Hena írja: Először is, köszönöm Neked a blogod, rengeteg mindenben segített már! :) És épp ezért is szeretnék tőled tanácsot kérni.
Nemrég kerültem egy olyan munkahelyre, ahol a kapcsolatépítés a legfontosabb. Ebben a szakmában, ha nincsenek kapcsolataid, el sem tudsz indulni a ranglétrán, hiába a tudás, ki sem hirdetik, ha van megüresedett hely (én is csak ismerősnek, az ismerősének az ismerőse által kerültem be, tök véletlen). Ezzel csak az a probléma, hogy nem vagyok az a tipikus „idegenekkel megtalálom rögtön a közös hangot” típus. Általában ha egy társaságban már több ismeretlen ember van, rögtön átmegyek hallgatóba, ha esetleg megszólalnék, egy teljesen megjátszott Hena leszek, akinek még a „Persze, ez érthető!” mondata is furcsán hangzik. Nyílván önbizalomhiányból ered, nem tudom önmagamat adni. Ezt a való életben, már-már kezdem megszokni, nem lehet mindenki szószátyár, (bár nyilván jó lenne több ismeretséget kötni [alkohol befolyásoltsága nélkül is :)]). Mondhatnád, hogy nem ártana egy önbizalom tréning, ami való igaz, de az nem megy olyan gyorsan, itt pedig minél hamarabb jó lenne megtalálni a közös hangot. Na, igen és itt jön a másik probléma, ’munkahely, együtt dolgoztok, pár hét után nem ismeretlenek, mi a probléma?’. Folyton változnak az emberek akikkel együtt kell működnöm nap, mint nap, csupán pár ember ugyanaz. És mindegyikük nagyon fontos ember, akikre felnézek, hiába kedvesek, félek, hogy egy rossz szó és leírnak, nekik nem én vagyok a standard. Így viszont úgy fognak rám emlékezni,(ha egyáltalán fognak), hogy a lány, aki szótlanul ült. Egy idő után én is cikinek érzem, hogy miközben ők csevegnek, nevetgélnek (nem egy kötött meló), én inkább telefonozok, de akkor már túl késő lenne becsatlakozni.
Jajj. Ezt jó bonyolultam írtam le, miközben annyi lett volna összegezve a kérdésem, hogy hogyan találjam meg a munkatársaimmal a közös hangot?! :))
Először is, köszi. :) Másodszor meg nagyon jó, hogy ilyen „bonyolultan” írtad le, mert így sokkal inkább olyan választ tudok adni, ami nem csak Neked segíthet, hanem mindenkinek, aki bekerül egy új közösségbe. Ez lehet egy új munkahely, új iskola, egy tanfolyam, egy üzleti tárgyalás, vagy akár egy olyan buli (esküvő, szülinap), ahol senkit nem ismersz azon kívül, aki meghívott. Szóval egy halom ijesztő, idegen ember, akik nem tudnak rólad semmit, és valamit produkálnod kéne. A cél a munkán kívül az, hogy legyél emlékezetes, meggyőző, önazonos, és közben érezd is jól magad. Nem mindig megoldás, hogy zsonglőrködsz vagy mondasz egy hülye viccet, mert egy idő után kifogysz az ötletekből.
Mint sok más problémára, erre is az önismeret a legjobb megoldás. Jelen esetben az alkalmazott önismeretről lesz szó: fogalmazd meg a koncepciót arról, hogy hogyan viselkedsz az ilyen helyzetekben, és legyen egy terved, mankód, amihez visszanyúlhatsz. Nekem van egy szép füzetem, ahova az ilyen listákat, idézeteket felírtam, és ha szükségem van rá, fellapozom. Gyakran (és egyre többet) kerülök nem ismerős helyzetbe, csupa ismeretlen emberrel: interjú, előadás, vagy akár csak egy sajtótájékoztató. De networkölni kéne, és be kéne mutatkoznom, mondanom kéne magamról okosakat úgy, hogy közben nem nyomulok vagy játszom meg magam… Nem könnyű, de egy kis rákészüléssel megoldható. Szánj rá egy üresebb délutánt vagy pár estét, fogj egy bögre teát/kávét/forralt bort, tollat & füzetet. Öndefiníciós kalandra fel!
Foglald össze, hogy ki is vagy te!
