Anna arról kérdezett, hogy hogyan tud harmonikus életet teremteni magának, és megtalálni az egyensúlyt, amiben jól érzi magát. A harmónia nem mindig magától történik. Minél több terved van, és minél sűrűbb az életed, annál inkább igényel tudatos tervezést, stratégiát. Nálam sem spontán történik meg. Azért vagyok harmonikus ember, mert az igényeimmel harmonikus döntéseket hozok. Mutatom, hogy hogyan. :)
A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban — akár tanácsot kérnétek, akár kíváncsiak vagytok valamire: via.farkas@gmail.com.
Anna írja: Kedves Via! :)
Régóta olvasom a blogodat, és nagyon sok hasznos tanácsot adtál már, beleértve a könyvedben lévő gyakorlatokat is (karácsonyra kaptam :).
Mostanában nagyon nehezen találom meg az egyensúlyt a magánélet/kapcsolatok, és a magamra szánt/önfejlesztésre szakított idő között, mert mivel rengeteg órám van a mesterképzésen, plusz dolgozom is mellette, ezért az előbbiek közül általában vagy az egyik vagy a másik alapon kell választanom. Mivel keveset tudok együtt lenni a barátaimmal és a párommal, így arra szinte soha nem jut időm, hogy a terveimet gyakorlatba ültessem, vagy épp tegyek az álmomért, amit már régóta szeretnék elérni, esetleg csak kikapcsolódjak és feltöltődjek. Persze a párommal lenni is kikapcsolódás, de alapvetően olyan ember vagyok, akinek néha kell az egyedüllét a feltöltődésre. Mivel ez szinte sosem áll rendelkezésre, hiányolom, és az utóbbi időben sokat aggódtam amiatt, hogy ha ez már most így van, mi lesz velem ha férjhez megyek, családom lesz (pedig ez az amit szeretnék). Önzőnek érzem magam hogy ilyen félelmeim vannak, de mégis kénytelen vagyok szembenézni vele.
Ha esetleg tudsz erre a dilemmára valami gyakorlatias és hatásos megoldást/ vagy már te is tapasztaltál hasonlót és valahogy sikerült megoldani, kérlek írd meg!
Köszönöm és szép napot! :)
Anna
Kedves Anna!
Először is: Nem vagy egyedül. Ez mindenkinek kihívás, ráadásul folyamatos alakítást igényel. Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy szerintem mi a nők számára ideális egyensúly a karrier és magánélet között, vagyis milyen arányban kéne jelen lenniük az életükben a munkának és a családnak. Azt válaszoltam, hogy nincs ilyen arány, az lenne az ideális, ha ezt mindenki szabadon eldönthetné magának, és utána nem cs*szegeti senki azért, hogy mit mennyire választott. Én hiába mondom például azt, hogy 60% ide, 40% oda, ha attól valaki más sikítófrászt kap. Lesz, aki 90%-10%-ot szeretne, és olyan is, aki 20%-80%-at… Egyének vannak, és egyedi igények. Ezeket megismerni lehet, és a szabad döntés minél több (ideális esetben: az összes) megnyilvánulási formáját támogatni, de nem előírni, mert akkor valaki mindig sérül. Az meg hosszú távon senkinek nem jó. A boldogtalan emberek boldogtalansága nem egyéni szocprobléma: kihatással van a családra, a mikroközösségre, amiben élnek, és a szélesebb társadalmi körre is. Szóval nagyon nem szabadna ezt elkenni. A megoldást szerintem az egyéneknél kell elkezdeni, és én ezen dolgozom, hogy utána az egyénektől továbbgyűrűzhessen a folyamat mindenhova. :)
Nem önzőség tehát, hogy erre gondolsz. Rohadtul nem mindegy, hogy érzed magad az életedben. És nem csak neked nem mindegy.
1. Bármit választhatsz, de nem mindent
Az első lépés az, hogy elfogadd: nem fogsz tudni mindent választani, de tiéd a döntés szabadsága, hogy mit mennyire választasz, mire mondasz igent, és mire nemet. A nem-mondás rettenetesen fontos, és a túlvállalás, kiégés egyik oka, hogy teljesítménykényszerből, bűntudatból, vagy az elvárások miatt olyan dolgokat vállalunk be, amelyeket igazából nem is kéne. Amellett, hogy viszi az időt, még nem is inspirál, tehát nem is töltekezel tőle, arra is kevesebb energiád marad, amire időd még esetleg jutna… Az egyensúlyt nem tudod túlzásba vinni — ha valamitől jó érzésed van, akkor az jó jele annak, hogy jó irányba mész. És teljesen jó lesz, bárhogyan is döntesz, mert ez a te életed.
