Kinga 22 éves, és Ausztriában, Salzburg tartományban egy 5 csillagos hotelben bárvezető. Ahogy írta, nagy szerelme a vendéglátás, kamaszként fagyislányként kezdte, most, a másoddiplomája mellett pedig egy bárban dolgozik. A napi teendők mellett mesél arról, hogy hogyan próbál segíteni a vendégeknek – akár egy randi leszervezésében is -, mire kell odafigyelni, ha frissen facsart gyümölcslevet rendelünk, és hogy milyen az élet Ausztriában.

Ha olyan munkád van, ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád?
A mi szállodánkban heti 6 napos munkahéten dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy sokszor szombaton és vasárnap is dolgozunk, ilyenkor a legnagyobb a hajtás a legtöbb munkakörrel ellentétben. A műszakom általában délután kezdődik, 2-3 felé szoktam kezdeni. Ellenőrzöm a standot, azaz megnézem, hogy milyen termékből fogyott, ezeket listázom, hogy még mielőtt beindulna az esti hajtás, ne kelljen italok után rohangálni a raktárba. A délután viszonylag nyugis, így van időm felkészülni az estére. A hotelvendégek a vacsora előtt gyakran isznak aperitifet, vagy beszélgetnek egy picit a bárban, ezért még a vendégek érkezése előtt elő kell mindent készítenem a fogadásukra. Friss citromokat, zöldcitromot szeletelek, utántöltöm a kávégépet, kicserélem a mécseseket a bárpulton, tálkákba harapnivalót (sós mogyoró, ropi, olívabogyó) helyezek a pultra és az asztalokra. A vacsora után általában megtelik a bár, ilyenkor nagy a hajtás, mindenkit időben és körültekintően ki kell szolgálni, figyelni kell, hogy melyik italfogyasztás hányas szobához tartozik, hiszen a legtöbben szobaszámlára fogyasztanak. Itt egy kis hibából is hatalmas félreértés keveredhet. Általában éjfél, hajnal 1 felé ürül ki a bár. Ilyenkor átnézem az italkészletet, megírom a másnapi rendelést, hogy miből kell utántölteni és miután tisztán és rendben hagytam ott a bárt, az én felelősségem a hotel bezárása is.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
A pálya betöltéséhez hivatalosan vendéglátós iskolai végzettség kell, de az a véleményem, hogy az alkalmazók főként arra törekednek, hogy megfelelő háttérismerettel és tapasztalattal rendelkező munkatársat találjanak. Nekem személy szerint kommunikációs végzettségem van, de elegendő tapasztalattal rendelkezek ahhoz, hogy a vendéglátásban helyezkedjek el. Persze ehhez sok tanulás, és sok pultban töltött idő szükséges, de azt gondolom, hogy kis tanulással és kellő kitartással könnyen be lehet illeszkedni a szakmába.

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
A vendég nyilván azért megy el egy vendéglátóhelyre, hogy ott „kiszolgálják”. De sokszor elfelejtik azt, hogy az ott dolgozók is emberek. Nekik is lehet rossz napjuk, de ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy ma nincs kedvem mosolyogni a vendégre, vagy nincs kedvem kiszolgálni. Sokszor ez nehéz helyzeteket szül. Egy kolléganőmet anno a párja rendszeresen bántalmazta. Volt, hogy kék zöld foltokkal az arcán jött be dolgozni. Vagy előfordulhat, hogy egy munkatársunk elveszti egy közeli hozzátartózóját. A munka viszont nem áll meg. A magánéletünket egész egyszerűen nem vihetjük be a munkahelyre, és szétvert arccal, vagy darabokra tört szívvel is kitartóan kell mosolyognunk a vendégre, még akkor is, ha a vendég bunkó, otromba, vagy minősíthetetlen hangnemben beszél velünk. Nem mondhatjuk meg a magunkét, vagy vághatunk pofákat. Az a tapasztalatom, hogy ezt sokan elfelejtik, és sokszor felháborító stílusban beszélnek velünk.

– Mikor érezted úgy először, hogy jó helyen vagy?
Nap, mint nap vannak olyan helyzetek, amikor eszembe jut, miért szeretem ezt csinálni. Hihetetlenül fel tudja dobni a napom egy kedves vendég, egy-egy jó szó, kedves gesztus. Sok törzsvendég gyakorlatilag miattunk jár oda, ahová jár. Szeret bejönni egy kávéra, vagy egy pohár borra, megkérdezni, hogy vagyunk (és meg is hallgatni), elmesélni, mi történt vele, vagy emlékezett rá, hogy a múltkor elkapta, ahogy a kollégámmal arról a bizonyos édességről beszéltünk, amit az ő felesége készít a világon a legjobban, ezért bátorkodott elhozni a receptjét. Ha odafigyelek a vendégeimre, azt hosszú távon meghálálják a kedvességükkel. 

