Nóri 28 éves, táncot és színjátszást tanul, mellette különböző előadásokban táncos illetve kisebb szöveges szerepei vannak. A válaszaiból is átüt a lelkesedés és az öröm, ahogy az előadásokra készül. :)

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád?

Átlagos napom ritkán van. :) De általánosságban elmondható, hogy tréningek minden nap vannak (klasszikus balett, színpadi tánc, modern tánc, jazz, latin táncok), ha pedig konkrét előadásra készülünk, akkor koreográfia betanulása. Szöveges szerep esetén szövegtanulás. Emellett beszédtechnika órák, helyzetgyakorlatok, énekórák csiszolják tökélyre a tudást.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Mind a táncos-, mind pedig a színészképzésben egyaránt lehet OKJ-s papírt és főiskolai/egyetemi diplomát szerezni. Én OKJ-s képzésben veszek részt, de van egyetemi diplomám is, magyar szakos vagyok. Ennek nagy hasznát veszem. :) Ehhez a munkához elengedhetetlen a tehetség, a szorgalom és a kitartás.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

A legnagyobb talán az, hogy minden nap éjszakába nyúlóan bulizunk és másnap délig alszunk. :) Igaz, ha nincs próba, előfordul, hogy nem kelek túl korán, bulizni is szoktam, de nem ez a mindennapos eset. A másik nagy félreértés, hogy jobbnál jobb zenékre táncolunk, és hogy ez milyen könnyű :D Kétségtelen, hogy nagyon jó zenékre nagyon klassz koreográfiák vannak, de aki ezt látja, az csak a szépet látja.  A „vért, verejtéket, könnyeket” viszont senki és a napi több órás tréningeket sem, pedig az adja a kondíciót, a tudást a kész koreográfiához. A következő nagy félreértés, hogy csak szöveget kell tanulni :D Az igazság az, hogy ez a legkisebb része ennek: próbákon ott a rendező, akinek követni kell az instrukcióit, előadásokon ott vannak a kollégák, a díszlet, a kellékek, a jelmez, amik szerves részei a produkciónak. Ezekkel együtt kell nézőknek maradandó élményt nyújtani, ami bizony nagy koncentrációt igényel.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Színházi gyerek vagyok, a szüleim ott dolgoztak, most a Tesóm is ott dolgozik (súgó), tehát a színház életem szerves része volt mindig. Még kislány voltam, mikor a drága Nagyim mutatott egy filmet, amiben Gene Kelly táncolt Jerry-vel (a Tom és Jerry-ből). Arra emlékszem, hogy nem Jerry-t figyeltem, pedig akkor az volt a kedvenc mesém. :) Később, mikor kötelezőket kellett olvasni, mindig kiválasztottam egy szereplőt és elképzeltem, hogy én vagyok ő. Nem tudom biztosan, hogy ezek voltak-e „A” pillanatok, de mindig tudtam, hogy színházban a helyem.

– Minek készültél gyerekkorodban? 

Gyerekkoromban nem készültem igazán semminek, de mindig azt játszottam, hogy a plüsseimet és a babáimat leültettem a kanapéra és előadtam nekik valamit. Ehhez képest csak a közönség változott. :) 

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? 

Nem tudok konkrétan kiemelni egyet vagy többet. Minden előadás ajándék és jutalom. A céljaimról: sok tehetséges kollégával dolgozni, sok-sok értékes és mondanivalóval teli darabban játszani, a tánc terén pedig tökéletesíteni a tudásom, kísérletezni, és kipróbálni végre a tangót, a flamenco-t és a rúdtáncot. :) Szeretnék filmeket is forgatni.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon? 

Anyukám és a Tesóm. Ők mindig bátorítottak.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

A legnagyobb kihívás talán az, amikor rossz kedvem van/fáradt vagyok/fáj a fejem/semmi kedvem, akkor sem látszódhat mindez, mert a nézők nem erre kíváncsiak. Ez sokszor nem könnyű. A legkimerítőbb, amikor bemegyek próbálni és nem kerülök sorra. Na, az nagyon lefáraszt.

Vicces sztori is bőven van :D Egyszer például leesett rólam a jelmezem… persze az első sorban álltam. :D

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”? 

Amikor tehetségtelen, ámde hatalmas egójú emberekkel dolgozom együtt. De aztán figyelmen kívül hagyom őket, amennyire lehet. A mélyponton  a szakma szeretete lendít tovább és ami ott tart, az az, hogy magam miatt csinálom, nem mások elvárásai/véleménye miatt.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Alszom, olvasok, barátokkal, családdal vagyok.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?

Legyenek kitartóak, szorgalmasak és türelmesek – elsősorban magukhoz. Ne hagyják, hogy mások döntsék el, hogy ők maguk mire képesek. És mindenképpen tanuljanak mást is: akár diplomát szerezzenek, akár szakmát tanuljanak, mert sose árt, ha több lábon állnak.

– Milyen kérésed lenne a nézőkhöz?

Minden kedves nézőt arra kérek, hogy előadás alatt ne egyen-ne igyon a nézőtéren. A színház nem mozi és nem is szabadtéri rendezvény. Nincs annál zavaróbb, mint chipseszacskó zörgését, csokipapír/péksüti zacskójának ropogását, üdítősdoboz kinyitását hallani, uram bocsá’ a rántotthúsos szendvics illatát érezni. Tisztelje meg azzal a művészeket, és a többi nézőt, hogy nem zavarja ezzel az előadást. Evés-ivás céljára ott a büfé. Én se megyek kajálni az ő munkahelyére, miközben ő dolgozik. ;)

– Mit üzensz az olvasóknak?

Táncoljatok, akár hobbi szinten! :) Ha pedig nem szeretnétek, akkor is mozogjatok valamit mindenképp. És olvassatok sokat! Az irodalom nem csupán kötelező tananyag, hanem olyan adományunk, ami kikapcsol, feltölt, elgondolkoztat, megnevettet, felismertet, tehát minden igényt kielégít. És járjatok színházba továbbra is! :)