Indítsuk az első decemberi napot valami ismerőssel — tavaszra már készítettem készülődős bingót, íme a karácsonyi/téli verziója! :) Nyomtass egyet, tedd a tárcádba, és úton-útfélen kipipálhatod, ha láttál róla valamit. Többen is játszhatjátok egyszerre a családban, sőt, egy kitöltetlen verziót is csatoltam. Ebbe beírhatjátok a saját téli szokásaitokat, vagy a top 16 családi karácsonyi programokat a múltkori összegzésből, és a lapon tudjátok vezetni, hogy mi az, amit már megvalósítottatok.
Még több karácsonyi tipp és hangulatteremtő ötlet itt!
Az az igazság, hogy először nem értettem, hogy mi értelme van ezeknek a bingóknak, aztán amikor az ősz (a sok munka miatt, na de akkor is) elszállt felettem, hogy az alapvető tökfaragást, az őszi sétát és a színes levél gyűjtést és a halloweeni bulit is kihagytam, na akkor elhatároztam, hogy én is írok egyet a karácsonyi időszakra.
Mondjuk nekem inkább ilyen should-do dolgok vannak benne, de az a jó, hogy nem kell mindegyiket megcsinálni, sokkal inkább ötletadóként funkciónál :)
Egyszóval köszi, Via!
ez nagyon tetszik, belerejtettem a családom adventi naptárába és nekik is tetszett, szóval most egy kis verseny folyik , kinek lesz több meg karácsonyig:)
Nagyon szuper:)) csináltam egyet a lányomnak is neki képeket rajzoltam a szöveg helyére, persze igyekeztem olyat amit szinte biztosan lát az elkövetkező hetekben:)
Ez is de jó ötlet!
Annyira imádom ezt a blogot! A bejegyzések 97%-a olyan, mintha személyesen nekem íródott volna. A Kedvesemnél pedig hatalmas sikere lett az élmény-kuponos adventi naptárnak! Via, csak így tovább! Szerintem rengeteg embernek szerzel örömet!
Ti is nekem. ♥
Annyira klassz ez az ötlet, különösen a készülődős top 10 dologgal együtt :) Nekem mindkét gombra kattintva a kitöltött verzió jön be, a felirat nélkülit nem látom.
Örülök, hogy tetszik! :) Megnézed most a linket, hogy már jó-e?
Nálam jó. Nagyon pofás! :-)
Már nekem is jó a felirat nélküli, köszi, kitöltögetem :)