Üdv az Ennél Zöldebb Könyvklub első ülésén! A könyvklubot egy hónappal ezelőtt hirdettem meg azzal a céllal, hogy segítsek nektek még mélyebbre merülni az Ennél zöldebb nem lesz! tíz lépcsős rendszerének tartalmában, akár tudatos életmódváltásra, akár egy új élethelyzettel való megbirkózásra, akár saját vállalkozás alapítására használjátok a könyvet. A virtuális könyvklub bejegyzéseiben minden fejezettel külön-külön foglalkozunk majd, megjegyzésekkel, új tartalommal és extra gyakorlatokkal segítek átjutni a buktatókon, ahol esetleg elakadtatok, illetve teret adnok a könyv olvasói közösségének, hogy egymást támogatva haladhassatok előre a saját utatok megtalálásában és megvalósításában. Plusz természetesen itt vagyok a kommentek között én is. :)
Mielőtt beleugrunk, még egy megjegyzés: mivel nem egy “elolvasom aztán kész” könyvklubot szeretnék — ahol végigrohanunk az elméleten, aztán jól meglepődünk, hogy nem történt semmi változás — ezért ráérősen, max. két hetente lesz egy-egy új ülés, mert tényleg az lenne a cél, hogy aki részt vesz, kényelmesen, nem sürgetve át tudja rágni magát a gyakorlatokon, és adjon időt a felismeréseinek.
Az első könyvklubot azoknak is meleg szívvel ajánlom, akiknek még nincs meg az Ennél zöldebb nem lesz!, ugyanis az első fejezetet ingyen elküldöm mindenkinek, aki feliratkozik a hírlevelemre.
1. fejezet: Mihez kezdjek?
Egy hónappal ezelőtt arról kérdeztelek titeket, hogy a könyvben felvázolt út melyik szakaszában jártok éppen, és a válszok egyik nagy része az első lépcsőre érkezett. Vagyis sokatoknak volt ismerős ez a mondat:
Azt se tudom, mit akarok kezdeni az életemmel, teljesen elvesztem. Nem tudok dönteni.
Azt tapasztalom (a könyv megjelenése óta pedig különösen ki vagyok erre hegyezve), hogy nagyon sokan azért nem indulnak el, mert gyűjtögetnek. Célokat, álmokat, információt, aztán mindezeket fejben összerendezik, és azt mondják: ó, hát ez még mindig nem elég jó terv, majd ha teljesen tökéletesre kitaláltam, akkor majd elkezdem. Ezzel még a harmadik fejezetnél, a kifogáslista kapcsán fogunk foglalkozni, de a tapasztalatom azt mutatja, hogy a kifogások már a tervezés szintjére bepofátlankodnak, és elrontják az egészet, még mielőtt bármi elkezdődhetne.
Persze az egész mögött egy dolog van: a félelem. Hogy nem lesz elég jó, amit magadtól csinálsz, hogy mégis kényelmesebb lesz a mostani rossz, mert ki tudja, mi lesz akkor, ha változtatsz (mi van, ha valami sokkal jobb! azzal mit kell kezdeni?!), és különben is, mit fognak hozzá szólni A Többiek. Én ezért nem is kérlek meg arra, hogy vágj bele valami hatalmasba. Azt kérem csak, hogy tedd meg a kezdő lépést. Fedezd fel, hogy milyen is lehetne. Nem most kell eldöntened, hogy arra mész-e.
Sőt. Nem is kell most megtalálni a végleges választ arra, hogy mivel szeretnél foglalkozni. (Egyáltalán nem is biztos, hogy valaha azt tudod mondani, hogy na, te most már életed végéig ezt akarod csinálni. Azért ennél kalandosabb az élet, és nem életfogytig kötelezzük el magunkat valami mellett. :) Ki tudja, én mit fogok csinálni húsz év múlva! Csak egy biztos: nem szeretném utálni. :)) Ha fogalmad nincsen, hogy milyen irányba indulj az életedben, egyelőre az is marha jó lesz, ha valami olyat találsz, ahol legalább icipicit jól érzed magad. Akkor legalább az irány megvan. Ez nem egy mindent-vagy-semmit játék, amiben vagy rögtön megtalálod álmaid útját, vagy hagyod az egészet a fenébe. (Ki itt belépsz, hagyj fel minden maximalizmussal.) Az, hogy mit szeretnél kezdeni magaddal, életed egyik legfontosabb megismerési folyamata. A saját utadon csak a saját tempódban haladhatsz, az út pedig az első lépéssel kezdődik.
Ezt csináld meg!
Olvasd el a bevezetőt újra, és ha eddig még nem tetted meg, rajzolj a kijelölt helyre. :) Tudom, ettől sokan sikítófrászt kapnak, de nyugi, egy könyv nem attól szent, hogy papírból van meg szöveg van rányomva, hanem hogy hogyan használod és mit hoz ki belőled.
Nagyon szeretem, amikor dedikálásokon csupa könyvjelzős, post-ites köteteket hoznak aláírni, és olyan jó látni, amikor az olvasónak fontos mondatok alá vannak húzva, a margóra plusz gondolatokat jegyeztek fel… ♥ Ettől lesz igazi és élő dolog abból, ami igazából csak egy összefestékezett fakupac. :)
Ezt csináld meg!
Minden gondolat nem fér el a margón, ezért ha eddig még nem volt külön könyves jegyzetfüzeted, akkor most a könyvklub örömére nevezz ki egyet, és ide írhatod, rajzolhatod a válaszaidat. Hogy csíkos, kockás, üres lapos, pöttyös, kottás, vagy virtuális (Evernote, Word doksi…) az tök mindegy, csak ne félj attól, hogy bele kell írni, és használd! :) Ha megvan a füzeted/doksid a gépeden, fotózd le és mutasd meg! Közösségi oldalakon továbbra is használhatod az #ennelzoldebb hashtaget. :)
A gyakorlatok végzéséhez próbálj meg valamennyire nyugodt körülményeket teremteni, mert nem biztos, hogy egy távolsági buszon ülve vagy az ebédszünetekből lopott három percekben tudsz annyira hatásos eredményt elérni, mint kicsit kevésbé kaotikus helyen. :) Hogy a kedvenc padodon ücsörögsz, vagy egy kávézó teraszán, vagy otthon a kanapén, az mindegy. Ha te biztonságban érzed magad, és úgy érzed, hogy ott tudsz befelé figyelni és korlátok nélkül álmodozni, tervezni, akkor az úgy pont tökéletes lesz.
A könyvben szereplő gyakorlatoknak csak az a feladata, hogy elindítsák az agyadat. Nem kell mindegyiknek működnie, és nem biztos, hogy mindegyik hatására találsz majd olyan választ, amivel tudsz tovább dolgozni. Úgyhogy egy percig se aggódj, ha a gyerekkori emlékeid között semmi használhatót nem találtál, vagy nem is tudtál felidézni semmilyen emléket. Ettől még nyugodtan továbbolvashatod a könyvet. :) (Maximalizmus stop van, emlékszel?)
Ezt csináld meg!
Olvasd el a könyv első fejezetét, és válaszd ki azt a gyakorlatot, ami most éppen szimpatikus. Ezennel fel is avathatjuk a jegyzetfüzetedet! Játszadozz a gondolattal, csináld meg a gyakorlatot, és írd le az eredményt, akkor is, ha úgy érzed, most ez még nem lesz jó semmire. Írhatsz folyó mondatokban, rajzolhatsz, használhatsz színes tollakat, matricát, nyilakat, címszavakat. Ahogy éppen jól esik. Ez csak a tiéd, senki nem fogja osztályozni.
Miért kell mindent leírni?
Mert én azt mondtam! :D Nem, nem én mondtam, hanem nálam okosabb emberek. Az írás segít abban, hogy az általános érzések és homályos fogalmak helyett konkrét elképzeléseid legyenek, márpedig ha le akarsz írni valamit, akkor meg kell tudnod fogalmazni. Ha ismered és meg tudod mondani, hogy mi az, ami az életedben téged boldoggá tesz, könnyebben tudsz tenni is azért, hogy még több ilyen dolog legyen az életedben. Ezért írjuk a csütörtöki listákat is. :)
Ráadás gyakorlat: Írd le az ideális napodat!
Még egy feladat ráadásnak, kiegészítve a könyvben olvasottakat. Kezdd el írni, hogy milyen az ideális napod! Nincsenek korlátok, nem kell alkalmazkodnod semmilyen keretrendszerhez, álmodozz szabadon. Először írj meg egy munkanapot, aztán egy pihenőnapot is. Ha elakadnál, vagy nem tudsz elindulni, segíthetnek az alábbi kérdések.
- Hol és hogyan ébredsz? Hány óra van? Hogyan indul a reggeled? Hol és mit reggelizel, ha egyáltalán? Milyen reggeli teendőid vannak? Hogyan érzed magad?
- Mit dolgozol? Hova és mivel mész munkába? Mit csinálsz? Kikkel vagy együtt – kikkel dolgozol és kikkel találkozol? Mit csináltok a munkaszünetben? Milyen velük a kapcsolatod? Hogyan érzed magad munka közben?
- Mi történik a munka után? Hova mész és mit csinálsz? Hogyan és kivel lazítasz este? Mivel pihened ki a nap fáradalmait? Milyen hobbikra szánsz időt? Mikor mész aludni?
- Mivel töltöd a hétvégét? Kikkel vagy és mit csináltok? Milyen egy ráérős reggeled?
Ha nem is tudod holnap megvalósítani az ideális napodat (mert legyünk realisták, nyilván nem fogod tudni), ebben a gyakorlatban érdekes felfedezéseket tehetsz magadnak azzal kapcsolatban, hogy mire is vágysz a mindennapjaid során. Mert igen, szép dolog egy-egy kiemelt eseményre koncentrálni (esküvő, nyaralás, karácsony, stb.), de az életünk 98%-ban a “szürke” hétköznapokból áll, szóval egyáltalán nem mindegy, hogy azokon mennyire szeretjük az életünket. És hátha lehetnek egy kicsit kevésbé szürkék is. :)
Töltsd le ezt a motiváló háttérképet, ha tetszik! :)
Ne felejtsd el: Nincs határidő!
Miközben végzed a gyakorlatokat, felmerülhet benned a bűntudat, vagy az, hogy ezzel már el vagy késve. Ne aggódj azon, hogy “ezt már rég tudnod kéne”. Önmagunk megtalálása egy folyamat, sőt, szerintem életfogytig tart. 18 évesen nem nyomták meg senkinél a “felnőtt”-gombot, nem lett egy pillanatra világos számunkra, hogy kik vagyunk és mit akarunk az életben. Ez évekig, sőt, évtizedekig eltarthat, és soha nem leszünk “készen”. Folyamatosan változnak az igényeink, ahogy fejlődünk, új impulzusok érnek, átértékeljük a dolgainkat, változik az élet, megváltoznak a körülményeink (akár mi változtatjuk meg őket, akár velünk történnek olyan dolgok, amikbe nincs beleszólásunk).
Írj, álmodozz szabadon, korlátok nélkül. Írd le a pofátlan álmaidat is, főleg azokat, amikre azt mondod, hogy “na ez már annyira irreális, hogy magamnak sem merem bevallani”. ÍRD LE. Bármi, amit most kitalálsz, nem kap egy “KÖTELEZŐ” címkét, és attól, hogy leírod, nem lesz belőle kényszer, hogy most akkor már így is kell lennie mindörökké.
Az egész útkeresésnek az a lényege, hogy legyen egy irányod, egy olyan értékrended, egy igényszinted, ami a tiéd, amiről tudod, hogy ahhoz, hogy jól érezd magad az életedben, ezekre neked szükséged van. Ha tudod, hogy milyen alapérzések nyújtanak biztonságot számodra, mi az, amitől esélyesebben érzed magad kiegyensúlyozottnak (tér, fény, változatosság, nyugalom, kiismerhetőség, új impulzusok, szenvedély, béke, harsány színek, puha anyagok, nagy társaság, sok egyedüllét…), akkor egy olyan saját iránytű lesz a kezedben, ami megkönnyíti a döntéshozatalaidat. Ha ismered az életednek azon tulajdonságait, amikre rá kell erősítened, hogy jól érezd magad, akkor kiválasztani is könnyebben tudod őket a sok-sok lehetőség közül.
Ez az irány mindenkinél teljesen egyedi, úgyhogy kár is egymásét összehasonlítani, méricskélni, becsmérelni. Nem “kishitű” az, aki “megelégszik” egy “csendes élettel” (már ezek is milyen lealázó kifejezések, nem?!), és az sem nagyravágyó, aki “kalandos” és “harsány” életet akar magának. És az sem “csélcsap”, aki egyik évben még jobban vágyik a csendre, magányra, de később inkább keresi mások társaságát. Folyamatosan változunk, így magunkkal is kár versengeni. Most éppen azok vagyunk, akik. Ebből kell kihozni a legjobbat. ♥
Ahogy a könyvben is írtam, ne szomorkodj, ha még mindig nincs meg, hogy mit szeretnél és merre indulj el. A 42. oldalon kezdődő szempontokat tartsd észben, haladj tovább a könyvvel és az életeddel is, és menet közben is simán rábukkanhatsz egy olyan irányra, ahol jól érzed magad.
Kommentkihívás: Neked mi a B-vonatod?
A klub pedig attól lesz klub, hogy tudunk beszélgetni. :) Ezért minden alkalommal fogok kérdezni egyet, amire szeretném, ha megírnád a te válaszodat — hol tartasz most az eddigi tapasztalataid, felismeréseid és élményeid alapján. Az első fejezethez tartozó kérdés ez:
Sziasztok!
20 éves vagyok. Az én dolgomat az nehezíti, hogy gerincferdülésem van, nem kicsi. Eleve bizonytalan vagyok, és ez még pluszban megnehezíti. Egyszer azt mondta egy orvos,hogy válasszak olyat,ahol nem is kell sokat ülnöm, de állnom sem. És akkor ezt még össze kell egyeztetnem azzal, ami érdekel. Ez a nehéz nekem. Ahogy haladok a könyveddel, látom mi érdekel, de nehéz összeegyeztetnem az állapotommal. Főleg úgy, hogy mivel a bal bordakosaram 2 bordája összeér, idegszál becsípődésem van, ami nagyon-nagyon fáj, és gyötör, és felmerült,hogy megműtenek. Ez azt jelenti, hogy kimerevítik a gerincem egy szakaszát, és nem bírok hajolni. Na emiatt még nehezebb a döntés. Amúgy én egy pörgős lány vagyok, nem tűröm a monotóniát, a kreatív dolgok érdekelnek. Tetszett a sminkes,kozmetikus, körmös szakma például, bár ezekkel nem csak a gerincem nem kompatibilis, rengeteg van belőle. Ettől is tartok egyébként,hogy a pénzt és energiát beleölném, de nem jutnék sehová. Amúgy sokat őrlődtem az egyetem témán is, majdnem közgazdász szakra mentem, mivel spanyol kéttanos voltam, és adta magát,mindenki oda ment, de én úgy döntöttem nem erőszakolom bele magam. Nem szeretem a matekot, nem is megy csodásan. Néha úgy érzem, hogy lehet jobban tettem volna, néha meg úgy,hogy nagyon jól döntöttem,hogy nem mentem. Érdekelt még a suliban a biológia is, de sajnos herótom van a vértől,műtétektől, hulláktól :D , így nem járható út például az orvosi sem. Egy csomó szakot átnéztem ahova biosz kellene, de mindegyiket kiejtettem valamiért. Amúgy jelenleg egy irodában dolgozom az érettségimmel, de tudom,hogy nem akarok itt ragadni, mert itt nem lehet feljebb jutni, ez egy átmeneti megoldásnak jó. Plusz elkezdtem egy képzést, ami fizetős tanfolyam, grafológia. Félig-meddig tetszik, de valahogy azt érzem,hogy oké kifizetjük, megcsinálom, keresek vele, de még ez sem az az álom,ami a B vonaton várna. Gyakorlatilag még nem is tudom,mi kéne hogy legyen a B vonaton. Régen imádtam mozogni is, táncoltam, de a gerincem miatt abba kellett hagynom,és ha megműtenek már el is felejthetem (legalábbis azt a műfajt: jazz-balett). Úgyhogy jelenleg itt tartok. Próbálom feltérképezni, hogy mégis mit kellene, de ez a gerinc dolog megbonyolítja pluszban, mert függök tőle sajnos. Szóval az egész egy nagy káosz most.
Szia!
A műtét után mit jelent a “nem bírok hajolni”? Soha? Átmenetileg? Mennyire nem? Miben nehezít, miben segítene?
Lehet, hogy ez nem oldja meg a problémádat, csak eszembe jutott, hogy az egészséges gerincű embereknél is bebizonyosodott, hogy nagyon ártalmas a sok ülés, így egyre több irodában, és hagyományos, ülőmunkás helyeken van eleve álló vagy állítható íróasztal, és nem csak a hátnak jó, hanem a hatékonyságot is elősegíti. Így már a hagyományos ülőmunkás állások sem jelentik azt, hogy napi 8-ban ülsz, csak asztal kérdése az egész.
Ha a grafológiával úgy érzed, keresnél pénzt, az attól még stabil A-vonatnak jó, mert addig is meg kell élni valamiből, amíg rájössz, hogy mit akarsz… Keveseknek van olyan élete, hogy amíg szembe nem jön az álom, addig lógathatják a lábukat. Az általános inkább az, hogy egyszerre két helyen dolgozol, az egyiken pénzért, a másikon meg az álmaidért… :) Nem kell rögtön tudnod a válaszaidat 20 évesen!
Szerintem most foglalkozz a gyógyulással, meg hogy kifundálod, hogy ez a helyzet miben nehezít, mit tesz lehetővé, és utána lehet gondolkodni a többin.
Köszönöm szépen a válaszod! :)
Hát, ha műtét mellett döntök, az egy végleges megoldás, tehát fém implantátumokat építenek be, amit soha többet nem vesznek ki. Az, hogy mennyire korlátoz, az attól függ, hány csigolyát érint a merevítés. Az én görbületem S alakú, a középső szakaszomon( ami a bordákat érinti, ezért is van a becsípődés) van a nagy, a derekamnál a kicsi. Orvosa válogatja, van aki ilyenkor úgy dönt, hogy csak a nagy görbületet operálja meg, a kisebbet még hagyja. Ilyenkor kisebb a korlátozás is. Van aki megoperálná egészben. Attól már tényleg olyan az ember, mint egy cölöp.
Nyilván sok mindenben nehezítene, sok sporttól elbúcsúzhatnék, viszont azért gondolkodom rajta, mert ez az örökös fájdalom is kiborító, főleg ennyi idősen, vagyis ennél még csak rosszabb lesz. Várható, hogy a beteg szakaszon gerincsérvem is lesz 10 éven belül.
