Judit írja: Rövidesen véget ér nálam egy nagy porral járó lakásfelújítás és lélekben már készülök az utána jövő takarításra, de egyelőre azt sem tudom, hol kezdjek neki :) Annyi jó ötleted szokott lenni, de erre nem találtam át tekinthető folyamatábrát, tanácsokat, hogy oké, hogy nem feszülünk bele a nagytakarításba, de mi van, ha nem tudjuk elkerülni?
Szia Judit és mindenki, aki nagyobb takarítás előtt áll, akár mert felújítás volt, vendégség lesz, vagy nagytakarít. Folyamatábrám nincs, hiszen mindannyian mások vagyunk (lehet dúdolni), de segítek kidolgozni a saját, számodra logikus menetrendedet.
Először is szükség van egy tervre. (Képzeld el, hogy most én vagyok George Clooney az Ocean’s 11-ben, és éppen eléd terítettem a kaszinó, akarom mondani, az otthonod alaprajzát.) Hogy leírod-e vagy sem, az rád van bízva. Én szeretem leírni, mert nekem sokat segít, ha papíron van, amit szeretnék — már eleve az írás aktusa is azt közvetíti számomra, hogy “na, ezt leírtam, tehát megcsinálom”. Magamat is komolyabban veszem, ha írásba adom a céljaimat. :) Gyakorlati oldala azért van, mert ha le van írva, hogy milyen lépések mikor jönnek, akkor kevésbé parázok be, hogy “JAJ MÉG MENNYI MINDENT KELL CSINÁLNI!”. Megmondhatom magamnak, hogy nyugi van, csak a lista következő lépésével foglalkozunk, és nem többel. Tudom, hogy vannak, akiknek ez a sok listaírás teljesen idegen — akkor ők ne csinálják. De ha úgy érzed, hogy le kell írnod (akár még az utolsó apróságot is), mert attól érzed magad kontrollban, és attól nyugszol meg, csináld. Nem vagy tőle hülye, és nem “gáz, hogy erre szükséged van”. (Sajnos ilyet is hallottam már emberektől, mintha a listázás, írásban tervezés valami gyengeségi, butasági bizonyítvány lenne. Nem az. :))
Mire jó egy terv?
Általában csak arra, hogy megnyugodj, mert ritkán történnek menetrend szerint a dolgok. De a tervezésben maga a tervezés a lényeg (nagyon zen, ugye?), hiszen ha rááll az agyad az ötletelésre, problémamegoldásra, akkor az n+1-edik váratlan helyzetre is könnyebben reagál. A tervezés tehát edzés a tervezhetetlen helyzetekre — és ez nem csak a takarítási listára igaz, hanem bármilyen más helyzetre, amikor tervezel. Ha így kezeled, máris nem egy újabb teljesítendő elvárás lesz a terveidből, és elkerül a bűntudat is, ha nem úgy sikerül valami, ahogy kigondoltad. Kit érdekel? Fel vagy készülve, az a lényeg! Az edzés ritkán lesz pont olyan, mint amikor élesben teszteled. Csak edzz.
1. Pakolj ki!
Psszt, ez mindenre jó, nem csak a takarításra! Ez a “kipakolós” módszer akkor segít a legjobban, ha megbénít a sok tennivaló gondolata, és nem tudod, merre indulj, hol is kezdd el, mi hogyan függ össze a többivel. Fogsz egy darab papírlapot, és ömlesztve ráírsz minden teendőt, amit meg kell csinálni. Még nem kell szépen rendezett sorokban, csak boríts mindent ki a fejedből. Angolul szépen úgy mondjuk ezt, hogy “brain dump“. Én úgy mondom, hogy “odahányok a lapra” — persze csak mentálisan. :)) Sorold fel a kisebb, nagyobb lépéseket egyaránt, össze-vissza, és írj fel mindent, ami teendő az adott projekttel kapcsolatban.
