praktikus módszerek egy életért, amit szeretsz élni
…hogy milyen tőlem független nehézségek tehetnek keresztbe. Ami rajtam múlik, arról tudom, hogy képes vagyok bivalyerővel nekimenni, na de mi van azzal, ami nem rajtam múlik… Főleg, ha ez rosszindulattal, direkt gáncsolással párosul. Azzal igazán nem tudok mit csinálni.
Hogy mi a megoldás? Részleges struccpolitika, most még jobbat nem találtam ki. Légzés ki, be, és bízom benne, hogy a megoldások is meglesznek.
Ha új hozzászóló vagy, az első hozzászólásod moderálás alá kerül, és az elfogadásig nem publikus. A visszatérő hozzászólók bejegyzései automatikusan megjelennek.
A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)
– Hogy nem leszek olyan, amilyen voltam
– Hogy semmi nem jön össze, amit tavaszra és nyárra terveztem
– Az irigy emberek
Két nagy fiam egyre jobban tanul, és egyre nagyobbakat álmodnak a felsőfokú iskolákról. Meg tudom teremteni nekik a feltételeket? Egyszerre lesz egyetemista a két fiam pár év múlva, hogy bírom anyagilag? Jól tanulnak, de mi lesz ha csak éppen hogy csak jól. Haragudjak rájuk, ha esetleg nem színötös ösztöndíjasok lesznek, csak átlag tanulók?
Nem csak az ő teljesítményükön múlik ám, hogy hányast kapnak. Szerintem ha rátermettek, kreatívak, szeretik az életüket, megtalálták a helyüket, akkor szinte mindegy, hogy milyen számok vannak írva az Indexükbe. :) Az ösztöndíjnál meg talán jobban járnak, ha tapasztalatszerzésnek elmennek diákmunkára ide-oda. Pénz is van, és nem szűz CV-vel kerülnek a munkaerőpiacra, ha végeznek.
Feltalálják magukat, ne aggódj! ♥
-Nem vagyok elég jó anya. Ha mindig az első pici sírásra ugrok, vajon elkényztetem? De ha nem segítek neki, mit fog gondolni, kire számíthat?
– Eleget tudunk-e egymással is foglalkozni a férjemmel?
– az anyagi helyzetünkön. Jelenleg semmi problémánk nincs, de jövőre kezdjük az építkezést és ez mindent megváltoztat. És aggódom amiatt is, hogy hogy viseli majd a kapcsolatunk. Sajnos rengeteg rossz példát láttam a környezetünkben. Remélem, hogy elég erős lesz az a szerelem, szeretet, ami összefűz bennünket, hogy felül emelkedjünk a gondokon.
Mekkora a kicsi?
Én azt szoktam mondani, hogy az én gyerekeimnek én vagyok a legjobb anya, kétség nincsen.
Ja apukám szokta mondani az ilyen kétségeimre, hogy kislányom, ez nem probléma, majd ha nősül.:-) Most, hogy legnagyobb 10 éves, nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy ha odaveszem az ágyunkba odaszokik-e örökre.:-))) (Amúgy megmondom, hogy nem, az ötödiket simán odavettem mindig amikor elegem lett a mászkálásból, és még ő sem szokott oda.:-)
Elég jó anya vagy! Biztos:) Szoktam ezen kattogni én is, mostanában az segít, hogy nem ANYA vagyok (ezekhez az elvárásokhoz szerintem nem lehet felnőni), hanem egy ember, akire rábízták ezt a két gyereket. A dolgom nem az, hogy tökéletes legyek, hanem hogy aránylag sérülésmentesen túljussunk ezen a húsz éven. Nevelési elvek terén nehéz eligazodni, így ahogy érzed. Ha elkényezteted, az is a ti problémátok lesz, és senkinek nincs beleszólása, bármennyire szeretnék is.
Kisgyerek-építkezés kombó erőtpróbáló, valószínűleg lesznek viták meg feszültségek, kitartás:)
Úgy érzem szerencsére, hogy véresen komolyan semmi nem aggaszt jelenleg, persze vannak dolgok, amiken elgondolkozom. Ilyen például:
-hogyan tudok egyensúlyt tartani a mostani félév során majd a suli-munka-párkapcsolat hármasában, anélkül, hogy bármelyik a másik kettő rovására menne. A munkaidőm eléggé behatárolt a suli mellett, inkább a tanulás és a barátom az, amire majd figyelnem kell.
-szeretném jobban csinálni ezt a párkapcsolatomat, mint az előzőt, és ezért igyekszem is megtenni mindent, mégis bennem van a legapróbb dolognál is, hogy vajon nem lövök-e túl a célon. Egyszóval egy kis önbizalomhiány van a háttérben, amin én is meglepődtem.
…az anyagi helyzetem, mert bár tudom, hogy a lehető legjobb döntés volt felmondani, mégis nagyon nehéz most nélküle.
Ezen kívül pedig az ismerősök és „barátok” szortírozása az alapján, hogy kinek jár még egy esély, és ki az, aki már nagyon sokat játszott el.
