Legutóbb akkor sírtam, amikor…
Mi ez? Szerdai traccsparti, hogy feltöltődjünk erővel a hét hátralevő részére, együtt nevessünk, egymást inspiráljuk. Írd meg, hogy hogy fejeznéd be a mondatot! Nyugodtan lehet utána beszélgetni a felmerült témáról.
Ha a pár másodperces könnyezés is számít, akkor szinte nincs nap, amikor ne sírnék, és ahogy egyre öregszem, mindenen meg tudok hatódni. A hüppögős, taknyom-nyálam egybefolyik stíl ritkábban van, de nagyjából havonta az is előfordul, amikor betelik a pohár. Mostanában nagyon jókat tudok pityeregni a Scrubson, a régi nyári emlékeken, és a visszajelzéseken a könyvemről (mert csupa jót írtok ♥). Szentimentális vagyok, és jó feszültségoldó is. Shrekkel ebben egyet tudunk érteni, bár ő nem a sírásra mondta: jobb kinn, mint benn. :)
Ebben a pillanatban a munkahelyemen, amikor nagyjából végigolvastam azokat a dolgokat, amiket írtatok. Most úgy megölelnék mindenkit.
♥ Én is mindig sírok, mikor erre tévedek. Meg amikor ilyeneket írtok, akkor is. Örülök, hogy a blogom fröcsögésmentes csücske tudott maradni az internetnek!
Én kb mindenen képes vagyok bőgni, de legutóbb csak magamban sírtam – nem sok választott el a kitöréstől de muszáj volt bent tartani, mikor mondták hogy egy barátnőm kórházba került, mindezt úgy hogy már órák óta ott voltam náluk, csak nem tűnt fel h nincs otthon… (Azóta jól van és otthon és minden rendben. :))
Ha a két könnycsepp is számít, akkor meg ezen, most:
https://szineshir.com/a-legszebb-animacios-rovidfilm-ami-keszult-ezt-latnod-kell/
Amikor 8 év együttlét, 6 év házasság, két gyerek, és 1 különköltözés után végleg szétmentünk a férjemmel. Az én döntésem volt, és azóta is látom, hogy mindannyiunknak jobb így, azért amikor beszállt a kocsiba és elhajtott, az olyan volt, mintha a szívemet tépték volna ki. :/
Az hozzám bújva elalvó kisfiamat néztem, akin látszott, hogy ennél nagyobb biztonságban nem érezné magát sehol. És akkor belegondoltam, hogy az előbb még milyen ideges voltam, hogy már fél órája nem akar az ágyában maradni, és képtelen vagyok elaltatni…. Elszégyelltem magam, és közben hálát adtam a Jóistennek, hogy ő van nekem és az altatás a legnagyobb bajom vele.
Elolvasva a hozzászólásokat, rájöttem, hogy az én problémám lepkef.ng a tiétekhez képest. Mikor elolvastam a posztot, akkor az utolsó sírás azért volt, mert a kisfiam leette az utolsó tiszta kimenős nadrágomat. Sok minden összejött, és ez volt az utolsó csepp. Azóta, mire ideértem kommentelni, még bőgtem egyet az altatási szokásaink illetve az éjszakai szoptatás miatt.
Elképzelhetetlen szomorúságról és keserűségről írtok ebben a bejegyzésben! Nem tudok vállat rándítva átsiklani a sorok felett, mert könnybe lábad a szemem. Nagyon megható számomra ez az őszinteség is! Biztos vagyok benne, hogy ez egy kicsit mindenkinek megkönnyebbülést is jelent… Mint együttérző szív kívánom mindenkinek, hogy ma sírja ki a bánat minden könnycseppjét, holnap pedig mutassa meg, hogy mi, a gyengébbik nem, milyen erősek is vagyunk. Nagyon sok lelki erőt és kitartást kívánok mindenkinek!!!!
