Állsz az öt kilométeres, ezer tételes teendőlista előtt, és azt se tudod, merre indulj. A tehetetlenség sokszor annyira bénító, hogy tényleg nem haladsz semmit azzal, amivel kéne, és addig húzod a kezdést, amíg végül kimondhatod (bűntudattal, szorongással telve), hogy „akkor majd holnap”, és elmész aludni. (Amiben nem biztos, hogy lesz köszönet, ld. bűntudat és szorongás, tehát még normálisan ki se tudod magad pihenni, hogy „majd holnap” aztán tényleg rendesen nekiess a dolgoknak.) Másnap még fáradtabb leszel, még űzöttebb, nyakadon a határidők, egyre több a teendő, és még kevésbé haladsz… Ez a tehetetlenség-érzet akkor is előfordulhat, miután már megtanultál nemet mondani, nem hajtod magad túl, kiszórtál mindent, ami nem fontos, és már tényleg csak a lényeg maradt. El kell kezdened súlyozni.
A halogatás háttere egy külön téma, már írtam róla korábban — általában maximalizmus és a visszajelzésektől való félelem van mögötte. Most arról szeretnék írni, hogy a „hol is kezdjem?” kérdésre hogyan tudsz magadnak értelmes választ adni, kitörni a halogatásból és közben megtanulni hatékonyan rangsorolni a feladatok között. Aztán végre elkezdeni a munkát.
1. Kezdd az elején!
Most tényleg. Csak kezdd el azzal, ami a lista elején van, mert amint belelendülsz, már könnyebb lesz folytatni. Néha az első lépés megtétele a legnehezebb, utána már van, hogy könnyebben megy, és csak azt veszed észre, hogy pipálsz, pipálsz és pipálsz. Sorsolós játék: csukott szemmel bökj valamelyik teendődre a listán. Ha olyan jött ki, aminél az jutott eszedbe, hogy „de jó, hogy ez lett!”, akkor csináld meg azt. Ha arra gondolsz, hogy „jaj, de kár, inkább csináltam volna helyette a másikat”, akkor meg csináld a másikat. Máris tudod, hol az „eleje”. :))
2. Kezdd el… valahol!
Nem kell lineárisan haladnod — ez főleg az írásra igaz. Akár nehéz levél, önéletrajz, esszé, szakdolgozat vagy bármi más előtt állsz, kezdd el írni azt a részét, amihez épp ihleted van. Majd visszakanyarodsz az elejére később. Ez is a maximalizmushoz kötődik: szépen sorban kell haladni, mert úgy „illik”… fenébe az illemmel, ha nem hagy dolgozni! ;)
3. Kezdd a legnehezebbel!
Ez a béka-effektus: ha túl vagy az aznapi legijesztőbb mumusfeladaton, nem nyomja egész nap a válladat, és felszabadulsz. A békáról a halogatós cikkben írtam bővebben, és jegyzetlapot is készítettem hozzá. ;)
4. Kezdd azzal, ami a legjobban megéri!
Apró teendő, de változtat a hangulatodon, és ezáltal a munkamorálodon is? Ne blicceld el! Hogy ez most az ágyazás, a rendes sminkelés, öt perc kávézás nyugiban, fogmosás reggeli után, vagy nagy nyújtózás a nyitott levegőnél, az mindegy. Te ismered a legjobban a napi teendőidet, biztos van köztük olyan, ami után jobban érzed magad — rend lesz, felfrissülsz, jobban kontrollban érzed magad. Fogd fel befektetésnek: többet nyersz az elvégzett teendő hozadékával (jó hangulat, nyugodtabb munkakörnyezet), mint amit azzal a felszabaduló 2-3 perccel nyernél, ha nem végeznéd el egyáltalán.