Ha magadat bizonyos oldalról domborítod, és eldöntöd előre, hogy mit szeretnél megmutatni, akkor utána nem blokkolsz le, amikor ismeretlenekkel kerülsz szembe. Ez már kőkeményen personal branding, de nem csak üzletembereket és üzletasszonyokat érint, és sokat lehet belőle tanulni a magánéletben is. Nem arról van szó, hogy megjátszod magad, és kitalálsz egy személyiséget, aminek köze nincs hozzád — épp ellenkezőleg. Ha felveszel egy perszónát, nem fogod jól érezni magad — főleg, ha azt a „másikat” kedvelik meg, és nem téged, aztán meg ciki lesz utána megmutatni az igazi arcodat… Nincs szükség hazugságra. Azt szeretnéd, hogy meg tudd az igazi énedet mutatni, úgyhogy először is jár jutána, hogy ez miből is áll, és utána legyen ez a mankó, amikor teljesen üres az agyad, és nem tudod, hogy mit csinálj. Válaszolj magadban az alábbi kérdésrekre, és írd fel a válaszokat, hogy bármikor elővehesd a listát. (Önismereti gyakorlatnak sem utolsó, bármilyen pozícióban dolgozol vagy nem dolgozol épp!)
1. Mi az, amit rólam feltétlenül tudni kell?
Igen, gyakorold a bemutatkozást. A „mit csinálsz?”-ra ne az legyen a válasz, hogy „hát… ööö… ezt-azt….”. Fogalmazz úgy, hogy látszódjon, hogy büszke vagy arra, amivel foglalkozol, és ne becsüld le a munkádat, mert ha te nem becsülöd meg, hidd el, más sem fogja. Minden olyan nyelvi jel, ami arra utal, hogy nem érzed magad jól a helyeden, és nem vagy biztos a munkádban, kerülendő. Ide tartozik minden kicsinyítő képző, vagy olyan szavak, amelyek semmibe veszik a munkádat és nem arra utalnak, hogy profi vagy: írogatok, ékszereket buherálok, próbálok segíteni, izéket bigyózok… NEM. Írok. Ékszereket készítek. Segítek. PONT. Ez különösen akkor fontos, ha nehezen megfogható munkád van, vagy olyasmivel foglalkozol, ami nem ismert, esetleg félreértések, tévedések vannak vele kapcsolatban a köztudatban. Ne támadj és ne mentegetőzz (marha rosszul veszi ki magát), de előre tisztázhatod pár szóban, hogy miből is áll a munkád. Például: szoptatási tanácsadó vagyok, kezdő kismamák problémáira nyújtok személyre szabott megoldásokat. Vagy: egy állatmenhelyen vagyok önkéntes, én felelek azért, hogy minden kutyához a hozzá leginkább illő gazdi jusson. Bumm, benne van a küldetésed és a szemléleted is, elég tömör ahhoz, hogy ne untasson senkit, de elég érdekes ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést és beindítson egy beszélgetést. Az első változatod nyugodtan legyen hosszú, írd is le, ahogy én ide most, és utána vizsgáld meg, hogyan tudod a lehető legkevesebb szóval elmondani ugyanazt. Ha ugyanis a mondatod belecsavarodik az alárendelő szerkezetekbe, vagy tíz másodpercnél tovább tart elmondani, ember legyen a talpán, aki elsőre megjegyzi. Legyen rövid és frappáns: neked is könnyebb elmondanod, és akinek mondod, az is könnyebben felfogja.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója mondta, hogy „a márkád az, amit akkor mondanak rólad, amikor nem vagy a szobában”. Ez akkor is fontos, ha nem a saját céged arca vagy, hanem bármilyen ember egy bármilyen szociális helyzetben. Rólad mit mondjanak? Minden új találkozás tabula rasa; senki nem tud rólad semmit, te taníthatod meg az embereket arra, hogy mit kell rólad tudni. Tanítsd meg őket jól.
2. Mi maradjon meg rólam, miután elbúcsúztunk?
Amikor beszélgetni kezdünk valakivel, nagyon egyszerű elkezdeni panaszkodni, vagy közös témát keresni a rossz dolgokban. De ahogy nem szeretnéd, hogy úgy emlékezzenek (vagy ne emlékezzenek rád), hogy „a lány, aki szótlanul ült”, az sem túl jó, ha te leszel a „panaszkodós lány, akinek semmi sem jó”.