Már nagyon sokat agyaltam ezen, hiszen bármelyiket is választom, kompromisszumot kell hoznom. Ha a műtétet, akkor a merevítés okozta nehézségeket kell megszoknom, ha nem, akkor pedig a fájdalommal való küzdelmet,a mozgásszabadabb életért. Úgy érzem,eddig ez életem egyik legnehezebb döntése. A műtét ellen még egy dolog: nagy a fertőzésveszély, és az ez okozta bénulás. :( Nyilván nem mindenki bénul le, de azért ez eléggé taszító tényező.
Amúgy az íróasztal nagyon jó ötlet, köszönöm. :) Nem is hallottam még ilyenről.
Szerintem a fájdalom rosszabb, mint hogy limitált dolgokat tudsz megcsinálni, mert a fájdalom viszont minden másban is limitál. Konzultálj sok dokival, válaszd ki a legszimpatikusabbat! 10 év sok idő, míg kialakul a gerincssérv, szóval nem kell most azonnal döntened, de ne is halogasd sokáig. A fertőzésveszélyre vannak kutatások, hogy mikor van rá nagyobb esély? Lehet, hogy ilyen fiatalon, egy egyébként erősebb szervezettel nem akkora a kockázat? Mert akkor ezt is figyelembe kell venni, hogy meddig húzod a döntést. Milyen opcióid vannak? Magándoki, külföldi szakemberek?
Igen,ebben nagyon igazad van.Ez a fájdalom nagyon nehezen tolerálható.
Most jelenleg amúgy egy speciális gyógytornával és gyógymasszázzsal próbálkozom, bár még eddig nem hozott javulást.
A fertőzésveszélyről annyit tudok, hogy itt Magyarországon ezt a műtétet nem csíramentes közegben csinálják, ellenben a gerincvelő átültetéssel, tehát a műtét közben már elfertőződhet a seb(min. 8 óra a műtét). Az lehet( bár biztosan nem tudom), hogy ki lehetne ezt fizetni, viszont olvastam erről, és a bőrben is élnek baktériumok, ne ez az,amit nem lehet kiküszöbölni.
Azt nem tudom,hogy ez összefügg -e a korral, de nyilván az igaz,amit írtál, hogy minél fiatalabb a szervezet, annál jobban megbirkózik egy ilyen nagy beavatkozással.
Én tartom a kapcsolatot egy csoporton keresztül operált fiatalokkal, felnőttekkel, és éppen most olvastam egy lány esetét, 2-3 évvel idősebb nálam.Nos neki is elfertőződött, viszont neki csak 2 héttel a beavatkozás után, újra megnyitották, stb. Már jól van, de azt látom,hogy azért elég gyakori sajnos ez a dolog…Nyilván azonnal elkezdték kezelni, így elvileg ő már rendben lesz.
Magándokihoz mennék amúgy mindenképpen, van 2 nagyon jó sebész M.o-n, az egyik Budapesten, a másik Pécsett. A szüleim azt mondták ezt támogatnák anyagilag, bár szerintem a külföldi kezelést már nem. Hiszen nekik is aktívan mellettem kell lenniük az első pár hétben, és ők ezt a munka miatt is, inkább Magyarországon tudnák megoldani.
Sziasztok!
Nálam a saját vállalkozás beindítása jelent örök dilemmát! Mióta az eszemet tudom, szeretnék egy saját kis vendéglátóipari vállalkozást! a problémám ott kezdődik, h idén töltöm a 30 at es természetesen még mindig nem valósult meg belőle semmi!
szép és boldog életem van 4 gyerkőccel, akik még elég kicsik! Férjem sokat dolgozik, nagyszülők nincsennek szinte egyedül vagyok velük! Egyszer úgy érzem, h igen, bele kéne vágni, máskor pedig, h szóba se jöhet, a mi életünkbe ez nem fér bele!
Én igazából nem attól félek, h nem sikerülne, hanem, h nem olyan lenne ez az élet ahogyan én azt elképzeltem! Túl sok lemondással járna, és nem lenne elég időm így a gyerekekre akik a legfontosabbak nekem! Mert a vállalkozás főleg az elején egész embert kíván sok munkával és lemondással, aminek úgy érzem a gyerekek látnák kárát!
Jelenelg itthon vagyok még a két kisebbel, a két nagyobb ovis, és folyamatosan ott motoszkál bennem a hiányérzet, h milyen jó lenne valamit kezdeni!
Tetszett a B vonatos hasonlat, el is kezdtem tervezgetni, nézelődni üzlethelyiség után, üzleti tervet készíteni, könyvelőt keresni stb., de itt abbamaradt a dolog és nem történt semmi!
Mert ugye kezdőtőke az kellene hozzá, ami még meg is lenne, de annak a pénznek lenne helye máshol is, és túl nagy összegez ahhoz hogy kisérletezgessek vele, vagy bejön vagy nem alapon!
Kérlek írj valamilyen véleményt erről az élethelyzetről, tanácsot, segítséget mi a jó döntés, hogy tovább?
Köszönöm!
Szia!
Rövid leszek és velős. :)
Tény 1. Ha nem próbálod meg, biztos, hogy nem sikerül.
Tény 2. Nem túl vállalkozóbarát a környezet itthon, és a hárommilliós kezdőtőke egy kft-re elsőre tényleg durva kiadás.
DE ha van más mód arra, hogy elkezdd (pl. főállás mellett, vagy egyéni vállalkozóként), az is működőképes. Folytasd a lépéseket, keress egy könyvelőt, beszélj vele, és találjátok ki, hogy neked melyik formátum lenne a legpraktikusabb.
Plusz vedd számításba, hogy nem csak fizikai boltot lehet indítani, és ha webshoppal kezdenél, lehet, hogy kevésbé megterhelő lenne az indulás, mert nem kéne személyzetre, bérleti díjra költeni. És mielőtt feltöltöd a raktárkészleteket, tájékozódj a piacról, puhatolózz, mert az is butaság, ha áll a pénz a legyártott termékekben, és utána derül ki, hogy senkit nem érdekel.
Legyél okos, legyen terved, és haladj átgondoltan! :) Hajrá!
Sziasztok!
Én is leírom a B-vonatomat, most leginkább azért, hogy ki legyen mondva, ne csak a fejemben vagy “mondogatás” szintjén létezzen.
Kutatóként dolgozom egy állami intézménynél, ez az A-vonatom. Szeretem, szeretem, de.. 12 éve végeztem az egyetemen és azóta ebben a szakmában és ezen a helyen dolgozom. Fokozatosan egyre több mindent értem el, és ezzel párhuzamosan fokozatosan “veszítettem el az ártatlanságomat”. Hamar fel kellett nőnöm és már 5 éve én vezetem azt a csoportot, ami 10 évvel ezelőtt alakult, és amibe elsőként kerültem be. A munkám egy része (jó része) már nem szakmai, hanem szakmapolitikai: “nyüzsgés”, a gondokon és azok megoldásán való gondolkozás, menedzselés, projektkeresés, kapcsolattartás. Ehhez jön még a közintézményi munkakörnyezet, aminek a jellegzetes munkastílusát és “értékrendszerét” egyre nehezebben viselem. A mienk (meteorológus) egy nagyon kis szakma itthon, szinte mindenki ismer mindenkit, megvannak a skatulyák, amiből nem nagyon lehet kitörni. Szeretem a munkámat, még azt is tudom szeretni, hogy mára már inkább “vezetem” a csoportunkat, minthogy lenne egy saját kis kutatási területem. De vannak napok, amikor nagyon szűknek érzem az életteret, kiszámíthatónak a további pályámat, és idegörlőnek a konfliktusokat.
A B-vonaton állatokkal foglalkozom, elsősorban kutyákkal. Gyerekkoromban nem volt kutyám (sem más állatom), a nagyszüleim “falusi” kutyáit nagyon szerettem, sokat foglalkoztam velük, és arról álmodoztam, hogy kutyamenhelyet nyitok. 18 éves koromban a szüleim vidékre költöztek, lett két kutyánk is, imádtam és kéthetente, amikor az egyetemről hazamentem, élvezhettem őket. Olyan borzasztó könnyű szeretni őket, jó barátok, mind egyéniség, és a kis hűtlenségeiket, botlásaikat olyan könnyű megbocsátani. Most is van két kutyánk a szülői házban, de közben a szüleimmel szomorú dolgok történtek (a nyáron Anyu meghalt), két hónapja nem láttam a házat, ahol Apukám lakik és a kutyákat. Nekem itt Pesten nincs kutyám, mert általában sokáig dolgozom (nincs rugalmas munkarend) és időnként külföldre kell utaznom, nem akarok egy állatot kínozni. De az utóbbi hónapokban, ha meglátok egy kutyást az utcán (és nagyon sok van), elszorul a szívem.
Évekkel ezelőtt láttam egy hirdetést az újságban, amiben önkénteseket keresnek kutyaotthonokba, s akkor elgondolkoztam azon, hogy jelentkezem. Eddig azért nem tettem, mert régóta húzódott a doktori dolgozatom elkészítése – addig nem akartam új dologba kezdeni, amíg azt le nem zárom (így is mindenki állandóan azt kérdezgette, hogy mikor lesz már kész). Ez tavaly év végén sikerült. Februárig még minden hétvégén hazamentem a szülői házba, hogy Apukámnak segítsek, addig tehát objektíven nem volt időm. Most viszont lettek hétvégéim, 1 napot minden hétvégén tudnék erre szánni.
De nehéz elkezdeni.. Vannak kifogások: “majd ha ez meg az meglesz”, “mi van, ha kutyamenhelyek csak vidéken vannak, nem tudok vezetni”, stb. Szívesen tennék meg egy kis lépést a kutyázás irányába, ezért ha tudtok, adjatok tanácsot. Például nemcsak kutyamenhelyezés érdekel, hanem bármi, ami aktív kutyás, sétáltatás, segédkezés kutyaiskolásban, kutyakozmetikában (van ilyen??), ahol élőben lehet kutyákkal foglalkozni, tanulni róluk vagy velük.
Csak egy gyors reakció a “nem tudok vezetni”-re: tanulj meg! :) Az is egy lépéssel közelebb visz, és nem csak a kutyázáshoz hasznos, hanem igazából bármihez.
Őket kérdezd meg, hogy tudsz-e bármiben segíteni: https://www.futrinkautca.hu/
Sziasztok!
Esetemben ez úgy néz ki,hogy a végzettségem totál hidegen hagy,mi több,soha nem akarnék ebben dolgozni. Sok minden érdekel,de csak picit,felszínesen,mélyen még semmi sem mozgatott meg. Persze mindről elképzelem,hogy mi lenne ha ezzel kellene foglalkoznom,de hamar lecseng a lelkesedés. Lehet azt tanácsolnád,hogy kezdjek blogot írni,de nem tudnék. A blogot csak olvasni szeretem,írni nem tudnám,mert nem az én világom.
Sajnos a könyv még nincs meg,de be fogom szerezni. De ismerem magam,ha van egy jó könyv,amire már rég vágyom és tudom,hogy nagy falat lesz,óriási élmény,akkor napokig csak forgatom,elolvasom a fülszöveget százszor,az utolsó szót,nézegetem. Nem merek hozzákezdeni!:) Furcsa,tudom:)
Nem tudom,hogy hogyan fog kiderülni,mi a nekem való munka/cél/élet. Egyetlen dolgot szoktam az emberektől irigyelni,mégpedig ha tudják,hogy mi szeretnének!
Nem kell blogot írnod, nem mindenki szeret írni. Te lehet, hogy fotózni tudsz inkább, vagy rajzolni, vagy főzni… nem mindennek az alapja az, hogy írj! :)
Az utolsó mondatom a könyvben az, hogy “A java csak most jön.” Most, hogy ezt lelőttem, remélem, elkezded olvasni. Nem feltétlenül nagy falat, tudsz lépésekben is haladni vele!
Szerintem nagyon kevés ember születik úgy, hogy na, tudja, hogy mit akar, és akkor végül azt is fogja csinálni. Ha engem megkérdeztél volna huszonöt éve, sellő vagy taxisofőr vagy dínókutató akartam volna lenni. Aztán tanár meg detektív. :)) Amit most csinálok, az sem olyasmi, hogy egészen biztos, hogy most már “innen megyek nyugdíjba”. Csinálom, amíg jó, aztán ha majd nem jó, akkor majd kitalálok valami mást. Ez teljesen normális.
Szerintem tök rossz, hogy a jelenlegi környezet azt hangsúlyozza, hogy 18 évesen találd ki, hogy mi akarsz lenni, mert aztán oda kell beadnod a felvételidet, és ez is úgy van tálalva, hogy minden ezen múlik, “egy életre” választasz szakmát… Bullshit! Most, hogy így a huszas éveim végét taposom (még kicsit több, mint 2 hónap! :D), azt kell mondjam, ez a teljes évtized arról szólt, hogy kifundáljam magam. És mindezt csak előkészítette az azt megelőző húsz év, beleértve az érettségit meg az összes többit.
És még most sem mondhatom el azt magamról, hogy “kész vagyok”, mert szerintem sosem leszek kész. Még mindig rengeteg önismereti munka van hátra. Szerintem ez az, ami igazán egy életre szól. De több fogalmam van magamról, mint 18 vagy 22 vagy 25 évesen valaha volt.
Teljesen egyetértek veled. Rákényszerítik a diákot,hogy döntsön,legalábbis esetemben,aztán csak pillázok mikor ott vagyok,hogy jaaaaaa,hát ez erről szól? Hát nekem senki nem mondta… Hiányzott egy jó kis pályaválasztási tanácsadás. Aki nem csak felületesen mutatja meg,hogy nnna,van orvos,ügyvéd,stb.,szóval?
Mindenesetre nem vagyok elkésve,ha Te azt mondod:) Bár néha azt érzem,hogy mégis (26 vagyok).
Akkor egy önismereti út áll előttem,plusz fel kell térképeznem mi minden rejtőzik a világon,amivel foglalkozni lehet,hátha beszippant valami. Ez a világ egyik legnehezebb dolga!
26? Nem vagy elkésve, dehogy! Szerintem ha megkérdeztük volna az embereket 50-100-200 évvel ezelőtt, lehet, hogy szívük szerint nem azt választották volna, ami végül történt velük. Csak akkor megvolt még az a kötelezőség, hogy beülsz valahova 18/24 évesen (sőt, beszállsz a családi földművelésbe gyerekként), aztán onnan dőlsz ki nyugdíjba menés előtt. Meg hogy gyorsan házasodj és szülj gyereket, mert különben megszólnak. Ha mázlid volt, pont abban találtad meg a boldogságot, amit amúgy is elvártak tőled. Ha meg nem, akkor csendben leéltél egy életet úgy, hogy közben nem értetted, hogy miért nem vagy mégse boldog, pedig azt mondták, hogy azt így kell csinálni…
Ez a rizikója annak, ha elvárások vannak. Nem kell döntened, ami tök kényelmes is lehet, de ha nem jó, amit helyetted döntenek, akkor nincs reklamáció.
Tényleg nehéz és kockázatos kifundálni magadat, de szerintem sokkal kockázatosabb nem meglépni! A jutalom felbecsülhetetlen.
Sajnos nálam kicsit bonyolultabb a helyzet. Még a könyved elolvasása előtt rájöttem arra, hogy nem jó helyen vagyok – ez nem az az élet, amit magamnak szeretnék. Egyetemi tanulmányaim során kommunikációt hallgattam, mert már egészen gyerekként fontolgattam azt, hogy valami olyan munkát szeretnék, ha nagy leszek, amiben írhatok. Mindegy, mit. Mesét, könyvet, novellát, újságot, akármit. A piac ilyen szempontból nagyon telített és úgy gondoltam, jobb lesz, ha továbbtanulok, így közgazdasági egyetemre jelentkeztem. Ez 2 éve volt, azóta se tudom megmagyarázni, miért döntöttem úgy, hogy ezt a szakot választom. De azt tudom, hogy ez nem az, amit csinálni szeretnék. A könyvek olvasása során mindig igyekszem úgy hozzá állni, hogy megtaláljam bennük az érdekes pontot, azt, ami motiválhat a továbbiakban, de ennyi idő múltán sem akadtam rá. A tanulmányok kezdetén a szüleim finanszírozták az első másfél évem az egyetemen, mert anyagilag meg voltam szorulva. Ezt a mai napig hangoztatják: Át kell menned a vizsgákon, mert erre nekünk több százezer forint ment el! Igazából ha szabadon dönthetnék (dönthetek), abbahagynám ezt a sulit és választanék mást. Még nem tudom pontosan, mit, de ahogy a könyvedben is írtad, ha tudom, mi az amit nem akarok, akkor az már közelebb visz a célhoz. Ezt nem akarom. De azok után, hogy a szüleim folyton azt hangoztatják, hogy muszáj, kell, meg erre nekünk sok százezrünk ment rá, nem tehetem meg, hogy otthagyom a sulit. Végig kell csinálnom. De minek? Nem érdekel, nem akarok vele kezdeni semmit így nem is tudok teljes erőbedobással koncentrálni a tanulmányaimra. Azzal ösztönzöm magam, hogy a suli közben talán mégis elkezd érdekelni a szakma, de őszintén nem sok esélyt látok rá. Mindig is valami kreatívabb dologra vágytam. Az éltet, hogy ha elvégeztem az egyetemet, és lediplomázom, akkor majd végre tanulhatom azt, ami érdekel, de addig is úgy érzem, egy helyben toporgok és éveket vesztegetek el a semmire.
Mennyi van még hátra a következő mérföldkőig? A BA-t csinálod most?
Igen, ez lesz a másoddiplomám. BA-s vagyok, és még 1,5 évem van hátra… :(
Akkor az egyelőre biztos, hogy nem mész tovább MA-ra, vagy legalábbis nem ezen a szakon. :) A felén túl vagy, közel az alagút vége. Most még a “mentsük a menthetőt” stádiumban beszélgessünk a témáról.
Tudsz-e bármit elkezdeni amellett, hogy csinálod a BA-t? Írni kell pl. egy szövegírónak is, és az érdekes párosítás egy közgazdász-tudással. Esetleg valamiféle marketing-terület nincs ott, amire rá tudsz feküdni, ami még érdekes is? Mert az nagyon kreatív, még ha nincs is benne ragasztó meg fonal. :)
Gondolkodtam rajta, hogy ha továbbtanulok MA-n, akkor a marketing felé, talán a kommunikáció és a marketing valahogy összeegyeztethető lenne. Addig is blogolok, amennyit az időm engedi, egyszer jól jöhet referenciának és nem érzem annyira haszontalannak magam. Gondolkodtam rajta, hogy a közgazdaságot vonom be valahogy abba, amit igazán szeretek, de egyelőre még konkrét elképzelés nincs. De azt már tudom, mit nem akarok, és azt írtad ez már haladás, ami azért visz előre rendesen. :) Tulajdonképpen engem igazából mindig az írás vonzott, nem csöpögős romantikus regények, vagy horrorsztorik, csak hogy leírom a gondolataimat, a tippjeimet, a véleményemet – talán ezt hasznosíthatnám valahogy, de erősen gondolkodom azon, hogy ha ezt a fajta hobbit összevonom a közgázzal, abból egy ilyen, na jó, ha nincs ló jó lesz a szamár is történet lenne. Mert igazából egy dolgot szeretnék: Írni egész életemben és nem törődni a közgazdasággal meg a számokkal. :)
Schwarzi a sikernapon állítólag azt mondta (én nem voltam ott, csak olvastam róla egy összefoglalót), h ha B-tervet készítesz, az azt jelenti, nem koncentrálsz 100%-ban az A-tervre. Erről mit gondoltok? Csak azért érdekel, mert az ő (Schwarzi) élete alátámasztja mindezt.
