Te mindig olyan jól nézel ki, mindig vidám vagy, tele vagy önbizalommal, mindenre van időd. Hogy csinálod?
SEHOGY. Mert nem ez a valóság.
Olyan sokszor kapok levelet, ami ilyesmit tartalmaz. Lehet, hogy eddig nem voltam világos azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság, úgyhogy most leírom röviden és tömören, és aki legközelebb azt hiszi, hogy tökéletes vagyok (haha), az már csak egy linket fog kapni válaszul. :))
Per pillanat kócos vagyok, melegítőben ülök (és jóval dél után öltöztem át hálóingből), nulla smink van rajtam, a bőröm romos állapotban, az orrom kipirosodott a sok orrfújástól. Néha nyöszörgök, mert épp menstruációs görcseim vannak ráadásnak. Uzsonnára egy túrórudit és tejeskávét ittam. A teendőimben lubickolok (a köhögés miatt szó szerint mondhatnám azt is, hogy fuldoklom), próbálom utolérni magam. Amit tudok, elhalasztok, ami fontos, előre veszem. És van, amit kikukázok, mert nem fog beleférni. Persze, akkor bűntudatom van, mert bele kéne férnie. De nem fog. Még egy csomó cucc nincs elpakolva a nyaralás óta, mert betegen nyomtuk az ágyat, nem a szexi értelemben. A héten egyszer rendeltünk pizzát, és egyszer konzervbab volt az ebéd. Mondhatnám, hogy azért, mert azt kívántam, ami igaz is lenne, de benne volt az is, hogy nem volt erőnk főzni. A konyha egészen romokban, az ágy napok óta nem volt beágyazva (minek, mikor a nap felét ott töltöm). És még nem írtam meg a mai Megint Hétfőt. (Még nem döntöttem el, hogy meg fogom-e. Lehet, hogy nem. Holnapra toljam vagy teljesen kihagyjam, és legyen csak jövő héten? Mit fogtok szólni? Ezen is lehet parázni egy kört.) Ha nem sikerült volna délután aludnom másfél órát (végre!), akkor azt hiszem, közel lenne a pánik. Talaj alólam ki, plafon felülről rám, mert túl sok, és nem bírom.
És ez nem egy kirívó nap, nem szökőévente egyszer van ilyen az én stepfordian tökéletes buborékvilágomban. Most tényleg extrán sok minden összejött, de inkább azt mondanám: az a szökőévente egyszer, amikor minden glédában áll, velem együtt. De hiszen nem is az a célom, hogy hibátlan múzeumban lakjak és én legyek a topmodell háziasszony üzletasszony csillámpóni királylány.
Nem azért vagyok boldog, mert tökéletes az életem. Annak ellenére vagyok boldog, hogy nem az. Illetve a tökéletlenséggel együtt.
Szerintem nem az a művészet, ha egy hibátlan életben minden tutijó, és a nulla programodat naná, hogy tök jól be tudod osztani. Szeretek bozótvágóval átrontani a káoszon. Jobb gyakorlóterep úgy időbeosztást gyakorolni, hogy van teendő bőven. Nem hiszem, hogy ilyen gyakorlott lennék az életem sok területén, ha nem nehéz terepen ment volna az edzés. :) Vagy lehet, hogy csak ezt mondogatom magamnak, mert akkor jobban elviselem, hogy messze van a hibátlantól minden. Ez is benne van a pakliban. De működik, mert elégedett vagyok. :)
Egyszer valaki azt írta, hogy sokáig nem tartott hitelesnek, mert nem értette, hogy miért érzem jól magam, mikor tökre semmi okom nincs rá. Aztán rájött, hogy pont ez a titok. Szeretném, ha azok, akik engem valami bezzeg-piedesztálra kitűztek, és bűntudat-keltő inspirációnak használnak, felismernék, hogy nincs varázspirulám, hacsak a leszarompirula (magnézium) nem az.
Ha azt hiszed, attól, hogy optimista vagyok, sosem hiszem azt, hogy nem fog sikerülni, tévedsz. Rettegek. Sokszor még akkor is rettegek, amikor épp tövig nyomom a gázt. Az agyamban a kis hang sikít, hogy “megfogunkhalnííííííí”, egy másik meg sátániul kacag. Aztán mikor vége van az élménynek, odafordul a hiperventillációtól eszméletét vesztő másikhoz, hogy “Na ugye, hogy megmondtam, hogy jó lesz”. Nem mindig hallgatok ám rá, néha benyomom a vészféket, és a sikító hangra hallgatok. Nem tudom, hogy miből maradtam ki eddig emiatt. A sátáni kacajúval eddig nem jártam rosszul. Úgyhogy ájuljon csak el a másik. :)
Ha azt hiszed, hogy attól, hogy a videókban vagy a fotózásokon csodálatosan gyönyörű vagyok, akkor egyrészt köszi, másrészt tudd, hogy az egy fodrász és egy sminkes munkája, (plusz a rossz képeket, amin óriás tokám van és látszik a szemtengelyferdülésem, sosem látod :D), harmadrészt kérlek-kérlek ne szorozd fel, és képzeld azt, hogy MINDIG úgy nézek ki. Newsflash: szőrös a lábam, reggel büdös a szám, 40-es méretű nadrág jön csak fel a hátsómra, de volt az 48-as is, emiatt striáim is vannak. Nem tudom, fogok-e tudni annyit súlyzózni, hogy a bingo wingem eltűnjön a tricepszemről, de nem adom fel és meglátjuk, hátha. Addig is: merek vele integetni, és bikiniben sokkal jobb strandolni, mert gyorsabban szárad, mint az egyrészes fürdőruha. Készült egy kép rólam a nyaraláson, ahogy őrült boldogan rohangálok a tengerparton. Fodrozódik rajta a combom. Akkor és ott nem zavart, itthon már nem szívesen nézem meg. Úgyhogy pontosan ezért minden nap ránézek, és az arcomat figyelem: már volt olyan, hogy nem zavart, tudtam önfeledten mosolyogni, miért ne lehetne megint. Van lábam. Futkostam a tengerparton. Nem dobtak vissza a Greenpeace-esek a vízbe, mikor kifeküdtem a homokba. Nem perelt be a divatrendőrség, hogy hogy van pofám 40-es seggel nem nyakig beöltözni. Minek kell itt nem örülni? De még mindezek ellenére akkor is van, hogy néha becsap a gyomorgörcs, hogy talán mégse kellett volna vizuálisan szennyeznem a strandolókat. Igen, még nekem is vannak ilyen gondolataim. Dolgozom rajta.
Ha azt látod, hogy magabiztos vagyok, ne hidd azt, hogy ez velem született, nincsenek önostorozó gondolataim, és soha nem voltak önértékelési zavaraim. Ez, amit látsz, nem öt perc munkája. Sőt, nincs is kész. Én is tudom magam szar alaknak, haszontalannak, lustának vagy rondának képzelni. Nem az a célom, hogy ez elmúljon (nem tudom, fog-e egyáltalán, hiszen annyi hatás ér, és rosszabb napokon képes vagyok el is hinni, hogy tényleg, milyen alapon érzem jól magam, és különben is, ki vagyok én, hogy jól merjem érezni magam!). Már annak örülök, ha túlnyomó többségben vannak a jó napok, és amikor rossz passzban vagyok, az csak egy kis szürke felhő az égen. Ha vihar lesz belőle, megtanulok vele táncolni, mert rájöttem, hogy küzdeni ellene felesleges. (Olyankor bőgök, tombolok, és kiadom a stresszt – erről is sokszor írtam már.) És nem vagyok mindig magabiztos. Tudok zavarban lenni, leblokkolni, mint bárki más.
Azt se képzeld, hogy engem mindenki szeret, engem sosem bántanak, nem kapok nagyon durva megjegyzéseket, hogy soha nem voltak kemény leckéim az élettől, veszteségeim, kudarcaim, pofáraeséseim. Én is tudok hülye döntéseket hozni, hibázni, meggondolatlan lenni.
Nem azért vagyok jól, mert ezek nem voltak.
Mindezekkel együtt vagyok jól. Ez azoknak rossz hír, akik azzal tologatták eddig a változást, hogy erre úgyis születni kell, vagy hogy meg kell várni, amíg minden rendben lesz, mert a boldogság majd akkor eljön.
Kócos vagyok, fáj a hasam, mocskos a konyha.
Jó itt.
Te komolyan azt állítod, hogy nem ilyen minden napod?
https://www.youtube.com/watch?v=2UUKVPC4Fq4
Egy világ omlott össze bennem. LOL
Helyes, borítsuk csak a világokat! :)
egyszerűen IMÁDLAK!!! <3 <3 <3
Kedves Via!
