Mircsi 22 éves, program koordinátor és vízum ügyintéző, bár ő inkább úgy szereti hívni, hogy visa manager. :) A CCUSA nevű amerikai központú cégnél dolgozik Budapesten. A cég nyári munkákat (főleg táborosakat) közvetít diákoknak az USA-ba és Kanadába. “Ja, és a legjobb az egészben: mivel nyáron az irodában nincs túl sok munka, ezért júniusban mi is felszállunk egy repülőre, és elrepülünk a táborunkba Amerikába!!” 

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

New York — a csapat gulyást kóstol a táborban — Hálaadás — Brooklyn-híd.

– Hogyan kezdődött a történeted, és mit is csinálsz pontosan?

Én is lelkes táboroztatóként kezdtem 2011-ben. Visszatértem egy évvel később is, aztán elkezdtem az itthoni irodának is dolgozni, ami főleg abból állt, hogy boldognak-boldogtalannak az élményeimről meséltem, hátha valaki kedvet kap, és persze mivel úgy adódott a lehetőség időnként az irodában is kisegítettem.  Kapcsolatot tartok a jelentkezőinkkel, bíztatom, lelkesítem őket, beszedem tőlük a papírmunkát, válaszolok a kérdéseikre, ügyes-bajos dolgaikat próbálom megoldani, együtt örülök velük, amikor találunk nekik munkát. Nyílt napokat is tartok az irodában, telefonokra, e-mailekre válaszolok.

Amikor vízumidőszak van (februártól júniusig), járok a nagykövetségre, viszem a vízumjelentkezéseket, intézem az időpontokat és próbálok mindenki kérdéseire válaszolni.

Nyáron nincs semmi teendő az irodában, így én is átavanzsálok program résztvevőjévé, és én is visszamegyek a táboromba, Észak-Karolinába. Csináltam már mindenfélét: konyhai munkát, mosást, irodában is voltam egy hetet, de idén nyáron gyerekfelügyelő munkakörbe mentem vissza, így 6-10 éves fiúkat és lányokat táboroztattam.

Szóval nekem ez tényleg egy aféle álommunkahely, mert beszélhetek angolul, sok emberrel találkozhatok (akiket próbálok személyesen is megismerni), és persze láthatom a munkám eredményét: 400 ember éli át élete legjobb nyarát, sokan új emberként térnek vissza, de mindenképpen rengeteg élménnyel. 

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Anglisztika (amerikanisztika szakirány) BA-t végeztem, úgyhogy mondhatnám, hogy szakmába vág munka, de az egyetlen tapasztalatbeli/képzési elvárás az volt erre a munkakörre, hogy olyasvalaki legyen, aki már vett részt J1-es csereprogramon.

Ebben a munkakörben fontos, hogy empatikus legyél, és kedves, megértsd azokat a problémákat és bizonytalanságokat, amikkel egy átlag jelentkező szembenéz. Jó adag lelkesedés is kell, hogy amikor már századszorra mondod el, hogy mi is ez a program, akkor is ugyanolyan meggyőző tudj lenni, mint akkor, amikor először beszéltél erről. Valamint mindenképpen kell egy jó problémamegoldó képesség is, mert olyan csak nagyon ritkán van, hogy minden tökéletesen megy.:)

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Amikor még diák voltam, de már itt dolgoztam és valaki megkérdezte, hogy mit szeretnék egyetem után csinálni. Különösebb gondolkodás nélkül azt mondtam, hogy valami ilyesmit.

– Minek készültél gyerekkorodban?

Kiskoromban régész, csillagász és dínókutató akartam lenni. Mind egyszerre természetesen. Olyasvalaki, mint Indiana Jones. Hát, a kutatásból nem lett semmi, de a kalandvágy megmaradt.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?

Egy napra beszervezni 180 vízuminterjút, majd levezényelni a vízumnapot se volt semmi, de amire igazán büszke vagyok, hogy tavaly mind a 400 jelentkezőnket személyesen ismertem, és nagyjából képben voltam, hogy kinek milyen problémája volt, és hova került, kikkel dolgozott a nyáron. Az idei szezonra igazából ugyanezt szeretném, és jó lenne ha időn is nőne a program!

