Gizus 34 éves, és egy autógyárban dolgozik mint folyamatfejlesztő. Az egymásra épülő feladatok logikus beosztását és a projektek egyszerűsítéséhez hasznos hozzáállást a mindennapokban is rendkívül jól lehet hasznosítani.

– Miből áll a munkád?

Projekteken dolgozom, amik általában 3 hónaposak. A projektek megszerzése, felkutatása részben az én feladatom, ezért jó kapcsolatom van a gyár fejlesztés szempontjából rám bízott részlegeivel, az ott dolgozó mérnökökkel, vezetőkkel. Részt veszek a megbeszéléseiken, hogy megismerjem a napi munkájukat, problémáikat, a területeket, ahol segítségre van szükségük. Közös döntés alapján születnek meg a projekttémák, majd az elfoglaltságaimat figyelembe véve teszek javaslatot, hogy időben mikor tudom elkezdeni, és milyen határidő alatt tudom elvégezni.  A napi munkám ennek megfelelően teljesen rugalmas és változatos, van, amikor napokon keresztül aktívan workshopokat, csapatmunkát vezetek az üzemben, amihez hozzátartozik ennek a dokumentálása, a vezetők részére összefoglalók és beszámolók készítése is. Van, amikor egy-egy projekttémához végzek elemző munkát, ilyenkor folyamatosan egyeztetek a társosztályokkal, kimutatásokat és adathalmazokat értelmezek, ez inkább irodában, számítógép előtt ülős munka.  Igazából nincs átlagos napom, mindig új emberekkel, új témákkal és új módszerekkel dolgozok.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Eredeti végzettségem alapján közgazdász vagyok. Másoddiplomásként, munka mellett a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem termelésszervezés és termelésirányítás szakon, mert a munkába állásom után láttam meg igazán, hogy melyik szelete érdekel a vállalati életnek. Ekkor egy autóipari beszállítónál dolgoztam, a logisztika outbound és fuvarszervezési részével foglalkoztam, és később lehetőségem nyílt a belső rotációnak köszönhetően, hogy a beszerzés és gyártástervezés területén is dolgozzak. Világossá vált számomra, hogy a napi munkafolyamatokat lehet mindig jobban/hatékonyabban/egyszerűbben végezni (természetesen a munka jó minőségét megtartva), de ez a változtatási hajlam sok kollégámból hiányzott. Akkor még nem tudtam, hogyan vonhatnám be őket is ezekbe a fejlesztésekbe, mert makacsul ragaszkodott mindenki a napi megszokott munkarutinhoz. A főnökeimnek köszönhetően részt vettem egy 1 éves, külső tanácsadó cég által tartott ún. Lean Manager képzésen (a „lean” angol szó magyarul karcsút jelent. Mögötte egy termelési rendszer – Lean Manufacturing – húzódik meg, aminek a gyökerei a Toyota autógyár termelési rendszeréhez (Toyota Production System) nyúlnak vissza, azzal az elsődleges céllal, hogy az értékteremtést – bármilyen végeredmény/termék/szolgáltatás előállítását – kevesebb munkával tegye lehetővé). Akkor még (2005 környékén) iskolarendszerben nem volt lehetőség a Lean Manufacturing, mint tantárgy tanulmányozására, így nagy szerencsém volt, hogy munkaadóm támogatott, és elvégezhettem ezt a gyakorlatorientált képzést; ma már azonban pl. a Corvinus Egyetemen választható tárgy; illetve e mellett sok tanácsadó cég is foglalkozik a tudományág oktatásával (lean vagy kaizen név alatt).