2. Szelektálj, csoportosíts!
Nézegesd az ömlesztett ötletdömpinget, amit alkottál. Ez a káosz kavargott eddig a fejedben, és végre nincs ott többet. Kezdődhet a szelektálás! Milyen azonos típusú feladatokat látsz? Takarításnál például kereshetsz azonos helyiséghez tartozó teendőket, és akkor össze fog állni egy-egy “konyha” vagy “nappali” lista (gyakorlatilag spéci zónalista, ami az adott helyzet feladatait tartalmazza). Mivel egy intenzív takarításról van szó, nyugodtan szelektálhatsz a takarítás típusa szerint is: porszívózás minden érintett helyiségben, ablakmosás mindenhol, satöbbi. Fogj színes ceruzákat vagy tollakat, és színkódold a teendőket. A lap szélére írd fel, hogy melyik szín milyen kategóriát jelöl (feladattípus, helyiség). Színezni nem csak jó buli (kedves papírmán sorstársak, én is ismerem a színes ceruzák és filcek vonzerejét), hanem segít a tájékozódásban is. Sokkal átláthatóbb lesz az egyszínű irkafirka, ha dekódolod a színeiddel. (És jól megracionalizáltam, miért is kell még egy lila filc.) Próbáld ki, nézd meg, segít-e a tájékozódásban!
Fogj egy újabb papírlapot (ne az előző hátulját, mert azt is nézned kell közben!), és oszd 4 részre, majd a részek tetejére írd fel egy-egy kategória nevét (a saját színével, hogy konzisztensek legyünk). Ha több kategóriád van, akkor természetesen csinálj több listát. :) Ezután vizsgáld meg a hozzá tartozó feladatokat. Van olyan, ami előfeltételes a többihez képest, mert addig nem tudsz tovább haladni, vagy igen, csak megnehezíted a saját dolgodat? Például ne moss fel feleslegesen, ha utána fogsz portalanítani, stb. Ezeket gondold végig a teendők és a saját munkatempód ismeretében, különben fel-alá fogsz rohangálni, mint egy mérgezett egérke.
A nagyobb feladatokat bontsd al-teendőkre, hiszen úgy könnyebben átlátod, hogy mennyi munka is van még hátra. A “nappali rendbetétele” helyett írhatsz olyanokat, hogy “porszívózás, sepregetés, ablakmosás, bútorok visszatolása”, és így tovább. Így el is készültek a részletes, átgondolt teendőlistáid.
3. Rendelj hozzá határidőt!
Tudod, ugye, hogy a terv határidő nélkül csak álom? :) Hány napod van az egész mókára? Nézd át a teendőlistákat, és oszd el a feladatokat annyi napra, amennyi rendelkezésedre áll. Nyugodtan zsonglőrködj a nehezebb-pepecsebb feladatokkal, hogy egyenletes erővel tudj dolgozni, és ne az legyen, hogy túlhajtod magad az első nap, aztán alig bírsz magadhoz térni. Itt is fontos az egyensúly. :) Az időpontok tekintetében vedd figyelembe a külső tényezőket is: a porszívózást, egyéb zajos programpontokat ne estére oszd be, ha valamit szabadtéren kell csinálni (pl. szőnyegporolás), akkor nézz időjárásjelentést, és így tovább.
Feltétlenül írj be előre pihenős időszakokat, ebédszünetet, kávészünetet, mert a pihenés segíti a további munkádat is. Kimerült kapkodásra nincs szükség, húsz perc plafonbámulás és önvállonveregetés nemhogy árt, hanem jót is tesz a későbbieknek. Te ismered legjobban a saját teherbírásodat, úgyhogy nem mondok konkrét intervallumot, hogy mennyi után pihenj, de aztán nagyjából egy-másfél óra intenzív meló után 10-20 perc szünet jó irányadó lehet. Próbáld ki, aztán majd sűríted-ritkítod igény szerint. Félúton legyen egy hosszabb szusszanás is, figyelj oda az étkezésre (a sokszor kicsi most is jól jön, szinten tartja az energiádat, és nem is punnyadsz el a nagy evészet után), igyál rendszeresen, és a testi jelzéseket is tartsd figyelemmel. Ha kalapál a szíved, zúg a füled, érzed, hogy kezdesz szédülni, mássz le a létráról, és csüccs le öt percre, amíg jobban nem leszel.
Közösen még jobb!