Ez elsősorban belső folyamat. Amint felhatalmazod magad a nem-mondásra, leteszel olyan célokat, amelyekről felismered, hogy nem is a te valódi életcéljaid. (Ha hosszútávon nem szerez örömet, nem érzed úgy, hogy feltölt, motivál, és nem kötelesség, de mégis ráveszed magad, hogy csináld… Akkor ott valami nem stimmel.) Ami marad, az mindaz, amit te valóban szeretnél — ez viszont tényleg lehet annyi, hogy nem lesz elég a napi huszonnégy óra. Itt jön képbe a súlyozás.
Nagyon jó, hogy előre gondolsz már arra, hogy mi lesz később, de ha nagyon belepörögsz, akkor könnyen szorongás lesz a vége. Ráadásul mivel még nagyon messze van az az élethelyzet, és nem is volt vele tapasztalatod, valószínűleg teljesen más lesz “élesben”, mint most, az aggodalmak és félelmek szűrőjén keresztül. Engem is meg tud rémíteni, ha nagyon előre gondolkodom. Nagyjából tudom, hogy merre tartok, de ha mondjuk a jövő ilyenkort kezdeném el tervezni, akkor csak annyit érnék el, hogy jól magamra ijesztek (én is nagyon profi vagyok ám ebben :)), és a mostani dolgaimmal se haladok, tehát sosem fogom elérni igazából a jövő ilyenkort a céljaim tekintetében.
Írj rövid- és középtávú célokat! Csüccs le, és nézd meg, hogy itt és most mi a legfontosabb. Milyen közvetlen vágyaid is igényeid vannak mondjuk a következő két hétre. Van-e egy vizsga, amire tanulsz, vagy már nagyon-nagyon hiányzik az egyedüllét? Mi az, ami muszáj feladat, és mi az, ami a te vágyad, amire neked van szükséged? Ezeket írd le mind. Ezután vedd végig a 3 hónapos, fél éves, egy éves terveidet (írd le őket külön lapra). Ezek most a legfontosabb teendőid, hiszen a mostani döntéseid ezekre a tervekre vannak a legnagyobb hatással, ezért őket kell figyelembe venned, amikor az életedet szervezed. Rendezd összetartozó csoportokba a különböző célokat, húzd ki azt, ami mégsem annyira fontos, és oszd apróbb lépésre a nagyobb terveket. (Ha Ennél zöldebb-gyakorló vagy, akkor remélhetőleg ez már menni fog, ha nem, a vonatkozó fejezeteket lapozd fel.)
2. Használd a naptárat!
Ha nincs leírva, nem fogod megcsinálni. A “majd egyszer” nem szerepel a hét napjai között, ezért ha komolyan veszed a céljaidat, muszáj-muszáj-muszáj időt szakítanod rájuk, a szó szoros értelmében. Igen, írd bele a naptárba az alvást, a tornát, a magaddal töltött időt, a barátokat, az önfejlesztést, a tanulást, és hajtsd be magadon. Ha nagyon hektikus a beosztásod, akkor nyugodtan dönts programokról 2-3 hétre előre, és utána köré tudod szervezni a felmerülő dolgokat, tehát nem az lesz, hogy utólag kell belesuvasztanod a saját igényeidet a sűrű programba. Úgyis ismered magadat, tudod, hogy milyen gyakran igényled a különböző típusú tevékenységeket. Ezekről dönts előre. Amikor agyhalál időszakom van, még azt is be szoktam írni, hogy kettő és fél három között EVÉS van, meg hogy bizonyos időközönként álljak fel a géptől és mozogjak. Ha Google naptárat használsz, még ingyen emlékeztetőt is küld (mobilra is, ha szinkronizálod, vagy az SMS opciót választod).
Nincs végtelen időd, és nem fogsz tudni minden héten mindent beiktatni, de nyugodtan csinálj rá egy vetésforgó rendszert: egyik héten te, másik héten randi, harmadik héten barátok, és így tovább. Váltogasd, nem kell végleg elkötelezned magad egyik mellett. Muszáj zsonglőrködni, de ha beírod a naptárba, és van mögötte rendszer, akkor nem lesz olyan, hogy valami hosszú-hosszú hónapokra elmarad, aztán kikészülsz, mert szükséged lett volna rá. (Zárójel: a könyvemben az időbeosztós fejezetben levő gyakorlatokat csináld végig ezzel a szemlélettel. Mérd fel a napjaidat és találd meg az időrabló feladatokat, amelyeket esetleg ki tudsz iktatni, és keresd meg az üres a félórákat az időtáblázat segítségével.)