A tulajdonságok: nagyfokú önállóságra van szükség, határozottságra és időnként (nehéz helyzetekben) agilis fellépésre, jó analitikus képességre, gyors helyzetfelismerésre, projektmenedzsment ismeretekre. Ezek mellett jól kell tudni szót érteni mindenféle emberrel, elengedhetetlen a csapatmunka, és tudni kell a csapatot irányítani is a kitűzött cél elérése érdekében. Ez egyfajta vállalaton belüli tanácsadói munka, tehát biztosnak kell lenni abban, amit csinálok, és amiért csinálom; és tudnom kell magam mellé állítani a „vevőimet” (a különböző osztályok vezetőit), mert „el kell nekik adnom” a munkámat.  Mivel a lean a változásra épít, ezért teljes mértékben fogékonynak kell lenni a változásokra, és mindezek mellett segíteni kell a velem együtt dolgozókat, hogy az átállás egy új folyamatra, a változás ne legyen olyan „fájdalmas”, mint ahogyan azt általában megéljük. Mivel szerteágazó témákkal dolgozom (gép- és berendezés üzemeltetés, karbantartás, logisztika, összeszerelési folyamatok, minőségügyi témák, adminisztratív – pénzügyi, bérszámfejtési folyamatok stb.), ezért szükség van arra, hogy gyorsan átlássam az adott területet, egy „szállítótól-vevőig” tartó elemzést gyorsan, adott esetben percek alatt fel kell térképeznem, hogy a további, részletesebb megértést szolgáló kérdéseimet ezután célirányosan tudjam a területen dolgozó szakembereknek feltenni. 

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?

Sokszor azt hiszik a kollégák, hogy majd én jövök, és megmondom nekik, hogy mit és hogyan kell csinálniuk, hogy hatékonyabbak, jobbak legyenek, ők pedig hátradőlve várják a megoldásokat tőlem. Vagy szokott az a vád érni, hogy hogyan akarom én megmondani, szakmai tapasztalat és pl. műszaki hozzáértés nélkül, hogy hogyan kell egy termelő berendezést átprogramozni a lehető legkevesebb idő- (és ezáltal gyártott darab-) veszteséggel.  Éppen ezért sokszor ellenségesen fogadnak, és megpróbálnak mindent megtenni, hogy a változásnak ellenálljanak.

Valójában azonban nem arról van szó, hogy én fogom előírni az új munkautasításokat, folyamatokat. Én csak egy metodikát, egy vezérfonalat hozok, amin velük együtt végighaladva, őket támogatva, de ők saját maguk fogják kialakítani az új folyamatokat, felhasználva a több éves, akár évtizedes szakmai tapasztalatukat, újító ötleteiket, javaslataikat.

– Minek készültél gyerekkorodban?

Elég sok minden szerettem volna lenni, volt olyan időszakom, amikor szinte hetente valami más pályát céloztam meg: orvos, állatorvos, szállodaigazgató, ügyvéd, boltos, harcos állatvédő. :) A legkitartóbb vágyam talán a tanári pálya volt: általános iskola első osztályos  koromtól kezdve annak készültem, sokáig tartottam órákat a plüssállatoknak és babáknak, írtam az ellenőrzőjüket, osztályoztam a dolgozataikat; sőt, még tankönyvet is írtam nekik saját magam. Aztán általános iskolás negyedikes koromban elkezdtem angolul tanulni (a kötelező orosz mellett) és szép lassan körvonalazódott, hogy az idegen nyelveket felhasználva választok majd magamnak pályát. A főiskolát is úgy választottam, ahol 2 nyelv volt a kötelező, és mivel akkor még EU csatlakozás előtt álltunk, mindenképpen valami EU-val kapcsolatos tantárgyat is szerettem volna hallgatni.  Időközben tehát a tanári pálya lemorzsolódott kívánságlistámról, és jött egy nagy „szerelem”: a véletlenül választott logisztika szakirány. Nem tudtam, hogy pontosan mit jelent ez, de izgalmasan hangzott a leírása, így e mellett tettem le a voksom a harmadéves főiskolás koromban, amit egyáltalán nem bántam meg. A diploma megszerzése után logisztikusként helyezkedtem el, és 7 évig dolgoztam logisztikusként és logisztikai csoportvezetőként. Rengeteg mindent tanultam ez idő alatt a termelő vállalatok működéséről és folyamatairól, amit aztán jól tudok hasznosítani jelenlegi pozíciómban.