Én legutóbb vasárnap a pünkösdi misén sírtam el magam. Igazából nem is tudom miért, csak olyan szép volt az egész, ahogy a kórus énekelt és amit énekelt (azt hiszem jobban odafigyeltem a szövegre mint amúgy és még el is gondolkoztam rajta, aztán tessék, ez lett az eredménye). Ilyen még soha nem történt velem, de mostmár kezdem érteni az anyukákat, nagymamákat, stb. akik ilyeneken simán tudnak pityeregni :)
Úgy döntöttem, nem olvasom el a kommenteket, mert akkor nyugodtan leírhatom, hogy akkor pityeregtem legutóbb, amikor a kommenteket olvastam. :)
Egyébként ha a pár könnycsepp is számít, akkor akkor sírtam utoljára, amikor visszajöttem a szomszédtól, miután összevesztünk a ricsaj miatt, amit az ablakom alatt csap…
(Meh, pedig annyit sírok én is vicces, aranyos, megérintő dolgokon, de nem akartam kamuzni, a legutóbbi tényleg ez volt.)
Régóta próbálkozunk babával, sajnos a legutóbbi hormonkezelések hatására nem baba lett, hanem egy hatalmas ciszta a petefészkemben, amikor kiderült még tartottam magam, de aznap délután találkoztam a kismama barátnőmmel, aki arról beszélt, hogy milyen csodálatos dolog az anyaság… Elég rosszul érintett, talán picit féltékeny is voltam, meg sajnáltam is magam… Amikor hazaértem eltörött a mécses, kimentem az erkélyre és bőgtem egy fél órát. A férjemnek nem kellett mondanom semmit, csak simogatta a hátam, na ettől még jobban sírtam. Majd megráztam magam, új hónap, új remények. Nem adjuk fel!
*ölel*
A múltkor beszélgettem Fb.-on a férjem unokatestvérének a fiával. 17 éve találkoztunk utoljára,akkor Ő 6 éves volt. Úgy beszélgettünk,mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. És a fiam iskolai dolgaival kapcsolatban Ő adott tanácsokat. És közben és azt a 6 éves kisfiút láttam magam előtt.Na tessék és megint folynak a könnyeim :)
Egyfolytában. Régebben a boldogságtól és szerelemtöl fakadtam gyakran könnyekre ha a páromra néztem. Mostanában bánatból; több évnyi próbálkozás és kezelés, tizenvalahány mesterséges megtermékenyítés és két vetélés után nemcsak a legutóbbi próbálkozás volt megint sikertelen, hanem egy téves diagnózis miatt hónapokkal tolódik a következö lehetöség. Ennek tetejébe még a párommal is hajbakaptunk a témán…
:(( Gyors gyógyulást Nektek! (Kívül-belül is.)
Köszi <3 A testünknek semmi baját nem találják, de a lelkem cafatokban és igyekszem, hogy párként minél jobban vészeljük át…
Ma reggel egy pillanatra az óvodában. Kicsit később vittem a fiam és már épp a reggelihez készülődtek. Egymásra néztünk a dadusnénivel, aki végigkísérte a kicsi, immár nagyfiamat az évek során….Mondtam neki, hogy nagyon fog nekem hiányozni „ez az egész”….az óvoda védőburka, ez a gondtalanság és persze Ők, akik annyira figyeltek a gyerekekre, óvták és szerették őket helyettünk is…..és elsírtam magam. Már csak pár nap az ovi…..szeptembertől belépünk az iskolások táborába……
Tegnap. A váratlan utazáson … :) (most megint adják DunaTV-n )És valószínűleg a mai részen is fogok…. de ez a sírás jöhet!! Olyan szép és igaz emberi érzések vannak benne! És egyszerűen imádom azt a mély nosztalgiát is, amit kivált belőlem! :) Nem tudom, Ti is így vagytok vele?! :)
Igen, főleg, mikor eszembe jut, hogy Jackie Burroughs már nem él! :((
Egyik reggel minden előzmény és ok nélkül arra ébredtem, h sírok, a terhességi hormonok, gondolom… :)
… anyák napi ünnepségen, ahol a gyerkőcök hüppögve mondták a verset a meghatottságtól (harmadik osztályban!). Mindenki bőgött, szuper volt :)
Úgy igazán március 12-én reggel sírtam. Amikor lementem az emeletről és megláttam a görénykémet. Láttam, hogy valami nem stimmelt. Amikor meglátott, egyből el kezdett sírni, hogy „Anyu, segíts, nagyon fáj…”. Amikor a párom jött, akkor abbahagyta a panaszkodást. Mert a kicsilány, apa előtt mindig erős volt, csak nekem panaszkodott.
