Nem vagyok egy extrém fertőtlenítő, a lakásom semmiképp nem steril, de hát nem is műtök itthon. :) Nagyon jól megvagyok a szappannal, gyengéd tisztítószerekkel, de van, amikor a tisztítás nem jelent fertőtlenítést, ezért kiemelt figyelmet kap nálam néhány terület, aminek jobban a fejére nézek. Hangsúlyosan figyelős időszak a különböző járványok szezonja, ekkor alaposabban odafigyelek arra, hogy sorra kerüljön minél több tétel a listámon.
Kézmosás
Nem erős ferőtlenítővel mosok kezet, csak “sima” szappannal (amennyiben a színes-szagos Lush & Bomb szappanjaim simának számítanak :D), de mindenféle fertőzések elkerülése miatt ezt is ide veszem most. A kézmosás nálam naponta sokszor megtörténik, először is minden hazaérkezés után azonnal (addig nem nyúlok semmihez), illetve menet közben minden alkalommal, amikor megérkezem oda, ahova indultam, főleg, ha útközben BKV-ztam, pénzeztem. Enni, archoz nyúlni az “utcai kezemmel” nem szoktam, útközben mindig van nálam kézfertőtlenítő zselé, amint alkalmas, előveszem és használom.
A kézmosás szintén alap még főzés előtt (hogy ne nyúljak koszos kézzel az ételhez) és után (hogy ne nyúljak kajás kézzel máshoz), vécézés után (van, hogy előtte is, attól függően, hogy honnan jövök – pl. tömegközlekedési eszközről), takarítás után (hogy ne maradjon tisztítószer még kicsi sem a kezemen – egyszer egy csepp ecet fél óra alatt kikészített, de már narancsfacsarás után is jártam rosszul). Ha itthon pakolom a pénztárcámat, kiveszek-beteszek belőle papírpénzt vagy aprópénzt, akkor utána is mindig kezet mosok, mielőtt valami máshoz nyúlnék. A pénznek szinte érzem a textúráján a koszt (csak a nagyon friss bankjegyekkel és csillogó érmékkel nem fordul ez elő), szóval amint tudok, kezet mosok utána.
Fertőtlenítő tisztítás a lakásban
Ezt a műveletet általában a konyha-zóna keretében szoktam intézni, vagy beosztva, ahogy épp eszembe jut. A WC külön kategória, ott többször is nekimegyek, főleg, ha nagyobb vendégsereg járt nálunk, és épp járvány van. Részletesebb WC-takarításról itt írtam. Általában fertőtlenítő törlőkendőt használok, ez a leggyorsabb, és nagyon hamar végig tudok menni vele egy csomó apró részleten, pl. az íróasztalomon és környékén.
- kilincsek – főként fürdőszoba, WC, bejárati ajtó
- villanykapcsolók & kaputelefon
- hűtő ajtaja (főzés közben sokszor maszatos kézzel nyúlok be valamiért)
- konyhapult – tojásozás, zöldségekről föld… Nálunk (nyers) hús nincs, úgyhogy egy gonddal kevesebb. :)
- szemeteskukák – a kádban szoktam őket bespriccelni, aztán leslagozom forró zuhannyal (utána a kádat is tisztítom)
- előszobában a cipők környékénél felmosok fertőtlenítős oldattal — de nem mindenhol fertőtlenítek ennyire komolyan, mivel nem járunk cipővel a lakásban. (Ezen mindig teljesen kivagyok az amerikai filmekben, mikor szépen hazaflangálnak a koszos cipőjükben, aztán cipőstül, utcai ruhástul ráfekeszenek az ágyra telefonálni. WTF. A másik, meg hogy este koszosan, izzadtan átöltöznek pizsibe, úgy alszanak, és csak reggel fürdenek. WTF No. 2.)
- Gyakori mosást igényel a kádkilépő, WC-kilépő, konyharuhák (nem együtt a WC-s cuccokkal!!), a mosogatószivacsot van, aki a mikróban ferőtleníti, én nem szórakozom ezzel, általában szét is megy a sikálásban, mire nagyon mocskos lenne, nem célom megmenteni. Tüsszögős időszakban a sálakat, kesztyűket is gyakran mosom, mert összeprüszköljük őket menet közben.
Az íróasztal / dolgozósarok egy külön terület, ahol ráadásul még jobban is el tudnak szaporodni a bacik, mert 2 napig is elél egy vírus, míg a kezünkről hamarabb lemossuk.
- mobiltelefon – folyamatosan nyomkodjuk, én is előveszem például a metrón, vásárlás után, szóval van rajta cucc bőven…
- számítógépes egér & billentyűzet (a morzsát kirázni, sűrített levegővel kifújni; ha komolyabb tisztításra van szükség, akkor alkoholos fültisztító vattapálcával végig lehet törölni a nem függőleges felületeket)
- íróasztal felülete – főleg, ha néha ott kajálsz, mint egyesek (khm, én)
Nálunk még plusz kiemelt terület a nyuszi háza & alomtálcája, ecetes áztatást szoktam csinálni nagyjából havonta egyszer. :) Ha éppen betegek vagyunk, és gyártjuk a koszos zsepiket, azt mindig egyenesen a kukába dobáljuk, hogy ne fertőzzenek meg mindent, és többször mosunk kezet napközben is, függetlenül az egyéb kézmosós tényezőktől (evés, WC, stb.).
Biztos kihagytam egy csomó mindent, amit csinálok, de most nem jut eszembe, vagy nem csinálok, mert nincs pl. kertem, kutyám, autóm, de egyébként fontos, úgyhogy nyugodtan bővítsétek a listát a hozzászólások között! :)
Kiscsillag mondta
Újra és újra elolvasom ezt a cikket, meg a rengeteg kommentet a jelen járványügyi helyzetben. Szeretném megúszni a vírust, de az erős vegyszerektől félek (klórgáz képződés vagy, hogy nem törlöm le, mosom le elég jól és véletlenül hozzàér élelmiszerhez, stb.), így nem nagyon használom őket. Eddig az volt a gyakorlat, hogy nem nagyon mentünk ki a lakásból, csak ha muszáj, hazajövetelkor az előszobában levettük az utcai ruhát, és rögtön kézmosás és fürdés, hajmosás, így mi talán nem hozunk be semmit, a boltban vásárolt dolgokat meg, ha nem hűtendők, akkor pár napig szintén az előszobában pihentettük. De nem tudom, ezt az eljárásrendet meddig tudom tartani (néha megőrülök tőle, ha sokszor kell kimenni a városba, akkor fárasztó a sűrű hajmosás, ha előbb – utóbb látogató jön, őt mégse zavarhatom be a zuhany alá :))) , szóval ki kell találni valami új rendszert és/vagy megbarátkozni a vegyszerekkel…. annyit töprengek ezen. Jó lenne ezt a cikket kiegèszíteni COVID elleni praktikákkal, hogy ki mit csinál.
Via mondta
Nagyon sok kutatást olvastunk mindketten a vírus viselkedéséről, tesztekről, stb. Mi egyelőre nem járunk beltéren (bolt, busz, stb.), csak szabad levegőn sétálunk. Amennyiben valaki konkrétan nem köpi bele a taknyát a hajadba, a hajmosás nem szükséges, és a tested sem lesz koszos attól, hogy szabad levegőn voltál, ruhában. Mi hazaérve a cipőt kinn hagyjuk az előszobában, néha le szoktuk a talpukat fertőtleníteni, de azt amúgy is, mert Covid nélkül is csulázgatnak néha a népek, meg hát kutyakaki meg részeghányás meg mindenféle van a világon. :)
Ruhát akkor mosok, ha tényleg leültünk valahova, pad, ilyesmi, de eddig ilyen még nem volt. Ha lenne gyerekem, aki játszótérre jár, fertőtlenítővel mennék, letörölgetném a csúszdát, és az ő ruháját mosnám utána is. Ha busszal járnék be dolgozni, a saját ruhámat is mosnám, ami hozzáér a székhez (ha kabát van rajtam, nyilván a pólót meg a melltartót nem mosnám naponta).
Egyébként az utcai ruháinkat járványon kívül is teljesen külön kezeljük, azonnal átöltözöm mindig, amikor hazaérünk, nem ülök le farmerben a kanapéra, az íróasztalomhoz, az ágyamra, stb., ha ugyanez a seggem ült buszon meg orvosi váróban, utána meg ott fogok hálóingben ücsörögni… na nem. Szóval a ruha amúgy is le, és eddig is mindig kezet mostunk hazaérkezés után.
