Kezdd el szelektálni a Facebook ismerőseidet. Egy hatékony, de nem túl időigényes trükk, ha a születésnaposokat figyeled minden nap. Azonnal tudod, hogy ki is az, akit fel kéne köszönteni? Ha nem, unfriend.
Alternatív ötletek böjtre: vallástól függetlenül is van, aki ilyenkor feladja a csokit vagy a Facebookot, de ha inspirál a böjt életjobbító szempontja, kipróbálhatod például a panaszkodás, a pletykálás/kibeszélés, a híroldalak olvasgatásának elhagyását, az impulzusvásárlás korlátozását. Nézd meg, hogy mi történik. Ha tetszik a hatás, folytasd!
“Talán” helyett mondj nemet – korrektebb azzal is, akinek mondod, és neked is kisebb a bűntudatod, plusz felszabadító érzés lesz. :)
Küldj borítékban egy szép & finom teafiltert és egy kedves levelet valakinek, akinek szüksége van egy negyed óra szünetre és egy jó szóra. (A Clipper és az English Tea Shop is meseszép csomagolású, isteni teákat készít!)
Ünnepelj random évfordulókat koccintással, csokilávával vagy gyümölcstállal. Egy éve alszotok az új matracon? Négy éves a mosógép? Hat hónapja költöztetek össze? Nyolc éves a kutya? Legyetek hálásak és repüljön a konfetti! :)
Írj kedves visszajelzést a kedvenc szerződ könyvéről Amazonon, Goodreadsen vagy Molyon — ha ő maga nem is olvassa, lehet, hogy valaki miattad talál rá a következő imádott olvasnivalójára.
A tél végéhez érve írd össze azokat a dolgokat, amiket idén télre beterveztetek, de elmaradtak. Jövő novemberben vedd elő a listát – jól fog jönni! :)
Keress rá wikipedián olyan témákra, amikről már csak halvány fogalmad van, pedig egykoron tanultad. Miért vándorolnak a madarak délre? Honnan tudják a tudósok, hogy hogyan néztek ki a kontinensek a szétválás előtt? Ki találta fel a wifit? Nagyon izgalmas, és kicsit kizökkent a mindennapi tudáskörödből.
Nekem a télen elmaradt dolgok listájával adtál egy jó ötletet, meg fogom csinálni. A korizás pl kimaradt idén télen :)
Facebook ismerősöket én is szoktam szelektálni, simán van olyan, hogy valakit bejelöltél, mert még egyetemről mondjuk az egyik óráról ismerted, de azóta eltelt pár év és semmi közötök egymáshoz, évek óta nem hallottál felőle.
Wikipédián lógni is jó ötlet, csináltam ilyet régebben, egyik nap majd sort kerítek rá megint :)
Nekem rendszeresen szelektálva vannak facebookon az ismerőseim, de törölni annyira nem szoktam. Olyat nem szoktam visszajelölni, akit nem ismerek, akit pedig ismerek azokat csak el szoktam rejteni, ha sok olyan dolgot tesznek ki amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi.
A levélküldés viszont nagyon tetszik, csak karácsonykor szoktam képeslapot küldeni, de igazából miért is ne lehetne bármikor? :) Amikor Hollandiában laktam, unokatestvérem írt nekem egy kézzel írott levelet a születésnapomra és borzasztóan örültem neki. :)
Én sosem voltam Fb-on, ilyen értelemben nem létezem, a hivatásom miatt nem is nagyon ajánlott, de nem is hiányzik.
Nem szeretem az ál-kapcsolatokat, és azt, hogy Fb-on BBF vagyok, aztán az utcán meg nem is köszön!
Aki ismer, és tudja a számomat, e-mailemet, tudja, bárkinek bármikor, amikor a 2 gyerek engedi, szívesen rendelkezésére állok, illetve, munkahelyen, egyetemen is, így senki nem szenved hiányt!:))
Más: szinte minden nap ünneplünk valamit-kaki-pisi bilibe, fog kiesés-növés stb.
Gyerekekkel mindent meg kell ünnepelni, állandóan motiválni kell őket.
De 29-én nagy ünneplésünk is lesz: 7. házassági évforduló!!!! Nem semmi!
Megkerdezhetem, hogy mit dolgozol? :) Kivancsi vagyok, miert nem ajanlott a facebook.
Igazságszolgáltatásban:)
Fb-t másfél éve nem használom, azóta egyetlen egyszer léptem be a fiókomba. Volt pár üzenet, de aki konstatálta, hogy nem válaszolok fb-n, az megtalált más úton a kérdésével. Jó érzés fb-mentes életet élni, korábban rá voltam kicsit kattanva és sok időt vitt el a napból.
Érdekes amúgy, hogy kik jelölnek be, például ügyfelek, akik egyszer voltak nálam, aztán hazamentek és még azon melegében bejelöltek “barátnak”.
Idén először a klasszikus böjtöt tartom, Nagyszombatig nem eszem húst. Ez ma nagyon nehéz volt, családi összejövetel volt, húspástétom, kacsamell, kacsamáj. De sikerült megálljam.
Mai ünneples tárgya: kislanyunk életében először bilibe kakilt :D ez jó indok koccintani. Konfetti sajnos nincs, de ezek után az ilyen gyerek által elkövetett első alkalmakra fogok itthonra betarazni.