Pár óra múlva kiderült, hogy nem lehet rajta segíteni… El kellett engednünk, és át kellett segítenünk a Szivárvány hídon. És most újra sírok… Nem tudom elengedni. Vissza akarom kapni.
…mikor tegnap megbuktam a gyakorlati vezetés vizsgán..már majdnem megvolt. :/
De végigolvasva itt a hozzászólásokat, ez igazából semmiség. Csak rossz volt.
amikor , anyosom , fele termesert leszedette a ferjemmel a cseresznyet , es a sogor is kapott , a sogornom is kapott , nekunk meg nem adott semmit.De a ferjem volt a hibas ,meg en is , eleve felet el kellet volna hozza. De meg vartuk , hogy anyosom ossza el.Jol elosztotta. Gyilkoni tudtam volna , a duhtol.Igy meg csak sirtam.Marhak vagyunk , mert a mult evben ugyanezt csinalta a meggyel.mik megse tanultunk belole. De jovore ……..nem fogok sirni.
… tegnapelőtt elment a nagypapám. :'( És azóta is… Nagyon hiányzik. :(((
Úgy igazán már nem is emlékszem hogy mikor sírtam, mert egy nagyon rossz időszak után megfogadtam, hogy nem sírok többet mert az nem megoldás semmire. Főleg nem pasi miatt, Pityeregni szoktam persze, legutóbb talán valamilyen filmen sikerült ( már nem emlékszem mi volt) és volt egy kisebb kiborulásom a külföldi munkám alatt kb, 2 hónapja, amikor már nagyon hiányzott a régi életem, a családom, a barátaim és a cicám.
…egy kliens ugy beszelt velem mint az utolso…..pedig csak a kotelessegemet vegeztem. De o felvilagositott, hogy miutan kiment az ajton azutan mondjam el a mondanivalomat, mert neki sem ideje sem kedve az egeszhez, hozza kell kepzelni a hangsulyt meg az arckifejezest. Es en persze ” a kliensnek mindig igaza van alapon” probaltam mosolyogni….
A mosdoban pedig kibogtem magam es folyton azt kerdezgettem miert nem hagyom ezt a melot a fr*ncba….szinten telekomunikacio de uzletben. Remelem nem sokaig :)
át tudom érezni, és a legrosszabb tényleg a tehetetlenség, hogy nem lehet azt mondani, hogy hagyja abba, nem én tehetek a bajáról. hiszen én ott nem én vagyok, hanem a cég
koszi. Igen, sajnos sokan nem ertik meg, hogy csak alkalmazott vagyok es a munkamat vegzem. Ezert lenne jo valtoztatni mert egy ido utan az ember kieg. :(
Nekem is üzletben volt :) Én ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy tulajdonképpen nem engem szidnak, hanem a céget és a szolgáltatásokat. Persze tudom, ez nem ilyen egyszerű…
A hétvégén kezdtem idegroncs lenni a rengeteg stresszel járó változások + vizsgák miatt, és eluralkodott rajtam az a semmi sincs rendben érzés.
Sok sok sok ölelés, ugyanezek miatt bőgök én is. Próbálok pozitív lenni és biztatni magam, hogy annyi szart túléltünk, ezt is túl fogjuk ;)
Úgy látszik, itt már senki nem sír fiúk miatt… Hát akkor én megtöröm a sort: egy fiú miatt szoktam, akit két éve hazavárok külföldről, de még egy éve hátravan.
De, én!