Tulajdonképpen mindkét dolognak örülök, és pozitív változásként élem meg őket, de így az elején még elég nehéz :)
Az anyagi helyzetünk miatt. Lakásvásárlásra kértünk kölcsön családon belül, amit elég magas törlesztővel fizetünk, hogy mielőbb letudjuk, de ennek következtében nincs félretett pénzünk. + most tavasszal szigetelik a házat, aminek következtében a lakóknak elég szép summa önerőt kell befizetni (= megint kölcsön kell kérni v. hitelt veszünk fel).
Szuper, hogy családon belül megoldjuk, de besokallok ettől, én akinek mindig volt valami kis megtakarítása. És már nem is tudom, hol húzzam be a gyeplőt, mert be van húzva elég rendesen.
Nem lehet ideiglenesen csökkenteni a törlesztőt? Ha rövid idő alatt belepusztultok, annál azért elviselhetőbb, hogy több ideig tartoztok a pénzzel, de legalább kaptok levegőt.
Mivel úgyis családról van szó, talán könnyebb a feltételeken változtatni, mintha banki szerződést kéne módosítani. Hm?
…hogy annyi buta,sötét és rosszindulatú ember van, amiből az általad írt gancsoskodas is fakad + ha ez még irigységgel is társul! Sajnos rengeteg ilyenbe futok mostanában, aki csak azért keresztbe tesz,nehogy már neked jobb legyen! Pedig neki sem rosszabb, csak hát épp nem úgy sikerült és ezért tőled is irigyli! De utálom az ilyet! Most egyébként is pipa vagyok mert elszallt a gépem és ez sem rajtam múlott, szóval mindenki meneküljön, mert harapok!! :-S. (na jó,nem mindenkit!)
Huh, sikerült feltámasztani, vagy elúszott minden?
Az irigy emberek tényleg borzasztóak, pont pár napja írtam ki twitterre ezt, és egy csomóan becsillagozták, úgy látszik, betalált: https://twitter.com/via85/status/564880838668861440
… hogy túl sokat eszem mostanában. Munkahelyi problémával kezdődött, nálunk „időre kell dolgozni”, vagyis nem az a lényeg, hogy kész van-e a meló, hanem hogy nem késel, és munkaidő végén hazamész – és finoman szólva nem túl motiváló a munkám, ezért ettem, hogy addig se kelljen dolgozni. Még nem híztam vészesen sokat, de azért már meglátszik, és ami rosszabb, hogy a gyomrom is tágult, így már valóban éhes is vagyok. A délutáni szendvicset felváltottam gyümölcsturmixra és próbálok figyelni az egészségesebb étkezésre, remélem ez elég lesz, mert fogalmam sincs hogyan kell fogyókúrázni. Az éhséget nem viselem el, az tuti.
… hogy a barátom nem halad úgy a saját projektjével (saját álommunka megvalósításával), mint ahogy jó lenne. Nagyon halogatós típus. Már pár éve dolgozik ezen, és egyébként a fejlődés látható, de bevétel még mindig nincs. Attól félek, hogy mire gyereket szeretnénk, a vállalkozást még mindig nem sikerül elkezdenie, és ha én gyesen leszek, akkor hogy oldjuk meg az anyagiakat. (Arról nem is beszélve, hogy egy vállalkozás nem lesz egyből nyereséges, legalábbis ritkán van ez így.) Próbálom egyébként támogatni, ötleteket adni hogyan oszthatná be az idejét, hogyan tervezhetne előre hogy ne ússzon mindennel ennyire, és sokat emlékeztetem arra is, hogy nem gáz néha nemet mondani valamire. Ez utóbbi sok gondot okoz ugyanis, rengeteg dolgot bevállal, mert sokan gondolják úgy, hogy ő úgyis otthon van; nem értik meg, hogy dolgozni van otthon. Vagyis az lenne a cél, ha hagynák.
Attól is félek, hogy nem szeretne pár éven belül gyereket, pedig én már szeretnék. Szoktunk erről beszélni, de mivel halogatós, elintézi azzal, hogy majd akkor meglátjuk, ha odakerülünk. Szerintem viszont baromira meglepődne 3 év múlva, ha egyik nap elé állnék, hogy na akkor most csináljunk gyereket. :) De viccet félretéve: a helyzet az, hogy szeretne ő is gyereket, csak ha jól sejtem kb. 15-20 év múlva, ami azt jelenti, hogy a leendő szerencsés gyermekünk osztálytársainak szülei gyakorlatilag olyan korúak lesznek, hogy akár a mi gyerekeink is lehetnének. (Már most sem vagyunk túl fiatalok…) Tényleg szeretne majd később gyereket, szóval nem csak én nyomom a dolgot, de annyira nem tud előre tervezni, és annyira halogatós, hogy nem látja át ezt az egészet.
Pedig szerintem ezt lényeges tisztázni, mert kár olyan emberre „vesztegetni” értékes éveket, aki nem akar gyereket (ha te akarsz). (15-20 év múlva az azt jelenti, hogy soha, ha csak nem 15 évesek vagytok.)
Ennél komplikáltabb a helyzet: ő tényleg szeretne gyereket, a probléma inkább azzal van, hogy nem ismeri fel, hogy olyan feltételeket állít (anyagi dolgok, kertes ház stb.), amit a mostani tempóval nagyon-nagyon soká ér el.
És egyébként szerintem semmi baja nem lesz annak a gyereknek, ha mondjuk 10 éves koráig lakásban, és nem kertes házban lakik. Persze hogy jobb az utóbbi, de arra még várnunk kell.
