Flóra kérte, hogy készítsek egy kicsit részletesebb, munkafüzet-jellegű blogtervezőt. A korábbi jegyzetlap nagyon egyszerű szerkezetű, és az A5-ös tervezőbe is csak napi egy bejegyzés fér, ezért most egy kicsit nagyobb volumenűt készítettem. Kezdésnek az eddigek is jók, de ha nagyobb időtartamot szeretnél átlátni és hosszabb távra tervezel, valóban nagyobb táblázatra van szükség. Nagyon sok technikája van a blogolás vezetésének, érthető okokból sokan használnak online felületeket, például Google Naptárat, más pedig szívesen ír kézzel füzetbe, határidőnaplóba vagy sima jegyzetlapra. A blog témáján, és a szerző stílusán is sok minden múlik — én vegyesen használok online teendőlistát, kézzel írt naptárat, és sok-sok jegyzetlapot az ötleteknek. Nekem jobban megy kézzel. :) Ezen kívül számomra fontos a spontaneitás, ezért nincsen agyon szervezve a blogom, van hely bőven annak is, hogy ha eszembe jut valami, akkor rögtön írjak róla — nem lehet mindent kitalálni, főleg nem hónapokra előre, nekem legalábbis nincs meg idén év végéig a teljes beosztásom, de nem is vágyom rá. :D Egy gerinc van, egy irány, ami nagyon fontos, illetve körülbelül 2-3 hétre előre 70%-os pontossággal megvan, hogy miről fogok írni, de hogy milyen mellékvágányok jönnek, az majd útközben kiderül.
Flóra sokat nincs netközelben, de addig is tervezné a blogját, ezért egy olyan alap táblázatot készítettem neki, ahova tud brainstormolni kedve szerint, aztán ha géphez jut, elvégzi az elvégzendőket. :) A színe jó kis kávés-kakaós-teás, a három közül valamelyik bizonyára ott gőzölög az asztalon majd a tervezés közben. ;)
A 4 oldalas pdf-ben az első oldal a havi témáknak szól — ez abban segít, hogy ha előre szeretnéd kitalálni, miről írsz majd, akkor ide havonta 2-3 témát beírhatsz, ami köré aztán később majd gyűjtheted az ötleteket, bejegyzéseket, cikkeket, amelyeket meg szeretnél írni. Haladhatsz szezonálisan is (én részben ezt csinálom: az augusztus vége-szeptember eleje természetesen az iskolakezdésé volt, a tavasz mindig a megújulás, több a takarítós téma), és teljesen önkényesen is kinevezheted Novembert a cicák hónapjának. :) A lap alján van hely jegyzetelésnek, ide olyan ötletek kerülhetnek, amelyeket még nem rendeltél egy hónaphoz se, de le akarod írni, hogy maradjon nyoma.
A 2. oldalon a rovataidnak van hely: segít a rendszerezésben, ha havonta, kéthetente, minden szerdán vagy bármikor, amikor neked jól esik, van egy visszatérő rovatod – az olvasók is tudják, hogy mire számíthatnak, és neked is könnyebb strukturálni a gondolataidat. Beírhatod a rovat nevét, vagy hogy miről szól (pl. Heti Macskafotó), és hogy melyik napokon jelenik meg (minden hét kedden).
A 3-4. oldal a heti tervező, ezt annyi példányban nyomtasd ki, ahány hétre előre szeretnél dolgozni. Minden napra jut hely 3 bejegyzésnek, de ez nem jelenti azt, hogy heti 21 cikket meg kell írnod — ne vállald túl magad, írj annyit, amennyit utána tudsz tartani, ha heti egyet, akkor heti egyet. Úgyis az számít, hogy van-e hozzá kedved, ihleted, ha erőszakból csinálod, megette a fene. Minden bejegyzésnek felírhatod a címét, alá három teendőnek van hely (pl. fotózás, diy projekt elkészítése, szöveg megírása, egyeztetés az interjúalannyal), ezeket egyenként is kipipálhatod, és ha készen van, élesítetted vagy időzítetted, akkor mehet a pipa a Kész! felirat mellé is. :) A heti tervező alján is van hely jegyzetelésnek, mindenféle ötlet vagy tapasztalat (melyik bejegyzés volt sikeres, mit lehetne javítani, stb.) kerülhet ide, később hasznos lesz visszanézni.
Kiegészítheted általános jegyzetlapokkal a terveződet: ide mehet, hogy kiket kell felhívni, kinek kell e-mailt írni, és mindenféle egyéb ötlet. Nyomtathatsz mellé még inspiráló képeket, idézeteket, újságkivágásokat, hasznos cikkeket. Ha lefűzöd egy A5-ös gyűrűs mappába az oldalakat, kész is a saját blog-kisokosod! :)
momszi mondta
Úgy hozta az élet, hogy munkaköri feladatom lesz, hogy blogoljak (nyilván nem csak :). Mérhetetlenül hálás vagyok ezekért a lapokért!!! :)
Via mondta
Hajrá! :) Ezt láttad már? :) https://www.urban-eve.hu/digital-divas/
momszi mondta
Ezt kerestem! Ezt kerestem! :) Köszi, már azt hittem, csak képzelem, hogy ezeket összegyűjtötted valahova. :)
KicsiFloo mondta
Nagyon köszönöm Via! :)
Holnap megyek nyomtatni, megy listára! :)