtál eddig? – kérdezik. De nem ez a lényeg: hanem, hogy mennyit adtál el belőle? Csodálatos ha publikál valaki itt-ott-amott, de amíg nincs legalább egy könyve valakinek, addig nem fogadják el róla azt, hogy író. Addig csak írogat. De azt is mondják, hogy egy könyv az nem könyv. Úgy látom, hogy Te azért azt megtanultad, hogy melyik piacnak írtad a könyved. Lehetne egy szépirodalom, egy másik pedig úgymond gyakorlatias tanácsadó vagy szakmai. Te rögtön az utóbbiba ugrottál, mert a szépirodalom miatt elhinnék ugyan Rólad, hogy író vagy, de a tanácsadó könyved miatt meg ügyfeleid lesznek, akikből meg tudsz élni. Nem művészi szemlélettel, hanem vállalkozói személettel közelíted meg a dolgokat. Nem baj, ha a alkotó képességed találkozik a piac igényeivel, mert akkor megélsz belőle. Aki a kreativitásából akar megélni akkor kel és fekszik amikor akar – bár sokan nem pl. egy víz- gáz szerelő stb. – de az esetedben senki nem ugráltat, de ugrálsz Te magadtól belső motivációból. Ha eladsz, esetedben a könyved vagy a blogodban a hirdetési felületed vagy összedolgozol több kézművessel, akkor lesz pénzed, ha ezek nem sikerülnek, akkor pedig nem lesz. A lényeg, hogy a magad ura lehetsz. Úgy, hogy még egyszer gratulálok, mert ügyesen csinálod azt, amire „vevőket” találtál a világhálón, az olvasóid között. De ismétlem kíváncsi leszek, hol tartasz 10 év múlva, mert a blogolásnak – a Te témáidat illetően ha ez marad még akkor is – én nem jósolok hosszú időt. A mostani olvasóid is fejlődnek, öregszenek, és 10 év múlva az akkori fiatalok is mások lesznek, Te pedig már közel leszel a negyvenhez. Persze kívánom, hogy maradjál lélekben örök fiatal és legyél „iránytű” annak, akinek „iránytűre van szüksége.
Rendben, gyere vissza tíz év múlva, és nézz körül. :)
Vuska, te nem érzed, milyen lekezelően beszélsz az olvasókról és Viáról? Ha nem, akkor lehet, még nem olvastad eleget Viát. Ha igen, akkor sem. Én nem értem, miért zavar téged, hogy vannak, akiknek segít Via és azt sem, ez a fenti „anyagi” fejtegetés hogy a manóba jön ide. Vagy csak én érzem, hogy kilóg a lóláb? Szívesen olvasom én is, szerintem Via is, ha van ötleted, hogy lehet jobbá tenni a blogot, mi az, ami szerinted nem annyira sikerült. De így egy az egyben lebarmolni valakit, amit és ahogyan csinál, nekem ez gusztustalan és pont az ellenkezőjét üzeni, mitn ami sugallni akarsz magadról. Részemről örülök, hogy van, aki felnyitja a szememet és kikerülhetek abból a burokból, amit a szüleimmel való megbeszélések és az iskoláim építettek körém. Tágul tőle a világom és sokkal elfogadóbb vagyok más értékrendekkel, mint előtte.
Ja, még valami: „Csodálattal vegyes lenézéssel illetik azt, aki azt mondja magáról, hogy “író vagyok”. Író? Mit írtál eddig? – kérdezik. De nem ez a lényeg: hanem, hogy mennyit adtál el belőle? Csodálatos ha publikál valaki itt-ott-amott, de amíg nincs legalább egy könyve valakinek, addig nem fogadják el róla azt, hogy író. Addig csak írogat. De azt is mondják, hogy egy könyv az nem könyv. ” Tulajdonképpen ki is az általános alany? Vagy ez mind te vagy T/3-ban? Retorikai fogásnak szuper, csak valóságtartalma nincsen.
Hogy lehetsz ilyen gonosz? Tényleg az zavar, hogy valaki boldog, és abból él meg, amit szeret csinálni és ami boldoggá teszi?Baj az, hogy szívesen olvassuk egymás örömeit hetente? Savanyú életed lehet.
Vuska, hogy lehetsz ilyen velejéig gonosz?
Élő példája vagy annak, hogy az hogy valaki x évvel előttünk született még nem jelent semmit, sem okosabb sem bölcsebb nem lesz tőle.
Azt mondod, gyermekeid vannak. Simán lehet hogy ők is olvassák a blogot, honnan tudhatod hogy nem? Ők is hülyék, ha valami számodra evidensre kérdeznek rá? Arcon röhögöd őket merő lenézéssel, mikor megkérdezik hogy miért kék az ég? Neked lehet tök egyértelmű, ő meg még nem hallott róla. Nagyon káros a gondolkodásmódod, és az hogy itt ekézed a blogolvasók zömét pedig kifejezetten gusztustalan.