Szeretné azt is, ami egyébként egyrészt érthető, hogy neki akkor már olyan munkahelye/vállalkozása legyen, ami mellett sok szabadideje lehet, hogy a gyerekkel is tudjon törődni, nem szeretne esti apuka lenni. Ezért épít most vállalkozást, mert egy átlag heti 5 nap, napi 8 óra munka + utazás általában sok időt vesz el, pláne, hogy egy normál fizetésért sokszor túlórázni is kell. Ezt egyébként nagyon becsülöm benne, és támogatom is, az egyetlen bajom azzal van, hogy nagyon halogatós és hajlamos minden kérésre igent mondani, háttérbe szokott szorulni a saját célja emiatt. És ha ez így folytatódik, a néhány éves tervből simán lesz egy 20 éves terv… Meg hát egy vállalkozás az első x évben jóval több időt vesz el, mint egy átlag munkahely, sokat kell várni, mire beérik a gyümölcs, és jön a pihisebb időszak…
Az igenmondásról szokjon le mihamarabb, nagyon felszabadító, ráadásul nem is éri meg, mert sokszor olyan emberek kérnek szívességeket, akik nem adják vissza, magától értetődőnek veszik a tudásodat, idődet… „Á, ez neked csak öt perc.” (Ja, három óra, ami helyett inkább csinálnék valami mást.) Ha a vállalkozás a fókusz, akkor legyen az a fókusz, menjen az (és csak az) teljes gőzzel, a többiek meg várjanak a kispadon a sorukra. (Amúgy észrevettétek, hogy ha valaki kér valamit, és nem ugrunk rá rögtön, érdekes módon egy nap múlva már nem is aktuális, mert valahogy mégis sikerült megoldania…?)
Én, kérem, észrevettem, ezért ilyen dolgokban nem is tartok rossznak egy kis egészséges halogatást.
Férj technikája: ha szívességet kérnek Tőle, Ő is kér:) Persze, megcsin’lom, Te meg nekem akkor ezt… Működik. Ha nincs ingyen, már nem is kell:)
Köszi a tippeket! A „nem ugrunk rá rögtön” és a „kérek én is valamit” dolgot tuti kipróbáltatom vele, olyan típus, aki inkább a gyakorlatnak szokott hinni. Egy mérés nem mérés, és ha legalább ötször kipróbálja, tuti alábbhagy a kérő oldalról a lelkesedés… :)
Éljen a nem-mondás! :)
Gabi, szerintem ez nem is halogatás, inkább csak megválasztjuk a prioritásokat. Mi a fontosabb, hogy Gipsz Jakab örüljön, vagy hogy én végezzek a sürgős/számomra nagyon fontos munkámmal? Gipsz Jakab tud várni, addig meg hátha meg is oldja magának. Hajrá mindenki, neveljük önállóságra a Jakabokat! :D
Anise, a férjed trükkje is nagyon jó. :))
Igaz, prioritás-értékelésként máris jobb színben tűnik fel a módszer, mint halogatásként :-)
Ja, hát nekünk az első gyerekünk egy 32 nm.es garzonba született meg. Kertes házba 3,5 éve költöztünk, az első gyerekünk akkor volt 6,5 éves. 1 gyerekhez igazából nem kell olyan sok pénz, főleg babakorában. A nagyobb kiadások később jönnek. (Ez nem ide tartozik, de elmondom, hogy sokan akarnak akkora lakást, hogy minden gyereknek legyen szobája külön, na nálunk együtt vannak a gyerekek, pedig lenne mód (ha nem is mindnek) külön szobára, de amikor a legnagyobbnak, aki 10 éves felvetettem, totálisan megrémült még a gondolattól is. )
A lényeg az, hogy ezt tisztázni kell (tudom, könnyű ezt mondani), mert az évek szaladnak.
Szerintem is simán túl lehet élni kisebb helyen is, nem véletlenül mondják, hogy sok jó ember kis helyen is elfér! :) De olyan tökéletesen szeretne mindent megoldani… Ahogy telik az idő, egyre több a teendő, már kezd ő is rájönni, hogy nem lehet mindent ezer százalékig tökéletesre megcsinálni, remélem be tudom csempészni a „tökéletlenek” sorába ezt a gyerek-kérdést is…
Meg lehet ám később is költözni. :) Ha három gyereket akartok, és mindnek külön szobát gondoltatok ki, akkor nem MOST rögtön kell egy akkora házat elővarázsolni a fületek mögül, ahova majd mindegyik elfér tíz év múlva! Amennyiben nem hármas ikreitek lesznek elsőre, ez a probléma még messze van, nem most kell megoldani. :)
Csak itthon ilyen para ez a lakásdolog, nyugaton az a kisebbség, akinek saját tulajdonú lakása van. Többen lettetek? Nosza, új albérlet, és kész – máshol ez így megy, és nagyon szimpatikus nekem, hogy nem kötik magukat annyira röghöz. Amerikában pláne nem, ott egy munkáért is nyakukba veszik az életüket, és több állammal odébb cuccolnak le. Földrajzilag márpedig az baromi nagy terület, hiába egy ország, kb. olyan, mintha én sitty-sutty kicuccolnék Dublinba csak úgy. Ők aztán meg még lazábbak: https://thefamilywithoutborders.com/
Tökéletes időpont úgysem lesz, meg elég idő és pénz sem. Ha komolyan gondoljátok és lelkileg készen álltok rá, szeretitek egymást, átgondoltátok a munkából való kiesést is (ki dolgozik kevesebbet, mennyiből jöttök ki egy hónapban, belefér-e a pluszkiadás, stb.; ezt azért érdemes átszámolni), akkor nagyon nagy baj nem lehet.
