Zsolt 30 éves, Budapesten motorkerékpár-szerelő, és idén tizedik éve dolgozik a szakmájában. A motoros hölgyek —  Zsolt havi 2-3 “csajos motorral” találkozik — még mindig kisebbségben vannak, de remélem, olvasnak néhányan közülük, nekik különösen érdekes lesz az interjú, de szerintem a kevésbé “beavatottak” sem fognak unatkozni! Én csak robogón ültem eddig, de fantasztikus volt; meg hát nem mellékes, hogy oda lehet bújni a sofőrhöz, ugye (ezen nem lepődik meg, ha a felesége vagy :D). Közös tervünk Ádámmal, hogy egyszer lesz egy cuki Vespánk, és majd komótosan elpöfögünk vele erre-arra. El tudom képzelni, milyen pörgős lehet egy “nagyon” gurulni! Zsolt nagyon részletesen és őszintén mesél a munkáiról: a csúcsélményekről és a nehézségekről egyaránt. Képeket is csatolt, egészen a műhelyben érezhetjük magunkat a beszámolótól.

– Miből áll a munkád?

A műhely

Biztos állásom van: biztos vagyok benne, hogy egyszer stressz okozta agyvérzés miatt fogok eltávozni. De tegyük félre a tréfát. A munka erősen szezonális jellegű, az időjárási körülményektől függően általában márciustól szeptemberig tart a hajtás, olyankor szombatonként is a műhely rabja vagyok. Motorkerékpárokkal, valamint azok kopó alkatrészeinek értékesítésével, cseréjével, javításával foglalkozom. Egy kis családi vállalkozás egyetlen alkalmazottjaként ténykedek, így a feladatköröm elég széles skálán mozog.

Az ügyfelek telefonon, emailben vagy személyesen jelentkeznek igényeikkel. Általában előre kell egyeztetnünk az időpontokat, mert szoros a beosztás. Ha emberünk megérkezik a géppel, én begurítom a műhelybe vagy ha hosszabb időre/nagyobb javításra marad, igény esetén munkalapot írok a teendőkről és a motor adatairól. Főleg motorgumikkal foglalkozom, ezért arról írok részletesebben. Először közösen kiválasztjuk a megfelelő abroncsot, amely árban és minőségben is megfelel az ügyfélnek. Ez nem is olyan egyszerű dolog, hiszen a legtöbbször azt sem tudják, hogy mit akarnak, illetve zavarba jönnek a választéktól és a brutális árak láttán. Egy átlagos nagymotor 2 darab abroncsa 65 ezer Ft-tól 120 ezerig terjed, élettartamuk 4-15 ezer kilométer, szóval van mire locsolni a pénzt.

A motorok sokkal bonyolultabbak, mint az autók, szerelésük komolyan felszerszámozott műhelyt, speciális emelőket, gépeket és nem utolsósorban szaktudást igényel. Ügyelni kell a fényezésre, az érzékeny műanyag alkatrészekre. Először is ki kell vennem a kereket.  Meglazítom a kereket tartó csavarokat, leveszem a féknyerge(ke)t, konzolokat, esetleg a kipufogót és minden egyéb kiegészítő alkatrészt ami az utamba áll. (A kipufogók a legmacerásabbak, vannak típusok melyek fel/le szerelése az egy órát is meghaladhatja.)

Ezután megemelem a motort.  Minden motor más és más módon emelhető, ha van gyári középtámasz akkor egyszerű  a dolgom, ennek híján marad az improvizáció. Legalább 10 féle emelési módszer közül kell kiválasztani a legideálisabbat. Szerelés közben a motor nem mozoghat, nem eshet le akárhogy is dolgozom rajta. A csempének, de pláne az ügyfél lelkének nem tenne túl jót, ha a több százezres kipufogórendszer hirtelen megcsókolná a talajt.