Gyerekkoromban el sem tudtam volna képzelni, hogy létezik ilyen állás, és ha valaki el is mondja, hogy mit jelent, szerintem nem értettem volna meg. A pályaválasztást egyébként is nehéznek találtam, mert a tanáraimtól is csak ködös felvilágosítást kaptam, hogy pontosan mi lehet a munkája pl. egy ügyvédnek, hogyan néz ki egy napja, milyen tipikusan elvégzendő feladatai vannak. Vagy az a kérdésem például, hogy hogyan kell egy szállodát vezetni, mindenkin kifogott… Persze lehet, hogy nem a megfelelő embereket kérdeztem, de akkor még a pályaválasztási (vagy mai divatos nevén) karrier tanácsadó  nem volt gyakori, a mi városunkban (vidéki kisváros) pl. kifejezetten az ottani szakiskolában oktatott (gépésztechnikus, fodrász, bolti eladó stb) szakmákat tudtak ajánlani.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?

A mai pozíciómig vezető út minden napját fontosnak tartom, rengeteget tanultam és tanulok folyamatosan. Minden eredményt (legyen bármilyen apró is) tudni kell értékelni, az esetleges akadályokat, vagy mellékvágányokat pedig kritikus szemmel felülvizsgálni, és megérteni, mi történhetett, hogy később ebből a tapasztalatból is profitálni tudjunk. Nem nagyon fordult még elő, hogy elégedetten hátradőltem volna, hogy na, most aztán teljesen sikeres vagyok (ami közel sem jelenti azt, hogy örök elégedetlen lennék), inkább az rejlik benne, hogy ahogy fejlődik, nő a tapasztalatom, tudásom, úgy változnak, alakulnak a céljaim is.

Két mérföldkő van, amit mégis kiemelnék, mert fontosnak tartom az olyan jellegű oktatásokat, amikor nem iskolapadban, tankönyveket lapozgatva sajátítjuk el a tudást, hanem az életben, ún. „on-the-job” trainingeken. Az első, egy éves Lean tanácsadói képzésemet 5 évvel ezelőtt angol nyelven végeztem el, külföldi gyárakban. 1 hét elméleti képzés után volt 2 hónap gyakorlat, amikor bizonyítani kellett, hogy tudjuk is alkalmazni azt, amiről hallottunk.  A második, szintén egy éves képzésemet tavaly zártam le, aminek keretében egy német főiskola képzési rendszerén keresztül, németországi autógyárakban negyedéves projektek keretében zajlott a munka. A vizsgák (és maga az oktatás is) mindkét esetben idegen nyelven (angolul ill. németül) zajlottak.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?

Előző munkahelyemen a volt főnökömnek azért vagyok hálás, hogy fantáziát látott bennem a folyamatfejlesztés témakörében, és megadta a lehetőséget, hogy 2 évig betölthessem a folyamatfejlesztő pozíciót, elindítva ezzel egy új kultúrát (a folyamatos fejlesztés kultúráját) a vállaltnál.

Az első Lean képzésem során mellém osztott mentoromtól pedig azt tanultam meg, hogy mielőtt bármibe is belekezdek, már tudnom kell, hogy mit akarok elérni. Mert ha még számomra sem tiszta, hogy mi az elérendő cél, akkor nem tudom a rám bízott csoportot sikerre vinni. A másik, amit tőle tanultam, a vizualizálás, az ábrázolás fontossága. Sokat segít a gondolatok rendszerezésében, és a csoportmunkában egy egyszerű ábra, rajz segítségével perecek alatt meg lehet bizonyosodni, hogy ugyanarról beszélünk, hogy mindenki azonos szinten, együtt halad a közös munkában, elejét véve ezzel egy több órás vitatkozásnak. Ezért aztán mindig a kezem ügyében van egy toll és egy jegyzetfüzet. :)

Termelési mutató LEGOból

Meghívtak a LEGO dániai gyárába, hogy az ottani kollégák segítségével megnézzem, hogyan történik a folyamatok fejlesztése, milyen módszerekkel dolgoznak. Magával ragadott az a játékos hangulat, ami átitatja a vállalat életét, mert megmutatta, hogy jókedvű, családi hangulatban is lehet csúcsteljesítményeket elérni. Részt vettem a termelési megbeszéléseken is, hogy lássam, hogyan dolgoznak együtt a különböző részlegek. A megbeszélés kezdetén aktualizálták a gyártóüzem közepén elhelyezett, az előző napi termelési mutatószámokat tartalmazó diagramot, ami a legnagyobb meglepetésemre egy LEGO építőkockákból felépített diagram volt, zöld és piros elemekkel, annak megfelelően, hogy elérték-e a megcélzott értéket vagy sem.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