Azért itthon teljesen más, a bérlakáspiac, gyerekkel semmiképpen nem merném a magyar viszonyok között azt a megoldást választani. Eleve gyerekes családnak nem szívesen adnak ki lakást. Amúgy igazad van, nagyon nagy luxus ennyi pénzt ingatlanban tartani, de alkalmazkodni kellett a magyar lakáspiachoz, nem tenném ki magunkat egy albérletnek magyar viszonyok között.
Nálunk két gyerekszobában volt/van 4-5 gyerek, és eszük ágában sincsen ezen változtatni. Sőt, ha valamelyik nincs itthon, akkor megy a vándorlás, hogy ne aludjon senki egyedül.
Igen, itthon tök más a kultúrája, meg a főbérlő is lutri, szeretnek szívózni, nem legálisan csinálni. (Mi is megszívtuk párral, olyan lakásokat akartak ránk sózni…! A kedvencem ez volt, ahol a tűzhely mellett volt a vécé meg a kád, azt mondta a fickó, hogy nagy előny, hogy legalább fürdés közben tudom kevergetni a levest… Komolyan gondolta…)
Sokkal egyszerűbb lenne, ha meglenne a precedens (meg a biztonságos közeg!) arra, hogy megmozdíthassuk magunkat, ha mennénk. Bár ismerek olyan családot, aki kiadta a saját tulajdonú lakását, mert a lakbérből egy sokkal nagyobbat tudtak kivenni, és most így élnek.
De a mostani frankárfolyam meg a hitelek mellett sajnos a saját tulajdon sem életbiztosítás. :( (Kivéve, ha 100% saját, hitel nélkül.) Nekünk most fogják a forintosítással realizálni a veszteségünket, nem röpködök az örömtől.
Na mindegy, ezt nem fogjuk tudni most itt megoldani két kommentben. :(
Nekünk kettő kicsi van és nagyon kell a plusz szoba. Nem gyerekeként egy, de egyszerűen annyi lom meg cucc jön velük, meg akkora rumlit tudnak csapni, hogy kis helyen én nem bírom. Ez most nem a lomtalanításról szól, meg elpakoljuk a végén, de teljesen ki tudnak lakni a teredből:) Nem kötelező nagyobb lakás gyerekkel, meg tudtuk oldani mi is annak idején, de nekem annak 30nmnek a hiánya nagyon levett a komfortérzetemből.
Gyerekesek tényleg NAGYON komoly hátrányban vannak, és ha még egy főbérlő ki is adja nektek, utána jönnek sorban a szomszédok, mert a gyerek zajos. Külföldön ez is más, ott a beköltözők mérik fel a terepet és ha nem szeretnének gyerekesek alatt lakni, akkor továbbállnak. Nálunk beköltözik és aztán piszkál… Sore spot:)
Szóval mindenhol lehet gyereket nevelni, szerintem a különszoba inkább a szülő komfortja, a gyereket egy ideig egyáltalán nem érdekli:)
Kert nagy előny, nagyon szívesen elkapirgálnak kint:)
Azta! A kommenteket olvasgatva rájöttem, hogy mennyi féle megoldás van erre az egetrengető problémára! :) :) :)
Csak nem ez volt a cél?
Köszönöm mindenkinek ;)
Még fogalmam sincs ugyan, hogy mi lesz, de majd lesz valahogy… Hétvégén beszélgettünk a témáról, és pozitív a hozzáállás. (A világ legszerencsésebb lányának érzem magam mindig… :) )
Hitelt egyikünk sem szeretne, én inkább az elvárásokból adnék le. A jövő mindig bizonytalan, és ha nagyon lecsökken a bevétel, inkább üljünk egy kis saját lyukban teli hassal, mint egy nagyobb, hitelre vett helyen (ami ennélfogva még nem a miénk), éhesen, mert próbáljuk fizetni a törlesztőrészletet. OK, ezt így eltúloztam, de jobb félni, mint megijedni. :)
…hogy mióta kényszerpihenőre küldtem magam, már Férj is mondta (nála jobban nem ismer senki), hogy már nem vagyok az a régi határozott, céltudatos csaj, akinek megismert. Félek, hogy már nem is leszek az újra sosem.
…hogy mikor döntök úgy tudat alatt tényleg, hogy vissza merek térni a dolgozó emberek világába és hogy ott hogyan állom meg a sarat.
…hogy az elmúlt bő egy év tapasztalataiból nem tanulok és elmegy mellettem az élet.
Nem genyából, meg nem férj ellen, de nem is kell ugyanannak lenned:) Lehet jobb lettél, vagy erősebb, vagy ha éppen hátrányodra változtál ahhoz is jogod van:)
Nem vettem sem genyának, sem férjellenesnek :) Ő ezt nem is negatív kritikának szánja, mert utána rögtön jön tőle az önbizalomtuning, csak kimondva más szembesülni ezzel, minthogy magamban elmorfondírozni rajta.
