Amikor elcsüggedek, mindig motivál, ha…
Mi ez? Szerdai traccsparti, hogy feltöltődjünk erővel a hét hátralevő részére, együtt nevessünk, egymást inspiráljuk. Írd meg, hogy hogy fejeznéd be a mondatot! Nyugodtan lehet utána beszélgetni a felmerült témáról.
- Abbahagyom. Az eredménytelen „Miért nem megy már” helyett hagyom magam bűntudat nélkül nem haladni azzal, amivel kéne. Eszek valami táplálót, nem szívatom magam a teendőlistámmal, és nem erőltetem a jókedvet. Néha már ettől is jobb lesz, de ha nem, akkor is kell az erő a folytatáshoz, és azt sajnos nem tudom fotoszintetizálni. Megengedem, hogy ez az időszak addig tartson, amíg szükséges. Lehet, hogy pár óra alatt megvan, de előfordul, hogy egy egész este, vagy egy egész nap is kell rá. Nem baj. Közben lehet olyasmivel foglalkozni, aminek nincs tétje, nincs köze az eredeti teendőhöz, csak leköti az embert – pakolászás, séta, stb.
- Sorstársat keresek. Olyan emberekről olvasok, akik szintén átmentek hasonlón. Akár wikipedián, akár életrajzi könyvben, cikkben, interjúban…
- Megértő (!!) fülekre találok. Kibeszélem valakivel a dolgot, aki vagy nagyon jó hallgatóság, vagy érdemben tud hozzászólni, mert bízom benne, tudom, hogy tapasztalt, és objektív tanácsot tud adni. (Olyannal, aki csak elbizonytalanít, vagy tudom, hogy tök más állásponton van, semmi esetre sem nem osztom meg a nyűgöm legkisebb részletét sem, mert tudom, hogy nem tud vele mit kezdeni, és csak ront a helyzeten. A „beteg a nyuszim” felszólalásra pl. rohadtul nem jó válasz az, hogy „mindig mondom, hogy minek állat lakásba”. Tenkjúfakjú. Ez megtörtént eset pár évvel ezelőttről.)
- Mindent kikapcsolok. Színes képek, vicces cikkek – mind csak elviszi a figyelmet. Zaj, zaj, zaj. Nyugalomra van szükség, mert csak növelik a káoszt odabenn.
- Újratervezek. Megnézem újra a célt, hogy szeretném-e még, és ha igen, miért, és ha nem, miért nem, és mi változott. Azt is meg szoktam nézni, hogy most mitől billentem ki, és elkerülhető lesz-e ez a jövőben.
- Még részletesebben újratervezek. A (módosított) cél tekintetében (újra) összeírom a teendőket lépésről lépésre, és közben valami jó zenét hallgatok. Matricákkal, színes tollakkal kicsicsázom, hogy szép legyen. :D
- Megteszek egyetlen egy lépést. Kiválasztok egy (akár egészen icipici!) tételt a listáról, amit még ma meg tudok csinálni, és megcsinálom. Ha belefér még egy, akkor még egyet.
- Kijelölöm a folytatást. Leírom másnapra, hogy mi lesz reggel az első dolog, amivel folytatom a lendületet.
Az utóbbi időben egyszerűen ez nem fordult velem elő, mert tele vagyok célokkal, tervekkel, kihívásokkal. Lassan de biztosan haladok előre és mindig vannak apró örömök melyek továbblendítenek és feltöltenek energiával. Nemrég pedig szert tettem egy új barátságra, ami szintén új és izgalmas távlatokat nyitott meg előttem, amik ha valóra válnak akkor az egész életem hatalmas csavart vesz. Ez egyszerre félelmetes és izgalmas. Ahogy az egyik inspirációban olvastam, a siker és a kifogások nem férnek meg egymás mellett.