Köszönöm az írásodat.
Sokat segít abban, hogy ismét ráébredjek – senki sem tökéletes, még ha én úgy hiszem sem.
Szoktam irigyelni másokat, hogy milyen jó az életük. Nekik mindig minden sikerül, jókedvük van, mintaanyák, tökéletes háziasszonyok, szeretők……nekik egy nap 48 órából áll, nekem pedig csak 20-ból.
Szégyellem magam, amikor fáradt vagyok és nincs kedvem semmihez, csak henyélni, olvasni, vagy bámulni a tévét. Lelkiismeret furdalásom van, hogy inkább a szaladó lakást kellett volna rendbe tenni, vagy meleg vacsorát készíteni. Nekem pl. teher mindennap főzni, (nem is a kivitelezés miatt, hanem az ötletszegénység és a munkahelyi beosztásom miatt) és megemelem a kalapomat azoknak akik ezt teszik.
A szülésem után éreztem hasonlót. Amikor olvastam, láttam ismert nőket akik nyilatkoztak a szuper könnyű szülésükről, meg hogy milyen jó szoptatni, ez is szuper az is szuper-minden szuper….
Én egyik gyerkőcöt sem tudtam szoptatni, pedig mindent megtettem érte. (anyai hajlam :( ) Emiatt nagyon sz@rul éreztem magam.
A biztosítékot az verte ki nálam, amikor a szülése után 4 nappal, kora reggel egy egész stáb forgatott egy ismert hölgynél. Ő gyönyörűen, mosolyogva mesélte a tökéletes házában, a tökéletes családja körében, a tökéletes szülését. Mondanom se kell, hogy a párom délután tökéletes :) romjaimban talált, és sírva mondtam el neki min vagyok kibukva. Szerencsére felnyitotta a szemem, hogy én is nézhetnék így ki, ha hajnali 5-kor a sminkes, a fodrász és a stylist kezelésbe vett volna, valamint lenne egy házvezetőnőm is.
Akkor rádöbbentem, hogy igaza van. Én meg nagyon hülye vagyok. :)
Nagyra becsülöm azokat a nőket, akik igenis felvállalják és le merik írni a nehéz szülést, vagy a még nehezebb és kihívásokkal teli kismamaságot. Ugyanis erről nem divat beszélni, így nem készül fel rá az ember. Engem pofonként ért, hogy baromi nehéz időszak ez egy nő, -sőt az egész család életében.
Ezzel a történettel azt akarom mondani, hogy most is sokszor elfeledkezem arról, hogy mindenkinek vannak rossz napjai, senki sem olyan szép, boldog, sikeres, tökéletes…. ahogy azt hiszem.
( most is ahelyett, hogy mennék takarítani ahogy terveztem, itt írkálok -de nem érdekel. )
Imádlak Via! <3
Ja, és hetek óta szőrös a lábam. :))))
Via, remélem, meggyógyultál azóta! Hát igen, mindenkinek vannak szar napjai, csak nemtom miért, de már szinte ciki lett az ilyet bevallani, mert miértnemvagyfrissésüde-ésagyerekeidszaladgáljanak-vidámmosollyalazarcukon-rózsaszínháttérfehércsipke-ésvagyteatökéletesüzletasszonypluszban. Ha bevallod, hogy szarul vagy, sokan ítélkeznek, mert szedd már össze magad, ne nyavalyogj, Afrikában éheznek, ha bevallod, hogy rendben vagy, akkor bezzeg neked könnyű.
Mármint tudom, hogy itt konkrétan nem ítélkezik senki, csak úgy általában a médiában meg azok, akik nem is ismernek, akiknek a véleményére sz@rni kéne, csak az se mindig jön össze.
Én ezt az egészet életem mottójává tettem: “I know I’m not perfect, but I can smile”. (és erre kaptam, hogy mi ez a szomorú idézet?????)
Hol szomorú ez az idézet? Jéééézusom.
Már 90%-ban megvagyok, a maradék 10% ilyenkor még hetekig tart (könnyebben köhögök egy darabig – asztma örökség), de az normális nálam, a lényeg, hogy a munkaképességem visszaállt a helyére. :) Bár azért pár nagy alvást még mindenképpen beiktatok. Köszönöm mindenkinek a drukkokat! Reméljük, hasonló nyavalya legközelebb a menetrendszerinti tavaszi gyorssal jön csak, és idénre végeztünk. :)
Szerintem tojd le, aki szomorúnak mondta! :) Nekem tetszik! És gondolj bele, a legtöbb embernek pont a legegyszerűbb dolog a legnehezebb; MOSOLYOGNI! Pedig az a kulcs. Esküszöm! ;)
Kedves Sorstársak, Kedves Via! :)
Örömmel olvastam az írásodat (most is) és a hozzászólásokat is. Nagyon sokáig tartott mire végére értem, de megérte!
Először is, Via, így szeretünk, így vagy hiteles, így vagy még inkább szeretni való! De tényleg! Örülök, hogy nem vagy “szupervúmen”, akkor nem lenne az egész ilyen vonzó, őszinte és valóságos.
Kedves Többiek, hihetetlen volt olvasni, a szintén mély és őszinte kitárulkozásokat. Néha a gyomromba mart a szomorúság, néha egy-két mosoly és megannyi: “AHA”! Vicces volt, hogy kb. az első hozzászólások között találtam olyant, akinek azonnal válaszolni akartam, de mondom olvasok még egyet és majd utána, s ez így ment egy órán keresztül… És amiért úgy vélem sokan azért írtok itt “kisregényt” mert Ti sem mondjátok el senkinek ezeket a sérelmeket, ezért itt elmondjátok hát mindenkinek. Üzenem a világnak, NEKTEK sorstársaknak, hogy igen, nekem is vannak striáim, néha olyan mélypontra süllyedek (többek közt PONT HÉTFŐN!!!) amikor az öngyilkosság gondolatával játszom, csak ez egy olyan csúnya dolog, hogy már attól szégyellem magam, hogy hogy juthat ilyen az eszembe, nomeg röhögök magamon, mert tudom, hogy SOHASEM merném megtenni! Aztán meg MINDEN RENDBE JÖN MEGINT és rájövök, hogy az ÉLETem CSODÁLATOS, amiért igazán kár volna. Plusz van egy gyönyörű, okos, imádni való kisfiam és egy szuper-pasim, aki ha még néha az őrületbe is kerget, a legjobb dolog az életemben… Szóval egy szó mint száz, ha mélyponton vagyok/vagyunk, mindig érdemes átkapcsolni, az élet habos …khmm izé, naposabbik oldalára ,,…olvéjz lúk on dö rájt szájd of lájf… füfü, füfüfüfüfüfüüüü….”
Mondom, nekem se megy azonnal, de az aktívan most is nehéz napokat élőknek kívánom, hogy tudják, csak egy pár percre is elgondolni miért is hálásak az életben. És én most nagyon hálás vagyok Viának, a bátorságáért, hogy ennyiünket megszólított nyílt őszinteségével, mert mi is tudjuk, jó lenne tökéletesnek lenni, de az csak a mesében van… :D DE! mi nők és egyes anyatigrisek :) így vagyunk jók ahogy vagyunk. Érzelgősek, hisztérikák, teltek, striások, de TELE SZERETETTEL ÉS ODAADÁSSAL, amire igazán csak egy NŐ képes! Puszi Nektek! Fel a fejjel!
Ez annyira jókor jött hét közben, ami kiemelten sz*r volt, hogy sajna akkor még időm sem volt annyit írni, hogy köszi! :) De túléltem, ami nem volt fontos, az később lett meg – pl. mosás, ami azért volt szerencsés, mert 2 nap csúszással tűnt fel, hogy a pizsim is véres lett…így egy mosással és áztatással minden meglett. Azt hagyjuk, hogy kb. 2 éjjelt így aludtam benne és fel sem tűnt :P
Ma már nekem sem gond, ha mégsem minden “perfect”, de sajna ára volt, hogy ezt megértsem, mert nem így neveltek. Úgy 80-90%-ban neveltetésem ezen részét már sutba vágtam ;) Így kb.-ra összeáll az életem néha (gyakran?) nem úgy megy, de igyekszem, igyekszem, hogy pozitívan éljem meg a dolgokat. És ezt sokszor amúgy a Te írásaid, meg az itteni reakciók és a barátok is segítik. Ezért ma már jóval ritkábban érzem magam mártírnak és sz*rnak :) Megtanultam elengedni dolgokat és beengedni dolgokat. Na jó, a futás is sokat segít – Úristen, én futok, aki mindig utálta :) a határokat feszegetni jó.