Jobb is lettem, rosszabb is-persze nézőpont kérdése, a dolog. Igazából ezt is lehet előnnyé formálni, csak nagy általánosságban könnyebb egy jobbnak vélt múltbéli állapothoz ragaszkodni, mint a meglévőből építkezni…
Aggódásban nem sok nálam profibb van…
Aggaszt, hogy mi lesz a munkahelyemen, már csak pár hónap és megyek vissza, visszavárnak éppen a múlt héten beszéltem a főnökkel. De akikkel anno 14 éve együtt kezdtem már „elhúztak”, ki fizikailag is, ki meg karrier szempontjából. Nekem is ígéretesen indult, hogy aztán egy meredeken felfelé induló ponton „kiszálljak” belőle. 1-1 évekre tértem vissza, ami sokra nem volt elég (persze anyagi értelemben mindig nagyon is jól jött), és az itthonlétek alatt sem ültem tétlenül (mármint munkaszempontjából, mert azért 4-5 gyerek már maga egy teljes állás), megírtam és megvédtem a doktori disszertációmat, dolgozgattam kisebb munkákban, mentem konferenciára stb. De ez csak a felszínen maradáshoz elég.
És habár nagyon szeretem most is a munkám, a családom, a gyerekeim vannak az első helyen, rájuk akarok időt szánni, nem a véget nem érő munkahelyi feladatokra. Aggaszt, hogy ez mire lesz elég.
Majd folytatom a második hozza a leckéjét.,:-)
…hogy, bár boldog párkapcsolatban élek, majdnem minden nap felbukkan a fejemen a „igen, tényleg fantasztikus, és rendkívüli, és egymásnak vagyunk teremtve, de milyen sz*r lesz, ha vége lesz”. Sokkal jobban zavar az, hogy mindig felbukkan a gondolat, mint maga a tartalma. (Pedig nem volt különösen véres szakításom sem, meg semmi hasonló.)
Boldog névnapot Via!
Köszönöm! ^_^
….hogy egy hét itthonlét után (2 influenzás és egy tüdőgyulladásos kisgyerekkel), lesz-e még munkahelyem, vagy valaki más ül majd az asztalomnál? Főnök felhívott, de csak azért, hogy mondja, hogy miket rontottam el…
…hogy a lányom nem kifele megy a betegségből, hanem még mindig egy picit rosszabb az állapot…
….hogy tudom és látom, hogy a házasságunk gödörbe és baj lesz, ha nem lépek, de nem lépek,hanem halogatok
…hogy tudom, hogy posványba vagyok és változtatnom kellene, hogy ami most van az nem én vagyok, de nem megy…
Sajnálom:( Nagy ölelés:)
Olyan jókat írtok. Már az is sokat segít, hogy látom leírva, hogy mások is pontosan_ugyanígy_vannak_ezzel.
Nekem is a disszertációval kapcsolatos aggodalmam van. 2015 első felében csak kicsit kell mellette dolgoznom, mert még van ösztöndíjam. Szeptembertől viszont megfordul ez az arány, a munka javrára. Egyrészt hogy lesz ez a több-munka dolog. Másrészt hogy lesz így kész. Harmadrészt: megteszek-e most, szeptemberig tényleg mindent érte, vagy inkább elszúrom az időmet netezéssel és ami még rosszabb, ruhákra való pénzköltéssel. Negyedrészt miért nincs már meg hozzá az összes részhipotézis és a hiányzó kutatásoknak legalább a tervei. Satöbbi.
Ugyanakkor minden elszúrt idő és minden (fölöslegesen?) megvett púderszínű blúz, minden hiányzó hipotézis stb. ellenére imádom ezt az időszakot, mert talán utoljára az eléletemben tényleg azt csinálom, ami lenyűgöz.
…a férjem munkahely változtása!
… a munkám, mert úgy érzem, nem tudok eleget ahhoz, hogy jól csináljam
… az, hogy nem élem elég tartalmasan az életem, elpazarlom az időt, és visszanézve majd a fejem fogom verni a falba, hogy miért nem haladtam jobban
Nem tudom, ez megnyugtat-e, de sosem bántam meg visszamenőleg azt, hogy nem tepertem jobban, hiszen mindig a maximumot hoztam ki abból, amire képes voltam akkor és ott. Sőt, inkább azt bánom, hogy feleslegesen hajtottam magam bizonyos dolgokért, amikért kár volt, és inkább pihentem vagy töltődtem volna máshogy…
Neked mit jelent a tartalmas élet, mitől lesz számodra tartalmas?
Nekem sajnos van ilyen, visszanézve az egyetem alatt sokkal több minden belefért volna- időm és energiám lett volna rá, de akkor még nem volt tervem ( csak annyi, hogy lediplomázok, dolgozok, és pont).
Tartalmas élet-> olyan munka, amit élvezek, és jó is vagyok benne (már dolgozok rajta…); jól működő párkapcsolat (ez megvan); alkotó hobbik; családdal-barátokkal sok közös program; utazás, minél többször és többféle helyre; önkénteskedés… jó lenne ezt mind belezsúfolni :)
Ha nem is egyszerre, de különböző hangsúlyokkal eltolva szerintem összességében beleférhet mindez, csak mindig másra kell fókuszálni, és nem végleg elfelejteni a többit. :)
…hogy megfelelően fejlődik-e a kisfiam. Tudom, minden gyerek tempója más, és nem szabad más babákhoz hasonlítani, de akkor is aggaszt kicsit pár dolog, amit mégiscsak hasonlítok más babákhoz. De remélem csak túlparázom.