Alacsony vagyok, viszonylag halk hangú, és fiatalabbnak nézek ki a koromnál. Sokszor nehezen viselik a férfi kollégák, hogy egy „pályakezdő kislány“ irányítja és kérdezgeti őket a napi munkamenetről, és mindenképpen állítja, hogy vannak potenciálok, amiket kiaknázva sokkal hatékonyabban és jobban el lehet végezni azt a folyamatot.  Nem tartom jónak, hogy magyarázkodjak, hogy mióta csinálom ezt, és hogy milyen tapasztalataim vannak. Általában javaslom, hogy adjunk egy esélyt, hallgassuk meg egymást, és utána döntsük el, hogy mi lesz a következő lépés. Az első pár óra együttdolgozás után ez a probléma megoldódik, hiszen látják, hogy biztos vagyok a dolgomban, tudom, hogy mit és miért teszek, és nem ellenük dolgozok, hanem velük együtt. Sokszor segít az is, ha látják, hogy nem csak beszélek a témáról, hanem valóban teszek is érte. Például volt már olyan eset, amikor az egyikük által javasolt új szerelési folyamatot vonakodott a csoport kipróbálni, csak kifogásokat találtak, és sorolták, hogy ezért és ezért nem fog működni. A csapat kezdett szétesni, és a helyzetet azzal tudtam megmenti, hogy én álltam be a gép elé, és kezdtem el a szerelési munkát a javaslat szerint. Pár pillanatig megdermedt mindenki, de utána újra helyreállt a „rend”, nevetve váltottak le, hogy nem jól fogom a csavarhúzót, és inkább így és így kellene megpróbálni. Mondanom sem kell, fél óra múlva közösen leírtuk az új munkafolyamatot.

Sajnos előfordult az is, hogy nem sikerült megbirkóznom egy-egy „nehezebb esettel”. Nehéz ilyenkor megőrizni a hidegvéremet, és kulturáltan rendezni a helyzetet. A pályám kezdetén egy idősebb kolléga, aki vehemensen és meglehetősen agresszívan lépett fel ellenem, illetve az általam képviselt módszerek ellen elérte azt, amit az egyik legrosszabb megoldásnak találok, de tapasztalatlanságom miatt nem tudtam másként reagálni: félbeszakítottam a munkát, és hívtam a főnökét…  Napokig nem tudtam feldolgozni a helyzetet, mert személyem ellen irányuló támadásnak éltem meg, és igen rossz emlékként élt bennem. Azóta már tudom, hogy mindig „biztonságba” kell helyezni a munkák alapját, ezzel együtt saját magamat is.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?

Ha úgy érzem, hogy nem a kijelölt cél felé haladok, vagy túl nagy lesz a határidő szorítása, akkor szánok rá 5-10 vagy akár több percet is, hogy visszatekintsek, honnan indultam, mi történt eddig (koncentrálva az eredményekre), és mit lehet felhasználni, miből lehet építkezni, hogy el tudjam érni a kitűzött projektcélt, teljesíteni tudjam a feladatot. Ez a projektmenedzsment módszer egyébként a személyes életemben is jól jön, csak ajánlani tudom mindenkinek. Témától függetlenül időt kell szánnunk rá, hogy rendezzük a sorainkat időnként, mert különben elúszunk az árral, és azt sem tudjuk, hogy merre érünk partot.

„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.”  — Seneca

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

A párommal nagyon szeretünk utazni, és meg is ragadunk minden lehetőséget, hogy kedvenc „deszkás” sportjaink egyikének hódolhassunk: télen snowboardozunk a közeli hegyekben, nyáron pedig az időjárás függvényében wakeboardozunk egy közeli tavon vagy kiteboardozunk a nyílt vizeken (tavakon, tengeren, óceánon).

Ezen kívül imádok főzni, kikapcsol, levezeti a napi stresszt, és kiélhetem alkotó kedvemet. Jó pár éve nekikezdtem gasztroblogot írni, amit aztán időhiány miatt ideiglenesen szüneteltettem, de nem olyan régen újjáélesztettem, mert egyszerűen hiányzott az életemből!

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?