FONTOS: A Kreatív Kalendárium Tanfolyamon mindig mondom, de mondom most is: attól, hogy leírod, nem lesz úgy. Az élet nem olvassa a naptáradat. :) Nem azért tervezünk, hogy utána úgy legyen, tehát kár is azon görcsölni, hogy jaj, megváltozott a terv. MINDIG megváltozik a terv. De ha nincs terved, akkor nem fogsz tudni tervet módosítani sem. A tervezés arra jó, hogy felkészülj az eshetőségekre — elméletben. A gyakorlat meg majd úgyis mást hoz. De ha azzal a szándékkal állsz neki beosztani az idődet és a teendőidet, hogy ha törik, ha szakad, elmész két hét múlva laser tagre a haverokkal, akkor ezt figyelemben tartva tudsz tervezni minden mást is.
Ez hosszabb folyamat, hiszen meg kell ismerkedned azzal, hogy milyen (saját!) vágyaid, igényeid vannak, és ez a jelenlegi időbeosztásodba hogyan fér bele, de próbálkozás és gyakorlati alkalmazás után hamar beletanulsz majd, és később ha változik a helyzet, akkor ugyanígy tudod felépíteni az új életedet. Egy kis szelektálás, lesz*rompirula, szervezés és tervezés, és remélhetőleg neked is mielőbb meglesz az a pont, ahol jól érzed magad. ♥
Ha ez a cikk március 21-én született, valószínűleg akkortájt megnyitottam és azóta sok másik nyitott oldallal együtt hurcolom a böngészőmben, “túlélt” számtalan gép-újraindítást és ma, április 22-én volt végre időm elolvasni, az vajon a szétcsúszásnak milyen foka? :) Időbeosztásból van még mit tanulnom.
Mindennek eljön a maga ideje. :)
Kár, hogy elmulyáskodtam a dolgot és nem jelentkeztem időben az időgazdálkodás tanfolyamra – de ezer hála és köszönet a cikkért, meg a könyvért, és igazából a tanfolyam-ajánlóért és a megosztott véleményekért, tapasztalatokért is – ezek hatására elkezdett körvonalazódni az éves tervem, és előkerítettem a régi filofaxomat, amit a férjemtől kaptam még nagyon-anno, és most úgy érzem, ideje felfrissítenünk a kapcsolatunkat. :)
Lesz még, remélem, arra majd el tudsz jönni. :) Nemsokára meghirdetjük a következő időpontot.
Vááá!!! Szuper!
“…ha túl sok a lepassz, abból később komoly gondok lesznek”–> ezzel tökre egyetértek! Nem lehet mindig a szőnyeg alá söpörni mindent.
a dolog tényleg ott kezd durvává válni, mikor bejönnek azok a dolgok, amikkel nem lehet vetésforgózni. ez elsősorban a gyerek. és nyilván van olyan, hogy néha le lehet passzolni, de egyrészt ha túl sok a lepassz, abból később komoly gondok lesznek, másrészt nem mindig lehet, pedig az embernek néha kéne kb 10 perc, hogy meghallja a saját gondolatait. és néha az ember odamondja keményen, hogy nem, de nem biztos, hogy ez mindig jó döntés…
én imádok listákat írni, és mindig meg is találom őket 2-3 hónap múlva valaminek a mélyén hányódni vagy könyvjelzőként vagy ilyenek, és olyankor az egyharmadukat ki tudom pipálni, hogy jééé ezeket azóta meg is csináltam tök spontán, másik harmaduk sajnos már nem aktuális, le is lehet húzni (pl augusztusban az ember már ne akarjon palántázni az erkélyen), a harmadik harmad meg marad tervben. ebből csinál az ember egy új listát, majd beteszi könyvjelzőnek :D (oké tudom, írjam telefonba oszt csipogtassak magamra, de az plusz energia :D )
a barátaim már szinte mind külföldön élnek, szóval legalább az nem okoz gondot, hogyan illesztem be őket a rutinba :D vagy összefutunk facebookon, vagy felírom a listámra, hogy kéne nekik írni…
a leszArom-tablettát viszont ajánlom mindenkinek, kitűnő hatása van :D (bár én elsősorban a munkahelyemen fogyasztom…)
tényleg, amúgy szokott lenni itt ilyen “mit olvasol mostanában” rovat?