Ezen én is rengeteget aggódom, de a Férjem azzal nyugtat, hogy ez normális, Anyaként ez a dolgom.:) ha gond lenne kiderülne a szokásos vizsgálatok során és ma már annyi féle fejlesztő módszer létezik, amivel hozzá lehet picit segíteni a fejlődéséhez. Jó érzés tudni, hogy nem csak én parázom túl.:)
Akárha én írtam volna! :(
Minden nap azzal a fohásszal indulok útnak, és azzal is fekszem, hogy a rosszindulatú áskálódók minden ügyeskedése hulljon vissza az ő saját fejükre, hogy már végre ne az ártatlanok szívjanak.
* mi lesz az ukrajnai helyzettel (na ezen aztán tutira nem tudok segíteni)
* megint nem jövök ki a fizuból (sajnos gyakran előfordul:S)
* jajmitszólnakmások (a legnagyobb bénító mumusom, edig nem sikerült leküzdenem sajnos:S).
… hogy jut-e időm minden tavaszi (nyári, őszi :p) munkára akkor, amikor kell?
… hogy sikerül-e a lehető legjobban beosztani időt, pénzt és energiát?
… hogy kitelelnek-e a méheim? (na jó, legalább a 90 %-uk?)
… hogy minden felszerelés, eszköz és infó meglesz-e a kellő időben?
… hogy milyen lesz az időjárás?
… hogy úristenmitiskellcsinálni?
(bocsika, indul a szezon… :D )
-marad-e heg az arcomon…(egy kisebb konyhai balesetben megégett az arcom. :-( )
-meggyógyul-e anyukám maradványtünet nélkül.
-tudom-e ezt a munkát csinálni tovább úgy,hogy kiégnék
elmentél az arcoddal bőrgyógyászatra? Nekem térdemen volt égési sérülés, amivel elmentem, kaptam rá olyan kenőcsöt, amitől nemcsak gyorsabban gyógyult, de gyakorlatilag én sem tudnám megmondani, hogy pont hol volt a seb, olyan szépen gyógyult.
Sajnos nagy rutinom van égési sebek kezelésében (család és tíz év az egészségügyben), és szerencsére nem nagy terület, csak feltűnő helyen van. Most egyelőre Betadin, majd körömvirág+csipkebogyó krém, és a végén Contractubex. Szerencsére, habár nagyon lassan, de kicsi hegekkel szoktam gyógyulni, de ilyen még nem volt, hogy arc…. És persze rohadt türelmetlen vagyok és idegesít,hogy azt hiszem, mindenki a sebeket bámulja az arcomon….(Pedig nem.)
A hülye egyetemi átjelentkezés. Utálom a bürokráciát, kiskoromban azt hittem, hogy ez valami káromkodás, és tényleg az. :D
Hehe! :D Milyen igaz. Én is utálom amúgy. Meg az egymásra mutogatást: ide menjek, oda menjek, aztán a végén rájövök, hogy körbe-körbe járok, és soha nem fog elintéződni az a dolog, mert hülye a rendszer.
hogy idén fogom-e tudni alakítani az életemet, vagy újra csak hagyom, hogy történjenek velem a dolgok.
…, hogy a következő bírálatot kapom a disszertációmra: „már ne haragudjon, de ez értékelhetetlen. ugye, csak viccelt? „
Emiatt nem aggódj szerintem! Egy doktori disszertáció bírálata sokkal hosszabb és diplomatikusabb :-) És jó esetben mélyebb. Te pedig minden Tőled telhetőt megteszel/megtettél, hogy a legjobbat add, nem?
… hogy mennyire csinálom sz*rul, amit csinálok, mert rohadt nagy felelősség „emberéletekkel” zsonglőrködni: oktasd azokat és osztályozd azokat, akiket teljesen más síkon is minősítened kell, és utóbbin szó szerint a jövőjük múlik… Ja, és közben meg érd el, hogy bízzanak meg benned, mert akkor sokkal jobb döntéseket tudsz hozni. Szerepkonfliktus rulez!
… hogy a viharba’ lesz magánéletem, amikor enni és aludni járok csak haza, és napi 10-12 órát dolgozom emberekkel, ergo utána már max egy olyan érző, lélegző, kétlábon járó lény jöhet szóba, aki elviseli, ha elviselhetetlen vagyok, velem örül, velem bosszankodik, miközben kevés szóval is rá tud világítani, ha esetleg tökhülye volnék; meg azt is kibírja, amikor nem vágyom beszélgetésre, csak egy ölelésre és kész – vagyis akivel csak csendben együtt lenni is jó. Nem, nem veszek halat.