Tavaly nyáron jöttem össze valakivel, egy héttel azelőtt, hogy külföldre költözött… Nem sok időt lehettünk együtt, de abból mindketten azt szűrtük le, milyen jó lenne/lett volna, ha mindez korábban történik.
Próbáltuk a távkapcsolatot, de túl nehéz volt úgy, ő nem tervezi, hogy hazaköltözik, én nem tervezem, hogy külföldre költözöm…
Azóta sem tudja egyikünk sem igazán elengedni a dolgot, de nincs folyamatos kommunikáció…És egy éve gondolkozom azon, mi az oka, hogy pont így történt, hogy pont pár nappal előtte történt. És próbálok túllépni rajta, vagy talán inkább bízni abban, hogy majd egyszer összejön, csak nem most van itt az ideje… Utoljára tegnap sírtam emiatt.
Ismeretlenül is egy nagy megértő ölelést küldök… Nekünk még egy hetünk sem volt együtt, akkor kezdett alakulni köztünk valami, amikor már megvolt az állásajánlata. Így nem is lett volna értelme beszélni semmi konkrétról. Én tudom, hogy ő az igazi, de gondolhatod, a környezetem mennyire néz flúgosnak emiatt… Szerencsére azért van egy-két barátnőm, aki mellettem áll. És mindig arra gondolok, hogy mekkorát fogok nevetni, mikor majd elmondom mindenkinek, hogy „én megmondtam!!”. Addig is marad a várakozás. A sírást meg megpróbálom minimalizálni, de nehezen megy.
Remélem, te is dűlőre jutsz ebben a dologban mielőbb. Nincs rosszabb, mint az őrlődés.
Mi eleve messze kezdtük, csak 4,5 év után költöztünk egy városba, aztán látjátok, mi lett belőle… Ha komolyan veszitek egymást, őszinték és kitartóak vagytok, meg lehet oldani. A környezet mindenért flúgosnak néz, de hadd nézzen. :))
Igen, tudom, hogy ti is így kezdtétek, de szerintem a külföld-itthon viszonylat más.
Hiába gyors a repülő, a jegy drága, nagyon előre kell tervezni, jegyet jó előre megvenni, pénz, biztosítás, mi kerüljön a bőröndbe, a reptérre kimenni-városba bejutni, stb stb – szóval nem lehet spontánul összehozni egy közös hétvégét, vagy fogni egy váltás ruhát és felülni egy vonatra. Ha belföldi távkapcsolat, akkor egyszerűbb találkozni, ha pl már nagyon vágytok egy ölelésre vagy bármire.
Ráadásul ugye, a külföldre költözés már jóval azelőtt terv és tény volt, mielőtt összejöttünk, neki van egy álma, egy célja, és ezt itthon nem valószínű, hogy meg tudja valósítani, tehát nincs ábrándozás arról, hogy ha majd egyszer végre egy városban leszünk… Szóval emiatt is borzasztó nehéz (volt), hiszen nincs miért kitartani, ez nem egy fix időtartam. Sajnos.
A környezetem engem is teljesen hülyének néz, amiért még mindig ezen agyalok…Jönnek a „lépj már tovább”, „felejtsd már el”, „majd jön más jobb” kommentek, de csak én tudom, hogy sajnos ez nem ennyi.
durrdefektet kaptam. Ez pont ma volt, amúgy is ilyen elegem van mindenből nap volt, egyszerűen minden balul sült el. Szóval igaziból ma mindenen elpityeregtem magam, de ez tette be a kiskaput.
Én is a mindenen meghatódós, feszültségét könnyeiben oldós vagyok. Legutóbb viszont akkor sírtam, amikor apa bagybátyjának a temetésén voltunk és a vízre bocsátották a hamvait. Nem volt túl közeli rokon, de az egész.. Hogy ennyi egy emberélet. Aztan egy kis dobozkában elférünk és úszunk a Dunán.
De szép temetés! Nem is hallottam még ilyet.