A szerinted bugyuta heti bejegyzéseket meg nyugodtan kukkold csak meg, az egyik leglátogatottabb és leginkább kommentelt bejegyzés a TILT. Tudod miért? Mert pont olyan szemléletet mutat, ami benned fikarcnyit sincs. Nézzünk végig egy hetet, és keressük meg benne a boldog pillanatokat. Mert azok adják az erőt. A napsütés, a szép virág a kertben, a zongoraszó a sétálóutcán. Azt pedig külön kikérem magamnak, hogy apró-cseprőnek nevezted a TILTeket, pont a mostanit kezdte azzal Via, hogy férjhez ment a húga. ÉN. Ebben elmeséled mi apró-cseprő és jellegtelen?
Nem vagy más csak egy besavanyodott középkorú nő, akinek savanyú a szőlő. Irigyled a nővéremtől, hogy szerinted triviális dolgok leírásából ismertté vált, te meg ugyanúgy Vuska vagy, mint 20 éve, és mint leszel 20 év múlva. Nekiállsz rosszindulatúskodni, hogy ez a blog sehol nem lesz 10 év múlva. Én is azt mondom kukkants majd be és meg fogsz lepődni.
Abban pedig nincs igazad hogy nem lesz olvasótábora. A vele egyidősek vele együtt idősödnek, együtt szülnek, nevelnek gyereket, mindig lesz közös téma. És ahogy Viát közel 26 éve ismerem addig fog írni amíg tud gondolkozni, és még a keze leszakadása sem fogja ebben megakadályozni, mert majd diktál akkor, vagy lábbal ír.
A rosszindulatodat tartsd meg másnak, és inkább próbálj tükörbe nézni, az aki ennyire ráugrik idegen emberek életére és munkásságára az magával nincs nagyon kibékülve.
Azért Vuskát se gonosz-savanyú-középkorúasszonyozzuk le. Mert akkor pont beskatulyázzuk, amitől mindig is óvott ez a blog, nem:-)
A TILT például pont olyan spanyol viasz, amit megéri újra és újra feltalálni. Én először, amikor Via blogját még nem ismertem, egy vallásos anyuka blogján olvastam Hálás Hétfő néven, hozzám is így került át. Egyáltalán nem új dolog, a vallások sokezer éves történetében újra és újra felbukkan, hogy adj hálát azért, amid van. De ha az emberek nem találnák fel minduntalan ezt az alapelvet, rég kikopott volna. És lehet, hogy bugyutának hat, ahogy Via irányításával hetente összegyűlik száz csaj és azt mondja, hogy hálás vagyok, hogy vajas kenyeret reggeliztem és jót beszélgettem a kolléganőmmel, de nem bugyutább, mint ha (előre is elnézést a sarkításért) egy köpenyes fickó irányításával hetente összegyűlik száz nyugdíjas és azt mondja, hogy hálás vagyok, hogy kenyér van az asztalomon és jó a kapcsolatom az embertársaimmal. A rendszeres hálaadás szokása nagyon jótékony, és hiába nem újkeletű vagy egyedi, ha csak egy-két embert sikerül emlékeztetni, hogy panaszkodás helyett inkább rendszeresen töltődjön fel a legapróbb, leghétköznapibb áldásokból is, már akkor is hasznos felvetni. Itt pedig az olvasótábor nagysága és jellege miatt nem csak egy-két ember életét lehet egy kicsit jobbá, pozitívabbá, szebbé, könnyebbé tenni azáltal, hogy van egy közösség, ami hétről hétre összegyűlik egy kicsit elcsendesedni és hálát adni azokért a jó dolgokért, amik az elmúlt héten megadatottak.
Vuska: Próbálom mindenkiről a jó szándékot feltételezni, és rólad is elhinni, hogy nem provokációnak szánod a hozzászólásaidat, de nagyon megnehezíted. Lenézést, rosszindulatot és irigységet érzek a megnyilvánulásaidból. Hiába próbálod kvázi-pozitív kifejezések mögé rejteni („örülök, hogy…”, „gratulálok, hogy…”, „én senkit nem bántottam…”, „én nagyon segítőkész vagyok…”, stb.), akkor is csak az sugárzik belőle, hogy neked rosszul esik, hogy valaki sikeres abban, ami szerinted felesleges és bugyutaság, sőt még meg is él belőle. Az olvasókról meg lekezelő hangnemben nyilatkozol, szinte hitetlenkedve, hogy hogyan lehet valaki ennyire bugyuta és tökéletlen, hogy ilyen triviális dolgokat kérdez és beszél meg, mint mi itt a blogon.