A Lean tanácsadó „sikerének kulcsa” szerintem az emberekkel való bánás művészete, és adott esetben egy jó adag empátia. Természetesen szükség van az elméleti tudásra is, de azt élővé kell tenni, el kell tudni érni, hogy a változást akarják.  Van olyan (férfi) kollégám, aki a klasszikus, domináns irányító szerepet tölti be, az ő vezetése alatt az emberek inkább kényszerből váltanak, mint saját meggyőződésből. Az elért eredmények hosszan tartó megtartása, vagy továbbfejlesztése szempontjából a szemléletváltás a legfontosabb. Ha nem sajátítják el, hogy mit és miért teszünk, akkor előbb-utóbb visszaáll a régi rend, és mintha semmi sem történt volna, megy tovább a napi munka a veszteségekkel, pazarlásokkal együtt. Egyébként ezt a tudományágat nevezik még folyamatos fejlesztésnek is (continuous improvement), és a legjobb ábrázolása egy lépcsősor, ami felfelé vezet. Hogy ne essünk vissza egy lentebbi szintre, azt a mögénk tett blokkokkal (szabványokkal, standardokkal = az aktuális működési szabályok leírásával) akadályozzuk meg, így innentől kezdve csak felfelé vezet az út. Jó adag önfegyelemre is van szükség, mert szétesett, kaotikus, célvesztett állapotunk rögtön kiül az arcunkra, ami a csapatmunka rovására is megy.

Általában tanácsolnám mindenkinek, hogy ne féljetek a változástól! Sem a munkában, munkafolyamatokban, sem pedig a magánéletben. Születésünktől kezdve folyamatos változásban élünk (nappalok és éjszakák, évszakok változása, sőt, mi magunk változunk a legtöbbet: csecsemőből dolgozó emberré növünk fel), mégis, felnőtt korunkra valahogy ezt elfelejtjük, és irtózunk mindentől, ami nem a megszokott, nem a régi. Szenvedünk, ha sodródásunk miatt „véletlenül” kényszerülünk változásra, saját magunk pedig nagyon ritkán kezdeményezzük. Inkább nyögjük a régit, a rosszat, mintsem kinéznék a dobozunkból („thinking out of a box”), és lépnénk egyet.

Pedig nagyon sok mindennek kulcsa a változás, egy munkahelyen a napi, rutinszerűen végzett munka is új kihívásokkal telik meg, ha más szemszögből vizsgáljuk, és hajlandóak vagyunk felülvizsgálni a munkavégzésünk módszerét, a „jól bevált” folyamatainkat. Egy-egy ilyen változási, folyamatfejlesztési projekt során például minimum 20-30%-kal lehet javítani a munkavégzés hatékonyságát (és nem kell eget rengető nagy változásokra gondolni!), ezáltal az időegység alatt legyártott termékek számát növelni, vagy felhasznált raktárhelyeket csökkentetni, stb. Mindez költségcsökkenéshez is vezet, tehát segíti a vállalat versenyképességét, és mondanom sem kell, hogy a mai világban ez a vállalatok fennmaradásának egyik kulcs. Eszköz van a kezünkben, amivel tudunk élni, hogy egyszerűbbé, jobbá tegyük a „szürke hétköznapok” munka részét, és ha megfelelő szemlélettel állunk hozzá, még örömünket is fogjuk lelni benne.

És még egy dolog: sokszor hallom azt, hogy az optimálási projektek végeredménye mindig az, hogy a feleslegessé vált munkaerőt elbocsájtják (ezzel realizálva a költségcsökkentést). Én a versenyszférában dolgozom, idestova 11 éve, és még egyszer sem fordult ez elő. Az viszont igen, hogy a felszabaduló kapacitást felhasználva újabb gyáregység épült fel, újabb megrendelések legyártására nyílt lehetőség, ezáltal a vállalat tovább erősítette a piaci pozícióját, és jelent még ma is biztos munkahelyet.

Ez az egyik kedvenc „folyamatábrám”, kinyomtatva ott van a jegyzetfüzetemben, illetve a laptopomon is lementve. Amikor valamiért kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, vagy elveszítem az útirányt, akkor segít rendszerezni a gondolataimat, és mindig elindít, ha megakadnék valahol. :)