– Minek készültél gyerekkorodban?
Jelenleg a munka mellett közgazdásznak tanulok az egyetemen. A közgazdaság a tudatos szerelmem, a vendéglátás a spontán. Valószínűleg egyszer majd fel kell adnom a vendéglátói pályafutásomat, hiszen ez egy olyan dolog, amit fizikailag és lelkileg is megterhelő több évtizeden át csinálni, de amíg tanulok, ez az a terep, ahol maximálisan szeretném megállni a helyem. Sok a fejlődési lehetőség, illetve ez a pálya sokat tanít nekem az emberekről, önmagamról.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Az első munkahelyemen 15 évesen kezdtem el dolgozni. Akkoriban mindig volt velem valaki, egyedül csak rövid időre hagytak ugyan a kávézóban, de ez az idő egyre inkább hosszabbodott és volt, hogy egész nap egyedül tartottam a frontot. Az egyik kolléganőmet baleset érte, ezért átmenetileg új alkalmazottat kerestek. Az új kollégám óriási tapasztalattal rendelkezett és világot bejárt vendéglátósnak minősült, így nagyon megörültem, hogy esetleg tanulhatok tőle ezt-azt. Aztán a meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy az első napján nekem kell betanítanom. Ez azt jelentette, hogy nekem kellett megmutatnom neki a rendszert, és hogy nálunk mi hogyan működik, mesélni a törzsvendégekről, hogy ki hogyan issza a kávéját. Ez hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy több 10 éves háttérrel, rengeteg továbbképzéssel rendelkezve is én vagyok az, aki segítek neki, és akihez fordulhat, ha kérdése van.

Vakrandi a hotelben

Nemrégiben egy kétségbeesett, aznap érkezett hotelvendég ült le a bárhoz. Elmondta, hogy 20 éve veszítette el a feleségét, azóta neki nem volt kapcsolata, de az interneten megismerkedett egy hölggyel, akivel ma fog találkozni a hotelszobájában. Elmondta, hogy akkoriban amikor a feleségét megismerte, még másképp történt az ismerkedés, és ő még sosem randizott, fogalma sem volt, mit csináljon. Kérte, segítsek neki. Javasoltam, hogy behűtök egy üveg finom pezsgőt, és ha szeretné, pár perccel a hölgy érkezése előtt felküldöm a szobájába. Nagyon megörült neki, rögtön faggatni kezdett, vajon mit vegyen fel. Aznap délután többször ment fel a szobájába, majd jött le különböző szetteket magára öltve, hogy segítsek eldönteni, melyik lenne az ideális. Nem sokkal a randija kezdete előtt felhívta a bárt a vezetékes telefonon, és megkért, ha van rá mód, foglaljak nekik egy asztalt a vacsorához. Elvileg én csak a bár teendőit végzem, de vannak bizonyos esetek, amikor eltekintünk a szabályok felett. A pincéreknél megérdeklődtem, hogy van-e szabad 2 fős asztal az estére. Feldíszítettem nekik, aromagyertyákat gyújtottam, néhány plüss szívecskét szórtam az asztalra, és alább vettem a világítást, hogy még hangulatosabb legyen. A randi tökéletesre sikerült, és nagyon boldog voltam, hogy segíthettem a vendégemnek.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?
A legtöbb munkahelyen a munkaidő kötött. Nálunk ilyen nincs. Addig dolgozunk, amíg igény van rá, vagyis, ameddig van vendég. Sokszor kimerítő, amikor éjfélkor már csak 1-2 emberke ül a pultnál és nem mondhatom, hogy “bocsánat, de zárnék”, hiszen egy 5 csillagos hotelben ez nem megengedett nekünk. És ha a 2 vendég hajnali 4-ig szeretne fogyasztani, akkor bizony ott kell ülni hajnali 4-ig. Ilyenkor igyekszem elvégezni minden teendőt, hogy majd a távozásuk után ne legyen annyi dolgom, de ennek ellenére van, hogy amíg ők isznak, nekem már nem marad munkám, így sokszor órákon át ücsörgöm, álmosan, fáradtan, kimerülten. Ilyenkor van, hogy nehezebb mosolyt erőltetnem magamra.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy betelt a pohár?
Vannak napok, amikor nyűgösebb, vagy fáradtabb vagyok, mint általában. Ilyenkor csak egy otromba vendég kell, és már borul is a bili. Egy gonoszkodó vendég gyakorlatilag rá tudja nyomni a pecsétjét az egész napomra. Míg én azon igyekszem, hogy tökéletesen kiszolgáljam és megpróbáljam minden kívánságát teljesíteni, még így is csúsznak hibák a gépezetbe. Sokszor a vendégek flegmán, lekezelően bánnak velünk. Előfordul, hogy miután megrendelte a capuccinot, és kiszolgáljuk, csak utána közli, hogy ő inkább mandulatejjel inná, de előfordul az is, hogy a mojito elfogyasztása után közli a vendég, hogy nem ízlett, és nem fizeti ki. Egyrészt kellemetlenül érezzük magunkat miatta, másrészt a ki nem fizetett ital után sajnos nekünk kell csengetni, ami a mi pénztárcánkat terheli meg. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha 10 vendégből 1 ilyen, az nem a világ vége, és ezzel a viselkedéssel nem engem, hanem magát minősíti. Sokszor sajnos így is érnek attrocitások akkor is, ha én mindent megteszek annak érdekében, hogy tökéletes munkát adjak ki a kezem közül.

