Lyen 28 éves, egy biztosítónál dolgozik, mint személyisérültes kárügyintéző. Lyen segítségével most egy kicsit megnézhetjük, milyen is az ő szemszögéből ez a munka. Én például még bele se gondoltam, hogy lelkileg milyen megterhelő lehet a balesetek sérültjeivel dolgozni minden nap, pedig annyira magától értetődő most, hogy már tudom. Le a kalappal!

– Miből áll a munkád?
Gépjármű balesetek sérültjeinek kártérítési ügyeivel foglalkozom. Naponta 10-20 üggyel van dolgom. Kapcsolatot tatok a jogi képviselőkkel, károsultakkal, iratokat kérek be. A beérkező dokumentumok, igények alapján orvos szakértővel konzultálok. Elbírálom az állapottal összefüggő és a törvény szerint jogos igényeket. A konzultáció alapján összegszerűsítem.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
A főiskolai végzettség az elvárások között volt. A legkönnyebben jogi és egészségügyi végzettséggel lehet ezen a területen elhelyezkedni. A felvételt követően egy oktatás következik, majd az egyik kolléga mellett sajátítjuk el a gyakorlatot. Alapvető az empátia, terhelhetőség, gyors problémamegoldás, kiváló kommunikációs készség, türelem és objektivitás.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?
A legtöbb ember azt gondolja, hogy az a feladatunk, hogy a kártérítés mértéke minél kisebb legyen és biztosító minél kevesebbet fizessen ki.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
Az első, egyedül végigvitt ügyem után. Tudtam, hogy a kártérítés jó helyre került, és ha lelkileg nem is segített, de a baleset miatt felmerült anyagi kiadásokat kompenzálta.

– Minek készültél gyerekkorodban?
Matek tanár szerettem volna lenni.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? 
Nem tudok kiemelni egy eredményt. Úgy érzem, hogy fontos, amivel foglalkozom és a tudat, hogy minden nap segíthetek valakinek, büszkeséggel tölt el.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
A jelenlegi felettesem sokat segített és segít nap, mint nap. Sokszor annyi üggyel kell egyszerre foglalkoznom, hogy néha elfeledkezem arról, hogy emberi sorsok vannak a kezünkben. Ilyenkor mindig az a mondata jut eszembe, amit még az elején mondott: „Ne felejtsétek el, hogy a kárszámok mögött emberek vannak.”

– Milyen kihívások vannak a munkádban?
Nap, mint nap sérült emberekkel foglalkozom. Az egyszerűbb zúzódásoktól, a súlyosabb – amputáció, bénulás – sérüléseken át, a halálos kimenetelű ügyekig. A legkimerítőbb úgy empatikusnak lenni, hogy közben ne „forduljak be”.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
Amikor egymás után több halálos és nagyon súlyos üggyel kell foglalkoznom, akkor néha úgy érzem, hogy egy kést forgatnak a szívemben és nem értem miért nem lehet figyelmesebben közlekedni. Miért maradok? Mert nem csak a „ronda” oldalát látom a dolgoknak. Látom azt is, ahogy valaki szép lassan felépül, jobban lesz. Sokszor van mélypont. Az átlendülésen a kollégák és a családom segít. Kell egy kis bolondozás. Fontos a jó kollegális kapcsolat, figyelünk egymásra, ha látjuk, hogy valakit megviselt egy ügy, akkor próbáljuk felvidítani egymást.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Főzéssel, biliárdozással, sétával.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Ha autóba ülsz, akkor ne gondolj a munkádra.

– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló ügyfelekhez?
Tájékozódjanak, tegyenek el minden számlát, ami a balesettel kapcsolatos kiadásokat bizonyítják, az orvosi kezeléseket ne hagyják abba!
Sokan azt gondolják, hogy egy-egy ilyen ügy rendezése során az a cél, hogy minél kevesebb kártérítést adjunk. Pedig ebben a formában ez nem igaz.  Vannak korlátainak, de olyannal még nem találkoztam, hogy bizonyított igény elutasításra került volna szándékosan. Emberek vagyunk mi is, és igen sajnos mi is hibázunk. Rengeteg csaló van, akiket csak a pénzszerzés hajt. Nagyon nehéz kiszűrni ezeket az ügyeket. Ha kukacoskodunk, az ezért van. Köszönöm szépen a lehetőséget!