5. Kezdd azzal, ami nélkül nem tudsz továbbmenni!
Ha összefüggő, egymásra épülő feladataid vannak, egyértelmű, hogy van egy első, ami után következik a második, és így tovább. De néha az egymáshoz nem kapcsolódó teendők között is van összefüggés, előfeltételes sorrend. Ha észreveszed ezeket a viszonyokat, ki tudsz alakítani egy időrendi sorrendet, ami alapján már elkezdheted felfejteni a teendők gyöngysorát. Banális példa: ha nem öltözöl fel, nem tudod levinni a szemetet. Ha nem tudod levinni a szemetet, nincs hova pucolni a krumplit, nem tudod elkezdeni az ebédet… Amint folyamatokban gondolkodsz, látni fogod, hogy hol akadt el a lánc. Így nem össze-vissza ugrálva, akár magadat hátráltatva haladsz (ami felesleges időt és energiát vesz el tőled), hanem hatékonyabb leszel, és egy kis gondolkodással a saját munkádat támogatod.
Amikor olyan feladat kerül eléd, amit még soha nem csináltál, nem mindig tudod látatlanban eldönteni, hogy milyen előfeltételek vagy körülmények kellenek hozzá — ennél a stratégiánál különösen aktuális, hogy a „puding próbája az evés”. :) Menet közben ismered meg legjobban a saját munkamódszeredet. Már csak ezért is fontos, hogy elkezdd. ;)
6. Kezdd azzal, ami utána elvan magától!
Ide jöhet minden olyan feladat, ami részben önjáró, és nem kell mellé folyamatos felügyelet. Például elindítasz egy adag mosást (és a mosógép mos, amíg te mást csinálsz), bekeversz egy adag sütit (és a tészta kel, amíg te mást csinálsz), felteszel főni valamit a kuktában (és az fő, amíg te mást csinálsz). De nem csak házimunkára vonatkozik ez: válaszolj egy e-mailre, és adj meg egy olyan infót, ami a másiknak szükséges ahhoz, hogy tovább dolgozhasson. Ha „átpasszolod a labdát” a másik térfélre, addig sem nálad van. Telefonálj, küldd át, add le a rendelést, válaszolj, és pipa. Így párhuzamosan több dologgal tudsz minimális erőfeszítéssel, érdemben haladni, ami a legjobb szupererő. :)
7. Kezdd azzal, ami sürgős és határidős!
Már csak azért is, mert ha menet közben esetleg kiderülne, hogy mégsem végzel időben, akkor ezzel jobb nem a határidő lejárta előtt két órával szembesülni. Időben tudsz plusz időt kérni, szólni a többieknek, hogy késni fogsz (ha esetleg csapatban dolgozol az adott munkán). Tudom, hogy sok ember attól pörög be, ha a nyaka felett lengedezik a határidő, de azért ez egy nagyon kockázatos extrémsport, és nem lehet a végtelenségig csinálni. Adrenalint máshonnan is szerezhetsz, például kisebb határidőket tűzöl ki magadnak, amelyeknél ugyanúgy lehet számonkérés vagy beszámoló, mint a végén, vagyis van tétje. (Ha szakdolgozatot írsz, akkor a munka negyedénél is konzultálj valakivel, a vizsgára készülve menet közben is kérdeztesd ki magad, és így tovább.) Nem feltétlenül azzal kell motiválnod magad, hogy „úristen, ha ezt nem csinálom meg, végem”. Ha egy-egy ilyen élet-halál meló után teljesen kimerülsz, és napokig alig térsz magadhoz, akkor vedd észre a jeleket, hogy ezt nem bírod, és csináld máshogy. A határidő előtti kapkodás azért is szívás, mert lehet, hogy a stressz hatására hibákat követsz el, idegeskedsz, kimaradnak részfeladatok — ezekkel mind-mind tovább lassítod a munkatempódat, és egyre kevésbé lesz esélyed utolérni magad.
Minden határidős feladatnál nagyon fontos, hogy visszafelé számold az időt. Ha egy adott teendő 3 óra munkába kerül, és délután ötre be kell fejezned, ne négykor állj neki… :) De ugyanígy visszafelé számolhatsz a reggeli rutinfeladatoknál is: indulási idő mínusz sminkelés ideje, mínusz reggeli, mínusz egyéb készülődés = kelés ideje. Ha ismered, hogy melyik feladatod mennyi időt vesz igénybe (ehhez az kell, hogy egyszerűen nézd az órát, amíg készülődsz, vagy használj időzítőt), könnyebben be tudod táblázni a napjaidat, és nem lógnak egymásra a teendőid, illetve nem vállalod túl magad. (Psszt, a késés ellenszere is ez. Időben kell elkezdeni. :))