Szerintem az A-terv meg a B-terv nem feltétlenül szinoním az A-vonattal és a B-vonattal. Legalábbis az én fejemben nem. Az A-vonat nálam fenntartja az életedet, a B-vonat pedig igazából az A-terved, amiért küzdesz, amiért dolgozol, ami a szenvedélyed. :) És ha így nézzük, akkor részben egyet értek vele, fontos fókuszálni egy nagy célra a csapongás helyett (de azért figyelembe vehetsz más opciókat is, nyilván). De ha nincs A-vonatod, és a B-vonatod még nem elég erős, akkor nem vagy fenntartható, nincs hol laknod, nincs mit enned, és nem mindenki engedheti meg magának, hogy ezzel ne foglalkozzon egyáltalán. Ha ő megengedheti, akkor hurrá, de attól, hogy neki nem probléma, az nem jelenti azt, hogy nincs ilyen probléma. :)
Nos :) Végigolvastam az összes eddigi hozzászólást, és nagyon inspirálóak voltak! olyan jó, hogy ez egy ennyire intelligens és motiváló közösség!
Nekem az A vonatom a természetvédelem, ebben is szereztem meg a diplomámat. Dolgoztam is már benne, 2 helyen is egy évvel ezelőtt, méghozzá projekt menedzser voltam, ráadásul nemzetközi szinten, ami nagyon jól hangzik, de a valóság az, hogy teljesen felőrölt. (Nem tudom Via, emlékszel-e rám, de kértem is kb. egy éve tőled segítséget, hogy mit tegyek, mert elszívja az életem és nincs erőm semmire, az A vonatot egy expressz száguldó gyorsvonathoz hasonlítottam :) Nos, ott is hagytam akkor, de sajnos nem jöttek ki jól a dolgok, majdnem egy évig munkanélküli voltam, most találtam egy kényszermegoldást, de finoman szólva is nem elégít ki-köze sincs a szakmámhoz, és a kereskedelemben van, amihez nem értek és nem szeretem.
Arra viszont jó volt ez az év, hogy sok minden letisztázódott bennem, nekem is fogalmam sem volt, hogy milyen irányba induljak egyáltalán?? Érdekel a természetvédelem még mindig, de alapvetően humán beállítottságú vagyok, érdekelne az újságírás, írás, könyvek, tanítás, kutatás, valamint rátaláltam a DIY közösségekre is, és elkezdtem ezzel is foglalkozni.
Jelenleg A vonatnak mindenképpen szeretnék visszajutni a szakmámhoz, a természetvédelembe (csak nagyon nehéz), B vonatnak pedig összetett :) szeretnék bőr naplókat gyártani (kicsiben),kiélni az újrafelfedezett kreativitásomat, biológiát korrepetálni és angol szakfordítani, vagyis felfejleszteni az angoltudásomat.
Remélem sikerül, bár a mostani munkám mellett nagyon kevés szabadidőm van.
Hű, jó hosszú lett, remélem nem baj :)
Nem baj, írj nyugodtan! :)
Őket ismered? https://www.facebook.com/planttogetherisfun?fref=ts Ha már környezet és kreativitás… :)
(negyedszeri próbálkozásra be bírtam lépni, de legalább nem adtam fel! :D )
A legjobban ezt a mondatot szerettem:
‘Nem “kishitű” az, aki “megelégszik” egy “csendes élettel”’
KÖSZI Via!
Pont ezen szoktam itthon csatározni mindenkivel, mert kinéztem egy frankó kis négy órás pénztárosi állást a helyi tecsóban, és minden felnőtt húzza a száját rajta a családban :(
Anyám azért, mert nem karrier, akkor már lennék inkább főállású anya; húgom azért, mert akkor minek lett nekem diplomám; férjem azért, mert hogyan fogjuk megoldani a váltott műszakot.
Őszintén? Fogalmam sincs.
Még őszintébben: nem is érdekel!
Öt év folyamatos anyaság után úgy érzem tele a bizonyos cipedli, kell nekem a meló, kell az önállóság, amikor nem másvalaki anyja/felesége/valakije vagyok!
Drukkot elfogadok, két hét múlva derül ki, hogy felvesznek-e :))
Nem karrier, viszont mellette még mindig tudnék gyereket nevelni, feleség lenni, olvasni, blogot írni, kritizálni.
Drukk megy:)
A karrier is egy olyan öndefiníciós szó, mint a siker vagy a jólét! Miért csak az a karrier, ha egy multi CEO-ja vagy? :) Hajráhajrá!
Köszönöm mindkettőtöknek, jelentem boldogan: BEJÖTT :D
Ma fél kettőkor hívtak, szóval a héten még irány a tüdőszűrés, üzemorvos, erkölcsi kérése, igazolványkép készítés, de már kaptam közvetlen mobilszámot a munkaügyestől.
(és azóta vigyorgok, mint a vadalma ;)
:))
Eddig halogattam a hozzászólást, gondoltam, ha agyalok rajta, akkor változik a helyzet. De az igazság az, hogy nem igazán van B vágányom. Arra próbálok rájönni, hogy mi is lehet az. Mindig egész jó tanuló voltam, viszonylag könnyen tanultam, így nem kellett sok energiát fektetnem a dologba. Sokszor azt gondolom, hogy ez az egyik akadályozó tényező, mert nem lettem elég szorgalmas ezáltal. Ugyanakkor tudom, képes vagyok küzdeni a dolgokért. Sokat gondolkodom, hogy melyik irányba induljak, de még nem körvonalazódott bennem, mi az, amivel életem végéig tudnék örömmel, teljes erővel dolgozni. Illetve mostanában fokozódik bennem valami kisebbségi érzés, mindenkit okosabbnak, tehetségesebbnek látok saját magamnál, és nem hiszem el, hogy hasonló dolgokban akár a nyomukba is érhetek… S bár tudom, elkezdeni valamit sose késő, fiatal vagyok, de akkor is öregnek érzem magam nagyon sok mindenhez…
Talán ahhoz öreg vagy, hogy balerina vagy RSG-olimpikon legyél, de úgy nagyjából semmi máshoz nem. :)
Figyi, az, most azt mondod, hogy életed végéig tudnád csinálni, nem azt jelenti, hogy életed végéig fogod csinálni! Nem kötelezed el magad örökre! Csak most egy olyan dolog, amivel kapcsolatban szenvedélyes vagy. Lehet, hogy 3 év lesz, lehet, hogy 30, kit érdekel. Csak érezd magad jól közben.
Nem azt a munkahelyet keressük, ahova beülsz, aztán onnan esel ki nyugdíjas korodra. Ma már nem ez a világ van. :)
Igen tudom, hogy nem olyan már a világ. :-) Azt nehéz kitalálnom, hogy merre induljak. Főleg úgy, hogy “csak” egy idegen nyelvi titkár képesítésem van, és két ellentétes érzés van bennem, amikor el kezdek gondolkodni a továbbiakon: az “ennél többre vagyok képes” és a “á ez nekem túl nagy falat”. Mert szívesen tanulnék még, ha épp tudnám, hogy na ez az! Most egyelőre próbálok hobbi szinten foglalkozni azokkal, amik érdekelnek, és itthon is tanulni valamennyit. :-) Talán így “bevonzom” azokat, amik/akik előrébb visznek. :-)
Kísérletezz csak, tanulni meg nem csak intézményesített környezetben lehet. Nézz YouTube videókat, próbálgass ki különböző dolgokat, ha papírod nem is lesz róla, legalább belekóstolsz és lesz tapasztalatod. :) Lehet, hogy nem is létezik még az a munka, amit csinálnál! Ha én tudtam volna húsz éve, hogy mit fogok most csinálni, akkor se tudtam volna elmagyarázni, hogy az mi. :D
Az én A-vágányom jelenleg a turizmus, és sajnos az amit eddig láttam belőle, az elég erősen elvette a kedvemet a folytatástól. Szerettem az egyetemre járni és a témával foglalkozni, de a befejezés előtt kaptam egy lakást, amivel nyakamba szakadt a lakás-fenntartás kérdése, így elkezdtem más területen dolgozni (időközben egy profi táncos képzést is elkezdtem, de azt is értelemszerűen abba kellett hagynom, na meg azért is, mert testileg-lelkileg teljesen kikészített).
Egy IT cégnél dolgoztam két évig, megbecsülték a munkámat és jófej kollégáim voltak, én mégis többre vágytam, utazgatni és a szakmámban dolgozni. Amint körbeírtam magamban hogy milyen állást szeretnék, egy héttel később jött a lehetőség és fel is vettek: így utazásszervező lettem, ráadásul Angliába-Írországba szervezünk utakat. A kezdeti hatalmas lelkesedés azonban hamar csapott át a negatív irányba: a fent emlegetett “fekete lyuk”, kollégák inkább lefelé húznak mint felfelé, a főnök nagyon rugalmatlan és ha rossz napja van akkor mindenkinek beszól, bunkón viselkedik és ezzel rányomja a bélyegét az egész magyar iroda hangulatára; mostanra szinte teljesen elvesztettem a motivációmat és időpazarlásnak érzek minden munkanapot itt. A B-vágányom ennél sokkal rugalmasabb és kreatívabb, de nehezen tudok elindulni: az Excel-IT dolgok mindig is érdekeltek, de sosem tartottam elég érdekesnek/kreatívnak, az utazós szakma vonzott mindig, de rá kell jönnöm hogy az utazásszervezés addig móka, amíg magamnak csinálom. Pörgős, kreatív ember vagyok aki nem szívesen ülne a monitor előtt folyamatosan, ugyanakkor az IT terület menne valószínűleg könnyen és kereshetnék vele normálisan… szóval most két dolog között vacillálok: próbáljak visszamenni az IT-s vonalra, de lehet hogy nagyon hamar megunom, vagy maradjak a szakmán belül, ahol leginkább a főnökök hülyeségeire és a kisstílű, rugalmatlan hozzáállásra számíthatok…
2013 Karácsonyára kaptam meg a könyvet. Akkor fél éve jártam egyetemre és nagyon elveszett voltam, nem hittem magamban és kétségek gyötörtek a választott szakommal kapcsolatban is. Az A-vonatomat akkoriban az aggodalom töltötte ki mind a magánéletemmel, mind ugye a tanulmányaimmal kapcsolatban, a B-vágányomon csak homályos elképzelések voltak arról, hogy felvállalom a véleményemet és magamat és majd írogatok valamit, de persze nem mutatom meg senkinek. Így visszatekintve hatalmas lépéseket tettem a könyvben leírtak segítségével afelé, hogy a ködös álmodozásaimból konkrét célok legyenek és neki is kezdtem a megvalósításuknak.
A mostani A-vágányom már jóval reménytelibb, és a B-vonatom is szépen épül. Konkretizálva; most művészettörténetet tanulok az egyetemen, szeretem de azt biztosan tudom, hogy nem szívesen helyezkednék el az állami területeken, sem kutatóként, ezeknek mind megvan az oka. Mivel kreatív ember vagyok, a legközelebb pedig az írás áll hozzám, ezért a B-vonatomon mindig valami ehhez kapcsolódó állt, és az utóbbi hónapokban kezdett körvonalazódni a valódi célom, az, hogy (ahogy te Via, és ebben te vagy az abszolút példaképem) a blogolásból tudjak majd egyszer megélni és úgymond “kötöttségek” nélkül tehessem, amit szeretnék, vagyis saját magam főnöke lehessek. A furcsa az, hogy a blog írását mégsem ez motiválja, hanem az, hogy nagyon szeretem, mindig van benne kihívás és az életem több területéhez is folyamatos inspirációt ad, de nem azt a fajta nyomást, amitől kikészülök. Az A-vágányomon történő dolgokat is tökéletesen át tudom a segítségével alakítani, vezetni a B-vonatom fejlesztésébe, ezt pedig már fél sikernek könyveltem el. :)
Jól elvoltam egymagam is, majd egy évet, miután nyugdíjba ment a munkatársam, és egy évig nem vettek föl új embert a helyére. Utána persze egyszerűbb volt minden, de én szeretek pörögni, tenni venni, intézkedni. :))
Egyszer már olvastam a könyved, de csak gondolatban csináltam meg a gyakorlatokat hozzá, és talán 3 nap alatt keresztül is futottam az egészen. Most a könyvklubbal haladok.
Jelenleg toporgok. Még nem tudom mi a B vonatom. Hamar fellelkesülök, és épp olyan hamar el is veszítem az érdeklődésem. :/ Nem egy jó tulajdonság, főleg, ha az ember lányának változtatnia kell.
A második gyerekem megszületése után megszűnt a munkahelyem. Nincs hová visszamenni. Most két éves a kisfiam (a nagy 9), tudom, hogy van bennem potenciál, tudom, hogy jó munkaerő voltam, és az is lennék. 33 éves vagyok. Úgy gondoltam keresgélni kezdek. Amelyik terület érdekelt, oda beadtam a jelentkezésemet. Érdekes módon, ahol kihagytam a családi állapotot és a gyerekeket, oda mindenhová behívtak, ahová úgy adtam be, hogy szerepeltek az önéletrajzomban, oda esélyt sem kaptam. Mondhatnánk, hogy ez véletlen, de sajnos több interjúztató volt őszinte velem (igaz, ezért csak hálás lehetek).
Közben eldöntöttem, hogy nem ülök tétlenül, magamba roskadva, hiszen lehet nekem egy B vonatom, tudom is, hogy van, és talán képes leszek átszállni rá, önsajnálat ás várakozás helyett.
Amire eddig jutottam az az, hogy mindig fontos volt (gyerekkori játékokban is és felnőtt koromban, munkám során is), elismerjék, amit csinálok, és, hogy én adjak valamit. Valamit, amitől másoknak jobb lesz a napjuk.
Milyen területen dolgoztál, és most milyen területek érdekelnek? Miben vagy jó? Tudsz például rendszerezni, vagy embereket irányítani, esetleg döntéseket ütemezni, vagy kreatív ötletekkel/megoldásokkal előállni?
A gyerekes dolog sajnos tényleg nagyon igaz, de még csak nem is kell hozzá, hogy legyen gyereked, nagyon sok helyről hallom, hogy megkérdezik, tervben van-e gyerek a következő pár évben, és ha igen a válasz, már az is negatív pont. :(
Egy iskola gazdasági irodájában dolgoztam, tulajdonképp az iskolával kapcsolatos ügyeket ketten vittük, a beszerzéseket, a statisztikákat, pályázatokat, gazdasági és adminisztratív feladatokat, mindent. Iskola összevonások voltak, és a “mi” intézményünk szűnt meg létezni. Rendszerezni nagyon jól tudok. :) Az ötleteimet mindig hasznosították, szerintem abban is jó vagyok, sokszor meg is erősítettek ebben. Állítólag irányításban is jó vagyok, hát, ezt nem tudom. Csak tettem/teszem a dolgom.:)
Kreatív tevékenységeket imádok folytatni, teljesen kikapcsolnak. A legegyszerűbb kis dekupázs technikától a bútor felújításig bármi..:) Nemrég vettem egy varrógépet is, újabban azzal bohóckodom. Előtte sosem varrtam még. :D
Milyen területek érdekelnek most? Igazából ez a fogas kérdés, mert jelenleg ott tartok, amit leírtam. Mindenre nyitottnak érzem magam. Na jó, egy könyvelőirodába zárva.. szenvednék, az tuti. :)
Esetleg még érdemes lehet azon is morfondírozni, hogy mennyire vagy kezdeményező, dolgoznál-e egyedül, vagy szívesebben vagy csapattal, szeretsz valaki keze alá dolgozni, jobb-e, ha nem tiéd egyedül a felelősség, és inkább csak kivitelezel dolgokat. Ha ez megvan, akkor sok múlik a folytatáson, meg azon, hogy ne érezd rosszul magad, hogy nem bírod az egyiket vagy a másikat.
Az előző gondolathoz visszatérve:Tudom, hogy valami elvezeti az embereket egy kapcsolatban idáig,hogy ne törődjünk egymással .
De , ha így alakult, firtassuk az okát egyáltalán közösen, vagy érezzük annak a szükségét, hogy ha tudunk .lépjünk tovább szótlanul- megértve a történteket-l,Nem átbeszélve, mert talán ez felesleges.
Szerintem egyszer legalább érdemes leülni és átbeszélni a dolgokat… de sajnos van olyan, hogy ez semmin nem változtat (egy nagyon jó barátnőmmel az egyetem után eléggé eltávolodtunk egymástól, úgy éreztem, őt már nem is különösebben érdeklem, elmondtam neki, hogy ez zavar, azt mondta, teljesen igazam van, jogos, változtatni fog… és aztán pontosan ugyanúgy folytatódott minden. Úgyhogy mostanra maradt a csendben továbblépés).
Kedves Via! Továbblépéshez kérek tőled is véleményt.
Január elején súlyos műtéten estem keresztül. A barátaim, barátnőm ekkor. ill. a műtét előtt magamra hagyott a betegségembe. Volt, aki nem is telefonált, volt , aki bejött 10 nap alatt egy alkalommal.Mindenki – halaszthatatlan elfoglaltságra hivatkozott Amikor pedig meglátogatott egy alkalommal a barátnőm- akit annak hittem-döbbenetemre: teljesen üres kézzel jött- ami miatt kellemetlenül éreztem magam, de egyéb persze nem történt, Még egy üveg vizet sem kaptam, ami egyébként max.100 F. Ez a helyzet, számomra szokatlan,
A barátság most- a részükről,miután már jobban vagyok folytatódhatna,
De? Vajon mi lenne tovább?Szerinted megéri az ehhez hasonló kapcsolat a folytatást?És , ha igen, miért- szerinted? Kíváncsi lennék a véleményekre? A Tiédre is.
Elmondom, hogy azért most én szorongok kicsit – nagyon is, hogy ez történt és a lelkem mélyén én nehezen tudok megbocsátani .
Várom a választ a mindenkivel előfordulható dilemmámra.. Köszönöm.