Juhú!! :) Minden kis sz*rnak örülni kell! :D
ez jó poén :DDD
Erről van szó, ezért is osztottam meg :) egyébként ma reggel megvolt a második : O
Ah, most egyet én is tisztogattam, olyan jól esett megszabadulni néhány embertől. Egy ideje zavart már, hogy a 200 ismerősömnek igazából semmi köze nincs az életemhez, mégis ott vannak.. Egyedül ezt a korlátozott módot nem értem, ha pl. csinálok valamit, pl. lájkolok valamit, hozzászólást írok valakihez, az most megjelenik a korlátozottaknak? Mert őszintén zavar, hogy villog a hírfolyam, ugyanis nem azért írok valakinek, hogy a többiek olvassák..
a facebook-ot én leginkább rss-feedként használom, így nem kell megnyitogatnom minden hülye napilapot meg magazint, amiket képes vagyok összeolvasni.
az ismerősös rész annyira nem köt le, épp ezért lehet, hogy lenne értelme a takarításnak. na majd meglátom.
gyerekfotó, foodporn meg “mi jár a fejedben?” abszolút apage kategória, ilyenek túladagolásáért szoktam tiltani ismerősöket.
viszont a böjt teljes mértékben kipipálva, bár szeretném, ha a jövőben saját magam dönthetném el, hogy akarom-e, és nem mindenféle hülye vírusok miatt kelljen rálépnem a megtisztulás útjára
a NEM az egyik kedvenc szavam :D
Az alternatív böjt tök jó ötlet. Mától alkalmazom a csoki-nem-evest. :)
Sziasztok. Az FB-n én is most tervezem a szelektálást. Bár lehet hogy meggondolom magam én törlöm az egész adatlapomat.
A böjtöt idén is elkezdtem, talán most sikerül lemondani a csokiról húsvétig. :)
Teafiltert pedig egy Molyos utazókönyvvel küldtem. Remélem az is ér. :)
Én 5 éve töröltem a profilom és nem bántam meg. Abszolút tulelheto. Ha nincs igazából szükséged ra munka vagy külföldi kapcsolattartás miatt, akkor csapj a lecsóba! Sokkal több szabadidőd marad másra: )
Ma töröltem is a profilom. :)
Sziasztok!
Hogyan kell profilt törölni? Én csak a fiók felfüggesztését találom.
Sziasztok ! Azzal kezdeném,hogy köszönöm :)
Tudtam én hogy nem véletlenül járok ide !!! Eddig konkrétan azt gondoltam,hogy FB értelemben valami csökevényes, elfajzott,antiszociális,mi több szociopata vagyok,a magam 80! ismerősével. (Néha még ennyi sem,és még ezt is lehetne szelektálni)
Most teljesen megnyugodtam,hogy ez nem valami beteges dolog.
Örülök tényleg :)
Mondjuk azon már többször elgondolkodtam,hogy akinek 759 vagy 1031 ismerőse van,azokat tényleg ismeri ? Biztos nem.
Úgy tűnik,hogy ez egy mérő szám lett,de ebből mit szűrhetnek le,hogy milyen fontosak ? vagy kedveltek ? netán szeretettek ? vagy hogy milyen emberek ? Tényleg milyen mérőszám ez valójában ?
Attól függ, hogy milyen területen dolgozik valaki. Ha lazán használjuk az ismerős fogalmát, és mondjuk egy networking esemény után is FB-on veszik fel a kapcsolatot az emberek egymással, akkor simán összejöhet több száz “ismerős”. Nem őket fogom riasztani, ha ég a házam, de van, akivel így lehet kommunikálni a legjobban, főleg, ha külföldi. :) Szóval nekem is ezért van 900+ emberke. A legtöbbjükről el tudom mondani, hogy kicsoda, minek kapcsán ismerkedtünk meg. Csoportokba rakom őket, és így egyből látom, hogy ki honnan van, ha esetleg szükség lenne később erre az infóra, mert már összefolynak a források. Egy-egy rendezvény vagy esemény után simán több tucattal megnőhet ez a szám. Attól a belső köröm még iszonyú pici marad, és nem egonövelésre használom. :)
És akkor ezekben benne sincs az a rengeteg ember, aki bejelöl (a blog miatt), és vissza sem jelölöm. Ezek csak azok, akikkel váltottam pár szót valaha. Ismerkedni nem a Facebookon szoktam, kell egy közös előtörténet, különben nem jelölöm vissza! :)
Ez egyébként Nálad érthető,én azokról az ismerőseimről beszélek,akik nem ilyen területen dolgoznak,akiről tudom,hogy mindenkit visszajelölnek, mindegy ki az.
Épp ma jelölt be valaki,akinek még az arca sem volt ismerős,nemhogy a neve,csak a közös ismerősök révén jelölt. Na ezeket nem nagyon értem.
Engem is bejelöltek olyan iskolatársak, akik öt évvel alattam jártak és sosem beszéltünk egy szót sem. Csak gondolom rákeresett a sulira, aztán mindenkit bejelölt, válogatás nélkül… Ezt én se értem. A networkingnek akkor van értelme, ha hasznos embereket gyűjtesz, azokat meg nem így random találod meg – ahhoz előtte beszélni kell, kell lennie egy közös háttérnek, érdeklődésnek, szakmai azonosulásnak, stb. Én még soha nem jelöltem be ismerősnek úgy valakit, hogy pl. láttam valaki másnál kommentelni, felmentem a profiljára és szimpatikus lett. Mindig voltak előzményei a dolognak, kölcsönösen – például találkoztunk valahol személyesen, bemutattak minket egymásnak, vagy online beszéltünk (pl. egy zárt csoportban), és összekattantunk.