Még nem volt, molyozni szoktam. :) De majd valamilyen formában lehet, még kitalálom.
Rettenetesen fárasztó tud lenni az élet tervezése naptárral, szervezése listákkal és előre gondolkodással. Ugyanakkor, miközben csinálom, rájövök, mennyivel szenzációsabb megérdemelten elfáradni és arra alkalmas (megteremtett!) időben jót pihenni, mint hétről-hétre szétesve üres hűtőre és porcicákra hazaesni.
Nekem nagy segítség volt ez a tavalyi cikk is:
https://www.urban-eve.hu/2013/05/12/a-tudatos-elet-kulcsa-a-figyelem/
Nekem nem fárasztó, már annyit csinálom, hogy rutin. Nem kell annyit gondolkodnom, mint a legelején. Felírom és kész. Megnyugtat, robotpilótán megy az egész. :) Kitartás, csináld, és egy idő után már észre se veszed, hogy csinálod! :)
Biztató perspektíva, hogy rutin lehet/lesz! Nem kell drámát csinálnom az életből, hogy Na Most Aztán Megtervezem, inkább “csak” átgondolni és csinálni… Ez tetszik! :)
Az a cikk nekem is nagyon talált!:)
Nekem is az egyensúly lett a kulcsszó, amit persze nem mindig sikerül fenntartani, de azért igyekszem, lehetőleg mindenben. emberi kapcsolatok, gyógyszerszedés stb. Mondjuk egy kivétel van, a munka, mert ott nem minden múlik rajta, de én is egyre könnyebben mondok nemet vagy adom tudtára az illetőnek, hogy ez nem az én feladatom. Nem bántva, nem sértve, de határozottan – khm, kivéve a főnökeimet, mert ott ez nem mindig célravezető vagy működőképes, de ott meg igyekszem a diplomácia útján egyensúlyozni. :)
Köszönöm szépen a választ! Nagyon segítőkész és gyakorlatias volt! Észben tartom!:) (A)
♥
Kicsit negatív leszek. Van olyan az ember életében, hogy nem mondhat nemet szinte semmire, még akkor sem, ha beledöglik, mert ha nemet mond akkor tönkremegy.
Szerintem csak addig döntesz igazán az életedről, az időbeosztásodról, a saját igényeidről, amíg nincs gyereked. Utána az élet mindig felülírja. Nekem az a biztos az időbeosztásba (számtalanszor megcsináltam, megterveztem), hogy semmi nem úgy lesz ahogy szeretném. És olyan is van, hogy annyit kell dolgozni, hogy semmire nem marad erő, nem fér bele a napi háztartási rutin, a gyereked rád szól, hogy mosolyogjál rám, és nem tudsz összerakni három értelmes mondatot, mert elájulsz a fáradságtól, és hiába írod be a naptárba, hogy 8 órát kell aludni, egyszerűen nem teheted meg.
Igen, van ilyen fáradtság, gyerek nélkül is. És van kiszolgáltatott helyzet is, amikor meg kell tenni, amit meg kell tenni. Az egyensúly nem a felelőtlenségről és a súlytalan döntésekről szól! Dehogy!
A gyerekes témáról kérdezz meg tíz év múlva, per pill csak teóriám van. :) Majd meglátjuk, mi lesz élesben. Nem döntöm el előre, hogy nem fog menni, empirista vaguok ebben is. :) Megírom majd annak idején, hogy mire jutottam, de keresni fogom az egyensúlyt, ahogy eddig is.
Itt jön be az a közhely, hogy ha nem adsz magadnak, másoknak sem tudsz. Nagyon ismerős az állapot, amiről írsz, még gyerek nélkül is. Nálam pl. nagy hiba, hogy ha meghalni sincs időm, akkor az első, amiről lemondok, az a sport meg a normális táplálkozás. Ettől aztán meredeken zuhan a teljesítményem, a hangulatom, és minden még elviselhetetlenebb, de közben mondogatom, hogy nem, nincs 20 percem tornázni, nincs időm elmenni bevásárolni, főzni. Ez nálam kezdődő depiig is eljut, mikor reggel nem bírsz kikelni az ágyból. Na, olyankor szoktam észbe kapni.