El tudom képzelni, hogy zavarban voltak, nem tudtak mit kezdeni az érzelmeikkel (aggódtak érted, féltek a végkifejlettől), és ezért megküzdési céllal inkább kivonták magukat a helyzetből (még ha ezzel nem is oldották meg a problémát, téged pedig magadra hagytak). Azokkal, akik fontosak számodra ezek közül az emberek közül, érdemes lehet erről őszintén beszélgetni. Ők hogy élték meg, te hogy élted meg, neked mire lett volna szükséged, satöbbi. Ha nyitottak erre, talán még helyre lehet hozni a dolgot.
Nagyon szépen köszönöm a választ. Valami hasonló lehet a háttérben, szerintem is érdemes erről még beszélni.
Én a haldokló nagymamámhoz nem jártam be annyiszor, ahányszor tehettem volna. És már nagyon sajnálom, de akkor nem voltam képes rá, mert megrázott, nem éreztem, hogy bármi támaszt tudnék nyújtani, max bőgni az ágya mellett.
Utólag tudom, hogy az sem lett volna baj:( Szóval Viának igaza van, lehet ez nem Rólad szólt, hanem az Ő félelmeikről:)
Szerintem igazad lehet, és nem rólam szól az egész. Köszönöm, hogy Te is segítettél nekem a hozzászólásoddal. Beszélni fogok róla őszintén a barátaimmal.
Hú,nem is tudom hol kezdjem…
A blog hírlevelére régóta fel vagyok jelentkezve,így értesültem erről a klubról is.
Elolvastam,de a gyakorlatoknak nem álltam neki,rajtam kívül álló okok miatt,de képzeletben már kerestem egy füzetet! :)
Olyan igazi ördögi kör az életem,sok mindenre tudom a választ,de nehéz lépni,sok mindenben pedig nem én döntök…Vagy legalábbis úgy érzem,hogy nincs rá befolyásom.
Szociális szférában dolgozom,gyermekvédelemben.Szeretem,szerettem,de a jelenlegi feltételek mellett nem biztos,hogy akarom a jövőben is csinálni,sőt,egyre inkább biztos,hogy nem.
Házasságban élek,de elnézve a környezetünket,mik történnek családokkal,párokkal,félve mondom ki,hogy megtaláltuk a másik felünket.Nem tökéletes,csörögnek néha a tányérok,de a mienk! :)
Van három gyerekünk…és itt meg is állnék.Szeretnék változtatni,tanulni,jogsit szerezni (tudom ciki,hogy nincs,ennyi idősen,de objektív okai voltak,vannak),de segítség nélkül,csak mi ketten a férjemmel,se időm,se energiám semmire.Én nem tudom mások hogyan csinálják,én ilyenkor (késő este,éjjel) “élek”,majd hajnalban kelek,mindezt annak árán,hogy végkimerült vagyok.Most is küzdök a megfogalmazással,nem még,hogy a tanulással.
Az első gyerek után végeztem (volna) el egy mesterszakot -hr-de két újabb gyerkőc érkezett,és már csak a diplomamunka volt hátra,és az államvizsga,de nem tudtam megírni…Tanulni lehet lopott percekben,az íráshoz órák kellenek.Nekem nem volt.Így addig halasztgattam,míg nem volt tovább! :)
Szóval,jelenleg fogalmam sincs ki vagyok,mit akarok,és azt hogyan akarnám! :) De ezt,ami most van,főleg lelkileg,ezt már nagyon nem!Félreértések elkerülése végett,imádom a gyerekeimet,velük értettem meg mit jelent a mélysége annak a mondásnak,hogy életemet adnám érte/értük…De valamit nagyon rosszul csinálok,mert most sok.Minden sok.Fárasztó,zsibbasztó,monoton.Ők sínylik meg a legjobban,miközben úgy érzem,”miattuk” nem jutok dűlőre magammal.
Holnap este talán eljutok a gyerekkoromba :),két dolgot tudok biztosan,imádtam olvasni,és a történelem volt a mindenem.Történész,vagy régész akartam lenni!De családi tragédia miatt nem akartam messze menni otthonról érettségi után.Szóval ez volt a B,lett helyette C.
A nem tetszik,B talán tovaszállt,C beépült A-ba,esetleg egy D? :)
Most egyszer ennyi,elolvastam mit írtam,tök depis az egész,de vállalom!Magamat! :) Most ilyen.
Legközelebb talán vidám lesz! :)
Nem csinálsz semmit rosszul, sőt, nagyon ügyes vagy! Egyszerűen három gyerek, munka, házasság NAGYON sok. Egy bizonyos pontig tudsz sakkozni a teendőkkel, idővel, de utána már nincs mivel, miből.
Mások vagy segítséggel csinálják, vagy kevesebb gyerekük van, vagy ugyanígy vannak, csak nem mondják:)
A sok mindenben nem Te döntesz dolog is igaz, és akkor szerintem ez itt mentesít is az alól, hogy ez csak a Te kudarcod:) És nem ciki, ha nincs jogsid :)
Én megbuktam csúfosan és csak jó sokára sikerült:))
Köszi szépen,ez most jól esett,amit írtál,különösen úgy,hogy 4 hét betegápolás,majd egy hét “nyugi” után,tegnap belázasodott megint a pici,mára a középső,meg én is…
Igen,tapasztalom,hogy más,amit mutatnak az emberek,mint ami a valóság,facebook képekről az idill sugárzik,majd mész utánuk az utcán,oviban,aztán,na…
Végül csak sikerült neked is a jogsi,nem adtad fel,ügyes vagy!Nekem létszükséglet lenne,hogy időnként kiszakadjak a házból,és a családi logisztikánkat is jelentősen megkönnyítené,nem a férjemhez kellene igazodni folyton.
Amúgy azt gondolom,hogy a jó szó hiányzik az embernek sok esetben,hogy tovább lépjenek,hogy megrázzák magukat.Én sem ajnározást várok,csak annyit,amit te is írtál!Köszi,tényleg! :)
Szép napot!
Jogsiról: 11 évesen már gyakoroltam apuval (kihalt helyen, biztonságosan), alig ért le a lábam, imádtam. Azt hittem, 17 évesen elsőként lesz meg a jogsim. Az elsősegély megvan, a többire nem került sor, nem lett rá szükség. Most már tuti, hogy csak 30 felett lesz, mert 4 hónap múlva betöltöm a 30-at és addig nincs tervben. :D Ha valakinek ez ciki, hát, akkor ciki. Biciklizni se tudok. :))) (Mondjuk ilyen közlekedéssel, bicikliutakkal és szmoggal nem is akarok.) Nem kell mindent egyszerre megcsinálni, csak szép sorban, kinek mi a fontos éppen.
:) Csakhogy én már jócskán elmúltam 30! :) Amúgy,én sokáig nem akartam,majd vagy pénz,vagy idő nem volt rá.Végül együtt volt minden,csak épp történt egy balesetünk…
Most se akarok,nem vonz,jobb szeretek nézegetni :),de elengedhetetlenül szükséges.Tavaly előtt már odáig jutottam,hogy befizettük az online tanfolyamra,csak letelt a 90 nap,és ugrott a pénz.Most már csak akkor fizetek be,ha tényleg úgy érzem,hogy meg is tudom csinálni.
Azon kell azt hiszem elgondolkodnom,miért nem fejezek be sok mindent…
Én sem fogok a születésnapom másnapján jogsit letenni. :)) Ha a nevedben az a születési évszámod, akkor csak hattal vagy idősebb. :)
Szerintem alapvetően két oka van annak, ha valamit nem fejezel be: vagy akarod, csak félsz, vagy nem akarod, és nem erőlteted. Az utóbbi esetben pedig igenis hagyd abba, mert feleslegesen időt pocsékolni rá csak azért, hogy “kész legyen” tök hülyeség. Nem hiszek abban, hogy “ha elkezdted, fejezd is be”. Szerintem ez nem egy univerzális szabály, és több mindent is mérlegelni kell. Néha igenis butaság és rossz döntés, ha valamit folytatsz, és egyáltalán nem baj, ha félbehagyod és kész.
Ha szeretnéd a végkifejletet, de mégis abbahagyod, abban több a meló. Át kell törni a blokkjaidat, hogy mi az, ami visszatart. Nem tartod magad képesnek/érdemesnek arra, hogy meg tudd csinálni, félsz a visszajelzésektől (mi van, ha sikerül, mit fognak szólni, hogy te ilyet csinálsz, stb.), félsz a folyamattól (bírálnak, teljesíteni kell, csak a tökéletes a jó, a kudarc nem megengedett)… ez nagyon egyedi minden esetben, még egy emberen belül is.
Így utólag jogsi annyira nem durva ám. Volt, mikor én is sírtam a volán mögött, és egyáltalán nem gondoltam, hogy én erre képes leszek. Még sikeres vizsga után is féltem nagyon. Aztán jöttek a muszáj-helyzetek és szép lassan rájöttem, hogy ha két ordító gyerekkel hátul képes vagyok koncentrálni és nem megölni minden velem utazót, akkor elmenni az Auchanba nem is olyan nagy dolog:)
Bent kell lenni X számú előadáson (talán 2 délután volt), egy elsősegély-előadáson (ami amúgy is tök hasznos) és meg kell tanulni a KRESZT, amiből aztán le kell vizsgázni. Ez 4 alkalom-nap, plusz a vezetés, ami a legtöbb idő volt nekem (közben szültem egy gyereket és vettem rengeteg! pótórát).
Ez az “oktatóval mész-vezetni” rész macerás az egyeztetés miatt is, meg alapból 30 óra (az elmélet is, de azt lehet tömbösíteni, ezt nem).
Ha eljutottál az oktásig (és miért ne jutnál el, tök okos vagy), akkor nyugodtan válts oktatót, ha nem érzed vele magad jól, befeszülsz, ha meg már megbuktál vele mondjuk 2 szer, akkor meg főleg. És így utólag tényleg okkal RUTINvizsga. Időt muszáj rászánni, de ha az megy én nem látom okát miért ne lennél képes rá:)
Engem az vitt rá, mikor a férjem a volán mögött kapott vesegörcsöt, és sírva kellett visszavezetnie, mert én halogattam a jogsit. Most meg már örőlök, mert ad egy plusz biztonságot, hogy bárkit bevihetek az ügyeletre, stb.:)
Bocs, hogy ilyen szájbarágós lett:)
Igen, ez már nekem is eszembe jutott, hogy ha ketten vagyunk a kocsiban, és csak az egyikünknek van jogsija, és valami baj lesz, az elég rossz, mert a másik totál tehetetlen… Most még Ádámnak sincs, de lehet, hogy együtt tesszük majd le, úgy mókásabb (meg drágább, de most fókuszáljunk arra, hogy mókás :)).
Nagyon mókás:) Az első közös gázolás, nincs is annál nagyobb kapocs:))
Légyszi mondd, hogy nem volt sértő mert nem annak szántam…?
Sértőnek nem volt sértő, mindenesetre nem akarok embert ölni, remélem, van más módja is az érzelmi összekapcsolódásnak. :)
milyen jó, hogy szóba jött a vezetés, el is felejtettem, hogy nekem azzal még dolgom van. van jogsim, vagyis volt, de már lehet, hogy lejárt. nem néztem egy ideje.
évekkel ezelőtt volt egy balesetem és azóta nem vezettem. újra órákat kéne vennem. de még messze vagyok attól, hogy rávegyem magam.
de tervnek nem rossz, és amúgy se hagyhatom annyiban, vissza kell ülni a lóra (na olyat viszont már csináltam, mikor leestem, és még nem volt egyértelmű az agyrázkódásom :D )
Nagyon inspirálnak a hozzászólásaitok, és jó látni, hogy mások is hasonló helyzetben vannak, mint én. Egyszer már olvastam a könyvet, utána az A vágányomat tökéletesítettem, két váltás után a helyemre is kerültem (testhezálló munka – elemzés és tervezés-szervezés, jó csapat multinál). Ennek meg persze a páromnak köszönhetően átszállhattam fél éve a B vágányomra és a kislányunkat nevelem:)
Ami miatt most újra előtérbe került egy C vágány, hogy gyerkőc mellett már nem fog menni, hogy este 6-ig bent üljek, és jó lenne amíg itthon vagyok kialakítani a következő vonat feltételeit.
Megcsinálom a gyakorlatokat, de addig is két álmom volt – az egyik egy saját panzió, a másik egy magánovi, de tőkénk erre most nincs, illetve a szakképesítés is hiányzik. De az A vágány is jó, csak nem igazán vihető tovább. Mit gondolsz Via, merre induljak?
Melyik az, amit itt és most legalább pár %-os megvalósítással el tudsz kezdeni? A saját panziónak egy minimál változata pl. az AirBNB, nemsokára írok majd róla, hétfőn vettünk igénybe egy ilyen szolgáltatást, és állati jó volt! :)
A szakképesítés ha előfeltétele a magánovinak, akkor nyilván az jön előbb. Az most belefér, vagy nem?
Köszi Via, az AirBNB beindította a fantáziámat:) (Picit nem voltam netközelben.) Ez a vonal szerintem tudna menni, ki is dolgozok rá egy tervet:) Itt is lehetne tanulni is, ami baba mellett tök jól karbantartaná az agyamat.
3-szor voltunk eddig így pihenni. A legjobb Toszkánában volt, ahol egy valódi kastély “cselédszobájában” voltunk elszállásolva. De kit érdekelt, amikor még ott is ódon festmény volt a falon, és kilátás a tájra a kis ablakból is gyönyörű volt. A bónuszt a vendéglátóink jelentették, akik, amikor kiderült, hogy apu hobbiméhész, elvittek a saját ökogazdaságukba, hogy megnézzük náluk hogy is megy ez nagyban, meg a híres chianti termesztése hogyan történik:) Meg nekik köszönhetően fürödtünk olyan meleg vízű patakban a szabadban, amit csak a helyiek ismernek:) Kíváncsian várom a cikked:)
Egyszer olvastam a konyvet, de csak olvastam, gyakorlatok nelkul. Aztan nekifogtam ujraolvasni es vegezni a gyakorlatokat (3. fejezetig jutottam csak), de nem mindegyik ment. MOst se tudom, hogy mi az A es B vaganyom, foleg, hogy kozbe mar valtottam egy parszor. Foldmero vagyok a szakom szerint, szeretem is, pont nekem megfelelo, csak ahol dolgoztam igazabol nem azt csinaltam, amit a szakma fed, pedig annak voltam felveve. Igy a valtas az elmult par honapban abban allt, hogy felmondtam ott, pedig nem volt mas alternativam akkor, ahova menjek. A felmondassal egyutt hazakoltoztem a szuloi hazba/varosba a ket es fel ev onallo elet utan. Ez se ment konnyen. Most besegitek egy teazoban, ami nagyon erdekes es megnyugtat, foleg ahhoz kepest ami volt a regi munkahelyemen. Kozben keresek allast a szakmamban. Valtani teljesen nem szeretnek, de nem vallalnek el akarmit se a szakomon belul. Kozben irogatok a blogomra, szeretek fozni, sutni, s mig nem jottem el, annyira nem erdekelt a munka es semmi elvezetet se nyujtott, hogy a reggeli rantotta tobb elvezettel es lekesedessel toltott el, mint amit a munka nyujtott. Szoval nem tudom pontosan a vaganyokat, szeretnek ujbol onalloan es lehetoleg a parommal elni, ami eleg fejtorest okoz, leven 400 km koztunk jelenleg, de csak letisztulnak lassan a dolgok. meg hatra van a tokeletes nap es a milliomos vagyok gyakorlat, de alakulnak azok is.
Sziasztok!
Teljesen újonc, lassan 26 éves olvasó vagyok, a könyv legelején tartok. Már régen hallottam az urban eve blogról, de sosem néztem meg (most persze már átnéztem és nagyon tetszik, gratulálok!).
Amikor a könyvet megláttam, a cím alapján egy Ökoanyu-féle (akit innen is puszilok!:) olvasmányra gondoltam, ám ahogy közelebbről megnéztem, rájöttem, hogy ez bizony simán van olyan érdekes és pont nekem való!
Így megvettem és most itt vagyok.
Rólam annyit kell tudni, hogy jogi asszisztens vagyok, mellette jogi egyetemre járok. Kiskoromban két dolog szerettem volna lenni: ügyész vagy sebész. A sebészről már lekéstem, de úgy néz ki a jogász még összejöhet. Lusta, halogató ember vagyok, viszonylag okos, így sosem kellett erőfeszítéseket tennem azért, hogy elérjem a céljaimat. Az egyetemen szembesültem először azzal, hogy tanulnom kell, és sajnos ez nem megy mindig könnyen.
Szerencsére olvastam itt hasonló hozzászólásokat, ami kicsit megnyugtatott.
(Az okos nők és férfiak kapcsolatát taglaló résznél is csak bólogatni tudtam.)
Nekem az elsődleges célom most az egyetem elvégzése és megtalálni a helyem a jogi pályán. Nem vagyok elvakult karrierista, szeretnék majd egy kedves kis családot, sok növényt a kertbe, meg állatokat.
Ez egy ilyen béna első hozzászólás lett, de majd igyekezni fogok több értelmet adni a betűimnek.:)
Mennyire érdekes, hogy az ember mindig megkapja a megfelelő mondatokat. Engem most ez ütött szíven: “Nem életfogytig kötelezzük el magunkat valami mellett.” Régóta tudom már, hogy újságíró akarok lenni, írogattam is ide-oda, önkénteskedtem és van egy 2 éves blogom is, szóval szépen lassan, de haladok a céljaim felé. Most azonban, még az egyetem elvégzése előtt lehetőséget kaptam, hogy otthon (a szürke, unalmas, kényelmes kisvárosban) 2 évig taníthassak. Hatalmas dilemmában vagyok: fogadjam el ezt a fantasztikus lehetőséget, kössek kompromisszumot és adjak esélyt a punnyadásnak és beszürkülésnek vagy maradjak itt, a nyüzsgő nagyvárosban, makacsul kövessem az álmaimat a teljes bizonytalanságban. Ez a mondat most segített döntést hozni: az, hogy én két évig tanítok még nem jelenti azt, hogy egész életemben ezt kell csinálnom. Ha akarok két év után a világ másik felére is költözhetek, nemhogy 300 km-rel odébb. Ráadásul, ha otthon leszek még nem jelenti azt, hogy minden kötelet és emléket elvágok a nagyvárosi életemtől. Nem leszek majd az idealizált tanár, de önmagam leszek. Önmagamhoz pedig hozzátartozik az írás, a blog és a makacsság, hogy úgyis elérem az álmaim,
Köszönöm ezt a bejegyzést! Rengeteget segített! Közeleg a születésnapom, azt hiszem tudom melyik könyvet kérjem.