8. Kezdd azzal, amit már elkezdtél!
A nulláról indulni van, hogy sokkal nehezebb, mint folytatni egy korábbi munkát. Lehet, hogy egyszerűbb számodra, ha egy „majdnem kész” teendő utolsó simításaival kezded a napod, és akkor ha már így nekiláttál, a folytatás is menni fog. Ha bejön ez a módszer, és tudod így motiválni magad, előre is dolgozhatsz: a nap végén mindig legyen egy apróság, amit — kifejezetten ebből a célból — áttolsz másnapra, hogy majd azzal indíts, így nem kell gondolkodnod, hol is tartottál, vagy mi jön. Ez olajozottan tartja a gépezetet. :) Ha viszont feledékeny vagy, és másnap már nem fogod tudni ugyanazt, ugyanúgy megcsinálni, mert épp most van hozzá ihlet, akkor inkább fejezd be, és ne hagyd holnapra.
9. Kezdd azzal, ami mára volt felírva!
Igen, akkor is, ha tegnapról és tegnapelőttről vagy még régebbről még maradtak teendők. A pótlás előtt legalább egy részét végezd el az aznapi teendőknek, különben végeláthatatlanul görgeted magad előtt az egészet, meg fogsz őrülni, és — ahogy már mondtam, de mondom megint –, ha szerdán van hétfő, és pénteken van kedd, akkor sosem lesz szombaton szombat.
10. Kezdd azzal, ami majdnem az!
Ha a mumusod nagyon riasztó, átverheted az ellenállásaidat azzal, hogy elkezdesz valami hasonlót, ami csak részben olyan, mint a feladat, amit halogatsz. Ezután szépen, trükkösen átcsúszol a konkrét feladat elvégzésébe. Kapcsold be a Mission Impossible zenéjét, és jöhet a nagy trükk! Meg kéne írnod egy levelet? Írj egy kommentet a kedvenc blogodra. Ki kéne sikálni a kádat? Teljesen ártatlanul csak töröld le a csaptelepet. El kéne menned futni? Ó, hát hiszen te csak felöltöztél és felvetted a cipődet, és elindultál otthonról…
Mint látható, sokféle szempont alapján súlyozhatsz a feladatok között — ez függ attól is, hogy neked mi válik be, vagy milyen típusú teendőid vannak. Mindenkinél más működik. Próbáld ki őket, és nézd meg, hogy neked melyik a legjobb! Egy biztos: a halogatás nem visz előre. Csak kezdd el. Bárhol. Akárhol! Itt és most. Hajrá! ♥
Én a munkahelyemen szembesülök ezzel a problémával, mert egyszerűen túl sok a tennivaló. Amikor látom a tornyosuló aktahegyeket, sokszor úgy érzem, hogy lehetetlen a végére jutni. Én az elkülönítési módszert szoktam alkalmazni. Egy külön asztalra teszem az iratokat ügytípus szerint csoportosítva, de csak egyet veszek el belőle és amíg azt nem csináltam meg, nem foglalkozom az összes többivel. Azt hiszem, ezt menedzser körökben „darabold fel a cápát” módszernek nevezik. A lényege, hogy egyszerre csak egy részfeladatra koncentrálok, nem a nagy egészre, mert ha elég sok kisebbet befejezek, akkor az egészet is hamarabb elvégzem.
Kedves Ridita! Nagyon tetszik a hozzáállásod, módszered.Erről az egyik kedvenc meseregényem jutott eszembe, onnan is az egyik legkedvesebb szereplő. Remélem, nem baj, hogy egy utcaseprőről szól. :)
„- Látod, Momo – mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
– Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor felnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, hogy végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
– Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő seprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
– Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. – Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: – Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. – Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: – Ez fontos.”
(Michael Ende: Momo; Kalász Márton fordítása; Beppo utcaseprő monológja)
Szia Via!
Kérlek segíts, mit tegyek?
Utálom az egyetemet, ahol tanulok. Egy tárgyat sem szeretek, az utolsó pillanatban sem tudok leülni és produktívan tanulni, húzom az időt… Sokszor csak fekszem és sorozatokat nézek.