David Bowie-nak ott van Ziggy Stardust, Beyoncé-nak Sasha Fierce: ők azok a személyiségek, akikké átlényegülnek a színpadon. Nem idegenek, csak a lényüknek egy másik vetülete. Ha gondolod, összeírhatod, hogy milyen is a „nem megjátszott Hena” — vagy idézd meg a patrónusodat! Milyen vagy, amikor biztonságos környezetben, családdal, barátokkal kommunikálsz? Mi az, amit ebből át tudsz emelni az idegen helyzetekre? Nagyon optimistán fogalmazva az idegen olyan barát, akit még nem ismersz. Biztos, hogy „jut” nekik is a hétköznapi, szerethető Henából, és hidd el, nem kell másnak lenned ahhoz, hogy szeressenek. A futó munkakapcsolatoknak egyébként sem kell szeretniük; dolgoztok, nem házasságra készültök. Csak legyen egy kellemes élmény mindkettőtöknek a napi találkozás, és kész, küldetés teljesítve.
Legyen néhány sztori a tarsolyodban, vagy akár érdeklődő, kreatív kérdés, hogy ne csak az időjárásról beszélgessetek. A történeted releváns, témába vágó legyen, ami illik az adott közegbe (témájában, stílusában, humorában). Nem az a cél, hogy teljesen elidegeníts mindenkit. :) Az üzleti életben is fontos az emberi szinten megvalósuló kapcsolat, mert végeredményben emberek beszélnek egymással, nem pénzgyártó robotok. Mosolyogj. Köszönj, legyél udvarias, és általában lesz rá reakció. (Aki mufurc, azzal kétszer olyan kedves legyél. Lehet, hogy nem látszik meg rögtön az eredménye, vagy nem is te fogod meglátni, hanem a következő ember, akivel már nem lesz annyira mufurc, de hidd el, nem múlik el hatás nélkül.)
Minden egyedi, érdekes, az aktuális szituációhoz lazán kapcsolódó dolog jó pontot érhet, nálam pl. jolly joker a törpenyúl, mindig jó reakciókat kapok rá. „Jaaaj, van nyuszid?” Van, és meg is mutatom a képét mobilon. :) Aztán elkezdhetünk dumálni az állatokról, és meg is van a közös téma. „Védjegy” lehet bármilyen külső dolog, a helyi dress code-nak megfelelően: vicces fülbevaló, cicás bögre, zöld toll, de kitehetsz egy nagyon meggyőző (de általad ismert és szeretett!) regényt is az asztalra. Biztos lesz, aki lecsap arra, hogy te is Mark Twain rajongó vagy. Ezeket a jellegzetes dolgokat ne úgy válaszd ki, hogy milyen szeretnél lenni, inkább válassz azokból a dolgokból, amiket tényleg szeretsz. Nyilván nekem sem azért van törpenyulam, hogy lehessen róla beszélgetni. De ha már van, akkor beszélek róla. :)
3. Mi a küldetésem?
Mi az, amit el szeretnék mondani? Mi a mai üzenetem? Mi a célom a mai nappal? Találd ki magadnak, hogy mi az, amit képviselni szeretnél. Választhatsz életmottót, vagy napi mottót is, de specifikusan az adott tárgyalás, találkozó előtt is kitalálhatsz saját küldetéseket. Egy teljesen idegen házibuli esetén például lehet az a cél, hogy mindenképpen beteteted a kedvenc számodat, és táncolsz egyet, és akkor már nem hiába mész el, ha ez teljesül. :) Ami pedig ezen túl történik, az a ráadás. Ha tárgyalásra készülsz, akkor pár mondatban foglald össze az álláspontodat, és hogy milyen célt, megállapodást szeretnél elérni, milyen kompromisszumra vagy hajlandó, mi az, ami felé haladtok. Nem biztos, hogy eléritek, de az irányt tudnod kell, hogy megfelelően tudd képviselni az érdekeidet. Ha vizsgára készülsz, a dolog egyszerűbb: például azt szeretném megmutatni, hogy én értek ehhez, és nagyon szeretem ezt a témát. (Vagy nem, de azt ne mondd. :D)
