Februárban 50 olvasóval ünnepeltem az Urban:Eve Blog 6. születésnapját, méghozzá egy különleges születésnapi buliban. :) Videós és képes bizonyítékokat mutatok, füleseket bekapcsolni, mert nem garantálom, hogy nem fogtok nevetni! :)
Egy nyereményjáték során sorsoltam ki azokat a szerencséseket, akik eljöhettek a szülinapra – jó lett volna mind a százezer olvasót megvendégelni, de ahhoz ki kellett volna bérelni fél Debrecent! :D Így aztán félszázan buliztunk, nevettünk, tortáztunk. A helyszín az Impró Kreatív Töltőállomás volt, a Momentán Társulat főhadiszállása, ahol testreszabott, Urban:Eve-es impróelőadással vártak minket. A dekorációt Gigi követte el, a felragasztható névtáblák mellett csodás scrapbookos girlandot is készített nekem, azóta itthon őrzöm, majd néha kiteszem itt-ott… :) A pomponokkal együtt fantasztikus volt! Jó volt előtte fotózkodni, bohóckodni.
A program úgy nézett ki, hogy érkezés után Geri a Társulattól megkérte a lányokat, hogy írják rá kis cetlikre, mi az, amit a blogból megtanultak, milyen tippet hallottak, amit alkalmaztak. Ezekből a cetlikből később született egy jelenet, teljes egészében meg is nézhetitek, ha lejjebb görgettek… :) Elfoglaltuk a helyünket, és megnéztük (nem ám kulturáltan, hanem teli szájjal vihogva) a saját Momentános előadásunkat — voltak jelenetek és dalok Urban:Eve-es blogbejegyzéscímek alapján, volt saját szülinapi dal, de még vers is született.
A kedvenc programpontom az ajándékozás volt. A meghívóban arra kértem a résztvevőket, hogy hozzanak valami apró ajándékot, valami olyasmit, aminek ők is örülnének. Nem nekem volt az ajándék: a mögöttük ülő emberrel kellett csomagot cserélni. Hihetetlen érzés volt látni, hogy gyakorlatilag idegen emberek milyen őszinte örömmel adják ÉS fogadják ezeket az apróságokat egymásnak-egymástól — és a legjobb, hogy egy csomóan látatlanul is beletrafáltak, remek cserék születtek! :) Ennyit számít a közös érdeklődési kör, ugye. :D Azóta többektől hallottam, hogy tartják a kapcsolatot, a blogszülinapon összebarátkoztak, és azóta is beszélgetnek. Szerintem ennél jobb visszajelzés nincs is. ♥
Az ajándékcsere után én is beszálltam: volt tombola, ahol The Body Shop, Tchibo, Provida Játék & Postbook csomagokat sorsoltam, plusz egy Momentán párosjegyet és egy példányt a könyvemből. Nagyon jó gazdára találtak ezek az ajándékok is. Köszönöm a felajánlóknak a közreműködésüket!
Muszáj megemlítenem a médiafelelősöket is, hiszen rajtuk múlik, hogy most tudok mit mutatni. :)) A fotókat Eszter és Dani, a KépMás csapata követték el, nagyon jól elkapták a spontán, nevetős, őszinte pillanatokat, és a sötét helyszínen is csodás képeket készítettek. A videózást Ádám és Nóra követték el a Cabbit Supreme színeiben. Yaaay! :)
Az előadás után jöhetett a desszertasztal lerablása! A cupcakeket és cakepopokat, valamint a tortát Preston Tortamanufaktúra készítette, hálás köszönetünk, isteni volt minden. Az U:E bonbonok és a színes macskanyelvek Zsuzsi (Praliné Paradicsom) munkái voltak — a bonbont otthon is elkészíthetitek, itt a recept. :) A torta nem látszik a videón, pedig valami mesés volt… Ide nézzetek:
Annak ellenére, hogy mondtam, én nem kérek ajándékot, volt, aki mégis meglepetéssel készült (kis szabályszegők! ♥). Kaptam I Love Gomez feliratú nyuszis pecsétet (!!), gravírozott szülinapi mécsestartót, nyakláncot, csokoládét, és illatos kenceficéket is. Köszönöm! Gigi pedig a girlandhoz használt papírokból állított össze nekem egy Scrapbook készletet, amit felhasználhatok egy albumhoz, ha megörökíteném a blogszülinapot. Még nem álltam neki, de lehet, hogy készítek belőle egy kis fizikai emléket is. :)
Az előadás előtt egy kis vetítéssel készültünk, ami összefoglalta a blog eddigi 6 évét. Feltettem a YouTube-ra, hogy ti is megnézzétek. Jó így egyben látni a növekedést, bővülést… :) És már azóta is mennyi minden történt!
Egyébként a jövőben még több videóval készülök, érdemes tehát feliratkozni a YouTube csatornámra — már most is tele van érdekességekkel, interjúkkal. :)
Köszönöm mindenkinek, aki segített a blogszülinap szervezésében, létrehozásában; mindenkinek, aki eljött vagy otthonról követte az eseményeket; neked, ha végigolvastad-megnézted ezt a nagyon hosszú bejegyzést a sok videóval; és az összes valaha volt olvasónak, aki bármilyen módon részt vett az elmúlt 6 év történetében. ♥
kismajom mondta
pár hónapja követlek csendben (ez az első hozzászólásom), tervezem, hogy aktívabb részese legyek a történéseknek (tilteznék, befejezném a mondatot, stb. …). a videóból még nem is értettem mindent (pl. a befőttet sem, majd behozom a lemaradást), de annyira zseniális volt, hogy zsibbadt az arcom a vigyorgástól. :D lennének majd kérdéseim, egy olyan szakaszhoz érkeztem az életemben, ahol még nem egyértelmű a hogyantovább, még rágom kicsit magam rajta, de valószínűleg billentyűzetet ragadok, mert érdekel a véleményed. jó téged, titeket olvasni, mert ráébreszt nagyon sok dologra, mit kellene máshogy tennem. szóval jó, hogy vagy :)
Via mondta
Örülök, hogy itt vagy! A keresőben keress rá arra, hogy “beszélgetős befőtt”, meg fogod találni. :) Remélem, az is tetszeni fog! És írj nyugodtan, ha valami nem tiszta. Előre szólok, lehet, hogy linkkel válaszolok, mert annyi téma terítéken volt már a 6 év alatt… :))
kismajom mondta
na most férfiasan bevallom, hogy míg rá nem kerestem, addig azt hittem, hogy ez olyan, hogy ha depis vagy és nincs kivel megbeszélni, akkor bemész a spájzba, lekapsz egy befőttet a polcról és kiöntöd neki a szíved :D ilyenkor örülök, hogy a gyermeki fantáziámból azért maradt valami…
Via mondta
:D Ez is egy megoldás. :))
Dorcsa mondta
hűűű, benne van a közös képünk a videóban, és tök jó kép lett :D köszi, hogy ott lehettem, imádtam minden percét :)
amúgy a képek fent lesznek valahol? annyira kíváncsi vagyok rájuk :)
Via mondta
Egy privát albumba majd feltöltöm őket kicsit később, kimegy arra a listára, amin a meghívót kaptátok.
Dorcsa mondta
úúú, már nagyon várom :)
Kivi mondta
A második videóban a beszélgetős befőttnél hangosan felröhögtem :D Nagyon jó, köszi az összeállítást, feldobta ezt az esős, unalmas délelőttöt :))
Via mondta
Nagyon szívesen! :)