Sára 27 éves, jelenleg 2 éves Hanga lányával és pár hónapos Marci fiával van otthon, egyébként gyógytornász egy budapesti gyermekkórházban.

– Miből áll a munkád? 

Egyéni kezeléseket tartok a kórházban fekvő gyerekeknek, illetve a már otthonról ambulánsan bejáró betegeknek. Legtöbb betegem az égésosztályról van, de dolgozom a sebészeten, csecsemőosztályon, belgyógyászaton is. Az égésosztályon ott vagyok a viziten, kötözésekre megyek, hogy lássam mi van a kötés alatt, esetleg altatásban átmozgassam, konzultálni tudjak a gyerekről a kezelőorvossal. Segédeszközt rendelek, ha kell gipszsínt készítek és persze nap végén adminisztrálok.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Főiskolai diplomát kellett szereznem. Fontos az empátia, a jó kommunikációs képesség, hogy megtaláld a hangot a kollégákkal (mert csak akkor van érdemben eredménye a gyógyításnak ha teamben történik!), a gyerekkel és a szülőkkel is. Találékonyság, rugalmasság, kreatívság, mert minden gyerek más, mindenkit mással tudok rávenni, hogy megcsinálja amit kérek. És vidámság, humor, mert gyerekekkel komolyan nem lehet. :)

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

A gyógytornász nem masszőr!

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Amikor gimi alatt először mentem éjszakai ügyeletre egy kedves orvos ismerősünkkel, hogy lássak belülről egy gyerekkórházat. Végül ebben a kórházban dolgoztam. 

– Minek készültél gyerekkorodban?

Amióta az eszemet tudom gyerekekkel szerettem volna foglalkozni! Tanító néni, majd gyerekorvos szerettem volna lenni.

Akikért megéri

Könnybe lábadt a szemem, amikor egy jobb karját elvesztő jobb kezes gyerektől, akit meg kellett tanítani egy karral élni, kaptam egy rajzot, amit már a bal kezével rajzolt…, amikor egy ujjait elvesztő gyerek rajzolt nekem…, amikor a kis betegem bejelöl facebook-on és még évek múlva is ír a szülinapomra és megkérdezi, hogy vagyok.

Voltak olyan gyerekek, akik nem azért sírtak, mert be kell jönni a tornaterembe, hanem mert haza kell menni. :)

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?

Minden olyan kis betegre, akivel sikerült megértetnem, hogy ez érte van, és aki lelkiismeretesen végigcsinálta a sokszor fájdalmas (égés után a torna nagyon fáj…) tornát.

Milyen céljaid vannak, amiket még szeretnél elérni a munkádban?

Ez egy olyan szakma, ami folyamatosan fejlődik, szeretnék én is fejlődni vele! Szeretnék majd anyaként is helytállni a szakmában, úgy, hogy közben anya is maradjak.

Jólelkű segítő

Amikor elkezdtem ott dolgozni, nem volt tornaterem, így a kórteremben, a folyosón tornáztattuk a gyerekeket. Az igazgatás azt mondta, hogy a pincében az egyik dohos raktárból lehetne, de nincs rá pénz. Ekkor elkezdtem jótékonysági akciókat szervezni, találtam egy vállalkozót, aki ingyen elvállalta a munkálatokat, az adományból szerzett pénzből pedig be tudtuk rendezni.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

Minden beteghez külön kell alkalmazkodni. Lehet, hogy két ugyanolyan esetet teljesen máshogy kell elkezdeni kezelni, mert egyik gyereknél bejön valami, de a másiknál abszolút mással kell próbálkozni,

– Mi a legkimerítőbb, amitől a legjobban elfáradsz?

A szülők…

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?

Amikor valaki nem tartja be azt, amit az orvossal kérünk tőle és a hazaengedése után rosszabb állapotban jön vissza, mint ahogyan elengedtük. Sajnos sok ilyen volt. Ilyenkor kárba veszettnek érzem a munkám, de tudom, hogy ez nagyrészt a szülőn múlik, így újra próbálom megértetni vele, hogy nem kiszúrni akarok velük, csak segíteni szeretnénk. Miért kezdem mégis előröl a több heti munkát? Hát a gyerek miatt!

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Sporttal, barátokkal.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül? 

Minél több gyakorlatra menjen el, vállaljon önkéntesen gyakorlatot, ha talál olyan kórházat, ahol fogadják, mert ezt a szakmát tényleg nem lehet csak tankönyvekből megtanulni. Nagyon fontos a tárgyi tudás, de legalább ugyanannyira kell tudni bánni az emberekkel és alkalmazkodni minden egyes beteghez.

– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló betegekhez? 

Higgyék el, hogy a gyógytornász segíteni akar! Nem szadista, nem élvezi ha izzad, kínlódik a beteg, de tudja, hogy ez kell a gyógyuláshoz. Általánosságban pedig azt hiszem, a rendszeres mozgás előnyeit nem kell leírnom…