Én például interjúk előttre írtam fel magamnak, hogy az a célom, hogy egy (egyetlen egy!) embert inspiráljak arra, hogy a sarkára álljon és elkezdje élni azt az életet, amit igazán akar. Ez leveszi rólam a terhet, hogy úgy kelljen beszélnem, hogy tömegeket tudjak megmozgatni. (Aminek már a gondolatától is lebénulok, és úgy érzem, hogy képtelenség, legszívesebben magamra zárnám az ajtót, és visszabújnék az ágyba, hogy mindenki hagyjon békén.) A fejemben is egyszerűbb a dolog, sokkal közvetlenebbül tudok beszélni, mert ott van az az egy ember, akinek ezt most olvasnia/hallania/látni kell, és csak annyi a célom, hogy őt elérjem, bárhol is van. Aztán ha ebből az egyből lesz kettő, 5 vagy 30, annál jobb. De a hangulathoz nekem elég, ha egyre gondolok. :)
Ez az „1 ember”-szemlélet egyéb találkozókon is segíteni szokott: mindig azzal az elképzeléssel megyek el bármilyen rendezvényre, hogy biztosan lesz itt egy ember, akitől valami jót fogok hallani (egy érdekes tippet, ajánlót), vagy beszélgetünk egy jót, névjegyet cserélünk, vagy bármi más. Nem azért fog megtörténni a dolog, mert kitaláltam magamnak, hogy úgy lesz, hanem azért veszem észre a lehetőséget, mert eldöntöttem, hogy nyitott leszek rá. Lehet, hogy amúgy is elmondaná azt a mondatot, de ha én épp a privát szürke esőfelhőm alatt dohogok, akkor meg se hallom, nem jut el az agyamig, vagy nem tudom továbbgondolni, hogy felismerjem: ja, ez volt az, ezért jöttem. Nem mindig egyértelmű, hogy melyik találkozónak, bulinak, stb. mi volt az értelme, és van, amikor teljesen katasztrófa az egész, nem éreztem jól magam, de még abból is igyekszem tanulságot levonni. Például onnantól már tudom, hogy legközelebb mi alapján megyek el valahova, és könnyebben ismerhetem fel azt, ami időpocsékolás. :) Akkor ez volt az „1 dolog”, amiért megérte elmenni. Megtanultam jobban dönteni, és megszűrni az ajánlatokat, így időt nyerek a jövőben, ha legközelebb nemet mondok a hasonló eseményre.
Szóval akkor még egyszer, a házi feladat:
- Írj magadnak egy ütős bemutatkozást! Lehet, hogy napokig, hetekig fogsz agyalni rajta. Legyen olyan, ami téged meggyőzne arról, hogy te vagy a legszuperebb ember a világon, és rögtön saját magad legjobb barátja akarsz lenni. (Miért, nem így van? De.) Legyen benne valami, amit nagyon szeretsz magadban (ha nincs ilyen, tessék megkeresni), amiben jó vagy, amit szeretsz csinálni, és releváns vagy érdekes a beszélgetőpartnernek. Nem kell betanulnod, de ismételgesd magadban párszor, és nézegesd gyakran, hogy a gerince legyen annak, amit majd élőben mondani fogsz, és ne akadj meg, amikor meg kéne szólalnod. Nem kell elsőre tökéletesnek lennie, még nem nyomod rá száz pólóra és kétezer névjegykártyára. :) A reakciók, visszajelzések, a „terepen” szerzett tapasztalatok alapján módosíthatod bármikor.
- Legyen vészterved arra az esetre, ha elakadnál a beszélgetésben! Mosoly. Sztori. Kreatív kérdések. Nyúl. :)
- Fogalmazd meg magadnak, hogy mit képviselsz és miért vagy ott, ahol.
Hogyan használd az öndefiníciós füzetedet?
A fentieken kívül mindent írj le, ami eszedbe jut: egy jó kifejezés a munkáddal kapcsolatban, egy találó idézet az életfilozófiáddal, utólagos tapasztalatok (mi jött be, mi nem), és vedd elő, ha elakadsz! Ha spontán jól érzed magad és éppen van önbizalmad, úgysem lesz rá szükséged. Bónusz: minél többet gyakorlod, annál többet megy magától, mert rájössz, hogy nem esznek meg az emberek, ha hozzájuk szólsz! ;)
Mindezektől függetlenül bekavarhat bármi, ami miatt a fentiek egyike sem jön be — te nem vagy a topon (stressz, fáradtság, magánéleti problémák), nincs kedved és magad alatt vagy, a másik ember volt fura, és így tovább. Nem jöhet össze mindig, és nem is az a cél, hogy magadra erőltesd a saját szempontjaidat. A füzeted abban segít, hogy ne halálra váltan remegj a társas helyzetekben, és akkor működik a legjobban, ha csak a para tart vissza attól, hogy jól érezd magad. Jó edzőként masszírozza a válladat, bíztatókat suttog a füledbe, aztán belök a ringbe.