Kezemben a kerék, mely a gumisgép markai közé kerül. Leforgatom a régit, felrakom az újat. Maga a gumicsere kiszerelt keréken jó pár év rutinnal már nem olyan nagy művészet, együtt lélegzem a géppel, ismerem már a rezdüléseit, mikor milyen mozdulatsort kíván. Kézben pajszerekkel, lábammal pedálokon dolgozom, jó kis izomgyakorlat. De azért persze oda kell figyelni, olykor vannak verejtékes pillanatok. Hoztak már hozzám szerelésre olyan egyedi gyártású felnit, amely egy millióba került, 3 hónapig vártak rá mire az országba érkezett és természetesen másnap volt a kiállítás melyen kifogástalan állapotban meg kellett jelennie. A zabszem effektus azért befigyelt, meg ne karmoljam a géppel szerelés közben.

Gumizás után kisúlyozom a kereket digitális gépen, majd mehet vissza a helyére. Visszafelé minden zsírzandót zsírzok, minden ragasztandót ragasztok. Na, innentől kell komolyan odafigyelni, mert jól szétszedni valamit a hülyék is tudnak. Én minden csavart meghatározott erővel, nyomatékkulccsal húzok meg. Minden motor szerelési könyvében van gyári adat erre vonatkozóan. Beállítom a szerszámon a kívánt értéket, tekerek majd ő egy diszkrét kattanással nyugtázza az akciót. Egyedülálló módon –bár senki sem követeli meg és semmi sem írja elő – minden szerelt motorról jegyzőkönyvet írok. Motor, rendszám, dátum, művelet és minden csavar szerepel rajta, amit nyomatékra húztam. Ezt a technika a repülőiparban elvárt követelmény. A korszerű sportmotorokat nyugodtan sorolhatjuk repülő kategóriába, hiszen 100-180 lóerő teljesítménnyel rendelkeznek, nevetve tartják a 2-300 km/h utazótempót. Itt nincs helye hibázásnak, egy lazán felejtett csavar kihullása felmérhetetlen károkat, emberi életeket követelhet. Többszörösen ellenőrzöm magam, kicsit kényszeresen, de a legkisebb bakit sem engedhetem meg.

Szerelés közben felmérem az alkatrészek és a motor általános állapotát, megbeszéljük mi lesz a soron következő cserélendő darab, hiszen egy motoron mindig van mit piszmogni. Vannak halasztható, a biztonságos üzemelést nem befolyásoló javítandó tényezők (fényezési hibák, kezdetleges kopások) de vannak azonnali beavatkozást igénylő esetek is. Ilyenkor szoktak nekem örülni, hogy egy százezres gumicsere után még bemondok egy sürgős, ötvenezres láncszett cserét is. Igen, mint írtam a motorozás nem egy olcsó hobbi. De nem is űznek senkit izzó vassal, hogy csinálja… A szomorú az, hogy ezekből a hatalmas összegekből a műhelynek nem sok jut, de ez már egy másik történet. A szerelés végeztével megbeszéljük a további teendőket, elanekdotázgatunk ha időnk engedi. Gyors iramban elpakolom a szerszámokat, összesöpröm a koszt amit magam alatt hagytam és már jön is a következő.

Egy átlagos nap 5-6, „rosszabb” esetben 7-8 motort csinálok meg, ami nem mindig leányálom. Ha már a leányoknál tartunk, még mindig messze alulreprezentáltak a hölgyek a motoros társadalomban. Nagyjából havonta 2-3 esetben foglalkozom csajos motorral. Természetesen főszezonban nem lineárisan jönnek a melók, olykor minimum 10 géppel foglalkozom párhuzamosan. Egyszerre 3-5 ember szeretné, hogy csak egy percre nézzek rá a motorjára, a telefonok folyamatosan, felváltva csörögnek. Röppenek motorról-motorra, mikor milyen alkatrész érkezik meg. Szóval nem unatkozom. A nyári szabadság felejtős.

A tél viszont ebből a szempontból dögvész, korlátozott nyitva tartással éljük túl az eseménytelen jeges hónapokat. Általában csak futárok felejtik ott magukat hosszú órákra a meleg műhelyben elgémberedett végtagjaiknak enyhülést keresve. Esetleg beesik egy két nagyobb meló, amellyel el lehet bíbelődni, de azokat csak tényleg azért vállaljuk be, hogy legyen mivel foglalkozni, a ráfordított/kiszámlázott munkaóra arány siralmas.