1. jól kibőgöm magam
2. hagyom a francba
3. nézek egy jó filmet, közben csoki
4. alszom rá egyet
5. másnap újult erővel nekiállok
És arra gondolok, hogy 1 hónap múlva már rég túl leszek rajta és akkor már tök jelentéktelennek fog tűnni.
– puffogok egy sort, és elkezdem a feladatokat
– pityergés (kedden kipipálva, a saját hülyeségem miatt megy most a kapkodás hivatalos ügyben)
– arra gondolok, hogy ez is egy akadály, le kell győzni (a múltkor elképzeltem magam egy animációs játékban, ahol le kellett lőni az akadály táblát és pontot kaptam érte)
– zenehallgatás
– más feladatra koncentrálás
– beszélgetés a barátnőkkel
– újratervezés
– és mostanában nagyon gondolkodom a napló vagy az írás újbóli elkezdését
ha látok valami szépet a természetben. Legyen az aranyló napsugárzás, vagy harmat cseppek, a lényeg, hogy gyönyörű és boldoggá tesz. :)
Alapvetően kisebb ügyekben megpróbálok kiszakadni a teendők közül, valami figyelem elterelés: olvasás, sorozat, bevásárlás és utána vissza a feladatokhoz. Nyilván ehhez az kell, hogy az ügy ne legyen időben szűken limitálva.
Ha nagyobb a gáz akkor jön a „ha rend van körülöttem, rend van bennem” alapelv alapján a takarítás, szöszmötölni mással egy kicsit, utána tényleg mindig jobb, valahogy kis idő múlva az ember máshogy tudja látni a dolgokat. Az extrém, és szerencsére elég ritka eset, a norah jones+zsebkendő+bőgés+nagy alvás kombináció.
És igen, tenkjúfakjú szókészletbe beépítve :D
Ha munkáról van szó, hát abbahagyom, mást kezdek el csinálni, és később visszatérek hozzá, sokszor időközben beugrik a jó megoldás, vagy csupán emlékeztetem magam arra, hogy egyszer ez is elmúlik, mint minden, csak nem mindegy, milyen eredménnyel zárul.
Jelen élethelyzetemben kényszerpihenőn egy műtét után, fekvőgipszben első két napon hiszti, nem fogom kibírni, stb., minden idegesített, majd elkezdtem olvasni Mosolyka könyvét, és rádöbbentem, nekem csak 6 hét, ami neki az egész élete… inkább hálát kell adnom, hogy időt kaptam, lehetőséget, hogy kipihenjem magam és bepótoljak olyan adminisztrációs dolgokat, ami a halogatólistámon már régesrég vezet!
Hozzábújok a férjemhez, átbeszélem vele a dolgokat. (Meghallgatom „az élet egyszerű”, „ugyan már, ez csak egy… vizsga/előadás/lakás/állás/stb.” típusú bölcsességeket.)
Átlapozom az esküvői albumunkat és visszaemlékszem arra a napra, amikor igazán tudtam, mit kell fókuszban tartani és hogyan kell elengedni minden mást.