Én is olvastam a kutatásokat arról, hogy melyik típusú anyagon hány óráig él a vírus, de azért ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a betegek általában más emberektől kapták el a vírust, akivel egy légtérben voltak, szóval az egy dolog, hogy a kartonpapíron elél 3 napig, az meg egy másik, hogy mennyi vírus kell a kartonpapíron, hogy utána megfogd és beletúrj az orrodba és meg is betegedj… Én egy olyan esetet se olvastam, hogy valaki attól lett volna beteg, hogy vásárolt valami dolgot, amit valaki megfogott, aki hozzányúlt valami máshoz, amin volt vírus, és akkor utána elkapta.
Ez a kedvenc kutatásom, itt az összes példa olyan, hogy egy légtérben vagy fertőzöttel sokáig. Van benne alaposan lekövetett éttermes példa: https://www.erinbromage.com/post/the-risks-know-them-avoid-them
Van benne munkahelyi példa is, az egy légterű irodáknak lehet, hogy ezzel most befellegzett… (Ami amúgy eddig sem segített a hatékonyságnak, csak a főnökök szerettek egyszerre ránézni a nyájra, mintha valami kiskirályok lennének.)
Ami beszámolókat olvastam, az meg mind koncert, iroda, étterem, tömeges programok, focimeccs, színház, zárt térben a beteg emberrel összezárva huzamosabb ideig (több percig) töltött idő, vagy nyílt térben akkora tömegek, hogy nem számított a szabad levegő, mert összelihegték egymást.
De az is már kijött, hogy az egészségügyisek azért betegednek meg nagyobb százalékban, mert ők egy koncentrált dózisban kapják meg attól, hogy folyton fertőzöttekkel vannak, nem is eggyel. Szóval ha többet érintkezel egy beteggel, akkor nagyobb terhet kap az immunrendszered is.
Ez a videó is érdekes arról, hogy ha kinn sétálsz, hogyan módosul a “2 méter táv” attól függően, hogy kinek a légterébe mozogsz bele: https://twitter.com/geoff_shenton/status/1259007239903379458
Nyilván itt is számít, hogy mennyi időt töltesz el ebben, azalatt mennyit lélegzel be az ő lélegzetéből. Ha negyed óráig futsz a beteg mögött, az más, mintha ha gyorsan elmentek egymás mellett, és épp nem köhögött konkrétan rád, és volt mindkettőtökön maszk, stb.
Ezek alapján én azt következtetem, hogy ha boltban vagy beltéren, meg tudsz fertőződni, ha nincs maszk senkin, és pont egy olyan emberke mögött araszolsz, aki beteg, és eltöltesz az ő környezetében / szó szerinti légterében perceket, amíg sorban álltok, mész a polcok között, stb. Vagy mondjuk a pénztáros előtt nincsen védőfal, nem visel maszkot, nem két méterre van tőled, nem lép hátra, amikor odalépsz fizetni a kártyával, és ő fertőzött, és vele vagytok egy légtérben percekig, amíg megveszed, amit meg akarsz. És gondolom ez buszra is igaz, az is zárt tér, ha megy a légkondi, kering a levegő, ülhetsz ott is olyan emberrel egy légtérben fél-egy órát, aki fertőz, és nem visel maszkot. Talán nyitott ablakkal, maszkban jobb. Nálunk itt a buszvezetők már kaptak védőfalat, hogy ne maszkban kelljen vezetni, el vannak kerítve, és a székeket is leszalagozták, hogy nagyon messze tudjatok csak leülni egymástól. Viszont ez szerintem a nagyvárosi csúcsforgalmakban kevésbé abszolválható, az emberek rohannak be dolgozni, nem fognak várni a buszra, mert most hirtelen csak tíz ember fér fel rá biztonságosan. :(
A boltokban is felhúzták a védőfalakat a dolgozók meg a vevők közé, így ők senkivel nem töltenek el hosszú perceket két méternél kisebb távban. (Nyilván emellett mosnak kezet, fertőtlenítenek, szellőztetnek, stb.) Az utcán az aszfaltra bejelölték, hogy hova kell állni, amikor sorban állsz – krétával, színes szalaggal, ilyesmikkel.
Én ezekből magamnak azt vontam le, hogy tartani kell a távot, szabadtéren sokkal többet, mint két méter, nem akarok valakit követni a légterében, és a zárt, belső tereket kerülni kell, illetve távolságtartva, maszkban látogatni (pl. boltot, ahol remélhetőleg amúgy is limitálva van, hogy egyszerre hány ember mehet be.) Mondjuk nálunk meg sincs engedve még mindig, hogy nyitva legyenek a kávézók, kocsmák, éttermek, és nem szabad a háztartásokat keverni még most sem, szóval nem én leszek az ufó, ha nem megyek át senkihez, semmilyen indokból. :D
A maszk egyébként elsősorban az ellen véd, hogy ha te beteg vagy, mást ne tudj összeköpködni. Én azért hordom, mert szeretnék egy vizuális jelzést arra, hogy hiába süt a nap, nem hawaii van, és hiába tudom magamról, hogy nem fertőzök, nem akarok senkit megijeszteni, illetve ha meg azért tart távot, mert azt hiszi, hogy beteg vagyok, nekem az is jó, csak tartson távot. :) A maszk arra is jó, hogy még véletlenül se vakargáljam meg az orrom kézzel. Szóval mi mindig maszkban megyünk, a zsebemben van kézfertőtlenítő, kesztyű nincs, mert egyszerűbb fertőtleníteni, mint szemetet gyártani (amúgy a kesztyű ugyanúgy tudja terjeszteni a dolgokat, ha összetapizza mindenki ugyanazt, mint a kezével, cserébe még műanyagszemét is… hagyjuk meg az orvosoknak). Ha kinn vagyunk, nem nyúlunk általában semmihez, hiszen nem vásárolni megyünk, nem kapaszkodunk a buszon, mert csak sétálunk, stb. Ha mégis vásárolunk szabadtéren (elviteles kávét pl.), akkor is kézfertőtlenítőzés van (előtte-utána), kártyás fizetés, távolságtartás, maszk.
A maszkunk mosható textil, ha a kezem 20 mp szappanos mosás után tiszta, a maszk másfél óra mosószeres 40 fokon is tiszta lesz. A maszkokat egy használat után mossuk, napon száradnak. Nem akarom most az orvosok életmentő eszközeit magamnak pazarolni, és mivel én nem dolgozom fertőző betegekkel, ez nekem most pont elég. Plusz nem akarok ezzel sem szemetet termelni, egy éve mennyire ki volt akadva mindenki a műanyag szívószálon, most meg tele a föld maszkkal meg kesztyűvel…
Szóval ezeket az óvintézkedéseket csináljuk. És mindehhez hozzá kell tenni, hogy nálunk most nagyon alacsony a betegszám, szóval az, hogy éppen aktívan fertőző emberbe botlok, eleve nagyon kis esélyű, de nyilván ettől még nem fogom magam elbízni és nem most fogom elkezdeni körbenyalogatni a konzerveket a boltok polcain. (Nem mintha valaha terveztem.)
Szerintem attól, hogy nagyon limitáltuk, hogy mit csinálunk házon kívül és akkor is mennyire betartjuk a dolgokat, ez most egy biztonságos protokoll nekünk. Ez a tizedik hetünk itthon, és arra készülök, hogy év végéig minimum ez lesz.
Nem tudom, ez segít-e, mi így csináljuk. :)
Kiscsillag mondta
Köszönöm szépen! Segít.
Lemma mondta
Sziasztok!
Most találtam ide a blogra, és ástam bele magam a tartalmakba, minden nagyon tetszik!
Egy olyan látszólag mellékes, mégis fontos dologgal akadtam el, mint a konyhai szemetes kiválasztása.
Albérletben lakunk, ahol mikor kivettük új kukát találtunk, azonban ez a pedálos műanyag jószág pár hónap alatt megadta magát, és minden alkalommal kézzel kell felemelni a tetejét. Mikor a párom elment egyszer nagyobbat vásárolni, kértem, hogy hozzon egy új szemetest a régi helyett, mert takarítani is nehéz volt a formája miatt. Be is állított egy pontosan ugyan olyan modellel (a színe azért más). Ez is megadta magát kb. ugyan annyi idő alatt. Bár tiltakozik még ellene, de most szeretném kihajítani mindkét rossz kukát és venni helyettük egy olyat, ami praktikus, könnyű a főzés közben hozzáférni, higiénikus és könnyen takarítható. Sajnos nincs olyan szekrényajtó amire belülről rászerelhetnénk.