Ja és nekem is vannak striáim, bár nincs gyerekem, de a lelkem változásainak a nyomai és a lábas is szőrös, de úgysem látszik messziről :) Legalábbis ma reggel senki nem kiáltott utánam a Margitszigeten futás közben, hogy epiláljak sürgősen ;)
Most volt időm végigolvasni a cikket is, meg a kommentáradatot is, és csatlakozom az előttem szólókhoz:KÖSZÖNÖM!
Hogy miért? Mert az elmúlt hónap baromi mély gödréből, amiből két hete még nem gondoltam volna, hogy egyhamar el fogok tudni kezdeni kimászni, múlt hétvégén sikerült elindulnom felfelé. A környezetemben lévő embereknek csak a töredéke tudja, hogy mennyire voltam mélyen, mert a munkakörömből fakadóan a munkaidő kezdetén teher elzár legbelülre, mosoly az arcra, és indul a mandula. Ha “beledöglök is belül”, akkor is azt kell látniuk, hogy rendben vagyok. Nem, nem mindig sikerült, voltak jobb és rosszabb pillanatok, de baromira igyekeztem, mert az én problémám, nekem kell megoldani, sőt: nekem meg kell tudnom oldani. Még ha azt érzem is, és minden sejtem azt is sikítja, hogy heeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeelp! Nagyon mélyre kellett jutnom, hogy teljesen kétségbeesve összeszedjem minden bátorságomat és a büszkeségem morzsáit, és segítséget merjek kérni. Kaptam, csak kérnem kellett.
Bár még messze vagyok az alapjáratomtól, meg a gödör szélétől, de már képes vagyok őszintén mosolyogni, őszintén örülni annak, ha sikerült lekötnöm 17 izgága férfiember figyelmét egyszerre (mire találták fel a szoknyát?), örülni annak, hogy süt a nap. És a vermemből kifelé kecmeregve nagyon jól esik az ilyen írás, aminek szinte minden szavát egyetértve-bólogatva tudom olvasni, mert mélységesen értem, miről beszélsz, miközben már látom a saját alagutam végén a fényt. Vágom a centit, számolom a napokat, mert minden egyes nappal egy lépéssel közelebb vagyok a Teljes Megoldáshoz. Miközben minden nap hálát adok azért, hogy van két kezem, két lábam, tudok lélegezni, fenntartani önmagam, és sikerült meglelnem a kifelé utat.
A testem elfogadásában meg még van mit tanulnom nekem is. De majd az is menni fog. Kész.
És még egyszer köszönöm! ♥
Olvastam egy tök jót, kicsit pátoszos, de nagyon megérintett. Nincs fény az alagút végén – te vagy a fény. ♥
Nem, Ő hoember:)
Köszönöm, ezentúl dolgozom az újabb identitásomon: fényes hóember! :) – ha már egyszer én magam vagyok a fény is, meg a hóember is ♥
Ilyen leszel: https://cdn.prakticideas.com/wp-content/uploads/2013/11/light-bulb-crafts-snowman_3025b133d3ec7750ba539e8eb99c4f16.jpg :))
A kócos hajamat összefogtam, a hasam hálisten nem szokott fájni, a konyha viszont itt is mocskos – de a baba alvásidejét nem pazaroljuk holmi takarításra :D
Pont tegnap kérdezte a férjem, hogy “olyankor szoktál (…)ni, nem?” (tetszőlegesen behelyettesíthető). Már amikor alszik a lány. Mondom megőrültél? SEMMIT nem csinálok, ami zajos, minden percnek örülök, amikor alszik, az a saját nyugi-időm. :)
Végigolvastam a kommenteket is, és örülök, hogy ennyien vagyunk nemtökéletesek. :) A testemmel kapcsolatban meg arra jöttem rá, hogy furcsa mód pont a szülés (meg az azutáni regenerálódás) óta vagyok teljesen rendben magammal. Én is kentem a hasamat amúgy, főleg a placebo hatás meg a testápoló fincsi illata miatt, aztán az utolsó két hétben mégis rám ugrottak a csíkok, nem volt szép tőlük. :D Ezen egy darabig elrugóztam, de aztán rájöttem, hogy egyrészt alig látszanak, másrészt tizenéves korom óta vannak a TÉRDEMEN is basszus, egynéhánnyal több mit számít. Szóval itt van a testem, és
– egészségesen működik (kivéve a rövidlátást, de azt óvodáskorom óta volt időm megszokni)
– egész hatékonyan elvisz A-ból B-be, legyen szó teljesítménytúráról, gyerekkel a hátamon bevásárlásról vagy úszásról,
– szültem egy gyereket, és mindketten rendben vagyunk ♥ én meg kb. 90%-ban vagyok ugyanolyan, mint előtte
– bírom az éjszakázást is (nem buli, hanem baba miatt. Az ivást szerintem annyira már nem bírnám :D)
Na most ezek után számít bármit is, hogy nem az uszodába menés előtt egy nappal szőrtelenítettem, vagy hogy fodros és csíkos vagyok mindenféle helyeken? A leszaromtabletta és a “hé, emberek, én erre MIND képes voltam” hozzáállás sokat dobott az önbizalmamon, úgyhogy nagy-nagy nyugalommal és természetességgel végzem a vizuális környezetszennyezést. :)
Na, most kenem a billentűzetre a lekvárt…
Szóval: teljesen jó meg igaz:)
Engem azért még zavar a szőrtelenítés meg pont szerettem a hasam, de akár már túl is léphetnék rajta:)
Most kezdtem 18 évesek közt gólyaként, csupa hamvas bőr, csillogó szem… kicsit lenyomta az első napjaim. Azóta viszont rájöttem, hogy tényleg tök jó most, és a korkülönbség az én esetemben inkább előny. Semmi kedvem a bizonytalansághoz, hogy hogyan fogok boldogulni, meg a családi kínlódásokhoz… Nekik még párt kell találniuk-cserélniük nekem meg itt van tök jól beállva, csodagyerekekkel meg minden:). Az “én már sosem fogok flörtölni” helyett lett a “már nem kell megszoknom senki más lábszagát”:)
Vizuális környezetszennyezés ez:https://www.neatorama.com/pet/2013/04/06/Dogs-Wearing-Pantyhose/
Gyerek háton bevásárlás: nekem rendszeresen lopják az epret- gyümölcsöt vagy belekapaszkoddik a kicsi arrajárókba. Meg sz=lnak, ha a hátamra kente a kolbászt. Ha utána még a mentafagyit is, akkor nagyon nemzetiszínű vagyok.
Jajistenem, miért. Szegény kutyák. :D
A szőrtelenítésben mi zavar? Nem akarod, hogy kelljen, vagy neked is fontos, de utálod művelni?
A “lábszag”-ügyben egyetértek, nekem mindig az jut eszembe, hogy mennyire isteni, hogy nem kell magyaráznom magam itthon.
Szerencsétlen kutyák. Jajj.
A hordozással mi még nem tartunk itt, a lányzó egyelőre a sapkáját bontja le nagyon profin, hiába kötöm akár duplára… :D
Hahh, a zegyetemre nekem is vissza kell merészkednem, befejezni a befejezhetetlent :P Túl sok melóm van benne, hogy veszni hagyjam, de egy kicsit még gyűjtöm a bátorságot…
Gátlásos vok, és ha 2 szál is van szerintem már mindenki azt nézi:) Mivel még nem jutottam el tschuli szintjére, én gátlásrohamokat megelőzendő inkább tuti csigában megyek stramdra. Vagy nem megyek, ami tekintve hogy az egész lényege idegen számomra, nem nagy áldozat:)
Én is ilyen voltam sokáig, de folyamatosan feszegettem a határokat (tudod, kis hang már elájult a sikítozástól). Idén nyáron buldózerrel rontottam a határoknak: kimentem az utcára úgy, hogy térdig érő szoknya volt rajtam, és csak 70%-osan volt precíz az epilálás (eluntam :D), és senki nem dobált meg büdöstojással!
Szerintem ha valamit megbámulnak, az a hónalj+ujjatlan, de a lábadon egy-két pihe vagy szálacska (de még pár tucat sem) annyira nem feltűnő. Vagy esetleg csókolgatják a lábad nyomát, és azért látják? Hát, akkor meg nézzék csak! :))
Most olvastam ezt a bejegyzést, és csatlakozom az előttem szólókhoz, annyira jól jött! És szokás szerint imádtam végigolvasni a kommenteket is, mert ennyi inspiráló, jófej “három dimenziósan” valódi nőt sehol máshol nem találnék egy helyen.:) Látni, hogy mások fejében is sikít a pánikolós hang, hogy mások is zsonglőrködnek több munkahellyel, koszos mosogatóval, sulival, párkapcsolattal/családdal, náthával, és mégis tudnak pozitívak lenni és nem nyafogni, ez nekem is segít lendületet venni amikor legszívesebben halógödröt ásnék és belevackolnám magam kényelmesen.:) (Nem, ez nem az a követendő fajta “legszívesebben”-mondat…:D)
Ez most nagyon kellett nekem is! Köszi!