Ebben a félévben nyolc zh-ból egyre mentem el… Még egy e-mailt is elfelejtek megírni.
Gimiben színötös voltam, imádtam tanulni mindent, csak úgy szívtam magamba a dolgokat (az Apáczaiba jártam, ami elég nehéz volt), jegyzeteltem, és egyszer lógtam csak azért, mert vicces volt utolsó évben valami „csínyt” elkövetni. Imádtam még a szorgalmi feladatokat is.
De mégis mi történhetett velem? :(
Közben kilenc hónapja lett egy szerelmem (első, és remélem utolsó is), aki miatt (pontosabban a saját kombinálásom miatt!) sokat stresszelek, görcsölök és rágom magam mindenen. Ő viszont színötös tanuló egy mérnöki szakon, én pénzügyön ezt nem tudom produkálni.
Egyidősek vagyunk, de ő már így is egy évvel előttem jár, mivel én egy évet halasztottam, hogy kitaláljam mit szeretnék.
Ezt mégis utálom, tiszta szívből, nem szeretek felkelni, néha a tükör előtt sírok reggel miközben a hajamat csinálom, csak mert be kell mennem…
Ez a helyzet nem normális, mert hasonló tárgyaim vannak, mint gimiben voltak, és én pont az a típusú ember vagyok akit minden érdekel.
Nem merek szakot váltani, nem akarok tovább csücsülni az iskolapadban, mint amennyit muszáj, és meg akarom mutatni a barátomnak is, hogy én meg tudom ezt csinálni.
De szenvedés minden napom :(
Az, hogy régen szeretted, nem jelenti azt, hogy most is szeretned kéne.
Meg akarod csinálni? Akkor szedd össze magad és menj neki, menj be a zéhákra, bukj meg, menj el az utóvizsgákra, tök mindegy, csak csináld. Ha bírod.
Tényleg utálod és eleged van belőle? Akkor meg hagyd a francba az egészet, csinálj egy passzív félévet, kit érdekel, hogy a Hufnágel Aranka ennyi idősen már ötször PHD-zett! Menj el felmosni a mekibe vagy ossz Metropolt reggelente, hogy megélj, és közben találd ki, hogy mit akarsz kezdeni magaddal. Ez így tényleg szenvedés, és semmi értelme, mert nem visz előre.
Egyébként meg ha úgy érzed, hogy szakot kell váltanod, válts szakot, semmi szégyen nincs benne. Tök mindegy, hogy meddig ülsz az iskolapadban, ha annak van eredménye. Ennek most így nincs.
Még küldök két friss linket, ha nem láttad őket:
https://www.urban-eve.hu/2016/03/14/komfortzona/
https://www.urban-eve.hu/2016/03/09/seggberugas/
Mostanában megfigyeltem, hogy ha munka után, azaz fél 5kor hazaérek, tudva, hogy 7kor indulnom kell egy (rendszeres) programra, egyszerűen lebénulok. Csak az órát figyelem, hogy jujujj, már csak 150 perc és mennem is kell, nem érdemes bármit elkezdeni… A program után meg túl késő van, azért nem érdemes… Ez biztos lelkierőtől is függő állapot, és sokszor nem tudom átlépni a korlátomat, se pomodoroval, se semmivel.
Via, mi a véleményed erről a helyzetről? Nagyon köszönöm!
Milyen program az? Motivál eléggé, hogy menj? Egyébként szerintem simán csak fáradt vagy, nem kell mindig szupernőnek lenni, aki legyőzi a démonokat. A fáradtság nem démon, hanem egy jelzése a testednek, hogy mars pihenni és töltődni. A telefonodat is rádugod a töltőre, ha 15%-on van, a testedet is kell. :)
Igazad van. A pihenést is folyton újra kell tanulni, mint a zónázást. A töltődős cikked nagy segítségemre van. Köszönöm!