Hajrá! Szociálisnak lenni jó, és tanulható! :)
Nagyon jó ez a téma…én majd két hónapja kerültem egy full férfi környezetbe…nagyon kedvesek és aranyosak, de külön-külön könnyebb velük beszélni, mint mikor bandázunk. Már pedig ilyen is van bőven…az az egy tény nyugtat, hogy ők ugyanúgy nem tudnak még mihez kezdeni velem, mint én velük :) Én most a „hagyjunk egy kis időt egymásnak” ponton vagyok, ki fog alakulni ez is :)Remélem…
Nagyon jó cikk, köszönöm! Többé-kevésbé rendszeresen járok ingyenes angol csoportba, ahol a nagy cserélődés miatt gyakran van bemutatkozó kör. Arra már rájöttem, hogy ez egy remek alkalom az öndefiníció és marketing gyakorlására, és hogy alkalomról alkalomra egyre jobb vagyok benne, de a fenti megközelítés nagyon sokat fog segíteni!
Bizony, minden lehetőség a jó marketingre! :) Mire élesben kell, már megvan a terepgyakorlatod. (És marketing mindenkinek kell, akkor is, ha csak a szülői munkaközösség tagjaként kell bemutatkoznod, meg akkor is, ha saját céged lesz…)
Sziasztok!
Én is nagyon örülök ennek a cikknek, mert az önbizalom sosem volt az erősségem, de most már, hogy felnőttem és már meg kell állnom a saját lábamon, kezdek rájönni, hogy mennyire nehéz is ez. Sosem voltam nagy dumás, nem szerettem a középpontban lenni, még ha barátok között is voltam és kb. kettőnél többen hallgatták, amit meséltem, már attól is kivert a víz és ez a mai napig nem változott sokat. …
A munkahelyemen is a sarokban ülő lány vagyok, szerintem sokan nem is tudják, hogy ugyanazokat a feladatokat látom el, amit a kolléganőm, akinek a nevét mindenki tudja… itt már nem hiszem, hogy változtatni tudnék azon, hogyan ítéljenek meg, mert sajnos volt egy rosszindulatú főnököm, aki mindenkit kibeszélt a háta mögött és érzem, hogy ezt velem is megtette, és sajnos már odáig fajult a helyzet, hogy engem sem érdekel, hogy itt ki mit gondol rólam és már annyira nem szeretek itt dolgozni, hogy nem is akarom pozitívvá tenni a rólam alkotott képet (mondjuk olyan emberek véleménye nem is érdekel, akik csak az egyik oldalról kapott „információk” által ítélnek, de sajnos kevesen vagyunk és így jobban érződik ez a „hangulat”). Szerinted van még lehetőség arra, hogy mégis megforduljanak a dolgok? Csak én zárkózom el ettől teljesen?
Ezt a füzetes önbizalom erősítést én is ki fogom próbálni, bízom benne, hogy más területeken be fog válni. :)
Szia!
Nézd, egy próbát megér, nem? Változtass, és nézd meg, hogy bennük mi változik. Lehet, hogy már tényleg veszett ügy, de azért ne könyveld el előre, hogy úgyis felesleges. :) És ha esetleg változik a hozzáállásuk, akkor lehet, hogy nem lesz már annyira szörnyű ott dolgozni sem, és nem undorral jársz be minden nap, amíg munkahelyet nem váltasz. (Legjobb eset: nem is kell váltanod.) Bármi megtörténhet, de ahhoz neked kell lépned valamerre!
Igen, egy próbát végül is megér. Először a makacsságomon kell úrrá lennem, utána még az is lehet, hogy jól fogom érezni magamat itt. Ha így lesz, mindenképp beszámolok az élményeimről – ha nem baj!? :)
Nem! :) Sőt!
SZiasztok!
Szuper ez a cikk, bárcsak 18 évesen is olvastam volna… De aztán nekem segített egy bentlakásos kollégium, ahol nem lehetett elbújni… :-) Csak egyetlen dolgot tennék hozzá, arra az esetre, ha nem lennél nagy sztorizós, vagy nem ismerve az új ismerősök ízlését, vicceket nem kockáztzatnál:
KÉRDÉSEK.
Kérdezz, és te leszel a világ legérdekedebb beszélgetőpartnere. persze nem túl bizalmas kérdéseket, de kérdezz, és ha ők válaszolnak, és te érdeklődve hallgatod, a végén úgy búcsúznak: nahát milyen jól elbeszélgettünk :-)).