Csak azt nem tudom, hogy akkor minek olvasod. :-)
Mindezt pedig nem azért írom, hogy „védjem a kedvencemet”, vagy zavartalanul „ájuldozhassak Via írásain”. Sok minden van, amiben nem értek vele egyet, és a blogon is sok minden van, ami nem tetszik vagy ami nem nekem szól. Például nem szoktam meghallgatni a zenei válogatásokat (mert nálam blogolvasás közben is szólnak a saját, más jellegű válogatások), nem nevezek a játékokra (legtöbbször azért, mert a nyeremény vagy nem az én stílusom, vagy nem tudnám kihasználni, akkor meg minek rontsam mások esélyét, hogy megszerezzék), és van néhány téma, ami egyszerűen nem érdekel vagy nem érint. Viszont rengeteg írás van, amiket szívesen olvasok – egy részük nekem is segít, más részük számomra már ismert dolgokról szól, de jó összefoglalva látni, érdekes olvasni a kommentelők saját tapasztalatait és ötleteit, és üdítő az az egészséges hozzáállás a világ dolgaihoz, ami ennek a blognak minden részletét és Via minden írását jellemzi.
Nem irigylem Viától sem azt, hogy most már ebből él, sem a népszerűséget, amire szert tett vele. Számomra nem teszi a személyét hiteltelenné vagy az írásait súlytalanná az, hogy pénzt is keres a bloggal és a könyvvel, mert előbb kezdett írni, azért, mert szívesen csinálta, és csak utána, jóval később jött az, hogy akkor ez legyen a munkája is, amikor kiderült, hogy milyen sok embert érdekel, amit ő ír. Senkitől nem irigylem a megkeresett pénzt vagy a népszerűséget, ha megolgozik érte, és ha olyasmit csinál, ami más embereknek hasznos. És az sem baj, ha nem _mindenkinek_ hasznos :-) Az egészségügy is tiszta pénzkidobás annak, aki még sosem volt beteg, és a játszótér is felesleges annak, aki nem gyerek és nincs gyereke. Mégsem mondják azok sem, akik nem érintettek, hogy milyen hülye az, aki orvosnak megy vagy játszóteret épít, sem azt, hogy milyen hülye az, aki vesekővel kórházba kerül, vagy akinek a kisfia beleül a hintába.
Nagyon érdekes, ahogy kívülről látjátok ezt az egészet, jó olvasni. :) Én nem érzem magam népszerűnek, mármint nem-népszerűnek se érzem magam, de nem napi szinten történik velem az, hogy felismernek. Előfordul, és az évek folyamán egyre gyakrabban (értsd: háromhavonta egyszer helyett most már általában havonta egyszer), de elég belterjes ez az internet, offline viszont a legtöbb helyen a kutya se tudja, hogy ki vagyok. A felismerések is általában forgalmas, belvárosi helyeken (mozikban, plázákban, kiülős helyeken) szoktak történni — nyilván, mert az olvasóközönség is hasonló helyeken mozog. Nem tudom, hogy ez megváltozik-e valaha, és ha igen, mikor, és mennyire, és azt se tudom, hogy akkor mi lesz majd. Azért örülnék, ha a nyugalom és a privát szféra mindig megmaradhatna — ez most még abszolút nincs veszélyben szerencsére. De tényleg nem tudom, mi fog történni a jövőben, ha „így folytatom”. :) De mitől számít népszerűnek valaki? A számoktól, a meghívásoktól? Nem tudom, engem ez a része nem érdekel, nincs ilyen célom — ha megtörténik, történjen, de nem ezért fogok teperni. Nekem mindig az egyén a fontos: a levelek, a személyes találkozók, beszélgetések. Ezekből töltődöm a legjobban. A legnagyobb célom, hogy egy-egy embernek tudjak segíteni. A cikkeknél általában az van, hogy ha eszembe jut valami, akkor azt leírom, függetlenül attól, hogy milyen reakcióra számítok vagy milyen elvárásaim vannak a cikk „teljesítésével” kapcsolatban (kommentszám, válaszok, lájkok, akármi). Nem ez a mércém ugyanis. Volt olyan bejegyzés, amire a közzétételkor semmi reakció nem érkezett, évekkel később (!) pedig kaptam egy levelet, hogy most találta meg az illető, és mennyire jó volt, pont erre volt szüksége. Szóval még én sem tudhatom, hogy amit írok, az mikor és kinek lesz hasznos. :) Nyilván amikor kérdést kapok, az más tészta, mert akkor egy ember már biztos van, akit érdekel a válasz, és ha neki tudtam segíteni, fantasztikus, ha meg másnak is érdekes volt, bőven túlteljesítettem a célomat. De a többi, „kérdező nélküli” cikknél se tudom biztosan kijelenteni, hogy ez vagy az totál felesleges volt, mert ki tudja, ki találja meg később. És nekem biztos nem volt felesleges, mert jól éreztem magam írás közben, kiadtam magamból, aztán hogy milyen lesz az utóélete, az meglepetés mindenkinek. :) Szóval én írok tovább, garantáltan Viásat (hogy az most ki szerint húdejó vagy bugyuta, az lényegtelen, mert ilyen vagyok, és kész), aztán ha tetszik valakinek, szuper, ha nem tetszik, az is szuper.