Tényleg az volt. Ezt ő találta így ki és hagyta meg rá a pénzt. Hajóztunk a Dunán, volt szép beszéd, vízreeresztés, virágdobás, visszahajózás. Majd egyszer talán nekem is így. Szép volt.
….szombaton a konfirmáláson a konfirmandusok a személyes hitvallásukról beszéltek.
Csatlakoznék a munkahelyi stresszelők csoportjához…
Ma sírtam a tehetetlenségtől és a kiszámíthatatlanságtól.
Minden nap túlórázom, túlóra kifizetése nélkül.
Jól keresek, de nincs életem. Ma 8 után jöttem el, reggel 8kor kezdtem a munkát……
Átérzem :( az előző munkahelyemen ugyanez volt, még szabadnapot sem kaptunk, hétfőtől szombat… Én leléptem, de neked kitartást kívánok, ha úgy érzed megéri!
Köszönöm, nagyon jólesik a hozzászólásod!
A hétvégém szabad, de a hétköznapjaim teljesen lehetetlenek…
Van céges mobilom=akkor is el akarnak érni, ha a mosdóban vagyok.
Kéredzkednem kell, ha délután 5(!) körül el kell jönnöm…
Pedig ekkor már a 8 óra plusz húsz perc letelik, mert nagyjából fél8ra bent vagyok…
Tűrök még egy darabig, de oda lesz így a fiatalkorom. :(((
nekem is volt egy ilyen helyem,2hónapig birtam aztán mondták h nem hosszabítanak..majdnem minden este sirva mentem haza a stressztől és a fáradtságtól
Két éve nyomom. Ezalatt előléptettek egy fél éve, tehát elméletileg jól mennek a dolgaim… Viszont ez első egy évben pszichiáterhez jártam, és antidepresszánst kellett szednem. Azóta jól vagyok, de félek, hogy kiújul.
Én fél évet bírtam, de utána mintha egy burokból léptem volna ki az életbe… Elmondani nem tudom mekkora megkönnyebbülés volt eljönnöm onnan. Minden nap bőgtem, tiszta stresszben voltam, néha még most is gyomoridegem van, ha rá gondolok. Nekem nem érte meg feladnom a magánéletem azért a pénzért. De én magát a munkát sem szerettem… telekommunikációs ügyfélszolgálat…
én nem birnám :( én amikor mondták,h nem kb X-eltem a napokat a naptárban, de most is ennél a cégnél vagyok, csak más helyen,más körben, de néha már ez is nagyon sok
Én is szurkolok, hogy találj jobbat minél előbb!
Én leszek az ördögöcske a másik válladon: van valami konkrét, kézzelfogható és nagyon jól megindokolható oka annak, hogy miért tűrsz még?
Kedves Ördög,
tulajdonképpen nincs. Kivéve az akaratom, hogy azért is bebizonyítom, hogy jó vagyok!
Keresgélek másikat, ezidáig sikertelenül.
Mérlegelek régóta, nagyjából most van, amikor átbillen a negatív felé.
Túlélek picit még talán, aztán meglátjuk….
Addig úgysem hagyom ott, amíg nincs másik.
Hülyéknek kár bizonyítani, és nem akkor vagy jó, ha minden sz*rt elviselsz… Nagyon szurkolok, hogy mihamarabb találj valami mást!
Plusz egy a sok munka plusz stressz miatt. Ennél a cégnél is az a megszokott, hogy hétfőtől szombatig dolgozol, hétköznap akár 11 órát is. 1 hónapja vagyok ott, 3 hónap a próbaidő, nagyon remélem, hogy addig találok mást, és egyik napról a másikra el tudok menni, nem kell plusz 1 hónapot maradnom. Sorstársaknak kitartás! :)
Egyetértek Viával. Ha szar, és stresszes, akkor miért nem hagyod ott? Oké, abban meg neked van igazad, hogy míg nincs másik munka kilátásban, addig jobb a biztos rossz.
De amint találsz mást, akkor hagyd ezt a csudába. Lehet, hogy egy másik munkahelyen kevesebb lesz a fizud, de cserébe lesz életed, lesz egy rendes főnököd és egy olyan munkahelyed, ahova jó szájízzel mész reggelente. :) Hajrá!