Nagyon érdekes embereket volt már szerencsém megismerni. Az a jó ebben a melóban, hogy a társadalom minden rétegéből vannak ügyfeleim. A kis csóró futárgyerekektől a multimilliomos (milliárdos?) nagykutyákig mindenkivel volt már eszmecserém az élet nagy dolgairól. Talán egy kicsit mélyebb betekintést nyerhettem a körülöttem zajló világból, abból hogyan élnek mások, milyen gondolatok foglalkoztatják, milyen célok vezérlik őket. Ezt a tapasztalatot nem cserélném el semmire.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Gépésztechnikus sulit végeztem, mellette párhuzamosan az egy éves motorszerelő tanfolyamot. A suli fél évétől gyakorlati helyet kerestem, ahová a vizsgáim letétele után 4 nappal már munkába is álltam.

A legfontosabb elvárt tulajdonság a motorok iránti rajongás, érdeklődés. E nélkül teljesen felesleges csinálni, mert hamar nyűggé válik az egész. Emellett nagyon komoly szakmai alázat, odafigyelés, precizitás sem árt, ha hosszú távon eredményes szeretne lenni valaki. Érteni kell az emberek nyelvén is, legtöbbször nem a motorral van a nagyobb baj, hanem a gazdik irányítótornyaiban.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Mint bármely más szakma esetén: sokan mondják, hogy milyen jó nekem, egész nap azzal foglalkozhatom, amivel szeretek: szerelhetek. Ja, de én akkor is olajos vagyok, amikor egyáltalán nincs kedvem hozzá. Szombatonként is. Ha nem dolgozom, nem kapok pénzt. De ezen nincs is mit magyarázni. Esetleg még annyi, hogy pár nagy értékű motorral rendelkező ügyfelem úgy gondolja, hogy én egyfajta alsóbbrendű fajként az ő kiszolgálására születtem, de ez meg már emberi oldal. (Nem veszem a lelkemre, már rég tisztáztam magamban, hogy vannak ilyenek is.)

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Mikor még sulis gyakorlati időmben a későbbi munkahelyemen az első héten kicsomagoltam szállítódobozából egy zsír új sportmotort, összeraktam, és én guríthattam be a motorkiállítás még lefóliázott padlószőnyegén a pavilonunkba. Ott eldőlt, hogy én ilyen motorokat akarok fogdosni egész életemben.

A fanatizmusomra talán jó példa, hogy pár éve egy 4 napos, hajszás és kimerítő motorkiállításos meló után vasárnap éjfél körül fejeztük be a boltba való visszapakolást. Kollégám még szédelgett picit az üzletben, aztán döbbenten nézett rám, mert én meg a postaládában talált friss Motor Revüt böngésztem éppen…

– Minek készültél gyerekkorodban?

Nem voltak pontos elképzeléseim, hosszabb ideig cukrász akartam lenni. Most közöm sincs a cukormázhoz. Meg kell jegyeznem, hogy a motorszerelést sem gondolom életem végéig mívelni, de később is motorokkal szeretnék foglalkozni.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?

Precizitásomnak és hozzáállásomnak köszönhetően számtalan visszatérő ügyfelem van. Nagyon jó érzés, mikor valaki úgy hagyja nálam a többmilliós motorját akár napokra, hogy még csak átvételi papírt sem kell adnom, szóban elintézünk mindent és kapom a kulcsokat, forgalmit. Vagy csak beugranak egy pár szó erejéig túra élménybeszámolóra, eszmecserére. Természetesen én sem vagyok tökéletes, előfordulnak hibák, nem is tetszhetek mindenkinek. De mikor szerelés végeztével őszintén és elismerő szavakkal megköszönik a munkámat, az elég jól esik.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?

Támogatást a barátnőmtől és a családomtól kapok, mert néha nagyon magam alatt tudok lenni, olyankor kihoznak a gödörből. Türelmet kell tanulnom, mert magammal szemben elég türelmetlen vagyok.

Exkluzív szerelés

Egyszer céges autóval kalandos utakon elutaztam apámmal egy Szlovákiában élő milliomoshoz, akinek össze kellett szerelni a lakásán a motorját. Cserébe elvitt minket várost nézni, meghívott ebédre, megnéztük a helyi kereskedéseket és még bőséges borravalót is kaptam.