Bár én még új vagyok itt, de úgy gondolom, sok fiatalnak segíthet ez a blog és kicsit sajnálom is hogy csak most találtam rá. Szerintem nem arról van szó, hogy az itt megforduló fiatalok nem tudnák megbeszélni a problémáikat a szüleikkel… csak a szülők nem mindig értik meg a fiatalokat mert mikor ők voltak ennyi idősek kicsit másképp mentek a dolgok. Nálunk például elég nagy feszültség forrás, hogy pályakezdőként lassan féléve nem találok munkát, rengeteg helyre jelentkeztem már… (annak idején anyu leérettségizett és szinte azonnal dolgozni kezdett és a mai napig ott dolgozik.) …. mostanra kész káosz alakult ki bennem mert, szeretném a saját terveimet is megvalósítani, de a szüleimnek is szeretnék megfelelni…..kicsit sok már ez és szinte mindennap vita van belőle…. Érdekes, hogy pont ezért döntöttem úgy a minap, hogy a spórolt pénzemből tartok egy „szünnapot”, ezt a napot csak arra szántam hogy sétáljak egyet, leüljek egy padra és megpróbáljam helyre rakni a gondolataimat és tisztázni magamban hogy hogyan is legyen tovább arra gondoltam jól jönne most egy iránytű ami eligazítana…. útközben betévedtem egy könyvesboltba… bele olvastam egy-két könyvbe amit érdekesnek találtam és a kezembe akadt Via könyve…. ugyan a könyvre még spórolok, de a könyv segítségével találtam rá erre a blogra… addig sem a blogról, sem a könyvről nem hallottam még. Hozzáteszem, hogy bár ez az álláskeresős téma sok port kavar köztünk, mindig számíthatok a szüleimre ha az életem más területén van problémám és rengeteget köszönhetek nekik, de van hogy szükség van a szülőkön kívül egy másik iránytűre is egy olyanra ami a mai világban, a mai körülmények között tud irányt mutatni….szerintem ez a blog pont egy ilyen iránytű :)
Pont egy nagy, zöld iránytűt pecsételek minden könyvbe, amit dedikálok! :)
Még két gondolat:
Néha bizony nagyon jó, ha az embernek „megmondják a tutit”, főleg ha sok.sok éve nap mint nap meg kell újulni, és kreatívnak kell lenni.
És az is megtörténhet hogy a blogon való beszélgetésből kiderül, hogy éppen valami bajod van, és utána jön egy email egy ismeretlen embertől, hogy tud-e segíteni. Az adott pillanatban ez mindenképpen támasz és erő.
Négy gyerekes anyaként nyugodtan mondhatom, hogy a gyerekek igenis beszélgetnek a szüleikkel, ha jó a családi légkör, akkor akár a legintimebb problémákról is. A személyiségfejlődéshez viszont az is hozzátartozik, hogy nemcsak a családi mintákat kell ismerni, hanem más emberek véleményét, gondolkodását, ahhoz, hogy kialakulhasson az ember saját, csak rá jellemző véleménye, hozzáállása a világ dolgaihoz. Ebbe beletartozik a kortárs közeg, a tanárok, a szomszéd néni, és minden amivel az ember kapcsolatba kerül. Az internet csak kitágította a kapcsolatok hálóját. Mindenki úgyis csak azt szűri le a rá áramló információból, ami neki fontos, ami az adott pillanatban a személyisége fejlődéséhez szükséges. Ez lehet akárhány éves korban is. Mert idősebb korban is szükség lehet egy-egy elkapott fél mondatra, ami továbblendít, vagy egy rendszerre, struktúrára. Lehet, hogy ez egy regényből jön, egy reklámképből, egy buszon hallott beszélgetésből, vagy a blogból. Figyelni kell, és nyitottnak lenni. Jó, hogy van egy közösség ahol sűrítve jönnek az ötletek, kinek mire van szüksége.
Én is az idősebb korosztályhoz tartozom. Tőlem is megkérdezték, mikor a blogról meséltem, hogy mi újat tud neked mondani egy sokkal fiatalabb lány. Nekem a nyitottság tetszik, és a szemlélet, meg az erő ami a sorok között van. Nem mindig mindent olvasok, és amit igen, azt is átszűröm az eddigi tapasztalataimon, de jó olvasni, mert összeszedett, tudatos, sokoldalú. És egy fórum, ahol beszélgetni lehet, ahol sokféle vélemény elhangzik. Én köszönöm.