Köszönöm a bejegyzést. Világossá vált számomra, hogy nem szabad elhinni, hogy másnak semmi gondja nincs és tökéletes az élete. Azt hiszem hogy senki se szeretné a más gondjait megoldani és a más életét élni, mindenkinek kijut bőven. A jó az, hogy ha még néha ránk nehezednek is a problémák és a gondok, azért mindig van megoldás mindenre. Ha a saját problémáimat nézem, akkor tudom, hogy azokat csak azért kapom, hogy ezekből erősödjek és tanuljak. Minden új helyzet vagy probléma egyben egy új kihívás is. Az a baj, hogy néha hajlamos vagyok átesni a ló túlsó oldalára és reménytelennek látni a helyzetet. De ez is csak nézőpont kérdése. Azért jó, hogy ilyen dolgokról is írsz Via, mert így legalább mindenki láthatja, hogy másnak is vannak rossz időszakai, sőt most, hogy olvastam a bejegyzéseket rájöttem, hogy másoknak még sokkal több problémája is akad, mint nekem. Jó hír: mióta a cikket olvastam kevesebbet panaszkodok és többet teszek azért, hogy jól érezzem magam, úgyhogy millió köszönet! Végre nem akarok tökéletes lenni és mindenhol maximálisan teljesíteni! Gyógyulj meg és még sok sok vidám és szomorú témájú cikket írj nekünk! :)
Ez szenzációs volt :-)
Sziasztok!
A cikk csodálatos, Via jó tudni, hogy neked is beszélnek a hangok ;-) -nálam is szoktak… :-D és egyben köszönöm minden hozzászólónak is, mert így egyben az igazi, hogy látom ennyien vagyunk úgy tökéletesek, hogy nem vagyunk azok, mert ettől én is megnyugszom :-)
Én igazából tavaly karácsonykor éreztem rá miért jó eltörölni a maximalizmus iránti igényemet. Ősszel váratlanul meghalt anyósom -egyik reggel nem ébredt fel…-és onnantól kicsit mélyrepültünk, betegek is lettünk szép sorban, Férj, Gyerek és advent 4re kiütött egy mandulagyulladás, hogy felnőtt létemre sírva ébredtem, mert úgy fájt… Szóval azt mondtam az Uramnak, na ide figyelj, nem lesz 4 fajta főétel,- úgyse éhes senki és csak dobjuk ki- és tortából is elég egy -mert mindenki beiglizabáló és már 16!!!tekercset sütöttem 4ünkre és fogyott el…- és tojom le az ablakmosást is… Tudjátok mit? Elég volt a kaja, nem kellett a Bilagit :-P -senki nem éhezett, ne hívjátok az Unicefet- ráadásul “hót” nyugalomban és békében telt az ünnep, mert én se merítettem le nullára az aksim már szentestére a nagy perfect háziasszonyságomban.
Azért persze meg tudok néha pukkadni a ‘mindig minden készen van és én is mindig csini vagyok és sminkelt és a hajam is frissen mosott’ Sógornőmtől- jelzem példaképem kicsit :-) – de mi van, ha neki is vannak ilyen “perfect day”jei csak nem látom… egyszóval KÖSZÖNÖM, Mindenkinek aki nem tökéletes és vállalja <3
BIZTOS, hogy vannak ilyen napjai, csak nem beszél róla, de nem is kötelező. Attól még az érvényes. Sőt, simán lehet, hogy ő rád gondolja, hogy hú, bezzeg neked X meg Y dolog van, ami neki nincs. Mennyit látod amúgy a sógornődet? Be van kamerázva a lakása? Komolyan, ne szorozzuk fel az emberek jó passzait, hogy akkor biztos mindig és folyamatosan olyanok.
Köszönöm ezt a cikket, Via.
Szerintem helyrebillent egy egyensúlyt. Azt mondjuk soha nem képviselted szerintem sehol, hogy tökéltes lennél vagy annak kéne lennie bárkinek is (söt, épphogy nem!), de mivel a cikkek nagyrésze úgymond pozitív hangvételü, az emberben felébred az igény (bennem legalábbis többször felébredt már), hogy “hadd lássam/lássuk már a koszosat, feketét, csúnyát, nehezet, inkompetens-tanácstalant, stb.-t is” Nem azért, mert ebben kéne tocsogni órákig, hanem mert jó _látni_, hogy debizony, ott van az mindenkinél.
Egyébként évek óta “agymosás” jelleggel olvasom a blogodat, a lehetö legjobb értelemben. Mossa ki belölem (sok más önismereti munkával együtt természetesen) azt a sok “generációs lerakódást”, hogy milyennek kell lenni.. Helyette tanulom (azt hiszem ezen a blogon kb mindannyian), hogy hogyan bánjak jól magammal meg az életemmel.
Köszönök mindent amit ebben kaphattam töled eddigis!
és jobbulást/gyógyulást:)
Meglep, hogy milyen sok embernek újdonság ez. Pedig szokszor írtam erről, és a dühkiadásról, plusz a könyvemben egy egész fejezet szól a mélypontról, és a kudarcok kezeléséről is. Megírtam a blogon az epeműtétemet és a gyászmunkámat is. A Hangoutsban beszéltem arról, hogy milyen volt kamasznak, és hogy messze nem én voltam a népszerű, körbeimádott lány, és ezt nem is viseltem könnyen.
Úgy látszik, hogy amikor valaki önostorozásra keres indokot, a nyilvánvaló bizonyítékokat hajlamos figyelmen kívül hagyni.
Annyira szeretlek Via, köszönöm ezt az írásodat, annyira bátor és valódi vagy!
Gyógyulást kívánok és még sok-sok ilyen őszinte cikket, nagyon jó olvasni!
♥♥♥♥
Via! Ez a cikk nekem most életmentő. Bűntudatom volt egy darabig, hogy itthon vagyok a kisfiammal, de nincs időm főzni, inkább rendelem az ebédet amiből az alig egy évesem is eszik, ( kifordult a szájából a párolt zöldség és csirke, ennyit a babaszakácskönyvben lévő menüről) rámutatott a rizses húsra és jóízűen falatozott. Napközben nem túl jó alvó a fiam, ezért amint lecsukja a szemét forgószélként közlekedem, hogy végezzek a dolgaimmal, de tegnap annyira szépen sütött a nap, hogy kimentem az erkélyre az ebéd utáni kávémmal és a jó pár napja elmaradt babanaplót írtam, közben kipillantottam és gyönyörködtem az ősz színeiben. Az utolsó korty kávénál fel is ébredt a legényke, de örültem annak a nyugodt fél órának és nem bosszantott, hogy nincs letörölve a por. Jobbulást Neked és köszönöm, hogy vagy :)
Nekem a nagymamám a folyton takarító- minden tökéletesen működjön- mindennel végezni kell, ahogy kitaláltunk, még ha a végére kifolyik a belünk akkor is típus… (azt is írhattam volna,, hogy akkor is megcsináljuk, ha belehalunk, akkor is úgy lesz…:()
De nekem ezzel csak kis koromban volt példakép, most már nem csinálom utána ezt az akkor is, ha belepusztulok dolgot… nem akarom rosszul érzeni magam, amire végzek mindennel… sokszor látom rajta is, hogy utána annyira kifárad, hogy utána napokig csak piheg és regenerálódik (74 éves).
A kitartóságában (makacsságában) viszont példakép a számomra, bár ezt csak úgy hallom vissza általában magamra vonatkozóan, hogy makacs vagyok… :)
Én pozitívan állok ehhez: a makacsság rokonságban áll a kitartósággal! :D
És az jó dolog.