Mostanában nagyon aggaszt, hogy elmegy mellettem az idő és mi lesz, ha soha nem találom meg azt, aki az igazi lehetne és nem lesz családom….ez rettenetesen frusztrál…és nehéz nem erre gondolni, mikor körülöttem mindenki házasodik és gyereket vállal :(
Sablonos válasz, de: ne aggódj. A nagymamám mikor ilyeneket mondtam, mindig azt mondta, hogy neked is nevelnek/tek valahol egy fiút, és akkor fog előkerülni, amikor nem is számítasz rá. És tényleg. Nekem legalábbis így volt, pedig előtte hasonló gondolatokkal vergődtem én is. Aztán valahogy megpróbáltam elengedni az ezen izgulást: új programok még szingli barátokkal, új dolgok kipróbálása, sok sport és egyszer csak bumm. (Nem éppen sablonos kapcsolat, a volt egyetemi tanárom, aki 13 évvel idősebb nálam, és sosem gondoltam volna hogy egyszer én ilyesmibe fogok beleesni húúú. :D ) Szóval bárki, bárhonnan előléphet, csak adj esélyt magadnak a megtalálásra, de azért ne figyelj minden bokrot árgus szemekkel hogy melyikből ugrik elő a nagy ő.
Ez engem is aggaszt, már nyolcadik éve vagyok egyedül. Nem így akarom leélni az életemet, ugyanakkor szerintem egyre jobban „látszik rajtam”, hogy egyedül élek és mindent megoldok egyedül.
Ezen most én is elpityeredtem, mert már 7. éve élek egyedül és tényleg nehéz egyensúlyozni a „ne akard görcsösen”, de azért „legyél nyitott és laza”, hátha…
Most már odáig eljutottam, hogy van önbizalmam, helyreállt az önbecsülésem, nem jövök zavarba és hiszem, hogy nekem is lehet egy jól működő kapcsolatom.
Persze ezekkel együtt még mindig nem történt semmi „magától”, szóval most jönnek a társkereső oldalakra regisztrálás, meg arra fénykép, meg magamról leírás, stb.
De legalább már nem érzem magam lúzernek, hogy nekem nem jött össze eddig természetes úton és amiért másnak nem kell tennie semmit, azért nekem meg igen.
Viszont sokkal jobban fogom értékelni, és hálás vagyok és leszek a sorsnak, hogy egy szeretetteljes kapcsolatban élhetek (pont mint a Soppy – ó az milyen aranyos) és áldás hogy végigmentem az úton.
Persze bátorság az kell – de az meg mihez nem kell :o)
Ha ez segít, mi társkeresős oldalon találkoztunk 14 éve, 12 éve vagyunk házasok és 5 gyerekünk született. Semmi sem lehetetlen.
Az is aggaszt, hogy mit gondolnak rólam mások, és az is, hogy én mit gondolok másokról. Az előbbi esetben leginkább az, ha észreveszem, hogy nem tekintenek partnernek.
Viszont van egy jó idézetem erre az esetre: „First they ignore you, then they laugh at you, then they fight you, then you win.” Mahatma Gandhi
Ez egy nagyon jó idézet :) épp a minap tettem ki a munkahelyemen :) És így is van…hidd el, ha nem tekintenek partnernek, az az ő szegénységi bizonyítványuk és nem Téged minősít!
Kitartás!!! :)
Nagyon aggaszt mostanában, hogy mit gondolnak mások rólam.
Az, hogy hogyan fogom kiegyensúlyozni a félévemet, mert sajnos most a kb. 90% munka (az alvást meg az utazást leszámítva) adott. Mondjuk most épp az időtáblázat résznél járok az Ennél zöldebb-ben és az pont idevág:)
Meg az is, hogy valaki elmondja mennyire rossz/nemidevaló vagyok a gyak. helyemen (nem az álmaim netovábbja ez a hivatás, mégis szeretném jól csinálni, hogy legalább meglegyen a papír :( )
Ezen kívül az anyagi helyzetem, és az hogy elsiklik a kezeim között az idő, és túlélés (nem megélés) fog megint menni fél évig mint az előzőben.
Ja, és attól is hogy viktimizálom magam azért mert mindenért meg kell küzdenem (megélhetés, professzionalizmus, +egészséges gerinc) ami sokaknak megadatott- miközben nem kéne, és van akinek sokkal rosszabb mint nekem.
Hatodik hó hatodikán lesznek Nagyszüleim hatvanhat éves házasok, úgyhogy szerencsés nap! Sok boldogságot!
De jó! :) Remélem tényleg szerencsés lesz ez a sok 6-os! :) Sok boldogságot a Nagyszüleidnek is!!! :)
…hogy az esküvőnkön valami nem jól fog elsülni és hogy végigbőgöm az egészet. (Akármilyen távoli ismerősöm házasodott eddig, mindig úgy kellett „lefognom” magamat, hogy ne bőgjek a szertartások alatt.) Az „anyós” esküvőhöz való hozzáállásáról már nem is beszélek… :(
Én is hüppögtem a sajátomon meg a tesómén is. ÉRZELMEK egy ESKÜVŐN! Még ilyet! Nyugi. Vízálló szempillaspirál és kész. Nem anyóshoz mész hozzá, nem ő vesz el, ugasson nyugodtan. Valószínűleg a pozícióddal („elveszi az édes kicsi fiamat”) van baja, és nem a személyeddel.