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

Az állásbörzéink és a vízumnapok a legdolgosabbak. Nagyon sok szervezéssel és előkészüléssel járnak, a levezénylés pedig inkább mentálisan megterhelő. Mindennek rendben kell mennie, de amitől olyan fárasztó talán az egész, hogy az ember egész nap lelkesedik. Vagy a megkapott munkának örülünk, hogy a megkapott vízumnak! Igazából ez a jól végzett munka kellemes fáradtsága, úgyhogy nem panaszkodom! :)

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?

Eddig egyszer volt ilyen, tavaly a vízumidőszak kezdetén, amikor ugyanazt a kérdést tették fel nagyon sokszor, és annak ellenére, hogy írásban is többször megválaszolásra került, ismételten föltették újra és újra… A telefon állandóan csöngött, az irodában  sorbanállás volt a papírleadásnál, nekünk pedig arra sem volt időnk, hogy 10 percre kimenjünk ebédelni.
Tudtam, hogy csak néhány napig tart a kritikus időszak, úgyhogy sok csokit ettem (amit azon jelentkezők biztosítottak számomra, akik e-mail helyett a személyes Facebook üzenetben tették fel a vízumos kérdéseiket) és kitartottam! :)

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Utazok. Külföldön, belföldön, ahova éppen sikerül! :)  Nagyon szeretek olvasni is, meg mindenféle új dolgokat kipróbálni, kedvenc új hobbim például, hogy gördeszkán közlekedek! :)

– Amikor Amerikában táboroztatsz, mi az, ami a legjobban hiányzik Magyarországról?

A családom és a barátok. Meg a Túró Rudi!

– Mi az, amint az amerikai emberektől tanulhatnánk? 

Személy szerint nagyon szeretem Magyarországot, de lássuk be, van hová fejlődnünk! Azt például hasznos lenne megtanulni, hogy hogyan kell tolakodás nélkül sorba állni! A pozitív látásmód, és a nyitottság a másik, amit el lehet lesni az amerikaiaktól, illetve a bizalom és segítőkészség akár idegenek vagy majdnem idegenek felé. És ami mostanában vettem észre, hogy nálunk rengeteg az az értelmetlen szabály. Nem rakhatsz ki egy függőágyat a parkban, nem csúszhatsz le egy csúszdán, és nem kezdhetsz gördeszkázni egy teljesen üres téren. És amikor megkérdezed, hogy miért, akkor az a válasz, hogy mert ez a szabály. Amerikában mindig azt érzi az ember, hogy amíg nem bánt másokat, vagy a környezetét, addig tényleg teljes a szabadság, senkit nem érdekel, hogy mit csinálsz.

– Mi az a helyi specialitás, amit nagyon szeretsz?

A fánk. Sehol sem olyan finom a fánk, mint Amerikában. Ez tény. A másik, ami csak Észak-Karolinára specifikus, az a Cheerwine nevű üdítő, amit importálni kéne Magyarországra! 3 üvegnyit már sikerült! :)

– Ha valaki ellátogat a táborozás helyszínére, Asheville-be, mit próbáljon ki feltétlenül?

Az észak-karolinai Asheville egy hippiváros, úgyhogy furcsa emberekből nincs hiány. Amit mindenképpen érdemes megnézni, az a Drumcircle, ahol péntekenként összeülnek a dobosok a téren, és jammelnek. A másik az Old Europe nevű cukrászda, ahol tényleg európai különlegességeket lehet találni, a dekoráció között megtalálni a Lánchidat és a Várat, és persze a sütik között a Dobos-tortát!

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?

Annak, aki itt dolgozik, legalább egyszer részt kell vennie a programon, ami azért veszélyes, mert utazás függőséget okoz, aki egyszer elkezdi, az nemigen tudja utána abbahagyni. :)

– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló ügyfelekhez?

A Facebook mindenkinek a személyes szférája, és annak ellenére, hogy mindenkivel barátságos vagyok, és tényleg érdekelnek az emberek, nem szeretek Facebookon munkával kapcsolatos kérdésekre válaszolni… E-mailt ugyanolyan gyakran nézek, és ugyanolyan hamar fogom megválaszolni, mint egy Facebook üzenetet.