Papíron nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász vagyok, de mar az egyetem alatt is a B vaganyokat kerestem. A csaladom fele fontos a papir, hogy hangzatos végzettségem legyen, hogy aztán jol megeljek. No, voltam gyerekangol-tanar, a diploma ota meg ugyvezetoi asszisztenskedem itt-ott, ami , ha mind kihívás, betanított munka szintjére süllyed, ami meg nem megy. Es itt jon a disszonancia, hogy ettől meg butabbnak erzem magam. Mindig is érdekelt a kreativkodas, a szép dolgok, ill a tanítás. De annyira belem rögzült az, hogy a penz es jo kereset mindenem előtt, hogy egyelore a kis lépésekben valo elmozdulás oldalra is blokkolt. Most ezen dolgozm. De ha van apró otleted, megkoszonom. Akar kerdes formájában is. :) A könyved es a blogod oxigén!!
Eléggé konkrét és időhöz kötött az átállásom. Az A vonatom most az egyetem, szakdoga, szakmai gyakorlat, a B vonat pedig az anyaság, június közepétől, ha minden jól megy. Addig kell lezárnom szépen az A vágány feladatait és előkészítenem a terepet a B vágányra való átszálláshoz.
A Bármit lehet! feladatot választottam, hogy vajon mi esne most igazán jól… egy-egy kép ugrott be, meg szavak. Megyek is és egy-két elemét valóra váltom! Pl. sétálok egyet a napsütésben – a férjem kabátjában, mert az enyémbe már nem nagyon férek bele. Aztán az ideális napon is gondolkozom majd, ez a feladat nagyon tetszik! :) Pont nekem való most! Mivel a konkrét cél megvan, így ezek az “apróságok” kellenek igazán. Hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átszállás és minél jólesőbb legyen az odáig tartó utazás.
És végre rajzoltam is a könyvbe, meg írtam :)
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mihez is kezdjek magammal, mi az a hivatás/munkakör, amiben jól érzem magam, és amit örömmel csinálok. Sokáig nem találtam rá a választ és többször is átolvastam a feladatokat, de végül mindig arra jutottam, hogy “áh, nekem ez nem megy”.
Aztán mostanában találtam magamra, és körvonalazódik a fejemben egy kép, hogy Social Media marketinggel és tréninggel szeretnék foglalkozni, mert ez az, ami mozgat és a munkám mellett is szívesen foglalkozom vele :)
Jogásznak tanulok, nem szeretném elhagyni ezt a vonalat sem, így akár a médiajog területén is el tudnám képzelni magam.
Mindenesetre a mostani munkám (beiskolázási programkoordinátor) adta meg a tapasztalatot és lendületet ahhoz, hogy rátaláljak erre az irányra, és ezt az “A” vonatomnak köszönhetem.
Még hosszú az út a “B” vonathoz, de legalább látom a fényét az alagút végén :D
Viszonylag későn, az utolsók között adom hozzá a magamét a témához, de nekem ennyi idő kellett h kiforrjanak a válaszaim. Újra megcsináltam a gyakorlatokat (a legutóbbinak már több mint egy éve) és rájöttem, hogy most is ugyanaz a B vonatom mint akkor, most viszont A vonatom is van hozzá (ami közben épült mellé) – így újra elkezdhetek dolgozni a B vonatomon. :) Pár napja gondolkodás nélkül kimondtam volna h nekem nincs B vonatom, pedig van célom, csak eddig várt a sorára h az lehessen. Soha nem voltam még ilyen közel hozzá mint most.
Egy kérdés: olyan van h a B vonatomhoz keresem az A-t? :) Nálam a B a biztos, de stabil A nélkül nem tud működni. Viszont lehet, hogy nemsokára állást változtatok….
Utolsók között? Ne bolondozz, nincs “vége” a könyvklubnak, lehet, hogy még évek múlva is írnak ide. Nyugi! :)
Persze, minden simán lehet, sőt, A-t változtatni is érdemes attól függően, hogy mennyire érzed ott jól magad. Attól B még maradhat stabilan B, de ha A2 jobb A1-nél, jobban érzed magad ott, illetve akár még B-nek is jobbat tesz A2 mint A1, akkor naná, válts. :)
Épp te, épp ebben az utolsó hozzászólásban fogalmaztad meg az én kérdésemet.:) Mindig is fotós akartam lenni, ez a szakmám is, a szabad bölcsész diplomám is csak azért lett, hogy legyen. A B vonatom egy jól működő fotós vállalkozás lenne, ami már pár éve épül-szépül, de átugrani rá még esélytelen.. Aztán ezen belül is vannak szintek. Pl. most leginkább esküvőkből van bevételünk, pedig én portréfotós szeretnék lenni, sőt (most így a hozzászólásaitokat olvasgatva még inkább!!), amit leginkább szeretnék: olyan embereket fotózni, akik a saját útjukat járják, és imádják, amit csinálnak.:)
Az A vonatom viszont egy vendéglátós félállás, ezt egy értelmi fogyatékos betanított maki is tudná csinálni.:) Amíg várni kell a B vonatra, szívesebben keresném valami olyannal a betevőre valót, ami egy kicsit legalább kihívást jelent. De akárhányszor nekiállok listázni az előnyeit meg a hátrányait, valahogy mindig az jön ki, hogy még maradnom kell a s.ggemen ebben a “diákmunkában” egy ideig.
Sziasztok!
Ancsához hasonlóan én is építész vagyok, ez az én A. vonatom.
És szeretem, csak hát a rossz sínek (=nem fizető megbízók), a jégeső, ami a tetejét veri (=tarthatatlanul rövid határidők) és a galambok, amik lesz…ják a tetejét (=harc a kivitelezőkkel, hogy hasonlítson a ház a tervekre) sokszor elveszik az életkedvemet. De arra nem lehet feltenni az életet, hogy az asztalfióknak rajzoljam a házakat :)
Úgyhogy most keresem a párhuzamos vágányon haladó, ideális B. szerelvényt – merthogy sok ígéretes járgány van, de nem tudom, melyik lesz az igazi. Azt az egyet tudom, hogy szeretném, ha az új munkám eredményét szeretnék a gyerekek (és a szüleik) – gondolom, ebből kiderült, hogy kisgyerekes anyuka vagyok.
Kíváncsian várom, ki mire jut a saját kérdéseivel, úgyhogy jó könyvklubozást mindenkinek!
És most látom, hogy Stella is építész :)
Sziasztok!
Az én “B”-vágányom egy blog, ami nagyon egyszerűen a Vik ruhatára nevet kapta. Merthogy erről van szó, a ruhatáramról, és rólam, Vikről.
Miután végigolvastam Via könyvét, sok pont volt, ami a “jó és csinálnám” felsorolásban szerepelt, de egy mindig előre került: bárki is legyek, bármit is csináljak, szeretnék csinos lenni.
Van néhány amerikai bloggerina, akik tök normális ruhákat vesznek fel egy fotózásra, időnként ők varrnak maguknak. Ez nekem is tetszett, és bőven egyezik a gyerekkori kedves emlékekkel és kívánságokkal. Miután megelégeltem, hogy sokan felvesznek valami előnytelen ruhát, mert valahol épp azt látták, hogy divat, hát gondoltam elindítom a fent említett blogok magyar verzióját. A magyar divatbloggerekkel az a bajom, hogy nekem túl extravagánsnak tűnnek. Én nem ilyen vagyok (tetszett a fent olvasott én egy limitált kiadású mottó, jegyeztem magamnak). Ráadásul anya vagyok, épp főállásban járjuk a gyerkőccel a játszóteret, hát oda nem való a szőrmemellény, sem a tűsarkú cipő télen, mezítláb lábra húzva (na jó, ezt a német bloggereknél láttam).
Szóval ez volt az indíttatás, és már majdnem egy éve vezetem a blogot.
És hogy igazán büszke legyek, tegnap elkészült az első szoknyám, amit én varrtam magamnak. Segítséget kaptam, mert olyan családba házasodtam, ahol két varrónő is van, szóval tudnak segíteni. De elég makacs vagyok, amit akarok, azt én akarom csinálni.
Összegezve: megy a blogom, rendszeresen jelennek meg a bejegyzések, szem előtt tartom az önazonosságot, és hamarosan bemutatom ott is a szoknyám. És nagyon büszkén fogom alá írni, hogy én varrtam.
Ettől vagyok boldog.
Pénzt még egyelőre csak én teszek bele, racionális keretek között mozogva, de remélem idővel megtalálom a módját, hogy hogyan kaphatnék én pénzt érte. A fenti hozzászólásokat olvasva jött egy-két ötletem, feljegyzem magamnak őket, aztán kidolgozom a tervet hozzá. Ha esetleg nektek van ötletetek, és megnézitek a blogom, szívesen veszem a véleményeteket. Köszönöm
Egy blog is ugyanolyan üzleti alapokon nyugszik, mint bármi más, a kérdés a szokásos: ki a vevőd és mit adsz el neki?
Külföldön – és amennyire tudom, itthon is – a divatblogoknak elsősorban az affiliate együttműködések illetve a szponzorált tartalom a fő bevételi forrása. Az affiliate modell annyit tesz, hogy a blogról érkező vásárlások után jutalékot kap a szerző, a szponzorált tartalom pedig azt jelenti, hogy a cégek ruhákat küldenek (amiket általában a blogger kiválaszthat, hogy illeszkedjen a stílusához), a megjelenésért pedig fizetnek. Ez esetben a vevők a cégek, az eladott termék pedig a médiamegjelenés. Másik bevételi forrás lehet a márkaegyüttműködés, amikor a blog szerzőjét szakértőként vagy márkaarcként felkérik külsős munkára. Ez esetben a blog a portfólió szerepét tölti be, és megmutatja, mire képes a szerző. :)
Ha hagyományosabb modellt választasz, akkor az olvasóid lehetnek a vevőköröd, nekik pedig például szabásmintákat, ékszereket, ruhákat, tanácsokat adhatsz el. :)
Nincs új a nap alatt, csak a felület más, de azért a gazdasági alapismeretek nem változnak. :) Ezekkel részletesebben az év második felében fogok foglalkozni, akkor indítom a kezdő blogos online tanfolyamomat, mert naponta kapok kérdéseket ezzel kapcsolatban, hogy mit kell, hogy kell, miért kell, stb.
Köszönöm a gyors választ, Via. Lementettem, mert egyelőre nekem ebből az információsokaságból még sok az újdonság. Az affiliate együttműködésről még ilyen formán nem hallottam, vagyis a kifejezést nem tudtam rá. Ilyesmire gondoltam a saját blogommal kapcsolatban, bár azt nem tudom, hogy hogyan kell. Igen, várom az online tanfolyamodat, biztosan sokat tanulok majd tőled. A szponzorált tartalmat értem, ilyen még nincs, de reméljük lesz. :)
A cégeknek az a fontos, hogy sok olvasód legyen. Az olvasódnak az, hogy releváns tartalmat kapjon. Neked meg az, hogy ne szakadj kétfelé, és az előző két igény ne legyen ellentmondásos (tehát ne az legyen, hogy ha a cég felé teljesítesz, az olvasó megharagszik, ha az olvasó felé vagy őszinte, akkor a cég nem örül). Ha ezt a kettőt össze tudod egyeztetni, nem lesz gond. Nehéz, de nem lehetetlen! :) A titok az önazonosság, és hogy nem kell mindenre igent mondani, akkor sem, ha fizet. Sőt. A nap végén a saját lelkiismereteddel kell elszámolni.
Addig is építsd az olvasóközönségedet!
Én papíron nem vagyok semmi, az A vágányom pedig informatikus egy multinál. Alapvetően szeretem csinálni, és most fejlődési lehetőségem is van benne technikailag, egy magasabb technikai teambe kerülök.
B vágányom még nem tiszta, de programozónak tartom magam, így most ebbe az irányba indultam el, és beadtam mérnök informatikus szakra a jelentkezésemet.
Konkrét B vágányom nekem sincs. Sok minden érdekel, divat, varrás, kreatívkodás, diy, lakberendezés, jó kaják, feel good életérzés. Múlt héten olvastam pont a könyvedből azt a részt, hogy mi az ami lekötött már gyerekkorodban is, és először nem tudtam magamnak megválaszolni. Aztán rájöttem, hogy lakásbelsőket(!) rajzolgattam 10-12 évesen, szóval lehet mégiscsak a lakberendezés lenne az. Azt össze lehetne kapcsolni a diy-jal is. Kifogás, az van sok. Pl, hogy per pillanat nem nagyon kell berendezni semmit, diy projektekhez meg nem nagyon van helyem, sem eszközöm, de azért kisebb dolgokat összebarkácsolok alkalomadtán, és karácsony előtt mindig kiélem a kreatív hajlamaimat. Szóval bizakodok, valami lesz
Papíron közgazdász vagyok logisztika szakiránnyal. Fél év múlva pedig vezetés-szervezés szakon végzek elméletileg. Gyakorlatilag napról-napra halogatom a szakdolgozat folytatását (újraírását), mert félek attól, hogy ez is egy “felesleges” diploma lesz. Anno azért mentem a közgázra, mert az jól fizet (holott idegenforgalom érdekelt). Akkor azzal nyugtatgattam magam, hogy később még elvégezhetem az idegenforgalmi fősulit, de mire odajutottam, természetesen már nem érdekelt. Dolgoztam logisztikai cégeknél adminisztrátorként, mire aztán nagy nehezen egyszer csak igazi logisztikai munkát kaptam. Jól fel is sültem vele, pedig 5 évig vártam arra, hogy ez bekövetkezzen. Egy világ omlott össze bennem akkor. Aztán elkezdtem ezt a “HR” szakot, mondván, akkor váltok, ez érdekel és jól fizet(het). Most, hogy közelít a vége, már félek az újabb pofáraeséstől. Pedig ezt a képzést az elejétől a végéig imádtam, a korábbi közgázossal szemben (ott csak a szakirányt választhattam én, és csak azt szerettem nagyon). Az a baj, hogy a családomban (az én részemről) a diploma számít. Illetve, hogy én ilyen “félresikerült” lettem e téren, már az se feltétlen, én vagyok szerintem a negatív példa.
Ha lehetne B vágányom, az egy önálló bolt lenne szigorúan kisállatok (tengerimalac, nyúl, stb.) számára. Ugyanis nagyon zavar, hogy mindent úgy kell weben rendelnem és lehozatnom nekik, mert a városban hiába van 3 bolt, alig van olyan cucc, amiket én veszek vagy pedig horror+áfa áron nevetséges kiszerelésben, mert mindenhol kimerül az állattartás a kutyában és a macskában. (Itt szögezném le, hogy minden állatot szeretek.) Persze, közel van Győr, elmehetnék a Fressnapfba, de hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen nyulas és tengerimalacos a szűk környéken. Hiszem, hogy erre lenne igény akár még dokival együttműködve is (tanácsadás). Csak sajnos nincs meg a vállalkozói vénám, az anyagi keret a meginduláshoz. Pedig ezt tudnám szívvel-lélekkel csinálni. Csak sajnos ez is olyan dolog, hogy végtelenül egyedül érzem magam a környéken ebben a témában is.
Van néhány közös pontunk (fentebb el tudod olvasni, ha érdekel): közgáz – logisztika (én 3 évet küzdöttem érte) – kiábrándulás – Győr – webshop :)
Kicsi a világ :)
Én nagyon reménykedem abban, hogy az a bizonyos “vállalkozói véna” annyit jelent, hogy először kisebb méretben kipróbálom megy-e nekem, a hibákat igyekszem minél jobban javítani, és ahogy halad a dolog, növekszik a vállalkozói vénám, ezért nőhet a vállalkozás is. És az egészhez kell, hogy szívvel-lélekkel akarja csinálni az ember, mert ha nem, akkor aligha lesz motiváció és kitartás…
Azt nem tudom, hogy igazam van-e ebben, mert még nem próbáltam; de nagyon remélem! :)
Nem is tudod szerintem máshogy csinálni, hacsak nincs óriási tőkéd, aminél nem baj, ha elbukod az egészet… :) Szerintem a vállalkozásnak nagyon fontos része a tanulás, fejlődés. Ha most kapnám a nyakamba azt a céget, ami 10-20-30 év múlva lehet a mostaniból, nem is tudnék vele mit kezdeni, hiszen nem erősödtem meg arra fokozatosan, hogy vezetni tudjam. De a mostanival sem bírna a két évvel ezelőtti énem. :)
Építész vagyok, és nagyon szerettem a munkám, és sikeres is voltam benne, csak épp egy idő után rájöttem, hogy ugyan olyan mókuskerék, mint bármilyen másik meló, a kreativitásomat meg 1000 más módon is ki tudom élni :). Aztán jött egy B vágány (egy olyan vállalkozás, ami anyagilag teljesen függetlenné tud tenni, persze kemény melóval), amit 7 éve csinál(gat)ok, mert az élet is közbeszólt két csodálatos gyerkőc képében, így mindig volt egy jogos kifogásom, hogy miért nem tartok az eredményekkel ott, ahol szeretnék, vagy terveztem. Most viszont anyagi szempontok, azaz a túlélés miatt (és a család megnyugtatása miatt) muszáj lenne egy állás, vagy fix stabil bevétel. Az építészet már nem működik, a volt munkahelyem nem tud visszavenni, és ugye 7 éve teljesen más irányban képeztem magam és nem is vágyom vissza. A tervem az volt, hogy majd találok egy részmunkaidős állást, és akkor még beleférnek a gyerekek is és a vállalkozás is. De 8 órában megint “eladni” magam, és akkor vagy a család, vagy a hosszútávú tervem sínyli meg?!?
Persze ott van a másik lehetőség, hogy ezerrel belevetni magam a vállalkozásba, és akkor az anyagilag is elkezd prosperálni, de valahogy mindig közbejön valami akadály! (én lebetegszem,a gyerekek betegszenek meg) És közben a nyomás egyre nagyobb…És a családdal a háttérben nem merek/tudok ekkora kockázatot felvállalni.
Nagyon sokat segített Via az a sztori, amit az amerikai blogger lányról írtál! Én is szeretnék 5 év múlva egy ilyen gondolatot elrebegni a mostani önmagamnak! :)
Most nagyon jó alkalom ez a könyvklub, mert talán sikerül tisztázni magammal, hogy mit és miért akarok.
Off: Te milyen honlap tárhelyet használsz, vagy kit ajánlasz? A gyerkőc ovijának keresünk más magoldást, mint ami most van.
Itthon az azonnal.hu-nál voltam évekig, de kinőttük, úgyhogy most egy külföldi szolgáltatónál vagyok, a szerver meg Amszterdamban. :D
Köszi a gyors választ! Találtam egy korlátlan és elég profinak kinéző oldalt (rackforest), csak annyira nem vagyok otthon a témában, és mindenképpen megbízható hely kell.