Hú, olvasva a kommenteket, örülök, hogy nem vagyok fent a facebookon, és jelentem, még élek:-) De tényleg semmi hátrányt nem szenvedett eddig emiatt az életem, és még barátaim is vannak.
Egyébként ez is egy “miért ne”? Miért ne dönthetnél úgy, hogy nem is regiszrálsz a facebookon?
Szerintem sem kell, nincs ezzel baj, én is csak az önsegítő csoporttal beszélgetek, mert ott könnyű zárt, titkos csoportot csinálni. Sokat segített, nem csak nekem, másoknak is.
Így is van. :) Nem ezen múlik, hogy valaki mennyire boldog vagy mennyire jó ember. Vagy rossz. :)
Talán egyetemnél lehet hátrány, nálunk az legtöbb infó ott jelenik meg a közös csoportban. Úgyhoz kezdés óta Fb, mert enélkül nem tudom hol kell találkozni, mi marad el, stb…:(
10éve diplomáztam,így ilyen problémám nincs,a munkahelyemre meg akkor is be kell menni,ha nem szolnak az fbn;-)
Ez annyira gáz, hogy azért kellett regisztralni, mert csak onnan érhető el egyetemi info. Én 2011-ben diplomaztam, de nekünk volt gmail levlistank azok kedvéért, akik nem kívántak fb-ozni.
Nálunk nemrég volt a védőnő és mondta, hogy a gyerek szemészeti rendelésre lehetetlenseg telefonon időpontot kérni, mert nem veszik fel. De fb-on tudok kérni, mert van egy csoport és azonnal adnak. Na nekem ez a WTF!!! Miért is nem veszi fel az asszisztens a telefont? Ja, mert fb-ozik. Egyébként lehet, hogy genyasag, de a férjem letiltatta a beosztottai gépén a fb-t. Ő se netezik privátban munkaidőben, meg nincs is fent közösségi portálon. Azóta megszűnt a nyafogas, hogy nem fér bele a munkaidőbe az a “rengeteg” munka.
Engem megdöbbentett, hogy hiába Neptun meg kutyafüle, csomó mindent (terem, ahol vizsgázom, SENKI nem tudja) egyszerűen nem tudsz meg nélküle. Lehet amúgy ez már az oktatási intézmények sara is kicsit, hogy szerveznek-átszerveznek, a diákokból meg elég ha 2 tudja, és akkor már terjed is…
Lehet, hogy túl öreg vagyok, de nekem facebook profilom is csak 2,5 éve lett és összesen 12 ismerősöm van.:-) Igazából csak azért lett profilom, mert van egy kis önsegítő csoportunk és így tudunk beszélgetni egymással. Másra nem használom. Nincs rólam fent se kép, se info, nem lehet rám keresni, minden le van tiltva.
A levél viszont nagyon tetszik, nagyin hiányolom, hogy már nem jönnek (és nem is mennek, sajna), rendes, kézzel fogható levelek és képes lapok, pedig még most is izgalommal nyitom ki a postaládát.
Az elmúlt héten öt képeslapot küldtem, annyira jó! :)
Akkor tényleg nagyon ügyes vagy.:-))) Én egyszer csináltam a gyerekekkel, hogy írtak, rajzoltak és elmentünk a postára, busszal (!!) és feladtuk és vártuk a választ. (Felhívtam az érintetteket, hogy mindenképpen küldjenek vissza lapot.:-)
Komolyan a mai gyerekeknek kaland a buszozás meg a vonatozás, meg a posta.
Nekem is az volt, meg azon is megdöbbentem, hogy nem kellett nyalni a bélyeget, mert matricás! :D (UK)
Sziasztok! pár hónapja harmadoltam le a FB ismerőseimet, két embertől kaptam visszajelzést. Az egyikük direktbe elmesélte, hogy hogyan képzelem az ő profiljának a törlését, amikor ő a facebook profiljának a segítségével tájékozódik az ismerősei hogyléte felöl, és ha látja hogy szomorúak, rájuk ír. A történethez hozzátartozik, hogy több évnyi távollét után ismételten a környékére költöztem az érintett személynek, szóltam is neki még nyár végén kezdeményezve a találkozót. Majd az esemény érdeklődése hiányában elmaradt. Semmi gond nincs ezzel. Viszont amikor fb nagytakarításra került a sor, ő is beleesett ( a másik 200 emberrel együtt ) a szórásba.Próbáltam neki elmagyarázni, hogy semmi személyeskedés nem áll a törlés hátterében, és mivel itt lakik valahol 5 percre kezdeményeztem, hogy igyunk meg egy kvt ( én nem voltam nála soha, ő járt már ebben a lakásban ) és beszélgessünk. Sajnos nem értek el hozzá a szavaim, mert csak tovább sorolta hogy az én “unfriend” cselekvésem milyen rosszul érinti. Azóta semmi hír felőle. A másik akiről tudok, hogy észrevette nem közvetlenül velem osztotta meg a gondolatait. Közös ismerőstől hallottam, hogy megsértődött és úgy veszi, hogy “le se sz*rom”. El is gondolkodtam, hogy lehet az én készülékemben van a hiba. Végül arra jutottam, hogy a saját profilomon azt csinálok amit akarok. De még mindig nehezen tudom értelmezni, hogy a facebookról való törlésnek / barátis státusznak hogy lehet a valós kapcsolatokat túlszárnyaló( kvázi presztizs) értéke. Úgy gondolom, hogy aki érdekel, azzal valamilyen úton módon felveszem a kapcsolatot és tartom is vele ( akár élőben, akár virtuálisan). De azt, hogy trófeaként “gyűjtsek” embereket egy virtuális platformon – akikkel egyértelműen nem érdeklődünk egymás iránt – értelmetlennek tartom. Sikerült magammal közös nevezőre jutnom ebben az ügyben, ugyanakkor kiváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.