Megint kedvet kaptam a könyvedhez. :) Tök jókat írsz. Bármikor elővehetőseket. :) Nálam most van egy nem, egy nagy nem, már többször mondtam magamnak, de el kellett jutnom oda, hogy most már tényleg “not the f*cking way” nem, tele a hócipőm. Szóval megint csak beigazolódott, amit mindig mondok, hogy az ember sokszor kényszerek mentén mozog, és csak akkor mond nemet, ha már elviselhetetlenül rossz valami. Amíg kicsit rossz, addig nem. Vagy aki erősebb, az nem várja meg ezt az állapotot?
(Viszont az ennyire erős késztetés legalább kizárja a dilemmázást és az utólagos megbánást, és nagyon jó érzés egészen biztosra tudni, hogy jól döntök.)
Nem feltétlenül, mert aki nagyon bizonytalan (és hozzá okos is), utólag is kitalálhatja, hogy miért döntött mégis rosszul. Mindent meg lehet ideologizálni.
Biztosra meg úgysem tudhatod, amíg meg nem hozod a döntést, utána meg mindegy. :) A gyakorlati tapasztalatot nem tudja pótolni semennyi gondolkodás. :)
Nem, nem kell ezt megvárni. :) De amíg ki nem próbálod, hogy milyen az, nem fogsz rájönni, hogy mennyire is rossz, amikor már a kényszerek irányítanak. Szóval először összeszorított foggal muszáj megtenni az első lépést.
Én rájöttem, hogy nekem az a legnagyobb szabadság, ha a FUCK YEAH és a HELL NO bináris rendszerben mozgok. Ami “meh”, az NOOOO. :)) Iszonyatosan felszabadultam azóta, mióta hagyom magam így dönteni. Hatékonyabb is vagyok, nem aprózódik el a figyelmem, minden jobb. Az elején rengeteget volt miatta bűntudatom (néha még mindig van!) meg sokszor sajnáltam azt, akinek nemet mondtam, de egyszerűen magammal szúrtam ki (és másokkal is, hiszen ha nem tudom teljes erőbedobással csinálni, akkor minek húzzuk egymás idejét? olyan ember kell helyettem, akinek szíve-lelke benne van, és nem akarom átverni azzal, hogy unottan, középszerrel teljesítek).
Hm, most eszembe jutott, hogy azért tényleg nem mindig jutok el a kényszerig, szereztem némi rutint, de vannak azok a dolgok, főleg munka, amit szívem szerint csinálnék, de a körülmények miatt nem kéne (pénz, idő, ütemezés, stb.), aztán hagyom magam meggyőzni. Na, ez megy jó ideje, és most van a “hell, no”. :)
Az időbeosztásos rész is nagyon hasznos, ennek hiánya nagyon érződik, mégis sokszor elhiszem, hogy csinálom, fejben, vezetem. Sokkal többször lenne egyértelmű a “nem”, ha látnám feketén-fehéren. És akkor itt jön a gond: mikor lesz nekem erre időm, hogy ezzel foglalkozzak. Pont mint Annának. Mikor lesz időm magamra úgy, hogy fejlődni tudjak? És amíg nincs, addig is csak megy az idő… :P
A bűntudat nálam is komoly probléma. Olyan klasszul mindig eltervezem, hogy a következő alkalommal szépen és udvariasan nemet mondok, aztán valahogy mégis belekerülök olyan szituációkba, hogy nem győzök magamban szitkozódni, amiért elvállaltam. Az a baj, hogy sokszor ha megkérdezik, hogy “majd meg tudnád csinálni, hogy…?” vagy “tudnál majd segíteni abban…?” jellegű kérdések sokszor nekem túl távolra mutatnak, könnyen igent mondok rájuk. Aztán jellemzően mindig a legrosszabb időpontban jönnek vissza, hogy “akkor ugye most segítesz?!” amire nincs szívem nemet mondani, mert meg szeretném tartani a szavam és tudom, hogy az illető tényleg számít rám…
De azt hiszem, már sokat fejlődtem így is, már sokkal kevesebbszer érzem azt, hogy kihasználnak, meg természetesnek veszik a segítséget. Szóval azt hiszem, jó úton vagyok, de még van hová fejlődnöm :D
Andie: Erre írtam azt, hogy tessék beírni a naptárba 2-3-4 hét múlvára valamelyik napra, amikor még nincs semmi és tudod, hogy nem is lesz (majd úgy intézed), mondjuk háromtól négyig délután, hogy KITALÁLOM AZ IDŐBEOSZTÁSOMAT vagy SZELEKTÁLOM A TEENDŐIMET vagy ilyesmi. És az nem alku tárgya. Megcsinálod, leülsz, ott leszel. Ha el kell napolnod, mert valami rettenetesen fontos közbejön, akkor nem kihúzod, hanem átrakod másik fix időpontra.