Miért jó még, hogy minden papíron van? Mert piszok egyszerű delegálni. Oda tudod nyomni bárki orra alá, hogy mit kell tenni, és máris nem egyedül vagy rá. Ez családtagokra, lakótársakra, takarítónőre egyaránt érvényes — mindenki sokkal könnyebben halad, ha egyértelmű, konkrét feladatokat kérsz tőle, nem csak annyit, hogy “hát… legyen rend”, vagy “takaríts ki”. Osszátok be egymás között a teendőket! Együtt takarítani még buli is lehet, ha beteszel hozzá valami jó kis zenét (például ezt), és a szőnyegrázás mellé megy a seggrázás is. :))
Kész a menetrend, most már “csak” el kell kezdeni. Hajrá!
Linda mondta
Szia Via!Örülök,hogy van ilyen praktikusabb takaritási módszer…kisebb,nagyobb gond nélkül…Köszönöm.
diobel mondta
Ez egy nagyon klassz írás! ( A többi is tetszik!) Gratulálok! Szerintem ezt a te rendszeredet “háztartásvezetés” címmel tanítani kellene az iskolában, persze főzéssel-sütéssel, ügyintézési gyakorlattal együtt. (némi kézimunka, varrás alapok, kertgondozás is beleférhetne)
Szeretnék megosztani egy sikertörténetet:
Néhány éve szeptemberben összeegyeztettük, hogy külföldön élő sógornőm hazajön karácsonyra a családjával hozzánk, néhány napra. Ez az itthon élő rokonság nagy létszámban való hozzánk-látogatásával is járt, csak szenteste közel 20-an ültünk az asztalnál…. Na akkor írtam egy két és fél hónapos munkatervet. A kajatervtől a sütésig, az ágyneműtől a pókokig, minden benne volt. Körülbelül heti határidőket adtam magamnak, először a szortírozások, kupacok selejtezése, helyrerakása volt, alaposabb takarítások a kritikus helyeken, a tartalék ágynemű kimosása, vasalása, süti és kajaterv elkészítése, majd az ajándékok, karácsonyi kellékek beszerzése, mélyhűthető kaják elkészítése, elállós sütik megsütése, takarítás, rendfenntartás, végül a hajrá: friss kaják és sütik, vendégágyak előkészítése, lakás kisebb átrendezése, hogy elférjünk, és már jöttek is. Felejthetetlen napok voltak, minden tiszta, az előkészített ételeknek hála alig kellett főzni, sütni, együtt tölthettük a napokat, lazán, kapkodás nélkül élvezhettük az ünnepet. A készülődés is szuper volt, a sok feladat mellett sem kelett kapkodni, minden héten átnéztem, hogy hogy állok, és általában sikerült is végeznem a listával. Az ünnep előtti feszültségnek nyoma sem volt, mivel átláthatóan ott volt a lista, nem kellett aggódni. Az egyetlen, ami elmaradt, az a 2 kg linzer betöltése volt,ezt elengedtem az ünnep előtti nap, így karácsony másnapján, reggeli kávézás közben töltögettük együtt, és zsebeltem be boldogan sógornőm álmélkodását, hogy még erre is gondoltam, neki ez a kedvenc sütije..
Na azóta minden ünnep előtt csinálok akcióterveket…
Andru mondta
Huh, ez most nekem életmentő történet! Szeptembertől úgy borul az életünk, (ahogy borítottuk :P), hogy heti három napban apa-lánya kombó lesz csak itthon. Rájöttem, hogy ha egyikünkkel sem akarok jól kicsellózni, akkor muszáj előtte egy ilyen hatalmas etapot nyomatni. Különben ők három napig kínlódnak, én meg a maradék négyen takarítok folyamatosan. Pont 2,5 hónap van addig :)
Nagyon köszönöm, hogy ezt így leírtad, így már jóval kivihetőbbnek látok egy ilyen tervet. Nekem is kb ugyanezek vannak, ünnepi süti nélkül, úgyhogy már bele merek vágni. Hálás köszönetem <3
Linda mondta
Nagyszerü és millyen jó..Tényleg be kellenne vezetni!
luxusrozi mondta
Nem a legnagyobb nagytakarítás, de érdemes megnézni: így tanít takarítani a dm! Szerintem cuki…
https://www.youtube.com/watch?v=h_7DfDT9PP0
Via mondta
Tényeg aranyos, ötletes! :)
Linda mondta
De még mennyire!!!.