:)
Makacsnak lenni jó, csak ne hülyeségekhez ragaszkodjunk. :)
Így van! :D
Szia Via és sziasztok, nem igazán szoktam itt hozzászólni, de ehhez most muszáj. Kisregény lesz, de a vége a lényeg. Nagyon jókor jött ez a bejegyzés, nekem is. Óriási a felfordulás most körülöttünk. Szükségből – alakuló munka és lakásügyek miatt – eddig kétlaki életet éltünk, én és a hét hónapos kislányunk A városban, férjem B-ben, ahol mi is gyakran megfordultunk anyósomnál, és itt kapcsolódnék a bejegyzéshez. Mert akárhányszor eljöttem onnan, éreztem, hogy valami nem oké. Rosszul éreztem magam, mert én nem tudok az egy darab tündér gyerekem mellett (tényleg álomjó, édes, okos, szép baba, kívánni se lehetne tökéletesebbet) haladni semmivel, anyósom pedig hatvan évesen egyszerre két unokára vigyáz (egyik az én gyerekem), miközben ebédet főz, vasalja a férjem ingét (no comment), terít, mosogat, nála – látszólag – mindig minden tökéletes, csak a jó dolgokról lehet beszélni, mintha attól szűnnének meg a rosszak, hogy nem beszélünk róluk. Én pedig itt voltam a -végre – összedobozolandó lakásban, és emésztettem magam. Lusta vagyok és összeszedetlen – ment a belső monológ. Mérges voltam anyósomra, és ha hiszed, ha nem, te is eszembe jutottál, Via. “A hogy van az, hogy valakinek ennyi minden mellett még arra is van ideje, hogy” – című játszmát folytattam, míg végül arra jutottam, még a bejegyzés olvasása előtt, hogy: sehogy. Mert ez tényleg nem igazi, nem őszinte, nem emberi. Lehet, hogy szakmai ártalom ez nálam, de engem mindig sokkal jobban érdekelt a mélység, mivel abban mutatkoznak meg az igazán emberi dolgok. Ahol nem látok mélységet, ott nincs őszinteség, és az nekem mindig gyanús, sőt, dühítő. Lehet, hogy nem lesz nálam minden az élére állítva, sőt, lehet, hogy soha nem fog menni a zónázás – akárhányszor belefogok, csak kudarc ér, de az biztos, hogy én leszek a gyereke(i)m számára a legjobb anya (és nem azért, mert tökéletes vagyok vagy mert tökéletesnek szeretnék látszani). és még annyi minden másban vagyok jó.
Sokkal közelebb kerültél hozzám ezzel a bejegyzéssel és nagyon örülök, hogy megtiszteltél azzal, hogy megismerjelek. Aztán csak előre, illéri ;)
Köszönöm. ♥
A zónázás csak egy mankó. Gyakorlatilag minden hónapban újra lehet kezdeni, és jutsz, ameddig jutsz. A semminél az is jobb. De tudod mit? Még a semmi is jó. :)
Szerintem van egy egészséges középút a “csak jóról beszélünk” meg a “folyton panaszkodunk” között. Mindkettőbe bele lehet őrülni…
Én köszönöm <3 a zónázást pedig nem adom fel, de megbocsátom magamnak, hogy újra és újra minden felborul, ha évente/félévente költözünk. Egyébként tök jóban vagyunk anyósommal és én is sokat tanulok tőle, csak abból lett elegem, hogy rögtön fölösleges hisztinek/panaszkodásnak bélyegzik sokan, ha nevén nevezzük a dolgokat. Ez egy szar nap/nehéz időszak. Majd jobb lesz, de most elértem a határaimat. Ha ezeket nem mondjuk ki semmi/senki nem segít, csak felgyűlik és bűzlik, de hát neked magyarázzam? :) jó, hogy megírtad, ez a lényeg.
Közben az eső is elkezdett esni, itt ülök az A-ból B-be tartó vonaton, annyi cuccal, hogy gyerek nélkül se bírnám, de itt szuszog rajtam a babám, és ettől lesz végül minden nap tökéletes :)
Az én anyukám is ez a mindenre képes egyszerre-típus, és még lelke is meg jókedve is van mellette bőven. Hatalmas példakép nekem:-)
Sziasztok! Tegnap regisztráltam, mert muszáj volt hozzászólnom ehhez a cikkhez, de nem tudtam ilyen jól megfogalmazni, hogy pontosan miért is érzem magam rossz háziasszonynak. :D Egyébként tényleg szuper-jó a kapcsolatunk az anyósommal, de mióta fiam van, hát csapnivalónak érzem magam.
A zónázás is nagyon tetszik, de nálam nagyon másképp kell működnie, mert a sosem tudom mi vár rám. A férjem 3 naponta dolgozik 24 órát, úgyhogy mikor itthon van, általában pihennie kell, hacsak nincs egyéb teendő (bár legtöbbször van). Szóval 3 naponta csinálok nagyobb takarítást, kivéve, ha éppen “tökéletes” napom van. :D
Könnyű azt hinni, hogy aki látszatra könnyen boldogul, annak minden tökéletesen működik az életében. Ezért örülök, hogy így “kiáramoltál”. Köszönöm ezt a bejegyzést és a többiekhez hasonlóan én is jobbulást kívánok! :)
Nekem sem tegnap sem ma nem volt az a tipikus minden összejött napom… szerencsére. :)
Olvasni mégis szuperjó volt a cikket!
Úgy érzem ettől leszel számunkra emberi és nem egy elérhetetlen valaki, aki blogol. (Emlékszem, amikor először írtam kommentet az egyik cikkedhez eszembe sem jutott, hogy válaszolsz is rá… arra gondoltam, hogy maximum majd egy- két olvasód fog rám reagálni… de nem, egy kb. fél órán belül írtál és én úgy örültem neki, hogy nagyon, még most is emlékszem rá. :D)
Amúgy meg ezért a cikkért szerintem senkinek nem jutott eszébe kitagadni téged. :)
Örülök, hogy te is emberből vagy és épp ettől lesz minden hiteles, amit írsz és tanácsolsz. Ettől érezhetjük mi is azt, hogy akár nekünk is sikerülhetnek a dolgok és közben nem kell halálra stresszelnünk magunkat közben, hogy nem fog… Pont az őszinteséged és a közvetlenséged (és hogy nem takargatod a hibáidat vagy gyengeségeidet) a leghatásosabb “légypapír” az írásaidban, ami ideragasztja a betévedő olvasókat. Én is így jártam és szerintem sokan közülünk. :D
Örülök is neki, azóta tudatosabban élem az életem és jobban érzem magam… sokszor a szavaid csengenek a fülemben, hogy így meg úgy és rögtön lenyugszok, vagy megjön az önbizalmam, hiszen én sem vagyok kevesebb, mint más… :)
Ja és nekem a legésszerűbb és leggyorsabban ható mondat az, ha ideges leszek valamiért, vagy frusztrál valami, hogy: Ha most végigaggódom/végigbosszankodom az egész napot, akkor sem lesz könnyebb a helyzetem, nem tudom jobban megoldani (inkább csak rosszabbul a feszültség miatt) és amúgy is, nem segítek senkinek (főleg nem magamnak) azzal, ha idegbeteg vagyok. Higgadtan, nyugodtan könnyebb megoldani bármilyen problémát. Nekem ez bejött- azaz mindig bejön, mert igaz, amit mondok és elég gyorsan meg tudom győzni magam ezzel… :D
Köszi mindent Via: az őszinteséged, a nyíltságod és azt, hogy ezeket nekünk “elmondod”.
Egy jó könyv jutott erről az őszinteség témáról az eszembe, ami a nyíltszívűségről és a sebezhetőségről szól: Brené Brown: Batraké a boldogság.
Az elején nekem is kicsit furi volt, de aztán ráéreztem a lényegre és igen, tetszik! Ajánlom mindenkinek!
Ez egy kicsit nagy regény lett… bocsi
:)
Nem bocsiiii! Sokszor kell még elmondanom, hogy itt szabad hosszút kommentelni? :)
Tudom, hogy nem tagadtok ki, de hát a sikítozó hangra pont két dolog jellemző: nem racionális, és észérvekkel nem lehet lenyugtatni. Úgyhogy én azért is nem szoktam ezzel szórakozni. :))
Tudod Via, nekem példakép vagy. Azért szeretlek csak mert. Mindig akkor írsz ilyet (telepátia vagy nem tudom mi) amikor szükségem van rá!Köszönöm!!!
Kollektív tudattalan! :) ♥
Telitalálat a cikk most, az után a hétvége után, amit direkt meghosszabbítottuk két nap szabival, hogy együtt legyünk a férjemmel, mielőtt elutazik több hétre, de sikerült összeszedni valami vírust így hát együtt töltöttük ugyan, de a tervezett programok helyett az ágyban. Mellesleg én se tudom az időt, mikor voltam utoljára beteg…Nos, nézzük a jó oldalát, kényszerpihi még legalább két napig, de már legalább cikkírós állapotban, így az legalább haladhat. Jobbulást minden sorstársnak és nagy köszönet a cikkért.