Részvétem, nekem ugyanez, csak még korábban kezdek, és ebédszünet nélkül 11-12 órákat tolok, a főnök pedig finoman szól, hogy mosolyogjak ám, stressz ide vagy oda, mert mégis milyen benyomást keltek..
… ma este ki kellett nyírnunk a hörcsögöt, mert hetek óta szenvedett. le volt bénulva a hátsó lába és csomókban hullott a szőre. a fiam vigasztalt. meg az apját is.
Jaj, édeske… :(( Mit tudtatok csinálni vele…? Doki elaltatta?
nem, mi voltunk… úgy döntöttünk, nem hagyjuk egy idegenre az eutanáziát…
de cefet érzés
Elhiszem. :(( Próbáljatok meg aludni, ha sikerül.
…múlt héten az óvodai ballagáson. Ez volt az első olyan ballagásom, ahol a tantestület tagjaként voltam jelen. A szülők az iskolába menős gyerekekkel meglepetés műsort készítettek nekünk: volt diavetítés régi képekből és videókból, volt éneklés, versmondás és zene, csodaszép ajándékok: csokor virág, apróságok és dvd-re kiírva a diavetítés, idei csoportképpel a borítóján.Úgy zokogtunk, hogy csak na.:) A legmeghatóbb mégis az volt, mikor 1-2gyerkőc is elkezdett sírni, hogy nem akar itthagyni minket.
a hétvégén felhívott a 7 éves unokaöcsém, hogy 3. lett az ovis duatlonon. Úgy volt, hogy megyek szurkolni neki, de még az eredményhirdetésre sem értem oda. :(
….szeretett osztályfőnökünk bejelentette április közepén, hogy nem jön többet iskolába a tanévben, mert onkológiai kezelésen fog részt venni. =( azóta viszont volt bent nálunk órán, azt mondja, jól halad, nagyon drukkolunk neki!♥
Én is gondolok rá, így ismeretlenül is!
Mikor kimondta a főnököm, hogy nem lesz hosszabbítva a szerződésem. Tudtam, nem véletlenül volt határozott idejű, szülésin volt az elődöm. De így kimondva megszakadt a szívem, hogy meg kell válnom a szeretett munkahelyemtől, a gyerekektől és a kollégáktól. :(
… elaltattattuk a kutyánkat (most szombaton).
Részvétem! :((
óh :( én is sajnálom
Drága kutyus!! :'((
Részvétem, szegény! :'( Tudom milyen..
… a munkahelyemen annyira agyonstresszeltek, hogy máshogy nem tudtam már kiadni magamból a feszültséget.
Mindenkinek küldenék most szívecskét. ♥
..amikor iszonyúan beleéltem magam abba,hogy eljöhetek egyhuzamba szabira..és tegnap felhivtak,hogy csak ma jöhetek és amiben a fél délutánomat a munkahelyen töltöttem
De most már elmehettél? Már pihensz, ugye?
ma voltam szabin, délután 4től értekezlet negyed7kor értem haza.holnap meg meló..:(
Rohadjanak meg… pardon… :((
… családi nap volt a fejlesztő iskolában. A gyerekek jeleneteket adtak elő és az egyik kislány kerekesszékben beszélt úgy, hogy alig lehetett érteni. Ilyenkor hálát adok, hogy az enyém „csak” autista.
…kigördült a vonat Szombathelyről. Sokszor eljöttem már onnan, de ez most sokkal inkább eljövős volt, mint a korábbiak.
♥
… összevesztem a lányommal…
Én is akkor sírtam utoljára, amikor a középsőm rámcsapta a kocsiajtót és köszönés nélkül ment angolra. Tudom, hogy el fog múlni, de nagyon hevesen kamaszodik. Ja, egyébként hasonlók miatt kb. 4 naponta sírok.
Tudom, hogy nem nyugtat meg, de most neki is szar, csak máshogy. Kitartás mindkettőtöknek!