Zsófi 24 éves, és egy pécsi gyógyszertárban gyógyszerészként dolgozik. Elmeséli, mivel telik egy napja, hogyan vezetett az útja a gyógyszerészetig, és hogy a közhiedelemmel ellentétben legfeljebb milyen extra juttatások járnak egy gyógyszerésznek (spoiler: pogácsa). :)

Ha olyan munkád van, ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád?
Gyógyszertári gyógyszerészként beosztástól függően irányítjuk a patika mindennapi életét. Kinyitunk, árut veszünk át, papírmunkával bíbelődünk, kiszolgáljuk a betegeket (fun fact: ezt expediálásnak hívják szakszóval. És ha már itt tartunk, nálunk nincs pult, tára van), magisztrális gyógyszereket készítünk a laborban, rendszerezzük a raktárat, stb. Fontos, hogy mindennek legyen helye, hogy gyorsan és könnyen megtaláljuk, ami kell, a tisztaság pedig elengedhetetlen.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
Mivel én a PTE-n tanultam, az Általános Orvostudományi Kar Gyógyszerész szakot kellett elvégeznem (máshol már külön kar). Ez egy osztatlan, öt éves képzés. Mivel sok területen végezhet munkát egy gyógyszerész, az évek során kialakul benne, hogy mivel foglalkozna szívesen. Addig viszont nem árt jóban lenni a kémiával. :)

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Első körben az, hogy gyógyszerész csak a gyógyszertárban létezhet. Számtalan területen lehet elhelyezkedni, abszolút különböző munkaköröket betöltve. Lehetünk például toxikológusok egy laborban, minőségbiztosítók egy gyógyszergyárban, felügyelők egy humán vizsgálatokat folytató kórházban, értékesítők, tisztigyógyszerészek, tanárok, kutatók, elhelyezkedhetünk az állami szférában, stb. stb.
A másik leggyakoribb tévedés, hogy ha gyógyszertárban dolgozunk, gyakorlatilag pultosok vagyunk. Ezt nem is szeretném kommentálni, mert csak felhúzom magam. :)
Ja, és hát a legszebb ugye az, hogy mi mind a csúnya gonosz gyógyszergyárak gazdag kisördögei vagyunk, akik csak ki akarják zsákmányolni az embereket.

– Mikor érezted úgy megtaláltad a helyed ebben a szakmában?
Tulajdonképpen az egyetemi jelentkezések előtt fél évvel jöttem rá, hogy létezik ilyen, hogy valaki gyógyszerésznek tanul, előtte mindig vegyész akartam lenni. Soha nem bántam meg, hogy gyógyszerésznek tanultam, az egyik legjobb döntésem volt, és ezt az egyetem alatt végig szilárdan hittem, és hiszem most is.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Korábban az igazságügyi toxikológián TDK-ztam, szakdolgoztam, konferenciára is elvittek hallgató koromban, ahol posztert prezentáltam. Életélmény volt, és hálás vagyok azért a két évért, amit ott töltöttem. Sokáig ott szerettem volna maradni a laborban, de végül máshogy alakult az életem.
A helyi és az országos gondozási/expediálási versenyen is első helyezést értem el az utolsó évemben, ez felbátorított és erőt adott. Szeretnék aktív lenni a gyógyszerész társadalomban, első célom most a Rozsnyay Mátyás emlékversenyen való részvétel.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
A szűk családom, a vőlegényemmel együtt rengetegszer segített, amikor kinyúlva feküdtem a könyvek és képletek között, hogy már nem bírom tovább.

Pogácsa a vásárlóktól

Mivel elég családias patikában dolgozom, ezért rengeteg a kedves vásárló, akiket nagyon szeretünk és megbecsülünk. Nincs szebb annál, mikor kint szakad az eső, szürke az ég, és valaki meleg pogácsát hoz nekünk, csak úgy.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?
Sajnos általában elmondható, hogy rosszul tájékozottak az emberek a gyógyszerek világában, és ez nem is az ő hibájuk. Kihívást jelent megmagyarázni, hogy egy generikum nem azért olcsóbb, mert rosszabb, vagy hogy nem arról van szó, hogy nem tudok olvasni, amikor megkérdezem, hogy melyik koleszterinszint-csökkentőt szedi, csak egyszerűen hatóanyagot írnak fel a vényre. A hitetlenség, ami néha felénk irányul, elég fárasztó tud lenni. Sokat kell még haladnunk a gyógyszerészi gondozás terén. Szerencsére a mi környékünkön az orvosokkal nagyon jó a kapcsolatunk, ez megkönnyíti a munkánkat.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
Szerencsére nem sok ilyen akad, de olyan helyen dolgozom, ahol a munkatársak messzemenőkig támogatják egymást, és van, hogy elérik, hogy a végén már csak nevetünk a rossz dolgokon.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
A vőlegényemmel imádunk új helyeket, kis apróságokat felfedezni. Imádok olvasni, moziba/koncertekre járni, utazni és órákig ülni a gép előtt. :)

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Próbálják meg megtalálni és elsajátítani azt a tanulási módszert, ami a legtöbbet hozza ki belőlük. Sajnos rengeteg ember, aki a gimiben színjeles volt, meglepődik, hogy az egyetemen bizony bukdácsol.

– Milyen kérésed lenne a hozzád forduló emberekhez?
Forduljanak felénk őszintén, bizalommal. Legyenek őszinték az orvosaikkal, és kövessék az ő és mi utasításainkat, hiszen a javukat akarjuk. És olvassák a ködpiszkáló blogot. :)