Jó tippek, és tényleg belekezdeni a legnehezebb :)
Nálam az a probléma, hogy a legtöbb felhalmozódó feladat a tanulással, egyetemmel kapcsolatos, zh-k, vizsgák, szemináriumi dolgozatok, és az a gond, hogy kicsit belefásultam ebbe… A második diplomámat szerzem meg reményeim szerint a nyáron, tehát a gimi után már 6. éve tanulok, és sajnos ez egy idő után, akárhogy is nézzük, unalmassá válik. Félreértés ne essék, szeretek egyetemista lenni, tanulni, olvasni, de néha már nagyon-nagyon nehezen tudom rávenni magam, hogy nekikezdjek a tanulásnak… Ma is épp zh-ra kellene készülnöm :) Egyszerűen már aktívabb feladatokra vágyom, mint a jegyzetelés vagy magolás (van, amit muszáj..), szóval én a különféle házimunkákat örömmel látom el :D Inkább teszek-veszek, sürgök-forgok a konyhában, lakásban, bárhol, csak ne kelljen egy helyben ülni (vagy sétálgatva, ez egy fura szokásom) a jegyzetekbe mélyedni…
Ohó, ne tudd meg milyen rend van nálam vizsgaidőszakban.. a hard core verzió amikor már az öcsim szobája is csillog villog, ha valaki iszik egy pohár vizet, azt is elmosom és olyan sincs soha, hogy ne lenne itthon tej vagy cukor :D
Egyébként nagyon jó cikk, Via, olvasgatom a tanulós, életrendszerős cikkeidet (újra) mert most aztán nagyon szükségem lesz rá! :)
Igazad van, a legnehezebb az elkezdés. De hát igy vagyunk sokmindennel. Mindenestre jó erről olvasni, mert megjön az ember lányának a kedve! Köszi!
Számomra mindig is az egy-egy új lapra kezdés a legnehezebb. Megtalálni egy-egy feladta rendszerét, felépülését, ami segít megérteni megtanulni azt a halomnyi információt amit tudnom kellene… Nálam nagyon bevált még a „ha ezt és ezt megcsináltam, megnézhetem ezt és ezt. Addig nem!” A jutalom mindig olyan ami nagyon érdekel, így meg van a motiváció. :D Az elmúlt pár nap borzalmas feladatiért ez a cikked volt volt a jutalom :D
Óha..na én voltam az aki semmibe, de semmibe nem bírt belekezdeni. Sok kritikát kaptam otthon, és talán még depis is voltam.
A lényeg, hogy a kreativitással fokozatosan egyre jobb lett minden. Itthon dolgozom, nekem kell beosztanom az időmet. Emlékszem, még tavaly is nehéznek éreztem, hogy egy egy új munkába belefogjak. Aztán rájöttem, hogy a titok nyitja a ráhangolódás, vagy bemelegedés. Úgyhogy ha új munka jön, azonnal kivesézem töviről hegyire, hogy amikor sorra kerül addigra fejben meglegyen. Na és amikor ez hatványozottan szaporodik, tehát öt új munka jön akkor 5 felé agyalok. :)) Mindent muszáj felírni, lefotózni. A wunderlist-et használom lista szerűen egyenlőre, mivel a vizuális memóriám kiváló.
Ja és nem viccelek, de mindig azt a munkát csinálom, amihez épp kedvem, vagy ihletem van. Persze határidőre mindig elkészülök, az fontos. Úgyhogy a „Kezdd el..valahol” fejezet tökéletesen rám illik. :D
Mostmár beleszoktam a folyamatba, így még türelmesebb is lettem…egynémely hajtépős időszakban igencsak ideges voltam.
Köszi a sok sok ötletet, még rám fér.. :))
Nagyon jó a bejegyzés, hónapok óta (lassan mondhatom évek óta :(…) ezzel a problémával küzdök. Nekem az 1, (5,) 6, 7 szokott beválni. Viszont a már megkezdett projekteknek nagyon nehezen állok neki újra, ezért igyekszem – ha birom erövel és idövel – mindig végigvinni a feladatokat/ötleteket. De még igy is sokszor van, hogy nem birok nekikezdeni .
Én is olyan kíváncsi vagyok, hogy fogod megszervezni gyerekkel az életed, ezért sajnálom, hogy nem vagyok már 26. De így is szeretlek olvasni. Mint már egyszer írtam, jó löketet ad, legalább a lelkiismeretemnek, de igen gyakran hozzáfogni is, és akkor apadhat az örökké görgetett lista (erre is itt jöttem rá, tényleg mennyire nyomasztó!!) Meg ugye ötletet is adsz, hogy a feladatokat hogy lehet szervezettebben, gyorsabban megoldani, hogy több idõm maradjon másra/a többi feladatra. És ahogy te is írod, jó látni, hogy mindannyian hasonló problémákkal küzdünk, és ha már valaki megírta a megoldását, miért ne próbálnám ki, hátha nálam is beválik :).