Én úgy gondolom, hogy senkinek nem tartozom információval, elszámolással az életemet illetően. Aki csak akkor kiváncsi rám, ha Facebookon figyelhet, az nem igazi barát. Aki igazi, az Facebook nélkül is elér, tudja a telefonszámomat, és fel tud hívni.
A Facebook egy torz lenyomata a valóságnak, de nem az egyedüli valóság, és nem kell ennyire vérkomolyan venni.
Én egy ilyen nagy tisztogatás után (nem töröltem embereket, csak minden posztomat friends onlyra állítottam visszamenőlegsen is – ezt néha megcsinálom) tumblr-ön (!) kaptam egy anonim (!) levelet, hogy hogyan képzelem ezt, mert ő tudni akarja, hogy mi van velem, és milyen bunkó és beképzelt vagyok. Én meg nem akarom, hogy tudja, főleg, hogy azt se tudom, hogy kiről van szó, mert nem méltóztatott aláírni az üzenetet. WTF. Azért is patáliát csap, hogy esténként lehúzom a redőnyt, és nem tud távcsővel belesegetni a hálószobámba? Most komolyan…
Az ember nem a Facebook barátairól ismerszik meg. És nem is a lájkolói száma a fontos. Ha valaki képtelen minőségi, emberi kapcsolatokat kialakítani (ez a privát és a lájkolós FB oldalra egyaránt érvényes!), akkor kár a gőzért, a FB barátok/lájkolók magas száma nem jelent semmit. A minőség fontosabb a mennyiségnél. Szerintem.
Az alternatív böjt nagyon tetszik, bele is vetem magam a gyakorlati megvalósításba!
Számomra az a hihetetlenül morbid, amikor elhunyt ember falára írogatnak az ismerősei szomorú postokat…
Mi benne a morbid?
Az emberek általában nem szoktak ilyesmiről beszélgetni, és a szó “hátborzongató” értelmében morbid, meg talán nem mindenkinek prioritás, hogy az online életét hogyan kell lezárni, ha a fizikai élete a végéhez ér. De ha neked nem morbid, akkor nem az. :)
Szerintem óriási probléma, hogy a halál ekkora tabu téma. Miért nem lehet róla beszélgetni vajon…
Szerintem semmi különbség e között, meg az újságban megjelenő gyászjelentés, vagy nekrológ között. Vagy éppen a gyászszertartás között. A gyászolónak meg sokat segíthet. Ha magamból indulok ki, én nagyon-nagyon beszéltem volna róla, de senki sem engedte. Pontosabban csak nagyon-nagyon kevesek engedték, és most is mindenki azt várja el, hogy tegyek úgy, mintha meg sem történt volna. Mondom, tabu. Gyerekhalál még nagyobb tabu.
Szerintem csak a bulvár-részével foglalkoznak. Kiesett, meghalt, megölték, stb. Az érzelmi része totál el van kenve, de bármilyen erős érzelemmel kapcsolatban így van ez. Nehogy bőgj, nehogy szomorú legyél, mert azzal nem tudunk mit kezdeni. Gyorsan csinálj “csajos napot”, és akkor majd elmúlik a “depid”. A negatív érzések megélése teljesen el van nyomva. Szerintem a legtöbb ember azért nem bírja elviselni, ha a másik sír vagy szomorú, mert a saját érzelmeivel sem bír mit kezdeni, és tehetetlen, és nem bír a saját mély érzelmeivel szembenézni.
Én eddig csak olyan emberrel tudtam érdemben megosztani a fájdalmamat, akit ért már valaha bármilyen veszteség, és akkor tudtunk együtt bőgni. Egyébként empátia híján a többiekkel teljesen falba lehet ütközni…
Ezt ismered? https://www.youtube.com/watch?v=1Evwgu369Jw
Nekem olyan értelemben hátborzongató, amikor emberek halott emberek FB falára írnak, hogy a meghatódottságtól libabőrös leszek, szóval ilyen értelemben morbid tud lenni. Olyan fájdalmat lehet néha olvasni ilyenkor… Mint egy égbe kiáltott szó. :(
Sajnos mostanában volt alkalmam több ismerős falát is nekrológ-folyammá változni látni. :((
Nem ismertem….
Sokat gondolkodtam rajta, szerintem az is benne van, hogy saját magukat akarják védeni. Velem nem történhet meg. Amiről nem beszélünk, az nincsen. De lehet, hogy a nem beszélés még mindig jobb, mint a kedvesnek szánt padlóra küldős mondatok (“jobb ez így mindenkinek”, “úgyis beteg lett volna”, “legalább már nem kell izgulni” (!!), “koncentrálj a többi gyerekedre, a férjedre”).
3 év telt el, de a mai napig meg tud lepni az emberek hozzáállása az egészhez, néha komolyan mondom egyszerűen nem értem, hogy mi zajlik bennük. (Tanító nénivel családfát készítetettek, előre megrajzolta minden gyereknek a karikákat a családtagoknak, ahová írni és rajzolni kellett. A gyerekemnek 4 karika volt a gyerekek sorában. Ő kért még egyet, hogy ők öten vannak testvérek. A tanító néni megtagadta, mert, hogy most már csak négyen vannak otthon. És még el is magyarázta nekem, hogy szerinte ez jobb volt így, mintha rajzolt volna még egy karikát. És akkor most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a családfán minden élve született embernek szerepelnie kell. És ilyenek pár havonta történnek.)