Számomra van valami bámulatra méltó abban, hogy milyen sokszor és milyen sokan tökéletesnek érezzük a cikkeid időzítését; mintha lenne valami univerzális hullámzása az életünknek, amitől érzi az ember, hogy nincs egyedül, és ez, nekem legalábbis, legtöbbször erőt ad. Igazán szerencsések vagyunk, hogy van köztünk valaki, te, Via:), aki megszólal és általad kapcsolatba kerülünk, és, ha virtuálisan is, de a közösség erejét érezve küzdünk az ‘elemekkel’, örülünk vagy éppen együtt gondolkodunk.
Mindig csodálom a bátorságod; most az ragadott meg, hogy igenis lehet azzal a sikító hanggal együtt is bátornak lenni; szóval, hogy a bátrak sem vegytisztán ‘bátorkodnak’, hanem nekik is ott vannak a kérdőjelek. …akkor talán én is megpróbálhatnám? :) Köszönöm a cikket, Úgy vagy jó, ahogy vagy, csomagban!:)
♥ Boszorkányság. Vagy csak sokan ugyanabban a cipőben járunk, és jól idegyűltünk. Én nagyon örülök neki. :)
A menj idöben aludni-t nekem sem sikerül mindig teljesitenem. Vasarnap sem. Igy a hetföm nekem sem indult jol (gyerekek reggeli nélkül mentek oviba-bölcsibe, és még így is elkéstek). Aztán végre hajat mostam (pár napja halogattam), és elfelejtettem a balzsamot. Azota sem tudom kifésülni a hajam… aztán mentem az oviba elhozni a nagylanyt, es elfelejtettem elzarni a kaja alatt a gázt, ujjnyi vastagon odaegett, fözhettem ujra. De tegnap valahogy tudtam mindezen nevetni, es ugy is voltam vele, hogy inkabb nem csinalok semmit, mert ugy is balul sül el. Azert meg delutan sikerült ugy belerugnom egy ajto elebe, higy azt hittem eltörött a kis lábujjam (de szerencsere csak zuzodas, ma mar elviselhetöen fáj). Szoval nekem sem volt jo napom, csak -szamomra is meglepöen – türhetöen tuleltem.
Drága Via!
Köszönöm, hogy megírtad. Épp iszonyú jó hangulatomban olvastam el, de akkor is jó volt. Kedvenc bejegyzés. A többi ezer mellett. :)
Ezért kedvelünk, mert mutatod az utat a komfortzónánk tágításához, és erőt adsz ilyen önleleplezésekkel. Azokat a dolgokat mondtad ki, amelyek mindannyiunkat megbéklyóznak, és öröm volt őket olvasni, hogy mind ledobtad magadról.
Gyors gyógyulást kívánok és még sok-sok-sok nagyon jó írást.
Köszönöm/-jük
Viki
Kedves Via!
Én is nagyon köszönöm ezt a cikket. Ki fogom nyomtatni, mert érzem, hogy ez fog engem kihúzni a gödörből. Nagyok az elvárásaim magammal szemben, amit legtöbbször ilyen-olyan okból nem tudok teljesíteni, amitől viszont nagyon rosszul érzem magam. Adrica hozzászólásából is sok mindenben magamra ismertem, pl. “Mégis, mit akarok, este 10-kor még főzőcskézni, csak azért, mert megállok még a lábamon?” Gyakran azon kapom magam, hogy az alvásra is úgy tekintek, mintha valamiféle luxus lenne, nem pedig egy létszükséglet. Ha pihenek, kikapcsolódok, lelkiismeretfurdalásom van. Ez pedig így nem élet. Úgyhogy teljes agymosáson dolgozom, át kell állítanom valahogy magamat, mert így elmegy az élet élés nélkül…
Minden jót kívánok!
Olyan sok embertől hallom azt a kifejezést, hogy “jól megérdemelt pihenés”. Szerintem alapvető hiba, hogy a pihenésre mint jutalom gondolunk. Nem az. Levegőt venni és enni sem az. Pisilni és szexelni sem. :)
Mostanában sűrű az élet. Hazaérek a munkahelyemről, egyből átkapcsolok az “épülő B-vágányra”, és azon loholok tovább. Ahogy a párommal viccesen le szoktuk írni a helyzetet, “kiveszek egy kis szabadságot, hogy végre tudjak dolgozni is”. :D Lassan épül, és mindig újabb feladatok jönnek, közben a háttérben tornyosul ezer dolog, aminek utána kellene nézni, el kellene intézni, ki kellene találni, meg kellene csinálni. (és a háttérben vannak kisebb C-vágányaim is)
Az utóbbi időben eléggé elkeseredtem, hogy nincsenek meg a rutinok, megint nem főztem, 3 hónapig tervezem, hogy sütit sütik, és a végén nem megsütöm, hanem elvetem a tervet, egy hétig parkol a széken a vasalt ruha, mire elpakolom.
Én nem az a típus vagyok, aki a végtelenségig túlhajtja magát, hanem az, akire ha rászakadnak a feladatok és a stressz, akkor szorong és pótcselekszik. Kattintgat a neten, kapcsolgat a tévén, vagy ül a ágy szélén és előre-hátra hintázik. És közben bűntudata van, mert ennyi idő alatt már rég összeporszívózhatott volna, vagy kivakarhatta volna a porból a polcokat.
Nem értettem, hogy mit csinálok ennyire rosszul, míg a hét végén egyszer csak a homlokomra csaptam, hogy mit is várok, mikor hétköznap reggeltől estig, és a hétvégéim jó részében is gyakorlatilag dolgozom. Hiába, hogy az egyik része nem különösebben megerőltető, a másikat meg baromira élvezem, és nem érzem azt kifejezetten, hogy “hú, de elfáradtam, leragad a szemem, összeesem”, attól még a kikapcsolódásra szükségem van nekem is. Mégis, mit akarok, este 10-kor még főzőcskézni, csak azért, mert megállok még a lábamon? És hiába nem megy még 100 %-osan minden, mert időnként elvesztem a fókuszt, ellustulok, halogatok, nem jó irányba indulok és egy dolgot háromszor kell megcsinálnom, de ahelyett, hogy azon gondolkozom, hogy mi nincs meg az itt olvasott sok okosságból, miért nem arra gondolok, hogy hol lennék, ha nem olvastam volna? Bele sem vágtam volna semmi újba, és valószínűleg lenne időm akkurátusan takarítgatni. Ezen a ponton kiröhögtem magam, és megnyugodtam. Minden jól van így. Köszönöm. :)
Így van, a munka attól még munka, hogy szereted. (És attól, hogy általában szereted, nem jelenti azt, hogy sosem nehéz és nem utálod néha. :D)
Mostanában kevesebbszer volt időm elolvasni a hosszabb hangvételű cikkeket, de most szerencsére pont idetévedtem:) Ez a cikk akkor talált meg amikor épp kellett! (Persze rám is igaz hogy szét vagyok esve, de most különösen nehezemre esett belátni hogy ha beindulnak a dolgok nehéz minden nap főzni, időben mosni és rendben tartani a lakást úgy ahogy kell, emellett meg még a munkahelyen, az egyetemen és a gyakorlatomon is szuperwúmennek lenni :’D–> annyira jó hogy nem kell, és mégis lehet jó:)
remek cikk, király végszó!
Jobbulást Via!
Via, köszönöm én is az őszinteségedet (most is), veled érzek!
Hajnalban olvastam a bejegyzést, amikor már nem bírtam aludni a bedugult orrtól, kommentelni viszont akkor nem volt erőm… ennyit a saját jó állapotomról jelenleg. 2 éve nem voltam beteg, de most olyan helyzetben vagyunk, ami rengeteg stresszel jár, és emiatt sajnos ledöntött a lábamról valami. Tehát tudom az okát, de nehezen tudok rajta változtatni. A ház szalad, a kaja készítés is gondot okoz, de semmi gond, nem parázok, van ilyen, attól nem lesz jobb, ha idegeskedek. MIndig csak egy feladatra koncentrálok, ami a legfontosabb, a többi meg várhat. Minden tökéletes ahogy van :) MIndenkinek jobbulást és kitartást!
Kedves Via!
Régóta követem a blogodat, nagyon jó, hogy ilyen őszinte vagy! Én is ilyen voltam, mint Te, csak azóta eltelt 15 év lettek gyerekeim, átvészeltem néhány karrierváltást, stb. Ne hagyd, hogy bárki is elvegye az optimizmusodat, és maradj mindig ilyen, amilyen most vagy!
Üdvözöllek, és jobbulást, ha netán még lábadoznál.
Jobbulast , es nagyon jo olvasni azokrol a dolgokrol amiktol magam elot latom ,hogy te is ember vagy ,ezert vagy hiteles , emiadt szeretunk.