Nagyon tetszik, amit anyukaként írtál. Én is úgy gondolom, hogy még a legpéldásabb családból érkezőknek is szüksége van a külső közeggel való megvitatásra, véleménycserére. És nem mindenki jön a legpéldásabb családból, sőt a legpéldásabb család sem ad mindenre de mindenre választ. Egy nagyon egyszerű példa, hogy az én anyukám mindig kicsit férfias karakter volt, nem öltözött nőiesen, nem sminkelt, így ezeket a dolgokat soha nem tanultam meg tőle. Tizenévesen nem volt igényem rá, így a kortársaimtól meg az ifjúsági magazinokból sem tanultam meg, és amikor harminc felé közeledve igényem támadt rá, jól jött, hogy Via írt egy cikksorozatot „nem baj, ha soha nem fogtál még szemceruzát a kezedbe, most megfogom a kezed és ügyesen megtanuljuk együtt” jelleggel.
Én még azt tenném hozzá, hogy attól, hogy valaki dicsér egy „evidens” témáról szóló cikket, nem jelenti azt, hogy még sosem találkozott vele. Mert Via olyanokról ír, ami szinte kivétel nélkül mindenki fejében ott van, csak nem szokta megfogalmazni, nem szokott elgondolkodni rajta. Nálam ilyen homlokracsapós reakciók szoktak lenni, hogy „tényleg, ilyet is lehet, miért ne?” Nem hiszem, hogy bármelyik nőt újdonságként érte, hogy papírból lehet virágot hajtogatni, az, hogy lehet tematikus bulit tartani, vagy például ott volt a menstruációról szóló cikk. Mindenki tudja, mi az. Via viszont utánajárt, tabuk nélkül kifejtette, elmagyarázta az okokat, tippeket adott, stb. És ennek az volt az eredmény, hogy vagy 100 nő megosztotta a tapasztalatait, véleményét erről. És vannak tényleg olyan cikkek is, amiről sokan nem tudnak, így viszont kicsit megismerik az adott témát, én pl nagyon szeretem olvasni a nyuszis cikkeket, pedig törpenyulat, azt hiszem, még sosem láttam élőben.
Ha pedig valaki „evidens” problémára kér tanácsot, akkor az nem azt jelenti szerintem, hogy lövése sincs a dolgokról, hanem hogy nem biztos magában. Ilyenkor kell egy objektív szemszög, aki kívülről látja a dolgokat. Via mindig értelmes tanácsokat ad, és ő ajánlotta fel a segítséget. Nem értem, miért kell ezért lenézni bárkit is. Aki tud, úgyis segítséget kér a barátaitól, szüleitől. Miért baj az, ha itt is? És ha valakinek mondjuk nem él az édesanyja? Neki legyen bűntudata, mert „evidenset” kérdez?
És az, hogy „régen” nem voltak életmód-témájú könyvek, nem jelenti azt, hogy nem volt rájuk szükség? Egyébként megsúgom, voltak.
Nekünk is vannak „kezdő háziasszonyok könyve” típusú és más tanácsadó könyveink a polcon, a múlt század elejéről és a szocializmus hőskorából egyaránt. Nagyon érdekes olvasgatni az akkori tanácsokat párkapcsolatról, gyereknevelésről, leírásokat ma már nem is létező vagy csak már nem elterjedt alapanyagokról és eszközökről, stb. Szóval volt ez régen is, csak akkor nem életmód-tanácsadásnak hívták, és nem a neten terjesztették. :)
Én a Nők Enciklopédiáját olvastam már 10 évesen is. Egyébként gyűjtögetem az életmóddal, háztartásvezetéssel kapcsolatos könyveket, voltak már az 1800-as években is. Magyar házi gazdasszony 1820. Reprintben 1987-ben jelentette meg a Mezőgazdasági Kiadó. Magyar Úrasszony Háztartása 1934. A kis háziasszony 1940-es évek. Ez az egyik kedvencem. Kifejezetten házasság előtt álló fiatal nőknek íródott, nagyon sok személyes élménnyel és tapasztalattal.
Láttalak a Mokka műsorában kedd reggel, és jó szokásodhoz híven közvetlen, természetes és kedves voltál. Nekem a beszélgetés is tetszett, – bár az egyik műsorvezető Kárász Róbert nem a kedvencem, sőt – jókat mondtál még akkor is, ha nekem nem mondtál újat. Talán ez a korom miatt van, de a Te korosztályodnak vagy a Tőled 8-10 évvel fiatalabbaknak biztos olyan volt mint amire azt mondjuk, hogy „egy újszülöttnek minden vicc új”. De tudom, hogy olvasóként nem az én korosztályom van túlsúlyban a blogodban, így aztán nehogy bántásnak fogd fel, mert ez távol áll tőlem, hanem annak, aki már sokat tapasztalt, régóta él. Azt gondolom a könyvedről is, hogy biztos sok fiatalnak hasznos, de nekem már nem kell életvezetés, tanácsadás, mert nem toporgok egy helyben. De fiatal koromban is tudtam mindig, hogy mit akarok, mit kell tennem, nem kellett másnak megmondani, de akkor még nem is volt olyan, hogy életvezetés, meg életmód, ma meg már a csapból is ez folyik, mindenki tanácsokat osztogat. Gondolom, hogy azért tud ez ennyire „virágozni”, mert táptalajra talál. Pedig biztos mindegyik olvasódnak van szülője, ők nem tudnak okosakat mondani a gyerekeiknek? Azért írom, hogy gyerekek, pontosabban olyan fiatalok, akik most érettségiztek, egyetemre mennek vagy már járnak, mert azért aki már elmúlt harminc vagy negyven éves, ő nem hiszem, hogy fel kiállt, hogy Heuréka! eddig toporogtam, most meg már tudom, hogy mit kell csinálnom, mert Via leírta. Na bocs, de ez kikívánkozott belőlem, és mondhatod ezután, hogy ne olvassam a blogod. Nem is olvasom sűrűn és amikor olvasom, akkor csak azért, mert okos, tájékozott fiatalasszony vagy, és inkább az érdekel, hogy milyen hozzászólásai vannak egy-egy írásodhoz az olvasóidnak. Hát mit mondjak, hogy senkit ne bántsak meg, de van olyan amikor az derül ki, hogy az olvasód azt hiszi, hogy Te találtad fel a „spanyol viaszkot”. Olyankor jót nevetek. Persze van sok okos hozzászólás is.