Tőletek szeretnék tanácsot kérni, nektek milyen típusú/méretű kuka vált be a konyhában?
Via mondta
Nekünk egy billenőtetejű van most, a kádban szoktam kislagozni a zuhanyrózsával meg ecettel pár hetente, időnként erősebb cuccal. :) A tetejét is le lehet törölni, azt gyakrabban szoktam, hogy ha rácseppen valami, akkor ne díszelegjen ott a következő fürdetésig.
60 literes szemeteszsák jó bele.
Lemma mondta
Köszönöm szépen a gyors választ!
Naiva mondta
Via, nagyon köszi a részletes leírást. Már kezdtem azt hinni, hogy beteges vagyok, pedig én is kb ezeket zongorázom végig :D Viccen kívül, engem zavar, ha a szőnyegen morzsa van, vagy a parkettán koszcsík, mert szeretem ha igényes környezet vesz körül, nem pacsálok a domestosban literszám, de alap, hogy a wc, fürdő, konyhapult rendszeresen van takarítva. Ezért is tetszik a zónás módszer, amivel itt ismerkedtem meg, hála neked :)
viszont ismerek olyat is, aki a wc-jét jól láthatóan nem takarítja hónapokig, el tudjátok képzelni, mekkora lelkesedéssel megyek el pisilni vendégségben :S, na itt még a kilincs is ragad. És szerintem a macskaalomnak sem a konyhában a helye, mint ahogy több helyen látom.
Bogca mondta
Sosem volt macskam, de ez szerintem mondjuk attol is fugg, hol van neki hely. Amikor garzonban laktunk, szerintem en is csak a konyhaba tudtam volna tenni alomtalcat, ha lett volna cicank, mashol egyszeruen nem fert volna el. Es ha fedeles doboz szeru alomtalca, akkor tok mindegy hol van. :)
Via mondta
Ha rendesen van tisztítva az állat + a környezete, igazából ez részletkérdés. A nyúlketrec (benne alomtálcával) nálunk a nappaliban van, szeret benn ücsörögni, mert itt vagyunk a legtöbbet, ha itthon vagyunk. :)
l2njpy mondta
Nálunk is a konyhában volt az alom. Egyrészt az volt a legközelebb a bejárati ajtóhoz, ahol a cicus ki-be járt, másrészt a kőpadlót könnyebb volt felsöpörni, ha kihullott az alom, mint a selyemszőnyeget.
De szerinted hová kellene tenni? A hálóba, nappaliba? Az emberwc nem megfelelő helyiség erre, hisz nincs nyitva az ajtaja állandóan.
Naiva mondta
Nem gondoltam, hogy a macskaalom-kérdés ekkora port kavar. Valóban nem tenném a szőnyegre. Nálunk a folyosón volt az alom, és más kérdés, ha zárt alom van a konyhában. Gondolom azért vagyok erre érzékenyebb, mert babát tervezünk.
De Viánál a pont: “ha rendesen van tisztítva az állat és környezete…”, ami az adott esetben 4 macska mellett nem teljesül (a macskaalom hova tételétől függetlenül mondom).
Andi80 mondta
Átnyargaltam gyorsan még ehhez a témához, igaz kicsit késve, de ehhez a témához tartozónak tartom. Idegen helyen WC-re menni: nálam már a rémkém megjelenik, ha kezdődik a nyár, a strandolási időszak. Hogyan? Milyen pozitúrában?:) , ha nem akarok elkapni valamit. Vmi ötlet? Főleg még akkor rossz, ha a mensi is megvan. Mit lehet tenni?Ötlet?
Via mondta
Hát nagyon brutál helyekre viszem a SheWee-t. :D Amúgy meg síugró-guggoló póz. És uszoda után Canesten, ha érzem, hogy baj lesz…
Tia mondta
Nálunk kötelező a mindennapos fertőtlenítés legalább a padlón. Macskamentéssel foglalkozunk, és a cica bemegy az alomra, majd kijön, lerázza a lábait, de a mocsok rajta marad, sokszor beleragad a talppárnákba. És persze mindenhová felugrik… ahol ő jár, ott napi 2x fertőtlenítés független attól, hogy használjuk e az adott területet vagy sem.
Egyébként ez a való e lakásba kérdés nagyon tág kör. Kutyaoktatóként azt mondom, bizonyos fajták kifejezetten szobakutyák – bármily meglepő a malamut is elvan a lakásban, ha megfelelően lemozgatjuk a nap folyamán – itt nem a méret a lényeg. Talán az agárfélék a legnagyszerűbb kanapéállatkák, akik napi 3x-i futkározás után letúrnak az ágyról, és ezer méter mélyen alszanak.
A macska szoktatás kérdése. Ha úgy nő fel, hogy nem ismeri az utcát, nem is lehet kiszoktatni. Ha hosszú a szőre, arisztokratának hiszi magát, ezért abszolút nem kívánkozik ki. Van 4 fiam, akik az ivartalanítás után kis időre el lettek különítve egy nagy ketrecbe, míg magukhoz nem térnek. Ők pl. minden rohangálás után visszamennek és nem hajlandóak kijönni, mert megszokták, ott érzik magukat biztonságban. De az ajtót is hiába hagyom nyitva, még az erkélyre sem mennek ki. A kis kedvencemet még orvoshoz is hatalmas hiszti kíséretében tudom csak elvonszolni, mert retteg az ismeretlen utcától.
Én sem viszem túlzásba a fertőtlenítést, bár ez a kilincs jó ötlet. De a kézmosás alap – főleg a 1,5 éves gyerek miatt – és a cipő az előszobából azonnal a cipősszekrénybe vándorol. Inkább az a fontos, hogy a gyakran használt helyeken minimum heti 1x menjen át az ember.
Ezt a kendőt viszont kipróbálom, eddig csak jó reklámnak tartottam, ezek szerint nektek működik, egy próbát megér. Eddig sok helyre sima törlőkendőt használtam, ami ugyan nem fertőtlenít, viszont nagyon szépen eltűntet mindent.
Bocsánat a sok-sok betűért :$
Via mondta
Nem kell bocsánatot kérned, itt nincs karakterlimit, írj, amennyi jól esik! ♥
Vippa mondta
Én is nagyjából így “érzem a koszt”, illetve fertőtlenítek, mint Te, Via. Az amcsi filmekben kiakaszt a cipővel ágyra fekvős jelenet. :-) Elég a kutyagumira, földre köpködésre!! gondolni. Ugyebár, az utcát csak az eső mossa, és attól, hogy nem látjuk, ott van a kosz. Vagy akár az olaj, benzin, ami a járművekből kicsöpög. Én nem vagyok parás, nem fertőtlenítek agyba-főbe, de azért időnként muszáj a komfortérzetemhez. Én amúgy ezt egyszerűen megoldom, nem megyünk be cipővel a lakásba. (Lerácsoztuk a folyosó egy részét, és kint van a cipős szekrény.) Szüleimnél is ez volt a szokás.
Nálunk mindenki automatikusan kezet mos először, ha haza megyünk.
Kutyánk nincs (nyuszi van), de nem is szeretnék panelba. Az ő lábát mégse moshatnám le fertőtlenítővel naponta 3× legalább, amúgy viszont igenis behozna minden trutyit. És kövezzetek meg, de igenis büdös van a liftben a legtöbb kutya után, és a lakásban is, ahol úgy tartják, hogy nem fürdetik időnként. Volt kutyám lakásban, nem tartom jó ötletnek. Nem oda “tervezték”, hanem szabadnak! A nyuszival is ez a “gondom”, a kaki/pisi nem zavar. Viszont szeret az ember (lánya) egy kis élőlényt maga mellett, akiről másképp gondoskodhat, szeretheti, mint a családját. (Ez is lehetne téma, jó-e vagy sem az állat a lakásban? És nem az ember szempontjaira gondolok. :-) )
Egyébként érdemes kipróbálni egy darabka fehér ronggyal, hogy egy átlagos felmosás/pult törlés stb. után mi látszik rajta, ha egy kicsit alaposabban tisztítjuk le. Sokan meglepődnének… Szerintem struccpolitika, a “ha nem látom, nincs”.