A mi esküvőnkön elromlott a zene, majdnem hasraestem a lépcsőn, és a torta is eltűnt hajnalra. Mára sztori lett belőle. :) Nézd meg a Szex és New York vonatkozó részét Charlotte 2. esküvőjével. Kevés dologban releváns az a szegény sorozat, de az kivételesen egy cuki rész. :)
Aranyos vagy, köszi a biztatást! :)
Remélem tényleg minden ok lesz…minden téren! :)
Ha a végére össze lesztek házasodva, akkor küldetés teljesítve! :)
Június 6-án lesz a nagy nap, szóval addig még van időm „megnyugodni”. ;)
Hatodik hó hat! :) Jól hangzik.
Igen, és ráadásul azon a napon lesz a 6. évfordulónk (mármint, hogy együtt vagyunk). Egyébként csak utólag jöttünk minderre rá. :D
Az én vonatkozó szakirodalmam a témában Lily és Marshall esküvője, azt is érdemes megnézni az esküvőparához ^.^ <3 (bár a Szex és New Yorkosat nem láttam, lehet, az még jobban idevág :) )
Abban csak annyi volt, hogy a nő első esküvője mesésen sikerült, hibátlan volt minden, ott a házassággal lett a baj. A második esküvő kaotikus lett, de azt mondták neki, hogy az első álomesküvő volt, aztán mégis mi lett a vége, és nem ezen múlik… :)
Hogy most kommenteltem hogy okos vagyok és ROHADTPARADICSOM. Meg hogy az egyetemen is utálnak biztos és mindenkinek ellenszenves vagyok. Mondjuk mióta valaki írta itt, hogy az az imposztor-szindróma azóta jobb… és hogy szaranya vagyok. Ez nem új de még aktuális.
…hogy elrontom a szalagavató táncot, megbotlom szalagtűzéskor és rosszabbul sikerül az este, mint várom.
Megoldás: gyakorlom a vonulást a cipőben, odateszem magam próbán és nem stresszelek rá a szombatra a kelleténél jobban.
Megnyugtatlak, mi is rontottunk a táncon, és SENKI nem vette észre rajtunk kívül. :) A legtöbb szülőt elvarázsolja a látvány, hogy a gyerekek ki vannak mosakodva és rendes ruha van rajtuk. :D Egy kalappal!
Én kérem egyszer rontottam el totálisan a szalagavató táncot: élesben. Senki nem vette észre :))
Ne stresszelj ezen, legkésőbb akkor, amikor már elkezdődött rá fogsz jönni, hogy úgysem lesz tökéletes. :) A koreográfiát és a mentrendet úgysem tudja senki rajtatok kívül. :) ;) Gyönyörű és ügyes leszel!
(én olyan ideges voltam aznap h már a taxiban Halász Juditot énekeltem… :D azt a bálnásat – ennél rosszabb nem lehet) :D
Köszönöm a biztatást! =) Ma volt a főpróba, de mi még holnap is próbálunk… Megpróbálom minél jobban beosztani az időmet szombatra, és körülbelül ennyi a maximum amit meg tudok tenni, hogy minél jobban sikerüljön.=)
Ó, a botlás… én katasztrofális tudok lenni lapostalpúban is. De csodával határos módon sem a szalagavatómon, sem a ballagáson nem botlottam meg a magassarkúmban. Mondjuk extrán figyeltem :D Szóval átérzem és hajrá-hajrá!
A táncon a nadrágtartóm kikapcsolódott (mert a próbákon nem ugyanaz a nadrág volt rajtam, mint az előadáson, és arról lecsúszott), anyáék észre is vették, de kit érdekel? Aaaannyira jó volt. Csak ügyelnem kellett hajlongásnál, hogy valakit le ne csapjak vele :D Köszi a posztot, jó visszaidézni a szalagavatót! :)
… hogy nem vagyok elég jó a munkámban, de mi lesz velem ha felállok és itt hagyom?
Akarsz benne jobb lenni? Mármint érdekel, szívesen foglalkoznál vele?
Alapvetően nem magával a munkával van a baj, hanem azzal, hogy 3-4 ember munkáját végzem egyedül és az összes területen 100%-os teljesítményt várnak el tőlem, ha pedig valahol hibázok, az a világvége. :( Szeretnék itt maradni, de hosszú távon már nem tudok együttműködni velük így…
…egyrészt az, ami téged is aggaszt Via, valamint, hogy nem tudom legyűrni a félelmeim, és végérvényesen bekebeleznek.
Van valami konkrét félelmed? (Nem kell válaszolnod, csak itt vagyok, a szeretnél beszélgetni róla. Hátha olyan lesz, mint a mumus, hogy ha leírjuk, kevésbé lesz ijesztő. Aztán persze nem biztos, de valamire csak jutunk.)
Sok közül az egyik: a tipikus „de mi van ha így lesz mi van ha úgy lesz, á, inkább bele se vágok”…hiába tudom az eszemmel, hogy bánni fogom, ha ki sem próbálom, valamint nagy tervező lévén, minden lépést kiagyalok, de valami mégis mindig visszatart.
És mi az? Kitagadnak? Megdobálnak rohadt paradicsommal? Kiderül, hogy kókler vagy? Nem mehetsz többet emberek közé?
(Nekem ilyesmik, és ha belegondolok, már csak röhögök. BRING ON THE ROHADTPARADICSOM.)
Via :D midig tudsz írni olyat ami megnyugtat, és még nevetni is lehet rajta <3