Egy olyan nőnek, akinek 2013-ban kell megteremtenie a saját boldogulását, alapvetően más problémákkal és kihívásokkal kell szembenéznie, mint egy olyan nőnek, akinek 1983-ban vagy 1963-ban kellett ugyanezt megtennie (hogy korábbra ne is menjünk). Igazad van, nagyon sok típúsú segítségre 50 évvel ezelőtt nem volt szükség, ilyen az időbeosztás: fél évszázaddal ezelőtt viszonylag ritka volt az az eset, hogy egy huszon- vagy harmincéves nőnek egyszerre kellett teljesítenie a munkahelyén, a háztartásban, és gyereket kellett nevelnie beosztott, cseléd és több generáció együttélése nélkül, egy kétkeresős háztartásban (vagy, mivel jó pár éve éppen válság van, lehet, hogy egy fizetésből, vagy még annyiból sem). Abba ne is menjünk bele, hogy egy teljesen más társadalmi, gazdasági és szociális rendeszer működött, ahol mások voltak az elvárások és a lehetőségek is.
Minden olvasómnak joga van ahhoz, hogy valamivel itt találkozzon először. Nem minősíti sem engem, sem őt, hogy eddig nem találkozott a témával. Nem lesz valaki jobb attól, hogy neki nem újdonság, amit adott esetben írok. Ezen a blogon tényleg minden létező korosztályból és társadalmi helyzetből fordultak már meg emberek — az elmúlt 5 és fél évben több ezer levelet kaptam 15-85 évesektől, férfiaktól és nőktől, nagymamáktól, diáklányoktól, egyedülállóktól, házasoktól, egy gyerekesektől és öt gyerekesektől. A blog közössége arra épül, hogy bármilyen utat is választottunk magunknak az életben (vagy kényszerültünk rálépni a külső körülmények miatt), ítélet és megbélyegzés nélkül feltehessük a kérdésünket, megvitathassuk a bajainkat, legyen az bármilyen fajta probléma (és lehet, hogy ami valakinek egyértelmű és apró-cseprő gond, az másnak jelenleg a világot jelenti).
Mindannyian mások vagyunk, más örökséggel, más mentalitással, habitussal, életúttal. Mindannyian máshoz értünk, van, aki ebben jobb, van, aki abban. Tanulhatunk egymástól, ha akarunk… Én is az olvasóktól, ők is tőlem, hiszen ez egy párbeszéd, nem kinyilatkoztatás. Miért kéne kinevetni azt, aki akar tanulni, és nem zárkózik el attól, hogy fejlődjön? A fejlődés ráadásul sosem ér véget. Van, aki 60 évesen is be van gyöpösödve, más pedig 30 évesen többet élt, mint sok öregember… A kor nem érdem, csak állapot. Hogy mit kezdünk a nekünk szánt évekkel, az sokkal fontosabb. És soha, soha nem késő elkezdeni élni — harminc, negyven, sőt, ötven felett sem…
Engem nem az érdekel, hogy mindenki olvasson, sőt, az se, hogy mindenkinek tudjak hasznosat mondani, vagy mindenkinek minden egyes írásom hasznos legyen. Az érdekel, hogy akinek szüksége van arra, amit írok, az megtalálja. Rólam azt gondolsz, amit akarsz, és meg is mondhatod, elfogadom, és megértem. Elhiszem, ha feleslegesnek és triviálisnak gondolod a munkámat. Legyen. Neked lehet, hogy tényleg semmi új nincs benne, és számodra minden tök egyértelmű. Bizonyára van még, aki szintén a vállát vonogatja, hogy „na és, ebben semmi újdonság nincs, én ezt már rég tudtam”. Szuper, semmi gond ezzel, nem attól jó, amit csinálok, hogy kivétel nélkül, mindenkinek hasznos. De van, akinek az. És az ő minősítésüket kérlek, hagyd meg magadnak, mert ezt nem tolerálom. Ez itt egy nyitott, elfogadó közösség, és semmi szükség arra, hogy erősítsük a kishitűséget, és bűntudatot keltsünk egymásban, és lehülyézzük a másikat a problémái „kicsisége” vagy „egyértelműsége” miatt. Erre a fajta párbeszédre bőven van elég hely az interneten, ez itt nem ilyen hely. Az nem segítség, hogy a képébe vágjuk a másiknak, hogy „de hülye vagy, neked ezt már magadtól tudnod kéne”. Így is hozzá lehet állni másokhoz, meg úgy is, hogy ha valaki segítséget kér, akkor ítélkezés nélkül kezet nyújtok neki. És én inkább ezt az utóbbit szeretem gyakorolni.