Az érdekesség kedvéért: volt egy amerikai takarításos műsor, ebben elhangzott, hogy a mosogatószivacson!!! fekáliából származó baktériumot találtak a laborban. Eszembe jutott rögtön, amit nagyikám mondott egyszer: mosogatóban nem mosunk kezet vécézés után! Sajna, kis dolog után előfordul, közelebb van az “ügyes” építészeti tervezés miatt. :-( De nem az edényekre, csak, ha üres.
Egyébként, mindenki csinálja a maga érzése, szokása szerint, ő dolga! Azt hiszem, ha valahol nagyon nem érzed jól magad, mert túl tiszta, vagy túl koszos, akkor nem mész oda!
Via mondta
Minden állat másra “való”, és egységesen biztos nem lehet kijelenteni azt, hogy minden kutyának a kertben a helye. A mopszok például ágymelegítőnek lettek tenyésztve anno Ázsiában, a császári család számára. Nem birkapásztornak, nem hegyimentőnek, nem vadásznak – ágymelegítőnek. :) Egy helyben ücsörögnek, az öledben, a takarón, és melegítenek. Ők nem vágynak őrült nagy terekre és ficánkolásokra. Ellenben egy malamut egy garzonban rövid úton képes begőzölni, érthető okokból. Macskák közül is van, aki vadászik, és kapsz tőle szánalom-vacsit (alias madarat, egeret, ha már magadra nam bírsz vadászni :D), más fajták meg a gondolatra is frászt kapnak. Ismertem egy perzsa cicát, aki a lábát se akarta kitenni a küszöbön túl. :) Klasszik szobacica.
A törpenyuszik sem vadállatok, nem a szó agresszív, hanem vadon élő értelmében. :) (Bár van, amelyik tényleg egy elmeháborodott vadállat! :D) Társaságra van szükségük, a kertben egy kifutón van fű, de ezer más dolog nincs… Más, ha haszonállatként tartjuk őket, meg más, ha a család integrált része. Szerintem megfelelő tartással és fajtaválasztással lehet lakásban állatot tartani úgy, hogy ne sérüljön az állat érdeke sem. :)
Csak a szokásosra kell odafigyelni: felelős gazdinak kell lenni. De az meg nem azon múlik, hogy van-e kert, ld. láncra vert kutyák. :(
adrica mondta
Egyébként, érdekes adalékként, meg lehet tanítani kutyákat is a “lábmosásra”. :) Egy kedves ismerősöméknél is lakásban élő kutyus van, aki sétából hazajövet leül a küszöb előtt, és megvárja, míg jön a gazdi a tál vízzel és a szivaccsal. Állítólag nyújtja is a mancsát. Egyébként egy igazi tündérkutya, biztos jobb neki lakásban a város közepén, mint a menhelyen volt. :)
piroska mondta
Nem teljesen a téma, de szerintem idevág, remélem, Via, nem haragszol, ha leírom. Ha újszülött van valahol, akkor további szabályok is vannak/lehetnek a fertőtlenítésre (de erről nem írok, ennek úgyis utánanéz, aki gyereket vállal). Viszont egy-két dolog vonatkozik a kedves vendégekre is, akik babanézőbe jönnek, csak ők nem szoktak utánanézni. :-) A fokozott odafigyelésnek az az oka, hogy az újszülöttnek még egyáltalán nem működik az immunrendszere, csak az anyatej biztosít valamekkora védettséget a fertőzésekkel szemben. Nagyjából féléves kor körül kezd egyáltalán működni, és kb. egy éves korra feljődik ki (persze a fejlődés később is folytatódik). Ezért, ha látogatóba mentek (pl. babázó barátnőtökhöz), néhány jó tanács: A baba nagyon aranyos, és mindenkitől azt látjátok, hogy közel hajol hozzá, be a babakocsiba vagy a kiságyba -valójában akkor tesztek vele jót, ha nem mentek nagyon közel, és nem leheltek az arcába (ez a néhány hetes babákra vonatkozik). Megérkezéskor, de legkésőbb az előtt, hogy a kezetekbe fogjátok, mossatok kezet! (Ez evidensnek hangzik, de meglepően sokak számára nem az.) Ha megsimogatjátok, akkor NE a kezét és az arcát, mert a kezét a szájába veszi – a kézfejéhez, ujjaihoz épp ezért egyáltalán ne nyúljatok.
Via mondta
Köszi a kiegészítést! Nem tudom, ez mennyire elterjedt állatoséknál, de a “nyúlhoz nem nyúlsz koszos kézzel” nálunk is játszik. :)
nitta mondta
Régebben én is túlzásnak tartottam a fertőtlenítős törlőkendőt, de mióta januárban elkaptam egy olyan vírust, amitől napokig hánytam és kórházba akartak vinni, mert a víz se maradt bennem, előveszem újra én is időnként és a Via által is írt helyeket áttörlöm, és ha beteg vagyunk utána mindig. Én is itthon dolgozom, alig járok emberek közé, vendégek se naponta, kilincsről, kézről jöhetett. Sokszor autóval járok vele, de néha muszáj busszal és ha megérzi az ember azt a kapaszkodót milyen, hát blöe. Persze azonnal mosok kezet, ha hazaérek, de mégse volt elég. Amúgy visszatérő légúti nyavalyáim nekem is vannak. A személyi higiéniánk pedig normális, szóval ezzel együtt nem árt vigyázni. :(
Via mondta
Nekem az itthonról dolgozás nem jelent szobafogságot, bőven mászkálok a városban, BKV-zom, találkozom emberekkel, sőt, elég gyakran átjáróház a lakás, és tucatnyi ember megfordul itt pár nap leforgása alatt. :)
De amúgy simán elég, hogy kinyitod az ablakot, és bejön a levegővel. Hányadikon laksz?
nitta mondta
Másodikon. Ez nem szobafogság, csak nem élek olyan nyüzsgő életet mint Ti:) a szüleim meg tesóm pedig pár háznyira laknak, hozzájuk nem kell közlekedési eszköz:)
Via mondta
Nem negatívan értettem a szobafogságot. :) Nekem is vannak kevésbé mászkálós időszakok.
Az elsőre nekem simán feljön a cigifüst az utca túloldaláról, meg hát a házban is jár postás, köhögnek emberek a folyosón, elég, ha leviszem a szemetet, már simán rámugorhat egy levegőben terjedő izé, ha épp elmegy mellettem egy prüsszögő szomszéd.
Ja, szemétlevitel után is kezet mosok. :) És nem otthoni papucsban megyek le, hanem felveszek egy utcai cipőt.
Paradicsom mondta
Még annyit hozzáfűznék, hogy sajnos akármennyire is alaposak vagyunk, így is kimarad egy csomó terület. Zeugma hozzászólása ihletett meg. Valóban jó ötlet, ha a pénztárcát lefertőtleníted, de ilyen erővel a társka fogantyúja, az autó kilincs, a könyvtárból kölcsönzött könyvek, bármi lehet fertőzésforrás. Talán arra érdemes figyelni (szerintem), hogy piszkos (tehát nem fertőtlenített) kézzel ne nyúljunk arcukhoz, szemünhöz, szánkba (!!!).
Az is eszembe jutott, hogy talán az sem lenne hülyeség, ha beszereznék egy spriccelős fertőtlenítőt, aztán néhány naponta tennék vele egy kört a lakásba és lefújnám a kritikus részeket. Szerintem ezzel sokkal gyorsabban lehet végezni, mintha törlőkendővel törölgetnék, bár nem vagyok benne biztos, hogy ennyire alapos is. :) Meg nem tudom, ti hogy vagytok vele, én imádom a spriccelős flakonokat, és tuti gyakrabban tudnám rávenni magam a fertőtlenítésre – már csak azért is, mert fújkálhatok :) – és gyorsabb is, mint a fertőtlenítőszer és fertőtlenítőkendő páros.
2left-hand mondta
A hidrogén-peroxidos oldatom spricckolóban van, simán áttörölgetem így mindennap a Wc-t, papírral letörlöm, a padlóját is fel ( még a 4 éves lány is mellé tud hordani…)… A spriccek a legjobbak, a vízkőoldó ( citromsav+víz) is abban van. Fürdőból csak át a konyhába, bele a Wc kagylóba is… Van spricc bejegyzés is valahol Viának.
Via mondta
Igen, ez az! :) https://www.urban-eve.hu/2013/07/02/takarits-mint-rambo/
Via mondta
Hát azért túlparázni nem kell, ennyi erővel HAZMAT kezeslábasban, arcmaszkkal menjünk csak utcára. :)) A könyvtári könyvek meg az egyebek remélhetőleg nem lesznek nyalogatva, a kézmosás sok mindent megold, nem kell klórba áztatni minden kölcsöncuccot.