És ha a válaszban abban felfedezel valamit ami szép/ tetszetős/ érdekes, ezt fogalmazd is meg: Igy mondom: hát ez nagyon kedves… izgalmas… szép. Tetszik ebben az, hogy…..bátor/ ügyes/ konzervatív…ami éppen :-) Vagy értékeld benne teljesítményt „Pld. Hát ez nem, lehetett könnyű…”
Ehhez nem kell életet menteni, vagy karitatív cselekedetekről hallanai: egy karácsonyi tombola is ok: pld. „Milyen kedves családias ötlet!” Ennyi.
Az érdeklődés és a pozitív visszajelzés varázsszerek, megnyitja az emberek többségét. És nekik is könnyebb veled (hiszen nekik TE vagy az ismeretlen) hogy miről is beszélgessetek: hát egy témáról, amiben jártasak, és amiben ismereteikkel magabiztosak lehetnek: saját maguk a környezetük vagy a munkájuk. Fontos, hogy pozitív visszajelzésen nem az álszent rajongást,sem az erőltetett bájolgást, és különösen nem az átlásztó tetszeni akarást értem.
Pld. ha elképzeled, mi lehetett az Ő hétfői mottójuk, uzsonnájuk, stb: és ez jól sikerült, már ok a pozitív visszajelzésre.
Hajrá
, kitartást az izgalmas kalandhoz az új munkahelyeden, kedves levélíró!
Van egy munkatársam, aki másodállásban segítő szakmában dolgozik, és megfigyeltem, hogy minden reggel finoman, de módszeresen „végigkérdez” mindenkit, senkit nem hagy ki, mindenkihez van egy kedves kérdése – voltatok-e valahol délután, hogy halad a felújítás, kipróbáltad-e a receptet, sikerült-e pihenned, stb. Nagyon figyelmes, és nagyon jó benyomást kelt.
Most, hogy neki álltam agyalni az öndefiníciós füzetben, rájöttem hogy talán az akadályoz a legjobban abban hogy beszéljek magamról idegen társaságban, hogy attól félek ha elkezdek magamról beszélni, a mondandómból a többieknek úgy tűnhet el vagyok szállva magamtól ezért inkább meg sem szólalok ….
Szerintem is nagyon jó lett ez a cikk, elmentem, mert valószínűleg még szükségem lesz rá. Nekem is voltak hasonló problémáim, sokszor nem is a kollégákra vonatkozóan, hanem az emberekre általában. Azt hittem, hogy gáz vagyok, ha nem tudok társaságban beszélni, míg rá nem döbbentettek, hogy megfelelő társaságban igenis felszabadult vagyok és semmi gond a kommunikációval. Kollégákkal szerintem sem kell feltétlenül közeli, baráti kapcsolatba kerülni (bár az sem rossz, csak ahhoz tényleg idő kell), az udvariasság és kedvesség fontos inkább. Mivel azért az ember szeretne mégis jó benyomást kelteni, ezért lehet gyakorolni. Én azzal próbálkoztam, hogy kicsit kényszerítettem magam, hogy olyan emberekkel beszélgessek, akiket nem annyira ismerek (esetleg nem is túl szimpatikusak), mint pl. boltban az eladóval szóba elegyedni, vagy távolabbi kollégákkal, akiket alig ismerek, hogy gyakoroljam azt, hogy számomra nem túl kellemes környezetben is hallom a hangomat hangosan, illetve megpróbáltam nyitottnak és érdeklődőnek tűnni. Először furcsa volt, de mivel nem volt tétje, kezdett kicsit jobban menni, és ami még érdekes volt, hogy ezek a beszélgetőpartnerek hogy örültek neki :) Főleg, ha kérdeztem. Az ő válaszaikból már ki tudtam halászni olyan dolgokat, amik kapaszkodót nyújtottak ahhoz, hogy tovább tudjam fonni a kis beszélgetésünk fonalát. Szerintem ez a tét nélküli „gyakorlás” kicsit segít lazábbnak lenni az éles helyzetekben. Most még eszembe jutott, hogy van egy könyv, aminek Énmárka a címe, ha előkeresem, esetleg el tudom küldeni e-mailben, még nem olvastam, de szerintem pont erről szól. Itt a linkje: https://www.libri.hu/konyv/john_purkiss.enmarka-tedd-magad-eladhatova.html
Köszönöm a javaslatokat Lyl, a könyvre rá is kerestem!
Kedves Via!