Jó reggelt lányok! Látom még hosszan csacsogtatok. <3 Nekem az éjszakám lett – mondjuk így nem átlagos (rémes :/). Megpróbálok ma túlélni és nem felborulni, de Viára és saját ösztöneimre is hallgatva nem mindenáron és nem fogok belehalni a "márpedig ma mindent megvalósítokba", hanem "take it easy "módban leszek és csak apránként haladok, megbocsátom magamnak ha mégsem sikerül mindent kivitelezni, amit terveztem. Mindenkinek csodás napot! <3
Fogalmad sincs, mit jelent nekem ez a cikked. Örülök, hogy posztoltad. :)
Nem csak a napomat dobtad fel, de úgy általában az életkedvem.
Mindig azt gondoltam magamról, hogy ilyen-olyan lusta vagyok, mert hát mindenki más korán kel, mindig elvégzi a házimunkát stb. Meg hogy csak én vagyok ilyen rossz háziasszony… És mivel munkahelyem sincs évek óta, nem vagyok a helyzet csúcsán. Amúgy is rossz passzban vagyok mostanság, ráadásul talán csak nekem van ilyen őskövület számítógépem, és amikor megkapom a hiper-szuper tabletemet, pár nap után szerencsésen a földre ejtem.
Ami a striákat illeti, szerencsémre valami jó régi (talán lejárt) dm-es testtejjel kentem a hasam, de meg lett a hatása, így a derekamra kerültek a striák, ahol legalább nem látom :D A férjem azt szokta mondani, nekem nem narancsbőröm van, hanem citrombőröm. :D
Persze ez csak néhány dolog, de most nem fogok önéletrajzot írni, és főleg nem a depresszióról, amit úgy-ahogy leküzdöttem, de ez a cikk jó nagyot lökött rajtam, úgyhogy köszönöm! Egyébként meg lehet, hogy panaszkodónak tűnök, pedig most szélesen vigyorgok, és iszom a kávémat, miközben a fiacskám nézi a meséjét. :D És pizsiben vagyunk. :P
Azt hiszem többek közt pont erre a cikkedre van most szükségem. Jobbulást kívánok, a hétre szép időt mondanak, a napsütés is biztos segít majd. :)
Tegnap minimum negyed órát bőgtem a munkahelyem öltözőjében, miután a jéghegy csúcsaként egy hímnemű vendég (férfinak lehetetlen írnom) a hátam mögött lekisk*rvázott. Nem volt oka dühösnek, elégedetlennek lenni, kedves voltam, normális és minden kaját megkapott időben. Lehet egy másik alkalommal elmorgok egy tahót és továbblépek, de az utóbbi napok után, mikor halmozottan kezeltek semmiként mert nő vagyok, mert kasszás vagyok ez volt az utolsó csepp a pohárban. Előtte lévő nap randim volt egy elsőre normálisnak tűnő sráccal, aki aztán 3 óra leforgása alatt elhasznált egy hónapra elegendőt a szép szóból, mint jelzőből rám, mindenáron meg akarta fogni a kezem és ha nem figyelek a búcsúpuszi a számra csúszik.
Igazából az egész valahol az erőszakkal foglalkozó cikkednél kezdődött. Írtam akkor, hogy érintett vagyok, de nem emlékszem semmire, mert az agyam valószínűleg feldolgozhatatlannak ítélte és amnéziás köd van azon a részen. De a cikk hatására egyetlen mondat felvillant bennem, amire eddig nem emlékeztem, utána a mi gólyatáborunkban történt, amitől a sajtó hangos. Aztán ezek a tolerálhatatlan alakok, akik úgy bántak velem, ahogy kiskoromban lehetett- nem érek semmit, nem fontos, hogy én mit mondok, kevés vagyok. Egy napra megzuhantam, szétestem. Most újraépítem magam, kitartóan szedegetem az önbecsülésem darabjait, miközben szabályosan hányinger tör rám azon férfiak láttán, akik kicsit is hasonlítanak az engem bántókra. Közben azon gondolkodom, hogy igazából most kezdem feldolgozni a gyerekkori traumákat, és az lenne a baj, ha ez sosem történne meg. Szeretnék beszélni az érzéseimről, de úgy érzem nem tudok kivel. Ismerőst szeretnék, mégsem tudom ki az, aki elbírná ezt a terhet. Ezért is írtam ide ismét.
Elnézést a regényért, nem úgy kezdtem neki, hogy most mindent kiírok magamból. :) Mindenkinek virtuális puszit küldök, és a tigris anyáknak azt üzenem, hogy aki szeret (itt ugyebár elsősorban pár és gyerek), annak tökéletesek vagyunk, a többi meg említésre sem méltó. Ja, inkább mindenkinek mondom. Magamnak is. :)
Nyugodtan mesélj, tudod, hogy itt nem gond a kisregény, meg a nagyregény sem. :) ♥
♥ :)
Hú, Via! Hát, gratulálok! Ez szenzációs! Nagyon jól esett. Mégis szupernő vagy, hogy ezt így leírtad. :) (én meg anyatigris) Köszi!!! <3
Pont ahogy jöttem hazafelé, fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ugyan lélegzetvételnyi időm nincsen hétköznap, a legtöbb hétvégém is foglalt tele tervekkel, de mégis, annyira-annyira jó most ott lenni és azokat a dolgokat csinálni, amiket csinálok. Nyáron pihenés címen rengeteget dagonyáztam az önsajnálatban, punnyadtam, nem sok értelmeset csináltam és mégis elfáradtam. Most meg fél6os kelés, torna, 8tól 2ig egyetem, közben egy zárthelyivel, utána 4től fél9ig esti suli, épp hogy hazazuhantam, belapátoltam a vacsorát és alig várom a holnapot. Ezer meg egy dolgot kéne még besuvasztani a naptárba, jó ideig nem lesz megállás, körülöttem mindenki halódik, azon izgulok hogy ne kapjak el semmilyen bacit, közben tolom magamba a c-vitamint, és totál őrültek háza az életem… de annyira jó :D Pedig máskor nyávogtam, amikor ennyire sűrű volt minden.
Áh, nem csak nekem volt “tökéletes” napom :) Ma főnökömnek sikerült kétszeri együtt végigdolgozott délután után azt a következtetést levonnia abból, hogy egy nyüzsi irodában nem tudok igazán koncentrálni, 2-3 óránként, amikor kettőig nem látok, tartok egy öt perc szünetet, és amikor nincs kajám, leszaladok a boltba max negyedórára, mert éhes vagyok, és van pofám 4kor lelépni, amikor a munkaidőmnek vége, és befejeztem a munkámat, hogy a hozzáállásom nem megfelelő :D Nem engem pécézett ki, másik új kollégát is hasonlóan leszúrta, aki láthatóan több mindent megcsinált, mint én (én kvázi gyakornok vagyok, így nem csoda ez, de akkor is sokat dolgozott a kollégám, tanúsíthatom). A többi kolléga meg minket nyugtatgatott, hogy a főnök már csak ilyen :D Még nem dolgoztam fel, most is a gépemet rugdosom, hogy olyan állapotba hozzam, hogy tudjak rajta holnap dolgozni (ugyanis ma rejtélyes módon kiborult szegénykém, kollégák se tudták kideríteni, mi baja van, újratelepítettem a fejlesztő környezetet, és pont ezért nem akartam, mert most ezzel szenvedek félórája), de remélem holnap reggelre összekaparom magam :) Ez persze lehet, hogy gonosz megjegyzés, de valahol jól esik, hogy nem csak nekem volt kicsit minden összejött napom :)
Apropó spooky 2, ugyanis egy ilyen nap után ezt olvasni volt a spooky 1: sikerült tegnap/tegnapelőtt éjfélkor még fent lenni, amikor megjött a “menj időben aludni” hírlevél :D Stílusos volt holtfáradtan ezt olvasni, miközben pont arra gondoltam, hogy már megint nem mentem időben aludni :D
Nem gonosz megjegyzés, szerintem a változásban fontos, hogy észrevegyük, hogy igazából mind ugyanazokon megyünk keresztül. A kérdésre az a válasz, hogy megszűnik a kérdés. :) Ha mindenki azon parázik, hogy ki mit szól, és erre rájövünk, akkor abbahagyhatjuk az egymáson való ítélkezést, és akkor a parára sem lesz többet szükség.
Haaaaa, köszi:)
Nekem mentafagyi van a hajamban és mehetek reggel 4kor Tescoba mert elfelejtettem fehér cipőt venni, én, a szervezett anya…
Stria szar, én már próbáltam gyermekeimért hozott hősi sérülésként is nézni rá, hát, nem vált be. A következőt, viszont aki azt mondja nekem, hogy neki nincs mert kente pofánvágom.
Anyatigris vagy tőle. ♥ Ádámnak is van körbe a derekán, mert sikerült egy nyár alatt 30 centit nőnie tizenöt éve. Szeretem.