Paradicsom mondta
Nem is arra értettem, de ha például könyvtári könyv olvasása közben viszket az arcom, én aztán ki nem megyek kezet mosni azért, hogy vakarózzak :D Csak azt mondom, nem létezik tökéletes megoldás – sajnos. Sok esetben rengeteg betegség és fertőzés elkerülhető lenne, de sajnos ilyen nincs. :(
Via mondta
Ezerszer jobb helyzetben vagyunk, mint azok, akiknél nincs tiszta ivóvíz, szerintem ez a legkisebb baj. Talán a könyvtári könyv annyira nem gáz, bár a Szürke Ötven Árnyalatán találtak mindenféle… hm… testnedvet a könyvtárakban. :D
Paradicsom mondta
Abszolút jogos a feltételezésed! :D Így felnőtt fejjel néha megbotránkozom azon, hogy gyerekként milyen “veszélyes” dolgokba mentem bele. Bevett szokás volt a bölcsistársammal, hogy minden nap megkóstoltuk a homokozó homokját. Kész csoda, hogy túléltem! :D
Moni mondta
A fodrászomnál láttam régebben, hogy egy szórófejes flakonba tett olyan vagy ahhoz hasonló oldatot, amivel a fodrászati eszközöket is fertőtlenítik (desogen vagy desogerm ?), és azt fújkálta néha a levegőbe, ha jónak látta, pl. járvány idején.
Izabell_ mondta
Szeretem az ilyen posztokat! :) Én még annyit tennék hozzá, hogy van hogy munkahelyen is lefújom a kilincseket amiket gyakran fogok meg (és még sokan mások is) a dm-es fertőtlenítő sprével. Valamint nagyon odafigyelek megfázós-influenzás időszakban hogy minél kevesebbet nyúljak a kezemmel az arcomhoz, szájamhoz… ez sokszor nehéz mert van hogy munkahelyen monitor előtt támasztom a fejem, de idén sokkal jobban odafigyeltem és lehet ennek is köszönhetően (meg a rengeteg gyümölcs-zöldségnek amit ettem), de ezen a télen nem is voltam beteg.
anemone mondta
Én is ugyanezzel küzdök, nem kéne napközben tapogatni az arcom. Már én is kezdem megszokni, de a monitor előtt nagyon nehéz megállni …
anemone mondta
Nálam nincs külön fertőtlenítés, a zónázás során a lidl W5-ös tisztító kendőjével törölgetek. A kilincseket, kaputelefont stb is azzal törlöm át, szerintem nálunk az bőven elég (gyerek és házi állat sincs).
Általában sima általános (illatos) tisztítószerrel mosok fel, de időnként én is beiktatok 1-1 domestosos felmosást is.
Mikor a konyha van a soron a zónázáskor, flóraszepttel fertőtlenítem a pultot és a mosogatót.
A WC kivétel, azt hetente többször vegyszerezem, W5 kendővel törölgetem, a csészébe Wc tisztítógél és vízkőoldó felváltva, időnként domestos (véletlenszerűen amelyik a kezembe kerül :D ). A WC deszkát is W5 kendővel törölöm le, majd WC papírral áttörlöm, ennyi.
Via mondta
Nagyjából hasonló nálam is. :) Lidl W5 forever.
anemone mondta
Nagyon szeretem a W5 termékeket én is :D Nem túl durva vegyszerek (nincs bennük pl klór) de mégis hatékonyak és jó az áruk. A mosogatógépes cuccaikat is szuperek :D
zeugma mondta
A családban többen többféle allergiával és érzékeny bőrrel vagyunk megáldva, így hipós cuccokat semmihez nem használunk (na jó, kivéve a penészirtót a fürdőben, mert azt egy időben muszáj volt). Amúgy takarításhoz ecet, felületek és tárgyak letörléséhez dm-es fertőtlenítő kendő. Utóbbival szoktam időnként (tehát messze nem naponta) áttörölni mobilt, kulcsokat, pénztárcát (nemcsak a pénz piszkos benne, hanem a kezed is, amivel a boltban megfogod), távirányítót, billentyűzetet, kocsiban a kormányt és a műszerfalat, stb. Kilincset talán még sohasem törölgettem vele. :-) A kezemre viszont gyakran használom, mert nem szeretem, ha meg kell várni a kézmosással, hogy hazaérjek – de ehhez a fertőtlenítő hatást nem különösebben igénylem, csak praktikus, hogy kéznél van és alaposan tisztít. Otthon sem fertőtlenítőszerrel mosok kezet, szóval út közben sem lenne muszáj.
Ez tényleg olyan téma, ahol nincs egyetlen jó megoldás, hanem igényektől, szokásoktól és élethelyzettől függ, ki hogyan érzi jól magát. A padlót például biztosan nem fogom domesztosszal felmosni, amíg csak a hétköznapi “koszterhelés” éri, mert nincs se kisgyerek, se kutya, aki enni akarna róla. :-) Alapvetően úgy állok hozzá, hogy ha a zsírt, vízkövet és úgy általában a látható-tapintható koszt eltávolítjuk, akkor az a dolog tiszta, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Persze vannak “veszélyeztetett területek”, például a mobil, amit egész nap tapogatunk, az arcunkhoz emeljük, és jó meleg is, a bacik kifejezetten szeretik. Vagy a vágódeszka a nyers hús és egyéb kaják miatt. Szóval a szalmonellát azért igyekszünk kivédeni, :-) de a “közösségi bacik” ellen nem sok esélyünk van, mert anyu tanítónő, a gyerekektől mindent hazahoz úgyis.
Csipike mondta
Csak ecetet, békás ecetes vízkőoldót használok. Meg van egy flakon démes fertőtlenítő spray, csomag kendő, amivel ritkán/gyanús esetek után a budiülőkét lepucolom. Az összes hypo-félétől rosszul vagyok, szívből gyűlölöm őket és soha nem volt ilyen a háztartásomban (nem is lesz, ha rajtam múlik), Kivételes esetben a flóraszeptet elviselem. Szerintem szükségtelen.
Viszont az roppantul aggaszt, hogy a kórházakban a középfokú szakszemélyzet …ik betartani a legalapabb és még laikusok számára is magától értetődő higiéniai szabályt. Ezzel erősen veszélyeztetve a betegeket, meg a saját családjukat is.
Via mondta
:( De az éttermek, meg bármilyen más nyilvános vécé is sokszor hihetetlen állapotban vannak. Síugró pózban kell pisilni, aztán vannak olyan helyek, ahol a kézmosás is nehézkes… pl. textiltörölköző van kirakva, és látszik, hogy nem figyelnek oda a cserére. Na ott inkább lerázom a kezemet nagyon sokszor, és zsepibe törlöm, de hozzá nem nyúlok.
(Ez az 57 ezredik hozzászólás a blogon! :)))
Moni mondta
Az igen! Mármint az 57 000. hozzászólás. Gratula!
Az itthoni pénztárcából való pénzkiszedés, pénzbetevés után én is koszosnak érzem a kezem és kezet mosok. A gyerekek is, de ez lehet már csak ilyen bogár nálam. Szakmai ártalom (pénztáros vagyok). A munkahelyemen kétszer is kezet mosok általában, wc-zés előtt is, mert az első mosás után még csak nem is habzik. De vannak kolléganőim, akik pénzes kézzel esznek (pl. chips-et), mikor nincs előttük kliens, és kutyabajuk… Úgyhogy biztos van vmi ebben az immunrendszer dologban, de nekem akkor sincs gusztusom úgy enni. Összeköpdösik, meg minden. Vleeek.
Via mondta
Fúj, lehet, hogy csak a tudat rossz, de akkor is…
Theresia mondta
Moni, én is dolgoztam pénzzel, de evés előtt első dolgom volt kezet mosni. Viszont kevesebben voltunk, akik kezet mostunk evés előtt, mint akik simán ettek kézzel (kiflit, lángost stb.) kézmosás nélkül. Számomra is gusztustalan volt. Amin meg még külön ledöbbentem, volt köztük olyan, aki egyébként az egészségügyben dolgozott, és ennek ellenére nem mosott kezet…
rokrok mondta
Ez hatalmas igazság. Létezik pl. egy ún. Clostridium difficile nevű baktérium, ami szeret kórházak “elfekvőin” tanyázni, és rengeteg, évről-évre egyre több halálesetet okoz évente a fejlett világban is. Ennek oka az, hogy a legyengült, egyébként is beteg idős emberekben ez a kórokozó nem csak éldegél (mint sokan másokban, tünetet nem okozva), hanem megbetegít. Súlyos hasmenést, felszívódási zavarokat, gyulladást okoz, emellett természetesen fogyást, általános állapotromlást.