Nagyon tetszett a cikk és nagyon jókor is jött. Kutató vagyok egy fizika kutatóintézetben, vegyész háttárrel (startból elbújok a tipikus fizikus témás beszélgetések elől). Mostanában kértek föl az egyik egyetemen, hogy tartsak egy egyórás szemináriumot senior fizikusoknak (külsősnek számítok, nem ismernek), amitől már azóta parázok. Nagyon jól jöttek a tippek, neki is állok az öndefiníciós füzetnek.
De rég hallottam a mufurc szót. :) (bocsánat, ez nagyon off volt)
Nagyon tetszik a cikk!
Nekem még sokat segít az is, ha a figyelmemet arra irányítom, akivel beszélek és nem magamra (meg arra, hogy mit bénázok össze, mit kéne reagálnom, biztoshülyéneknéz, stb, stb.). Így könnyebb természetesnek lenni és tényleg jelen lenni az adott szituban.
Hát ez a cikk nem is jöhetett volna jobbkor… én is most fogok kezdeni egy új munkahelyen és amióta tudom hogy felvettek az állásra bennem is hasonló kérdések kavarogtak, főleg az hogy hogyan fogom tudni megtalálni a közös hangot az új munkatársakkal. Erre reggel ez volt az első bejegyzés ami kibökte a szemem a facebook-on :) ki fogom próbálni ezt az „öndefiníciós füzetet” remélem beválik… Köszi a cikket Via!
Kedves Via!
Már rég követője vagyok az írásaidnak, sőt már a könyvet is beszereztem, bár megvallom, hogy nem olvasom, és örvendek ennek :) Úgy érzem, egy „mankó” vagy nagyon sok ember életében és a könyvedet is ilyennek érzem. Neki fogtam olvasni, és jól esett arra döbbenni rá, hogy most jó helyen vagyok, ott ahol lennem kell, így most nincs szükségem a „mankódra”. De tudom, hogy ez változó lehet, ezért örvendek, hogy csak egy kéznyújtásnyira van a könyved/ a mankó.
Nem szeretek hozászolásokat írogatni, de ez a téma nagyon megkívánja, mert azt hittem, hogy egyedül az én munkám nagyon távoli az emberektől (idegenvezető vagyok). Eleinte egy tő mondatban mondtam el, aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem értik, hogy ez pontosan miből áll, majd megfogalmaztam bővebben 2-3 mondatban, így látom: tudatosul, hogy kb. mivel foglalkozom, de még nagyon nem értik, és van aki rákérdez tovább boncolgatja a témát, és van aki megelégszik a 2-3 mondatos változattal.
Azért szeretem az írásaidat, mert nagyon sok mindent ösztönösen úgy csinálok, ahogy Te is leírod…. nem fogalmazódik meg bennem, hogy ezt most miért pont így, csak úgy jön…. és egy- egy ilyen írásod segít abban, hogy tudatosodjon bennem, ez a folyamat…. illetve az ösztönös cselekvést kicsit felülvizsgálva kiegészítsem, kijavítsam, hogy még jobb legyen….
Köszönöm szépen :)
Szia!
Pontosan így csinálom én is — ösztönösen csinálok valamit, jók az eredmények (jól érzem magam, haladtam a munkával, jó döntéseket hoztam, stb.), és akkor utána megnézem, hogy mi is volt ebben, amitől működött, hogy legközelebb reprodukálható legyen, vagy el tudjam magyarázni, hogy miért működik, és más tudja reprodukálni. :) Az egész könyv így készült.
Örülök, hogy neked is bejön ez az önelemzős, tudatos-ösztönös dolog! :)
Via, ebbe az öndefiníciós füzetbe „ömlesztve” írod a gondolataidat, vagy van pár fogalmi kör, és mikor mi jut eszedbe, ahhoz a részhez jegyzed? Pl. témaötletek. Nagyon tetszett ez a cikk. :)
Külön oldala van az interjúknak, „ki vagyok én”-eknek (ide jönnek a munkaköri leírások, bemutatkozó szövegek, vagy bármi, amit valaha írtam magamról és marhára megtetszett), meg mindenféle hasonló. Az elején van egy tartalomjegyzék, és mivel számozottak az oldalak, szépen tudom vezetni, hogy miről hol írok. :) Ha betelik az adott oldal, akkor újat nyitok, és folytatom külön. Afféle manifesto füzet.
Ilyen a füzetem: https://www.lizzycard.hu/anet/dolce-blocco/4223_1-secretbook-vintage-flower ♥
Van egy külön idézetes füzetem is, abba szoktam festegetni meg rajzolgatni, scrapbookozni, de az totál ömlesztett. :) Nem ennyire „szakmázós”. :)
Nagyon jó cikk! Nemrég kezdtem én is új munkahelyen, átérzem Hena helyzetét.