Visszatérve, jó, hogy nálatok sem tabu a férjeddel, én azt is kértem, hogy a biztosítós papírjait is rakja egybe, hogy megtaláljam (mert amúgy nem szereti, ha a cuccaihoz nyúlok), ha kell. Én meg épp a napokban gondoltam, hogy összeírom olyan helyre, amit ismer a gyerekek összes dolgait, amit elrakosgattam, hogy hol tartom (kis emlékdobozok, babanaplók, fényképek, rajzok).
Ez a “legalább már nem kell izgulni” annyira bunkó, jézusom… Nagyon sajnálom. A tanárnő meg… Kár, hogy itt nincs mérges smiley. :(
Engem a nagymamám felkészített ezeket a beszélgetésekre, amikor jártunk a temetőbe, mindig kommentálta, hogy ő mit nem szeretne (koporsós temetést), és hogy neki csak az kell, hogy emlékezzünk rá szeretettel, plusz (szó szerint idézek), “ha művirágot hoznátok, annál az is jobb, ha rász*rtok a síromra”. :D (Akkoriban a fröccsöntött, ronda kála volt a divat, utálta a nagymamám.)
A végét nem olvastam tovább. Szóval igen, fáj a másik fájdalma, de ha így segíthetünk rajta? Nem tudunk ennyit megtenni, egy kicsit adni magunkból? A mi kis önsegítő csoportunk is pont erről szól. A legnagyobb kincs volt a nehéz időkben.
Egy sajnálom is sokat jelenthet, vagy a gondoltam rátok.
Amikor az én kisfiam meghalt, akkor megkértem a régi kórusomat, ahol gyerekszülés előtt sok-sok évet énekeltem, hogy énekeljenek el egy dalt az emlékére (nem valami szomorút, csak szép legyen). És felvették nekem és elküldték mailben, komolyan mondom mindennél többet jelentett.
Persze, nem mentegetem őket, csak próbálom én is megfejteni a jelenséget, értetlenül és szomorúan állok előtte.
A felvett dal nagyon gyönyörű gesztus. ♥
Csak most néztem ide vissza, nem láttam a kérdést. Nem is morbid, hanem inkább értelmetlen – szerintem. Nem értem, mi a célja annak, hogy valaki részvétet nyilvánít meg üzeneteket ír egy elhunyt ember falára. Pedig én igazán nem tekintek tabuként a halálra (távol áll tőlem a nyugati típusú halálfelfogás), a bátyám meghalt sok évvel ezelőtt és a családunkban szinte miden nap szóba kerül a neve, sokat emlegetjük. Tehát elhiheted, hogy nem csak úgy fröcsögtetek a témában. :)
Nekem ahhoz hasonlít, mint mikor valaki kimegy egy sírhoz, és ott “beszélget” az elhunyttal. Tudja ésszel, hogy az elhunyt nem hallja, de neki megkönnyebbülés, hogy kiadhatja magából. Van, akinek ez segít a veszteség feldolgozásában. Szóval nekem ennek az online verziója a FB falra írás.
Igen, Via jól mondja, aki már meghalt, annak tul. mindegy. Mindegy a temetés is, meg a tor is, meg a gyászjelentés, a sírkő stb. Itt az élőkről van szó, akiknek tovább kell élniük az életüket valahogyan a veszteséggel. Ki úgy, ki amúgy próbál megbirkózni a fájdalmával és a gyásszal.
Nekem pl. kifejezetten tanácsolták, hogy írjak levelet a kisfiamnak, és tényleg jó és hasznos, mert ha le kell írni valamit, akkor fogalmazni kell, át kell gondolni meg ilyenek. Én persze nem teszem fel az FB.re, csak magamnak őrzöm. Ugyan így jól estek a barátok, ismerősök üzenetei, levelei, képeslapjai, akik velünk voltak a nehéz időkben. Nem a fiunknak volt ez fontos, hanem nekünk, hogy van egy csomó ember, aki tud róla, aki nem felejti (neki nem lesznek leszármazottai), aki őrzi az emlékét, lehet, hogy furcsa, de nekem ez nagyon fontos.
De nekem pl. nagy fájdalmam, hogy nem mutathatom meg a gyerekem képét senkinek, mert nagyon beteg volt, az egész kis életét az intenzív osztályon töltötte, csövek, drótok és tapaszok rajta. Ettől irtóznak az emberek. Nem akarják látni. Amikor meghalt utána is készült róla fénykép, gyönyörű rajta, mintha csak aludna, végre láthattam az arcát minden vacak nélkül. De nyilván ezt sem akarja senki megnézni.
És ennek sok köze nincsen a nyugati típusú halálfelfogáshoz, érdekes módon egy csomó nyugati országban teljesen természetes a halott gyerekekről készített kép, még fotós alapítvány is létezik, akik súlyosan beteg, vagy halva született babák utolsó pillanatait örökítik meg ingyen a szülőknek (Now I lay me down to sleep a nevük). Teljesen elfogadott, hogy minden ki elbúcsúzik, a nagyszülők, testvérek, rokonok.
♥ :(
Bevallom, nekem ez az üzenési forma nem személyes, egy kategóriában van a robotszerű születésnapi köszöntésekkel. De nem vagyunk egyformák, így én valószínűleg soha nem is fogom használni a részvétnyilvánításnak ezt a formáját.