Fertőtlenítővel érdekes módon nem lehet ellene elég hatékonyan küzdeni, de egy alapos, szappanos kézmosás megakadályozza a terjedését. Mivel nem ritka, hanem nagyon is gyakori baktérium, így pláne fontos lenne, hogy ezt figyelembe vegye a kórházi személyzet, és pl. pelenkázaskor, ágytálazáskor, meg úgy egyébként is mindig megfelelően mosson kezet. Ez viszont gyakran nem történik meg, ahogy a mi példánk is mutatja.
Nagymamám közel 90 évesen tavaly nyáron kapta el. Alapból is teljesen kivoltunk attól, hogy lepasszolták az elfekvőre, küzdöttünk, hogy hazahozhassuk. De alig jött haza, rosszul lett, a hasmenése hetekig nem múlt el, rengeteget fogyott, az értékei romlottak. Ezerszer beszéltünk a háziorvossal, aki a diétán kívül mást nem írt elő. Végül magánorvoshoz fordultunk, és a háziorvos helytelenítő véleménye ellenére elvégeztettünk egy széklettenyésztést. Mi akkor már gondoltunk erre a fertőzésre, a háziorvos minden valószínűsítő körülmény ellenére nem. A gyanú beigazolódott, kitenyésztették a bacit, kapott gyógyszert, szerencsére még pont időben, és reagált is rá. Napok alatt meggyógyult, pedig akkor már másfél hónapja ezzel küzdöttünk! Tényleg, túlzás nélkül mondom, belehalhatott volna. És ebben közrejátszott a kórházi személyzet hibája, és a háziorvos nemtörődömsége is.
Theresia mondta
Tudom, hogy ez inkább lakás (autó, kert stb.) fertőtlenítéséről szóló bejegyzés, szóval a kérdésem lehet, nem vág pont a témába, viszont hátha kapok jó ötletet. :)
Sminkecseteket hogyan fertőtlenítitek? Mert a babasamponos mosás kihozza a sminktermékeket és látszólag szép tiszták lesznek az ecsetek, de ettől függetlenül még baktérium lehet benne… Amit még szoktam, hogy használat után rögtön áttörlöm egy alkoholos fertőtlenítő kendővel (Balea kézfertőtlenítésre való), így a sminktermék jó része is kijön (és nem marad a babasamponos mosásig annyi sminkcucc a szálak között), illetve talán fertőtleníti is valamennyire.
Olvastam már az alkohollal/sebbenzinnel való tisztítást, nem roncsolja az nagyon az ecset szálait?
(Ezt csak így zárjójelesen: nyilván pl. egy szembetegségnél eszembe nem jutna sminkelni, és nem az ecsetek, hanem a szemem védelme miatt, szóval a normál és egészséges állapotra gondoltam a kérdés kapcsán. :))
Via mondta
A benzines nagyon jó, csak utána mosd el szappannal is, nehogy az arcodra menjen. Roncsolás ellen is jó a balzsam, ha a sampont szereti, a balzsam is védi, ápolja a szőröket (végülis szőrök :D).
A szemceruzáknál pedig nem csak hegyezésre, hanem tisztításra is jó, ha kifaragod. :)
Paradicsom mondta
Én úgy szoktam, hogy nyomok a kezembe egy kis szappant, ebben jól elmosom az ecsetet: Körkörös mozdulatokkal forró víz alatt körözök a szappanos tenyeremben az ecsettel, majd kiöblítem az ecsetet és a kezemet is. Ekkor fogok némi kézfertőtlenítőt, és végigjátszom ugyanazt, mint a tisztítás során a szappannal. Majd kiöblítem az ecsetet és kész :)
Theresia mondta
Köszönöm mindkettőtöknek! :)
A kézfertőtlenítős lett volna a következő tippem, de akkor a benzines sem teszi tönkre az ecseteket, ezt jó tudni. :)
Via mondta
Profi sminkesek benzineztek a forgatásokon több alkalommal is, amikor voltam ilyenen, szóval ők csak tudják! :)
Babzsi mondta
Időnként nem árt fertőtleníteni, de ha nem vagy profi sminkes akkor nem kell minden használat után.
Via mondta
Én a sajátjaimat mindig csak mosom, de nem benzinezem, eddig még nem volt velük baj. Van nagyjából 4-5 ecset, amit gyakran használok, és az alapján tisztítom, hogy milyen gyakran nyúlok utánuk. Ha hetekig feléjük sem nézek, akkor nyilván annyira nem sürgős a dolog, de ha egy héten hétszer, akkor utána jár nekik egy fürdés. :)
Theresia mondta
Nem vagyok profi sminkes, nagyjából úgy csinálom, ahogy Via is. Attól függ, mikor mosom őket, hogy mennyit használtam. :) Viszont néha eszembe jut, hogy lehet, fertőtleníteni is kellene.
Anise87 mondta
Nálam WC, mosdókagyló (ott mossuk a babapopsit btw sokkal hatékonyabb mint a törlőkendő, még ha furán néz is ki). Néha Domestosos felmosás de nem szeretem mert mindig belenyúl a kicsi.
Törölköző fürdőszőnyeg 90 fokon mosva. Kéthetente általában kigőzölöm a fogkeféket is. Etetőszéket naponta (vegyszer nélkül lejön így a rászáradt kaja is).
Kézmosás hazatérés után szintén.
Betegség esetén (jöhet a rohadtparadicsom:)) nem csinálok semmi extrát, mert kizárt, hogy a velem egy légtérben ne kapják el, amim van. Szerintem ez inkább önnyugtatás, mint valós védelem, ha egy ágyban alszotok, adtok egymásnak puszit …
Via mondta
Mi veszélyeztetett bagázs vagyunk a légúti betegségeinkkel, szóval ezekre én figyelek. Még fogkefét is váltok egy durvább betegség után. Nem az egymás fertőzése, hanem magunk újrafertőzése miatt. Meg sokat szellőztetek. Ha vendég jön, aki prüszköl, akkor pláne. :) (Még nem jött ki rajta teljesen, csak hordozó, vagy lappang benne… na ott néha tudnak cifra dolgok lenni.)
Anise87 mondta
Ok. Nehéz objektívnek lennem, mert érzek itt is egy külső elvárást (nem Tőled, de van), hogy a fertőtlenítés egyenlő a tisztasággal, ill. hogy egy flakon domestos meg tud védeni a betegségektől.
Nálunk a gyerekek hordják haza tucatszám a hányós-fosóst, az influenzát, a kötőhártyagyulladást, életemben nem voltam ennyit beteg, mint mostanában. Az elején még próbalkoztam védekezni, de esélytelen (ill. rengeteg munkát igényel), így feladtam. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem vagyunk hátrányban a nálunk higiénikusabb családokhoz képest.
Via mondta
Nézd, ha rád köhög, az ellen a Domestos sem véd. :) Nem vagyok ebben a témában sem görcsös, megteszem, amit meg tudok, nem szorongva, aztán elég, amire elég. Ha jön egy arcüreggyulladás, az nem azért lesz, mert nem locsoltam eléggé klórral a kilincset… De mondjuk a taknyos papírzsepit lehetőleg ne szagolgassa a nyúl.
Betegség esetén mondjuk nincs szájrapuszi/csókolózás, nem eszünk egymás kajájából (amúgy simán :D), nem iszunk egymás kávéjából (egyébként azt is szoktuk), de persze ami levegőn keresztül akar terjedni, az így is fog. :) Azért mégsem költözhetünk külön. Aki épp nem beteg, hanem itthon dolgozik, az meg nagyon sokat szellőztet, kezet mos, stb. hogy mérsékelje a kárt. Menekülni nem mindig lehet. Ha más nem, éjszaka terjed… bár néha, ha zavarjuk egymást, akkor külön alszunk, és akkor aki köhög, az kevésbé zavarja a másikat.