Szeretem a könyved, de idöhianyban eltart még egy darabig, mire átdolgozom magam rajta (ugyebár nem egy regény ;) és két eleven kicsi mellett… talán ez az egyik dolog, ami leginkább hiányzik: olvasni). Ha lesz fotóm róla, küldöm. (Gyûjtöd még?)
Igen, szeretettel várom a képet! :) Sosem fogom megunni. :)
Via én sem halogatok elmondom a mai meglepetést – számomra volt az. Mindig minden utunkba kerülő gyógyszertárból összeszedjük a férjemmel a gyógyászati újságokat. Így került a kezembe a januári Gyógyhír magazin. Kinyitom és mit látok az első oldalon „Használd ki a telet! Kedvcsináló az Urban:Eve bloghoz. Lapozok tovább és a 12. oldalon pedig látom, aztán olvastam is a Veled készült interjút. Jó kérdések, és jó válaszok vannak. Gratulálok.
Köszönöm. A címlapot is nézd majd meg. ;))
Nahát Via, ez elképesztő, hogy siklottam át efölött? Pedig mindig elolvasom a tartalomból azt a pár címet is, megnézem a fotót is, és nagyon ismerősnek kellett volna látszanod. Ez van, most nem voltam figyelmes.
Jól nézel ki, szép vagy.
Köszönöm! ♥
Drága Via!
Mióta olvasgatlak téged, újra és újra feltámad a kíváncsiságom, hogy miként fog bővülni az ötleteid tárháza akkor, ha már egy-két-háromgyerekes családanya leszel! ;) Ugyanilyen ötletsziporkára és kreativitásra számítok tőled, és ahogy most is nagyon sajnálom, hogy nem vagyok már 26, mint az olvasóid jelentős része lehet, és rajtam akkor sajnos még nem segíthettél, úgy biztos 5 év múlva is sajnálni fogom majd ugyanezt abban a jövőbeli másik szituációban is!!! Ez persze nem azt jelenti, hogy én ne találnék szuper ötleteket így is, csak úgy megkérdeznék néha még ezt-azt tőled, de sajnos egyelőre nem tudhatsz rá ilyen remek kis nyulat, mint ez a fenti írásod előrántani a kalapból. :) Szóval köszönöm az eddigieket, és ne hagyd abba sose!!! ;) <3
Nem hagyom abba még a terveim szerint jó darabig! :) Az olvasóim jelentős része egyébként 25-35 közötti (40%), és további 30% a 35-60-as korosztály, szóval azért vannak itt kevésbé csirkék is. :D Nagyon jó látni, hogy minden külső különbség (kor, lakhely, stb.) ellenére hasonló gondokkal és problémákkal küzdünk, és hasonló örömeink vannak. :) Összehozza a csapatot.
Azért kérdezz nyugodtan, ha gondolod, az e-mailem nyitva áll! ;)
Kevésbé Csirke jelen! :D
Sziasztok!
Nagyon nem a témához tartozik, de amikor elolvastam Mena bejegyzését „Általában az 1., 4., 5. és 7. szokott nekem bejönni…”, akkor egyből ez jutott eszembe és meg kell osszam veletek. Imádom ezt a részt a Jóbarátokból: https://www.youtube.com/watch?v=DJweM_fDaGA
Via, óriási köszönet a tanácsokért, ezzel küzdök állandóan…de már nem félek, hiszen biztonságban vagyok – de jó érzés!!! :-)
Igenn! Ez a kép rólam készült! Csak még az nem látszik, hogy a háttérben romlott ételekkel van tele a hűtő, a hálószobák takarítatlanok, a mosógépben két napja áll a fehérnemű (mindig újraöblítem, akkor nem olyan büdi), egy megíratlan cikk is vár és napok óta nyomott, szorongós vagyok és alig alszom.