Marha:)))
Grrrrrr…..
akkor is pofánvágsz, ha lelkem legmélyebb bugyraiba tekintve, teljesen őszintén mondom, hogy engem ez tényleg soha nem érdekelt? persze hogy nekem is van, de akkor se. sose értettem ezt a problémakört:)
Mondod, hogy “á, nekem nincs, én kentem ezzelésezzel a krémmel”?
Mindenkinek megvan a maga kis dolga, amire érzékeny. Lehet, hogy valaki más a helyemben sokkal több mindenen parázna, kényszeresen szedné a szemöldökét, vagy mittudomén. :D
nem mondom :)
igen, nekem a hasam az Achilles-sarkam, ha élhetek ezzel a képzavarral:)
csatlakozom az anyatigris táborhoz :) Én is utálom őket, de vannak. Így viszont, hogy ilyen sok mindenkinek van, már nem is érzem olyan különlegesnek magam :)
Anise87: én is próbáltam harci sérülésnek felfogni. Engem a szüléses azért döbbentett le annyira, mert nagyon vigyáztam a pocakomra, mert a csípömön és a combomon már volt elég. Gondoltam hátha megúszom… Még jó, hogy nem méregdrága cuccal kenegettem, csak olajjal, akkor méginkább utálnám a zebracsíkjaimat.
Via: remélem jobban vagy. Én hajnali fél 5kor olvastalak, miután sikerült fogzó csemetémet visszaaltatni, viszont az én szememről eltűnt az álommanó és épp bosszankodtam, hogy már megint egy sz@r éjszaka és a férjem is kiküldetésen van pont most. De miután elolvastam a bejegyzést és nagyokat “aháztam”, eszembe jutott egy régi mottóm, amit az MH helyett küldök Neked ide, mert szerintem Te tökéletesen megvalósítod ezt:” Rajtad múlik, hogy sarat látsz, vagy a csillagokat!”
<3
Megvagyok, köszönöm. A nagy nehezén túl vagyok, most még az erőgyűjtés marad. (Meg az, hogy bár spontán nem állok neki köhögni, nagyobb erőlködésnél ilyenkor még hetekig előjöhet. De ez már nem akadályoz semmiben, csak kicsit oda kell figyelnem a busz után rohanásra meg a spontán diszkópartira a nappaliban :DD).
Köszönöm az idézetet! Én viszonzom Frank Cardelle-lel: A ma szara a holnap trágyája. :)
Akkora ütemben nő a hasad, hogy azzal semmi sem tud lépést tartani:)
ha mellé még gyenge a bőröd (nekem) akkor vesztett ügy:(
Köszi, köszi, köszi! Egyszerűen csak kösz ezt a bejegyzést. Ez tényleg tökéletessé tette a napot. :) Kösz!
Ó, Sigourney Weaver combja sem tükörsima ám! Nekem ezért volt tök jó megnézni (többek között) moziban az Alient. Tök vékony nő, de hát attól még neki is lehetnek (és vannak is) csíkjai, meg nem feszes combjai. :)
Nekem is ideális hétfői bejegyzés! :)
Sejtettem ám, hogy így van, hogy Nálad sem mindig megy perfektül a zónázás, napi rutin, de jó erről így olvasni :)
És nagyon bólogattam a bozótvágós résznél. Ugyanígy.
Gyógyulj meg hamar!
Imádom a bugyis jelenetet, Sigourney meg gyönyörű most is. ♥ Szerintem mindenkinek vannak/lesznek striái. Vagy attól, hogy kamaszkorában megnőtt (magasabb lett, vagy csípője, melle nőtt), vagy attól, hogy hízott-fogyott, vagy attól, hogy szült. De attól még olyan frankón be tudják enni ezek az önutáló dolgok magukat az ember lányának fejébe. Még akkor is, ha az esetek 95%-ában önimádat van meg elfogadás.
Egyetértek és egyetértek. Néha bizony bekúsznak és csak méregetem magam, hogy ez most mégis mi és nem kéne ott lennie…
Szépen csillognak a napon, és gyöngyházfényük van. Kagylóvá válok. Vagy sellővé. :))
Tigriskagyló?
Na látod, nekem pont ezért vagy hiteles és követendő, mert ilyen posztokat írsz és soha nem célod mindenáron tökéletesnek látszani. Senki nem tökéletes, mindenkinek vannak lelki nyavalyái, csak meg kell tanulni kezelni, és ez a lényeg.
Jobbulást, és jövő héten is lesz hétfő, inkább pihenj :)
Csinalom meginthetfosen. :)
A feje tetejen all a lakas, es meg a fel konyhat be kell pakolnom dobozokba, mert holnap koltozunk. Holnap delelott meg kell tennem egy kort a varosban, mert delutan en takaritom ki a lakast, hogy estere bekoltozhessunk. Faradt vagyok, pedig ez a 3. szabadnapom, es meg holnap sem dolgozom, utana meg munka 7 napig egyhuzamban, de legalabb holnap vegre atkoltozunk a sajatunkba, es mar lesz holnaptol internet, es olyan tiszta lesz a lakas ahogy en szeretem, es ma meg a kutyaval is voltam allatorvosnal, hogy a chipet az uj cimmel regisztraljuk. Az, meg hogy dolgoznom kell csak azt jelenti hogy van munkam, es sokkal jobb lesz, mert a sajatba megyek majd onnan haza, ahol csak a csaladom var es nem mas, raadasul vettem hordozhato termoszbogret is, ugyhogy meleg teat fogok iszogatni este 11kor munkabol hazajovet.
Szoval mondhatnam hogy szar meg sok meg mittomen, de melle meg tok boldog vagyok, es minden ok, szoval tulajdonkeppen ez igy nagyon jol van igy. :)
Via neked meg ♥, de ugyis tudod. :)
Jó, hogy mersz erről írni, nekem tökéletesen megfelelt a Hétfő helyett. ;) :)
Köszi, a sikítozós hangom is lenyugodott most emiatt. :D
Érdekes, pont feldobta a random bejegyzés gomb egy hasonló írásodat, visszalépek a főoldalra, és erre ezt látom. Jó hogy megírtad, és felőlem aztán lehet jövő szerdán is az a meginthétfő :D Jobbulást!
Úgy látszik, ez egy olyan téma, amit nem lehet elégszer tárgyalni. :)
A MH-t Eltoltam jövő hétfőre, azt hiszem. :)
Egész pontosan ezt dobta fel a rendszer – előre látta, mit akarsz kitenni… :))
https://www.urban-eve.hu/2013/04/08/kicsit-alternativ-inspiracio-hetfore/
Hehe, okos kis blogmotor. :))
Átérzem, bár szerencsére taknyos sem vagyok és görcseim sincsenek, de azt hiszem épp az őszi fáradtságot érzem. Semmihez nincsen kedvem és csak aludnék. Talán egy kis futás segítene, de ahhoz is össze kell szednem magam. :(
Akkor aludj!
Ez lett az új mantrám, hogy amikor úgy kezdek egy mondatot, hogy “legszívesebben…”, vagy “szívem szerint…” akkor nagyon komolyan veszem a folytatást, és amennyire tudom, megvalósítom.
Ha nincs most semmi sürgős, akkor fakdiszsit alapon kapj be egy ezres C-Vitamint, és húzz aludni. Igen, fél kilenckor.
Köszönöm <3
Mindezekkel együtt vagy példakép. Eddig is sokat tanultam tőled, és gondolom ezek után is sokat fogok. :)
Jobbulást!
Addendum: még mindig sikít a kis hang, hogy ha ezt megírom, akkor leleplezem magam, mit gondoltok majd rólam, és ki fogtok tagadni. De csakazértis a másikra hallgattam újfent, és publikáltam az írást. :)
Nem leleplezés, hanem önfeláldozás. Mi többiek ezt olvasva kaparjuk össze magunkat a saját nyomorúságunkból :) Hétfő lesz még bőven :P Jobbulást kívánok ♥ ♥ ♥
A sikítós kis hangom üdvözli a sikítós kis hangodat. Pacsi, és jobbulást! ^.^
Még csak az első mondatot olvastam el és IGENNN!
Már előre örülök, hogy ilyen jó témáról olvashatok Tőled, Via! :)
Tudom, hogy nincs PERFECT, és ez jó is így, de most még jobb lesz róla olvasni.
Köszi.
Ja, és csak úgy megkérdezném, hogy már nagyon várom a következő Hangout-os élő beszélgetést Veled…. lesz a közeljövőben ilyen?? O.O
Lesz, dátumja még nincs, de lesz majd. :)
Jujj de jó!!! Már nagyon várom! :D