Paradicsom mondta
Szerintem ez a kérdés is totál relatív és nem lehet általánosítani. Ismerek megszállott fertőtlenítésmániást – aki rendszeresen beteg, és olyat is, aki csak “simán takarít”, de nem beteg. Én sem szoktam minden nap 5x fertőtleníteni, és az is előfordul, hogy miután hazaértem és nem fertőtlenítettem a kezem megvakarom az orrom, vagy kipiszkálok valamit a fogamból. Mellesleg ilyenkor kitérhetnénk arra, hogy ne érintkezz senkivel, hordj kesztyűt, ne érj semmihez, mert tökéletes fertőtlenítés nincs, de ha igényünk van rá, akkor tegyük meg a szükséges lépéseket. Én pl. rendszeresen fertőtlenítem az ajtókilincseket, a telefont, stb, de például a billentyűzetet még soha életemben nem fertőtlenítettem. Meg azt sem mondhatjuk, hogy a betegségek elkerülhetőek ha fertőtlenítjük a környezetünket – nyilván egy nagy százalékát a fertőzésveszélynek kiküszöbölhetjük, de ez sem garancia mindenre. Mindenki másképp csinálja, ahogy neki jó, ahogyan ő gondolja és kész. Szerintem Via azért írta ezt a cikket, hogy tanácsot adjon, ötleteket ahhoz, hogy milyen módon és hogyan érdemes a fertőtlenítést végezni, illetve hogy ő hogy csinálja. Lehet, hogy valakinek ez túlzás, valakinek meg közel sem annyira preciz, mint ahogy ő csinálja. :)
Babzsi mondta
Én Mostanába a clean my space-RE kattant ám rá. Tök jó tippek vannak benne fertőtlenítésre is. Egy probléma van, nálunk a ‘rubinng alcohol’-t nem lehet nyakló nélkül venni. Pedig jó lenne valami zöldebb és gyengédebb fertőtlenítő, mint a klór.
Anise87 mondta
A teafa-olaj elvileg megfelelő erre a célra (legalábbis öko-oldalakon ez az ajánlott alternatíva). Korpa és seborrhea ellen tuti jó (higítva, én samponba teszem).
Alkohol helyett én szoktam venni ( patika v. webshop) eg.ügyben használatos bőrfertőtlenítőt (sok fajta van, nekünk most Skinsept, 2100 ft 350ml). Nagyon sokáig kitart (mert finom permetet szór), jó bőrre is szükség esetén, nagy hatásspektrumú és remekül lehet vele szemüveget pucolni.
Dikoca mondta
A klinikai fertőtlenítő spraykkel amúgy óvatosan, diplomás ápolónő kolleginám figyelmeztetett rá nemrégiben, hogy okosan sprickoljam mindenfelé mert belélegezve nem tesz túl jót, bár azért hozzáteszem, hogy mivel klinikumban dolgozom, napi szinten sokszor kell fújkáljam, az azért nem egyenlő a háztartási expozícióval:)
kiscsillag mondta
Via! Mit jelent a fertőtlenítő törlőkendő?
Theresia mondta
Nem tudom, Via mit használ, én a DM-ben kapható termékeket, Denk Mit márka. (Remélem, nem számít reklámnak, nem fűződik az eladáshoz érdekem, csak nekem bevált. :))
Via mondta
Nem számít annak. :) Nem vagyok kereskedelmi csatorna, ahol fejbevágnak, ha kimondod, hogy Coca-Cola! :)
Via mondta
Olyan, mint a babapopsitörlő, csak tisztítószeres. Van Lidl sajátmárkás, meg Domestos is, többféle gyártmány. :) Nem kell minden vackot ezzel feltörölni, de amúgy tök jó. :)
kiscsillag mondta
Köszi mindkettőtöknek a tippeket. Mivel nem ismerem, hogy működik, ha például a WC-deszkát letörlitek vele, utána még ezt le kell mosni róla vagy rá lehet ülni anélkül, hogy a vegyszer kimarná a bőrünket? :)
Via mondta
Annyira nem vegyszeres, de áttörölheted nedvessel utána. Szerintem ez is egyéni bőrérzékenység függvénye. Nem tömény klór van rajta.
flora11 mondta
Ti mivel fertőtlenítitek a mobiltelefont?
Paradicsom mondta
Én egy mikroszálas ablakmosó rongyra spriccelek fertőtlenítőt, áttörlöm vele és nagyjából ennyi :)
Via mondta
A törlőkendővel áttörlöm, mert nem csöpög róla a cucc, hanem épphogy nyirkos. És van a képernyőmön védőfólia, szóval nem bántja az üveget. A hátlap pedig műanyag védő, azt se bántja.
okostojas mondta
hm, nekem ez már extrémnek tűnik (nem a kézmosás). a poszt fertőtlenítős része nálam mindössze egy tétel lenne: vécékagyló, kb. hetente kétszer (vannak gyerekek, imádnak homokozni – yuck -, de a lakás padlóját még az életben nem mostam fel fertőtlenítővel). a vécé ajtaját letörlöm, amikor takarítok, de nem antibacival. a fürdőben a földön sosem volt nálunk textília, annyi szőr meg szösz, amit az össze tud gyűjteni akár egy nap alatt is, gusztustalan, kimoshatatlanul beragad a szálak közé (vegyük pl. a vendégpapucsokat…). az a vicces, puha gumi van a járólapon, amit le lehet porszívózni és nedves ronggyal (mikroszálas) törölni (meg ha szétesik egy év múlva, lecserélni). a konyharuha gyakran cserélve, mert tud büdösödni, de nem fertőtlenítem (60 fokon mosom, az csak részleges csírakiller). szóval nálunk a költségvetésben kéthavonta egy flakon domestos árát teszi ki a fertőtlenítés, és bőven elegendőnek ítélem.
a kórokozók (pl. tüsszentés) egyébként a textíliákon (lepedő) pusztulnak el a leggyorsabban, és a fényes, sima felületeken maradnak meg akár napokig (nemesacél).
Bogca mondta
En mindig domestosos vizzel mosok fel, furdoben is, meg eloszobaban. konyhaban is.
Furdoben nekem van furdoszobaszonyeg, a kad elott, kileponek. Amikor furdot takaritok, akkor mosom ki. Nekem nem ragad bele semmi, meg nem gusztustalan. Mondjuk gyerek nincs itthon, csak kutya, de o mondjuk a furdobe nem megy be, csak mi.
Engem pont ettol a furdoszobai gumi izetol ver ki a viz, mert olyan szivacsszeru, de nem moshato, brrr. Anyosomeknal van az, de mindig undorral lepek ra.
2left-hand mondta
A méretre vágható? Mosógépben mosom, a mieink alig nagyobb egy lábtörlőnél, belefér. Minőségtől függ: a formára vágott 10 év után kezdett pikkelyesedni, a méretrevágott hamarabb.
Nekem a Viáé is már extrém fertőtlenítés. A wc-t gógyszertári még itthon is hígított 3%-os hidrogén-peroxiddal fertőtlenítem. Ehhez azért kell még vízkőoldásnak citromsav. És látok összefüggést: a Nagy még kapott domestosos fertőtlenített lakést, a Kicsi nem. És igen, a Nagy volt a betegesebb… És az extrém fertőtlenítős 3 gyerekes anyabarátnőm családja is sokat betegeskedik, mind az öten. Ja, állatunk nincs a házban, és nem BKV-zunk. Hasmenéses időszakban sem lesz beteg mindenki a családból.Ez már kampány ízű: nekem tényleg nem mindegy az ökológiai lábnyomom. Akár téma is lehtne…
Via mondta
Szerintem gyakoribbnak képzelitek el ezt a fertőtlenítést, mint amilyen valójában. :) Csak leírtam, hogy a fertőtlenítés mint olyan mely területeken merül fel nálam, de ez abszolút nem napi, sőt, nem is heti, a legtöbb helyen pedig nem is havi szintű. Vagy már pusztán a ténye extrém? :) Gondolatbűnözés van takarításban is? :D
Paradicsom mondta
Szerintem ez egyéni igény kérdés. Nem feltétlenül tudunk mindent tökéletesen fertőtleníteni, mert ilyen nincsen. Kinek mire van igénye. Én sem fertőtlenítek minden nap, de ha eszembe jut szívesen csinálom. Persze megint más helyzet, ha beteg van a családban. Szerintem ez emberfüggő.
Via mondta
Nem csak igény, hanem hogy kik a lakók. Ha állatok vagy kisgyerekek, egész más a prioritás, mert mi nyilván nem nyalakodjuk a cipőket, de ők… :) A nyuszinak pl. konkrétan van egy betegsége, amit cipővel lehet behordani, és amíg nem kapta meg ellene a védőoltást, erre nagyon oda kellett figyelni.