Ha ez egy számodra fontos dolog, be kell hajtanod magadon. Nem fogja megcsinálni helyetted senki. :)
Dorcsa: Ezt tényleg olyan ügyesen ki tudják használni. :( “Úgyis elvállalod…” Legközelebb a “tudnál majd segíteni?” kérdésre kérdezz vissza konkrétat. Én visszadobom a labdát ilyenkor. “Most nagyon sűrű a programom, kérlek, kérdezz meg újra négy hét múlva, és ha kicsit nyugodtabb lesz a helyzet, megbeszélünk egy időpontot.” És akkor ne is én keressem, ne nekem kelljen észben tartanom. Lehet, hogy addig megoldja magának, ha meg nem, akkor meg akkor úgyis meglátom, hogy belefér-e. Lehet, hogy igen. Ha egyáltalán nem akarok vele foglalkozni, akkor viszont nem áltatom. “Ne haragudj, most nem tudok segíteni ebben”, és azzal lehet enyhíteni, hogy adsz valakit, aki igen, vagy valami forrást adsz, amivel segíthet magán. Így mégsem tűnsz annyira bunkónak. De ha akar, ezen is megsértődhet – az viszont már az ő dolga.
Nem is tudod, mennyire nehéz ez. Vagyis, gondolom tudod, mert megvan mögötte a tapasztalat. :) Szóval nehéz betartani dolgokat, számon kérni magam, következetesnek lenni. Meg főleg a rendszeresség hiányzik. Ez nekem nagy mumus, viszont valami pozitív irányba el kell indulni, mert közeledik a gyerekvállalás, és annak így nem lehet nekivágni. :) Szóval kezdem azzal, hogy leírom mit szeretnék, beírom a naptárba, hogy mikor szeretném. :) Pl. kedvencekbe elrakott Via cikkeket olvasni. Azokból születik sok új dolog mindig. :)
Így van, tudom, hogy nehéz, de mivel én már túl vagyok az első lépésen egy ideje, elárulom neked, hogy rohadt jó, amikor megcsinálod, és megvan a gyümölcse, és felszabadult vagy, és egyszerűen minden jobb lesz, az is, ami mellett korábban elsétáltál. :) Következetesnek kell lenni, ami szeretetet jelent, tehát ne szigorúan, büntetve motiváld magad, mert az pont hátráltatni fog. Viszont meló nélkül nincs eredmény. Akarod, vagy nem? Ha akarod, akkor csináld. HAJRÁ!! :)
Igen, már egyszer-kétszer elég sikeresen alkalmaztam ezt a módszert, de azért még mindig belefutok párszor. Az a baj, hogy hajlamos vagyok addig várni, amíg a dolog át nem megy pofátlanságba, amin meg csak rettenetesen felhúzom magam, hogy hogyan lehetnek az emberek ilyenek, de aztán azt is látom, hogy valamilyen szinten én hozom magam ilyen helyzetbe…
Igazából két problémás területem van, a fotózás meg a sulis korrepetálás. Az utóbbi az, ami még mindig sok gondot okoz (mondjuk amikor valaki rámír, hogy átszaladna, mert van egyetlen feladat, amit el kellene neki magyarázni, aztán ott ragad egy órára, már egy egész feladatsort megoldottam neki, de a saját dolgommal még mindig nem haladok…), de már ebben is volt egy betelt-a-pohár eset, azóta azt hiszem, jobban megy a nemet mondás – persze van hova fejlődnöm… A fotózás csak hobbi szinten megy, de azért egész jól, és sokszor használom a barátaimat modellnek – amiből következik, hogy néha meglepő üzeneteket kapok nekik közelebbi, nekem távolabbi ismerősöktől, hogy látták XY képét, nagyon tetszett nekik, csináljak már róluk is (mert ugye ha valaki csak hobbiból csinál valamit, akkor ő rögtön mindenkinek mindent és ingyen, mert kell neki a “gyakorlat”…). Volt olyan, aki többször is bepróbálkozott, megkeresett közös ismerősünket is, hogy beszéljen velem, mert nagyon szeretne ő is képeket, de nem akar érte fizetni. Na ez volt az az eset, amoből megtanultam, hogy az ilyet csírájában el kell fojtani :D Azóta inkább nevetek az ilyesmin, mint bosszankodom. Érdekes módon nem írnak vissza, az “Oké, persze, szívesen. Ja, és X Ft lesz! :P”-jellegű üzenetemre :D