Mi egészen civilizált módon néha elraboljuk egymást. Az úgy néz ki, hogy előre (hetekkel előre!) bejelentjük, hogy tervezünk egy rablást, és megbeszélünk egy időpontot, ami mindkettőnknek jó. Aki rabol, az szervez; aki rablódik, az arra a napra nem tervez semmit. Maga a rablás lehet nagyon rövid és egyszerű is ("elviszlek ebédelni, és nem mondom meg, hová"), vagy akár hosszabb, egész napos. Ez hollywoodi esetben úgy néz ki, hogy "csomagolj három napra, meleg időre való ruhát", aztán reptér, és csak a kapunál derül ki, hogy hova megyünk. Realistább esetben meg úgy, hogy kézen fogom, metróra ülünk, direkt átülök egy másik székbe egy megállónál, hogy azt higgye, hogy átszállunk a négyes metróra, de mégsem, aztán törheti a fejét, hogy hova megyünk, végül kikötünk az Örsön, és még mindig nem tudja, hogy merre, hiszen "onnan sok busz indul" (a móka fele, hogy fennhangon tippelget, én meg somolygok). Mikor HÉV jegyet veszünk, akkor azért már sejti, hogy a tíz évvel ezelőtti karácsonyi kiruccanásunkat ismételjük Gödöllőre. Az első Budapesten töltött Karácsonyom volt 2004-ben, még nem éltünk együtt, diákbérletünk volt, cuki kis egyetemisták voltunk. A napi program úgy nézett ki, hogy kastély, aztán "balra hátra az a karácsonyos ház", aztán vacsora egy helyi étteremben. A reprodukálás nagyon jól sikerült, a rablás meg annyira jól, hogy még magamat is sikerült meglepni, pedig én raboltam! :D Mire kiértünk, öt perce bezárt a kastély pénztára, így arról pont lecsúsztunk, de ilyenkor lehet improvizálni. A "balra hátra" végül tényleg meglett, megtaláltuk a Karácsonyházat, és másfél órán keresztül úúú meg ááá-ztunk a különböző díszekre, és minden csücsköt lefotóztunk. Lila fa, ezüst fa, hófehér fa, kék fa, cukorkaszínű fa, piros-fehér fa... Kisvasút, korcsolyás koszorúk, fotelban kucorodó macska. A norvégminta lett a sztár, több díszt is vásároltunk, amin ez szerepel: Ádám kedvence a világoskék és világoszöld szarvasok, a harangos ajtódísz, és a kötöttpulcsis gombóc, de a puhapocakú baglyot is hazahoztuk, mert csak. :D Az az étterem, ahol tíz éve voltunk, már bezárt, így a program végeztével a "már mindegy, hol, csak együnk" állapotában kóvályogtunk egy darabig a sötétben, aztán találtunk egy helyet, ahol átmelegedtünk, megvacsoráztunk, beszélgettünk, aztán kimerülve (és fagyosan) hazahéveztünk. Remélem, találtok egy-két ötletet a karácsonyi képekben! :) Nekem a szárított gyümölcsös "fa" a kedvencem.  ... Olvass tovább