Anise87 mondta
Én a kisgyerekes oldalról tudok hozzászólni. Mindenhonnan az jön, hogy ha gyereked van, akkor jobban oda kell figyelni. Nem szeretnék ezzel vitába szállni, csak szeretném hozzátenni, hogy az immunrendszer nem magától alakul ki, hanem a kórokozókkal való kontaktus révén.
Egy bizonyos kor felett (értsd nem újszülött) egy egészséges gyermek elvileg meg tud birkózni a betegségek jó részével (nem az extrém durvákra gondolok).
A gyermekközösségben sokkal több fertőzésnek vannak kitéve (és ez is normális), mint ha mondjuk nyalják a cipőd talpát vagy kutyasimogatás után esznek. A macska (és a homokozó) a toxoplazma miatt más tészta, de ez inkább kivétel mint szabály.
Via mondta
Igen, a sterilitás a másik véglet, de hát ezért is azzal kezdtem, hogy nem steril a lakásom. :)
Via mondta
Tudtommal nem vagyok OCD-s, de ha frissül a diagnózis, szólok. :)
Félévente egy flakon Domestos fogy nálunk, vagy még kevesebb. De az átmenő forgalom elég nagy. :)
Szerintem ez olyan téma, hogy bármit is mondasz, biztos, hogy lesz, aki szerint túlzás, mások szerint meg mocskos disznó vagy, és takaríthatnál többet. :D
Paradicsom mondta
Igaz, valóban fontos lenne erre gyakrabban figyelni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan nem teszik. Az anyukám megszállott tisztaságmániás, de soha életemben nem láttam kilincseket törölgetni. Persze megint más valóban, ha kisállat van a háznál, de ez is olyan dolog, mint a takarítás. Valaki így csinálja, valaki így, ennek ellenére szerintem fontos, hogy a fertőtlenítésre is felhívjuk a figyelmet, hosszú távon sokat tehetünk érte a saját és környezetünk egészségéért.
Via mondta
A környezet egészségénél az is fontos, hogy ne locsoljuk mindenhova az erős vegyszereket ész nélkül, szóval én ezért sem vagyok híve a padlótól plafonig sterilizálásnak, meg hogy öntsem a lefolyóba a sósavat. Lehet ezt ésszel csinálni, szerintem.
Dikoca mondta
A sósavat amúgy ezerszer inkább önteném a lefolyóba (pl a wc-ben kagylóáztatáskor) mint bármi mást, ugyanis abban nincsenek felületaktív anyagok (habzásért felelős), plusz az ivóvizet amúgy is egyrészt sósavval fertőtlenítik. Ez persze nem azt jelenti hogy locsolom mint az őrült, de ha választani kellene, környezettudatossági szempontból mint vegyszer, talán a sósav (meg az ecet meg a citromsav meg a hidrogén-peroxid) a legkevésbé kártékony(ak). Bár őszintén szólva nem túl gyakran használom mert utálom a szagát.
Via mondta
Én azt nem bírom, amikor van általános, 7-in-1 meg mindenféle cucc, és “mindenre jó”. Tisztít, és fertőtlenít, és habzik, és még illatos is, de persze ahhoz, hogy a budit is vigye meg a fürdőkádat is, nagyon durva cuccok vannak benne, és az már sokszor az “ágyuval verébre” kategória nálam. 10-ből egyszer nyúlok csak valami más után, ami nem mosószóda, szappan, ecet, szódabikarbóna.
Dikoca mondta
Igazad van, szerintem itt is igaz az, hogy “ami mindenre jó, az igazából nem jó semmire”:)
adrica mondta
Lehet, hogy nagyon naiv ez az elgondolásom, de valahogy én azt képzelem, hogy más a tisztasági helyzet, ha az ember (nagy)városban lakik, és más, ha falun. Amíg Pesten éltem, ha beléptem az ajtón, én is egyből a fürdőbe mentem, kezet mosni. Itthon (falun) hamarosan jön az az idő, hogy hazatekerek munka után bicajjal, letámasztom, és egyenest hátramegyek a kertbe (mosatlan) cseresznyét enni. :)) Persze a házon belüli és a járványügyi fennforgások ugyanúgy érvényesek falun és városon is, de szerintem az utcáról kevesebb és más jellegű koszt meg miegymást viszünk be a házba falun, mint városon. Javítsatok ki, ha szerintetek nem így van. :)
Via mondta
A telken én is simán felettem a földről (fűből) a szalonnasütéskor földre hullott hagymát, gombát. :D
De szerintem egész más úgy mosatlan gyümölcsöt enni, hogy te szeded a fáról, mint hogy az eladó eleve a pénzes kezével (ez a másik halálom!!!!) csomagolja be.
Egy nagyvárosban több az ember, a tömegközlekedési eszköz valami eszméletlen, milyen gyűjtőhelye a különböző fertőzéseknek – nem egyszer láttam valakit konkrétan a jármű padlójára hányni, de sokszor van sz*rszag is, jön az ülésből… El tudom képzelni, hogy ha egy nem 1-2 milliós helyen élek majd valamikor, akkor lazulnak ezek a parák, egyelőre villog a fejemben a “húsevő baktérium volt a BKV-n” jellegű szalagcím. (Tényleg volt.) De ha nem mikroszkóppal utazol, akkor is érezni a szagot…
És az utcán a kutyatulajok sem az a zacskóval közlekedős banda még mindenhol, sokszor kész akadálypája eljutni gyalog A-ból B-be. Már halt meg nyulam coccidiosis-ban (kutyaürülékben van), szóval kösz, nem.
adrica mondta
Igen, pont ezekre gondoltam, falun kisebb az embertömeg, alapból nincs ugye tömegközlekedés sem, az esetleges kóbor kutyák sem a járdán intézik az ügyeiket, stb. Úgyhogy ezért függ a fertőtlenítési gyakorlat attól is, hogy hol lakik az ember.
Bogca mondta
Nekem is lazultak az ilyen mosasmaniaim, miota Budapestrol egy tizedakkora tengerkozeli kisvarosba koltoztunk. Pesten rendszeresen azonnal zuhany ala ugrottam mikor hazaertem, itt sokkal kevesbe erzem magam retkesnek.
MIota meg vezetek busz helyett, ez meg inkabb valtozott. Sokkal tisztabbnak erzem magam a 12 oras muszak utan (idosekotthonaban dolgozom), mintha elbuszoztam volna a Moriczra a Bosnyakrol csucsidoben. Brr.
kokaaa mondta
Húsevő baktérium(?!) volt a BKV-n? O.o én erről miért nem hallottam?jézusom…Lehet meggondolom magam, és még sem tervezem a Pestre költözést…
Via mondta
Van a metrón mindenféle, sokan megfogják a fogantyúkat… Kifejezetten örülök, hogy télen kesztyűben vagyok.
Most, ahogy jöttem haza, épp egy részeg delikvens hugyozott a kapualjban a csengőtábla alá, folyt mindenfelé. Nekem nem kérdés, hogy ne csak virágillatú izékével mossak fel az előszobában. :)
Paradicsom mondta
Szuper cikk és nagyon hasznos. Kiegészítem még néhány ponttal, amire én még a fentieket leszámítva fokozottan figyelek. :)
– Az autóban: Kormány. Ugyanazon okokból amiket te már felsoroltál, de azért nyomatékosítom :) Eleve megfogom a kilincset a kocsiajtón, ami ugye kinn áll a szabadba (por, szennyeződés, eső, madárkaki, kutyapisi), aztán szállok be vele az autóba, megfogom a kormányt és kész is a bacitelep. A kocsiban én mindig tartok törlőkendőt (fertőtlenítőset és simát is), azzal törlöm át hetente legalább egyszer, vagy amikor eszembe jut.
– Ablakkilincs: Takarítás közben, vagy simán bármikor gyakran nyitom-csukom az ablakot. Takarítás során én a koszos törlőrongyot is ott rázom ki, vagy a kisebb szőnyegeket, így egy óra alatt akár 4-5x is nyitogatom.
– Nálam az írószerek is hasonlóképpen működnek. Általában 1 kedvenc tollam van, amit hónapokig használok és mindig hurcibálom magammal akárhová megyek, csak előkapom, felírok valamit, aztán dobom a táskába, aztán ki az íróasztalra, és így tovább – nála is gyakori fertőtlenítős letörlés.
– Hűtőajtó kilincse, szekrényeken kilincsek és foganytúk.
– Kulcs.