(Oké, elképzelhető, hogy még a hétvégi ELSŐ házassági évfordulónk hatása alatt vagyok. :D)
♥ fülhallgatóval a fülemben zenét hallgatok, miközben magamra zárva a konyha ajtót mosogatok
♥ abbahagyok mindent, amibe belekezdtem, és alszom egy kiadósat
♥ „kiírom magamból” a dolgot
♥ megpróbálok nem gondolni rá
♥ keresek valami olvasnivalót, ami motivál és fellelkesít
– elismétlem magamban, hogy igenis képes vagyok ezt is megoldani és ezen is átlépni
– bele kezdek valami új dologba és lenyugszom, majd újból neki lendülök
– emlékeztettem magam azokra az élet szakaszaimra amelyek nem voltak a legkönnyebbek de mégis túl vagyok rajtuk
– egy két barátnőmnek kiöntöm a lelkem
– motivácios könyveket, filmeket olvasok és nézzek
– hálát adok azért amim van és főképp a családomért
-ha emlékeztettem magam, hogy milyen szerencsés is vagyok igazából
-lefekszem és alszom :D:D:D
– szünetet tartok, teljesen mással foglalkozok, rá se nézek egy ideig
– jobban utánanézek, átgondolom, új dolgokat próbálok ki (korábban „nem sikerül elsőre=kudarc, inkább hagyom a fenébe”-üzemmódban működtem, próbálom ezt megváltoztatni)
– rájövök, hogy már megint túl szigorú vagyok magammal, és nem figyelek a haladásra, csak arra, ami lehetne jobb is
– átbeszélem valakivel, és beszélgetés közben rájövök, hogy kellene folytatni
Szívemből szóltál :)
– az aktuális izé végére gondolok, és csinálom, mert néha menet közben is megoldódhat valami
– ha lelkileg vagyok toprongyos, és nem múlik el semmitől, akkor pedig egy ideig hagyom, és fogom a padlót, egyedül, ott, ahol senki se lát
– arra gondolok, hogy máskor is voltam már elkenődve, és az is elmúlt, tehát ezúttal sem kellene elhinni magamnak, hogy minden
reménytelenül nehéz
Meg még szoktam arra is nem komolyan gondolni, hogy jó azoknak, akik valamilyen függők, mert belefojthatják abba a bánatukat. Én meg ép ésszel kell, hogy kibírjam! :-D
Hát olyankor homokba dugom a fejem, és sorozatokat nézek/ filmeket, hogy ne is kelljen rá gondolnom, vagy a szembenézést választom, és tudatosítom magamban hogy a negatív gondolatok csak negatív gondolatokat fognak szülni, és még időben leállítom a folyamatot (ez a ritkább eset :D).
Néha sírok (nem bánatból, könnyen sírva tudok fakadni, így adom ki a feszültséget, örömömben is), kibeszélem vagy kialszom magamból, de legtöbbször hálát adok azért, amim van, és megnyugvást találok a hálaadásban és az imában. Mert ha mérlegre teszem, hogy mennyi a jó, boldogságot hozó dolog az életemben, és mennyi az, ami elszomorít, akkor a mérleg ki is akad, akkora az egyenlőtlenség. :)
attól függ, tanuláshoz most ő a kedvenc: https://www.pinterest.com/pin/171277592050219300/
egyébként meg általában az is elég, ha ide benézek :D vagy leállok, újratervezek, átvariálok (anyukám szokott is piszkálni emiatt, idézem: „Édes gyerekem, a Varia Pista bácsi hozzád képest lópikula…”), átszervezek és akkor már mindjárt másképp látom a szitut. De néha csak jó alaposan kibőgöm magam, mint pl tegnap, kicsit letörtem, de aztán kiderült, nem én vagyok a helikopter, egyszerűen mások hülyesége miatt szívok.