Nekem több A-vágányom is volt/van, de a B-t még csak keresem. Papírforma szerint Újságíró, Art Coach, Fordító-tolmács vagyok, de megélni egyikből sem tudtam idáig. Aztán én is elmentem multihoz, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy onnan jól el tudjak menni szülni. Ez sikerült is, itthon vagyok az én kis másfél éves tündéremmel, de ott lebeg előttem a hogyantovább. Írni mindig is szerettem, érdekel a természetes szépségápolás/egészség, az aromaterápia, és az otthon, illetve annak megteremtése. Nagyon szeretnék a saját lábamra állni, de hát valamiből élni is kell, és a legnagyobb gond, hogy nem tudom elhatározni magam, hogy melyik irányba induljak. Szép napot mindenkinek:)
Üdv! :) Klassz hallani a többiek A és B vonatait/vágányait. :D
Én itt még kicsit az elején vagyok a dolgoknak. XD Az A vonatom, amiben most ülök, az egyetem. Gyógytornásznak készülök, tetszik ez a terület, de azt nem akarom, hogy a munkám legyen az életem. A célom az, hogy éljem az életem, aminek többek közt a munka amit szeretek is része. A B vonatom, hogy kinőjek a szülői házból s az egyetemből, meg úgy egyébként, tágítani a komfortzónámat. Rengeteg szerteágazása van a B-nek, de konkrétan megfogalmaztam a kezdő lépéseket és dolgozok már rajtuk. :) Például kitaláltam egy saját pénzkezelési stratégiát (pár hónapja, jelenleg módosításra szorul, de alapjában véve úgy látom, működik) és írok egy “2015-ben életemben először…” listát. Nem ilyen “búvárkodtam, megmásztam a mount everestet és nyertem egy nobel díjat” típusú cuccok gyűjteménye, hanem apróságok, pl “vásároltam ebben s ebben az üzletben, hallottam olyan madárcsiripelést, amilyet eddig még soha, ettem egy péksüteményt amit még sosem próbáltam ki”.
Van egészen fura célom is, amit nem is B-nek, hanem már inkább C-nek neveznék. XD Annak még nem tudom, hogyan fogjak hozzá, mikor, meg még kételkedek, hogy egyáltalán megéri-e…
A lényeg, hogy amit most megtehetek, azon rajta vagyok. :)
Nekem egy A vágányom egy olyasmi fekete lyuk, amit fentebb említettél, Via, annyi különbséggel, hogy a fizetésre nem panaszkodom. Nem mondom, hogy hű de jó, mert tanulmányaimhoz és tapasztalatomhoz képest lehetne jobb, de most azért nem küzdök egy ilyen állásért, mert a B vágányom időközben nagyon úgy alakult, hogy teljesen más tájakra fog tartani, mint az A, és nekem egyértelműen a B tetszene jobban. Emellett az állás mellett úgy-ahogy marad energiám a B-re.
Hogy mi a B? Sütés, sütemények, még fogalmam sincs milyen formában… Mármint régi nagy álom cukrászdát nyitni, de ahhoz sok pénz kell. Ha eleinte cukrászdában dolgoznék (amihez egyébként nincs meg a végzettségem), akkor nem keresnék annyit, mint most, ezért távolabb lennék a B vágánytól. (Ahol nem csak sütik vannak, hanem egy lakás és család is.) Ezért most maradok itt, gyűjtögetek (befektetésekkel egybekötve, hogy saját magát is gyarapítsa a dolog), és blogot írok, mert már nem bírtam a sütik nélkül, egyszerűen muszáj volt elindítanom a blogomat. És imádom ezt csinálni!
Csak azt nem látom, hogy hogyan lehet ebből valami, amiből meg tudok majd élni? Egy olyan valami, amit nem csak reggel 5 és 6 között, munka előtt csinálhatok?
Próbálom minden nap optimistán nézni a dolgokat, és soha nem adom fel ezt a süteményes álmot, de attól még nehéz úgy haladni, hogy nem egészen tudom, merre is kéne lépnem. Nem is igazán a cukrászdához ragaszkodom egyébként, ez csak gyerekkoromból maradt meg, kb. ezt az egy sütis lehetőséget láttam csak.
Sokat nem kell túlóráznom szerencsére, bár szabadidő-problémáim azért vannak, cukrászdának bedolgozást például nem tudnék vállalni, mert a rendszeresség a jelenlegi életformám miatt nem menne. A bloghoz be tudom osztani a dolgokat, néha előre dolgozom ha tudom, hogy húzósabb hetek következnek – ez egy cukrászdának bedolgozásnál nem működhetne. Több ötletem viszont nincs…
Saját süti otthon/műhelyben sütve, házhoz kiszállítani személyesen? Nekem ez ugrott be.
Köszi! Jó ötlet! :)
Már gondolkodom is a részleteken… :)
Nekem van egy Ágikám, aki saját konyhájából lát el egy lakótelepet tortával, sajtos tallérral:) Megkeresik, ha tudja elvállalja munka mellett, de Ő osztja be. Vannak cukrászképzések (nem tom milyen hosszú), Ő is felnőttként csinálta és nagyon szereti:)
Megvan már a könyv egy ideje, de még nem kezdtem el “rendesen” olvasni, csak úgy bele-bele olvastam. De majd most! :)
Egyébként én közgazdász vagyok, egy multinál dolgozom, ahol jó a csapat, de maga a munka egyáltalán nem köt le, nem érdekel, szóval már egy jó ideje tudom, hogy én ezt életem végéig biztos nem akarom csinálni. Egy kis porszemnek érzem magam a nagy gépezetben, és így sosem fogok tudni azonosulni a gépezettel…
A B vágányom kb. egy éve pattant ki a fejemből, táplálkozási tanácsadást szeretnék tanulni, és egy reform sütős-főzős, tudatos életmódos blogot írnék. Aztán majd szépen lassan remélem, körvonalazódni fog, hogy ebből az új vonalból hogy lehet majd megélni, és végleg átlépni rá. A tanulást elkezdtem, a receptek nagy része egyelőre csak fejben van meg, mert általában improvizálva főzök, de jó lenne leírni is, szóval tervek vannak, a megvalósítás folyamatban.
Jelenleg az esküvő-szervezés leköti a szabadidőm nagy részét, de utána remélem, több időm lesz a B vágányra, mert nagyon izgalmas :)
A blogot üzleti terv nélkül, hobbiból is érdemes elkezdeni, sőt! :) Semmi elköteleződés, írsz rá, amikor tudsz, és annyi. Még a tanácsadás-tanulás előtt megcsinálhatod, addig max. nem adsz tanácsot, csak a recepteidet osztod meg.
Igen-igen, ez a terv! :) Már utána is nézegettem, hogy hogy kell blogot indítani, meg egy kedves barátnőm tervez nekem logót, meg már név is van, csak el kellene kezdeni. Nameg a fotózás, amivel még hadilábon állok, mert ugye kellenének fotók is azokhoz a receptekhez. De valahol el kell kezdeni, aztán legalább lesz honnan fejlődni :)
Kérlek, lapozz vissza a blog elejére, hogy milyen fotók voltak. :D Még nem is volt tükörreflexes gép a világon, mikor elkezdtem, sőt, mobilos fényképek sem. :D Ne a tökéletessel kezdd, és ne gondold túl az indítást. Csak fotózd le a legközelebbi kaját, told ki a képet, firkantsd alá a receptet, és kész, van egy blogod. :)
Igen, a maximalizmus-leépítésen is dolgozom közben :) a barátnők is nyaggatnak már, hogy mikor olvashatják végre a blogot, szóval muszáj lesz rávenni magam a kezdő lépésre :D
Igen! Én is pont erre kezdek rájönni! Ott tart az életem, ahol tartania kell… Engem is időnként elragadnak a vállalkozz, légy önálló, dolgozz otthonról gondolatok. De pillanatnyilag jó helyen vagyok karrier szempontjából. Azonban ezen belül még tudok fejlődni. Persze az életem más területein bőven van mit dolgozni. Például sürgető érzésem van az egészségesebb életmódra… Via metódusát azt hiszem erre fogom kihegyezni…
Abszolút lehet arra is! :) A kis lépések, a fokozatosság meg a mélypontok mindenhol ott vannak, nem kell hozzá céget alapítani meg külföldre költözni, elég, ha a konyhát akarod kifesteni. :D
Jo 2 evvel ezelott irtam Neked egy koltoues kapcsan, amikor el kellett jonnom az imadott munkahelyemrol, a varosbol, ahol 27 evig eltem, hogy 2 es fel ev tavhazassag utan a ferjemmel lehessek. Uj munkahely, uj varos, zero ismeros. Akkor azt irtad nekem, hogy szuper, hiszen ez egy teljesen tiszta lap!:) Es igazad volt: az uj munkaval parhuzamosan elkezdtem egy osztrak foiskolat, es 2 honappal a koltozes utan megtudtuk, hogy harman leszunk.:) A kislanyunk jott, a munka ment, en megszereztem baba mellett a masoddiplomamat. Az A-vonatom most az anyasag, B-m meg nincs. Valahol legbelul ugy erzem, nem fogok tobbet irodaban dolgozni, de nem tudom, milyen lehetosegeim lennenek. HR-es vagyok, amit imadok, szeretem az embereket, megtudni, mi mozgatja oket, kik ok valojaban, honnan jottek, hova tartanak. Szeretek irni, regen blogoltam is, igaz, teljesen mas temaban, amolyan potcselekveskent a tavhazassag alatt. Ugyhogy jelenleg en is ugy allok, hogy tudom mit nem szeretnek, mi az, ami feltolt, de azt nem latom, merre tovabb, ha a pici nagyobb lesz. Olyan jo kerdeseket tettel fel a tobbieknek, kerlek kerdezz tolem is, hatha ravilagitasz valamire, amit en nem latok!:)
Örülök, hogy bejött a tiszta lap! :)
Emberekkel dolgozni sokféle területen lehet rendezvényszervezőtől karriertanácsadóig. Mi az, amit a barátaid mindig tőled kérdeznek? Amivel felhívnak, hogy “te ezt tudni fogod”, vagy “te ebben mindig olyan jó vagy”?
Köszönöm a kérdéseket! :) Hát, így belegondolva a család, a barátok (de a volt főnököm is) mindig “lelki” bajokkal találnak meg. Meghallgatom őket, tanácsot adni nem szoktam, inkább kérdezek. Sokszor megkaptam már egy barátnőmtől, hogy “ugyanazokat mondod/kérdezed, mint a pszichológusom”. Igazából gondolkodtam már a mediátor/családterapeuta képzésen, de valahogy úgy érzem, 30 évesen nem lennék kellően hiteles / hiányzik valamennyire a saját tapasztalás hozzá. Vagy ez már kifogás lenne, hogy miért ne vágjak bele? :)
A karriertanácsadás annyiban fordult meg a fejemben, hogy közel lakunk az osztrák határhoz, és rengeteg magyar dolgozik/dolgozna kint. Mivel a magyar oldalt ismerem, az osztrákot tanultam, és a nyelvtudás is megvan hozzá, gondoltam német interjúfelkészítésre online/személyesen (várható kérdések, buktatók, szaknyelv, ilyesmik), aztán arra jutottam, hogy fogalmam sincs, hogyan induljak neki, illetve nem tudom, hány pályázó áldozna erre pénzt, amikor éppen azon van, hogy pénzt keressen, ne pedig szabaduljon tőle.
Egyelőre ez a két út, amire lehetséges megoldásként jutottam. :)
karizmaminak: 3 gondolat ami eszembe jutott a bejegyzesedet olvasva:
esetleg forditva nem mukodhetne jovedelmezobben, hogy az osztrak cegek, vallalkozasok megbizasabol keresni, valogatni alkalmas magyar munkavallalo jelolteket? Oket eloszurni, mint egy fejvadasz?
Mas: a napokban hallottam ilyet eloszor de nagyon tetszett: karrier vagy eletpalya tanacsadas (barmi is a pontos kifejezes ra) tiniknek, tovabbtanulas elott allo fiataloknak. Onismereti es szemelyiseg tesztekkel, elbeszelgetessel egybekotve segiteni nekik, hogy milyen irany testhez allo nekik leginkabb.
Harmadik otlet, ha nem terapeuta vagy mediator akkor esetleg coaching kombinalva az eddigi tapasztalataiddal, pl. karrier coaching? Akar olyan mar Ausztriaban dolgozo magyar munkavallaloknak, akiknek ez aktualis lehet. Nem tudom mennyire lehet nehez kulfoldikent dolgozni, munkaban elore jutni ott, vannak-e ezzel kapcsolatos frusztraciok, nehezsegek, amiket lenne igenyuk az embereknek atbeszelni hozzaertovel. Karrierepitesi tanacsadas?
Nos, én alapvetően elégedett vagyok az A vágányommal ( egy multinál dolgozom, jó csapstban, szeretem amit csinálok, jó a hangulat is).
A B vágányban vagyok bizonytalan, sok minden érdekel: természetes kozmetikumok készítése, gyógynövények, természetjárás/turisztika, azon agyalok, hogy lehetne mindezt összeegyeztetni, esetleg egy blogban???:O
Hát úgy, hogy arról írsz, ami éppen foglalkoztat. Ha az utazás, akkor az, ha kozmetikumkészítés, akkor a következő cikk arról szól. Elég, ha a közös pont te magad vagy. :) Nem kell tűpontosan belőni a témát, látod, nálam is mi van. :D
Ezek egyébként is teljesen harmonikus témák. :)
Kedves Via!
Már régóta készülök arra, hogy megírjam neked, mit váltott ki belőlem a könyved. Azt, hogy nagyon meg vagyok elégedve az életemmel!
3. kisgyermekemmel vagyok most itthon, és az elmúlt évek alatt sokat gondolkodtam, merre induljak, hol folytassam majd az életem.
Kb. 1 éve olvastam először a könyvedet, és a gyakorlatok közben rájöttem, hogy pontosan a gyerekkori álmaimat váltottam valóra. Imádom a hivatásom, csak a mindenhol hallott ,,vállalkozz, valósítsd meg önmagad” szlogen hatására azt hittem, nekem is tovább kell lépnem. DE NEM! Ahogy végiggondoltam, minden pont úgy történt, ahogyan szerettem volna. (tanulmányok, párkapcsolat, stb…)
Szóval nálam fordítva hatott a könyv: végre nem pörgök mindig valamin, hanem megnyugodtam, leálltam, és végre élvezem mindazt, amiért már megdolgoztam!
Persze most is vannak céljaim, és ahogyan eddig is, szépen lépegetek előre bennük.
Köszi: Adri
De jo ilyet olvasni! Egy masfel eves mellett en is azon lamentalok, merre tovabb… Lehet, hogy pont nem kellene “semerre”? Szabad egyaltalan ilyet…? Nagyon jolesett a kommented most, koszi hogy leirtad.:)
Igen, szabad! ♥ Ki mondja meg, hogy nem? A Kóklerrendőrség Szaranya divíziója? :)
Szia Adri! Az “önmegvalósításnak” nagyon fontos része az ön, az meg ugye mindenkinek totál egyedi. :) Például én hiába érzem jól magam az életemben, lehet, hogy ha cserélnék valakivel, frászt kapna a feltételektől, körülményektől, velejáróktól. És veled sem biztos, hogy mindenki egy-az-egyben cserélne. Csak azért ne lépj tovább, mert “mindenki” tovább lép. Szerintem a kiegyensúlyozott ember ismertetőjegye, hogy tudja, hogy jó helyen van, és ezért nem ugat bele mások dolgába. Aki mindig megmondja, hogy mit csinálj, az esélyes, hogy maga sem tudja, hogy magával mit kezdjen, de egyszerűbb belepofázni a te dolgodba, mint szembenézni a saját életével… Ha jól érzed magad az életedben, nincs szükséged efféle önigazolásra, meg hogy mindenki más is szeresse a te életedet. Elég, ha te szereted. :)
Nagyon nagyon vártam már, hogy elinduljon a klub :-) Nekem az A vágány egy be nem indult szociológusi pálya (valójában már az egyetem alatt is pályaelhagyónak készültem :-p ) a B vágány pedig valami kreatív és/vagy szociális lenne. Előbbi jellemzően az írás, amiben most kisgyerek mellett aktívan tudom fejleszteni magam, ás nagyon élvezem. Ez az elvonuló, szemlélődő csendes nyugalmas énemet bátorítja. Ugyanakkor mindig volt egy nyüzsgő, irányításra, társadalmilag hasznos cselekvésre, pörgésre vágyó énem, ami néha lázadozik. A kettőt sose tudtam összhangba hozni, a vágyaim libikókáján vergődök :-D.Szóval ezért homályos, honnan is indul a B vágány :-)
Az én B vágányom az írás. :) Már szépen alakul, bár még nem bírna el..,
Már csak a szakdolgozat volt hátra a logisztika diplomámhoz, amikor olvastam Via könyvét, és elkezdett bennem motoszkálni, hogy lehet nem ez lesz a végső állomás. Persze azért lediplomáztam aztán fél éven belül volt két munkahelyem a szakmában, ami önmagában nem volt rossz, de gyakorlatilag elvették az életem (legalábbis én így éreztem). Rengeteget kellett túlórázni, lemondani a nászutam és hasonló vidám dolgok. Aztán írtam egy emailt a volt főnökömnek, hogy én meg tanulok bármit, csak hadd menjek vissza oda, és végül nagyon klassz munkát ajánlott: piackutatok, üzleti tervet írok meg, ami éppen szükséges, annak utána nézek. Ezzel párhuzamosan elkezdtem építgetni a saját “vállalkozásom”, ami még nem mondható annak, de remélem 1-2 éven belül igazi webshopom lesz, ahol mindenféle szép és kedves dolgot lehet kapni (bizsu, lakáskiegészítő, ilyesmik).
Ezen kívül jó lenne egy saját mozi, mert nagy filmrajongó vagyok. Reális célnak egy filmklubot tudnék elképzelni, de még nem mertem bele vágni. Meg talán nem is kéne egyszerre ennyi mindent csinálnom. Vagy mégis? :)
Nekem ez elég nagy gátlás még mindig, pedig tudatosan tojom le:) Amúgy is elég nehéz bedobozolni, már ez sok emberben ellenállást szül, és akkor még ki is derül, hogy nem vagyok buta meg véleményem van. Khm. Van, mikor nem lehet letojni és nem hasznos, ha nem szeretnek. Ezen még dolgozom. Vagy a mimikámon, mert még az is van. Halmozottan hátrányos helyzetű vagyok:)
Amúgy nekem az ész a zsánerem, egyszerűen semmit nem mozgatnak a simán csak szép férfiak. Weird vagyok.