Ez nekem nem a részvétnyilvánítás kategória. Részvétet a hozzátartozónak nyilvánítasz, vele beszélsz, osztozol a gyászában. A Facebook falon a halottal “kommunikálsz”, és az rólad szól, neked segít. Merthogy neki már mindegy. :(
Na ez a részvét nyilvánítás is érdekes dolog, elmondom nektek (biztos van más, aki nem így érez, de tudok rengetegről aki pont erről számolt be, mint én), hogy én ki nem állhattam, ha valaki azt mondta, hogy részvétem. Tudom, hogy így szokás, de olyan üresnek hangzik. Mert ha értelmezni próbálom azt jelenti, hogy részt vesz a fájdalmamban, de hát abban tuti nem vesz részt. Kizárt dolog. Abban max. a férjem vett részt, senki más. Még a sajnálom is sokkal őszintébbnek és helyénvalóbbnak tűnt. Az legalább igaz.
Mit igényel ilyenkor a gyászoló? Felhozzam és mondjam hogy sajnálom, ha tudok róla vagy ha Ő nem említi akkor hagyjam? Kérdezzem, hogy tudok-e segíteni? Vagy tegyek úgy, mintha semmi sem lenne amíg ő fel nem hozza? Vagy csak legyek tapintatos és nem mondjak semmit?
Komolyan érdekel, mert erről tényleg nem beszélünk és nem akarok lelkekbe gázolni de segíteni is szertnék amennyit lehet-ha lehet.
Hú, ez borzasztó nehéz dolog, mert igen, engem (minket) óriási trauma ért, és tudom, hogy nekem mi volt jó és mi borzalmas, és tuti, hogy a gyászolók nagy része hasonlóan érez, mint én, de azért nem vagyunk egyformák és nincsenek univerzális válaszok.
Ami nekem jól esett az, ha meghallgattak. Ha azt mondták, hogy sajnálom, hogy meghalt a kisfiad (különösen jól esett, ha a nevén hívták). Ha megkérdezték hogy vagy, akkor meg is akarták hallgatni, hogy hogy vagyok, nem azt várták, hogy azt mondjam, hogy jól. Ha valaki megkérdezi, hogy segíthetek valamiben? Akkor igazán akarjon segíteni, ne egy üres frázis legyen ez is. Talán jobb, ha konkrét dolgokat kérdez. Pl. hozhatok nektek ebédet? Vigyázhatok a gyerekekre (mármint a nagyobbakra)? Elhozzam őket az oviból? ELmenjek veled lemondani a családi pótlékot? Vezessek én? stb. stb.
Én beszélős vagyok, tehát én beszélni és beszélni akartam volna az egészről, de ehhez a hallgatónak is erő kell, mert nagyon kemény dolgok történtek. Képesnek kell lennie ezt meghallgatni. Nem mindenki szeret viszont beszélni. Ezért talán meg lehet kérdezni, hogy szeretnél beszélni arról, ami történt? Szeretnél mesélni a kisfiadról? Mutatnál róla képet? (De csak akkor ha képes vagy megnézni, és nem szörnyűködsz! Bár szerintem semmi borzalmas nincsen se az élő, se a halott képein, nagyon szép, de nem mindenki viszonyul így a betegségekhez.)
Nekem nagyon nem jött be a tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna, nekem, hangsúlyozom nekem, az a legrosszabb volt. Meg e negligálás, ebbe sokszor ma is beleütközöm és komolyan olyan, mint egy pofon. Olyanok, akik tudják mi történt, képesek olyat mondani, hogy “nem is látszik, hogy négy gyereket szültél”. Amikor tudják, hogy ötöt szültem. Meg hogy van a kis negyedik, mondják az ötödik gyerekünkre, mert a negyedik halt meg.
Én erről tudok beszámolni.
Ja és nagyon fontos. Nem szabad ítélkezni. Én pl. nem jártam feketébe, valahogy úgy éreztem nem illik a kisfiamhoz, hogy feketében járjak, na ezen néhányan megbotránkoztak. de azon is közben, hogy 1-2 év után is sírtam, ha róla beszéltem. “Nem vagy mér túl rajta?” (Ez nem olyan dolog, amint túl lehet lenni. És egy csomó dolog, ami túl személyes ahhoz, hogy leírjam. Nincs jó gyász, meg rossz gyász, nincs útmutató, hogy így KELL gyászolni, úgy meg nem szabad.
Összefoglalva, a legnagyobb segítség az értő fül.
Szeretnék mondani valamit, nem tudok, elfogadsz egy szívecskét? ♥
A böjtös ötletek tetszenek. Mifelénk intézményes keretben is van ilyesmi: az evangélikus egyház tematikus heteket csinál a böjti idöszakra és naptárakkal, képes-szöveges kiadványokkal ad impulzust, hogy miket próbálhatuk levetközni, kerülni vagy éppen kipróbálni és erösíteni e hét hét alatt.
Ez az első de jó tipp!
Már rég óta készülök rá, de sosem tudtam, hogy fogjak neki!
Köszi!
Sajnos nemrégen volt, hogy valakit felköszöntöttem szülinapjára és közeli hozzátartozója visszairt, hogy fél éve már meghalt. Ez hogy történik? Ha valaki meghal akkor a hozzátartozó (ha tudja!) törölteti? Ha nem tudja akkor ott marad? Nagyon kellemetlen volt. Nekem sok ismerösöm van, de azért, hogy sok információt kapjak. (foltvarrás) Ez eddig bevált és nagyon jó.