[és innentől jön a nem annyira témába vágó rész, akit nem érdekel, ne olvassa :D]
Konkrétan az van, hogy három hónapja igényeltem angol tb számot, a.k.a. National Insurance Number, ami nélkül kb semmit nem lehet intézni és munkát vállalni is problémás. Már kezdtem aggódni, hogy visszadobtak, mert sajnos előfordul, telefonáltam már többször is az illetékes hivatalnak, küldözgettek jobbra-balra, senki nem tudott érdemleges információval szolgálni, ráadásul időközben felfedeztem, hogy a régi helyünkön a landlady rossz házszámot írt a lakcímigazoló papíromra (érdekes, a páromét nem rontotta el], 552 helyett 552A-t, ami egy szépségszalon, az épület stimmel, meg elvileg a szalont is tőle bérlik, csak hát a postás oda dobja be a levelet, a szalon dolgozói meg nem tudják, kik bérlik a lakás szobáit, szóval lazán kidobják a levelet, ha csomag van, akkor meg vagy szólnak, vagy visszaküldetik. Nagy nehezen sikerült kiderítenem, hogy be kell küldenem egy nyomtatványt ahhoz, hogy újra kikézbesítsék, ezt meg is tettem, már csak azért is, mert új helyre költöztünk, értelemszerűen a nyomtatványon már az új címet adtam meg. Mivel ennek is már négy hete, komolyan aggódtam, hogy más probléma is lehet a háttérben, tehát tegnap megint elkezdtem telefonálgatni meg a hmrc honlapján kutakodni. Kiderült, hogy igen, kiküldték a számot még JÚNIUSBAN, tehát valószínűleg az volt, hogy a csekélyértelmű, angolul egyébként alig beszélő kínai műkörmöslányok valamelyike nemes egyszerűséggel kivágta a kukába. Ezt szépen el is magyaráztam az ügyintézőnek, aki sajnálatát fejezte ki (itt már elszakadt a cérna és elkezdtem könnyezni), majd közölte, hogy x nyomtatványt töltsem le, töltsem ki, nyomtassam, postázzam, mondom, csodás, de azt már négy hete megtettem, erre közölte, hogy ja, hát az ugyanúgy hat hét, mintha először kértem volna NI-t. Na, kész, végem volt, zokogtam. Bankszámlát nyitni nem sikerül így, munkahelyekről sorban dobnak vissza, hiába van referenciaszámom, nem fogadják el (pedig hivatalosan el kellene fogadniuk). Szóval most az van, hogy várok, közben amit lehet NI nélkül intézni, azt intézem, meg tanulom tovább a brit törit.
[nyivákolás off]
:((((
Like-olni akarom, szívecskézni, meg kitapétázni a falamra. Azt hiszem, ez utóbbi lesz a nyerő.
Úgy egyébként? Bántom magam és kényszerítem. Igyekszem leszokni róla, mostanában pl abbahagyom ami nem megy, vagy megcsinálok mást a teendőlistámról, meg nem állítok össze 48 órai teendőt egy 5 órás otthonléti és ébrenléti időszakra. Haladok olyan dolgokkal, amiket meg lehet csinálni munkahelyen is, ezzel is 1, pipálok 2, fogy a teendők száma 3, haladás érzésem van 4, addig is csinálok valamit, amíg a bejövő munkára várok.
Meg néha engedélyezek magamnak kockulós estéket, ha már nagyon hiányoznak (akkor is, ha mondjuk épp tudnék haladni a teendőimmel).
És szoktam segítséget kérni! Nagyon fontos. Ha nekem most valamiért nem megy a porszívózás, miért ne tudná azt Kedves megcsinálni? Dehogynem, meg tudja.
Meg hát, amikor hosszabb magamalatt lévős időszak van, akkor nagyon-nagyon durván súlyozok. Kit érdekel, hogy nem csillog a mosogató, hogy nem volt két hete felporszívózva és társai, ha én épp minden este hazaérés után kiájulok? Naugye. Ami fontos, az persze megvan: a macska mindig tiszta és van mit ennie, de magunknak tudunk rendelni vagy venni valahol; tiszta ruha is mindig van, max épp nem fog inget hordani Kedves, ha nem tudtam vasalni.
És amit még észrevettem: a változás felpörget. Lendületet ad, megoldani való feladatokat, kiszakít a megszokásból és motivál.
– Ha idejövök:)
Tenkjúfakjú családi szótárba felvéve.
– komfort evés-kávézás
– Zenehallgatás, Pink So what? általában passzol
– ventillálok a férjemnek
– alkalmanként gyerekeim is ki tudnak zökkenteni valami teljesen nem odavalóval:))
– kutyasétáltatás
Attól függ, mert az elcsüggedés lehet
– jaj, nem megy a mai munka, tanulás, házimunka
vagy
– élethozzáállás jellegű.
Na és melyikre mi a válasz? :)
hmmmm…
– az aktuális izé végére gondolok, hogy akkor milyen jó lesz
– a hitem