Ponka mondta
Jaj, de jó!!! Nagyon köszönöm :)) ♡
Ponka mondta
Kedves Via!
Most bukkantam rá a blogodra – hihetetlen, hogy eddig nem :)
Máris nagyon sokat segít, pedig még csak pár bejegyzést olvastam el. Köszönöm.
Via mondta
Szia!
Jaj, de jó! :)) Megkérdezhetem, hogy hogy találtál ide? :) Örülök, hogy tetszik, és hogy segít, és köszönöm, hogy megírtad! ♥
Ponka mondta
Letölthető naplólapokat kerestem, “rágugliztam” :) és ügyesen kidobta a 2014-es letölthető inspirációs naplót és tervezőt – fantasztikus! Ráadásul több, mint napló :) Egyből beleszerettem a blogodba – végre valami, ami igazán praktikus, mégis egyszerű és megvalósítható tanácsokat ad!!!
Via mondta
El se hiszed, mekkora öröm ezt olvasni. :) Köszönöm! :)
A naplólapoknak külön címkéje is van, itt megtalálod az összes fajtát, amivel kiegészítheted, bővítheted az alap naplót kedved szerint: https://www.urban-eve.hu/tag/naplolap/ Mind ugyanaz az A5/A4 formátum. :)
Felhő mondta
Készen van a terv. Ma este, holnap este és egész szombaton nagytakarítás lesz, mert egyedül leszek és így ember nem fog bezavarni. Vasárnap pedig utazom haza vidékre egy hétre. Ezért rendezem le a nagyját most, jövő hétvégén pedig már csak apróságok lesznek :-)
Via mondta
Hajrááá! :) Pomponlánykodok.
Doryy mondta
Ha valami nagy poros, törmelékes, netán sittes zsákos felújításról van szó, az általában amúgy is több napig tart utána a takarítás. Szerintem ilyenkor érdemes egy túlélőtervvel kezdeni és ez szinte hozza magával a teendőket. Pl. első pont lehet, hogy muszáj valahol aludni, fürdeni, egy kis pultrész a konyhában és valahová ülni is kéne, amíg esszük. Ezek annyira fontosak, hogy lista nélkül is tudja mindenki.
Aztán jöhet a rend tényleges visszaállítása, persze ésszerűen: fölösleges a padlót felmosni mindenhol, mikor a festés miatt letakart bútorokról még le sem szedtem a fóliát és úgyis visszaporol majd mindent. Először el kell intézni azokat a részeket, amikor úgyis visszakoszolnák a környezetet pl. a takarófólia, vastag por mindenhol, poros függöny stb. Aztán első megnyugtatás végett egy porszívózás, netán egy felmosás jöhet, aztán apránként a részletek, ablakpucolás alaposabb portörlés, sarkok stb. Utána úgyis lesz majd még porszívózás, felmosás újra, de már korántsem lesz akkora meló, mint az előző.
Via mondta
Így van, én is pont ezt értettem előfeltételes feladatok alatt. :) Ne akadályozzuk a saját munkánkat, ha nem muszáj. :)
Nyunyu mondta
Hú-húú, én is nem sokára ebben leszek és amúgy teljesen egyetértek a leírtakkal. Már nagyon sok felújításban volt részem (egyéni perverzió :D ) és még pluszban annyit hozzá tennék személyes tapasztalatok alapján, hogy az hozza a leglátványosabb haladást, ha az általános padló portalanítás és felmosás után helyiségenként haladunk, egész egyszerűen azért, mert akkor az adott helyen már szép rend és tisztaság lesz. Próbáltam a másik verziót is, hogy itt elpakolom ezt, ott elpakolom azt, de ez vált be a legjobban. Én a hálószobával kezdtem mindig, de ez már egyéni választás kérdése. Aztán úgyis a végére érsz egyszer és akkor minden csili-vili lesz :)
kiscsillag mondta
Jaj, de imádom a listás bejegyzéseket! Már olvasni is élmény!
Via mondta
Hát ha még ki is próbálod!! :)