Védd meg Via az olvasóid, bár nincs miért, mert én senkit és főleg Téged nem bántottam. Valóban más a helyzet most az élet minden területén, mint 20 vagy 40 évvel ezelőtt, de éppen azért, mert most sokkal több lehetőség van, sokkal több információ, hogy van az, hogy annyi ember – elsősorban fiatal – van, aki nem tud mit kezdeni az életével? Jobb volt amikor egyszerűbb volt az életünk. Én nem hülyéztem le senkit, nem nevezem egyesek problémáit kicsiségnek csak elgondolkodok azon, hogy miért nem a szüleivel beszéli meg a kicsi vagy nagy problémáját egy 18 éves? Azt sem mondom, hogy „de hülye vagy, neked ezt már magadtól tudnod kéne”, mert sok dolgot nem tudunk magunktól, de annyi evidens dologra reagálnak úgy, hogy most is csak azt tudom írni, hogy számomra érthetetlen.
Rám aztán nem lehet azt mondani, hogy úgy állnék hozzá másokhoz ahogy Te gondolod, mert én nagyon is segítőkész vagyok a családomban, baráti körben és idegenekkel is, sőt a hülyeségig az vagyok, amikor már azt érzem, hogy nem érdemelte meg az illető, mert még köszönömöt sem kaptam. Úgy, hogy ne oktassál ki engem a segítő kéz nyújtásról, mert semmi olyat nem írtam Neked és az olvasóidról sem, hogy elvidd a téma fonalát olyan felé amiről nem szólt a hozzászólásom, De egyébként nem értem azt sem, hogy miért nem lehet a blogodban ha úgy adódik kritikát is írni akár Rólad, akár valamelyik olvasód hozzászólásához? Van építő kritika is… Elhiszem, hogy jobb érzés az, ha mindenki csak dicsér – én is dicsértelek már – és ájuldozik az írásaid olvasásakor bármit is írsz, ezért aztán megakarsz maradni ebben a közegben, mert amit nem tudunk az nincs, igaz? Hát Te tudod, én tiszteletben tartom ezután.
Ha nem lehetne kritikát írni, nem engedtem volna át a hozzászólást. :) Ne fordítsd át, ez nem erről szól, főleg nem rólam, írtam is, hogy szíved joga, hogy rólam vagy a munkámról mit gondolsz. De nem tartom helyesnek, hogy te „jót nevetsz” mások problémáján, megnyilvánulásain és esetleges „tudatlanságán”.
Vuska: ” már a csapból is ez folyik, mindenki tanácsokat osztogat. Gondolom, hogy azért tud ez ennyire “virágozni”, mert táptalajra talál. Pedig biztos mindegyik olvasódnak van szülője, ők nem tudnak okosakat mondani a gyerekeiknek?”
„csak elgondolkodok azon, hogy miért nem a szüleivel beszéli meg a kicsi vagy nagy problémáját egy 18 éves?”
Jópár éve olvasgatom a blogot, és itt is jól kiderül a hozzászólásokból, amit máshol is tapasztalok: nagyon sok ember nagyon egészségtelen felfogásokat, hozzáállásokat, beidegződéseket hoz – éppen a családjából. Nem azért, mintha a szüleik rossz emberek lennének vagy rosszat akarnának, hanem így alakult. Ha valaki segít ezekből kitörni, akár csak azzal, hogy kimondja a triviálist, már sokat tett az élhetőbb világért. Az ilyen dolgokat épp a családjával nem tudja megbeszélni az ember, és néha már az is nagy segítség, ha valaki kertelés nélkül kimondja, hogy mi volna a normális. Például hogy a lakásod van érted és nem te a lakásért, hogy a rendszerezés és a feladatok beosztása könnyebbé teszi a házvezetést, vagy hogy igenis jogod van a boldogsághoz, az önálló élethez, nem kell játszmázni, stb. (lásd a korábbi írásokat itt a blogon).