Mi a baj a mimikáddal? Kalimpálsz? Vagy resting bitchface-ed van, mint nekem? :D
Amúgy akkor én is weird vagyok. Bárhogy is néz ki, teljesen “meh”, de amint mond valami okosat, vicceset, kedveset, come to mama! :D Nekem a két fülem között van az erogén zónám, na. :) Sokkal érdekesebbnek találom azokat az embereket, akikkel lehet beszélgetni. Nemtől függetlenül. :)
Valakinél itt a blogon olvastam mottónak, hogy “I am not weird. I am a limited edition.” Szerintem nekem ez az élet mottóm is lehetne. :-)
Egyébként szerintem pont ez az ami a magyar mentalitásból (oktatásból) hiányzik, hogy merjünk büszkék lenni a tudásunkra, eszünkre, véleményünkre. Egy lánynak csak szorgalmasnak kellett lenni, de okosnak nem…Ja és büszke nem lehetsz arra amit elértél, mert akkor vagy beképzelt vagy, vagy jaj de szerencsés voltál…
Minden látszik. Gáz. Kifogytam ötletekből, mert néha muszáj színlelni, de nem tudok. Ha kerülöm a szemkontaktust, az a feltűnő. Ha a szemébe nézek, átmegy hogy ki nem állhatom (ügyintézésnél nem előnyös). Ha mosolygok, műnek hat. Figyelek a testemre, az arcomra, és mindezek ellenére ha valaki nem szimpatikus (és ugye nem vagyok egy Buddha) az fél percen belül rájön és még ijedten hátrébb is lép:)) Jó, volt már, hogy jól jött, de jobban érezném magam, ha tudnám kontrollálni.
És humor is muszáj:)
Bizony, bizony! Nagyon-nagyon fontos az IQ!
Próbáltatok már valami poénosat mondani egy kicsit kevesebb intelligenciával megáldott embernek? Én most egy olyan “fekete lyukban” dolgozom, ahol a munkatársak nagy részénél meg kell válogatnom, hogy egyáltalán mondjam-e azt a poént, ami eszembe jut (pedig szoktak néha nagyon magas labdákat feldobni úgy, hogy észre sem veszik), mert ha túl magasra sikerül belőnöm a szintet, akkor leggyakrabban az alábbi két dolog szokott következni: 1. megmagyarázzák, hogy miért vicces amit mondtam, és úgy tesznek, mintha ők mondtak volna vicceset (és a többiek is csak ekkor kezdenek nevetni), vagy 2. meg se tudják magyarázni, milyen összefüggés volt a mondandómban.
És tényleg óriási szükség lenne arra, hogy a gyerekekbe ne azt neveljék bele, hogy a fiú erős és okos, a lány meg főz és takarít… Ennek az ellentéte is igaz szerintem: azzal sincs semmi gond, ha egy okos lány imád főzni, a tűzhely nem butít, max. kreatívabb lesz az ember tőle. :)
És hogy van olyan, hogy úgy tűnik, hogy a gyerek lusta, mert nem kell neki órákat a könyv fölött ülnie ahhoz, hogy 4-5 körüli átlagot elérjen a suliban. Ilyen egy okos gyerek. És nem történik semmi akkor sem, ha nem színötös mindenből, hanem egyszerűen egy boldog gyerek. És nem, nem lesz elfuserált élete, mert ahogy nő, nagyobbak lesznek a kihívások is, és ha valamit majd el akar érni, amihez már nem elég az örökölt IQ és kreativitás stb., akkor majd megjön a szorgalom is. És ez az egész általában jobban megy, ha közben nem azt hallgatja az ember, hogy “ugyan már, a te szorgalmaddal ezt sose fogod elérni”, meg “nem baj az, ha nem éred el ezt a célt, mert ez túl nagy falat neked, majd elfogadod, hogy az élet nem mindig olyan szép”, meg hogy “ez nem a te szakmád, nem értesz hozzá”… De könyörgöm, pont azért kezdtem el tanulni, mert eredetileg nem ez a szakmám – egyébként is tök hülye, aki azt gondolja, hogy csak egy dologgal foglalkozhat az ember egész életében…
Poéndolog itt is:) “Fekete lyuk” szótárba felvéve. Be szoktam tárazni az eltehetőseket és csak értő közönségnem mesélem el, de sajnos annyi kárba vész…:) Néha nekem meg is sértődnek, amikor előáll a “mer’ ezt azé’ montad mer'”- szitu, úgyhogy már igyekszem moderálni.
Furcsa amúgy, hogy tényleg zsigerből jönmég mindig, hogy kisebbítem magam, pedig másokkal eszeme sem jutna és amúgy meg tök jól megvagyok.
ez annyira így van. ha valakit dicsérnek, annak illik szerényen fogadnia, szabadkoznia, kicsit hárítania. de ha tisztában vagy azzal a teljesítményeddel, amiért épp megdicsértek, akkor beképzelt vagy…
én már amúgy megszoktam, hogy szénné elemzik az arcmimikámat, mert állítólag nagyon flegmán tudok nézni. de hát nagyon flegma is vagyok…
ó te jó ég, a “nem baj ha nem éred el azt a nagy célt, nem gondolod hogy kevésbé lennél frusztrált ha lejjebb adnád az álmaidat és a magaddal szemben való elvárásaidat?” jó tanácsokat én is ismerem, ráadásul valóban segítő szándékkal! A rossz az volt csak benne hogy elég sok időre valóban visszavetett, és sok munka és erőfeszítés kellett hozzá, hogy ne higgyem el, és újra felálljak belőle. Valójában teljesen még nem sikerült azt hiszem.
és a mesterséges hülyébbnek mutatom magam mint amilyen valójában vagyok, hogy a másik ne érezze rosszul magát-állapotot is ismerem..veszélyes dolog!
szerintem ezen a blogon az egyik leggyakoribb mondat a kommentekben az “ez most éppen aktuális”, most én is ezt érzem.
én világéletemben az a gyerek voltam, aki minimális befektetéssel tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és mostanra ennek minden hátrányát kezdem érezni. abszolút nem tanultam meg a szorgalmat. ebből kell kiindulnom.
tanítani imádtam, de rendszer-összeférhetetlenségi okokból ez jelenleg nem aktuális.
jelenlegi munkámat egy betanított makákó is el tudná végezni, ha jól beszél idegen nyelveket.
valamint úgy néz ki, az isten sem ment meg most már tőle, hogy pár hónapon belül meglegyen az a phd-m, aminek egy párhuzamos lehetséges világban van csak haszna.
itthoni munka meg azért nem feküdne, mert egészségügyi okokból muszáj erőltetnem az emberek közé menést.
na itt tartok.
jó volt leírni :D
Ha valami nagyon feltüzel, akkor nem fogsz vele foglalkozni, hogy sokat kell érte tenni, mert ha tényleg akarod, akkor küzdesz érte. Úgyhogy ezen ne aggódj. :) Szerintem annyira így van, hogy inkább arra kell odafigyelni, hogy ha olyat csinálsz, amit szeretsz, akkor azért az se teljesen töltse ki a napjaidat, és tessék rendesen enni, mozogni, aludni, szellemileg is kikapcsolni (tök mással foglalkozni). Olyankor a munkaképességed is új erőre kap. Mentális wellness. :)
Szakmán belül maradnál vagy valami teljesen mást keresel? Tudsz valamit azon kívül, hogy emberek között? :)
jelenleg a legjobban az vonzana, ha olvashatnék egy sötét sarokban :D
szóval igen, maximálisan szeretnék “szakmán belül maradni”, és tényleg nem nagyon érdekelne, hogy mennyire “hasznos”, amit teszek – kivéve anyagilag, mert az az igazság, hogy szeretnék legalább annyit keresni, mint most. szinte az egyetlen kellemes mellékterméke a mostani állásomnak, hogy pl a turkálókon kívüli ruházati piac is kinyílt a számomra, és rájöttem, van erre igényem.
naszóval ezt kellene összekombinálni a tanítás/könyvek/nyelvtudomány halmazzal.
lelkesedni nagyon nehezen tudok, sőt alapvetően rettentően nehéz engem feltüzelni (kivéve az élet néhány területét, amivel viszont nem szeretnék pénzt keresni). amúgy a munkabírásommal nincs gond, és el tud kapni a flow. tényleg gondolkozom rajta, hogy lehetne a tanítást megvalósítani más keretek között, de egyelőre ezzel a szállal még nem haladtam előre :D
Mi az a körülmény a tanításnál, ami zavaró, és ami miatt nem tudod bevállalni? Körülmények, formátum, többi ember hülyesége?
igen, ebben a sorrendben :)
alapvetően úgy érzem, hogy a mai magyar közoktatási rendszer éppen az ellentéte annak, aminek lennie kellene. és most nem aktuálpolitizálni akarok, mert bár az utóbbi években csúcsra járatták a hülyeséget az oktatásban, maga a rendszer már évtizedek óta rossz, és döntéshozói szinten senki nem mert belenyúlni…. na ez messzire vezet, de a lényeg, hogy alapvető gondjaim vannak a rendszerrel való azonosulással, márpedig anélkül nem megy. sem szakmai, sem pedagógiai, sem oktatáspolitikai szempontból.
a másik pedig az anyagi oldala a dolognak. ami egyszerűen megalázó.
vannak alternatív és magánutak, errefelé nem lehetetlen az elmozdulásom, de ez sem olyan egyszerű.
:) Valahol sejettem, szóval inkább. :(
Sok pedagógus ismerősöm van, egészen közelről látom a dolgokat, tényleg nagyon szomorú. Még van néhány partizán, aki kitart, és becsülettel, erőn felül teljesít, navigálja a diákokat. Nem tudom, miből szívják az erőt, talán a maradék hivatástudatukból. Le a kalappal, komolyan.
Nem faggatlak, csak segítenék “hangosan” gondolkodni, ha benne vagy. Milyen területen tanítasz, kiket, mire?
én is ismerek sok olyan embert, leginkább a saját tanáraimat, akiket mélységesen tisztelek, mert tényleg kihozták ebből a szakmából a maximumot.
viszont azt érzem néha, hogy a “dehát ez nem egy egyszerű szakma, hanem hivatás, amit szívvel-lélekkel, meg szolgálattal, meg milyen szép stbstb” egy óriási érzelmi zsarolás, amibe a pedagógusokat belekondicionálják társadalmilag. és akkor nem tüntetünk, nem sztrájkolunk, nem panaszkodunk, mert az nem illik egy ilyen hivatáshoz. hanem igenis tessék csendben szenvedni és szolgálni.
a pályaelhagyókat meg selejtnek lehet tekinteni. bár mostanában a “csak az megy tanárnak, akit máshová nem vesznek fel” gondolat közhellyé növekedésével tulajdonképpen a maradók is annak minősülnek már…
az egyik szakom a magyar volt, a másik a francia. más-más okokból, de mindkét terület tragikus helyzetben van.
ja és középiskolás fokon :D
Ezt a szorgalom dolgot teljesen átérzem, de jelentem, nálam már alakul. Tulajdonképpen az volt a titka, hogy végre olyan közegbe kellett kerüljek, ahol majdnem mindenki okosabb nálam:) Szóval nálam az egóm éltre kelt és tanul helyettem:)
ez most nagyon arcosan hangzik, de igen, egy ideje már én is egy ilyen közeget keresgélek :)
Arcosak Egyesüljetek!:) Nekem fontos lépés volt, mikor végre ki mertem mondani, hogy igen, én okosabb vagyok a környezetem többségénél (így születtem, magas az IQm és barna hajam van). Mivel ez nálunk mindkét felet frusztálta, így továbbléptem, arcosság vagy sem. Nem volt könnyű, de önmagam butítása nem működik hosszútávon, mert többiek érzik- már a kamut a dologban-, én meg nem tudok normálisan kommunikálni.
És nincs mégsem még egy diplomám sem, mert sokáig semmi sem motivált eléggé. Meg kellett nőni:)
Huhú, és ez egyes férfiakra milyen heveny herezsugorító hatással van! Amikor kinyitom a számat és nem fakanál esik ki rajta! :D Sosem fogom megunni a képüket. :]
Amúgy komolyra fordítva, ha férfiak lennénk, egy percig se hívnánk magunkat arcosnak. Inkább határozottnak és ambiciózusnak. I’m not bossy, I’m the boss. :)
úgy tapasztalom, a kezdeti szakaszban sok férfit inspirál, ha intellektuális erőfeszítést kell tennie egy kapcsolatban (persze nagy részük lemorzsolódik :D)
aztán van az a szakasz, amikor amúgy a kapcsolat komolyabbra fordul, és az illető rájön, hogy ez a nő mindig ilyen, és nem lehet tőle olcsó elismeréseket kicsikarni, nem fog mindenben egyetérteni, és van egy csomó dolog, amihez ő ért jobban. ez egy kemény frusztrációs szakasz lehet :D
aki meglépi ezt a szintet, az viszont utána rájön, hogy hosszútávon milyen jó egy partneri kapcsolat
Hát igen, ha nem erre van szüksége, vegyen bólogatós kutyát, és körözzön a lakótelepen. :)
Nálunk megvan a dinamika, hogy ki miben jobb, kinek mihez van affinitása, úgyhogy kölcsönösen fel tudunk nézni egymásra különböző dolgokért, ez pedig feloldja azt az ellentmondást, hogy azt is akarom, hogy felnézzenek rám, meg azt is, hogy én fel tudjak nézni rá. :) Így tudunk tanulni egymástól.
(Barátokkal dettó.)
Idegen nyelven beszélő betanított makákó… Most kezd ilyen irányba leépülni a feladatköröm. Viszont ez kiválóan támogatja a törekvéseimet B-vágány felé. Apró lépésekben, de haladok a nem alkalmazottként történő pénzkereset irányába. Kreatív, szervezkedő feladatokat keresek, amiket elsőre a főállás mellett vállalok el. Igyekszem mindeközben türelmes is lenni magamhoz.
Nekem nagyjából egy irányba megy az A és a B vágányom, a jogi pályát választottam, azon belül is ügyvéd akartam lenni, és lettem is és imádom! A B vonatra 2 éve szálltam át, amikor otthagytam a kis méretű nemzetközi irodát 7 év után, és megalapítottam a még kisebb, egészen pici egyszemélyes irodámat. A világ legjobb döntése volt, annak ellenére, hogy megkaptam a “válság idején vállalkozásba fogni?”, meg a “hogy fogod bírni egyedül?” kérdést is elég sokszor, és még most is minimálbért keresek 2 diplomával, 3 nyelvvizsgával és egy szakmával a kezemben, sőt ezt a minimálbért sem tudom mindig kifizetni magamnak, de nagyon boldog vagyok a helyemen. A B-vonaton a tervek, célok, kételyek, kihívások arról szólnak, hogy hogy lesz ebből végre pénzem (a tapasztaltabbak szerint 5 év, mire stabilan menni fog) és hogy fogom összeegyeztetni a közeljövőben tervezett gyerekvállalással. Ha becsukom, akkor x év múlva megint kezdhetem nulláról, ha a gyerekvállalást tolom odébb nagyon, akkor abból fogok kifutni (idén leszek 34 – a párom még nem szeretne gyereket, szóval kb 2 évem van felfuttatni annyira az irodát, hogy utána, amíg kb. 3 évig otthon vagyok, addig magától” menjen
Az “önműködő cég” nagyon jó terv, még ha az elnevezés kicsit becsapós is, mert azért nem teljesen magától megy, de kevesebb figyelmet igényel, mint a 24/7 rendelkezésreállás. :)
Mivel küzdesz leginkább? Ügyfélkör bővítése, időhiány több ügyfél kiszolgálására, delegálás és adminisztráció?
Teljesen önjáró nem lesz, csak fontos, hogy ne haljon be az egész, ne az legyen, hogy most felépítem az ügyfélköröm, aztán addig, amíg babázom, elveszítsem a teljes klientúrát. Vannak már elképzelések, hogy kinek és hogy fogom átadni a praxist, de addig az a dolgom, hogy fellendítsem. A tippjeid alapján készítettem évtervezôt, mármint elkezdtem írni a projekteket, meg az ügyfélkör bővítésén is agyalok, mivel még van szabad kapacitásom. Ja, meg még az a gond, hogy a szabad kapacitás nem azt eredményezi, hogy gyorsan kész vagyok a munkával, aztán dolgozom a fellendítésen, utána meg minőségi szabadidőt töltök el, hanem a rendelkezésre álló időt kitölti vagy a munka, vagy a “lógás “, szóval kicsit jobb időgazdálkodás kell. De már tettem lépéseket ebben az ügyben is, pl. írom, hogy mire mennyi idő megy el. Egy kincs ez a blog nekem! Köszi mindent!
A jó időgazdálkodás szerintem abból áll elsősorban, hogy mindig van egy prioritás, és az viszi a pálmát, a többi meg “szenved”. Valamire fókuszálsz (mint mondjuk most arra, hogy felépíted a praxist), és mellette nem fogsz tudni heti ötször tornázni, meg patikatiszta lakást fenntartani, meg száz könyvet elolvasni egy évben, mert nem fogsz, és kész, kár is belehülyülni. Jól kell megválasztani, hogy mi az a legfontosabb dolog, amibe a legtöbb időt és energiát ölöd, mert ha megtérül (tehát befektetés, hogy vele foglalkozol), akkor oké, ha meg egy mindent elnyelő fekete lyuk, amiből sem érzelmileg, sem szellemileg, sem anyagilag nem profitálsz sem rövid, sem hosszú távon, akkor abból lesz a kiégés. :(
Nekem nagyon sokat segít az online felület, és egyre több olyan példát látok, amikor alapvetően nem online iparágak az interneten találnak ügyfeleket. Simán el tudok képzelni egy Kiscsillag Jogi Blogot, ingyenes szaktanácsadással (= havi két blogposzt vagy podcast vagy videóban válaszolsz gyakori kérdésekre) a területeden belül, ajándék letölthető “5 jogi tipp lámavásárláshoz” pdf-fel a hírleveleseknek, aztán nosza, lehet osztani a linket meg szakértői pozíciót építeni. :)
Van egy lány, amerikai blogot vezet, és most harmincvalahány éves. Pár hete kitett egy képet az instagramjára. Volt rajta egy könyv, egy napszemüveg, egy papírpoharas kávé. A szöveg az volt, hogy “a hétfő délelőttöt nem munkával töltöm, mert kedvem volt lejönni a folyópartra olvasni egyet a napfényben”. És utána olyat írt, ami azóta irtó sok erőt ad nekem: “köszönöm a 28 éves énemnek, hogy annak idején éjt nappallá téve dolgozott, mindent bedobott, hogy most én ezt az életet élhessem”.
Szóval ez motivál most, és az, hogy öt év múlva majd meg tudom köszönni a 29-30 éves Viának, hogy ott lehetek, ahol. Majd emlékezzetek erre, amikor megteszem. :)
Nekem is nagyon sokáig így volt, amikor panaszkodtam a munkámra, és megkérdezték, mit szeretnék, csak annyit tudtam mondani, hogy “nem ezt”. Sok mindent próbálgattam, és pont a kódolásnál kattant be, hogy ezt simán csinálnám főállásban is… teljesen véletlenül.
(l2njpy-nek ment volna válaszként…)
Biológus vagyok és nagyon-nagyon szeretem. De van B-vágány, leírni, erről beszélni nem könnyű, mégpedig hogy a gyermekeimet szeretném nevelgetni. Csakhogy nem akar összejönni. Ezért kellene a B-vágány, mert valahogy úgy tűnik most nem fér bele az életembe a gyerkőc, pedig úgy érzem nagyon itt lenne az ideje.