Ha nem tudják a jelszavát, nem tudják törölni a profilját. Erre még nincs rendes protokoll sajnos. :( Érdemes egy borítékban tartani a jelszavakat és a végrendelettel egyként kezelni, vagy nem is tudom… még ha hülyén is hangzik, hogy “végrendelkezek, hogy ha meghalok, légyszíves írd ki a blogomra egy posztban, hogy tudja, akit érint”. Mondjuk amennyire morbid, pont pár hete volt egy ilyen beszélgetésünk.
Szerintem egyáltalán nem morbid, nekem férjem tudja a jelszavaimat. Bármikor meg lehet halni, és át kell gondolni dolgokat, mert borzasztó nehéz helyzetbe lehet kerülni. Tudtátok pl. ha nem rendelkeztek a banknál külön, akkor a házastárs halálakor zárolják a közös banszámlákat és nem jutsz hozzá a pénzedhez? A hagyatéki eljárás része lesz, és a gyerekek öröksége. Szóval mi rendelkeztünk erről is. Szintén érdemes az összes biztosításnál, nyugdíjpénztárnál megadni a kedvezményezettet, különben ott is minden a gyerekeké lesz, akik kiskorúak és a gyámhatóság fog minden ügybe beletenyerelni.
Mi is egymás kedvezményezettei vagyunk, van hozzáférésünk mindkettőnknek mindenhez. Még olyan hitelkönnyebbítő biztosítások is vannak, hogy ha meghalsz, a jelzálogot a bank fizeti ki, és nem az örökösöd/társad. Havi párezer, de megéri, ha neadjisten szükség lenne rá, főleg a mostani hitelkörülmények között. Érdemes átgondolni. Több történetet is olvastam, ahol így került egy özvegy ember az utcára… nem elég, hogy meghalt a párja. :(
Igen, nekünk is van. Ehhez ragaszkodtam.
Most már nem pont így vannak az örlöklési szabályok az új Ptk. tavalyi hatálybalépése óta, mert most már a házastárs is gyerekjogon örököl kvázi.
De az ezer éves szabály, hogy mivel vélelem a házastársi vagyonközösség, így az úgymond “csak az én nevemen van” bankszámla sem “csak az enyém”, hanem eszmei 50-50%-ban, így a fele volt az eddig is, amit a leszármazottak örököltek.
Itt teljesen közös bankszámláról van szó. Akkor is kell haláleseti rendelkezés, különben a közös számlát, amire a te fizetésed is érkezett zárolják. (Nem minden bankban, de sokban igen.) Egyik kedves ismerős járt így. Az új PTk után is számít, hiszen csak egy részét örökli az özvegy, viszont ezzel a rendelkezéssel az egész az övé maradhat és nem kell kivárni a hagyatéki tárgyalást, ami hónapokkal a haláleset után szokott megtörténni.
Én repülés előtt írok végrendeletet, jelszavakkal, belépési oldalakkal, számlaszámmal, elmentve egy jelszóval a gépemen, a tesómnak(most már majd a tesómnak és a leendő férjemnek) tetszik, nem tetszik, de igenis erre is szükséges gondolni.Egyébként minimál jelszavat tudunk egymáshoz, de soha, de soha nem lépnék be az engedélye nélkül semmilyen fiókjába és ő sem az enyémbe.(A fészbukk trollkodás, azért megy néha, höhöhö, meg a Spotify tracklista létrehozás, mondjuk Country számokkal, vagy kedvenc fiúcsapattal. :v
Pedig a statisztikákat nézve autóba ülés előtt kéne végrendelet, a repcsik kisebb eséllyel pottyannak… :) Vagy a hármas metró használata előtt. Brr. https://m3.nullker.hu/
IWIW-en anno úgy csinálták, hogy nekünk, hozzátartozóknak be kellett mutatni a halotti anyakönyvi kivonatot (telefonon egyeztettem velük), ezután minden további nélkül törölték apukám profilját. (mi se tudtuk a jelszót) Lehet, hogy itt is működne így.
Jajj, hat ez eleg kellemetlen lehetett. En mondjuk nem is koszontok fel sosem mindenkit, akinek aznap szulinapja van, es szoktam is ertetlenkedni, mikor nekem van, es minden random ember ir a falamra, mikor evek ota nem is beszeltunk. Ennek lett a kovetkezmenye, hogy en is idoszakonkent nagytakaritok. Csak azt koszontom fel, aki szamomra jelent valamit, es amugy ha szemelyesen is talalkoznank, felkoszontenem, ha mas nem egy olelessel. Aki ebbe a kategoriaba nem tartozik bele, annak ignoralom a szulinapjat.
Egyszer egy ismerősöm egy héten keresztül minden nap átírta a születésnapját arra a napra, ami éppen volt. Szóval mondjuk március másodikán beírta, hogy aznap van, harmadikán, hogy aznap van, és így tovább. És minden nap felköszöntötte egy halom ember, sőt, volt, aki egymás után többször is. :D Ezen is látszott, hogy mennyire robotpilótán nyomják a népek, egyáltalán nem gondolkodnak.
Nem ezen múlnak az emberi kapcsolatok.
Anyukámtól tanultam már egészen kis koromban (akkoriban ugye még nem volt Wikipédia, csak az Akadémiai lexikon a polcon), hogy ha valamit nem tudok, ne nyugodjak bele, hogy nem tudom, hanem keressek rá. Ami azt illeti, így valódi kékharisnya lettem, akinek mindig van egy előhúzható funny fact a tarsolyában – ha más nem jut eszembe, akkor bedobom a kékharisnya fogalmát. XD
Az alternatív böjti felhívás nagyon tetszik.