„De fiatal koromban is tudtam mindig, hogy mit akarok, mit kell tennem, nem kellett másnak megmondani”
Légy hálás ezért a sorsnak, mert ezzel a szerencsés kisebbséghez tartozol. A mai kor fiataljai, ha tudják is, mit akarnak, általában nem mondhatják el magukról, hogy soha nincs szükségük tanácsra, mert mindig pontosan tudják, mit kell tenniük azért, hogy azt elérjék, és az életük problémáit megoldják.
„Elhiszem, hogy jobb érzés az, ha mindenki csak dicsér – én is dicsértelek már – és ájuldozik az írásaid olvasásakor bármit is írsz, ezért aztán megakarsz maradni ebben a közegben, mert amit nem tudunk az nincs, igaz?”
Elhiszem, amit írsz, hogy nem olvasod sűrűn a blogot, mert ha sűrűbben olvasnád, tudhatnád, hogy Via mennyire nem ilyen. Nem baj, ha ritkán olvasod a blogot, sem az, ha Viát félreismerted, csak akkor ne ítélkezz. Ha lehet, akkor fölöttünk olvasók fölött sem, mert ha valaki végre ráveszi magát, hogy feltegye a maga kérdését a számára éppen aktuális – kicsi vagy nagy – problémájáról, akkor elég rosszul eshet neki, és elbátortalaníthatja, ha azt olvassa itt, hogy más, bölcs és tapasztalt olvasók, akik már fiatal korukban is jól boldogultak az életben, milyen jókat nevetnek a hozzá hasonlókon.
Szia Via. En csak azt szeretnem mondani , hogy igen is 10 ev mulva is olvasni fogom a blogodat , es a 7 eves kislanyom is mar tudja ki URBAN – EVE , es anya mellet o is zonazgat. Szoval nem ragozom tul a dolgot , kedves ,oszinte, aranyos vagy es kreativ is. Mersz es nyersz. Nem hiszem hogy , szabad valakinek kritizalja azt hogy te ezert penzt kapsz , ebbol elsz . Ha nem tekintened ezt ,valamijen szinten munkanak is , ha lenne mas fix allasod , a blogod nem lenne minosegi. A konyved pedig igen is hasznos , persze lehet , hogy 50-60 evesen mar valaki nem toporog , de igen is a fiatalsagnak szugsege van egy loketre, tanacsokra. Nekem is jo lett volna 13-15 eve egy ijen konyv. Sot most is jol fog .Szoval Via , csak igy tovabb.Es ha valakinek nem tetszik a blog , ne olvassa.Nem is ertem meg ezt a dogot. En is jartam mar blogokon amik nem tetszetek , de egyszeruen nem meg olvastam es slusz. Amugy tenleg cuki a ruhad a Mokkaban, es csini volt a sminked is. Oda se a semmiert hivtak , tudsz valamit es gratulalok neked ezert.
Vuska:
” Pedig biztos mindegyik olvasódnak van szülője, ők nem tudnak okosakat mondani a gyerekeiknek?”
12 éves voltam amikor anyukámat, 15 pedig amikor apukámat elveszítettem. Tesóm nincs, ráadásul késői gyerek is voltam, szóval a nagyszüleim is akkor kb. 70 év körüliek voltak. Röviden, nem, nem tudtak okosat mondani nekem.
Valószínűleg ezért van nekem szükségem Via blogjára és a hasonlóakra, mert sok választ innen kapok meg.
♥
Érdekes dolog az életkor vagy élettapasztalat kérdése. Az egyik kedvenc családtagom és ikonom a leendő anyósom, aki nem kevés dolgot megélt már, nem kevés küzdelmet vívott meg, mondjuk azóta, hogy húszévesen szembe kellett néznie azzal, hogy született egy sérült lánya, ami amellett, hogy egy életre szóló, soha le nem tehető feladatot adott neki, azt is jelentette, hogy az emberek – barátok és idegenek – szép sorjában elkezdtek elfordulni tőle, és támogatás helyett rengeteg bántást kapott. Szóval, az évei számától függetlenül, huszonegynéhány éves korára meg kellett járnia olyan dolgokat, amiket másnak egész életében sem. Mégis, most, ötvenen túl, az egyik kedvenc tulajdonságom benne, hogy bármikor tudja azt mondani, hogy kicsim, ezt milyen jól látod, ezt de jól csinálod, tanulhatnék tőled – amellett, hogy leginkább persze én tanulok tőle, mert csodás otthont tart fenn, benne csodás családi élettel, remek gyerekeket nevelt, stb. Ha valaki piedesztára tehetné magát a kora és a tapasztalatai jogán, hát ő az, és mégsem teszi. A Via blogján olvasott dolgok közül is sokmindenről beszélgettünk már, és főleg a háztartásnál rengeteg dologra mondta, hogy „ezt nekem a nagymamám úgy mondta el, hogy…”, „… és milyen jó látni, hogy a mai fiatalok is újra felfedezik ezeket a dolgokat!” Így is hozzá lehet állni azokhoz a dolgokhoz, amiket „pf, én már ennyi idősen rég tudtam!”.