Egészségügyi vagy szociális feltételek hiányoznak a gyerkőchöz?
Orvosi nem ismert. Egy pszichológus kérdezte azt, hogy de hát ennyi munka mellé hova szeretném bepréselni a gyereket? :-) Szóval ezért gondolom, hogy kellene egy kis időgazdálkodás, gondolkodás, hogy beleférjen.
A combjaid közé szerintem pont befér, legalábbis legelőször. :D Aztán onnan kifelé. Igen, ez jó iránynak tűnik. :)
Amúgy meg szerintem nem kóser, hogy egy pszichológus ilyet direkten közöljön veled. Nem mondhatja meg, hogy mit csinálj, és nem véleményezheti a döntéseidet. De erősítsen vagy cáfoljon meg az, aki szakmabeli (vannak itt egy páran!).
A pszichológus paraszt. Sorry.
Via köszi, az első bekezdésedet fölírom magamnak, ez tényleg jó irány!!!
Aranyosak vagytok, de nem szó szerint így hangzott el a dolog viszont, igaza volt. Meg kell tanulnom, ahogy Via másnak írtad, a mentális wellness-t. Azt hogy ki kell kapcsolni, azt hogy másra is kell időt szakítani, prioritizálni kell, még ha szeretem is a munkáimat…
Szuper. :) Na, és mivel tudsz ma kikapcsolni? :) Találj ki valamit ma estére. Elmész aludni kilenckor, vagy kikapcsolsz mindent és olvasol, vagy megnézel egy filmet, vagy beülsz a kádba, vagy rajzolsz egyet?
Na igen, itt jönnek a problémák. :) Az én agyam nem így működik. Rajzolni, de mit és minek? :) Film nem igen kapcsol ki, ha beülök a kádba úgyis a munkán is gondolkodom, elaludni korán ugyanezért nem tudok. De szót fogadok és megpróbálkozom az olvasással vagy talán keresztrejtvénnyel. :)
Rajzolni “csak úgy”, cél nélkül is lehet. Például kiszínezhetnéd ezt! :) https://www.pinterest.com/pin/413557178254315525/
Szia Via.
23 éves vagyok előttem az élet mégis úgy érzem rengeteg időt fecséreltem el a semmire. Jelenleg irodában dolgozok, már lezárt uniós pályázatokat kezelek…ami fantasztikusan hangzik és elájul tőle mindenki akinek mesélem de nem olyan szép ez, mint ahogyan hangzik. A fizetés elég gyér és maga a munka is elég monoton, viszont a munkatársaim hatalmas formák nagyon szeretem őket! A közvetlen főnököm mindössze 1 évvel idősebb nálam, így elég könnyen megértjük egymást. Szeretek itt dolgozni, jó a hangulat mindig boldogan megyek be. De én ezt hosszú távon nagyon is kevésnek érzem. Úgy érzem többre hivattam, mint hogy 23évesen bele ragadjak 1 irodai munkába, ahonnan nincsen előre lépési lehetőség.
Papírforma szerint idegenforgalmi szakmenedzser vagyok, szóval a turizmushoz tartozom :) Szakmai gyakorlatom alatt (2hónap) dolgoztam egy 4*-os hotelban és imádtam <3 :) De ilyen körökbe nehéz bekerülni. Dolgoztam pultosként 2 évig (kisebb megszakításokkal)és ezt is IMÁDTAM igen csupanagybetűvel! Az irreálisan nagy álmom egy saját tulajdonban lévő szálloda. Szép kis álom,amihez rengeteg sok pénz kell. A tudás 1 része már meg van,de van még mit bőviteni rajta. Sok kedves ismerősöm választotta még a vendéglátást szakmájának így nagyjából az egész személyzetet ki is tudnám pipálni már csak a konkrét szálloda hiányzik hozzá. Nem tudom merre induljak…illetve tudom miket szeretnék de a konkrét lépések nem állnak össze a fejemben,olyan kusza minden. A saját szálloda ötletének mindenki örül de úgy gondolják hatalmas fa ez nekem…
Szia!
Az tök mindegy, hogy mások mit gondolnak, ha tudnád, hány dolgomra mondták már emberek, hogy hülyeség és felesleges… :) Sehol se lennék. Mindig lesznek ilyenek, olvasd el, amit Lillának írtam!
Mit szólnál kezdetnek egy “szállodázás kicsiben”-hez? Ismered az AirBNB-t? Ha van egy plusz szobád, kiadhatod vendégeknek, játszhatsz szállodást, csinálhatsz nekik reggelit, segíthetsz nekik turista-tippekkel. http://www.airbnb.com
Szia, csak annyit akartam mondani, hogy “De ilyen körökbe nehéz bekerülni. ” felejtsd el ezt a mondatot, ne korlátozd magad ilyen gondolatokkal. Ha másoknak is sikerült, akkor neked is sikerülhet :)
Nekem nincs B-vonatom. Sosem volt. Kamasz korom óta játszom az “utálom és/vagy nem szeretem ezt, amit csinálok/tanulok”, “de hát akkor mit akarsz?” , “nem tudom, nincs célom,álmom” játékot. Ilyen is van. Semmi nem érdekel igazán, úgy meg pláne nem, hogy belevessem magam vagy az energiáim.
Nem lehet, hogy csak még nem találtad meg azt ami érdekel?
Olvasni szeretsz, szívesen és sokat olvasol, már amennyire ez kiderült az eddig ide írt hozzászólásaidból. Van egy igényszinted, nem éred be akármivel, és hiába olvasol sokat, válogatsz. Ez sem mozgat meg egyáltalán, hobbi szinten sem? Egy könyvajánlós blog írása például? Egész más, mint amikor egy közösségi oldalra publikálsz, hogy mi tetszett, mi nem tetszett, kivel találkoznál, melyik borító jön be, stb.
Hívtak már bloggerkedni, de visszautasítottam. És nem valami jajjajénnemvagyokráképes-ugyankitérdekelne-baromság miatt, hanem, mert az olvasás szabadság, színtiszta elvárások nélküli öröm. Ne véleményezze senki, hogy mit olvasok, ne kelljen határidőre olvasni, recikönyvek miatt megfelelni, stb. Szóval ez nem. De nem gáz, elvagyok így azért az életben bőven.
Nem is arra gondoltam, hogy valaki alatt blogolj. Teljesen saját felületen, saját szabályok szerint. Nincs ostor, határidőre olvasás, megfelelési kényszer. Semmi. Ha olvasol, olvasol, ha megírod, megírod. Akinek nem tetszik, hogy miről és mennyit és mit, az majd nem látogat. Szerintem mindenkinek joga van megteremtenie a saját blogfelületén a saját feltételeit; attól, hogy vannak könyves blogok, ahol mennek a kötelező recenziók meg jópofizások, neked nem kell olyat csinálnod. :)
Én is utálok mások alá betagozódni, meg pont azért vagyok magánzó, hogy ne üljön egy főnök a fejemen, és ne mondja meg, hogy mit csináljak. Saját szerver, saját blogfelület, a bejegyzések tartalma nem kiadó, a véleményem nem eladó, ez az én homokozóm, itt az van, amit én akarok, akinek ez nem tetszik, az majd nem dolgozik velem. De már azt hiszem, kezdik megszokni, hogy 99%-ra nemet mondok. :)) Még akkor is, ha “de X blogger elvállalta”. Hát, az X blogger volt, én meg én vagyok, sorry.
(Napi szintű levelezés, könyvekkel is működik:
– Szeretnék küldeni X dolgot, hogy írj róla.
– Nem szoktam írni ilyen feltételekkel bejegyzéseket. Akkor is akarod küldeni?
– Ja, akkor nem.
– Oké, köszi.)
Akkor rosszul fogalmaztam: alapvetően a blogolás nem izgat, mert nem azért olvasok, hogy aztán írjak róla. Hanem csak úgy, hogy átéljem.
Papiron nemzetkozi porotokoll és cimertani szakértő vagyok, nem papairon egy ügyfélszolgálaton dolgozom szervizes adminisztrátorként. Egy családdal a hátam mögött, akik már piszkálnak, hogy önmegvalositgatás helyett ideje lenne gyereket vállalni (30 vagyok, de én még nem érzem ezt a késztetést), de szerencsére a férjem velem van :)
A B vonatom még nem teljesen tisztult le bennem, mindenképp valami szervezős, pörgős, kreativ munkát szeretnék. Érdekel az irás, ez végigkiséri az életemet. gyerekkoromban is rengeteg történetet irtam.
Jelenleg marketinget tanulok, amit imádok :)
Hajrá! A marketing elég pörgős, és ha szövegeket kell írni, annak is megvan a maga szakterülete. :)
A gyerek csak a ti dolgotok a férjeddel. Bármikor meggondolhatjátok magatokat, ha mégis akartok, de azt nem csinálhatjátok vissza, ha egyszer bevállaljátok, hogy család lesztek. A gyerkőcnek is sokkal fontosabb, hogy kiegyensúlyzott szülőkhöz érkezzen, minthogy parancsra, vagy a “köz” akaratából. 30 évesen pedig marhára nem vagy még elkésve meg lemaradva semmiről.
Papíron konferenciatolmács vagyok. Szerettem nagyon a képzést, a kezdeti önkéntes gyakorlatokat. De a csillivilli lehetőség, amit az egyetemen karrierként emlegettek, egy elég nagy lufi volt számomra. Közben külföldre is költöztünk a férjem révén. Egy ideig próbálkoztam, de aztán elfogadtam, hogy nincs kereslet arra, amit csinálok (főleg, hogy alig volt szakmai tapasztalatom). Emellett több hobbim is volt/van, amiben gyakran átélhettem a “flow”-t. Így elkezdtem olyan munkahelyet keresni, ahol kipróbálhatom magam. A családom haja égnek áll a mai napig, hogy három diplomával elmentem bolti eladónak. Mert ők csak ezt látták. Egy csokiboltban kezdtem dolgozni, és nap, mint nap csokit készítettem a vevők orra előtt, foglalkozásokat tartottunk nekik. Aztán 2013 nyarán megkaptam Via könyvét, elolvastam, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha tényleg olyan egyszerű lenne minden, mint, ahogy leírja. Elkezdtem a feladatokat, ami nagyon jó élmény volt számomra. Sok kedves emléket ástam elő, jó hangulatom lett. És egyszer csak mintha megvilágosodtam volna, és nekivágtam az én B vonatomnak. Csokit olvasztottam, és elkezdtem bonbonokat készíteni a család és a közeli barátok örömére. De érzem, hogy több ez, mint szimpla hobbi, szóval folytatom, és remélem, hogy előbb-utóbb átugorhatok a csokis vonatomra.
Most épp munkát keresek, úgyhogy több időm is van ezzel foglalkozni, bár közben ott a bűntudat, hogy inkább komolyabban kéne foglalkoznom a munkakereséssel, hiszen most valahol az A és a B között lebegek emiatt. Nehéz, mert eddig akárhányszor olyan helyen, környezetben dolgoztam, ahol nem éreztem jól magam, a testem betegségekkel válaszolt a stresszre. Így hagytam ott például egy irodai munkát, amiért másfélszer annyit fizettek, mint a boltban. De egyszerűen képtelen voltam tovább ott dolgozni. (a boltból újabb költözés miatt jöttem el)
Via, köszönöm a könyvet (a londoni dedikálás után pörgött fel igazán a B-vonatom építése!), és ezt a lehetőséget is, hogy együtt dolgozunk a könyv fejezetein, biztos nagyon sok érdekes történetet ismerhetünk majd meg egymástól, amiből sokat lehet tanulni. Mindenkinek hajrá, aki belekezd a B-vonatának építgetésébe, megvalósításába!
♥ Azt a csokit azóta is emlegetjük. A B-vágány felépítése hosszú évekig tart, de utána meghatározza a hátralevő évtizedeidet, szóval szerintem jó befektetés! :) 10 évet áldozni kemény munkával azért, hogy 50-et úgy élj, ahogy neked jó ahelyett, hogy 60-at élj fásultan? Naná! :)
A bűntudat az jön-megy, ne aggódj. Ha majd szupercsodálatos saját csokimanufaktúrád lesz sikerekkel és elégedett vevőkkel, akkor is lesznek jóakarók, akik megkérdezik, hogy nem akarsz-e “rendes munkát”, meg felvilágosítanak: “ugye tudod-e”, hogy nem lehet ám “örökké elcsokizgatni, meg azt csinálni, amit akarsz”. Hát, nekik lehet, hogy nem is. :)
Ugyanők azok, akik most lehülyéznek, hogy miért küzdesz valamiért, ami fontos neked, öt év múlva pedig közlik, hogy szerencsés vagy, hogy olyan az életed, amit nem rühellsz. No shit. :)
<3 elcsokizgatni, nincs is annál jobb :) köszi, Via, és örülök, ha ízlett ;)
Elvileg programozó vagyok, gyakorlatilag itthon vagyok, gyerekkel.
Nem akarok visszamenni, mert csak 8 órába vesznek vissza, de azt már nem tudom a gyerekek mellett vállalni.
Valami kreatív dologra vágyom, valami kézművesre.
Fizikai kreatívra, vagy lehet virtuális is? Például vektoros rajzok készítése, betűtípus-design, arculattervezés…
Elég sok terület van, ahol szeretnék változtatni, de úgy érzem, az lenne a leghatásosabb az “amiből nem akarok megszökni”-állapot elérésében, ha munkát váltanék. Ami most van: gyorsan és határozottan, de nem felététlenül jól kiválasztott egyetemi szak (pszichológia, mert ez érdekel) és munkaterület (HR, mert ebből lehet megélni); utána egy papíron tökéletes munkahely, ahol kikészültem a stressztől. Reménykedtem benne, hogy csak azzal a légkörrel volt probléma, és a követező helyen jobb lesz- azóta már négy cégnélis dolgoztam, és még mindig nem az igazi. Nem rossz, de sosem elég jó ahhoz, hogy ne várjam a nap végét és a hétvégét. Már nem vagyok béna, de csak morzsányi sikerélményeim vannak.
Ahová tartok: sitbebuilder szeretnék lenni- kevesebb, mint egy éve kezdtem komolyan foglalkozni vele, de úgy érzem, ebben megvan az a kreativitás, alkotás, ami a mostani munkámból annyira hiányzik, és máris több volt a sikerélmény, mint korábban évek alatt.
Sitebuilder és typo, vagy valami, amiről még nem hallottam? Mert ha az előbbi, akkor nagyon izgalmasan hangzik, és sok sikert hozzá!
A B-vonatban az a móka, hogy igen, időbe telik felépíteni, ha közben viszed tovább az életedet és ezért nincs rá 100%-os figyelmed, de az idő így is, úgy is el fog telni, akkor meg már inkább legyen valami eredménye is 5-10-15-20 év múlva. :)
Jaja, sitebuilder :) és köszönöm! Nagyon szeretek vele foglalkozni, csak úgy érzem, haladhatnék jobban is (valamiért nem működik nálam a “mindennap 10 perc”, ha nincs rá sok időm/energiám, el se kezdem…)
Én úgy szoktam ilyenkor, hogy már most 1 vagy 2 vagy 3 hónapra előre kiblokkolok egy napot (amikor remélhetőleg semmi más létszükség nem lesz), és oda nem szervezek semmit, az csak erről szól, 99%-ban mozdíthatatlan és nincs apelláta. Egyszemélyes mini alkotótábor. :) Van, hogy tanulok/olvasok/képzem magam, vagy írok valamit, vagy pihenéssel töltöm az időt, de azt nagyon intenzíven.
Kedves Via!
Próbálkoztam már a honlap és a blogszerkesztéssel, de nem nagyon értek a számítástechnikához és elmegy tőle a kedvem.
Köszi a kiadói ötletet.
Az ingyenes blogfelületeket hasonló használni, mint egy szövegszerkesztőt, a többi részével pedig nem kell törődnöd az elején. Próbáld ki a http://www.wordpress.com -ot, vagy akár a blogger.com-ot! Ne foglalkozz a designnal meg ilyenekkel, egyelőre az is elég, ha elkezded rá kitolni a verseidet, és a linket megosztod mondjuk az ismerőseiddel e-mailen vagy Facebookon.
Kedves Via!
Könyvtárosként dolgozom. A nagy álmom, hogy író leszek. Eddig inkább csak verseim vannak. De írtam már két feladatgyűjteményt is. De kiadót még nem találtam. Már nem is keresek.
Kedves Zita!
Üdvözöllek a 21. században! Indíts egy blogot és töltsd rá fel a verseidet! Oszd meg a világgal! Abban a korban élünk, amikor nem kell felhatalmazás arra, hogy publikálj. Engem szerinted ki kért meg 7 éve, hogy kezdjem el ezt a blogot? Ki adott rá engedélyt? ÉN. Ennyi. Állj neki, és csináld! ♥
Az internet segít abban, hogy elérj a közönségedhez. Ha pedig kézben szeretnéd tartani a művedet, akkor még mindig ott van a magánkiadás. :) Néhány tucat példányban is tudsz nyomtatni, például digitálisan! https://shirokuma.hu/hu/konyvkiadas/adja-ki-koenyvet-nalunk
Eddig építészként dolgoztam, mindenki áradozott, hogy milyen jó nekem, mert milyen kreatív munka, nekem sajnos nem jött be. Az építészet nem egyenlő a belsőépítészettel, meg a bútortologatással, persze vannak kreatív pillanatok, de nekem egyszerre volt túl stresszes (szoros határidők) és monton napi 8 órában a gép előtt ülni, rajzolni úgy, hogy egész nap senki sem szól hozzám.
A B vonatomon nem csak utas leszek, hanem én fogom vezetni, s lesz egy csomó utasom, akikkel majd beszélgetek útközben. :D Webáruházat fogok nyitni, remélem pár hónap múlva át is szállhatok! :) Legnagyobb problémát nekem még mindig a félelem okozza, hiába futnak már párhuzamosan a dolgok. Leginkább a “mi lesz, ha nem jön be?” kérdés aggaszt, nap mint nap újra le kell gyűrnöm. :) Ebben sokat segít/ett/ a könyved is, amit azóta már tesómnak is kölcsönadtam, akinek annyira megtetszett, hogy kijelentette, hogy magának is megveszi, mert az enyémet nem akarja összefirkálni. :D
Van az a mondás, hogy ha meg se próbálod, akkor 100%, hogy nem sikerül. :) És tényleg így van, mert ha nem jön be teljesen, akkor is legalább tanultál valamit, amit utána tovább tudsz gondolni, vagy az alapján módosítod a tervet. A motivációid és a szándékaid tiszták, a lelkesedésed megvan, ha ez párosul szakértelemmel és tudással, nagy baj nem lehet. Komolyan. :)