Az a bizonyos olajos kéz

Minden nap minimum azonos szinten szeretnék teljesíteni. Akkor is olajos a kezem, amikor nem szeretném. Nem a rendelt alkatrész érkezik, beletörik a motorblokkba a kipufogócsavar, célszerszámokkal sem tudok szétszedni valamit, stb.  Akkor is kedvesnek kell lennem az ügyféllel, ha az éppen egy oltári paraszt. Valaki késik fél órát, és csúszik az egész napom. Fizikailag a térdeim kezdik feladni a harcot, hiszen elég sokszor térdelek. Állandóan apróbb égési sérülések, karmolások tarkítják a selymes bőrömet, amiktől szívesen eltekintenék. Szellemileg elég fárasztó az egész napos koncentráció, az anyagi és emberi felelősség terhe a vállamon. A nyári végeláthatatlan túlórák, és a fürtökben érkező ügyfelek akiknek minden azonnal kell. A kiegyensúlyozott táplálkozás felejtős, ebédidő nincs, vagy akkor is emberekkel beszélgetek. Lopva eszünk, amin a vezetőség egyszerűen nem hajlandó változtatni, én meg kikészülök tőle. Télen meg a nagy semmittevés, a műhely feltakarítása huszadjára is.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?

Általában június környékén szoktam a felmondásomat fejben megfogalmazni, akkora telik be a pohár. De eddig mindig túltettem magam rajta, túl sok energiám van benne, hogy csak úgy egyszerűen feladjam. Annyira nem lehetek gyenge. Nagyon-nagyon sok ember éli az életét úgy, hogy semmi örömét nem leli a munkájában, nekem azért vannak elég jó napjaim. Sokszor gondolkodom azon, hogy mit csinálnék az életemben a legszívesebben. Már vannak ötleteim, de megvalósításuk még évekbe telik. Ez a gondolat, és a végcélhoz vezető út lépésenként történő megtétele motivál. Valamit meg addig is dolgozni kell.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Első és legfontosabb a család. Barátnőmmel vagyok, családot látogatok, barátokkal vagyok. Kiülünk a kertbe és nézzük a csirkéket. Néha kis biciklizés, egy-egy koncert, pici alkohol, tábortűz, bogrács, zene. És persze a weboldalam építgetése, partnerek gyűjtögetése.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?

Magyarországon vagyunk. A bérek is ehhez illenek. Szinte csak szakmailag van előrelépés, a tíz munkaévem alatt nem sok változás történt az éves átlagot és főleg az inflációt tekintve. Télen sok helyen ki is pattintják a melósokat. Utánpótlás akad, számtalan képzett ember lézeng munkát keresve. Hobbinak jó ez a szakma, de családot alapozni rá, hááát… Természetesen le lehet rabolni a piacot egy év alatt, de ha valaki hosszú távon gondolkodik ebben az nem teheti ezt meg. Nem egy nyugdíjas szakma, ha mindent hivatalosan csinál, akkor nem él meg az ember belőle.

– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló ügyfelekhez?

A műhely szent és egyben veszélyes üzemi terület, ott nincs keresnivalója civilnek. Nálunk lehetőségük van szinte testközelből szemlélni az eseményeket, de sokan így is feszegetik a határokat. Néha helyváltoztatásra kell kérnem az embert, hogy én is hadd férjek oda a motorjához, mert dolgozni szeretnék. Az meg szerintem teljesen alap elvárás lenne, hogy szétszerelt, szervizelésre váró motorokat nem piszkálunk, nem ülünk fel rá kérdés nélkül.

Szezon kezdetkor sokan, ismétlem sokan szeretnék azonnal rendben tudni a motorjaikat. Ez torlódással jár, napokra, hetekre előre vagyunk betáblázva. Nem parasztság miatt hanyagoljuk a hirtelen beesőket, hanem mert egyszerűen fizikailag nem tudunk velük foglalkozni. Kivéve az akut eseteket, mert azokat igyekszem a leggyorsabban megoldani.

Még egy fontos: használt motort  a vásárlás ELŐTT kell behozni átvizsgálásra, mert nagyon durván bele lehet nyúlni egy összetákolt bontószökevénybe, amiből nincs visszaút.