A FB szortírozás nagyon jó példája a digitális rendrakásnak, ami viszont a fizikai életünkből meríti a történeteket, képeket, eseményeket. Egyéni temperamentum kérdése kinek hol a határ, milyen poszt mennyire publikus. Érdekes látni, hogy mennyire az élet része lett ez a felület, és jó esetben legalább olyan körültekintéssel és tudatossággal szerencsés kezelni, mint mondjuk egy baráti/társasági kapcsolatot, vagy akár bizonyos szempontból a megjelenésünket az utcán (a legtöbb cég bevallottam az FB adatlapra is ránéz egy jelentkezőnél, de akár már ott dolgozónál is és ez is feszegeti az intim szféra határait).
Igen, láttam már ilyen listát, hogy “10 dolog, amit meg kell tenned állásinterjú előtt”, és az egyik az volt, hogy a hétvégi ivós-bulis fotókat állítsd át nem publikusra. :))
Meg olyan is volt, akit a twitterje miatt rúgtak ki, panaszkodott a munkájára. Az első ilyen netes kirúgás sztori Heather Armstrongé volt, aki a Dooce blogot vezeti, és nem dicsérő szavakkal illette a munkahelyét, úgyhogy lapátra tették. Egy ideig ment is közszájon az az ige, hogy “dooced”, ha valakit a blogja miatt kirúgtak. Más nyilvánosan, visszakereshetően, maradandóan morogni egy sort, mint egy kávé/sör/rosé mellett a haveroknak…
Ezzel a “dooced”-del adtál egy nagyon jó ötletet, köszönöm(:
Kirúgatod magad? :D
Gyűjtök még ilyen digitális világból jött szleng és egyéb szavakat, mert nagyon jó fej történeteik vannak(:
De jól megfogalmaztad a véleményemet! :)
Ó, azt hittem csak én vagyok ilyen kifejezetten antiszociális, hogy rendszeresen takarítok az ismerőseim között! :) Jelenleg 97-en vannak és NEM jelölök vissza olyat, akit nem akarok. Nagyrészt rokonok, a volt gimis osztály és még néhány olyan barát vagy ismerős, akikkel tartom is a kapcsolatot, érdekel, hogy mi van velük és nem zavar, ha bele látnak az idővonalamba. (Anyós pl. repült, sőt. le is van tiltva.)
Nem hiszem, hogy ez antiszociális lenne, inkább csak válogatsz, és meggondolod, hogy mit kivel osztasz meg. Van, aki komolyan veszi a Facebookozást, és tényleg személyes dolgokat oszt meg, nem napikiscicát meg napimotiválóidézetet orrba-szájba, és azért nem mindegy, hogy ki látja azt, illetve te kire vagy kiváncsi. Élőben sem leszel mindenkivel örök barát, akivel összefutsz, online miért kéne? :)
Egy barátom szelektált néhány hónapja a facebookon. Jópár ismerőst törölt. Talán százvalamennyi maradt. Pár nap múlva, ahogy a hírfolyamot akarta nézni, kapott egy hibaüzenetet a facebook-tól. Hogy túl kevés az ismerőse, jelöljön embereket, és akkor utána láthatja az ismerősei bejegyzéseit. Hát, ő rögtön törölte is magát az egészről mérgében.
Hű, ilyet még nem is hallottam! :D Mi köze a Facebooknak ahhoz, hogy hány barátom van? :) Aranyos, hogy aggódik. Amúgy tényleg nagyon hülyén van kalibrálva a hírfolyam. :/
A facebook szelektálást megcsináltam úgy 1-2 éve. Kb. 40 embert töröltem ki. Abból összesen 1 ember jött rá és jelölt meg újra. A többi vagy észre sem vette vagy nem érdekli… de mindegy is. :)
Én is ma kezdtem el szelektálni FB-n :) úgy látszik ez valahogy együtt jár a tavasszal. :)
Böjttől függetlenül kezdtem bele jobbá tenni a mindennapjaimat és elhagyni dolgokat, amiktől nem érzem jobban magam.
Valamit megsejtettem, mert a héten kezdtem el a facebookos szelektálást. :) Aztán még egy nagy lélegzet csoportokba pakolni őket, de utána legalább olyan jó érzés, mintha egy ruhásszekrényt tettem volna rendbe :P
Kutyusunk lesz most 5 éves, úgyhogy mindenképpen ünneplés lesz, konfetti helyett töpi-eső :)
Nekünk 13-án lesz az összeköltözésünk 10. évfordulója, arra csinálunk valami extra mozizást vagy effélét! :)
Épp azon gondolkodtam, hogy mi is valahogy ilyen tájban bútoroztunk össze, csak nincs konkrét dátum, mert valahogy karácsonnyal kezdve “odaszivárgott” hozzám. Hozta a fogkeféjét, a hűtőjét(!), vett egy tévét hozzám… és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem jár haza a saját lakásába. :)
:D A hűtőt hogy hozta át? Vagy picike volt?
Nem, sőt kifejezetten nagy hűtőt hozott – haverok segítettek. Nekem akkor még alakulóban volt a konyhám, hűtőm pont nem volt, ő meg ha haza is ment még, legfeljebb ruháért. Praktikusabbnak tűnt, ha a hűtő nálam van.
Aztán mivel ez nála stratégiai tényező, hamar jött a hűtő után :)))
Ti is deményisták vagytok? :D