És felettes énem vagymim üvöltözik bennem.
Annyira jó, hogy azt írtad, hogy biztonságban vagy…
Öblítést vagy a rendes programot inditani pont ugyanannyi idö ;-) Rajtam segítene a tudat, hogy legalább az megvan.
Be vagyok én is havazva, diplomamunka határideje a nyakamon (napok kérdése), majdnem minden egyéb tennivalóra azt mondom, még a gondolatával is majd csak a leadás után foglalkozom. De néha ilyen kis dolgok segíteni ist tudnak. Tegnap késö este még felmostam a konyhapadlót, ma reggel úgy felviditott, amikor a sápadt napfény nem morzsákra, hanem a tiszta fehér padlóra esett.
Kitartás!
Ki van már mosva az a fehérnemű, csak a teregetésig nem jutok el…
Oké, akkor haditerv.
1. Odakészítesz az asztalodra egy kancsóban 2 liter vizet és egy poharat.
2. Folyamatosan iszod.
3. Gyakran kell kimenned pisilni.
4. Minden pisilés után, amikor kimész kezet mosni, kiteregetsz 5 darab cuccot.
5. 2-4-es pont ismétlése, amíg ki nem ürül a mosógép. :)
Via, ez mekkora :DD
:D Kizárólag otthoni használatra. Vizsgák alatt nem ajánlatos.
Nekem erre az vált be, hogy öblítőstop-ot állítok be a mosógépen és amikor betérek a fürdőbe látom, hogy világít a mosógép kis jelzőfénye, akkor eszembe jut, hogy „jaj, tényleg, kb. fél óra múlva ki tudok teregetni” akkor továbbnyomom, hogy centrizzen ki és fél óra múlva kiteregetek.
Próbáld ki, hátha :)
Szia Via!
Hát, a 9. pont kifejezetten rám szaott, a napi teendőlistáim írásakor eleve azzal indítok, hogy az előző napiról átmásolom, amit nem sikerült elvégezni… így persze tolom magam előtt a feladatokat mindig… de hogyan lehet kikapcsolni a bűntudatot, ha elhagyom azt, amit előzőnek nem sikerült?? Egyébként köszi a tippeket, némelyiket már alkalmazom régóta, bár a legfőbb halogatási ok úgyis mindig a lustaság… azt meg nem olyan könnyű kicselezni… :) Általában az 1., 4., 5. és 7. szokott nekem bejönni, de most már elhatároztam, hogy a békásat is hozzáveszem a rutinhoz. Hátha kevesebb tologatnivaló marad :) Üdv: Mena
Szia!
Egyszerűen meg kell értetned magaddal, hogy nincs feletted egy felnőtt, aki majd lecsesz, ha nem vagy jó kislány és nem csinálod meg tökéletesen. TE VAGY A FELNŐTT. És úgy kezeled magad, ahogy te szeretnéd. Tisztelettel, türelemmel, szeretettel. Felesleges lázadni magad ellen, és felesleges büntetni magadat, ha úgyse működik.
Kikapcsolni nem tudod a bűntudatot, mert jönni fog, egyszerűen amennyire tudod, próbáld meg figyelmen kívül hagyni, és megnyugtatni magad azzal, hogy nem lesz semmi baj, nem jön a fejrecsapás, és biztonságban vagy. És csináld azt, amit nem a bűntudat diktál. Egy idő után majd kevésbé jön, végül pedig elmarad. De egyik percről a másikra nem fog elmúlni, mert túl sok ideig volt természetes. Tudod, olyan ez, mint egy rossz függőség… :)
Milyen jól összeszedted!
A „Kezdd azzal, ami majdnem az!”-on mosolyogtam, én is át szoktam verni magam, és pont sportnál. Mikor munka után még haza kell mennem valami miatt, nagyon nehezen indulok el újra tornázni. Ilyenkor csak bepakolom a cuccot (én csak pakolok kicsit), felöltözöm (én csak felveszem a kabátom), és elindulok (én csak kimegyek). Aztán mikor ott vagyok, akkor már jó, csak nem szabad előtte gondolkodni, hogy jajdenincskedvemtornázni. Érvényes általában, hogy minél kevésbé van kedvem elindulni, annál jobban fog esni :)