– Mi az, ami a legjobban hiányzik Magyarországról?
A családom és a barátaim hiánya természetesen kellemetlen pillanatokat szül, de a mai modern világban interneten és telefonon szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Gyakran Skype-olunk, így közelebb érzem magam a hazámhoz. Az ünnepek, amiket nem tölthetek otthon, természetesen szomorúsággal tölt el, de ilyenkor megpróbálom pozitívan látni az életem. Céllal jöttem ide, hogy megteremtsem a megélhetésemet a jövőre nézve, itt jobban tudok érvényesülni, és úgy érzem emberileg és anyagilag is sokkal jobban megbecsülik a munkámat, mint ha Magyarországon dolgoznék, ezért alapvetően jól érzem magam itt kinn. Azért jöttem Ausztriába, hogy építsem a jövőmet, ezt a családom és a barátaim is támogatják. Sokan gyávaságnak tartják a külföldre „menekülést”, de én úgy gondolom, hogy ha nekem itt jobb, vagy jobban tudok érvényesülni, akkor a saját érdekemben meg kell tennem ezt a lépést. Két otthonom van, de csak egy hazám.

– Mi az, amint az osztrákoktól eltanulhatnánk?
Gyakorlatilag itt Ausztriában a legszembetűnőbb különbség és újdonság számomra az emberek mentalitása volt. Ha bemegyek egy boltba vásárolni, az eladók automatikusan szélesen mosolyognak, kedvesen megkérdezik, segíthetnek-e, valamint elköszönés után szép napot kívánnak, ami otthon nem megszokott. Először furcsának is találtam ezt a fajta kedvességet, majd idővel rájöttem, hogy ez teljesen természetes. A vendéglátásban is jellemző ez a hozzáállás a vendégekhez. Nem ritka, hogy a pincér megkérdezi, hogy vagyok, többször odajön megkérdezni, minden rendben van-e, valamint ha kiürül a poharam, nem kell székből kiesve integetni a pincérnek, aki fancsali képpel felveszi a rendelésem – automatikusan figyelnek az emberek egymásra, és ezt nem „munkahelyi elvárásból” teszik, hanem mert egyszerűen így nevelték őket, egy kedves, nyitott, közvetlen közegben élnek. Az utcán nem mérnek végig, előzékenyek az emberek.

– Van olyan helyi specialitás, amit nagyon szeretsz?
Az osztrákok sokat és sokfélét főznek, jellemzően picit más ízvilágban, mint mi magyarok. A fűszerezésben van leginkább nagy eltérés, amit a magyarok sokszor íztelennek találnak. Tipikus osztrák specialitás a Käsespätzle, amit sajtos nokedlinek tudnék fordítani. 4 féle különböző sajtból és nokedliből, valamint hagymából készül, igen egyszerű, de mennyei fogás. Gyakorlatilag csak összesütik a hozzávalókat, így gyors, és nagyon finom. Az ízvilágért a hegyi termelőktől vásárolt házisajtok a felelősek. Tájegységenként eltérő az elkészítési mód, mindenhol másféle sajtból készítik, de a büdös penészessajt mindenhol alapvető összetevő.