Szerintem alapvető dolog, de sokan nem élnek vele: beszélgetéskor a másik szemébe kell nézni. Nekem kezdetben nehezen ment, de aztán „rászoktattam” magam. Ezzel jelzed, hogy érdekel a másik és figyelsz rá+ van önbizalmad (még ha nem is nagy:)
Nekem még segítette a beilleszkedést, hogy megjegyeztem pár dolgot a kollégákról (pl.csak két cukorral issza a kávét v. Katinak hívják a gyerekét stb.). Ezzel kicsit közelebb tudtam kerülni még a legmufurcabb kollégához is.
Nagyon tetszik ez a cikk. Via te zseni vagy! Kezdem azt hinni, hogy minden problémára tudod a választ.
Persze, mert mindenre ugyanaz a válasz: legyél önmagad, és ne add alább! :) (Amúgy irtó jól esik, amit írsz, köszönöm. ♥)
Kedves Via, már nagyon régóta követem a blogodat és sok rovatodnak vagyok a rajongója. Amit ma leírtál borzasztóan fontos, különösen mert Magyarországon még nincsen igazán kialakult kultúrája a networking-nek. Én egy ideje Hollandiában élek, ahol tulajdonképpen a boldogulásod múlik azon, hogy kit ismersz és milyen gyorsan jutsz egy hullámhosszra valakivel egy zsibongó étteremben pl. egy üzleti vacsorán. Hónapokig dolgoztam együtt egy life coach-csal aki (ugyan borsos áron…) ugyanezeket az ötleteket adta. Örülök, hogy nálad is előkerült ez a téma, nagyon inspiráló ilyenekről olvasni és remélem, hogy sokan megfogadják majd a tanácsaidat. :)
Tetszik ez az idézet arról, h az a márkád, amit akkor mondanak rólad, ha nem vagy a szobában, de erről az jut eszembe, ahogy Bridget apja leírta Darcy-t „emberi jogi ügyvéd…ocsmány egy dög lehet”… Meg az, ahogy a Szex és new yorkban Miranda elmegy a villámrandira, és amint kimondja, h ügyvéd és társ egy ügyvédi irodában, a pasik megijednek, de amikor azt mondja, h stewardess, akkor egyből izgalmas nőnek tartják :)
De ebből a brand nem az, hogy „ocsmány egy dög”, hanem hogy „emberi jogi ügyvéd”. Az „ocsmány egy dög” már vélemény, ami (egy másik idézettel) olyan, mint a s*gglyuk: mindenkinek van, de nem mindenkit érdekel a tiéd. :D Darcy csak azért felel, hogy mindenki tudja, hogy ő emberi jogi ügyvéd, és ez eljusson ahhoz, akinek emberi jogi ügyvédre van szüksége. A többiek irrelevánsak.
Nem akkor jó a branded, ha mindenkinek tetszik. Miranda nyilván nem lett volna boldog olyan kapcsolatban, ahol betojik a partner attól, hogy mi a foglalkozása, és hazudnia kell róla. :)
Nagyon – nagyon jó! Nekem a férjem mellett kell többször megjelennem idegen emberek között, így nemcsak magamról, hanem róla is kiállítok egy képet. Ráadásul a szakmájához sem értek igazán. Át fogom ezeket gondolni, mert szerintem segíteni fog!
Köszönöm!
Nagyon szívesen! Ha csapat vagytok, együtt is átbeszélhetitek ezeket, és megkérdezheted őt is, hogy milyen minőségedben kell képviselned magadat és őt, és segíthettek egymásnak. Utólag pedig visszajelzéseket is adhattok a másiknak: ha ketten figyelitek a beszélgetőpartnerek reakcióit, az hasznosabb. Megdumálhatjátok, hogy mi vált be, mi kevésbé (poénok, témafeldobás), mi volt túl sok, mi az, amire nem is számítottatok, de nagyon bejött… Ha a munkája része, ez az odafigyelés megtérülhet. Én is szoktam kérdezni Ádámot vagy a családot, barátokat, akik részt vettek a beszélgetéseimen, hogy milyen volt. Az interjúkról, cikkekről is mindig kikérdezem őket, mint olyanokat, akik ismernek, hogy mennyire tetszett nekik. Az a legjobb, ha azt mondják, hogy „pont olyan, mint te!” :) Akkor jól végeztem a dolgom, jól képviseltem magam.