– Adódtak vicces helyzetek, félreértések a nyelvi különbségek miatt?
Én már viszonylag jól beszéltem a nyelvet amikor Ausztriába költöztem, de persze akadtak néha félreértések. Egy darabig gyakran kevertem egymással a hasonló kiejtésű szavakat, ebből néha adódtak vicces helyzetek. Egyszer lebetegedtem, és amikor a kollégáim megkérdezték, mi a gond, közöltem, hogy nekem Zwiebel-em van, ami hagymát jelent. Összekevertem a Fieber szóval, amit a lázra használunk. A Taube és Daume szavakat is gyakran cseréltem, persze nem mindegy, hogy galambot, vagy hüvelykujjat mondok. Ilyenkor mindig nagy nevetés kerekedett.

– Ha valaki ellátogat Ausztriába a környékedre, mit nézzen meg feltétlenül?
Nem tudnék konkrét látványosságot, törzshelyet említeni, de aki hegyvidékre látogat tavasszal-nyáron, az mindenképpen látogassa meg a hegyi Alm-okat. A jellegzetességük, hogy különféle házi finomságokat ehetünk. Az Alm-okat általában családok üzemeltetik, akik a nyár időszakára felköltöznek a hegyre, állatokat tartanak, növényeket termesztenek, majd ezeket saját kezűleg feldolgozzák. Különféle sajtokat, szalámikat, sonkát, szalonnát készítenek belőlük, amit házilag sütött kenyérrel, péksüteményekkel tálalnak. Általában rendhagyó módon attól függően, hány személyre rendelik a tálat, hatalmas fa deszkákra, ízlésesen elrendezve szolgálják fel az uzsonnát. Hozzá illő fadeszkákat, és fakéseket kapnak az ide látogatók tányér helyett. Az Alm-ok általában fából készült „házikók”, amit a helyi szokások és hagyományok alapján rendeztek be. Jellemző rájuk a sok kitömött állat a falon, a rengeteg dísztárgy, és fából faragott dekoráció. Miközben uzsonnáztok, nem ritka, hogy odatéved egy tehén, vagy egy pulyka-csirke. A felejthetetlen élményhez  gyönyörű, hegyekkel körbeölelt látvány járul hozzá.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Szeretek írni, mindent, ami foglalkoztat, ezt általában a blogomon teszem. Emellett szívesen olvasok, megszállott repülőgépfan vagyok, általában a NatGeo kapcsolódó dokumentumfilmjei között böngészek. Szívesen töltök időt a barátaimmal, de mivel egész nap emberekkel dolgozom, sokszor jólesik az egyedüllét.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Erre a pályára rendkívül sok türelem és önbizalom szükséges. Emberekkel kell foglalkozni, sokszor nehéz helyzeteket kell tudni kezelni (tökrészegek, agresszívak, balhéznak), és mindig meg kell állni a helyünket, hiszen a legtöbbször nincs, aki segítsen. Szükséges egy jó adag emberismeret és némi önkritika is, de ha szeretsz emberekkel foglalkozni és kedveled a kreatív dolgokat, akkor nem lőhetsz mellé.

– Milyen kérésed lenne a vendégekhez?
Mi is emberek vagyunk, hibázhatunk. Sokszor el is felejtünk dolgokat, de kérem, ha valami el is maradt, jelezzétek. Előfordul, hogy elfelejtem, ha édesítőszerrel kérted a kávét, ilyenkor szólj bátran. Én ezért vagyok ott. Ha nem szerepel valami az itallapon amit fogyasztanál, szólj! Megoldjuk, nincs gond. De kérlek bánj szépen velem, mert nekem is lehet rossz napom, vagy lehetek bánatos, de nem vezetem le rajtad, kiszolgállak és mosolygok rád, lehet, meg is kérdezem hogy vagy ma, vagy szép napot kívánok. Kérlek, te se vezesd le rajtam a feszültséget.

– Milyen bennfentes tipped van bárokba látogatók számára?
Alapvetően ügyelünk a higiéniára, de sok helyen (főleg kisebb kávézókban, vendéglőkben) nem. Ha teheted, ne kérj se citromot, se jeget az italodba. A citrom szinte biztos, hogy nincs megmosva, és a pohárba is kézzel kerül bele, nem csipesszel. A jéggép általában tele van bacikkal, és van, hogy ha sok a munka, nem kis lapáttal, hanem kézzel markolnak bele és dobják a poharadba. Sok helyen – pl. nálunk a hotelben is – figyelünk az ilyesmire, de nem ritka, ahol nem, ezért érdemes ezekkel a dolgokkal számolnod, mielőtt rendelsz. Ja, és a frissen facsart levek is gyanúsak. A frissen facsarás gyakorlatilag rengeteg időt vesz igénybe. Ha a rendelés után 10 percen belül megkapod az italod, az tuti, hogy vagy a hűtőből, vagy a boltból került oda kis ezzel-azzal felspékelve, de tuti, hogy nem akkor facsarták.